Müller Péter: Ki a jobb? A „nagy Ő” vagy a „kis te”?

„Ha választanod kell, kivel éld le az életed, a „nagy Ő-vel”, vagy a „kis te-vel”…

…válaszd az utóbbit. A „kis te” közelebb van a lelkedhez, és meg lehet mellette öregedni.

Ne hallgass rám, ez egy öreg férfi tanácsa! A „nagy Ő”-vel lehet szárnyalni, repülni, lezuhanni és fölemelkedni, szédülten boldognak és boldogtalannak lenni. Megtapasztalhatod vele a csodát… De élni vele nem lehet…

A „kis te” közelebb van hozzád, mint a „nagy Ő”. Karnyújtásnyira. Kézfogásnyira. Barátod. Sorstársad. Benne az a csoda, hogy hétköznapi csoda. Észre sem veszed, hogy az. Hogy ő a tiéd. És te az övé. Éltek, éltek, és mindenki csodálkozik, hogy sok év után még mindig együtt vagytok.

Fogjátok egymás kezét, miközben az űrben számos „nagy Ő” repül a semmibe, magányosan, társtalanul, csalódva és álomtalanul.”

Találd magadban azt, aki vagy

Van benned valaki, akinek a baj nem baj.
És a nehézség nem nehézség.
És a sötétség nem sötétség.
És a kilátástalanságban is lát.
És a haláltól sem fél.
És ha elvesztesz valamit, azt mondja: "Van másik!"
És ha gödörben van: kimászik.
És ha elveszik a kedvedet: visszaszerzi.
És ha beteg vagy: meggyógyít.
És ha meg kell születned: világra hoz.
És ha meg kell halnod, átvezet a sötétségen és újjászül.
És ha szenvedsz, azt súgja: valamiért jó, hogy így van.

Van benned valaki, aki még a gyászban is képes a derűjét megőrizni.
És mindenen felülemelkedni.
És a könnyező szemedet kívülről nézni, mosolyogva.
És ha félsz - nem fél.

Van benned Valaki, aki több mint te vagy.
Aki a lelkednek tud parancsolni.
Aki ha kövér vagy, le tud fogyasztani.
Aki ha sovány vagy, meg tud hizlalni.
Aki ha dohányos vagy, le tud szoktatni a cigiről.
Aki belül mindig nevet.
S ha elfog a "nem érdemes élni!" - láthatatlan lábával jól fenékbe rúg. Nem egyszer, százszor is, és azt mondja: "gyerünk tovább!"

Van benned valaki, aki halhatatlan.
És derűs.
És erős.
Nem lehet vele elbánni.
És ha földre rogysz, fölemel a grabancodnál fogva, és talpra segít.
És ha már úgy érzed, nem bírod tovább, olyan energiát ad, hogy széttöröd gyávaságod és önsajnálatod börtönének rácsát, és szabaddá tesz.

Hallgass rá! Ő vagy te.

Müller Péter karácsonyi üzenete: Hiába mentek el, ők is velünk vannak

Kedvesem! Közöttünk vannak! Csak ez az ostoba, mai, beszűkült "racionális" kor hiszi, hogy a halállal minden megszűnik. Nem igaz! A lélek végtelen úton jár, s a halállal nem hal meg. Él, csak nem abban a komor érzékvilágban, ahol még te élsz. „Halhatatlan szerelem” - erről szól a könyvem, és erről szól az élet is. Hogy az igazi szeretet nem múlik el soha!

Az arcunk megváltozik, a világunk megváltozik, csak a szeretet nem, mert az örök. Gondolj a Hellinger-terápia ma már tudományosan elfogadott módszerére. Azon alapszik, hogy a szeretet finom, de eltéphetetlen szálaival össze vagyunk kötve. És ez karácsonykor különösen érezhető. Egyrészt, mert te érzékenyebb vagy és nyitottabb, másrészt pedig a szellemi világ is közelebb jön a Földhöz, mert bevonzza az alulról ritkán felsugárzó szeretet.

Karácsonykor még az egyszerű emberek is megpillanthatják az angyalokat, mint a pásztorok a Bibliában, mert olyan közel jönnek ehhez a szenvedésekkel és félelmekkel teli Földünkhöz.

Karácsony nem az ész, hanem a szív ünnepe. És a szív érzi, hogy azok is ott állnak veled a karácsonyfa körül, akiket a szemeddel nem látsz, és az eszeddel nem hiszel. Ez a levél a szívednek szól. Az eszed nem tudja, és nem is akarja megérteni.

Egyszer egy évben láss a szíveddel, s akkor megérint a bizonyosság - bármilyen átváltozás történt is, és bármilyen messzire ment is az, akit szeretsz, mégis veled van. A rádió adóvevőnél sem számít a távolság, ha jó a vétel. Akit örökre elvesztettnek hittél - ott él veled.

Müller Péter: "A legnagyobb bajban is találkoztam derűs, erős emberekkel"

Áss le magadban az élet forrásáig, s fakadjon föl lelkedből az öröm. És fürödj benne, mint rigó a víztócsában, mert ez a forrás örökké buzog.

Az élet nehéz - tudom. De hidd el, nálad sokkal szerencsétlenebbek is voltak boldogok, és nálad jóval szerencsésebbek is nagyon boldogtalanok. A legnagyobb bajban is találkoztam derűs, erős emberekkel. Nem féltek - s ez már maga a boldogság előszobája. És nem panaszkodtak, nem siránkoztak, nem növelték gondolatilag a bajaikat, hanem azt keresték, hogyan lehet helyzetükből fölállni. Vagy, ha kellett, derűsen elfogadni azt.

Lelkünk úgy működik, mint az örvény. A szélén veszedelmesen kavarog, ott a sok szemét, és fölkavart, iszapos rossz gondolat, negatív érzés, szorongás és félelem - de a legközepén csend van és nyugalom. És biztonság. Itt lakik az igazi valód. És itt van az öröm forrása is.

A hurrikán szívében nincs sötétség, nincs "jaj, istenem, mi lesz velem?" - csak biztonság van és ragyogó fény és erő és hatalmas önbizalom.

Találj rá magadban. Tudd, hogy benned van. Egészen biztosan.

Heti útravaló Müller Pétertől - 118. rész

"Valamit elengedni annyit jelent, mint megváltozva tovább menni."

Ezt nem én mondtam, hanem Bert Hellinger. Az ilyen gondolatok mögött az ősi indiai bölcsesség fogalmai állnak. Itt az azonosulásról van szó. Azonosulsz azzal, akit nem tudsz elengedni. Beléd épült. Te vagy az. Éned részévé vált, amit nem lehet levenni, mint egy kabátot.

Ha elválsz, és újra megházasodsz, már nem ugyanaz az ember leszel, mint aki az elsőben voltál. Hasonlítsz rá - de nem vagy már az. Azt elengedted. Kiléptél belőle. Lejött rólad. Mintha nem is te lettél volna. Valami persze átszivárgott a régi életedből, de mégis egy más ember lettél.

Ugyanez történik, ha elveszted azt, akit szeretsz. Ahhoz, hogy elengedd, más emberré kell lenned. Meg kell változnod. Mintha nem is te lettél volna, a régi. Az a szereped elmúlt, befejezted, s csak azután kezdhetsz élni egy másik szerepet. Nehéz megcsinálni. Nehéz megváltozni.
Valójában: átváltozni nehéz. Ezért maradsz anyuka kisfia vagy kislánya, örökké. Még akkor is, ha nem él már az anyukád. Úgy maradtál. Az "elengedés” azért csalóka szó, mert úgy tűnik, mintha fognál valamit. Nem erről van szó. Hanem arról, hogy olyan vagy. Rád sült a szereped, s nem jön le. Tehetetlenül éled tovább.

Ahhoz nagyon érett és szabad lélek kell, hogy tudjon átváltozni. Benne van, eggyé válik vele, éli - és egy rövid idő után már nincs benne, nem azonos vele és nem éli. Amin túllépünk, annak meg kell halni bennünk. Csak utána lehet "föltámadni" - új életet kezdeni.

Heti útravaló Müller Pétertől - 117. rész

"Csak az merjen ítélve és kutatva végigemlékezni a múltján, aki már úgy teheti, mintha kívülálló második személyről volna szó."

Nő mondta ezt, de nem női mondás. A személytelenség tiszta, objektív látásához az kell, hogy az ember felülemelkedjen önmagán. Eltépje azokat az érzelmi szálakat - vagy láncokat -, amelyek a múltjához kötik.

Ugyanő mondta, hogy "én nem felelhetek ma annak a tetteiről, akit húsz évvel ezelőtt az én nevemen hívtak.” Nő ritkán mond ilyesmit, mert a nők érzelmi emlékezete roppant erős. Te már rég elfelejtetted, ő még mindig emlékszik, mit érzett valaha. Nem múlik el benne olyan könnyen.

Te nem tudod már, mit szerettél valakiben - ő még tudja. Emlékszik rá. Már régóta nem szereti, de az érzésre emlékszik. A sérelemre, a bántásra, de a boldogságra is. Fel tudja idézni. Ha férfi vagy, tudd, hogy így van ez. Tudd, hogy a nő anyanyelve az érzelem. A megértést már úgy tanulja, később. De ha megtanulta, olyan zseni lesz belőle, mint Kaffka Margit, akitől e két mondat származik.
hirdetés

Felejteni az Érzelem csak lassan, vagy sohasem tud. Felejteni csakis a hűvös és tiszta Megértés tud. Miért? Mert nem fáj neki annyira.

Heti útravaló Müller Pétertől - 116. rész

"Sosem késő - most jött el az ideje!"

Egy vödörben ugyanaz a víz lehet, mint a tengerben. Ami hiányzik belőle - az a végtelenség.

Szereted a tengert? Nem a fürdést, az úszást, a folyót és a tavakat - hanem a tengert. Azért szereted, mert végtelen. Határtalan világban lebegsz. Óriási, végtelen és iszonyúan erős. A mélyét nem ismered, még a legtisztább tengernek sem, mert odáig nem látsz le; nem is sejted, milyen titokzatos világ felszínén úszkálsz. Ki tudja, honnan érkezett az a halraj, amelyik a lábadhoz simul. Te a korlátok, határok világában élsz, ő a határtalanban.

Van a tengernek egy napsütéses, nyugodt, szép és szelíd arca... van, amikor játékos és hullámzik... lecsúszhatsz a hullámok hátáról... És van, amikor dühbe gurul és háborog, s ilyenkor veszélyt jelent mindenre és mindenkire, akinek határa van. Elsöpri...

Ha átadod magad a tengernek, olyan, mintha az Istenben lebegnél. Van, aki fél tőle. Van, aki szereti. Van, aki a tengerbe hazamegy, mert ne feledd: születésed előtt, mielőtt a szárazföldre vetődtél volna, mint egy hajótörött, ilyen vízi világ lakója voltál. Pici embrió korodban még kopoltyúcskád is volt.

Vannak népek, akik a tengert nőneműnek érzik. Vannak, akik férfinak. (Il mare, la mer) Én nőnek. És ha valaha tengerpartra jutottam, igyekeztem olyan helyre keveredni, ahol nem látszik a túlsó part. Nincs szemben egy látható sziget. És alkonyatkor látom a fáradtan izzó napot a tenger alá bújni.

Szeretem az alkonyt. Alkonyatkor a napod beérik, s minden, ami értékes benned, édessé és ehetővé válik. Van, aki "későn" szül, "későn" találja meg a párját, "későn" talál magára. Sohase mondd, hogy késő! Hanem azt, hogy eljött az ideje.

Heti útravaló Müller Pétertől - 115. rész

"Az ember könnyen lesz önző, ha nagyon szeretik."

Ezt nő mondta. Bölcs nő, aki figyelte önmagát és lelke működését. Az ember szívesen elteszi magának, amit kap. Az enyém! Pedig nem csak a tiéd. Örülhetsz, neki, boldog lehetsz tőle, arcod sugározhat, és vidáman ébredhetsz, de ha ezt az adományt nem osztod széjjel, garantáltan el fogod veszteni.

Akit szeretnek, annak tovább kell sugározni az érzelmeit. Nemcsak a családjának, a kutyájának, a macskájának - de idegeneknek is. Az emberi élet legnagyobb élményeit nem szabad csakis magáncélokra hasznosítani. Örömből, szeretetből, boldogságból, jókedvből másoknak is kell juttatni. Tovább kell adni a fényt, mert akkor tovább is tart.

Nő, aki szül, s akiben fölébred az anyai szeretet, rendszerint azt tapasztalja, hogy nemcsak a saját babáját szereti, hanem a világ összes gyerekét. Ha eddig nem volt az, most gyerekszeretővé válik. (Feltéve, ha jó anya!) Átéli ugyanis azt, hogy nem valamiféle magánélmény történt vele, hanem egy egyetemes esemény: ANYA lett. Egyetlen gyereké, de a lelkében életre kelt archetípus szerint minden gyereké. A szomszédnak, ha dolga van, bátran rábízhatja az új anyára a saját gyerekét, mert a maga módján azt is szeretni fogja.

Ha nagyon mélyen belenézel az anyaság misztériumába, azt látod, hogy gyermekével együtt az egész emberiséget megszereti. A saját gyerek létrehozatalával megtanulta, hogy milyen vonzással, áldozattal és megnevezhetetlen érzésekkel jön az EMBER a világra. Nem csak az övé - mindenkié.

Ugyanez vonatkozik minden isteni adományra. Szét kell tudni osztani. Legalábbis adni belőle másoknak. Ha szeretnek, neked is jobban kell szeretned. Nem csak azt, aki szeret - az idegent is. Nagy költők sokszor megírták, hogy a szerelmes, ha jól szeret, az egész világba szerelmes lesz. És ezért - minden feszültség, dráma, fent és lent ellenére - szeret élni!

Heti útravaló Müller Pétertől - 114. rész.

"Győzelmet az életben csakis a saját harcmodorodban tudsz elérni."

Ezt sokszor tapasztaltam. Ha nem úgy cselekedtem, ahogy belőlem jött: veszítettem. A "belőlem" pedig jelenti a genetikus múltamat, az ösztöneimet, a vérmérsékletemet, a neveltetésemet, a megszokásaimat. De még a személyiségemet és a jellememet is. Ezen nem lehet változtatni. Bajban, szorult helyzetben például hátraléptem. Nem előre, hanem hátra. Nem neki, hanem elmentem, és otthagytam. Ha csak lehetett, elmentem.

Van, aki nekimegy. Mert ez a harcmodora. Győzelemre esélyed csak akkor van, ha önmagadat követed. Persze, veszthetsz is, de ez már a helyzettől függ. De vannak pillanatok, amikor önmagad fölé léphetsz! Amikor egy angyal, vagy Isten segít. Ilyenkor olyanra is képes vagy, amire egyébként sohasem. Több leszel, mint önmagad. Olyan, amilyen valójában az élet hétköznapjaiban nem vagy.

Ilyenkor többet tudsz és többet mersz, mint bármikor az életedben. És szinte idegenként és csodálattal figyeled önmagad. Nem tudtad, hogy ilyesmire képes vagy. De erre nem lehet számítani.

A sors ura …

Sorsunk urává válni nem egyszeri aktus. Mindennap és minden órában újra és újra meg kell érte küzdeni. A fölismerés és a megvalósítás között mély szakadék van. Erről a szakadékról mindenki tud. Ezt már a gyereknek is mindennap le kell győznie, amikor nincs kedve iskolába menni, de egy magasabb cél miatt mégis muszáj neki. Sőt már előbb is, amikor Énje azt súgja, hogy “Járj! Állj föl és járj!”, de minduntalan a fenekére ül. És mégis föláll. És újra visszaesik. Aztán újra föláll. Most már diadalmasan – de megint visszahuppan. Föláll, visszaesik százszor, ezerszer, de ez nem zavarja és nem csüggeszti el.

Így megy ez minden mással is. A különbség csak az, hogy a gyerek nem veszti el sem derűjét, sem a győzelembe vetett hitét – de egy felnőtt ember, még akkor is, ha egy Mózes, bizony elveszíti. Aki sorsának urává akar válni, annak mindennap és minden órában meg kell erősítenie a most már tisztán látó benső centrumát, állandóan éberen figyelnie és főleg gyakorolnia kell, mint jó sportolónak, aki rendszeresen edz, és a sok edzés sok kis győztes csatájából szerzi meg nemcsak az ügyességét, hanem az önbizalmát is a végső győzelemhez. Az emberé mindig csak az lesz, amit sokszor ismétel.

Heti útravaló Müller Pétertől - 113. rész

A boldogság titka az adni tudás

"A fösvény, szűkmarkú embert onnan lehet megismerni, hogy gyakran beszél a bőkezűségéről és a nagylelkűségéről."

Hogy ő milyen jószívű! Hogy kinek mennyit adott! Hogy számolatlanul szórja másokra a pénzét… Akik rendszerint hálátlanok hozzá.

Ugye, milyen ismerős? Ne hidd, hogy hazudik. Ő ezt valóban így éli meg. Ötszáz forint elvesztése olyan fájdalmat okoz neki, mint egy érzéstelenítés nélküli foghúzás. Üvölteni tudna kínjában. És sebe lassan gyógyul. Még évek múlva is emlékszik rá, és szívesen felemlegeti, egyrészt azért, hogy szabaduljon a kellemetlen emléktől, és erősítse magát azzal, hogy az emberek milyen hálátlanok. Akinek adott ugyanis, rég elfelejtette.

A pénzhez való kicsinyes ragaszkodás a léleknek abban a rétegében gyökerezik, ahol az önbizalom is van. Az ilyen ember önátélése azt mondja: "Az vagyok, amim van, és annyit érek, amennyim van!” Minden veszteség: önvesztés. Neked ötszáz forint csak pénz, de neki lényének egy darabja. A húsa.

Jézus azt mondja, ha adsz, ne tudja a jobb kezed, mit tesz a bal. Aki igazán ad, nem tudja, hogy ad. Nincs igazán tudatában annak, mit tesz, mert amit ad, azt nem önmagából tépi ki.

És ez minden adással így van. Egy anya nem tudja, hogy ő szüntelenül csak ad. Akkor boldog, ha adhat. Mintha nem is az övéből adna. Ezt még akkor is érzi - boldogan -, ha olyasmit ad, ami aztán valóban csak az övé: a tejét. Milyen csodálatosan találta ki a Teremtő, hogy az anyukák élvezik is a szoptatást. És szenvednek, ha nem adhatnak, s a gyerek nem szopik.

Szerelem …

“Minden szerelem úgy lép az életünkbe, hogy megfoszt a szabadságunktól. Ha belemegyünk, nem tehetünk azt, amit akarunk, csak azt, amit a szerelem akar.”

Azt mondják, a szerelem: kóros állapot. Örök emberi érzés, de nem ésszerű. Káprázat, rögeszme, lázálom. Mégis azt mondom, hogy ez a mai ember által átélhető legvallásosabb állapot. Lelki másállapot. Minden esetben transzcendens. Valami olyasmi szólal meg ilyenkor bennünk, amire nincs magyarázat. Az embernek hirtelen fájni kezd a másik ember hiánya. Amíg nem vagy szerelmes, sohasem érzed, hogy félember vagy, hogy hiányzik belőled valaki! Örökké rá gondolsz, neki üzensz, gondolatban vele vagy. Valaki – egy másik ember! – viszi magával a boldogságodat, a nyugalmadat, az örömödet, a lelkedet, de még az életed értelmét is.

Sohasem kellett ilyen intenzíven egy másik ember, hogy nem tudsz nélküle létezni! Tegnap még nem is ismerted. Egész jól elvoltál nélküle, most meg nem megy! Most, hogy nem a tiéd, hogy hiányzik, mint a letépett fél karod, döbbensz rá, hogy a magányod köré épített erős várad: homokvár. Menekülnél vissza – de nem lehet. Összedőlt, összedöntötte. Ilyenkor, ebben a szédült, irreális, sóvárgó, szomjas “nem bírok nélküled élni” állapotban sejtheted meg, hogy milyen lehet az Isten-élmény, ha valódi …

Heti útravaló Müller Pétertől - 112. rész

"Minden igazi nevetés a halálon való nevetés."

Egyszerre nem lehet félni és nevetni is. Amikor nevetsz, nem félsz. S azt érzed, valamitől megszabadulsz. Minden öröm "felszabadult" öröm. A félelemtől szabadulsz meg ilyenkor.

Kilépsz a sötétből. A bánatból. És azt érzed, lebegsz. Hogy fölénybe kerültél valamivel, ami rossz és baj és lesújtó. Ilyenkor hirtelen összeáll a törött kép. Eloszlik a szorongás. Nem tudatosul benned, de azért nevetsz, mert rájössz, hogy az élet győzött a halál felett. És a halhatatlanság a mulandóság felett.

Minden kacaj az ösztönös halhatatlanság-érzetből ered. Ha már nevetni tudsz valamin, tudod, hogy nincs baj. Győztél. Lelkileg mindenképp. Már nem zuhansz, hanem repülsz.
hirdetés

Ezért van az, hogy minden igazi Mester derűs. A dalai lámára gondolj. Vagy bárkire, akit Mesternek vélsz. Ha nincs derűje: nem igazi mester. Minden Buddha szobor mosolyog. Nem tűnt fel? Egyetlen komor, lesújtott, szomorú vagy kétségbeesett Buddha arcot nem ismersz. Mert a hívei tudták, mit élt át: derűt. Hogy nincs halál. Nincs félelem. Minden homokzsákot kidobott a lelkéből, és most nevet. A kínai mesterek pedig kifejezetten röhögnek.

Ami nem fölfelé repül, az lefelé zuhan. És az emberi lélek, ha ráébred önmagára: repül. Ha rossz kedvem van, ne figyelj rám, mert tévedésben élek. Csak azokat a szavaimat fogadd el, amiket örömmel mondok.

Heti útravaló Müller Pétertől - 111. rész

"Ha valamit szívesen átadnék neked, ez lenne: gyorsan elfelejtem a bajaimat."

Nem tudom, mi a titka. A testem gyorsan elfelejti, hogy beteg. És a lelkem is, hogy szomorú. Valahogy nem állok meg, és nem foglalkozom vele. Megyek tovább. Nem figyelek oda. Nem engedem, hogy bármiféle baj gyökeret verjen bennem, s bokorrá terebélyesedjen.

Mondják, hogy jó természetem van, de ez csak féligazság. Nyilván van valami működési titka ennek. Talán az, hogy a jövőnek élek. Annyira vonz valami távoli cél, hogy nemigen foglalkozom a jelennel. Mint amikor egy futó lesántul, de azért fut tovább, amíg bírja, s igyekszi elfelejteni a fájdalmát. Úgy hívtam ezt magamban: "A gyors kioldás művészete". Egy hang azt mondja bennem: "Fuss tovább, ne nyavalyogj!"

Nem biztos, hogy ez mindenki számára hasznos. Van, akinek hosszan kell emésztenie a bajait, mert csak lassan tudja feldolgozni. De azért ez nem egészen így van. Az ember, ha jól él, tudja, hogy változásban él. És nem fél a változástól. Mint akit sodor az idő folyója, s nem kapaszkodik oldalt az ágakba, kövekbe, hanem hagyja sodorni magát. Bízik benne, hogy jó felé megy. Ez azért kell hozzá.

Ha nem tudnám, hogy életem folyója - akármilyen kanyarogva s akadályokon át is - de végső soron a TENGERBE rohan, nem utaznék ilyen vidáman benne. A közvetlen jövőm, meglehet, nehéz lesz, de ha elmúlik a nehéz jövőm, biztos vagyok benne, hogy a távoli jövőm már szép lesz és örömteli. Vagyis ez az egész folyamat összefügg az élet értelmébe vetett hittel.

Sokan Istennek hívják. Vagy tao-nak. Vagy beteljesülésnek. Minden nagy tanítás és minden nagy tanító hitt a happy endben.

Heti útravaló Müller Pétertől - 110. rész

"Kit szeretünk igazán? Akiben az álmunk és a valóságunk egybeesik."

Ha szerelmes vagy, még álmodni sem tudsz magadnak valakit, akit jobban, mélyebben és erősebben szeretsz, mint őt. Ha álmodnál, csakis őt álmodnád. Az igazi szeretetben ugyanis az élet valósága és a lélek valósága egybeesik. A szeretetben fedésbe kerül az eszményi és a reális. Behunyod a szemed, s őt látod. Kinyitod, s őt látod. Elalszol, s vele álmodsz. Nincs jobb és vonzóbb és ismerősebb, mint ő.

De így vagy a gyerekeddel is. Nem cserélnéd el senki más gyerekével. Még akkor sem, ha az a másik gyerek szebb és okosabb, mint a tiéd. De még a kutyádat sem adnád oda egy másik kutyáért, mert ez a TE KUTYÁD, a legkedvesebb kutya a világ összes kutyája között. Minden kutya idegen - a tiéd ismerős. Akkor is ismerős, ha nem látod, csak a lihegését hallod. Akkor is, ha nincs ott, csak rá gondolsz.

Mert nem a szemeddel látod, hanem a szíveddel. Ezt jelenti a "szívvel való látás". Ha a szíveddel nézel, az eszményit látod. A te számodra eszményit. Másoknak nem az, mert ők nem a szívükkel nézik. Mások számára a kutyád nem szép, a gyereked néha kifejezetten csúnya, és nem is annyira kedves - s ha a szerelmedre néznek, nem értik, mit szeretsz benne. Se nem szép, se nem kedves, se nem annyira kívánatos - azt mondják rád, hogy káprázatokban élsz, elvarázsoltad magad.

Igaz ez? Nem! Az igazság az, hogy nem azzal a szemeddel nézel, mint ők. Kinyílt a másik szemed. A szíved szeme. Bárkire ránézel ezzel a szemmel, azonnal másképp látod. Egy kóbor cicát elüt az autó, megsajnálod, magadhoz veszed, s előbb-utóbb, vagy azonnal kinyílik a szíved szeme, s többé nem tudsz megszabadulni tőle. Már nem egy kóbor állat, hanem a NAGY Ő.

Jézus - azt mondják - a szívével látott. S aki követni akarja őt, annak ki kell nyitnia a szív szemét.

Heti útravaló Müller Pétertől - 109. rész

"Az ember sohasem azt hallja, amit mondanak neki, hanem amit a lelkében lefordít magának."

Így működünk, csak nem vesszük észre. Minden külső benyomást újrateremtünk magunkban. Minden érzést, gondolatot. Ha én azt mondom neked: „kék”, a benned fölvillanó kék más lesz, mint az enyém. Ha én azt mondom: „Jézus”, az, akire én gondolok nem ugyanaz, mint akire te gondolsz, még akkor sem, ha mindketten római katolikusok vagyunk, és egymás mellett ülünk a templomi padban.

Mindent újrateremtesz magadban, a saját életanyagodból. Az emlékeidből, tapasztalataidból. Megdöbbennél, ha látnád, hogy milyen kevés az, ami egyforma. És hogy mennyire élsz egy olyan külön világban, melyet önmagad teremtesz.

És ez a világod is változik, szüntelenül. A könyv, amit elolvastál kamaszkorodban, nem ugyanaz, amit elolvasol húsz év múlva, harminc éve múlva, vagy idős korodban. Minden mondata mást jelent. Másképp működik a belső „fordítód”. Mindig azt hitted, hogy érted, de később rájössz, hogy nem értetted igazán.

Nagy titok ez a belső fordító. Egy néger, ha megtér, el sem tudja képzelni, hogy Szűz Mária nem néger, hanem egy sápadt, fehér asszony. Pláne, hogy zsidó. Alig találsz olyan festményt, ahol Mária ne úgy nézne ki, ahogy a festő elképzelte: sápadt és sovány németalföldi asszony, szép, olasz lány, vagy fekete hajú, sötét szemű spanyol – kevés művésznek jutott eszébe, hogy Máriát zsidónak ábrázolja. A környezetét igen, de őt nem. Mert nem annak látta.

Egy Mária-portrén ott van a művész női eszményképe, amiben benne van az anyukája és az első szerelme, de semmiképpen sem az a valóságos ember, aki feltehetően valaha volt és megszülte a kis Jézust.

Lehet, hogy nem is volt szép nő. Csak jó. Ezt már nem is merjük elképzelni. És ez így van mindennel. Megérteni egymást csak a lelkünk legmélyén tudjuk.

Heti útravaló Müller Pétertől - 108. rész

"Minden reggel, amikor fölkelsz, keresd meg magadban azt a gondolatot vagy érzést, amiért érdemes élni."

Nem mindig könnyű. Lehetünk bajban, rossz helyzetben, tartósan nehéz helyzetben is. De egy új nap mégis új nap! És ahogy a földi Nap is minden reggel fölkel és eloszlatja a sötétséget, úgy föl kell hozni a belső napunkat is. Magától nem mindig jön fel. A világ, amelybe születtünk, ritmusra jár. Reggel föltámad, nappal kibomlik és él - és éjszaka visszatér önmagába és meghal. De csak átmenetileg. Mert hajnalban oszlik az álom és az öntudatlanság - és megint föltámadunk.

Az éjszakából ki kell jönni. Tudatosan! Meg kell születnünk minden reggel. És ez nem megy "magától". Kell valamiféle szertartás. Ez lehet egy zuhany, fürdés, légzőgyakorlat, kávézás, lehet valami reggeli mozgás is, esetleg egy bizakodó gondolat, amit az ember még nehéz helyzetekben is átélhet.

Ez azért fontos, mert a kezdetet mindig visszük magunkkal. Bölcs mondás az, hogy „bal lábbal kelt fel.” Jobb lábbal kell. Évezredes megfigyelés van az ilyen mondás mögött. Nem mindegy, hogy valamit mivel indítunk. És ez nem csak a reggelre vonatkozik. Hanem minden kezdetre, minden elindulásra.

Művészek - zongoristák, karmesterek, színészek - tudják, hogy az első pillanatban minden eldől. Ezért koncentrálnak. Szedik össze magukat. Keresik magukban azt a nyugodt, pozitív erőt, kedvet és ihletet, amely nélkül semmire sem jutnának. Ne várd, hogy magától megjön a kedved. Föl is kell idézned.

Heti útravaló Müller Pétertől - 107. rész

"Sokszor azért leszel beteg, mert keveset vagy egyedül, magaddal."

Bizony, ez így van! Másokért élünk és másokkal élünk - de ennek határa van. Mert önmagunkkal is élünk. Van, amit csak egyedül, magaddal tudsz megoldani. És ha ezt nem bírod megtenni, vagy nem hagysz rá időt, és túl sokat forogsz az emberek között, eljön az a pillanat, amikor a szervezeted védekezni kezd mások ellen.

Másokkal lenni ugyanis feladat. Nemcsak öröm - de nagy munka is. Figyelni, alkalmazkodni, kifelé fordulni, odaadni… És van, amikor már nincs mit adnod. Ilyenkor már csak a tartalékodat emészted, s észre sem veszed, hogy szüntelen önvédelemben élsz.

Nem vagy már önmagad. Ekkor leszel lázas, náthás, légcsőhurutos, vagy kapsz olyasféle betegséget, amely arra figyelmeztet, hogy vonulj ki egy kicsit a világból. Íme, itt a jogalapod, hiszen beteg vagy - és légy egy kissé egyedül.

Pihend ki a másokkal való kapcsolatok fáradalmát. Ebben sokszor azok is benne vannak, akiket szeretsz. Ők sem jöhetnek most a közeledbe. A magány: szent állapot. Nem akkor, ha valaki végleg benne marad, hanem akkor, ha időnként, átmenetileg, megvalósítja.

A mai ember észre sem veszi, hogy nehezen bírja ki önmagát. És másokhoz nem a szeretet viszi, hanem az önmagától való menekülés. Ez nem jó. Ahogy a lélegzetvételünk is kettős: kilélegzünk és belélegzünk, úgy a lelkünk is kettős: kifelé fordulunk és befelé.

Az egészséges ember így működik. Magammal vagyok - és veled. Magammal vagyok - és veletek. Odaadom magam - és visszaveszem. Ez így normális. Rohanó életünk kibillent ebből az egyensúlyból. Ne engedd! Érezd magad jól, egyedül. És teremtsd meg ezt az állapotodat, ha kell, erővel is.

Heti útravaló Müller Pétertől - 106. rész

"Mi van akkor, ha valami nem úgy van, ahogy gondolom?"

Ez a mondat mindig a legnagyobb rémülettel tölt el. Nemcsak engem, téged is. Mindenkit. Önvédelemben élünk. És ehhez kell a biztonságtudat. Van egyfajta kialakult tapasztalatod. Aztán jön valami új, valami ismeretlen, s nem mered előtte kinyitni magad. Amikor a könyvemet írtam a "Férfiélet"-ről, sokszor éltem meg azt a tiltakozást, amikor valaki másnak a tapasztalata megzavarta az enyémet. Nem! Az nem igaz!... Téved!... Tudom, amit tudok!

Nem mertem kimondani magamnak azt a könyörtelen mondatot, hogy "Hallgass! Ne bizonygasd az igazadat! Hallgasd meg, mit mond a másik! Add föl legalább egy pillanatra azt a meggyőződésedet, hogy te tudod jobban! Hátha ő?"

Így élünk. Ezért nem tudunk lelkileg megérni. Nem tudunk fejlődni. Mert ez azt jelentené, hogy minden nap le kellene vedleni egy túlélt igazságot. És felölteni vagy magunkra növeszteni valami egészen újat. Hogy később majd azt is levessük. És megint újba öltözzünk. Ahhoz, hogy lelkileg gazdagodj, mindig el kell dobni valami régit, hogy megkaphasd az újat. Mindig gyermeki szemmel kell fogadni egy gondolatot. Nyitott szemmel. Elfogulatlanul. (Milyen jó szó! Elfogottak vagyunk!) Mintha először hallanád!

Ha egy öreg visszanéz, derűsen tapasztalja, hogy mennyi mindent tartott igaznak, ami nem volt igaz. Kinőtt belőle. Látja, hogy mindig a saját ketrecében élt. Amiben akkor hitt, azt tartotta végső igazságnak. Nem volt az. Az sem, amiben most hisz. Engedd magad tágulni. Növekedni. Szabadnak lenni!

Heti útravaló Müller Pétertől - 105. rész

"A házasság többnyire azért szerencsétlen, mert a nő elfelejti, hogy angyal. A férfi pedig még azt is elfelejti róla, hogy nő."

Kétféle ember van. Az egyik fölfelé él. Ez a ritkább manapság. A másik lefelé. Ez a gyakoribb.

Aki fölfelé él, az nem azt gondolja, hogy előbb-utóbb úgyis megbetegszünk, megöregszünk és meghalunk… hanem azt, hogy milyen csoda, hogy élünk! Pedig mindenki megöregszik, megbetegszik és meghal.

Aki lefelé él, az a romlás, a korhadás, a megvénülés és a tönkremenetel irányába néz. Aki fölfelé él, az a csodát látja abban, hogy ez a romló, korhadó és halandó ember mégis él, és teli van reménnyel, bizakodással és néha még szeretni is tud. Aki lefelé él, azt mondja, hogy az ember kétségbeesésében kitalálta az Istent, hogy a szenvedéseit elviselje. Aki fölfelé él, azt mondja, hogy az Isten megteremtette az embert, akinek lelke hozzá hasonló: halhatatlan és örök.

A nő, aki felfelé él, tudja magáról, hogy angyal, és nagyon szégyelli magát, ha néha nem az. Ilyenkor úgy érzi, hogy elárult magában valakit. Elárulta a lelkében lévő szépséget és jóságot. Egy nő, aki nem jó és nem tud már szeretni, az lefelé él. Van ilyen, de kár.

És egy férfi, aki elfelejti, hogy a felesége nő, az lefelé él. Gárdonyi Géza, akinek könyvéből ez a bölcs mondás való, nem arra gondolt, hogy a férj már nem kívánja többé a feleségét, hanem arra, hogy nem látja meg benne azt, akit tisztelnie kellene. Akit becsülnie kellene. Akihez gyengédnek kéne lennie. És szeretni őt. S akiről azt kéne gondolnia: "Ő az én angyalom!"