Anthony De Mello: A boldog halász

Az északi gazdag gyáros elszörnyedt, amikor megpillantott egy déli halászt, amint a parton a csónakja mellett heverészett és pipázott.
- Miért nem mégy ki a tengerre halászni? – kérdezte a gyáros.
- Mert ma már elég halat fogtam – válaszolta az.
- De miért nem fogsz többet, mint amire szükséged van? – kíváncsiskodott tovább a gyáros.
- Mit csinálnék vele? – kérdezett vissza a halász.
- Több pénzt keresnél – hangzott a válasz. – Akkor szereltethetnél motort a csónakodra, amivel mélyebb vizekre merészkedhetnél, ahol aztán több halat foghatnál. Ebből annyi pénzed lenne, hogy nejlon hálót vehetnél. Akkor még több halat fognál, és még több pénzed lenne. Hamarosan annyi pénzed lenne, hogy akár két csónakod is lehetne, vagy akár egész flottányi. S akkor te is gazdag ember lennél, mint én.
- S akkor mit csinálnék? – kérdezte a halász.
- Akkor aztán pihenhetnél, és élvezhetnéd az életet.
- Nos, mit gondolsz, most éppen mit csinálok? – kérdezte az elégedett halász. 

Bölcsebb a boldogságra való képességünk épségére vigyázni, mint sok pénzt keresni.

                                                                                  

Heti útravaló Müller Pétertől - 38. rész

"Egyetlen harc van, melyet már születésünktől kezdve megindítunk és a halálunkig tart: a szeretetért, vagy épp a szeretet ellen való elkeseredett küzdelem."

Hogyan van ez?! - kérded. Én a szeretet ellen küzdök? Ráadásul elkeseredetten? Hiszen szeretni jó, és szeretve lenni is jó. És mégis...

Gondolj csak arra, hogy kisbabaként csüngsz az anyádon, ahogy ő is rajtad. Nem kétséges, hogy elindítottad küzdelmedet az elfogadásért, de jön a dackorszakod: a "Nem!", a "Nem akarom!, a "Nem szeretlek!" Amerikában sokszor hallottam kisgyerekek szájából: "I hate you!" - azaz gyűlöllek!
Nem így gondolják, de így mondják. Aztán következik a kamaszkor lázadása, az "én" forradalma, az elszakadás, és jön az egész életünk! Nehezen tudunk megszeretni egy másik embert, és ő is csak nehezen tud megkedvelni minket. Ha végre sikerül, ritkán tart sokáig.
Te hány embert szeretsz? (Nem szerelemről beszélek most, hanem emberszeretetről.) Hányan szeretnek téged? Ha szeretnek, az mennyire könnyen romló állapot. Nem veszed észre, de figyeld meg: tiltakozol a szeretet ellen! Én is. Nemigen akarjuk odaadni magunkat, és nehezen fogadunk el egy másik embert.
Az egó uralma alatt élni nemcsak azt jelenti, hogy önmagunknak élünk, hanem azt, hogy mások ellen is. Ez a helyzet, főleg manapság. Valaha, emberségesebb időkben, egész jól leélhetted az életed valakivel, akihez lelkileg talán nem sok közöd volt. Ma azzal az egyetlennel is nehéz, aki hozzád tartozik. "Én. Nekem. Enyém." - ezek manapság a lelkünk parancsszavai. Szomjasak vagyunk a szeretetre, igen, de nem vesszük észre, mennyiszer élünk ellene.
A válóperek, a tört barátságok, az emberek közötti közöny és vad gyűlölet, vagy éppenséggel a botrányosan rossz társadalmi feszültségek éppúgy innen érthetők meg, mint Krisztus halála. "Pokol a másik ember!" - ez az egó-világ alapmondata.
Ha szeretni akarod az embereket, a világ ellen kell élned és önmagad ellen is! A szeretetben nincs én, csak mi. Ha ez sikerül, ha mégis belép az életedbe a szeretet, tudd, hogy ez ritka kincs. Vigyázz rá! Óvd meg az önzésedtől. A másiktól nem tudod, azt neki kell megtenni, ha képes rá...
Légy boldog, ameddig tart. Légy hálás a sorsodnak. Kivételt tett veled.

Forrás: Life.hu

Heti útravaló Müller Pétertől - 37. rész

"Ha az élet művésze akarsz lenni, találd meg a szomorúságban is a szépséget és az elrejtett, édes gyönyörűséget."

Ez egy ravasz útravaló, de fontos. Én is másoktól kaptam. Azt mondták: embernek lenni nehéz. Tele van az élet veszteséggel, szomorúsággal. S ezt nem megúszni kell, mert nem lehet, hanem átminősíteni.

Az eső szép, ahogy a szürke felhők is azok. A ködben élvezet járni, mert titokzatos, nem tudod, mit rejt. Olyan, mintha egy álomban lépkednél. A legszebb muzsikákban sok a sóhaj és a szomorúság. A legszebb hegedűszóban több a bánat, mint a fickándozó öröm.
Sírni gyakran élvezet. Nyugodtan sajnáld magad! Ne tiltakozz ellene.
Ne higgy azoknak, akik azt mondják, az önsajnálat rossz és gyermeteg dolog. Ki sajnáljon téged, ha nem te, saját magadat? Testben élni, halandó életet élni, s közben és a végén mindent és mindenkit elveszteni: szomorú dolog. De ember vagy. Élsz!
Sírd hát ki magad, boldogan, és fesd át a szürkét színesre - bátran! Jogod van hozzá! A nagy kultuszok ezt tudták.
"Mono-no avare" - mondták az ősi Japánban, ahol ismerték az élet minden fájdalmas titkát. Azt jelenti: "Megadom magam a bánatnak". Nem tiltakozom, mert az már kellemetlen, és nem tudok tenni ellene. Hanem élvezem! Igen! A sikerkönyvek és legszebb japán festmények nem "dobták fel" az embert, hanem ábrándosan szomorúak voltak.
Gyönyörködni a mulandóságban, és nem csupán elfogadni, de megszépíteni a veszteséget: a legmagasabb életművészet. Amelyik versben nincs szomorúság, nem elég mély, nem elég igaz, nem elég gyönyörű.
Magában a szépségben - amikor teljes pompájában kibomlik, akár egy rózsa vagy egy fiatal arc - az a szép, hogy most még van, de holnap már nem lesz. Elillan.
Élvezd hát a "rossz" időt! Ne légy tőle depressziós - csak szomorú. Tudod, mi a különbség a kettő között? Hogy a depresszió iszonyú, mint a halál, mert nem tudod, hogy el fog múlni. Azt hiszed, hogy mindig így marad, de ha szomorú vagy, tudod, hogy az elmúlik. Elmennek a sötét viharfelhők, és kisüt a Nap!
A felhőket is szeresd, és gyönyörködj a viharban! Az esőt és a szürke, esővert pocsolyákat is szeresd, mint gyerekkorodban. Emlékszel, hogy szerettél tapickálni bennük anyád bosszúságára? Nagyobb öröm volt, mint ma a tengerben fürödni.
"Mono-no avare!" Tanuld meg, és művésze leszel az életnek.

Forrás: Life.hu

Paolo Coelho: A Piedra folyó partján ültem és sírtam (részlet)

"Szerencsétlen, aki nem mer kockáztatni. Lehet, hogy soha nem csalódik, soha nem ábrándul ki, és nem is szenved úgy, mint azok, akik egész életükben egyetlen álmot követnek. De amikor visszatekint - hiszen mindannyian visszatekintünk - meghallja, amit a szíve súg: "Mit csináltál azzal a rengeteg csodával, amit Isten elhintett a hétköznapjaidban? Mit csináltál azokkal a talentumokkal, amelyeket rád bízott a Mester? Elástad mindet egy mély gödörbe, mert féltél, hogy elveszíted őket. Íme hát az örökséged: a bizonyosság, hogy eltékozoltad az életed." Szerencsétlen, aki hallja ezeket a szavakat. Mert ettől kezdve már ő is hinne a csodákban, életének mágikus pillanatait azonban örökre elveszítette."

Heti útravaló Müller Pétertől - 36. rész

"Az ember mindig olyan valamiért vagy valakiért hoz áldozatot, amit vagy akit végtelenül szeret"

Ezen a héten csak egyetlen szót adok útravalóul: "áldozat." Mielőtt magaddal viszed, meg kell tisztítanunk. Össze van nyálazva, és sokat hazudnak róla. Menjünk sorban.

Ha valaki nyög, az nem áldozat. Ha valaki a mártírsorsáról panaszkodik, fogalma sincs arról, mi az áldozat. Ha valaki tudja, hogy "én most áldozatot hozok" - az nem áldozat. Ha egy anya azt mondja: "Föláldoztam érted az egész életemet!" - az sem volt igazi áldozat.
Az igazi áldozat nem önálló cselekedet, hanem következmény. Ha nagyon szeretlek, sok mindent tehetek érted, odaadhatom a fél vesémet és az életemet is, de nem azért, mert áldozatot akarok hozni miattad - hanem azért, mert nagyon szeretlek.
Szeretlek! Észre sem veszem, hogy hetek óta nem alszom miattad, hogy ápollak, gondozlak, odaadom a legjobb falatokat, mert nekem csak akkor jó, ha neked jó. Mert szeretlek.
Az áldozat minden vallás központi szava, de ahogy idővel a lényeg mindenben elveszett, az áldozatok is külsőséggé váltak. Mert nem az a lényeg, hogy adok valamit az Istennek - hanem az, hogy szeretem!
Azért adok. Adok és adok. Mindent, ami kedves neki, ami jólesik neki, amire szüksége van. Az Istennek is szüksége van valamire. Mire? Arra, hogy szeresd.
Az áldozat már csak a jele valaminek. Természetes következménye a szeretetnek. Most, hogy ezeket a sorokat írom, késő éjszaka van, de nem érzem, hogy áldozatot hozok. Pedig nagyon fáradt vagyok, de szeretek írni. Szeretem a szavakat megtisztítani a kosztól. Szeretek gondolkodni, és szeretlek téged is - ismeretlenül. Ha írok, valakinek írok - most épp neked. Ezért nem áldozat az írás, hanem boldogság és végtelen öröm.
Írónak lenni: életfogytiglani gályarabság. Mennyi mindent áldoztam fel érte - a szememet, a lelkemet, az időmet s bizony még az életemet is. De micsoda elmondhatatlan öröm, hogy ezt megtehettem!
Először szeress!... Az áldozattal pedig ne törődj, mert az már magától jön.

Forrás: Life.hu

Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem és sírtam (részlet)

A szerelem mindig más. Mindegy, hogy hányszor szeretünk életünkben, egyszer, kétszer vagy tízszer: az új szerelem mindig ismeretlen. A szerelem vagy a pokol fenekére taszít, vagy a mennyországba röpít, de egy biztos: valahova eljuttat. És nem utasíthatjuk vissza, mert létünk alapfeltétele. Ha nem merjük elfogadni, éhen halunk egy karnyújtásnyira a fától, amely hiába kínálja gyümölcseit. Mindenütt a szerelmet kell keresnünk és vállalnunk kell, hogy esetleg órákig, napokig vagy akár hetekig szomorúak és csalódottak leszünk miatta. Mert abban a pillanatban, amikor elindulunk keresni a szerelmet, ő is elindul, hogy megtaláljon minket.

Heti útravaló Müller Pétertől - 35. rész

"Minden szerelem úgy lép az életünkbe, hogy megfoszt a szabadságunktól. Ha belemegyünk, nem tehetjük azt, amit akarunk, csak azt, amit a szerelem akar."

Szerelem! Ez volt az a szó, amelyről annyira mást gondoltam, mint Popper Péter és a legtöbb pszichológus. Sőt, józan fejjel néha még én is mást gondolok róla, mint szerelmesen.
Azt mondják, a szerelem: kóros állapot. Örök emberi érzés, de nem ésszerű. Káprázat, rögeszme, lázálom. Néha valóban kóros. Szétrombolhatja az ember életét. Tudjuk. Ismerjük az életből és az irodalomból. Néha meg akarjuk menteni a szegény szerelmeseket egymástól, de főleg a részeg önmaguktól.
Mégis azt mondom, hogy ez a mai ember által átélhető legvallásosabb állapot. Lelki másállapot. Minden esetben transzcendens. Valami olyasmi szólal meg ilyenkor bennünk, amire nincs magyarázat.
Az embernek hirtelen fájni kezd a másik ember hiánya. Sohasem érezte még ezt a fajta űrt. Mindig azt hitte, hogy jól vagy rosszul, de megvan egyedül is. Kicsit szürkén, józanul, de éldegél. Most meg nem! Kell a másik.
Amíg nem vagy szerelmes, sohasem érzed, hogy félember vagy, hogy hiányzik belőled valaki! Örökké rá gondolsz, neki üzensz, gondolatban vele vagy. Valaki - egy másik ember! - viszi magával a boldogságodat, a nyugalmadat, az örömödet, a lelkedet, de még az életed értelmét is.
Sohasem kellett ilyen intenzíven egy másik ember, hogy nem tudsz nélküle létezni! Tegnap még nem is ismerted. Egész jól elvoltál nélküle, most meg nem megy!
Most, hogy nem a tiéd, hogy hiányzik, mint a letépett félkarod, döbbensz rá, hogy a magányod köré épített erős várad: homokvár. Menekülnél vissza - de nem lehet. Összedőlt, összedöntötte.
Ilyenkor, ebben a szédült, irreális, sóvárgó, szomjas "nem bírok nélküled élni" állapotban sejtheted meg, hogy milyen lehet az Isten-élmény, ha valódi. Ilyenkor sejtheted meg, miért választotta a fiatal Jézus élete helyett a kereszthalált. Nem volt más választása. Olyan intenzíven szeretett.
Amikor Petőfi Sándor azt mondta, hogy a "Szabadságért odaadom szerelmemet!" - elárulta, hogy sohasem volt igazán szerelmes

Forrás: Life.hu

Anthony De Mello: A fösvény

A fösvény az aranyát a kertjében egy fa alá rejtette. Minden héten kiásta, és órákon át nézegette. Ám egyszer egy tolvaj ellopta az aranyat. Amikor a fösvény legközelebb jött, hogy gyönyörködjék a kincsében, csak az üres gödröt találta. A fösvény bánatában üvölteni kezdett, de annyira, hogy a szomszédok a kíváncsiságtól hajtva odaszaladtak hozzá. Amikor megtudták bánata okát, egyikük megkérdezte:
- Használtad te az aranyat?
- Nem – válaszolta a fösvény –, csak hetente megnéztem.
- Hát akkor – mondta a szomszéd –, amennyi hasznod volt az aranyad nézegetéséből, legalább annyit tudsz abból is meríteni, ha hetente kijössz ide gödröt nézegetni.


Nem a pénzünk mennyiségétől függ a gazdagságunk vagy szegénységünk, hanem az örömre való képességünktől.

Heti útravaló Müller Pétertől - 34. rész

"Az angyalok azt üzenik neked, hogy nagyon fontos vagy az Istennek! Nemcsak magadnak, Neki is létfontosságú az, hogy vagy!"

Ez nem útravaló, hanem üzenet. Abban a tudatban élsz, hogy egy pici porszem vagy, homokszem a sivatagban, százbillió fűszál közül egy. Sokmilliárd ember közül valaki, akinek nem fontos az élete, csakis magának és annak a néhány embernek, aki szereti.

Mindegy, hogy létezel, vagy sem - legalábbis ezt gondolod. Abban a tévhitben élsz, hogy csak egy statiszta vagy a világ óriási színpadán. Bármi történik veled: teljesen lényegtelen.
Az angyal azt üzeni: nem így van! Hanem úgy, ahogy lelked mélyén érzed - pótolhatatlan vagy! Aki szeret, tudja ezt. Egyszeri csoda vagy. Főszereplő. A mindenség ügye benned dől el. Isten lelke van benned.
Az örökkévaló története az is, ha bármi történik veled. Drámád az Ő drámája, bajod az ő baja, fájdalmadban Ő is benned fáj. Lehetsz a fia vagy a lánya - és valóban végtelen sok gyermeke van -, de mindegyik fontos neki: a szívügye. Nem veszhetsz el!
Igen, főszereplő vagy a világ színpadán. Úgy, ahogy jó pillanatokban magadat látod. Ahogy az anyád, a szerelmed, a gyereked lát. Ahogy egy jó orvos tekint rád, akinek nem egy darab beteg hús vagy, nem egy lerobbant szerkezet, amelyet akár ki is lehet dobni - hanem egy Ember, akinek lelke van, s akinek felel az egyéni sorsáért.
Életed, mint a mesebeli legkisebb gyermeké: hosszú vándorút, próbatételek sorozata. Elengedtek szegényen, hogy visszatérj gazdagon. Várnak. Tudnak rólad, és szeretnek. Nemcsak önmagadnak élsz, de Neki is, és mindenkinek.
Ha ezt sejted, azt is megérzed talán, hogy a bajod, kudarcod, nehézséged és fájdalmad nem értelmetlen. Valamiért kaptad. Azért, hogy több legyél: gazdagabb, fényesebb, valódibb, szeretetre méltóbb. A szó igazi értelmében boldogabb. Hogy hazatalálj.
Ezt üzeni az Angyal.
Ahogy azt is üzeni, hogy ha nem hiszel neki, kérdezd meg azt az embert, aki szeret: ő is tudja, mennyire fontos vagy.

Forrás: Life.hu

Albert Schweitzer: Mennyország a földön

Néhány évszázaddal ezelőtt az egyik kolostorban élt egy szent, aki életével elégedett és boldog volt. Az egyik napon, amikor a konyhában mosogatott, megjelent neki egy angyal és így szólt:
- Az Úr küldött engem, hogy tudomásodra hozzam, itt az ideje annak, hogy az örökkévalóságba költözz.
- Megköszönöm, Úristen neked azt, hogy gondolsz rám – válaszolta a kis szent –, de amint te is látod, előttem tornyosulnak ezek a mosatlan edények. Nem akarok udvariatlan és hálátlan lenni, de nem várhatna egy kicsit az örökkévalóság rám addig, amíg a munkámat befejezem?
Az angyal a kis szentre tekintett, majd így szólt:
- Meglátom, mit tehetek érted… – majd eltűnt.
A kis szent szorgalmasan folytatta munkáját. Az egyik nap éppen a kertben kapált, amikor ismét megjelent neki az angyal. A szerzetes habozva és dadogva kapájával a sok gyomnövényre mutatott:
- Nézd ezt a rengeteg gazt! Nem tudna az örökkévalóság egy kicsit várni?
Az angyal nevetett és rögvest távozott. A kis szent végiggyomlálta a kertet, majd megnyírta a bokrokat. Az idő pedig telt-múlt. Az egyik nap a kis szent egy beteget ápolt a kórházban. Éppen egy pohár hideg vizet nyújtott neki, amikor ismét megjelent az Úr angyala. A szent kitárta kezeit és a kórházban levő számtalan betegre mutatott. Az angyal szótlanul eltűnt. Amint a szerzetes késő este a cellájába visszavonult és nyugovóra tért, végiggondolta azt a hosszú időt, amióta az angyal neki mindegyre megjelent, és ő annyiszor elutasította őt. Hirtelen fáradtnak és kimerültnek érezte magát, majd így imádkozott:
- Uram, amennyiben lehetséges, küldd el angyalodat még egyszer hozzám, nagyon örülnék neki.
Alighogy az imáját befejezte, az angyal tüstént előtte állott.
- Ha te engem most hívsz, készen állok belépni az örökkévalóságba.
Az angyal ismét mosolyogva végigmérte, majd így szólt:
- Mit gondolsz, az egész idő alatt hol voltál?

Heti útravaló Müller Pétertől - 33. rész

"Nyúlj felém jó kezekkel, és láss sokkal jobbnak, mint amilyen vagyok. Cserébe én is ezt teszem, és lehet, hogy ez által jobbak is leszünk."

Ez egy nagyon korszerűtlen útravaló. Sokszor megégettem magam miatta. Biztos te is. A mai világban sokkal életrevalóbb tanács, hogy keresd a másikban a rosszat. Lásd meg az önzését, a gyávaságát, a hiúságát, azt, hogy képtelen a hűségre - lásd meg az összes lappangó démonát. Előbb-utóbb úgyis szembesülsz velük. Kijön belőle. Talán belőled is.

A "Vigyázz, az emberek rosszak!" sokkal reálisabb útravaló, és ha megfogadod a figyelmeztetést, lehet, hogy sok bajtól megóvhatod magad. Csak nem tudsz szeretni. A szeretethez kell valami naivitás. Ezt nem én mondom, hanem Pál apostol.
"A szeretet... türelmes, jóságos, mindent eltűr, mindent elhisz, mindent elvisel... nem szűnik meg soha." Igen, mai józan eszünkkel azt látjuk, hogy a szeretethez nagyfokú naivitás kell. Elhinni azt, hogy védtelenül győztesek vagyunk, és odaadóan boldogabbak. Gyengén erősebbek. Ez ma nagy-nagy naivitás.
Még csak az sem ígérhető, hogy a szeretet győz. Sőt. Inkább azzal kell számolni, hogy vesztes maradsz. Szeretetlen világban élünk, és ha megszeretsz valakit, kiteszed magad annak a veszélynek, hogy szembe mész a szélviharral. Hogy a mai élet ellen élsz.
Ez az útravaló mégis arra biztat, hogy bátran szeress, de azt várd el a másiktól, hogy ő is ezt tegye! Mert szeretni csak ketten lehet. Néha többen is, de egy ember: kevés.
Amíg bírjátok, kézen fogva, egymást segítve, szembe mehettek az iszonyú erővel fújó korszellem port és szennyet kavaró szélviharával. Ketten megpróbálhattok a világ ellen élni, de egyedül kevés vagy. Ahhoz egy Jézus ereje kell.
Tudjátok - mert most már ahhoz a másikhoz is beszélek, akivel szerencsés esetben összefogtál -, hogy a világ ellen éltek. Minden házasság lázadás a modern világ ellen. Ezt minden pillanatban tudnotok kell. A világban nincs szeretet. Egymást nézhetitek gyanútlan és jóságos szemmel, de a világot soha!
Amikor az esküvőn összenéztek, tudjátok, hogy most nemcsak egymással, de az egész világ ellen is összeesküdtetek.

Forrás: Life.hu

Heti útravaló Müller Pétertől - 32. rész

"Vedd ki a gyereked olyan iskolából, ahol gyűlölik, vagy nem szeretik. Megnyomorítják."

Ez az útravaló többről szól, mint a gyerekedről. Mindketten - te és én is - benne vagyunk. Nem is biztos, hogy igaz, mert ez a mondat személyes élettapasztalatom. Nem törvényszerű, hogy te is így vagy vele.
Én szeretet nélkül nem tudok élni. Félek. Keserű és reménytelen vagyok. Fuldoklom. Fázom. Ha csak egyetlen módom van rá - elmenekülök. Persze van, amikor nincs erre mód. Maradni kell. Akkor is keresem azoknak az embereknek a közelségét, akik szeretnek, és akiket én is tudok szeretni. Lehet, hogy csak pár emberről van szó. Manapság az is nagy szó. Olyan, mint az Északi-sarkon egy működő kályha: odabújok mellé.
Ez az érzékenységem nagy gondot okozott egész életemben, mert ebben az országban mindig aránytalanul sok volt a gyűlölet és a rosszindulat. Ez mindenkinek feltűnt, aki hosszabban időzött nálunk, s az álarc mögé látott, amelyet viseltünk és viselünk.
Ezért egy különleges élettaktikát választottam nem tudatosan, hanem még egészen kicsi koromban: ha nem szerettek valahol, továbbálltam. Ha csak tehettem. Az óvodában például sok sérelem ért, s bölcs anyám nem azt mondta, hogy "Szokd meg, ilyen az élet!" - hanem kivett onnan. Otthon maradtam, de sajnos a szüleim között is sok volt a robbanásig feszült indulat, és az országban még több volt: háború tombolt. Nem lehetett máshová menni.
Akkor alakult ki bennem az ösztönös képesség, hogy néha meg tudom szelídíteni a körülményeimet, vagyis ha nem mély a gyűlölet, át tudom hangolni azt. Néha egy jó szóval, ügyes taktikával s némi bátorsággal és lelki erővel élhetővé tudom varázsolni a környezetemet.
Ezt az ösztönös, gyermekkorból hozott "ügyességemet" később a Jóskönyv, a kínai Ji King tudatossá tette bennem. Azt mondta ugyanis, hogy mindenkiben ott rejlik a "jó ember". Lehet, hogy nagyon mélyen, de ott van. Meg kell szólítani, ha lehet. Ha nincs rá mód, elmenekülök. Persze nem mindig lehet, tudom. Akkor megpróbálok egy lelki szkafandert húzni magamra, de ez már egy természetellenes állapot. Ahogy a gyűlölködés is az.
Őszintén megvallom, azért lennék rossz párkapcsolati tanácsadó, mert én a legtöbb embert menekülésre biztatnám. Ha szeretet van - a többi már könnyen megoldható, de ha nincs, akkor semmi sincs. Akkor csak szétfoszlott ruhát varrogatunk, tört cserepet ragasztgatunk. Nem érdemes.
Én inkább élek egyedül, mint másokkal, szeretethiányos légkörben. Ha nem vagyunk rokonlelkek, ne fogadd el ezt az útravalómat. Lehet, hogy neked más élettaktika való.

Forrás: Life.hu

Wass Albert: Nagyapám tanítása

- Idefigyelj – mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?!
Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel.

- Idefigyelj – mondta. – Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted?
- Értem – hebegtem megrendülve.

- Dehogyis érted – csapott le reám a szava -, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed. Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor leérettségizel, a tied lesz. Ez az óra számomra minden csecsebecsénél értékesebb. De ellophatod. Visszaadhatod, vagy megtérítheted az árát. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét, vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted?
Értettem. Úgy megértettem, hogy attól a naptól kezdve, ha valakinek szavamat adom, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszek – akkor már ott vagyok öt perccel azelőtt, még ha vénasszonyok esnek is az égből, ahogy drága jó nagyapám szokta volt mondani. Erre neveltem gyermekeimet és unokáimat is. Nem azért, mert késni neveletlenség, hanem mert több annál. Aki öt percet késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha.

- A megbízható embert még ellensége is tiszteli – mondta volt nagyapám -, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfú a szél…

Heti útravaló Müller Pétertől - 31. rész

Ha szeretlek: ismerlek. És ha nem ismerlek, nem is szerethetlek igazán."
Ez egy nagyon nehéz útravaló. Egy szót elrejtettem benne. Azt, hogy "igazán". Az első pillanatban talán azt mondod: persze, ez így van, de aztán eszedbe jut, hogy hány embert ismersz, aki nem ismeri igazán azt, akit szeret, és mégis szereti - például a gyerekét.

Hány szerető anyáról mondható el, hogy ismeri a gyerekét? Hogy igazán ismeri. Hogy látja a lelkének megoldható és megoldhatatlan gubancait, tudja, hogy mit érlel a sorsa? Hány anya tudja, hogy valójában kit szült a világra?

Ehhez nem elég a legmélyebb érzés, aggodalom és ösztön. Nem elég az sem, hogy hús a húsából. Nem elég, hogy benne érlelődött, és sokáig az ő szívével élt. Ehhez már egy bölcs, mesteri tekintet kell. Kevés anya ismeri igazán a gyerekét.
Ez az útravaló azt mondja, hogy ha ez így van, és nem ismeri igazán, akkor nem is szeretheti igazán. Miért? Mert az anyai aggodalmával árthat neki. Azt hiszi, jót akar, és közben rosszat tesz neki - például nem tudja elengedni. Nem engedi felnőni, magához láncolja. Érzelmi karanténba zárja - merő "szeretetből". Látod, idézőjelbe tettem a szót, mert ez nem valódi szeretet. Érzelmileg forró és ragaszkodó, megóvó, de értelmileg vak, süket, ostoba és ártalmas.
"Jól csak a szívével lát az ember." Híres mondás, és nagyon szép, de nem igaz!
"Jól csak a szívével és fejével együtt lát az ember" - ez az igazság. Nem véletlenül van két szemünk. Csakis így látjuk plasztikusan a valóságot. Az a "harmadik szem" - mely a hagyomány szerint megvakult bennünk, s ami valaha a homlokunk középén volt - egyetlen szem volt ugyan, de egyszerre látott érzelmesen és értelmesen is. Nemcsak érző, de értő tekintet is volt. Az igazi szeretet nem lehet csak érzelmes, mert akkor nem tudod, hogy kit szeretsz. Belevetítesz a másikba valakit, aki nem ő.
Nem őt szereted, hanem azt a másikat, amit képzelsz róla, aki a lelkedben él. Ne félj megismerni a másikat, nemcsak szívvel, hanem értelemmel is, és ha majd egyszer felbukkan emlékezetedben ez a mondat, tanácsolom, hogy nézd meg fordítva is. Úgy is igaz.
Csakis ésszel, értelemmel sohasem ismerhetsz meg igazán egy embert. Szív is kell hozzá.

Forrás: Life.hu

Anthony De Mello: Öngondoskodás

Egy ember az erdőn ballagott keresztül. Egyszer csak megpillantott egy rókát, amelyiknek hiányzott az egyik lába. A férfinek az a kérdés motoszkált a fejében, hogy vajon hogyan maradt a róka életben? 
Aztán megpillantott egy tigrist, elejtett zsákmányával a szájában. A tigris teleette magát, s a maradékot hagyta, hogy a róka elfogyassza. A rókát Isten ugyanezen a tigrisen keresztül táplálta másnap is. 
Az ember ámulatba esett Isten jóságától. Nyomban el is határozta, hogy ő is meghúzza magát egy sarokban, és teljesen az Úrra bízza magát, aki majd gondoskodik minden szükségletéről. Úgy is tett, de hosszú ideig semmi sem történt. A szerencsétlen már majdnem halálán volt, amikor egyik napon hangot hallott: 
- Ó, te tévelygő, nyisd ki a szemed, és pillantsd meg az Igazságot! Ne a sánta rókát utánozd, a tigris példáját kövesd!"

Heti útravaló Müller Pétertől - 30. rész

"Nem tudsz olyan közel lenni hozzám, hogy ne hiányoznál szüntelenül."

Ez az útravaló csak szerelmeseknek szól, ha nem voltál szerelmes, nem érted. Akkor csak olvasd úgy, mint vallomást egy tájról, amelyet nem láttál még. Egyszer talán arra jársz te is!

Szóval, ha szerelmes vagyok, rád gondolok, mert hiányzol. Látlak, és hiányzol. Megfogom a kezed, és hiányzol. Átölellek, és hiányzol. Megcsókollak, és közben mégis hiányzol. Ölellek, az enyém vagy, s egy pillanatnyi gyönyör után, újra csak hiányzol.
Nem tudok úgy beléd bújni, hogy ne hiányozzál még. Nem tudlak olyan szorosan magamhoz húzni, hogy ne hiányozzál még. Vágyódom rád, s néha azzal áltatom magam, hogy mint egy madárkát elfogtalak, a markomba szorítalak, végre az enyém vagy, de közben azért ott lappang bennem az aggodalom: elszállsz.

Nem vagy az enyém! Soha! A magadé vagy.

A szerelem: örök vágyódás. Vágyódás a vágyra. Ha "csak" egyszerűen szeretlek, akkor a szó hétköznapi értelmében jó veled. Jó, hogy mellettem vagy, és ha elmész, nem hiányzol, mert tudom, hogy előbb-utóbb visszajössz, de ha "szerelmes" vagyok beléd, akkor nemcsak jó veled, de szenvedek is a hiányod miatt. Elérhetetlen vagy.
Hiába mohó ölelés, szeretkezés, csók, elfáradok és elalszom, de amikor felébredek, megint hiányzol. Az "enyém vagy" érzése csak egy átsuhanó pillanat élménye. Nem lehetsz az enyém, és én se a tiéd. Mindig sóvárgunk egymásra.
Ilyenkor sejtjük meg, hogy a szerelem egy transzcendens élmény. Eggyé tenni a kettőt - lehetetlen. Nem igazi szerelem az, amelyben nincsen szenvedés. Csak az tud nagyon boldog lenni, aki nagyon boldogtalan is tud lenni. A kettő együtt jár.
Még az a szerencse, hogy a fájdalomban is sok öröm van. Erről szólnak a legőszintébb szerelmes versek és az imák is. Mert az igazi istenszeretet leginkább a szerelemhez hasonlít: Énekek éneke.
Szeretnél szerelmes lenni? Én igen. Ez bennem a legértékesebb.

Forrás: Life.hu

Heti útravaló Müller Pétertől - 29. rész

"Fölemelkedni arra a magasságra, ahonnan magadat, mint idegent láthatod, igen szükséges dolog. Ez az emberi lélek legmagasabb rendű aktusa."

Ez fontos útravaló. Néha nézd meg magad úgy, mint egy idegent, mintha nem is te lennél. Mint egy másik embert, akit most akarsz megismerni.
Túlságosan bele vagy keveredve önmagadba. Azonosultál minden érzelmeddel, indulatoddal, rögeszméddel, ítéleteddel. Azt hiszed, az vagy, akit gondolsz magadról. Akinek épp érzed magad. Lépj ki a hínárként magad köré varázsolt világodból. Nézd meg magad - felülről.
Úgy, mintha most látnád magadat először - látod? Ez egy meditatív pillanat. Ilyenkor egy kicsit Isten szemével nézel, és látod, hogy hol tévedsz, hol csapod be magad, hogy jó úton jársz-e, vagy sem. Látod, miért vagy beteg, hol rontod el a kapcsolataidat. Látod, miért nem tudsz találni valakit, barátot, társat, holott szeretnél.
Föntről másképp néz ki minden! A hited vakhit, önáltatás, maszk, amely önmagad elől is takar. Nem az vagy, akinek véled magad. Látod, hogy gyakran nem neked, hanem másoknak van igaza. Ők tudják jobban - sajnos! Ebben a felülnézetben nemcsak magadat látod igazán, de másokat is, a barátodat, az anyádat, a gyerekedet is, és főleg a hozzájuk való viszonyodat.

Látod, merre visz a jövőd útja, és azt is, hogy hol rontod el az életedet. Látod, mint egy sas a magasból, hogy az út, amin jársz, jó út-e, vagy zsákutca. Látod, hogy lelki életed jó része abból áll, hogy igazold az összes rögeszmédet, nemcsak mások, hanem magad előtt is - ez a veszélyesebb. Senkit nem tudsz becsapni úgy, mint önmagadat!
Ezért mondom, hogy kilépni az önvarázslatból az emberi lélek legmagasabb rendű aktusa. Kevesen tudják megtenni. Pedig ez az önismeret. Nézni felülről! Aki néz, az is te vagy - az Igazi Éned. Akit lát, az is te vagy - a földi szereped.
Ez a tekintet: varázstekintet. Az igazit látni azt jelenti, hogy megszünteted a ködöt és zűrzavart, amelyben élsz. Innen kezdve megszépülhet az életed.
Mint egy jó sakkozó, hirtelen megérted a partit, amit játszol, és amit mások játszanak veled, és szabad leszel. Az igazság szabaddá tesz

Forrás: Life.hu

Hogy maradj fiatal.

1. Dobd ki a haszontalan számokat. Úgymint kor, súly, vérnyomás. Hadd aggódjanak a doktorok, ezek miatt. Emiatt fizeted „őket”.
2. Csak vidám barátokat tarts! A rosszkedvűek lehúznak
3. Tanulj folyamatosan. Tanulj többet a számítógépről, autókról, kertészkedésről, és mindenről... Soha ne hagyd az agyadat pihenni. „A pihenő agy az ördög műhelye”. Az ördög neve Alzheimer.
4. Élvezd, az egyszerű dolgokat.
5. Nevess gyakran, hangosan és hosszan. Nevess, amíg ki nem fulladsz.
6. Néhány könny esik néha. Tűrj, gyászolj, és menj tovább. Az egyetlen személy, aki egész életünkben velünk van az magunk. ÉLJ, amíg élsz.
7. Vedd magad körül olyan dolgokkal, amiket szeretsz. Legyen az család, háziállat, emléktárgy, zene, növények, hobbi, akármi. A te otthonod a te menedéked.
8.Törődj az egészségeddel. Ha jó, tartsd meg. Ha instabil, javíts rajta. Ha túlmegy az erődön, kérj segítséget.
9. Ne tégy bűnös kirándulásokat. Menj sétálni az utcára, vagy a szomszéd megyébe, vagy idegen országba. De ne oda, ahol BŰN van.
10. Mondd, az embereknek minden lehetőséget kihasználva, hogy szereted őket.

És mindig emlékezz:
Az életet nem a lélegzetvételek számával mérjük, hanem azokkal a pillanatokkal, amikor elakad a lélegzeted.

Heti útravaló Müller Pétertől - 28. rész

"Mi férfiak hazajárunk belétek. Nélkületek otthontalanok vagyunk. Nem valljuk be, de így van. Ti pedig, nők, arra vágytok, hogy lakjon bennetek valaki. Mégis: mennyi otthontalan férfi van, és milyen sok nő él, akiben nem lakik senki! Miért nem tudunk szeretni?!"

Egy kérdés, amire nincs felelet. Miért van az, hogy hosszabb távon nem bírjuk ki egymást? Miért van az, hogy ritkán tudunk találkozni? És ha találkozunk - miért nem tudjuk egymást megtartani?
Miért van az, hogy előbb-utóbb nem jó benned, és én sem bírom tovább, hogy bennem élsz? Miért választjuk inkább a hazátlanságot és a magányt, mint a "benned és veled lenni" érzését? Miért van az, hogy előbb-utóbb nem bírlak már magamban hordani?
A heti útravalónk nem kíván válaszokat adni. Inkább csak mesél egy helyzetről, amely a világválság egyik fájdalmas tünete. Hogy "Nincsenek találkozások, csak karambolok" - ahogy Hamvas Béla mondta. Ebben élünk.
Nehéz elfogadni egy másik embert, vele élni és elviselni a természetét. Nagyon nehéz.Valójában ez áldozat lenne. Föl kellene áldoznunk az egónkat. Az ego ugyanis - bár sóvárog sok mindenre, de szeretetképtelen.
Nem az a baj, hogy önmagáért él, hanem az, hogy sajnos a másik ellen is. Előbb-utóbb zavarja a másik ember. Nem jó neki, ha az ott van. Szüntelenül lemondásra, alkalmazkodásra készteti. Nem lehet minden úgy, ahogy ő akarja. S ezt nem bírja elviselni.
Most mondom a lényeget: amilyen viszonyban vagy a saját egóddal, olyan reményed lehet egy párkapcsolat kialakítására is. Túl nagy egóval egy nő alkalmatlan arra, hogy otthont teremtsen - és egy férfi alkalmatlan rá, hogy hazataláljon benne.
Nem tudják egymást valóban megszeretni. Csak ideig-óráig. Az igazi szeretet - bármilyen patetikusan hangzik - időtlen! Lánykorodban éppúgy szeretlek, mint vénkorodban. Nem múlik el. Kár, hogy megöregedtünk - de a tűz nem hunyt ki.
Észre sem vettük, hogy az eltelt évtizedek során hány millió kompromisszumot kötöttünk. Hogy mennyire mások lettünk! Ez a szó, hogy "szeretet", hányféle színváltozáson, válságon, szenvedésen és gyönyörön ment át.
És mégis! Valahol - kezdetben - rájöttünk, hogy igen, én hazataláltam benned, és hogy bennem lesz a te otthonod. Ha egy kapcsolat nem ezen az alapon áll, nem működik sokáig.
Akkor már jobb a magány.

Forrás: Life.hu

Heti útravaló Müller Pétertől - 27. rész

"Csak annak nem fáj semmi, aki nem szeret. A közönynek nincsenek idegvégződései."

És mégis: milyen jó szeretni! Milyen öröm! Milyen boldogság, részegség és "végre hazataláltam!" érzés! Az e heti útravalóban egy titkot rejtettem el. Olyan, mint egy mazsolaszem a kalácsban. A titok így szól: "Nem baj, ha fáj!"

Aki az élet művésze, tudja, hogy a fájdalomban és a szomorúságban titkos öröm rejlik. Élvezet. Néha kifejezetten jólesik sírni, és szeretünk szomorú történeteket nézni, hosszan üldögélni a bánat felhőiben. Észrevetted már? Ki sem tudnak csalogatni belőle.
Az, hogy "nincs", hogy "elveszett", hogy "elhagyott"", hogy "elmúlt" - fáj. Nagyon fáj. És mégis: lehet ez a fájdalom szép is.
Hogy miféle gyönyör van az ilyesmiben, nem tudom, de van. Sokszor tapasztaltam, hogy szeretek sírni. Néha kifejezetten hiányzik, és nem bírom, ha ilyenkor vigasztalnak. Úgy érzem, hogy meg akarnak fosztani valamitől. Mitől? Hogy élvezzem a szomorúságot.
Igen, barátocskám, az élet egyszerre öröm és fájdalom. S amíg lélek van a testben, mindkettőt átéljük. A derűt és a bánatot. A találkozást és az elhagyatottságot. Azt, hogy "vele" - és azt, hogy "nélküle". Csak a holt nem érzi mindezeket, mert nem létező. Közönyös. Nincs. Csak az fáj, ami él.
Tanuld meg élvezni, ha fáj a lelked. Gondolj arra, hogy ez az élő lélek jele benned! Néha napsütés, néha ború és vihar. Nem baj! Nem emlékszel, hogy gyermekkorodban mennyire szerettél sírni? Jézus is sírt. Buddha is, főleg akkor, ha másokat sírni látott.
Szeresd a könnyeidet, de azért egyre ügyelj! Van termékeny, és van terméketlen szenvedés is. A termékeny szenvedés mögött süt a Nap. A terméketlen szenvedés mögött nincs Nap - világvége van. Ha fáj valami: sírjál.
Sós könnyeket, mint a tenger vize. Szeretsz a végtelen tengerben úszni? Nos, tudd, hogy ilyenkor Isten könnyében úszol. Ilyen csodálatos lehet a szomorúság.

Forrás: Life.hu

Miért kiabálunk, amikor dühösek vagyunk?

Egy hindu szent, aki elment a Gangesz folyóhoz megfürödni, egy családot látott a folyóparton, akik mérgesen kiabáltak egymásra. Odafordult a tanítványaihoz, mosolygott és megkérdezte: "Miért kiabálnak az emberek, amikor idegesek egymásra?"

A tanítványok gondolkodtak egy ideig, majd az egyikük ezt mondta: "Azért, mert ilyenkor elveszítjük a nyugalmunkat." 

"De miért kiabálunk, amikor a másik személy ott áll mellettünk? Mondhatnánk neki sokkal halkabban is" - kérdezte a szent.
A tanítványok tanakodtak még, de nem találták a megfelelő választ.
Végül a szent elmagyarázta: "Mikor két ember mérges egymásra a lelkük eltávolodik egymástól. Hogy leküzdjék ezt a távolságot kiabálniuk kell, hogy meghallják egymást. Minél mérgesebbek, annál hangosabban kiabálnak, hogy leküzdjék a nagy távolságot.
Mi történik a szerelmeseknél? Ők nem kiabálnak egymásra, hanem halkan beszélnek, mert a lelkük nagyon közel van egymáshoz. Köztük lévő távolság nincs is vagy nagyon kicsi."
A szent folytatta: "Amikor még jobban szeretik egymást mi történik? Nem beszélnek, csak suttognak és így még közelebb kerülnek egymáshoz. Végül már suttogniuk sem kell, csak egymás tekintetéből megértik egymást. Ez mutatja meg milyen közel áll két ember egymáshoz, amikor szeretik egymást."
Ránézett a tanítványaira és ezt mondta: "Ezért amikor vitáztok ne hagyjátok, hogy lelketek eltávolodjon. Ne mondjatok olyan dolgokat, amik eltávolítanak egymástól, különben egyszer eljön a nap, mikor akkora lesz a távolság köztetek, hogy lelketek többé nem talál vissza egymáshoz."


Forrás: Divine Evolution, Tóth Kornélia fordítása

Heti útravaló Müller Pétertől - 26. rész

"Ha két ember között, a családon belül vagy egy népben a szeretet nem kölcsönös - ott nincs is. Hiába szeret az egyik akár olyan intenzitással, mint Jézus, ott nincs szeretet, csak a Golgota."

Szeretet nincs. Csakis "egymásszeretet" van. Azt kérded, mit tégy, ha nem szeretnek? Nem tudok felelni rá.
Jézus visszatért a halála után, és egyetlen kérdést tett fel, egyetlen fájdalmas kérdést legkedvesebb tanítványának: "Péter, szeretsz te engem?" Háromszor is megkérdezte tőle, mert tudta, hogy Péter nem szereti őt, igazán.
Mit tegyünk, ha nem szeretnek? Én elmegyek. Nem biztos, hogy ez a jó lépés, de én ezt teszem. Egy olyan légkörben, ahol nem szeretnek, nem bírok élni. Néha, persze, muszáj.
Van, amikor nem lehet elmenni, maradni kell. Ilyenkor is a kijáratot lesem, de maradok. S igyekszem berendezkedni egy szeretethiányos életre. Mint amikor fogy a levegő és ritkán, keveset lélegzem, és igyekszem olyan helyre húzódni, ahol viszonylag még meleg van és oxigén. Keresem az idegen emberek társaságát, akikből valami kis jóérzés árad, jóindulat és emberség.
Sokan ezt a kutyájuktól és cicájuktól kapják meg. Igen. Néha a szomszédom kutyájából több "emberség" árad, mint az emberből. Kivéve, ha a gyűlölettel teli rossz természetével meg nem mérgezte a kutyája lelkét, amit érezni egy állat ugatásán. Hogy csak hivatalból ugat, mert valójában a gazdája csahol ki belőle, aki megmérgezte a saját emberutálatával.
Mit tegyél, ha nem szeretnek? Ne hallgass rám, mert nem vagyunk egyformák. Én, mondom, elmenekülök. Úgyse vagyok ott, hiszen nem látnak, nem ismernek. Ahol az embert nem szeretik, vagy gyűlölik, ott nem is ismerik igazán - idegen.
Ha szeretsz valakit, aki nem szeret: felejtsd el. Még akkor is, ha az a valaki a férjed, a feleséged vagy az anyád. Bocsáss meg neki, de felejtsd el, szegényt. Tudom, hogy fáj - néha egy életen át -, de menj tovább!
A fájdalom nem olyan lélekromboló, mint a közöny és a gyűlölet légkörében élni. Keress mást, vagy élj inkább egyedül, és várj. Lehet, hogy sokáig kell várni. Ilyenkor, ha nem jön élő ember, a láthatatlan világtól kapsz sok szeretetet.
Jézus csak azért tudta végigélni magányos szenvedéstörténetét, mert tudta, hogy onnantól fogva szeretni fogják.
Te is hidd el, és várj!

Forrás: Life.hu