Heti útravaló Müller Pétertől - 106. rész

"Mi van akkor, ha valami nem úgy van, ahogy gondolom?"

Ez a mondat mindig a legnagyobb rémülettel tölt el. Nemcsak engem, téged is. Mindenkit. Önvédelemben élünk. És ehhez kell a biztonságtudat. Van egyfajta kialakult tapasztalatod. Aztán jön valami új, valami ismeretlen, s nem mered előtte kinyitni magad. Amikor a könyvemet írtam a "Férfiélet"-ről, sokszor éltem meg azt a tiltakozást, amikor valaki másnak a tapasztalata megzavarta az enyémet. Nem! Az nem igaz!... Téved!... Tudom, amit tudok!

Nem mertem kimondani magamnak azt a könyörtelen mondatot, hogy "Hallgass! Ne bizonygasd az igazadat! Hallgasd meg, mit mond a másik! Add föl legalább egy pillanatra azt a meggyőződésedet, hogy te tudod jobban! Hátha ő?"

Így élünk. Ezért nem tudunk lelkileg megérni. Nem tudunk fejlődni. Mert ez azt jelentené, hogy minden nap le kellene vedleni egy túlélt igazságot. És felölteni vagy magunkra növeszteni valami egészen újat. Hogy később majd azt is levessük. És megint újba öltözzünk. Ahhoz, hogy lelkileg gazdagodj, mindig el kell dobni valami régit, hogy megkaphasd az újat. Mindig gyermeki szemmel kell fogadni egy gondolatot. Nyitott szemmel. Elfogulatlanul. (Milyen jó szó! Elfogottak vagyunk!) Mintha először hallanád!

Ha egy öreg visszanéz, derűsen tapasztalja, hogy mennyi mindent tartott igaznak, ami nem volt igaz. Kinőtt belőle. Látja, hogy mindig a saját ketrecében élt. Amiben akkor hitt, azt tartotta végső igazságnak. Nem volt az. Az sem, amiben most hisz. Engedd magad tágulni. Növekedni. Szabadnak lenni!

Heti útravaló Müller Pétertől - 105. rész

"A házasság többnyire azért szerencsétlen, mert a nő elfelejti, hogy angyal. A férfi pedig még azt is elfelejti róla, hogy nő."

Kétféle ember van. Az egyik fölfelé él. Ez a ritkább manapság. A másik lefelé. Ez a gyakoribb.

Aki fölfelé él, az nem azt gondolja, hogy előbb-utóbb úgyis megbetegszünk, megöregszünk és meghalunk… hanem azt, hogy milyen csoda, hogy élünk! Pedig mindenki megöregszik, megbetegszik és meghal.

Aki lefelé él, az a romlás, a korhadás, a megvénülés és a tönkremenetel irányába néz. Aki fölfelé él, az a csodát látja abban, hogy ez a romló, korhadó és halandó ember mégis él, és teli van reménnyel, bizakodással és néha még szeretni is tud. Aki lefelé él, azt mondja, hogy az ember kétségbeesésében kitalálta az Istent, hogy a szenvedéseit elviselje. Aki fölfelé él, azt mondja, hogy az Isten megteremtette az embert, akinek lelke hozzá hasonló: halhatatlan és örök.

A nő, aki felfelé él, tudja magáról, hogy angyal, és nagyon szégyelli magát, ha néha nem az. Ilyenkor úgy érzi, hogy elárult magában valakit. Elárulta a lelkében lévő szépséget és jóságot. Egy nő, aki nem jó és nem tud már szeretni, az lefelé él. Van ilyen, de kár.

És egy férfi, aki elfelejti, hogy a felesége nő, az lefelé él. Gárdonyi Géza, akinek könyvéből ez a bölcs mondás való, nem arra gondolt, hogy a férj már nem kívánja többé a feleségét, hanem arra, hogy nem látja meg benne azt, akit tisztelnie kellene. Akit becsülnie kellene. Akihez gyengédnek kéne lennie. És szeretni őt. S akiről azt kéne gondolnia: "Ő az én angyalom!"

Heti útravaló Müller Pétertől - 104. rész

"Minden világ: másvilág."

Másvilág? Miért?! Egyszerűen azért, mert nem a te világod. Az övé. Neked egyetlen világod van - a tiéd. Ha álmodsz, magadnak álmodsz, ha fáj valamid, neked fáj, akár a sebed, a fejed vagy a lelked. Ha szomorú vagy, te vagy szomorú. És ha meghalsz, egyedül halsz meg - a te világod változik át.

Más ezt kívülről nézi. Csak tanúja ennek a te világodnak, nem résztvevője. Még akkor is, ha a gyermeked vagy az anyád. Látja. Szomorú, kétségbeesett. De nem tudja, mi történik benned - mert neki másik világa van. Hidd el, néha nagyobb utat teszünk meg egymáshoz, mint az űrutazók. És még soha, senki sem érkezett meg a másik világába.

"Én vagyok te!" - ezt csak a legnagyobb szerelemben érezzük, de ott sem igazán. Szeretnénk, ha így lenne, de sajnos nincs így. Ezért minden szavamat fordítsd le a saját nyelvedre. Én is igyekszem a tiédet. Kell egy szótár!

Hadd meséljem el, hogy a múltkor döbbenetes élmény ért. Arról beszéltem, hogy egy nő legyen önérzetes. Szerintem egy igazi párkapcsolathoz ez kell. Öntudatos nő. És másnap kaptam egy kétségbeesett levelet. Egy férj írta. "A feleségem elolvasta az ön Útravalóját, másnap összecsomagolt, és elhagyott engem. Pedig - írta a férfi - én nagyon szeretem őt!" Belenyúltam két másvilágba.

És nem tudom megítélni, hogy a nő hogyan olvasta az útravalómat: önérzetes lett-e tőle, vagy csak önző. Nem tudom, a nő milyen szótárral olvasta az írásomat. Így aztán azt sem tudom, hogy segítettem, vagy rontottam-e valamin...

Heti útravaló Müller Pétertől - 103. rész

"Még a saját gyerekedet sem ismered, ha nem éled át az ő valóságát."

Minden ember egy másik csillag. Sőt, egy másik naprendszer. Nincs olyan csillagközi utazás, amellyel fölfedezhetnéd a másik embert. Érezni a bőrével, hallani a fülével, nézni a szemével lehetetlen, mert ő egészen mást érez és hall és lát, mint te. Minden más benne. Hiába a barátod. Hiába a szerelmed. Hiába a gyereked. Bár minden teremtett emberben Isten lelke él, de egy egészen más kalandban van benne, mint a tiéd - minden ember egy külön univerzum.

Egyetlen út visz hozzá: a szeretet. Nem az érzelmi szeretet! Nem a ragaszkodó, meleg, jósággal teli szeretet, nem is a megértés. Hanem az átélés. Az „Én Te vagyok” és a „Te Én vagyok” élmény. Ha szeretsz valakit, át tudod élni. Belebújsz. És ki tudsz nézni a szemén. Lelkének múltjában tudsz járni. Fáj a fájdalma, és vele együtt kacagsz, vagy buggyannak ki a könnyeid. Tudod, hol van benne a gubanc. Sejted a sorsát. Gondolod a gondolatait. Megismered ördögeit és angyalait.

Látod, hogy miért nem lát - mert amíg benne vagy, te is rövidlátóvá válsz. Éled az összes hiedelmét, tévedését, sejtelmét. Úgy, mintha mind a tiéd lenne. Tudsz a fejével gondolkodni, és a lelkével érezni, és még az sem lehetetlen, hogy úgy érzed néha, mintha az ő szíve benned verne.

Átélted már ezt egyszer, amikor embrió voltál! Csak emlékezned kell rá, milyen az, amikor egyetlen szív éltet egy ÉN-t és egy TE-t, és amikor a TE anyaszíve fél és szorong, és benned is sebesebben szalad a vér, féled az anyád félelmét, és átéled örömét, ijedelmét; benned rezeg az ő rezgése is.

Vannak pillanatok, amikor ezt felnőttkorban is megéljük. Úgy hívjuk, léleklátás. Ez nem passzív „kívülről” szemlélés, hanem belebújás. Azzá válsz, akit megismersz. Bölcs anyák néha képesek erre. Hogy megismerjék a gyermeküket. És otthonosan eligazodjanak az ő idegen univerzumában, melynek más törvényei vannak, mint az övéknek.

Heti útravaló Müller Pétertől - 102. rész

Nemcsak azért vagyunk manapság kimerültek, mert sokat robotolunk, hanem mert olyasmit csinálunk, amit nem szeretünk."

Ez fájdalmas dolog, és egyre inkább így van. Régen ilyen volt a rabszolgaság és a jobbágyság - ma már a legtöbb munkahely ilyen. Jó szó rá, hogy „lélekölő”.

Amiben nincs lélek, nincs értelem, amitől nem leszek több, az nem munka, csak robot. A legnehezebb munkát is szívesen csinálom, ha szeretem. És a legkönnyebbet is utálom, ha nem szeretem.

Mit tégy? Nem tudom. Egy kor sötétségét az mutatja legjobban, hogy mennyire lélektelen benne az emberi tevékenység. A miénk sajnos nagyon sötét. Már nem is az a kérdés, hogy milyen lélekölő munkát kell elvégeznünk, hanem hogy kapunk-e munkát, egyáltalán. A gépek ugyanazt elvégzik, mint mi. Még jobban és gazdaságosabban is. Egyetlen gép sok ezer embert helyettesít, s a hasznot, amit hajt, nem osztják el az emberek között: egyetlen tulajdonos vágja zsebre.

Megóvni ettől magad csak kivételesen tudod. Beteg korba születtél, sajnos. A kórt úgy hívják: "elidegenedés”. Más szóval: embertelenség. Még más szóval: szeretettelenség. Idegen lett a munkád, az emberekkel való kapcsolatod, gyakran a párkapcsolatod is, idegen és ellenséges lett a világ, amelyben élsz, és idegen lett a saját lelked is, önmagad számára.

Két dolgot tehetsz. Az egyik: hogy ezt a helyzetet, mint egy járványt, tudatosítod magadban. Tudd, hogy nemcsak te, de szinte mindenki így él. A másik: hogy amennyire csak képes vagy, vigyél szeretetet az életedbe.

Lehet. Anyám tudta ezt. Anyagkönyvelő volt egy büdös bőrgyárban, melyet lényével valósággal átvarázsolt. Mai napig emlékeznek rá az öregek. Szerette az embereket. S megtanította őket arra, hogy a gályapadon is lehet énekelni. Nem hagyta a lelkét megölni. És amikor már túl sokat szenvedett, mert a precíz munkát ráadásul egy tizenkét dioptriás szemüveggel kellett elvégeznie, arra gondolt közben, hogy mindezt miattam teszi.

És akkor már értelme is volt a robotjának. Vissza kell csempészni a szeretet morzsáit.

Heti útravaló Müller Pétertől - 101. rész

"Amire hangolod a lelkedet, azt fogadod magadba. Annak leszel eszköze, tettestársa, megvalósítója."

Úgy képzeld el a lelkedet, hogy adó és vevő egyszerre. De ezt a titkot csak kevesen tudják. Azt hiszik, csak vevők, s nem tudják, hogy szüntelen adásban vannak.

Nem tudják, ha szomorúak, a világ összes bánatát magukhoz vonzzák. Van egy bánathang, egy központi bánat adatbank, s összekapcsolódnak vele. És ilyenkor minden borút, minden szomorúságot magukhoz húznak. Nem csak a saját könnyeidet sírod. Minden szomorúság médiuma leszel, s hozzád járnak mind a láthatatlan szomorúak és vigasztalhatatlanok.

Ha nagyravágyó vagy, magadhoz vonzol minden nagyravágyót és minden hatalomra szomjas embert. Köréd gyűlnek, és saját szomjúságukkal növelik a te szomjadat.

Ha az érdek mozgat, s az önzés eluralja a lelkedet, ne számíts önzetlen barátokra. Az önzésed hívta őket a közeledbe, mert saját önzésük rezonált a te lelked hívószavára, s csak addig lesznek a barátaid, míg számíthatnak tőled valamire. Ha gyenge vagy, otthagynak; ha erősebb, tartanak tőled, de csak addig, míg valóban erőt mutatsz. Ne lepődj meg, ha előbb-utóbb eltaposnak. Te hívtad őket.

Lelkednek erről a hangoltságáról feltétlenül tudnod kell. Mert az embereket nem a szavaiddal vonzod, hanem azzal, ahogyan „rezegsz” – a rezonancia törvénye működik itt. És ez nem a tudatos gondolatod. Még csak nem is az érzéseid. Ez kifejezetten lelked energiaminősége, mert a lélek nem egyéb, mint egy láthatatlan energiatömeg, melyet tudattalan ösztönerők, vágyak, késztetések, hiedelmek, szomjúságok és különféle hitek vagy hiedelmek irányítanak.

Ha dühbe gurulsz, magadhoz vonzod az indulatokat. Ha nyugalom árad belőled, megnyugszik a környezeted. Az emberek „szőre visszasimul” körülötted. És az már rajtad múlik, hogyan tudod magadat behangolni. Mert ha a nyugalmat csak erőlteted magadra, semmit sem ér.
A rezgés számít. A húrok feszültségén múlik a szép muzsika. Túl laza vagy túlfeszült húrokon nem lehet szépen zenélni. Csak káoszt és zűrzavart teremteni. Hangold magad az önzetlen szeretetre.

Heti útravaló Müller Pétertől - 100. rész

"Ahol eltörtél, ott leszel erős, ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen."

Ezzel az útravalóval vigyázz! Nem mindenkinek való. Csakis azoknak, akik életük során csak egyszer is találkoztak önmagukkal, vagyis benső, igazi valójukkal - aki legyőzhetetlen. Mert isteni eredetű.

És mérhetetlenül erős. Lelked legmélyén atomerő dolgozik, vulkáni energia, mely éppúgy a szürke felszín alatt él, mint a forró láva a Föld mélyén, vagy mint az atomok magjában az ésszel felfoghatatlan magerő...

Csak le van fojtva. Nem is tudsz róla. Fogalmad sincs. Egy életet leélsz, és nem tudod, milyen erős vagy. Nem jön föl soha. Így élsz. Kristálytiszta forrás rejlik lényed legbelsejében, s te mégis szomjan halsz a hétköznapi sivatagban, mert nem tudsz róla, és ha sejted is, nem tudod az Élő Vizet magadból felhozni.

Az emberek zöme, ha eltörik: törött marad. És ha veszít, nem tud a padlóról felállni. Ott marad. Nem is kell hozzá súlyos sorscsapás. Egy kis vesztés, egy közepes pofon, egyetlen csalódás elegendő, hogy egy életre föladja a küzdelmet. Mert nem ismeri lelke mélyét. Nem tudja, ki lakik benne, és milyen erős. Nincs hite élni. Manapság sok az összetört ember.

Aki abban a tévedésben él, hogy gyenge. És tehetetlen. És erőtlen és fáradt és úgy érzi: nem bírja már tovább. De te ne tartozz közéjük! Te ismerd meg magad! Vesd le magadról a "nem megy" és a "gyenge vagyok" káprázatát.

És merj erős lenni! Tudd, hogy minden szenvedés és kudarc és vesztés: megpróbáltatás. Azért van, hogy magadhoz térjél. És önmagadból meríts csodálatos erőt. Azért van, hogy feltörjön lényed mélyéről a vulkán és az atomerő és az Élő Víz! Kelj fel, és járj!

Heti útravaló Müller Pétertől - 99. rész

"Jó pillanataidban angyalok vannak körülötted. Ha nem is látod, de érzed őket."

Kétszer hiszed azt, hogy magadra vagy hagyva. Először, amikor megszületsz. Másodszor, amikor meghalsz. De lám: a születésednél az anyád nyom, a bába húz, az orvos mosdat, miközben belőled az elhagyatottság rémülete bömböl. És amikor meghalsz, tapasztalni fogod, hogy nemcsak sírva búcsúznak tőled az élők, de várnak odaát a szellemi testvéreid is. Innen engednek, ott elkapnak, mint egy légtornászt az egyedüli, veszedelmes forgása után.

Vannak társaid. Még akkor is, ha életed során keményen dolgoztál azon, hogy ne legyenek. Önmagad körül forogtál. Önző voltál. Rabul ejtett az ÉN, ÉN, ÉN vak hatalma. Társtalan voltál, baráttalan, szeretettelen, minden ember előbb-utóbb idegen lett számodra, vagy ellenség. S ha nem bírtad a magányt, s kitártad a karodat mások felé, ellöktek, nem kellettél, vagy megriadtak tőled, mert látták, hogy menekülsz hozzájuk.

A mai, kórosan egocentrikus világban nem szeretjük a menekülőket. Taszítanak, mint a koldusok. A sok millió ember közül keveset szerettél, s kevesen szerettek... és azokat is gyakran elveszítetted. Előbb-utóbb terhessé vált a vonzalom, vagy neked, vagy neki.

Az "egyedül vagyok" riadalma még a legközelebbi hozzátartozóid mellett is elfogott. Hogy végső soron még a legközelebbi ember is fényévnyi távolságban él tőled. Egy másik bolygón. És mégis... Sohasem vagy egyedül. Angyalok vannak körülötted. Ha nem is érzed, nem is látod, de szeretve vagy. És segítenek élni. Ha nem segítenének, nem is élnél.

Ha valóban olyan magányos lennél, ahogy hiszed s tapasztalod, már nem is léteznél. Egy végtelen szeretetháló egyik szeme vagy. Szálak milliói fonnak át, s fűznek össze minden látható és láthatatlan lénnyel, s magával e csodálatos hálózat teremtőjével, akit nevezhetsz Istennek is. Egyszer kilépsz majd egód páncéljából, kinyílik a szemed, és látod majd, mennyi csodálatos testvéred van.

Heti útravaló Müller Pétertől - 98. rész

"Nincs jobb ellenszer bánat ellen, mint rá se gondolni."

Lehet ezt? Lehet nem gondolni rá, hogy bánatos vagyok? Hogy szomorú? Rosszkedvű? Lehet nem gondolni rá, ha valami lehúz? Lehet!

Az ősi Kelet bölcsei azt mondják: lehet. Az ember lelkiállapotainak ura is lehet, nem csak áldozata. Mi már nem ismerjük ezt az ősi tudást. Utoljára akkor tapasztaltuk, amikor kiskorunkban, ha elestünk, beütöttük a térdünket, és bőgni kezdtünk, apánk csörgetni kezdte orrunk előtt a kulcscsomóját... "Jé - mondta -, jaj, de érdekes, gigling-galang!"... és elfelejtettünk sírni és zokogni. Bámultuk a kulcscsomót, és hallgattuk a csörgését.

Az ember ott van, ahol a figyelme. Ha a sebedre figyelsz: ott vagy. Ha a szomorúságodra: ott vagy. Ha valami nagy csalódás ért, veszteség vagy hűtlenség, figyelmed a csalódásnál időzik, és energiával táplálja az érzéseidet. Újra és újra ismétli magában, kiszínezve, és képzelettel tovább szőve az eredeti élményt. Sajnálod magad, siratod magad, s betölti egész lelkedet a szürke-lila düh és komorság és keserűség.

Az érzéseink nem önfenntartóak. Szükségünk van energiára. Tápanyagra. Éltető vérre. Figyelemre. Egész lényünket eluralhatja a rosszkedv - és észre sem vesszük, hogy ezt mi magunk tápláljuk. De egy hirtelen jó hír kiránthat a mocsárból.

Egy levél. Egy jó szó. Bár az utóbbi kevés hozzá, mert valójában szeretünk a rosszkedv mocsarában henteregni - van abban valami kéj is. Van bennünk egy öntudatlan, lomha víziló, aki nem szívesen mászik ki a napfényes partra. Ezért - figyeld meg - egy baráti jó szó, bölcs tanács, esetleg egy szeretetteli simogatás már-már kicsalna a rosszkedvedből, de visszahúz a mocsár.

Nem jó szenvedni. De néha szeretünk, mégis. Érzelmeink legyőzik az öntudatunkat. Főleg akkor, ha nem vagyunk önmagunk urai.

Albert Schweitzer : A fiatalság mércéje...

A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és képzelő erő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon.
Csak az öregszik meg, aki lemond eszményeiről.
Az évek múlásával ráncossá lesz az arcod, de ha kialszik benned a lelkesedés, akkor a lelked ráncosodik meg.
Gondok, kétségek, az önbizalom hiánya, reménytelenség: mind hosszú évek, melyek nemcsak a testet húzzák le a föld porába, hanem a lelket is.
Az ember - akár 16 éves, akár 66 - csodára szomjazik, elámul a csillagok örökkévalóságán, a gondolatok és dolgok szépségén: nem fél a kockázattól, gyermeki kíváncsisággal várja, mi lesz holnap, szabadon örül mindennek.
Olyan fiatal vagy, mint a reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid.
Olyan fiatal, mind önbizalmad, olyan öreg, mint a félelmed.
Fiatal, mint a hited, öreg, mint a csüggedésed.
Fiatal vagy, amíg befogadod a szépség, az öröm, a merészség, a nagyság - az ember, a föld, a végtelenség hírnökeit.
Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz, és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet.

Heti útravaló Müller Pétertől - 97. rész

"Ha nő vagy, tudj elmenni, túlnőni, felegyenesedni. Értékmérődet önmagadba s nem a férfi tetszésébe helyezni!"

Ezt egy csodálatos nő mondta. Kaffka Margit. A nőkről írok éppen Férfiélet, női sors című könyvemben, és ez a mondat az iránytűmmé vált.

"A legújabb idő - írja -, a szemünk láttára nagy és hirtelen változásokat hozott az asszonyi lélekben. Kifejlődött a 'new woman', az új asszony értékes és egyre terjedő típusa. Ma az anyák és lányok között ezerszerte örvénylőbb távolság van, mint anyáink és nagyanyáink között... A mai asszony lelke végtelen finom és ideges mérlegrúd: egyik serpenyőjében a régi asszony minden fészeklakó ösztönével, a ház és a gyerek gondjával - a másikban az aktivitás, az emberi érvényesülés égő és nyugtalan vágyával, és saját énje szabad kifejlesztésének szinte mániákus akarásával... A mai dolgozó asszony - elismerem - nagyon zavaros valami."

Elfeledett, mégis mennyire igaz sorok. Olyan, mint egy forradalmi programbeszéd. A mai napig érvényes.

"A mai asszony - mondja -, emberasszony legyen, egyéniségében a női bájjal egyértékű, nemétől független kvalitás: becsületesség, szavatartás, nagyvonalúság, diszkréció... És ne hárítsa a másik félre a felelősséget, melyet a természet az ő vállára helyezett, és ne éljen vissza gyengesége előnyeivel..."

És itt következik a legfőbb tanács:

"Mindenekfelett próbáljon közeledni önmagához, és kibányászni, felhozni magából azokat a nagy, eltemetett, rég pihenő értékeket, amelyekkel adós a világnak, és amelyek nélkül szegényebb és csúnyább ez a világ! Több lehetőséget - pályák, munkák, szerelem, alkotás, harc, cselekvés és tanulás irányában!"

Ízlelgesd ezeket a sorokat. Nyitánya ez egy új korszaknak. A régi korszak több ezer éves. Most omlik össze lassan, recsegve és ropogva. A férfitörténelem a végóráit éli. Az igazi, láthatatlan forradalom manapság a nők lelkében és sorsában zajlik. Nehéz és ugyanakkor gyönyörűséges dolog nőnek lenni.

Hatezer éves némaság után mondta ki végre Kaffka Margit ezeket a gondolatokat.

Heti útravaló Müller Pétertől - 96. rész

"Megérteni a problémád igazi okát csak akkor tudod, ha megértél rá. És akkor meg tudod oldani."

Előbb nem? Nem. Igazán nem. Sokat tudhatsz róla, olvashatsz róla, hallhatsz róla. Valamit föl is fogsz belőle, de igazán nem érted. Ez a magyar nyelv csodája. Ugye, milyen szép és bölcs a nyelvünk? A megértés és a megérés. Ér-Ér, s a kettő összeÉr. Amíg ez nem történik meg, nem tudod megoldani a gondodat. Olyan, mint egy csomó, amit forgatsz, forgatsz a kezedben, de nem tudod, hogyan kell kinyitni. Nem tudod, hol a szál eleje és a vége. Ha különböző okos tippek és téveszmék alapján húzogatod, csak még jobban összegubancolod és megfeszíted.

Az igazi megértés azt jelenti, hogy meg is tudod oldani. De ehhez meg kell érni. Ha megértél rá, akkor meg is érted, és meg is tudod oldani a gondodat. Megértés nélkül hozzá sem lehet fogni. S a megértéshez lelki érettség kell. Bölcsesség. Bölcs az, aki nemcsak fecseg és elmélkedik, hanem bele is tudja vezetni életébe, sorsába, testének és lelkének működésébe a felismert igazságot.
"Bocsáss meg nékik, Uram, mert nem tudják, mit cselekszenek!" - mondja Jézus a kínzóikról. A nemtudás: bűn. Pontosabban: oka annak, hogy ha bajt csinálsz. Mert nem érted, mit teszel. Nem is tudod, hogy nem szabadna tenned. Nem tudod, hogy rosszat teszel magadnak és másnak is. Megvalósítani bármit is csak akkor tudsz, ha megértél rá.

Azt kérded: mi az, ami érlel? Elsősorban a szenvedés. A nehézségek és fájdalmak megtapasztalása. Sokan kérdik tőlem: mi a jó párkapcsolat titka? És én azt felelem: a lelki érettség. Vagyis meg kell érnetek rá. Hogy ne csak vakon éljétek, de értsétek is, amiben vagytok. Mindketten. Te is, ő is. Csupán a szeretet - ha nem párosul a másik lényének mély megértésével - nem elég.

Csak az lesz a tiéd, akit értesz is. Akit nem, az elvehető, elveszthető, el is felejthető. Nem lesz lelked és életed része.

Heti útravaló Müller Pétertől - 95. rész

"Igyekezz átvarázsolni életed minden óráját!"

Ne várd, hogy a külvilági események tegyenek boldoggá. Ha süt a nap, jó, ha eső zuhog, rossz; ha virágzik, jó, ha hervad, rossz; ha szeret, jó, ha nem szeret, nagyon rossz; ha nyerek, jó, ha vesztek, kétségbeejtően rossz - így élünk.

És sajnos ritkán süt a nap, a virág hamar hervad, ritkán nyerek, és az, hogy szeressenek, a legnagyobb hiánycikk manapság.

Az élet művésze nem engedi meg, hogy lelke a külvilágtól függjön. Sőt, azt mondja, hogy maga a függés eleve azt jelenti, hogy rab vagy, és szükségszerűen boldogtalan, mert mások döntenek a lelkiállapotodról, s maga a rabság szüntelen szorongást okoz. Ha süt a nap, ha kibomlik a virág, ha jól mennek a dolgaid és szeretnek, azt kérded: meddig? És tudod, hogy nem marad így, és a jó közérzetedet megmérgezi a veszéstől való szüntelen félelem. Igyekezz átvarázsolni minden órádat! Belülről.

Tudd, hogy magától az élet sohasem szép. Széppé kell formálni, meg kell csinálni. Mint gazosból egy szép kertet, vagy a halálos csendből és a hangok bántó zűrzavarából a szép dalt és a zenét: teremteni. A "poézis" görög szó, azt jelenti, "elkészíteni" - úgy kell megcsinálni, hogy szép legyen és örömteli.

Hogyan? Mivel? Lelked hatalmával. Nagy pillanat, amikor ráébredsz majd, hogy mindent te teszel, minden belőled jön. Élő forrás van benned. És ez működik, szüntelenül.

Esőben, hóban, vigasztalan időben is pompásan érezheted magad, és derűt varázsolhatsz magadban, másokban saját lelked hatalmánál fogva. Egyszer rájössz majd, hogy saját Napod van. Ez adja az életedet, az erődet, de örömödet, a kedvedet és a bizakodásodat is.

Az énünk akkor lesz külvilágfüggő, ha a saját Napunk nem süt. Pontosabban amikor nem érezzük magunkban, hogy ragyog, hogy melegít, világít - ezt az állapotot hívják depressziónak. Ilyenkor lelkünk sötét felhőiben járunk. És azért imádkozunk, hogy süssön fel a Nap.

Még egy titkot mondok: a Nap-emberek különös hatással vannak a környezetükre, mert erőt adnak és derűt...

Heti útravaló Müller Pétertől - 94. rész

Van az életben olyasmi, aminek eléje kell menni, s van olyan, amit várni kell. Mert jön."

"Addig rágja az egér a falat, de addig, míg áteszi magát a macskához." - ezt a mondást régóta szeretem.Több mint hatvan éve tapasztalom, hogy igaz. Eddig még mindig bejött. Nálam is, ha nagyon "rágtam a falat" - mindig ott volt a macska.

Az egér: önös énünk. Egónk. Két hibája van. Az egyik, ha nem tud akarni. A másik, hogy túlakarja magát. Mindkettő bajjal jár. És az oka az, hogy nem tud arról, van fölötte egy bölcsebb akarat, Önvalónk, felsőbbrendű énünk akarata, akinek parancsát kellene követnie. Ezért önállósítja magát, mint egy hajó föllázadt matróza, azt hiszi, hogy ő a Kapitány, s átveszi az irányítást. De nem tudja, merre megy a hajó. Nem ismeri a térképet, és nincs iránytűje.

Megy a hülye, nyughatatlan feje után. Ha baj van, megijed, összezavarodik, viharban pánikba kerül, napsütésben ellustul. Néha elmegy a kedve az egésztől, és föladja. Ilyenkor mély depresszióba esik, s a hajója elveszetten hánykolódik a tengeren. Néha meg megy, megy, konokul és fáradhatatlanul - rossz irányba. Ilyenkor jön a jéghegy.

Vagy egy másik hajó. Kitérni nem szeret. Mivel úgy gondolja, hogy övé a tenger, a másik hajóról úgy véli, megsértette a felségterületét, ezért minden hajó azonnal az ellensége. A nem akarásnak és a túlakarásnak a gyökere ugyanaz. Az én-uralt ember nem tud bízni. Nem hisz abban, hogy van az életben olyasmi, aminek eléje kell menni, s van olyan, amit várni kell. Mert jön. Nem veszi észre, hogy mindenért meg kell dolgoznia ugyan, de amire igazán vágyik, az ajándék.

Egy jó társ: ajándék. Egy jó barát: ajándék. Egy gyerek is ajándék. És minden igazi boldog pillanat: ajándék. Aki nem bízik semmiben, annak számára a falon túl nem Isten várakozik, hanem a Macska.

Heti útravaló Müller Pétertől - 93.rész

"Aki a szerelmet nem ismeri, nem tudhatja azt sem, mi az, hogy szeretet."

Ezt a két szót tudomásom szerint csakis a magyar nyelv különbözteti meg. Love, liebe - mindkettőt jelentheti. Az egyik forró, lángoló állapot, énünk elég benne. Nem bírja egyedül. "Megőrülök érted!" - szoktuk mondani, és tényleg olyanok leszünk, mint az őrültek.

A szerelem nem "normális" állapot. Amennyiben a józan, hétköznapi, egoista életünket annak tekintjük. Veszélyes is. Szeretetbe még nemigen haltak bele - de szerelembe sokan. A szerelemben ébredünk rá, hogy szét vagyunk tépve. Hiányzik belőlünk a másik. Hiányzik, mint testnek a kenyér. Mint léleknek az Isten.

Az igazi istenhit a szerelemhez hasonlatos. Minden igazi vallás tudja, hogy szakrális élmény. Szent élmény.
"Szent" azt jelenti, hogy tűz veszi körül a másik lelkét, vagy az Isten lelkét, és én belefutok a tűzbe, és elégek benne, mert nem bírom ki Nélküle.

Hétköznapi életünkben először vagyunk szerelmesek, s - jó esetben - csak utána szeretünk. A tűzből parázs lesz. De ez nem a hétköznapok útja. A józan, földi élet útja. Az öregedés útja. Hogy először lángolok érted, aztán parázzsá szelídülök - és végül kihűlök. Ahogy öregszünk, úgy válik a forróságunk meleggé, langyossá, majd végül hideggé.

De aki fölfelé igyekszik, az szembe megy a biológiával. Nem öregszik, hanem fiatalodik. Egyre inkább a szerelmet keresi. Végül már érzékiség, testi vágy nélkül. Szerelmes lesz a társába. Szerelmes lesz az igazságba. Szerelmes az Istenbe.

Heti útravaló Müller Pétertől - 92. rész

"Szeretni azt jelenti, hogy fölfelé nézünk egymásban. Ha ez nincs, tudd, hogy már nem szeretsz, vagy nem szeretnek."

Egy kapcsolat - még a jó is - sokféle gyötrelmet rejthet magában. Vad indulatokat, haragot, kétségbeesést. Néha hűtlenséget is. Mégis azt mondom: addig érdemes benne maradni, amíg a "szív szeme" átlát a viharok felhőin. Amíg benne van az, amit szeretetnek nevezünk. Akkor kell kiszállni, amikor azt érzed, hogy egy kapcsolat rosszabbá tesz, lesüllyedsz benne. Ez a "ne tovább!" pillanata.

A szeretet azt jelenti, hogy fölfelé nézünk egymásban. Ha ez nincs, tudd, hogy nem szeretnek. Bármi lehet két ember között: összeveszhetnek, szakíthatnak, megbánthatják egymást. Néha a megcsalás is előfordulhat. Egy nem fér bele: ha nem fölfelé néznek rád, hanem közönyösek, vagy lefelé tekintenek.

A szeretet ugyanis hatalmas felhajtóerő. Emel, s túllép minden ellenerőn. Megbocsát, kiegyezik, és nem enged el. Nem akar elmenni. Láthatatlan karokkal ölel - akkor is, ha a lelketek másik, alacsonyabb szintjén éppen összevesztek, vagy megbántjátok és ellökitek egymást.

Amíg szeret valaki, többnek lát, mint amilyen vagy. Szebbnek, okosabbnak, kedvesebbnek, kívánatosabbnak. Fölfelé néz rád. Nagyobb értéknek vél, mint amilyen vagy. Azért sem akar elengedni, és te is így vagy vele. Ha ez a "fölnézek benned" megszűnik - vége a szeretetnek. Onnan kezdődik a közöny, az idegenség. Ilyenkor már nincs oldószere az indulatoknak. Megszűnt köztetek az, ami összetartott. Sőt, így is mondatnám: ami miatt érdemes volt együtt maradni. Ilyenkor már nem húz a mágnes. Jobb különválni.

Ha nincs szeretet, menj tovább. Nem vesztesz semmit. Sőt, néha nyersz: önmagadat.

Heti útravaló Müller Pétertől - 91. rész

"Bajban néha csodálatos társakat találhatsz az idegenek között."

Ezt sokszor tapasztaltam. Háborúban, forradalomban, árvízben, katasztrófában. Idegenek futnak hozzád, kiásnak a romok alól, a hóból, kihúznak a roncs kocsiból. Enni adnak. Bekötöznek. Segítenek.

Hétköznap a mi országunk teli van közönnyel, önzéssel, gyűlölettel, irigységgel, rosszindulattal, de a bajban megmutatjuk a szebbik arcunkat.
Szinte mindenki. Gyakran átéltem ezt. Sőt, azt kell mondanom, hogy nem élnék, ha ez nem így lenne. Sokszor mentették meg az életemet. Idegenek.

Olyan természetesen, magától értetődően nyúltak értem, és vállalták értem a halálos veszedelmet, hogy utólag nem is tudtam megköszönni. Amikor elmúlt a baj, amikor minden visszatért a régi kerékvágásba, és jöttek újra az örömtelen és sötét indulatokba fulladt hétköznapok, mindenki visszatette a csúnya maszkját, és folytatta tovább a megszokott életét, újra... hogy is mondjam?... újra nem jó emberré vált.

Két arcunk van. Egy hősies, szép, és egy hazug, rosszindulatú. Ezt is sokszor megtapasztaltam már. Háborúban, forradalomban, ha kiöntött a Duna, néha még egy utcai balesetnél is. Mindig van, aki segít, én is azt teszem, mert olyankor más emberré válok. Nekem is két arcom van. Vészhelyzetben szép, de hétköznap, ha visszasüppedek az egóm zsarnokságába: csúnya. Még a tekintetem is megváltozik. Hamisabban csillog, gyávábban, gyengébb fénnyel. Ha nincs baj: elpuhulok. Kiegyezek a rosszal. Vonogatom a vállam, még a mosolyom sem őszinte.

Ilyenkor azt gondolom: mindig úgy kellene élnünk, mintha baj lenne! Mintha vészhelyzet lenne! Amikor testvéremmé válnak az idegenek is. Segítőkészek lesznek. Áldozatosak. Hirtelen rádöbbenek, hogy minden hazugságon és aljasságon túl: mennyi jó ember él még a világon. Egy pár pillanatig én is közéjük tartozhatok.

Heti útravaló Müller Pétertől - 90. rész

"Az angyaltanfolyam utolsó évfolyamán kardot adnak az angyal kezébe."

Ha valaki nem születik angyalnak, el kell sajátítania az angyaltant.

Az első évben megtanul együtt érezni és belebújni a védenceibe. Érzi a fájdalmaikat, féli a félelmeiket, együtt sír és nevet velük.

A második évben megtanul szeretni. Ez már nemcsak érzés, hanem értés is. Nem elég érezni, érteni is kell a másikat: ez az igazi szeretet.

A harmadik évben megtanulja a távolságtartást. Azt, hogy nem szabad valakit túlszeretni. Nem szabad bárkinek, bármikor odaadni magát - naiv módon, elolvadóan. Nem szabad túl jónak lenni. Aki az Isten szemével lát, azt már a mindentudás irányítja, és igyekszik a védenceitől távolságot tartani. Nem engedi a másiknak, hogy az belekapaszkodjon. "Nem szabad az embert angyalfüggővé tenni!" Ezt tanítják a harmadik évben. Hátra lépve, okosan kell szeretni. Ha úgy alakul: tanulj meg közömbös lenni.

A negyedik évben azt tanulja az angyal, hogy nem elég a szeretet, a lágyság, a kedvesség és az okosság. Nem elég a tisztánlátás sem. Az angyal küldetéséhez erő kell! A felnőtt angyal démonokkal küzd, és ehhez fegyver kell.

Az utolsó évfolyamban kardot adnak a kezébe. Lángpallost. Legyőzhetetlen csodafegyvert, amelyet ritkán használ. Sohasem támad vele, de megvédi az igazságot, és a tanítványait. Az érett angyal tudja, hogy nemcsak a Jónak, a Rossznak is hatalma van. Tudja, hogy a fény mellett ott a sötét, és a teremtés drámai alkotás. Küzdeni kell. Szüntelenül harcolni.

A kardot csak egy érett angyal használhatja, mert ő már tudja, mi a Jó, az Igaz és a Fény. Iratkozz be az angyaltanfolyamra. Hátha fölvesznek.

Heti útravaló Müller Pétertől - 89. rész

"A sérelmein csak a gyenge rágódik. Az erős odacsap, vagy nem is foglalkozik vele egyáltalán."

Figyeld meg: mindig a gyenge sérül meg benned, sohasem az erős. Ott, ahol erős vagy, nem tudnak megbántani.

Ha egy oroszlánnak azt mondják, hogy gyáva, csak akkor sértődik meg, ha tényleg az. Egyébként meg se hallja, vagy a mancsával lecsap, mint egy legyet.

Albert Einsteinnek sokszor mondták - nyilvánosan is -, hogy ostoba ember, sőt, őrült, és amit tanít, kolosszális tévedés. Nevetett rajta. Direkt beült a tudományos akadémiák üléseire, ahol az össze tudós nyilvánosan cikizte, és mulatott. Érdemes figyelned magad. Ahol szívós vagy, ott sérthetetlen is.

S ahol úgy érzed, sérelem ért, és fáj, érdemes önvizsgálatot tartanod, mert ott gyenge vagy még. Kevés embert ért annyi méltatlanság, lelki és fizikai fájdalom, mint Jézust, de nem tudunk arról, hogy egyszer is megsértődött volna. Miért? Mert erős volt. Erősebb, mint akik gúnyolták, verték és gyalázták. Ez abban a pillanatban nem derült ki, de pár évtized múlva mind a zsidóság, mind Róma történelmileg megroppant attól a hatalmas túlerőtől, amelyet már az életében is magában hordozott.

Ahol megsérthetnek, ott gyenge vagy. Jó kulcs ez az önismerethez. Ott kell erősödnöd, ahol valami sérelem ért. Ahol nem bántódsz meg, ott már edzett vagy. Az érzéseid visszajelzik, hol kell fejlődnöd még. Hol hiányzik az önismereted, az önbizalmad és az erőd. Mert ez a három összefügg.

Az ember - mondja az ősi hindu bölcselet - isteni és erős. Az egó gyengesége az, ami erőtlenség benne. A hamis érzés és a valódi önismeret hiánya. Az erősről lepereg a bántalom vagy nem is érinti meg. Csak akkor száll harcba, ha a sérelem nem őt érinti, hanem egy nagyobb igazságot is, amelyet képvisel. Légy erős, önbizalommal teli és legyőzhetetlen.

Heti útravaló Müller Pétertől - 88. rész

Üzenet, olvasóimhoz.

Ezt régóta el akarom mondani. A múltkor elolvastam azokat a válaszokat,  amiket a siratófallal kapcsolatos cikkemre kaptam. Egy gondolatomra ezerféle hang felelt. Mind másképp - ez így van jól.

Én arról írtam, hogy milyen ritka a megértés. Az én életemben is. Néha egy szó segítene, de nem kapom meg. Vagy azért, mert nem figyelnek rám, vagy azért, mert nem is sejtik, hogy hiányzik nekem, vagy azért, mert nem tudják, mi az a szó, ami feloldja a bajomat. Mivel minden problémám speciális, a Jó Szó sem lehet általános, hanem csakis speciális. Olyan, mint egy megfelelő helyre beadott fájdalom-csillapító injekció.

Kevesen érezték meg a cikkemből, hogy nekem fáj valamim - ahogy neked is szokott -, és ezt elpanaszolom. Hogy nem figyeltek rám, és nem figyelünk egymásra. Jöttek a válaszok a siratófal történetéről, a Templom lerombolásáról, a kövek ezoterikus titkáról, s arról, hogy néha egy kutya vagy egy macska is megérti az embert. Van, aki azt írta, hogy őt bizony meghallgatják (jó neki!), nem érti, miért panaszkodok. Vagyis védőgyűrűt vont maga köré, s nem érezte meg, hogy mi fáj nekem. Hogy az a pár sor fájdalomból született. Volt, aki azt mondta, hogy forduljak panaszommal Istenhez. Ez mind igaz.

De hol az együttérzés? Ha én elmondom valakinek a bajomat, jó válasz az, hogy forduljak Istenhez? Szerinted jó?

Igaz, végső soron az ember Istent szólítja meg. Sőt, van, aki Szűz Máriát, mert jobban bízik az anyai jóságban. De milyen világ az, ahol először nem az embertársam próbál segíteni rajtam? Ha azonnal tovább tolja az aktát: "Ez nem az én ügyem, fordulj a föntiekhez!"

A kő nagy rejtély. Könyvet tudnék írni róla. A mindenség titka rejtőzhet benne. A szegletkő Jézus titkos kifejezése. Csakhogy én ezúttal arról a kőről beszéltem, ami a szívünk helyén van - és azt nem oldja az ima.

S most az imádság titkát osztom meg veled. Ha Isten meghallgat, úgy segít rajtad, hogyodaküld hozzád egy olyan embert, akinek még nincs kőből a szíve. Aki meghallgat, megvigasztal, meggyógyít. Aki nem abból indul ki, hogy nekem jó, mi a fenét jajgat ez? Hanem letörli a verejtéket a homlokodról. Kimondja azt az egyetlen szót, amit jól tudsz te is, de önmagadnak nem mondhatod, mert azt várod, hogy a másik mondja ki. Anélkül hatástalan.Mert csak a szeretet gyógyít.

Keleti Györgyi: Kedvesemnek...

Я рекомендую это своему дорогому Nikolajnak...горошина и ястреб...

...Nem sejted, mert belülről fakadó érzés. Te nem keresed Őt, s Ő sem téged, de egyszer hirtelen arra ébredsz, hogy ez az érzés beleszőtte magát az életedbe és már ez irányít mindent.

Российский акцент...

A Férfi magabiztos határozottságával vette le lábáról a lányt. Az udvarlás hosszú, és egy életre emlékezetes hetei, amit csak a megismerkedésük furcsa, ám annál érdekesebb percei tesznek még felejthetetlenebbé. Egy amolyan mindörökké "gravír" kettőjük sorsában, életében. Akár a hamis illuziónak tűnő szép autó is levehette volna a lányt a lábáról, de ennél sokkal többről volt szó. Az első, éjszakába nyúló telefonbeszélgetés felejthetetlen mondatai... Az első randevú, és az első közösen elfogyasztott ebéd, ami akkor elválaszthatatlanná tette őket. Amikor minden olyan, amire vágytál, mint amit elképzeltél, megálmodtál. A Férfi százszor, ezerszer erősebb a lánynál, szigorú vonásai kedves, érző embert takarnak. Ereje, fellépése, tekintélyt parancsoló a környezete számára. Orosz akcentusa, az első pillanattól még vonzóbbá tette a lány számára. Az első éjszakán, a lány ott feküdt a Férfi óvó ölelése alatt, érezte, ez az a perc aminek soha ne legyen vége. Húzta, nyújtotta volna a pillanatot talán a végtelenségig, csak soha ne múljon el. Tudta, hogy ez lesz az az érzés amibe mindig kapaszkodni fog. Ami képes lesz a rossz dolgokon is átsegíteni, mert tudta, ez az ölelés rá vár, ami mindig ott lesz. A két erős kar, amibe pici kezeivel kapaszkodhat. Tudta, Ő az a Férfi akire várt, talán hosszú évek óta. Akkor, ott úgy ölelte a Férfi a lányt, mint akit soha nem szeretne elengedni és, ha akkor ott meg kellett volna halni, boldogan, mosolyogva tette volna meg... Lett köztük egy láthatatlan szál, ami talán egy életre összeköti Őket. És ott is marad örökre. Nem fog rajta vihar, idő, hely, por vagy más ember. Ott van, és kész. Egy életre össze vagytok kötve, valahol a csillagok közt. Tudjátok mindketten...

Talán... csak egyszer az életedben, de eljöhet egy pillanat, amikor meglátsz valakit, és tudod, hogy minden álmod valóra vált. Amikor ott álltok egymással szemben és elvesztek a másik tekintetében. Tudod, hogy nem kell semmit mondanod, a gátlások leomlanak benned. Félsz, rettentően, kimondhatatlanul hogy vissza fog élni a kiszolgáltatottságoddal. Nem teszi, mert a markodban van, ahogy Te is... A józan ész meg eltűnik. Bármit mond, megteszed. Bármit kérdez, válaszolsz. Olyasmit teszel, amit el sem hiszel, olyanokat mondasz, amiket utólag sem értesz. Tükröt állít eléd, amiben meglátod magad. Az igazi énedet. A valóságot. Amit senki más szemében nem láttál még. Talán azt is tudja, hogy milyen leszel. Még a jövődet is látja benned, te meg meglátod a szemében a saját arcképedet. Boldog vagy és félsz, együtt. Megreped a burok, amiben éltél, és kapsz még egy esélyt. Egy esélyt egy más, egy igazabb, jobb életre. Kapsz egy lehetőséget, hogy megértsd a világot, az embereket, az élet lényegét, hogy élni kezdj, és abbahagyd a fejedben lejátszott sakk játszmát. Egy esélyt a szerelemre...

Alig veszed észre, de csak erősödik és magadnak sem mered elismerni, de már valami mássá alakulsz át. Nem leszel tökéletes, de jobb emberré válsz az által, amit érzel. Mert van Valaki, akit csak önmagáért szeretsz. A semmiért is teljesen, és ez lehetne a legszebb dolog a világon. Lehetne... Őszintén és önzetlenül szeretni valakit, neki adni mindent. Figyelni Rá, védeni, ölelni, ha bánatos, vidáman vele nevetni, ha boldog, s az életének részévé válni. Éjszakába nyúlóan beszélgetni, vagy csak átölelni csöndben, miközben tudod, hogy bármi történjék is, rajtatok kívül nem számít semmi, csak az ölelése, az illata. Az ahogyan átölel benneteket a csend, és átkerülsz egy olyan világba, ahol csak boldogság van, és semmi nem fáj. Egy olyan világba, ahol kettőtök számára nincs akadály, ahol már nem tűnik olyan félelmetesnek semmi. Ahol nincsenek lehetetlennek tűnő akadályok, mert ketten felül tudtok emelkedni rajta. Szembe mersz szállni mindennel, mert Valakinek szüksége van Rád. Lehet, Ő nem is tudja, hogy mennyire csak Rád! Az egyetlen hely, ahol biztonságban érzed magad, a karjai között, s a Te karjaid is védelmezően ölelik körbe erős testét. Képes lennél meghalni csak azért, hogy soha ne érjen véget ez az érzés. Akinek a szemei ragyogásában megtalálod azt, amit mindig is kerestél, önmagad, s attól a pillanattól tudod, hogy biztonságban vagy. Ő az egyetlen, aki ennyire fontos Neked, aki jobb emberré tehet, akiért bármikor képes lennél bármire. Akinél nem vágysz többre, minthogy szeressenek, és Te is szerethess. Kiegészítitek egymást. Akinél tudod, hogy egyedül elsüllyednél a bajok mocsarában, aki nélkül elvesznél. A lelki társad nélkül...
Ők már érzik és tudják, hogy van valaki, aki a világon a legfontosabb számukra, bár pár kisebb küzdelem után, de összefonódik a sorsuk.

Jobb ember leszel, a lelked és a szíved nemesedik, talán soha nem éreztél még ekkora tiszta, és őszinte szeretetet. Hiszen magad sem vágysz többre, mint megbecsülésre, szeretetre. Csak boldog akarsz lenni. Egy kéznyújtásnyira van Tőled. Soha nem hagyod el, hisz neked mindennél fontosabb. Bármi is történt, bármi is történik, Ő mindig fontos lesz számodra és mindig megtalál, mert Te mindig ott vagy mellette, szinte Benne éled az életed. Üvölteni tudnál a fájdalomtól, annyira hiányzik, ha nincs melletted. Ám ami igazán lényeges, az már beitta magát a szívedbe, a lelkdbe, és tudod, hogy Örökké szeretni fogod Őt. Nem menekülsz el az érzéseid elől, hanem vállalod azokat. Vele maradnál életed végéig, nem hagyod, hogy bármi baj érje. Féltve véded, óvod Őt, az Őrangyalává válsz. Mindig lesz a szívedben hely számára. Csak akkor szereted Őt igazán, ha minden küzdelem és fájdalom dacára, benned nem változik semmi az irányában. A szemeinek ragyogása, a hangja csilingelése és a mosolya minden percedet, órádat átitatja. Az a semmihez sem hasonlítható érzés, mint amikor Vele vagy, amikor átölel, az a szívdobogás, amikor együtt, ritmusra éltek egymásban. Az a lebegés, amit együtt éltek meg...

Amikor rágondolsz, meghalsz, s abban a pillanatban éledsz újjá, mint hamvaiból a Főnix madár, ezáltal Ő válik számodra halhatatlanná...

Forrás: keletigyorgyi.blog.storyonline.hu/

Erich Getto: A három rosta

A szomszédomhoz jött valaki, és így szólt hozzá:
- Halld csak, miket beszél rólad a barátod!
Szomszédom félbeszakította:
- Mielőtt elmondanád, áruld el: megszűrted-e a három rostán?
- Miféle rostákon?
- Először is az igazság rostáján. Megvizsgáltad vajon, hogy igaz-e, amit el akarsz beszélni?
- Nem. Én is csak hallottam másoktól.
Szomszédom bólintott, és folytatta:
- Azután átbocsátottad-e az öröm rostáján? Még ha nem is igaz, amit el akarsz mondani, de bizonyára jó nekem, és örömet szerez számomra, nemde?
- Nem lesz örömed benne.
- Akkor bizony át kell bocsátanod a hasznosság rostáján! Hasznos-e az nekem, amit közölni kívánsz?
- Egyáltalán nem.
Szomszédom ekkor keményre váltott hangon szólt oda a hírhozónak:
- Távozz innen! Ha, az amit tudatni akarsz velem, se nem igaz, se nem örvendetes, se nem hasznos, akkor tartsd meg magadnak, és felejtsd el mielőbb!

Heti útravaló Müller Pétertől - 87. rész

"Minden problémád akkor oldódik meg, amikor felülemelkedsz rajta."

Más szóval ezt így is mondhatnám: a konfliktusok, azon a szinten, ahol keletkeztek, megoldhatatlanok. Ezért jó, ha van egy barátod, akinek elmondhatod a gondodat. Rálát. Te nem, mert benne vagy. Ez azt jelenti, hogy akárhogyan forgatod magadban, mindig ugyanazok az érzések bukkannak elő, ugyanazok a szempontok, amikkel a bajt előidézted. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy "rágódsz rajta."

Úgy működsz, mint egy komputer, amelyet egy "nem-szeretem" információ működtet: nem tudsz kilépni belőle. Nézheted így vagy úgy, a helyzet megoldhatatlan, vagy csak rossz megoldást kínál. Ahhoz, hogy megoldd, új szempont kell, amire nem is gondoltál. Felülről kell tekinteni a bajra. Ugyanazt látod, csak máshonnan: magasról, bölcsebben, tisztábban.

Mindez azért van, mert az életünk spirálisan működik, de a cél nem az ismétlés, hanem mindig egy magasabb körbe emelkedés. Ha csak egy szinten mozogsz, az olyan, mintha egy őrült ringlispílen ülnél, amelyről nem tudsz leszállni. Csak forogsz körbe-körbe, képtelen vagy lelépni róla, de elfogadni sem tudod ezt az állapotot. Ez csak egy példa. A legtöbb problémád azért keletkezett, mert olyan voltál, amilyen. Ahhoz, hogy túllépj valamin, meg kell változnod. Nem maradhatsz ugyanolyan, mert akkor a gondod is megmarad annak, ami volt. Ismételed, szüntelenül.

A felülemelkedés azt jelenti, hogy más emberré kell válnod. Új szemmel kell látnod, új értékrendszer és összefüggések szerint. Abban a pillanatban, amikor kinyílik az új szemed, a probléma megoldhatóvá válik. Ha egy megváltoztathatatlan élethelyzetben vagy, akkor ezentúl másképp fogsz viszonyulni hozzá, és ez is nagy eredmény. A sajnálat felváltja benned a gyűlöletet. Hogy semmi közöd azokhoz, akiket gyűlöltél. Rájössz, hogy valami azért nem ment, mert hiányzott belőled az, ami a sikeredet előidézhette volna. Nem jól varázsoltál. Negatív gondolatokkal és a félelmeiddel együtt éltél - persze, hogy nem sikerült semmi.

Sohasem egy külső problémát kell megoldani - hanem mindig önmagunkat.

Heti útravaló Müller Pétertől - 86. rész

"Hiába tanulunk meg beszélni, nem tudjuk kimondani, ami a lelkünket nyomja. Ha nagy nehezen sikerül: a másik nem érti meg."
Mikor sikerült kimondanod, ami fájt? Mikor hallgatott meg valaki? Mikor tudtál úgy beszélni, hogy nem panaszkodtál, hanem megosztottad a környezeteddel azt, ami igazán bántott? És mikor figyelt rád valaki úgy, hogy közben nem magára gondolt, hanem minden szeretetével, segítő szándékával feléd fordult? És tudta, hogy segít neked, már azzal is, hogy meghallgat? Ha az ember valakit meghallgat: könnyít rajta.
Izraelben van egy panaszfal. A siratófal. Az is elég néha, ha a köveknek elmondhatjuk a bajainkat. Ha elképzeljük, hogy ezek a kövek - mivel egy ősi templom romjai - Isten kövei. Nincs szívszorítóbb látvány, mint amikor valaki a kövekkel beszél. A kövektől kér. A köveknek sírja el a bánatát. Még mindig jobb, mintha egy embernek mondaná, mert mi, mai emberek, érzéketlenebbek vagyunk, mint a kövek. A fal legalább nem szól bele. Hallgat. S ki tudja? Talán figyel is néha. Jobban, mint a férjed, a feleséged, mint a barátod. A Siratófal a lelketlenné váló emberiség tragikomikus szimbóluma. "Mintha a falnak beszélnék!" - szoktuk mondani a közönyös embernek.
Lám, manapság mégis a bajban lévő emberek a falhoz fordulnak, és elpanaszolják neki a bánatukat. Mivel föltételezik, hogy a fal is süket, mint az emberek, bedugdosnak a réseibe kis cetliket. Legalább olvassa el, ha nem hallja.
Volt, hogy valaki meghallgatott? Ugye, milyen csodálatos? Nem ő szónokolt - hanem téged hallgatott. És jobb volt utána. Megkönnyebbültél. Felemelte a lelkedet.

Heti útravaló Müller Pétertől - 85. rész

"A barátod lehet egy diófa is. Keveset szól, de hűséges, és ha meghal, űr támad a helyén. Hiányozni fog az életedből."

Ma már ritkán szeretünk egy fát, egy virágot, egy állatot - ez nagyon ősi élmény. Ősibb, mint az istenhit vagy a szerelem. Sajnálni egy öregedő fát, végignézni lassú pusztulását és a halálát: szívszorító. Néha egy kutyust vagy egy macskát is úgy gyászolunk, mint a gyerekünket. Titokzatos rokonság ez!
Nem az ember és "természet" rokonsága, hanem az élet rokonsága minden Létezővel. Egyek vagyunk. "Ő" még máshol jár a végtelen úton, de egy az Út. A meséknek van igazuk: a fáknak lelkük van. A kutyák pedig nagy tanítómestereink lehetnek. Sokat tanulhatunk tőlük.
Bizonyos keleti felfogások szerint egy-egy guru kutyának születik a tanítványa mellé, azért, hogy megtanítsa Őt a szeretetre. Ott baktat mellette szótlanul, bölcsen, vagy koldul vele az utcán. Elvárja, hogy az gondozza, időt áldozzon rá. Néha többet, mint egy gyerekre. Cserébe hűséges, és feltétlen szeretetet ad. Egy kutya ritkán ábrándul ki a gazdájából azért, mert az megrúgta. Szomorú miatta, néha bűntudatos, de nem azért, mert rossz fát tett a tűzre, hanem azért, mert a gazdája ilyen hitvány és ostoba.
Gonosz ember kutyája ritkán lesz gonosz. Legfeljebb harapós - önvédelemből. De a legtöbb kutyus: jó. Olykor valóban bölcs is, egy nagy lélek "mahatma". A vakvezetők például ilyenek. Néha egy négylábú több dologra tanít, mint egy egyetemi professzor.
S ha látod, hogy egy nő nem jól bánik a kerti virágokkal, nem ápolja őket, ha észreveszed, hogy nem szereti az állatokat, s közönyösen bámul egy lihegő kutyusra: ne vedd el feleségül. Előbb-utóbb kiderül, hogy nem tud szeretni. Nem működik az a legbensőbb összetartozás-élménye, ami tartósan összeköthet vele.

Bálnamentés

Egy nőstény hosszúszárnyú bálna beleakadt a rákászhálókba. Sok száz méter zsinór is rátekeredett a testére, uszonyára, még a szája köré is. A több száz kilónyi háló és zsinór húzta le a mélybe húzta. A bálna keservesen küzdött életéért. Egy halász ezt észrevette, és segítséget hívott rádión. Néhány óra múlva megérkezett a mentőcsapat, és megállapították: az egyetlen mód, hogy megmentsék a bálnát az, ha alámerülnek, és késsel levagdossák róla, ami már kibogozhatatlanul rágabalyodott. Ez igen veszélyes feladat. Elég a bálna egyetlen csapása az uszonyával, hogy megölje a megmentésén fáradozót.
A búvárok órákon keresztül dolgoztak a mélyben, görbe késekkel vagdosva róla a hálót és zsinórokat, mire végül kiszabadult. Amikor szabad lett, a búvárok elmondása szerint öröm-köröket rótt körülöttük. Majd ezután odaúszott minden egyes búvárhoz egyenként, finoman megbökdöste őket köszönetként. Azt mondták, ez volt életük leghihetetlenebb, és leggyönyörűbb élménye.
A búvár, aki a bálna szájára tekeredett zsinórt metélte el, azt mondta, a bálna végig követte őt a szemével, amíg dolgozott, és, hogy ő többé már soha nem lesz ugyanaz az ember.
Kívánom, hogy legyél te is ilyen szerencsés! Hogy olyan emberek vegyenek körül, akik segítenek kiszabadulni neked azokból a dolgokból, amik megkötözve tartanak! És kívánom, hogy mindig tapasztald meg a hála adásának és elfogadásának örömét!

Heti útravaló Müller Pétertől - 84. rész

"A férfiaknak nem kell az a nő, aki 'harcol értük', mert gyengének tartják."

Sok levelet kapok nőktől: "Harcoltam érte, mindent megtettem, mégis elhagyott!" Ilyenkor megdöbbenek. Ennyire nem tudtok nőül? Ennyire naivak vagytok? Ennyire nem ismeritek a női harcmodort és a férfiakat?

Mi gyengék vagyunk, és az Erőt keressük bennetek. A tartást, a méltóságot, a nehezen megkaphatóságot. Néha szinte az elérhetetlenséget. Azt, hogy ne kelljen felelősséget vállalnunk értetek, sem érzelmileg, sem lelkileg - sehogy. Mert mi menekülünk a felelősségtől, s ha valaki a nyakunkba zuhan, annak finoman (vagy durván) lefejtjük a karjait magunkról, kibújunk az öleléséből - és kereket oldunk.
Ellentétben a közfelfogással és az évezredes hazugsággal, mi a "gyengébb nemben" nem a gyengeséget keressük, hanem az erőt. Szeretünk uralkodni a nőkön. Jólesik, ha valaki szolgál minket és odaadó - de ha túlságosan is az, menekülünk tőle.
Mi ahhoz vonzódunk, akit nem tudunk legyőzni, aki erősebb, mint mi. Akitől függünk. Akinek ki vagyunk szolgáltatva érzelmileg. Lehet, hogy ez nem normális, hanem egy gyermekkori "anyuka-függőség", de mégis ez a valóság.
Felnőtt férfit nem igen találsz manapság. Az ugyanis nem menekül, nem árul el, nem hagy faképnél, hanem felelősséget vállal érted. Ráülhetsz a tenyerére, és megtart téged. Nem esel le róla. S főleg, nem hagy el. Érzelmi biztonságban csakis egy felnőtt (igaz) férfi oldalán lehetsz, de hol van ma ilyen? No, látod.

Légy erős, öntörvényű és szabad. Ne függj senkitől - tőled függjenek, mert te vagy az erősebb. Ha pedig nem: légy az!

Szükség van az idősekre!

Az orvos csalódottan rázta meg fejét. Betegén a javulás legkisebb jele sem látszott. Immár tíz napja, hogy az idős úr semmiféle gyógykezelésre nem reagál. Teljesen elhagyatottan feküdt a kórházi ágyon, úgy tűnt, ereje sincs már, hogy életéért küzdjön. Elfáradt, beletörődött sorsába.
A következő napon az orvos ismét megrázta a fejét, ám ezúttal az őt ért meglepetéstől. Az idős úr minden életfunkciója a normális értéket mutatta. Párnájára támaszkodva ült az ágyon, teljesen visszanyerve egészséges színét.
- Mi történt Önnel? - kérdezte az orvos. - Tegnap már teljesen feladtuk a reményt, most pedig minden tökéletesen működik. Mi történt?
Az öregúr mosolyogva bólintott:
- Igaza van, doktor úr, tegnap valami történt: meglátogatott az unokám, aki azt mondta nekem: "Ó, nagypapa, haza kell jönnöd, gyorsan, mert elromlott a biciklim".

Heti útravaló Müller Pétertől - 83. rész

"Addig rágja az egér a falat, de addig - míg áteszi magát a macskához."

Ezt nem én mondtam, hanem Mikszáth Kálmán, de annyiszor eszembe jutott, hogy én is mondhattam volna. A gondolatnak nincs tulajdonosa. Jó, ha akarsz valamit, de ha túlságosan szeretnéd, már baj."Legyen meg a te akaratod" - mondja az imádság. S ebben nagy lélektani bölcsesség van - ez a mágia titka is.
Vágyódom valamire, elképzelem, nagyon akarom - s aztán elengedem az egészet. Nem is gondolok rá, s amikor nem teljesül, nem leszek türelmetlen. Hagyom, hogy csendben érjen. Egy napig? Egy hétig? Egy hónapig? Netán egy évig? Még tovább? Mindegy. A jó várakozás titka a türelem, a türelem titka pedig, hogy addig is jól érzem magam, amíg nem történik semmi. A múló idő nem elviselhetetlen: élvezem így is. A beteljesedés néha olyan sokáig késlekedik, hogy meg is feledkezem róla.
S most jól figyelj! A dolog akkor szokott megtörténni, amikor nem számítok rá, amikor már nem is kell annyira. Egyszer csak hozza a sors, és leteszi eléd.
- Mi ez? - kérded.
- Amit kértél - feleli a Sors. - Elfeledkeztél róla? Itt van.
A mágia első fázisában mozgósítanod kell a képzeleted, a vágyad, az akaratod minden erejét. A második fázisban el kell engedni az egészet.
Ez a mondás azonban arról szól, amikor valaki képtelen az elengedésre, és "túlakarja" magát. Mint a pitbull, vicsorogva ragaszkodik ahhoz, amije van, vagy mint az egér, aki rögeszmésen csak rág és rág, mert kell neki mindenáron. Végül megkapja: a macskát. Néha bele kell nyugodni, hogy valami nem a miénk, és azt nem szabad forszírozni sem párkapcsolatban, sem gyermekáldásban, sem sikerben, sem karrierben, s főleg nem a hatalomban.
Vizsgáld meg, meddig akarsz még valamit, és mikor van az, hogy "túlakarsz" már. Ha ez van, állj le! Mert ott a macska!

Az emberi érték

Egy professzor felmutat egy 10.000 Ft-os bankjegyet az osztálynak, majd megkérdi a tanulókat: 

"Ki szeretné ezt a bankjegyet?" minden gyerek felemeli a kezét. 

Összegyűri a kezében a pénzt, majd újból felteszi a kérdést az osztálynak: 

"Továbbra is szeretnétek?" a kezek ismét az égbe emelkednek. 

A professzor eldobja a gyűrött bankjegyet, majd ráugrik és eltapossa, ezután újból megkérdi: 

"Még mindig akarjátok a pénzt?" a gyerekek újból jelentkeznek egytől egyig.
A professzor ekkor így szól: 

"Kedves barátaim, ma tanultatok egy nagyon fontos leckét az élettől: Habár ezt a 10.000 Forintot összegyűrtem, rátapostam és eldobtam, de továbbra is szeretnétek ha a tiétek lenne, mert a bankjegy értéke nem változott, még most is 10.000 Forintot ér! Sokszor az életben ellenkeznek veletek, emberek visszadobnak és elutasítanak titeket. Azt érzitek, hogy már nem ér semmit a létetek, de a ti ÉRTÉKETEK nem változik SOHA azoknak az embereknek, akik valóban szeretnek titeket, még akkor sem, amikor a legrosszabb passzban vagytok, az emberi ÉRTÉKETEK TOVÁBBRA IS UGYANANNYIT ÉR."

NE KÉTELKEDJ magadban, mindig ugyanannyit értek, sőt többet, de SOHA KEVESEBBET!

Heti útravaló Müller Pétertől - 82. rész

"Nagyon nehéz helyzetet csakis titkos tartalékainkkal oldhatunk meg."

Jóval erősebb vagy, mint gondolod. Ezt ne feledd! Honnan tudom? Onnan, hogy ezzel mindenki így van. Én is. Az emberben van egy hétköznap működő gőzkazán - és van egy atomkohó. A kazánt ismerjük, és tudjuk kezelni magunkban.
Alatta azonban hatalmas, isteni erők rejlenek - egy atomkohó. Az akkor kezd működni, ha vész van, ha nagy próbatétel előtt állsz. Ha fel tudod szabadítani magadban ezt a rejtett energiát, a legsúlyosabb betegségből is meggyógyulsz, a legnagyobb sorscsapásból is felállsz. Nem ver le kudarc, csőd, válás, betegség, még halálos családi tragédia sem.
Van egy zsidó mese. A rabbi kocsija megrekedt a sárban. A tanítványa húzza, vonszolja, erei majd' megpattannak. Nyög, vicsorog, végül föladja. - Nem bírom! - lihegi. - Bírod te, csak nem akarod - mondja a rabbi.
Mély igazság van ebben. Mert lehet valamit akargatni, akarni, és lehet AKARNI. Vannak holtpontok az életünkben, amikor padlóra kerülünk. Úgy érzed, hogy nem megy tovább. "Túl nehéz. Nem bírom" - ezek a gondolatok kavarognak a fejedben. Jó szó a "holtpont", mert ilyenkor valami tényleg meghal bennünk: a hit vagy a hitetlenség. Akiben a hit hal meg: föladja. Akiben a hitetlenség: folytatja tovább és megnyeri a csatát.
Kérdezz meg egy nagy sportolót: minden győzelmét úgy aratta, hogy legyőzte a halált. Azt is elmondja, hogy amikor föltámadt a "holt" állapotából, minden könnyebben ment utána. Sőt, akkor élte meg azt a bizonyos "flow-állapotot", a boldogság élményét.
Erősebb vagy, mint gondolod! Ne feledd ezt, ha győzni akarsz az életben!

Heti útravaló Müller Pétertől - 81. rész

"Ha elcsendesülsz, hallhatod lelked legmélyéről a támogató hangot. Más nincs melletted most, de nem is kell."

Ebben a mondatban van egy kulcsszó: "legmélyén." Ha nem merülsz ugyanis a lelked legmélyére, csak a felszín alatt búvárkodsz, akkor nem azt a hangot hallod, amiről beszélek. Ott még szirénhangok vannak. Félelmek, idegen tanácsok, beléd épült elvárások és szokások, papírszagú igék, gyermekkorodban rögzült parancsok zizegnek benned összevissza. Egyik sem a TE HANGOD! Ezért van az, hogy a lelkiismeret nem a legbiztosabb tanácsadó. Csak a mély lelkiismeret.

A felszín alatt, de még jóval a felszín alól is csak olyan súgásokat hallhatsz, amelyeket érdemes megkérdőjelezni. Néha olyasmire mondja, hogy "Tedd meg!" - amit nem kellene megtenned, és olyasmire, hogy "Ne tedd!" - amit meg kellene tenned.

Néha olyasmi miatt van bűntudatod, ami nem bűn, és nem bánsz meg olyasmit, amit meg kellene bánnod. Így működünk. Mert ritkán kerülünk kapcsolatba lelkünk legmélyével. Ehhez valóban el kell csendesülnünk. Ilyenkor minden elhallgat: a jó és a rossz is, a bánat és az öröm is, a szégyen és a büszkeség is. Ilyenkor a valódi ÉN-ed szól. Aki bölcsebb, mint te, bölcsebb, mint a lelked felszíne, bölcsebb, mint az elméleteid és megszokásaid. Tudja, mi kell neked, és mi nem.

Keresd meg magad, amikor vannak nyugodt óráid. Csendesülj le, és ismerd meg magadat. Hidd el, jó társaságba kerülsz - a legjobb barátodéba. Innen kezdve sohasem leszel egyedül. Mindig veled lesz, súgni és segíteni fog. Élni, örülni, tűrni és meghalni is. Ő most is szól hozzád. Csak nem hallod. Fülelj!

Ne felejtsd el letenni a poharat!

Egy pszichológus a teremben járkált, miközben stressz kezelést oktatott a közönségnek. Amikor felemelt egy poharat, mindenki a megszokott félig üres vagy félig teli kérdésre számított.
Ehelyett mosolyogva azt kérdezte: Milyen nehéz ez a pohárvíz?
A válaszok 2 dekagrammtól fél kilóig terjedtek.
A pszichológus így válaszolt: A tényleges súly nem lényeges, attól függ, milyen hosszan tartom a kezemben.
Ha csak egy percig tartom, könnyű.
Ha egy órán át tartom, megfájdul a karom.
Ha egy napig tartom, a karom elzsibbad és megbénul.
Egyik esetben sem változik a pohár víz súlya, de minél tovább tartom, annál nehezebb lesz.
Majd így folytatta: Az életben a stressz és az aggodalom olyan, mint ez a pohár víz.
Gondolj rájuk egy kis ideig, és semmi sem történik. Gondolj rájuk egy kicsit hosszabban, és elkezdenek fájni, és ha egész nap rájuk gondolsz, megbénulsz, képtelen leszel bármit is csinálni. Nagyon fontos, hogy tudd elengedni a gondjaidat! Este minél előbb tedd le minden terhedet, ne cipeld őket tovább az éjszakába.

Heti útravaló Müller Pétertől - 80. rész

"Jobb egyedül menni, magányosan és szomorúan, mint másokkal olyan úton, mely méltatlan hozzánk."

Ezt te is tudod. Sokan élnek manapság egyedül, magányosan, sóvárogva, mert hiányzik valaki. A másik. Azt tapasztalják, hogy a legtöbb kitörési kísérlet kudarccal jár. Épp azt kellene odaadni, amit értékesnek tartunk magunkban: a színvonalunkat, a méltóságunkat. És mégis megteszik.

Elmondok valamit. Anyámtól tanultam, aki bölcs nő volt, az élet ismerője. Főleg a női lét ismerője. Ő egyszer azt mondta nekem, ha egy nő keres, néha vállalni kell a méltatlant is. Olykor lejjebb kell adni. Bele kell menni kis megalkuvásokba. Nagyokba nem szabad, de kicsikbe igen. Amikor megkérdeztem, hogy miért kell néha kompromisszumokat kötni, azt felelte:

"Azért, mert a magányban berozsdásodsz. Hozzászoksz. Megvastagszik a bőröd, érzéketlen leszel. Nem veszed észre, hogy lassacskán egyre vastagabb és magasabb falakat építesz magad körül, amiken nincs ajtó. Azt hiszed, önszántadból vagy egyedül, de ha sokáig őrzöd ezt az állapotot, börtönné válik, s azt veszíted el a magányban, amit kerestél benne: a szabadságodat. Néha bizony bele kell menni olyasmikbe, amiket megbánsz. Talán. Valamire minden találkozás jó. A másik is ember. Lehet, hogy nem hozzám való, de mégis: ember. Talán kaphatok tőle valamit. Nem azt, ami hiányzik, hanem valami mást, amitől, ha boldog nem is leszek, de legalább nem rozsdásodok be. Egy szomjas embernek a víz a legcsodálatosabb ital." - ezt mondta. Igaza volt. Kedvelte az embereket, és mindenkiben talált valami szerethetőt, és azt kereste.

Ismered a hajótörött Robinson történetét? Életének legfontosabb szereplője és hűséges társa egy Péntek nevű bennszülött volt, akinek a nyelvét sem beszélte. Őt szerette. Mit tehetett volna? Nem volt más a szigeten.

Heti útravaló Müller Pétertől - 79. rész

"A rendkívül értelmes és okos ember csak egyet nem ért, hogy a dolgok miért nem úgy alakulnak, ahogy ő gondolja!"

Ez az okos emberek nagy csapdája. Mindent tudnak, csak egyet nem: a valóságot. Azt ugyanis nem a józan ész mozgatja. Ösztönök, előítéletek, örökölt programok, érzések és indulatok formálják az életünket, és sajnos nem a hitünk, hanem a hiedelmünk - ezek a lelkünk mélyén lévő láthatatlan és tudattalan erők.

De léteznek láthatatlan erők a magasban is. Sorstörvények, események, amelyeknek meg kell történniük, és amik nem rajtad, vagy nemcsak rajtad múlnak, hanem a párodon, a gyerekeden, a munkatársadon, a szomszédon is, és a világon, amelyben élsz.

Nem ésszerű, nem látom értelmét, sőt, azt gondolom, hogy teljesen értelmetlen, mégis így van, és ez így működik mindenütt. Két embert sok mindent összeköthet, de legkevésbé az ésszerűség. Inkább a vonzalom, a szeretet, az összetartozás érzése. Néha a közös rögeszme, olykor az érdekszövetség. Érzések, vágyak, indulatok, aggodalmak - például, hogy félsz egyedül.

Az élet tengerét mélyben lévő áramlatok mozgatják, amelyekhez nincs köze a felszíni tudatosságnak. Az embernek fogalma sincs arról, hogy léteznek, azt hiszi, csak az van, amit ő tud és ért. Csak az első jéghegynél veszi észre, hogy a hajója nem oda megy, ahová gondolta.

Ha jól figyelsz, rájössz arra, hogy a legtöbb értelmi magyarázat: utólagos. Amikor kitört a láva, és felbuggyant a mélyből az irracionális erő, akkor kezded érteni és rendszerezni az egészet. Az ész általában vesztes marad. Kialakított egy rendet, csakhogy az élet rendetlen. Ésszel: átláthatatlan.

Szívvel, tapintással, ösztönnel, szaglással, ihlettel és bölcs teljességtudattal is látni kell. Egy jó szó, egy időben nyújtott segítség vagy egy őszinte csók értékesebb lehet, mint egy tudományos értekezés, és valódibb is.

Heti útravaló Müller Pétertől - 78. rész

"Ha szomjasan iszol, egy pohár vízben is megláthatod Isten arcát, de ha nem szereted Istent, csak a saját arcodat látod benne."

Ez egy messzire vezető, csodaszép útravaló. Rumi, a szeretet nagy arab költője és misztikusa hagyta ránk. Mindent másképp látsz, ha szeretsz. Felragyog a szürkeség, ünnep lesz a hétköznap, nagybetűs lesz annak az embernek a neve, aki fontos neked. Másképp tekintesz a szerelmedre, a gyerekedre, a barátodra, az anyádra és apádra vagy bárkire, még a kutyádra is: észreveszed bennük a csodát. Mások nem látnak semmit, mert nem szeretik őt. A kutyád egy kellemetlen vagy veszedelmes dög a külvilág számára, a gyereked nem is olyan szép, és főleg, nem is olyan csodálatos, az anyádat csak te hívod "Édesanyámnak", az idegeneknek lehet, hogy egy ellenszenves néni - ezt üzeni az első mondat.

A második gondolat még fontosabb. Ha valakit nem szeretsz, azt nem olyannak látod, amilyen, hanem rávetíted a saját arcodat: a félelmeidet, az előítéleteidet, mindazt, amit nem kedvelsz magadban. Ha nagyravágyó vagy, gőgösnek véled, ha pénzsóvár vagy, mohó gazembernek, ha kéjsóvár vagy csábítónak, ha boldogtalan, akkor ő tett tönkre. Lényegében mindkét nézőpont: kivetítés. Egy jó ember könnyen lát jónak mindenkit. Egy rossz minden egyes társáról azt gondolja, hogy aljas.

Akiben azonban fölébredt a benne lakó Isten, mindenkiben hajlandó észrevenni, még abban is, aki ezt nem látja önmagában. Rumi a szerelem pártján áll, és azt mondja - szemben a mai lélektannal -, hogy csak a szerelmes lát igazán, de csak akkor, ha nagyon-nagyon szeret: egész testével, lelkével, értelmével.

Heti útravaló Müller Pétertől - 77. rész

"Bármerre akarsz is lépni, tudnod kell, hogy az első lépést mindig önmagadban kell megtenni."

Mit gondolsz, miért van az, hogy elolvasol sok szép gondolatot, eltervezel dolgokat, mégsem a szerint élsz? Miért alakulnak másképp a dolgok, mint ahogy szeretnéd? Miért nem válnak erővé benned a reményeid és szándékaid? Mert mindezek nem hatják át egész lényedet. Belül szendereg a Varázslód. Sőt, gyakran alszik is, ezért aztán nem sikerül a mutatvány.

Pedig a tapasztalatok megtaníthatnának arra, hogy hegedűművész csak úgy lehetsz, ha megtanulsz gyönyörűen hegedülni, és úszóbajnok is úgy válhat belőled, ha megtanulod - sok küzdelem és lemondás árán - legyőzni magad, és a reményedet sikerré alakítani.
Mi, mai emberek ritkán tudunk megvalósítani valamit. Bármiről lehet szó: jó párkapcsolatról, hivatásbeli sikerről, pénzkeresetről vagy a Himalája megmászásáról. Először minden belül történik meg. Nem amikor vágysz rá - az még könnyen megy. Hanem akkor, amikor átlátod: mit kell tenned érte, és megtalálod magadban azt a kérlelhetetlen Varázslót, aki meg is teszi. Bármilyen nehéz, bármennyi kudarccal jár, és bármennyi időbe kerül.
Minden hit alapja az, ha hiszel magadban. Nem a célodban, nem az eszményeidben, nem az elképzelt jövendődben - hanem önmagadban. Vigyázz, ez nem önhittség! Sőt, épp az ellenkezője.
Az önhitt: erőszakos, beképzelt, görcsös, hiú, állandóan hangoztatja a saját magasrendűségét. Folyton pumpálja magát, és sajnos másokat is. Mindenkit föl akar tölteni hittel, erővel, mert azt hiszi, hogy önbizalmat kívülről is lehet adni. Úgy véli, az ember olyan, mint egy luftballon: felfújható. Téved.
Aki igazán hisz önmagában: szerény. Nincs szüksége semmiféle külső megerősítésre. Inkább bírálja magát, semhogy dicsőítené. Miért? Mert tudja, hogy hiába jó - de nem egészen jó. Lehetne sokkal jobb is. Önbizalmat csak magadnak tudsz adni. Azt mondom: lépj ma, holnap és holnapután! Kezdd el, magadban... s aztán szaladhatsz, és később repülhetsz is.

Heti útravaló Müller Pétertől - 76. rész

"Angyal, ha súg, csak a benned lévő angyalt tudja megszólítani!"

Az a "füled", amellyel meghallod őt, angyali hallásra van hangolva. Ha nincs: nem hallod. Még akkor sem, ha az angyal üvölt súgás helyett. Minden rajtad múlik, és belül történik.
A sort folytathatom. Gyűlöleteddel a gyűlölködőt, félelmeddel a félelmetest, aljasságoddal az aljast, nagyravágyásoddal a hatalomszomjat, gyengeségeddel a gyengítőt, bánatoddal a kilátástalanságot hallod meg, de derűddel a Derűt, erőddel az Erőt, bizakodásoddal a Bizalmat hallod. Amire hangolod magad, azt az "adást" veszed, és a hangoltságod megteremti a sorsodat. Minden erő, érzés és gondolat szüntelen adásban van. Rajtad múlik, hogy mit fogadsz be.
A fertőző betegséget - így mondják a bölcs gyógyászok - nem "kapod", hanem "veszed"! Ha nem vagy ráhangolva, nem veszed. Vagyis "nem kapod meg." A körzeti orvosok általában kimaradnak az influenzajárványból. Nem azért, mert a bacilus tiszteli a fehér köpenyt, hanem azért, mert nem lehetnek betegek. Ez így van szinte mindennel. Azt kérded, mit tehetsz? Először is föl kell fedezned, hogy ez így van.
Jézus mondja: "Semmi kívülről való meg nem fertőzheti az embert, csak ami belőle jön ki, az..." - és itt fölsorolja, mi az a sok rossz. Ezt tudnod kell. Gondolkozz másképp, és ismerd fel, melyik az ok és melyik az okozat. Te vagy az ok!
Észre sem veszed, hogy a belső lehangoltságod magához hívja a világban lévő összes "Lehangoltság-adó" műsorát, és felerősítve az szól belőled. Így adsz hívójelet mindennek, amíg rá nem döbbensz: a vevő benned van, és annak hangolóját te magad irányítod lelkednek egy olyan helyéről, amelyet tudattalannak vélsz - mindaddig, amíg magadra nem ébredsz.

A fura öreg üzenete az utókornak

Egy ausztrál vidéki város kórházának idősek otthonában elhunyt egy idős férfi. Mindenki azt gondolta, semmi értékeset nem hagyott maga után. Később, amikor az ápolók csekélyke hagyatékát átnézték, az alábbi verset találták. Olyan erőteljes hatással volt rájuk a szépsége, a tartalma, hogy lemásolták, és a kórház minden nővérének odaadták.

Az egyik nővér Melbourne-be is magával vitte. Az öregembernek az utókor számára hagyott egyetlen öröksége az óta számos magazin karácsonyi számában megjelent országszerte, többek között mentális egészség témájú magazinokban. Egyszerű, de ékesszóló verse mellé diaporáma is készült.

És ez az öregember, akinek nem volt mit hagynia a világra, most „névtelen” versével az interneten bejárja az egész világot.

A fura öreg

Kinek gondoltok, amikor rám néztek?
Mit láttok? Kit láttok, nővérek?
Egy fura öreget, nem annyira bölcset,
Mit lát, mit csinál – ő nem is tudja már.
Elejti a falatot. Ha hangosan szóltok,
Hogy „Próbálja meg!” - választ sem kaptok.
Hogy ti ott vagytok, mintha neki fel se tűnne,
Eltűnik mindig a zoknija, cipője…
Kénytekre-kedvtekre átadja önmagát,
Fürdetés, etetés tölti ki a napját.
Ezt gondoljátok? És ezt látjátok?
Szemetek nyissátok: hisz’ ez nem én vagyok!
Megmondom, ki vagyok: ki csendben meghúzódva
Megteszem, eszem is, mint a nővér mondja…
Apámnak, anyámnak kicsi fiacskája,
Szerető fészkében egyik fiókája.
Szárnyra kelő kamasz, jövő álmodója,
Szerelmes társának boldog bevárója.
Húszéves vőlegény: szívem nagyot ugrik
Esküm emlékére, mit tartanom illik.
Huszonöt évemmel, magam is apaként
Őrzöm kicsinyeim boldog otthon keblén.
Harmincéves férfi: ó de gyorsan nőnek!
Téphetetlen szálak minket összefűznek.
Negyven lettem: kirepültek, üres már a fészek,
De marad a párom, így nem hullanak könnyek.
Ötven éves lábaimnál kisbabák játszódnak,
Nagyszülők lettünk már, unokáink vannak.
Majd sötétség jő rám: feleségem meghalt.
Jövőm eddig fény volt, mit most a rém felfalt.
Gyermekeim most már nélkülem megállnak.
Múlt szeretet jár át, évek, mik elszálltak.
Most már öreg vagyok. Kemény a természet.
Az idős ember vicces. Vicc csak az enyészet.
A test, a kellem, erő széthullik, elillan,
Kő maradt, ahol rég mondták: a szívem van.
Ám az éltes testben ott belül fiatal
Vagyok még. Tépett szívem duzzad:
A múlt sok örömet és fájdalmat visszaad.
Újraélem szerelmünket, hosszú életünket,
Túlságosan gyorsan elszállt éveinket.
Elfogadom szépen, hogy minden elmúlik.
Nyisd hát ki a szemed, láss túl azon, mi vén:
Nézz csak meg közelről: hát EZ vagyok én!!


(Ford. Barsi Boglárka)


Jusson eszedbe ez a vers, amikor legközelebb idős emberrel találkozol, akit anélkül söpörnél félre, hogy észrevennéd rejtőző, fiatal lelkét. Egy nap valamennyien ilyenek leszünk!


(Szerzője Phyllis McCormack, szerkesztette Dave Griffith.)

A legjobb, legszebb dolgokat a világon se nem láthatjuk, se nem érinthetjük meg… a szívünkben kell éreznünk őket!

Heti útravaló Müller Pétertől - 75. rész

"Két szem összevillanásában néha nagyobb titok rejlik, mint húsz év házasság történetében."

Vannak nagyon sűrű pillanataink, amelyekben benne van: múlt, jelen, jövő. Abban a másodpercben, amikor apánk magja becsapódott anyánk várakozó petesejtjébe, lényegében minden eldőlt, de lehet, hogy még előbb. Amikor megkívánták egymást, "úgy", vagy talán akkor, amikor eldöntöttük, hogy meg akarunk születni.
Néha egy jó mondat egy életen át elkísér, de egy hosszú regényt elfelejtesz. Elolvasol egy négyszáz oldalas könyvet, vagy végignézel egy három felvonásos drámát, csak azért, hogy ahhoz az egyetlen mondathoz, érzéshez vagy végső tanulsághoz eljuss.
Minden az első, mágikus pillanatban kezdődik - szürke álruhában, hétköznapi eseményként lép az életedbe. Később nem is tudod visszaidézni. Hogy ismerkedtetek meg? Rendszerint véletlenül, egy jelentéktelen pillanatban. A sorsunk nem harsonával érkezik, és életünk főszereplői sem úgy, mint az operettek primadonnái: reflektorfényben, zenében, harsogó kórus kíséretében, mely arról dalol, hogy itt van, megérkezett Ő.
Sorsunk főszereplői észrevétlenül osonnak be az életünkbe. Egyszer csak ott vannak. Alig tudjuk visszaidézni az első pillanatot. Érdekes, hogy inkább a nők emlékeznek rá. El is mesélik néha. Rendszerint nincs benne semmi különös, és mégis! Talán azért van így, mert egy nő érzi, hogy mikor termékenyül meg, de egy férfi nem tudja, hogy számtalan ivarsejtje mikor "talál" az igazira.
A szomszédom súlyos beteg. Tolószékben él, egyedül. Neje régóta meghalt. Egyetlen párja van: Pöttöm, a kutyus, akit kölyökkorában bedobtak hozzá. Aki ezt tette, nem tudta, hogy miféle csodálatos társkapcsolatot indított el ezzel. Így működik a sors. Nem tudhatod, miből mi lesz, fogalmad sincs, hogy mit szülhet egy pillanat.
A fiatal fiúknak azt szoktam mondani - ördögi tanács! -, hogy először szeress bele! Utána legfeljebb kiábrándulsz belőle.

Heti útravaló Müller Pétertől - 74. rész

"Mono No Aware!"

Nem érted, pedig nagyon fontos tanács. Tanuld meg, szebb lesz az életed. Könnyebb és bölcsebb. Egy japán kifejezés ez, az ősi japán kultúra alapja. Úgy lehetne lefordítani, hogy gyönyörködj a múlandóságban. Élvezd a szomorúságot. Az őszt. A lehulló lombok színeit. A lebukó Nap narancsvörös, kihűlő olvadt vasérc fáradó árnyalatait.
A Hold is akkor a legszebb, amikor már majdnem eltakarták a fellegek, és a szerelmesed szeme is akkor a leggyönyörűbb, amikor átsuhan benned a gondolat: meddig láthatom még?
A virágzó cseresznyefa azért vált a szépség szimbólumává, mert a fehér és rózsaszín menyasszonyi ruhája egyetlen hét alatt lehullik róla, és ami utána jön, már nem olyan túlvilágian festői és fiatal - az már a valóság.
Az ember nemcsak akkor sír, ha valami baja van, hanem akkor is, ha találkozik a szépséggel, az igazsággal. Ha emlékezik arra, hogy minden elmúlik egyszer. Szeretünk sírni, ez az igazság.
- Miért sírsz?
- Mert olyan szép.
Mi a szép? Hogy ma még van, holnap már nincs, hogy elmúlik. Kár érte! Kár értem! A gyerek szeret sírni. Nemcsak akkor, ha baja van, amúgy is. Gyakran élvezi, de a felnőtt ezt nem érzi. "Segíteni" akar rajta, pedig néha hagyni kellene, hogy potyogjanak a könnyei, mert jó neki. Sőt, ajánlatos, ha néha te is kisírod magad.
Miért szeretjük a szomorú történeteket? Miért sírunk néha színházban, moziban? Mert élvezzük, hogy ami szép: elmúlik. Az élet nagy pillanataiban van valami megható, a legnagyobbakban pedig megrendítő. Ne fojtsd el magadban a szomorúságot, és ne szégyelld a könnyeidet, mert azok a legemberibbek bennünk.
Ha valaki ilyenkor jobb kedvre akar deríteni, én még bánatosabb leszek, vagy dühös. A nagy bohócok, nevettetők tudták, hogy a közönséget meg is kell ríkatni. Néha jobb, mint nevetni.

Mono No Aware!

Heti útravaló Müller Pétertől - 73. rész

"Élj az állatkert igazgatójának bölcsességével!"

Ezt a mondást dédnagyanyám hagyta ránk. A nagyanyámnak mondta, aki öt gyereket szült. El is magyarázta neki: ha mosómacit szültél, ne bánd, hogy mindig a pracliját "mosogatja" - ne várd tőle, hogy széttépje a bivalyokat. Az oroszlánból nevelj oroszlánt, az orrszarvúból szívós lényt, ne bánd, hogy kissé vaksi. Régi korokból itt maradt ősállat ő - tapasztaltabb, mint a nyugtalan nyulacska, aki viszont rövid életű, és készülj fel, hogy akármennyire szereted, hamar itt fog hagyni.
Mindenki hozott magával egy természetet és egy sorsot is. Amíg ezt nem tudod, nem ismered még a saját gyerekeidet sem. A lélektan ezzel nemigen foglalkozik. Nem tudja, mit cipel egy ember magával: milyen jellemet és élettervet, egy, még a genetikus kódok születésénél is mélyebb és régebbi világból.
Ha megkérdezel egy bölcset, azt mondja, hogy az ember a lényének kb. 70-80 százalékát hozta magával. A múltunk időtlen. S mivel nem látunk oda, nem ismerjük egymást, a saját gyermekeinket és önmagunkat sem. Ezért lett örök parancs: "Ismerd meg önmagadat!" - mert biztos, hogy nem ismered.
Nem tudod, honnan jöttél, és hová mész. Így aztán azt sem tudod megítélni pontosan, hogy hol vagy most.
Élj az állatkert igazgató bölcsességével! És kérdezd meg a tükrödtől: "Milyen állat vagyok?" A kérdés mögött ott rejlik a többi kérdésed is:
"Mire neveljem magam?"
"Mit hozzak ki magamból?"
"Mi az, ami tőlem így is szép, és mi az, ami nagyon csúnya?"
"Hogyan legyek az, akivé lennem kell?"
"Merre menjek?"
"Kell ez nekem?"
"Vagy nem kell?"
Ugyanez vonatkozik a többi emberre, a gyerekeidre is. Hogyan tudod nevelni őket, ha fogalmad sincs, mivé kell lenniük? Ha nyulat szültél, légy boldog, hogy nyúl, és ne várd tőle, hogy bátran farkasszemet nézzen a veszéllyel.
Tudod, mi ennek a dédanyai mondásnak a titka? Hogy az állatkert igazgatója szereti az állatokat! A szeretet pedig azt jelenti, hogy azt szeretem benned, aki vagy.

Carla Muir: Szépség

Egy nagyvárosban egy sikeres kozmetikai cég pályázatot hirdetett a lakosság körében: a legszebb nő fényképét kellett beküldeniük egy rövid történet kíséretében. Pár héten belül több ezer levél érkezett. Az egyik annyira megragadta egy munkatársuk figyelmét, hogy a főnök asztalára tette. Olyan fiú írta, aki elég nehéz családi körülmények között élt. A következők álltak levelében:
„Az utcánk végén lakik egy gyönyörű asszony. Minden nap meglátogatom. Amikor nála vagyok, a világ legfontosabb gyerekének érzem magam. Ha a problémáimról beszélek neki, mindig végighallgat. Megért engem, és mikor hazaindulok, utánam szól, hogy milyen büszke rám."
A fiú a következőképpen fejezte be levelét:
"Ezen a képen láthatják, hogy ő a legeslegszebb asszony. Ha majd egyszer megnősülök, azt szeretném, hogy nekem is ilyen szép feleségem legyen, mint ő."
A főnök érdeklődését fölkeltette a levél, elkérte a hozzá tartozó fényképet. A titkárnője erre megmutatta neki egy idős, ráncos arcú, ősz hajú, kerekesszékben ülő asszony fényképét.
- Ez az asszony nem nyerheti meg a pályázatot - mondta a főnök. - Ugyanis akkor az egész világ megtudná, hogy a szépséghez nincs szükségük a mi termékeinkre.

Ez a fiú értékes igazságot fedezett föl: a szépség - a valódi szépség - belülről fakad, és onnan sugárzik kifelé. Hogy hol van az igazi szépség forrása? A szívünkben.

Paulo Coelho: A ceruza meséje

A gyermek nézte a nagyapját amint levelet ír. Egy adott pillanatban megkérdezte tőle:
- Olyan mesét írsz, ami velünk megtörtént? Vagy talán egy rólam szóló történetet írsz?
Nagyapja, félbe hagyta az írást és mosolyogva ezt mondta unokájának:
- Igaz, rólad írok. Azonban a szavaknál fontosabb a ceruza, amivel írok. Szeretném, ha ilyen lennél te is, amikor megnősz.
A gyermek értetlenkedve nézte a ceruzát, mivel semmi különöset nem látott rajta.
- De ez olyan, mint az összes többi ceruza, amit életemben láttam!
- Minden attól függ, hogyan nézed a dolgokat. A ceruzának öt értéke van, amit ha sikerül megtartanunk, olyan emberré válunk, aki egész életében békében fog élni a világgal.
Első érték: Tehetsz nagy dolgokat, de soha nem feledd, hogy létezik, egy lépteinket vezető Kéz. Ezt a kezet Istennek nevezzük és Ő vezet mindig kívánsága szerint minket.
A második érték: Időnként abba kell hagynom az írást, hogy meghegyezzem a ceruzát. Ez kevés fájdalmat okoz a ceruzának, azonban végül élesebb lesz. Tehát el kell tudnod viselni a fájdalmakat, mivel ezek tesznek jobbá téged.
A harmadik érték: A ceruza megengedi nekünk a radír használatát, hogy kitörüljük azt, ami téves. Meg kell értened azt, hogy kijavítani egy dolgot, nem jelent feltétlenül rosszat, a legfontosabb az, hogy megmaradjunk az igaz/egyenes úton.
A negyedik érték: A ceruzának nem a fája vagy külső formája a fontos, hanem a benne lévő grafit. Ugyanígy gondozd azt, ami benned történik.
És végül, az ötödik érték: mindig nyomot hagy.
Neked is tudnod kell, hogy bármit teszel is életedben, nyomokat fog hagyni, ezért meg kell próbálnod minden tettedet tudatosítani.

Heti útravaló Müller Pétertől - 72. rész

"Ne feledd, hogy a lelked legmélyén boldog vagy! Csak ezt most nem éled át."

Ez a mondat nem vigasztalás. Sőt. Inkább figyelmeztetés, hogy nem vagy képes megélni azt, ami vagy. Felhők között jársz, nem is tudod, hogy süt a Nap, ahogy azt sem, hogy van-e Nap egyáltalán. A szürke felhőket és a félhomályt tartod valóságnak, és a boldogságot nagy hiányként éled meg.

Nincs is szó erre a negatív állapotra. A jóra van a rossz, a fényre van a sötét, az örömre van a szomorúság, de a boldogságnak az ellentétére nincs más kifejezés, csak a boldogtalanság.

"Talán" vagy. Mint egy mély kút, olyan a lelked, és az alján ott a kristálytiszta, hűvös víz, de te mégis szomjazol, sőt, néha belehalsz a szomjúságba, de csak azért, mert nincs elég hosszú köteled, amellyel az edényed leérhetne a kút fenekére. Nem tudsz magadból meríteni, pedig bármikor megtehetnéd. Még a halálos ágyadon is.

Akkor vagy boldog, amikor az edényed leért lelked kútjának legmélyére. A forrás benned van, csak nagyon mélyen, és sajnos gyakran be is van temetve. Amikor néha boldog vagy - észre sem veszed -, ez a víz bugyog fel. Néha nem is kell hozzá semmiféle külső ok. Kisüt a Nap, meglátsz egy kedves állatot, eszedbe jut egy szép emléked, és máris boldog vagy.

Veled is előfordult már, hogy a konyhában még boldog voltál valamiért, s mire beértél a szobába, elillant a jóleső állapot, és nem tudtad, mi az oka? Vajon miért voltál boldog, és miért illant el minden hirtelen? Semmi sem történt a konyhában és a szobában, valamiért mégis jó volt, sőt, csudajó - majd újra visszatért a sivár nyugtalanság.

Mi volt ennek az oka? Megmondom: feltört a forrás a konyhában, és a szobában visszaborult rá az agyagos föld. Amit most elmondtam neked, az a hindu védikus bölcselet lényege.

A boldogságot úgy hívják: ánanda.

Heti útravaló Müller Pétertől - 71. rész

"Nincs jobb gyógyszer a lelki fájdalom és szomorúság ellen, mint rá sem gondolni."

Ez nem az én mondásom, de nagy hasznát vettem az életben. Meg kell tanulni a felejtés művészetét. Aki tapasztalatból ismeri a reinkarnáció lélektanát, tudja, hogy vannak élmények, amelyeket sok életen át nem tudunk feledni. Nem magát az eseményt, hanem a vele járó érzelmeket. Bevésődik a lelkedbe, cipeled magaddal, mint egy hibás programot. Ott lappang benned, meghatározza a hétköznapjaid hangulatát, s bármikor beugrik, elevenen, mintha el se múlt volna.

Az állatok bölcsebbek. Egy nőstény macska ad a kandúrnak egy pofont, az hamar elfelejti, és nem fog miatta a szexről leszokni, még akkor sem, ha a pofon maradandó károsodást okozott benne. Nem fog kiábrándulni a nőkből. Még abból az egyből sem, aki pofon vágta.

Nekem van olyan férfibarátom, aki egy életen át nyalogatja a sebeit, és nem tudja a kudarcát földolgozni. Egy eseménynek addig van létjogosultsága az emlékeidben, míg le nem vonod a tanulságot belőle. Amíg meg nem fejted a "Miért történt ez velem?" titkát. Utána már nincs szükség rá. Polcra kell tenni, mint egy elolvasott könyvet, és többé nem kell foglalkozni vele.

Nehéz ezt megcsinálni, mert az emlékezet jó része érzelmeken alapul, s ezért nem érted. Nem tudod átlátni, hogy mindez miért történt veled, és félsz, hogy bármikor újra megtörténhet. Amit megértesz, az egyrészt elveszti az érzéki-érzelmi töltetét, másrészt hasznos tapasztalattá válik benned. Harmadrészt: nem foglalkoztat tovább, hiszen megérteni mindent csak egyszer kell, nem kétszer, vagy háromszor... vagy néha százszor.

Tanulj meg elengedni, ahogy egy ujjadra hurkolt léggömböt szélnek eresztesz: hadd szálljon, legyen az égbolté, a felhőké. Ezt rendszerint akkor tudod megtenni, ha megpillantasz valamit, amit a léggömbnél fontosabbnak vélsz, és meg akarod fogni. Akkor a régit az útjára engeded. Észre sem veszed, hogy kinyíltak az ujjaid.

A bölcsről azt mondják: a jelenben él. Én azt mondom: a jövőben! Ami lesz, az a csoda, az ismeretlen. A szerelem addig jó, amíg új. Ahhoz, hogy sokáig tartson, minden nap meg kell újulnia.

Az öröm jelzője az "önfeledtség! Egy egész könyvet írtam róla. Olvasd el, és felejtsd el az "ön-t".

Jézus azt üzeni egy követőjének, aki azt mondja, hogy előbb még el kell temetnie az apját, s azután szalad majd utána, hogy a "Halottak temessék el a halottaikat - de te gyere velem!". Ez egy kegyetlenül bölcs mondat, de igaz!

A jövő a tiéd!

Gary Chapman: Egymásra hangolva - részlet

Nem az a legalapvetőbb érzelmi szükségletünk, hogy szerelmesek legyünk, hanem az, hogy társunk őszintén szeressen, olyan szeretettel, mely nem az ösztönökből fakad, hanem értelmi és akarati világában gyökerezik.
Arra van szükségünk, hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk, s aki meglátja bennünk a szeretetreméltót.
Az ilyen szeretet erőfeszítést és önfegyelmet kíván. Azzal a döntéssel jár, hogy energiáinkat befektetve a másik javát igyekezzük szolgálni, s ha erőfeszítéseink nyomán gazdagodik az élete, az minket is megelégedéssel tölt el, hiszen őszintén szeretünk valakit. Ehhez nincs szükségünk a szerelmi mámorra. Valójában az igazi szeretet a szerelmi állapot elmúltával lép életbe.

Heti útravaló Müller Pétertől - 70. rész

"Az angyal tudja az ördög titkait."

Ez egy fontos útravaló. Sose légy naív. (Ha egyáltalán angyal vagy, mert beképzelt se légy ám!) Hajlamosak vagyunk ugyanis a másikról jót feltételezni, s nem olyannak látni őt, amilyen valóban, hanem amilyenre átfestjük. Rávetítjük az elvárásainkat, eszményeinket, nemcsak azért, hogy szép legyen, hanem azért is, mert félünk őt olyannak látni, amilyen. Főleg a szerelem működik így és néha a barátság is.
A hétköznapi kapcsolatainkban sem látunk élesen. A másikat túl szépnek, vagy túl csúnyának találjuk. Önmagunkkal is így vagyunk. Ne hidd, hogy magadat jól látod. Írd le egyszer, hogy milyen vagy - garantálom, hogy nem olyan vagy. Az igazi önismeret könyörtelenül pontos. Nem ítél, de lát.
Egyszer egy bölcs rabbinak jelentették, hogy a szomszédja, Hirsch, kígyót-békát híresztel róla. - "Szegény Hirsch! Miért nem kérdezi meg tőlem, milyen vagyok? Én sokkal rosszabbakat is tudok magamról mondani." - mondta a rabbi.
Ne félj látni!
Manapság, a sötét egoizmus korában, ha a legrosszabbakat gondolod valakiről, lehet, hogy igaz. Úgy látszik, ez régen is így volt: Jézus megtiltotta, hogy "jónak" nevezzék.
Hamlet királyfi, a világirodalom leggazdagabb lelkű hőse azt mondja magáról: "Egy intésemre több vétek áll készen, mint amennyi gondolatom van, hogy beleférjen, képzeletem, hogy alakítsa, vagy időm, hogy elkövessem benne."
Igen, ott vannak bennünk a vétkek, a kimondhatatlan sötétségek. Manapság az irodalom csakis ezt veszi észre, vagy az ember elveszettségét, lelki szerencsétlenségét. Ne hidd, hogy igaz!
Az angyal is bennünk van, és az ördög is. A kettő között az a különbség, hogy az angyal tudja az ördög titkait. Főleg, ha nem gyengeségből, félelemből vagy naivitásból angyal, de az ördög nem ismeri az angyalt. Nem tudja róla például, hogy végtelenül erős. Erősebb, mint ő. Nem lehet legyőzni.

Paul C. Dahm: A Szivárvány Híd

Valahol a Mennyország és a Föld között létezik egy hely, amelyet Szivárvány Hídnak neveznek.

Ha egy állat, aki nagyon közel állt valakihez a Földön, örökre elmegy, a Szivárvány Hídhoz kerül. Legelők és dombok zöldellnek mindenütt, ameddig a szem ellát. Kedvenceink itt egész nap játszhatnak és futkározhatnak. Mindenük megvan: rengeteg ennivaló, friss víz, ragyogó napfény. Sosem fáznak, nyugalom és béke veszi körül őket. Minden állat, aki beteg és öreg volt, visszanyeri egészségét és fiatalságát, a sérült, béna állatok újra épek és erősek, pont mint amilyennek emlékeinkben látjuk őket. Az állatkák önfeledten boldogak. Egyetlen dolog árnyékolja be örömüket: mindnyájuknak hiányzik az a különleges ember, akit hátrahagytak a Földön.

Együtt szaladgálnak és játszanak, mikor egy napon az egyikük hirtelen megáll és a távolba réved. Élénk szemei fürkésznek valamit. Törékeny teste megremeg, majd hirtelen szaladni kezd, elhagyva társait. Szinte repül a zöld fű fölött, lábai egyre gyorsabban viszik.

Aztán észrevesz téged. Rég nem látott kedvenced boldogan öleled magadhoz. Soha többé nem váltok el. Örömteli puszik az arcodon, kezeiddel újra megsimogatod kedves fejét. Még egyszer kedvenced csillogó szemeibe nézel: elvesztetted őt, de szívedben mindvégig ott volt.

És átkeltek együtt a Szivárvány Hídon...

Heti útravaló Müller Pétertől - 69. rész

"Ha elveszel feleségül egy mosómedvét, számíts rá, hogy egész életében dörzsölni fogja a két pracliját, és 'mosni' fog. Nem tudod leszoktatni róla."

Nem tudjuk egymást megváltoztatni. Sokan úgy mennek bele egy párkapcsolatba, hogy "majd megnevelem." Felejtsd el. Egyet tehetsz érte: hogy szereted. Akkor is, ha egy életen át dörzsöli a két pracliját. Ha idegesít, ne menj hozzá.
Odáig el tudsz jutni vele, hogy ritkábban mos, vagy stikában mos - de mosni fog, mert ez a lényében van. Ő olyan. Minden szokás előbb-utóbb jellemmé válik, s azt nagyon nehéz megváltoztatni.
Újjá kellene születni hozzá, s ez nagy ritkaság. Inkább próbáld megkedvelni azt, hogy mos. Szeresd meg. Tekints rá úgy, hogy ez nemcsak bosszantó, de kedves is, és még mindig jobb szokás, mintha ragadozó farkas lenne. Bár azt is meg lehet szeretni, csak nehezen.
Nagy az Isten állatkertje. Ne feledd, te is egy állatfajta vagy benne. Mondjuk nem mosol, de rágcsálsz például, vagy lusta vagy, és téli álmot alszol, mint a macik. Azt is nehéz kibírni, ha valaki lobbanékony, indulatos ragadozó, vagy egy ideges és nyugtalan majom.
A párkapcsolatok zöme azért megy tönkre, mert nem bírjuk ki egymás természetét. Irritál minket. Minél érettebb és bölcsebb egy lélek, annál több embert visel el - még egy idegennel is jól elvan. Ha az egód nem annyira monomániás és kőkemény, sok emberrel ki tud jönni. Képes vagy közösségben létezni, és nem azt látod egy mosómedvében, hogy mindig mos, hanem azt, hogy milyen jólelkű, aranyos maci.
Egy idő után már nem is látod, hogy dörzsöli a két pracliját. Mások figyelmeztetnek rá. "Te, a nejed miért csinál mindig így?" - és ha erre azt kérdezed: "Hogyan?" - az nemcsak azt jelenti, hogy megszoktad őt, hanem azt is, hogy szereted.

Heti útravaló Müller Pétertől - 68. rész

"Ha megkéred a kezemet, légy szíves, mindkettőt kérd meg!"

Rendszerint csak az egyik kezünk kell. A jobbik. Később vesszük észre, a mézeshetek vagy a szerelem elmúltával, hogy a párunknak van egy másik keze is, és egy másik lelke. Egy másik énje, személyisége. Van benne valaki, aki csak nehezen szerethető, akit nem ismertünk idáig. Ő sem tudott róla - talán.Van a lényének egy árnyéka. Mindannyiunknak van. Ezt nemigen szeretjük, magunkban sem, ezért van az, hogy csak fél kézzel tisztelgünk, és fél kézzel fogunk kezet. Rendszerint a jobbal. A cserkészek azonban a ballal. Azt mondják: a bal a szeretet keze, másrészt pedig a jobbal szalutálni lehet.
Ha belegondolsz, ez nem is olyan vicces. A hinduk "mudráknak" nevezik a különféle kéztartásokat, amelyeknek más-más szimbóluma van. A kéztartás egyrészt kifejezi a lelkiállapotunkat, másrészt visszahat a lelkünkre: azt érezzük, és éljük át, amit a mudra sugall. Próbáld ki.
A hinduk úgy köszönnek egymásnak, ahogy mi imádkozunk. Összeteszik a két kezüket a szívük fölött. Próbáld ki! Tedd össze a két kezed! Ne gondolj semmire, csak figyeld magadban, hosszan és nyugodtan a mozdulatlan helyzet hatását. Figyeld az ujjaidat, a két tenyeredet - és az érzéseidet. Segítek.
Az első, amit érzel, hogy egyensúlyban vagy. Önmagaddal egységben vagy. Lényed jobb- és baloldala, az agyad jobb- és balféltekéje végre békét kötött egymással: az érzések és gondolatok eggyé váltak benned. Átéled létezésed teljességét, lelked egységét. Ha vallásos vagy, azt is, hogy Isten lelke lakik benned. A két tenyered rövidre zárta benne az áramköröket, és szíved előtt történt a nagy eggyé válás. Ez a mozdulat befelé ható része.
Ha mások felé fordulsz és így köszöntesz valakit - anjali mudrával, ahogy a hinduk hívják -, az azt jelenti, hogy az én teljes lelkem köszönti a te teljes lelkedet, a bennem lakó Isten köszönti a benned lakó Istent. Egyszerre üdvözöllek és tisztellek - ahogy magamat is.
Az imádkozás, ez az örök mozdulat azt üzeni, hogy a magasabb világ csak az összeszedett lélekkel elmondott imát fogadja el.
Neked pedig azt üzenem: ha megkéred valakinek a kezét, mindkét kezeddel kérd meg mindkét kezét - ha igazán és mélyen szereted.

Heti útravaló Müller Pétertől - 67. rész

"Azt azért tudd, hogy nők nélkül, mi férfiak hajléktalanok vagyunk."

Ritkán beszélünk erről. Egy ideje megtanultunk egyedül, nő nélkül élni, de ilyenkor csak lakásunk van, nem otthonunk. Külföldön mindaddig idegennek érezzük magunkat, míg egy nő lelke és teste be nem fogad minket. Egy szerelem feledteti veled a hazátlanságot. Amíg tart, nem érzed, hogy idegenben élsz, de még ott is ritkán sikerül olyat megszeretni, aki nem magyar. Ha már nem bírod a magányt, hazajössz párt keresni.

A földi élet ugyanis a nők birodalma. Ők hozzák le a lelkeket a láthatatlan világból, ők adnak testet nekik, s szülik meg erre a halandó életre. A férfi azért bújik a nőbe, mert otthont keres benne. Nélkületek fázunk. Megszoktuk, de fázunk. A "mi országunk" nem egészen ebből a világból való.

Próbálunk itt gyökeret verni valahogy, meglenni egyedül, álmok és rögeszmék után rohanunk, s mint katonák vagy szerzetesek hozzá tudunk szokni a férfiközösségekhez, de azért ez nem igazi Élet.

Egy férfiben, ha megszólal a Férfi, vonítani kezd, mint egy elűzött kutya: "Fogadj be! Fogadj be engem magadba, a lelkedbe, a szívedbe, a meleg öledbe, otthonodba! Nélküled idegennek érzem magam itt a földön. Nincs lakcímkártyám, országom, hátországom. Nincs hová hazamenni." Szállodákban érezzük ezt az otthontalanságot. Van hol ülni, aludni, enni is - csak nem vagyunk otthon.

Ez nem csupán a szexus hiánya. Ez lelki hiány. Jó lenne valaki. Különben félek, szorongok, fázom. Nem tartozom senkihez és hozzám sem tartozik senki. Anyátlan vagyok nő nélkül. Semmi se köt ide. Elmenni pedig nem merek, nem tudok - mert hová?

Nincs szomorúbb, mint egy magányos öregember, aki jobban egyedül van, mint egy idős asszony. Ezt azért mondom, hogy tudd, mi lakik egy párkapcsolatra alkalmatlan, önző, magának való férfilélek mélyén.