2012. december 31., hétfő

Megkopott cserépedény

Egyszer volt egy jómódú család, ahol anya, apa, nagypapa, és egy gyerek élt együtt egy fedél alatt. A családi étkezések mindig közösen, az asztalnál zajlottak.
Karácsonykor mindig szép terítő, friss virág, és drága étkészlet került az asztalra, úgy, ahogy illik. A nagypapa már öreg volt, reszketett a keze, sokat betegeskedett, ezért kilötyögtette az ételt a drága asztalterítőre. Rossz szemmel nézte ezt a menye, és ezért korholta az idős embert. Karácsonykor azonban megelégelte a dolgot, és nem engedte a családi asztalhoz ülni.
Így a nagypapa a sarokban ült le egy sámlira, ölbe vette a tányérját, és úgy evett. Egy óvatlan pillanatban azonban kiesett az öléből a gyönyörű tányér, tartalmával együtt leesett a konyha kövére, és darabokra tört. 
Nagyon mérges lett az asszony, és a férje is, hogy a drága étkészletből eltört egy tányér, amit nagyon sajnáltak. Rá is ripakodtak az idős emberre az ügyetlensége miatt. Ezért karácsony másnapján elővettek egy csorba, megkopott cserépedényt, és az volt a nagypapa tányérja. Ő nem ellenkezett, beletörődött a sorsába, és elfogadta az ócska holmit. Finom vacsora került bele, a nagypapa pedig könnyes szemmel evett. Szeretett volna ő is az asztalnál ülni a családjával. Újra megismétlődött az eset. Ez a kopott kis cserépedény is kiesett a nagypapa remegő kezéből, és ripityára tört a konyha kövén. 
Az anya már készült, hogy ismét leszidja a nagypapát, amikor felugrott az asztaltól a gyermekük, és odasietett a cserepekhez. Elkezdte összeszedegetni óvatosan, egyenként. Erre az apja rákiáltott, hogy üljön le. A gyerek ránézett, és azt felelte.
– Nem ülök le. Összeszedem, és összeragasztom a cserepeket, hogy amikor ti lesztek öregek, akkor ti is ebből a tányérból egyetek!

2012. december 27., csütörtök

Heti útravaló Müller Pétertől - 53. rész

"Mindenkinek a lelkében egy dal van, ami csak az övé. Senki másé. Ez az ő boldogsághangja. Te ismered a magadét?"

Mert ezen múlik minden. Nem mások tesznek boldoggá. Nem ő, te és ők, és nem a pénz, a szerencse és a jólét. Boldog csak akkor lehetsz, ha megszólal a dalod. Lehet, hogy éppen nem történik semmi. Nincs ott senki, egyedül vagy, és mégis érzed. Átéled, hogy: "Most jó!" Ez megszólalhat akkor is, ha álmodozol, ha reménykedsz. Még nem vált valóra, csak gondolsz rá, még csak képzeled... és mégis!
Hányszor van az, hogy hallgatsz egy számodra kedves zenét, nézel egy filmet, vagy olvasol egy regényt, és nem a zenére figyelsz, nem a film vagy a regény történetére, hanem önmagadra, és azt érzed: "milyen jó most nekem!"
Más is kiválthatja belőled az élményt, például egy érintés, de még inkább valakinek a közelsége. Esetleg egy jó szó, egy pillantás, egy jó hír. Bár az utóbbi inkább izgatottá tesz, várakozóvá, örömtelien nyugtalanná. A boldogsághang pedig nyugodt. Nem lázas, nem remegő, nem fönt-lent érzés, hanem inkább hazatérés élmény. Ott vagyok, ahová mindig vágytam. Otthon vagyok. Hal a vízben. Ember Isten ölében.
Ne feledd, hogy a Mester a "Mennyek országáról" beszél. Ami nem kívülről jön el - mert tebenned van. Azért beszélt többes számban, mert nem egyetlen menny van, hanem sok - ahány ember.
Szeretni csak akkor tudsz valakit, ha néha-néha meghallod az ő boldogsághangját. Más, mint a tiéd, de ha szereted, ismerős. Rá tudsz hangolódni. S el is tudod dalolni neki, néha. Ezek az élet ritka és csodálatos pillanatai.

2012. december 19., szerda

A múlt század elején történt

Magányos férfi utazott le egy vidéki kisvárosba. Barátai hívták, hogy ne töltse egyedül a szentestét. Az utolsó vonattal érkezett. Már erősen szürkült, alig járt valaki az utcákon. Az egyik kirakat előtt észrevett egy kopott ruhás kisfiút. Nagy, vágyódó szemei egy kis Betlehemre szegeződtek. A férfi megszólította:
- Ezt szeretnéd megvenni?
A fiú bólintott, de nem vette le szemeit a kirakatról.
- Nem is lehet drága – folytatta a férfi.
A kisfiú kihúzta kezét a zsebéből, tíz krajcáros csillogott benne.
- Ezt az előbb találtam, de ezért nem adnak semmit.
A férfi elkérte a pénzt, s a fény felé tartotta.
- Hallod-e, ez nem közönséges pénz, bizonyára az angyalok ejtették el.
A gyerek csodálkozva nézett a férfira.
- Gyere, menjünk be az üzletbe – és megfogta a hideg kis kezét. Bent már senki sem volt, csak az idős kereskedő. Udvarias mosollyal szólt:
- Éppen zárni készülök.
A férfi hunyorított a szemével:
- Akkor a legjobbkor jöttünk. Kis barátom egy rendkívüli pénzt talált. Az angyalok vesztették el. Azt veheti rajta, amit csak akar.
Ezzel ismét ráhunyorított a kereskedőre, és az megértette. Kezébe vette, megvizsgálta a pénzt. Aztán sugárzó arccal mondta:
- Micsoda szerencse, te aztán jó fiú lehetsz. Válaszd ki hát, amit szeretnél.
A gyerek először a kereskedőre, azután az ismeretlen férfira nézett. Mindkettő tekintetéből biztatást olvasott ki. Erre rámutatott a kirakatban csillogó Betlehemre:
- Ezt szeretném.
A kereskedő szépen becsomagolta, szaloncukrot is adott hozzá. A gyermek boldogan hagyta el a boltot.
Az ismeretlen férfi ekkor elővette pénztárcáját, s fizetni akart.
- Szó sincs róla, uram, szólt a kereskedő. Ma este nekem is karácsonyom van. Az a Jézus, akit ma ünnepelünk, figyelmeztetett bennünket: Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek.
A két férfi egymás szemébe nézett és kezet szorított. Mindketten tudták, hogy ebben a pillanatban született meg a szívükben a kis Jézus.

2012. december 18., kedd

Heti útravaló Müller Pétertől - 52. rész

"Az igazi anya nemcsak a szerető, önzetlen 'Mutter', de az Örök Ember szemével is látja a gyerekét."

Ha jó anya vagy tudod, hogy a gyereked nemcsak a "gyereked", hanem egy Ember van rád bízva. A tiéd - és nem a tiéd. Kié? Ha vallásos vagy: Istené. Ha nem vagy vallásos, akkor mondd így: a saját magáé. Mindenki a saját magáé. A gyereked is. Tanítsd meg arra, hogy ezt tudja is. Hogy ő önmagáé.
Nem a tiéd, nem a papáé, nem a családé. Legyen szabad, bátor, önálló ember. Aki önmagával - vagyis saját legbenső Valójával - egy életen át jó viszonyban él majd. Akkor is, ha kirepül a védőszárnyaid alól. Egy jó anyának van egy magasról látó, önzetlen, bölcs tekintete. Meglátja a másikban a szabad lényt, de csak akkor, ha önmagában is látja.
Tudja azt, hogy még a legnagyobb szeretetében, sőt szerelmében is van egy legbensőbb magja a lelkének, ahol egyedül van. Gyakran mondja, hogy a "tiéd vagyok!" és az "enyém vagy!" - ez néha igaz is. De nem egészen! A nagy dolgokat egyedül kell megtennünk, átélünk és megvalósítanunk.
A legbensőbb valónkat nem tudjuk elveszíteni. Még a legforróbb szerelemben, még az anyai szeretetben sem. Még a gyermeki szeretetben sem, aki csak addig kapaszkodik a melledbe, amíg mohón szopik. Utána elalszik, és álmában már a saját világában jár. Akkor is, ha a melleden alszik el. Akkor is, ha rólad álmodik.
Legbenső világunk csakis a miénk. Nem odaadható, és nem elvehető. Itt vagy igazán "ÉN". Ezt tisztelni kell önmagadban, és szeretni. Magadban, másokban és a gyerekedben is.

2012. december 16., vasárnap

Mese a karácsonyról és a szeretetről...

Valamikor réges, régen az erdőben élt két fenyőfa. együtt cseperedtek fel, együtt nőttek. Az egyik fiú volt, a másik lány. Nagyon szerették egymást. Úgy érezték minden az övék. Övék az erdő, övék a kismadár, mely rájuk szállt, s minden, minden. Jött a tavasz, minden kizöldült mellettük. Jött a nyár, jött az ősz. Majd jött a tél, s jött az ember. Sokáig bolyongott az erdőben, majd meglátta ezt a két fát, s vette a fejszéjét, kivágta őket. Fájtak a csapások, de talán az még jobban, hogy szétszakítják őket.
A piacra kerültek, s ott eladták a két fenyőfát. A fiúfenyő egy gazdag családhoz került, s a nagy gazdagság, a sok ajándék, a rengeteg dísz hamar elfelejtette vele szerelmesét. Sok, sok díszes ajándék került alá. S, boldog volt. Hát igen. Ez az igazi élet! - gondolta.
Eközben a lányfenyő egy szegény családnál állt. Néhány vacak kis dísz, ajándék semmi. A lányfenyő nagyon elkeseredett. Lám, hiába éltem. Itt kell befejeznem. Mi lehet a szerelmemmel? - kesergett.
Elérkezett Karácsony, a szeretet ünnepe. Az egész föld ünnepelt, s boldog volt, hiszen gyermek született, fiú adatott nekünk. 
Mindenki boldog volt... Mindenki... Mindenki? Nem. Ott, ahova a fiúfenyő került veszekedés volt. A pénz. Már megint a pénz. S a férj otthagyta feleségét karácsony szent ünnepén.
Eközben a másik családnál nagy szeretetben voltak. Lehet, hogy nem volt ajándék, de sokkal többet kaptak a gyerekek: szeretetet. Azt, aminél több nem adható.
Elérkezett Vízkereszt ünnepe, s a két fa a szénégetőnél találkozott. 
- Hiába éltem - kesergett a fiúfenyő. 
- Á, dehogy - szólt a lányfenyő- nem az a lényeg, hogy gazdag vagy, vagy éppen szegény, hanem csak annyi, hogy szeretettel vagy-e a másik iránt.
S egymást átölelve égtek el, a szénégető kemencéjében.

2012. december 11., kedd

Heti útravaló Müller Pétertől - 51. rész

"Arra a hirtelen kérdésre, hogy 'Ki vagyok én?', egy férfi gyakran hajlamos önkéntelenül is a nemi szervére gondolni."

Ez nem olyan vicces. Az önérzet és a potencia rejtélyes összefüggésben van bennünk. A magyar nyelv nagyon árulkodó, amikor "embernek" nem a nőt, csakis a férfit nevezi. Ezért ha a férfi sérül bennünk, sérül az ember is.

A nőknél ez nem így van: megsérülhet az önérzete, de az emberi önérzetét még megmentheti. Nehezen, de megmentheti. Ha megcsalsz egy nőt, és átszúrod a "női szívét", a benne élő Ember még nem hal meg. Fáj neki, de meg tud gyógyulni. Meg tud bocsátani. Ha bölcs nő, túl tud emelkedni a női sérelmein. Sok, jónak nevezhető párkapcsolatot és családot mentett meg a nőknek ez a bölcs, a női szerepen túlemelkedő megértése, alázata és sok évezredes kiszolgáltatottsága is.
Egy bölcs nőnek "nőnek" lenni: nemi szerep. Sorsszerep. Mégpedig sokféle sorsszerep: lány, szűz, szerető, feleség, anya, nagyanya. Néha egyáltalán nem is jut eszébe, hogy nő. Remekül tud eljátszani férfiszerepeket, mert van benne valaki, aki nem "csak" nő.
A férfinél ez nem "szerep" és nem "sors", hanem maga az Élet. Az Ember és a Férfi egyet jelent neki. Évezredek óta úgy képzeli, hogy Isten is férfi. Ezért ha magába néz, nem talál magasabb rangot, Ént, és önérzetet, mint a Férfit.
Adj egy ceruzát egy kisfiúnak, és mondd neki: rajzold le az Istent! Biztos, hogy nem a Napot veti papírra, nem is a kerek Tao jelét, nem is az anyját - hanem egy szakállas férfit.
Most jól figyelj!
Ha egy férfit megcsal a szeretője vagy a felesége, a lényét egészen a gyökeréig alázza meg, mert ő legbelül és legfelül is férfi. Nem tud magában följebb nézni. Ha a férfi sérül, az Ember és az Isten is megsérül, szegényben. Ez a férfilét gőgje, vaksága és sok évezredes meggyőződése.
Nincs szánalmasabb látvány, mint egy vénember fütyije. Nem öreg - hanem lefokozott. Semmi lett szegény.

2012. december 9., vasárnap

A teáscsésze

Volt egyszer egy fiatalember, aki nagyon kedvelte a régi dolgokat, és szívesen látogatott antikváriumokat világszerte. Idővel nagy érdeklődést fejlesztett ki az antik kézművesség iránt, különösen a teáscsészéket kedvelte. Úgy érezte, hogy mindegyiknek egyedülálló története van.
Egy alkalommal egy régi dohos régiségkereskedésben észrevett egy különleges teáscsészét. Megkérdezte az eladótól:
- Megnézhetem azt a gyönyörű teáscsészét?
Ahogy az eladó átnyújtotta neki a csészét, a fiatalemberünk egyszer csak azt hallotta, hogy a csésze megszólal:
- Te nem értesz semmit. Nem mindig voltam teáscsésze. Volt idő, amikor azt sem tudtam, mi fán terem a szolgálat. Valaha pusztán egy halom vörös agyaggöröngy voltam. Hadd meséljem el neked a történetemet, okulni fogsz belőle!
Sok ezer éven át éltem. Tanúja voltam annak, ahogy háborúk és békeidőszakok váltják egymást. Egész civilizációk virágoztak fel és hanyatlottak le, miközben csak vártam és vártam... Hogy mire is, azt nem tudom.
Aztán egy napon eljött az én mesterem. Fogott engem, hazavitt, majd egy fa asztalon hengergetett és ütögetett engem. Újra és újra belém nyomta az ujját, amikor végül felkiáltottam: „Hagyd ezt abba! Te mit szólnál, ha valaki fogna téged, és ugyanezt művelné veled? Hagyj békén!” Ő csak mosolygott, és kedvesen így felelt: „Most még nem lehet.”
A teáscsésze egyre jobban felélénkült, ahogy a megdöbbent fiatalemberhez beszélt:
- Aztán, puff! Egy fazekas korongra helyezett, és csak forogtam körbe-körbe, míg el nem vesztettem az irányérzékemet. „Hagyd abba, nem látod, hogy rosszul vagyok? Azonnal vegyél le erről a forgótárcsáról!” Azonban a mester csak megértően bólogatott és csendesen így szólt: „Még nem!”
Úgy hajlítgatott formára, hogy az alakom igazodjon a tervéhez. Aztán óvatosan belerakott egy sütőbe. Sosem éreztem még ilyen hőt. Kiabáltam, kopogtattam az ajtaján, meg is zörgettem: „Itt nagyobb a forróság, mint a pokolban! Hamuvá égek! Kérlek, végy ki innen, mielőtt túl késő lenne!” Egy kis lyukon ki tudtam kukucskálni. Csak ingatta a fejét, én pedig a szájáról olvastam le a szavait: „Még nem.”
Amikor már úgy éreztem, hogy egy másodpercnél tovább sem bírom elviselni a forróságot, kinyílt az ajtó. Óvatosan kivett, s egy polcra rakott, ahol kezdtem kihűlni. Olyan jó érzés volt egyedül lenni.
De még nem volt vége. Miután lehűltem, óvatosan megfogott, rám nézett és leporolt. Aztán...festéket vett elő, meg valami átlátszó anyagot, mázat. A porfelhő szörnyű volt! Azt hittem, megfulladok! „Kegyelmet kérek! Nem veszed észre, hogy gyötrődök? Kérlek, kérlek, kérlek! Hagyd abba!” Ő csak megrázta a fejét, és így szólt: „Még nem, nem vagy még kész!”
Aztán fürgén és váratlanul visszatett a sütőbe. Csak kétszer vagy háromszor volt olyan forró, mint először – ez volt a legdurvább. Kezdettől fogva éreztem, ott lelem halálomat...könyörögtem...rimánkodtam...fenyegetőztem...sikoltoztam... A legvégén már könnyek nélkül zokogtam. Még csak nem is forró könnyeket hullattam. Meg voltam győződve arról, hogy nem fogom túlélni. Fel akartam adni.
És ekkor, az utolsó pillanatban, amikor már lassan kezdtem elveszíteni az eszméletemet, kinyílt az ajtó és kivett engem. Újra a polcra helyezett, ahol hűltem és vártam...és vártam.
Mi jöhet még? Egy óra múlva visszajött, elém tartott egy tükröt, és megkérdezte: „Na, hogy tetszik?” Megnéztem benne magamat. Amit láttam, lenyűgözött. Ezt látod most. „Ez nem én vagyok! Ez nem lehetek én...Túl gyönyörű, túl...” Mély együttérzéssel a hangjában szólalt meg újra: „Arra voltál hivatott, hogy ezzé válj.” Aztán megmagyarázta:
„Tudom, hogy fájt, amikor hengergettelek és gyúrtalak az asztalon. Ha viszont nem préseltem volna ki belőled a levegőt, eltörtél volna. Tudtam, hogy bizonyára teljesen elveszítetted az irányérzékedet, miközben forgattalak. De nélküle sosem nyerted volna el mostani formádat. Tudom, hogy a zománc gőze elviselhetetlen volt, amikor mindenütt befestettelek. Ha nem így tettem volna, mindig színtelen maradtál volna, és nem keményedtél volna meg. Amikor a másodszor a sütőbe tettelek, tisztában voltam vele, hogy az lesz a legkeményebb része a folyamatnak. De nélküle nagyon könnyen összetörtél volna, amikor az élet valósága rád zuhan. Higgy nekem, minden a te javadat szolgálta. Most az vagy, ami eszembe ötlött, amikor először megláttalak a földön. Befejezett termék lettél.”
Ezzel a teáscsésze elhallgatott – gyönyörű pereméből azonban a hála könnyei csordultak ki.
A fiatalember megvette a teáscsészét és csak akkor használta, amikor valamit Istennek akart felajánlani. Sosem felejtette el, mit tanult tőle. És akárhányszor ő maga nehéz helyzetbe került, és kedve lett volna azt kiáltani: „Hagyd abba, hagyj békén!”, eszébe jutottak a fazekas szavai: „Még nem!” Ő is hálás lett, mert tudta, minden, ami történt vele, az Isten tervének a része, hogy azzá válhasson, amire hivatott: elégedettséget okozó szolgává.
Hitt abban, hogy Isten tudja, mit tesz mindenkiért. Ő a fazekas és mi vagyunk az agyagdarab. Megformál minket, amíg készen nem állunk. És pont olyan és annyi nyomásnak tesz ki minket, hogy az ízlésének megfelelő tökéletes darab váljon belőlünk.

2012. december 7., péntek

Három fenyőfa

Három fenyőfa állt egy dombtetőn.
A legnagyobbik fa szép és egyenes volt, erős, messze nyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő volt nem olyan terebélyes, de napról napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban igazán nagyon kicsi volt, vékony törzsű és egészen alacsony.
- Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb Fenyő! - sóhajtotta ez a kicsike fa.
Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó. Karácsony közeledett.
- Bárcsak eljönne értem Télapó, és elvinne karácsonyfának! - sóhajtott a Legnagyobb Fenyő.
- Bárcsak engem vinne! - mondta a Kisebbik Fenyő.
- Bárcsak engem választana! - kívánta a Harmadik Fácska.
Egy napon fázós kismadár jött szökdécselve feléjük. Megsérült a szárnya, s ezét nem tudott repülni.
- Kérlek Legnagyobb Fenyő, itt maradhatnék az ágaid közt? - szólította meg félénken a kismadár a fát.
- Nem lehet! - mondta a Legnagyobb Fenyő - Nem használhatok madarakat az ágaim közt, mert éppen karácsonyfának készülök.
- Pedig úgy fázom - panaszolta a kismadár, a Legnagyobb Fenyő azonban nem is válaszolt.
Így hát a törött szárnyú kismadár odább ugrált a Kisebbik Fenyőhöz.
- Kedves Kisebbik Fenyő megengednéd, hogy itt maradjak az ágaid között? - kérdezte.
- Nem! - felelte a Kisebbik Fenyő. - Nem ringathatok semmiféle madarat az ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.
Ekkor szegény didergő kismadár tovább ugrált a Harmadik Fácskához.
- Drága kicsi fenyő, itt maradhatnék az ágaid között? - kérdezte.
- Hogyne maradhatnál kismadár - felelte a Harmadik Fácska. - Búj csak egészen hozzám. Majd megmelegítelek, amennyire csak tőlem telik.
A kismadár felugrott a Harmadik Fácska ágai közé, ott nyomban el is aludt. Hosszú idő múlva a Harmadik Fácska édes, halk csengettyűszót hallott. A hangok egyre közeledtek, már egészen ott hallatszottak a dombon. Elhagyták a Legnagyobb Fenyőt, elhaladtak a Kisebbik Fenyő előtt is, de amikor a Harmadik Fácska elé értek, elhallgattak.
Mind a három fácska látta az apró csengettyűket. Egy rénszarvas húzta szép, kicsi szánkón csüngtek, amelyből most kiszállott az utasa.
- Télapó vagyok- mondta - Karácsonyfát keresek egy nagyon kedves kicsi gyermek számára...
- Vigyél engem! - kiáltotta a Legnagyobb Fenyő.
- Engem vigyél! - ágaskodott a Kisebbik Fenyő.
A Harmadik Fácska azonban meg sem szólalt.
- Te nem szeretnél eljönni? - kérdezte tőle a Télapó.
- Dehogynem! Nagyon szeretnék - felelte a Harmadik Fácska - De hát itt kell maradnom, hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra. Éppen elaludt.
- Kicsike fa - mondta a Télapó - te vagy a legszebb fácska a világon! Téged viszlek magammal.
Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt megbúvó kismadár fel sem ébredt. Aztán szánkójába állította a csöpp fenyőt a kismadárkával együtt, majd maga is beült mögéjük. És a kicsi szánkó ezüstös csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon...


Régi angol mese nyomán fordította: B. Radó Lili

2012. december 6., csütörtök

Heti útravaló Müller Pétertől - 50. rész

"Ne felejtsd el, hogy egy jó feleség olyan, mint egy zenebohóc: minden hangszeren tud játszani."
Ezt a mondatot Szepes Máriától, a legcsodálatosabb magyar nőtől hallottam. Ő mesélte el fél évszázados házasságának legnagyobb titkát. Azt mondta, még a legideálisabb párkapcsolatot is csak a nők sokféle szerepet játszani tudó, "színészi" tehetsége képes összetartani.
Mária a "színészet" alatt nem a hazugságot értette, hanem azt, hogy sok ember él egy asszonyban, és a nő mindegyik tud lenni: szerető, örömlány és szexológus, szakács, pincér, takarítónő, vendéglátó, sokszor gazdasági vezető, anya, tanácsadó, gyógyító, kedves nővér, nagymama, királyné, sőt, Királynő, azon kívül lelki társ, jóbarát és pszichológus.
Tudja, mikor kell szidni és dicsérni a társát. Mikor kell fölnézni rá, s mikor kell úgy tennie, mintha fölnézne rá. Tudja, mi a férfiönérzet és férfihiúság, a férfi ész és férfi butaság. Tudja a társát láthatatlan eszközökkel befolyásolni.
Úgy ad a férfinek tanácsot, hogy az azt higgye, neki jutott eszébe. Tud hallgatni és meghallgatni, nézni, mosolyogni, varázsolni, megbocsátani. El tudja hitetni a férjével, hogy ő, a pasi, az okosabb - és erősebb. (Nem igaz!)
Meg tud szépülni. Ha kell, meg tudja szelídíteni a férjét, mint a vadlovat, és bátorítja, ha gyáva. Boszorkány, mágus és Hófehérke tud lenni, akibe mind a hét törpe szerelmes volt. Társa a férfinak. Harcostársa. Bajtársa. Cinkosa. Sorstársa. Második anyja. Néha médium, aki a magasabb világ üzeneteit közvetíti neki. (Ezt nem én mondom, hanem az Úr, Az ember tragédiájában.)
Elképesztő sok szerep ez, egy egész színtársulat. Az ősi Kínában egyetlen nő nem is vállalta ezt a rengeteg feladatot. Többnejűség volt. A férfi feleségei ravasz bölcsességgel megosztották egymás között a szerepeket. Lehet, hogy könnyebb volt nekik.

2012. november 27., kedd

Heti útravaló Müller Pétertől - 49. rész.

"Angyalok, ha súgnak, mindig csak a benned lévő angyalit tudják megszólítani. Ha nincs benned, nem hallod."

Ez minden kommunikációra vonatkozik. Mindenki csak önmagát hallja. Ha mondasz nekem valamit, lefordítom a saját lelkem nyelvére. Te is ezt teszed, ha szólok hozzád. Mindenkinek saját világa van, melyben más-más visszhangot vernek a szavaink.
Csak akkor tudsz engem igazán megérteni, ha egy kicsikét "benned vagyok" - és te énbennem!
Múltkoriban "Imádság" címmel írtam egy jegyeztet:
"Adj Istenem egy embert, legalább egyetlenegy embert, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ilyen vagyok, igen, minden vacakságommal, zűrömmel és bűnömmel együtt!... Adj egyetlen embert, aki valóban Szeret!
És kaptam egy szomorú levelet:
"Megtettem. Mindenemet odaadtam. Nem fájdalmat és rosszat kapott, csak szeretetet. Mégis elhagyott! Hol rontottam el?"
Azt feleltem: nem tudom. Lehet, hogy sehol. Lehet, hogy ez a férfi nem szeretett. Én nem azt írtam, kedves, hogy ha mindenünket odaadjuk, akkor megvehetjük valakinek a szeretetét. Ilyen nincs! Sok nő ezt képzeli. Tévedés. Nagy csalódásokat szül.
Én azt írtam, hogy csakis az előtt szabad megnyílni, és átadni lelked titkos kódjait, aki bizonyosan szeret - annak az egyetlen embernek. A többinek nem szabad.
A testünket sem tanácsos csupán rajongásból bárkinek odaadni - a lelkünk belsejére és titkaira még inkább vigyázni kell. Szeretetet nem lehet venni. Még a legforróbb, legáldozatosabb szerelemmel sem. Még azon az áron sem, hogy "nem adom át neki a fájdalmaimat és a rosszat." (Én azt mondtam, hogy éppen azt kellene átadnod, őszintén - ha igazán szeret téged.)
Az "Imádságom" arról az "egyetlen emberről" szól, akihez őszinte lehetsz. Ez a férfi nyilvánvalóan nem az volt. Sajnos. Egyébként nem szabad kinyitni magunkat. Nekem még sok évtizedes házasságomban is kérdés, mik azok a titkok, melyeket át lehet adni a társamnak.
Ahogy egy élő sebünkbe sem engedünk bárkit belenyúlni - csakis azt, aki gyógyítani tud -, lelkünk sebeit is csak annak szabad föltárni, akinek a tartós (tehát maradandó) szeretete bizonyossá vált előttünk.
Ez a szerelemtől elvakult szegény nő "beleolvasta" a szövegembe a saját érzelmeit, s most nem tud a csalódásával mit kezdeni. Úgy érzi, nemcsak a férfi, én is becsaptam őt, hogy rossz tanácsot adtam neki. Pedig nem engem hallott - csak saját magát.
De mit tegyek?

2012. november 22., csütörtök

Az ajándék

Egy végzős egyetemista fiú már hónapok óta kinézett magának egy sportkocsit az egyik autószalonban. Tudta, apjának nem okozna gondot, hogy megvegye neki, ezért volt olyan bátor, és ezt kérte magának ajándékba annak örömére, hogy befejezi az egyetemet.
A fiú véletlenül megtalálta az apja íróasztalán a kocsi megrendelőlapját. Nagyon megörült, hogy meg fogja kapni a kocsit, és izgatottan várta a diplomaosztó napját.
Amikor végre eljött a nagy nap, és megkapta a diplomát, édesapja behívta az irodájába, és ezt mondta:
- Fiam! Büszke vagyok rád, és nagyon szeretlek! Örülök, hogy ilyen jól helyt álltál az egyetemen, és most elkezdheted a nagybetűs életet. Hadd nyújtsam át sok szeretettel ezt az ajándékot - és erre egy szép díszdobozt vett elő.
A fiú izgatottan kezdte el kinyitni a dobozt, és döbbenten látta, hogy egy Biblia volt benne, melybe arannyal bele volt gravírozva a neve. Nagyon mérges lett és ezt üvöltötte:
- Apám! Van egy csomó pénzed és erre csak egy Bibliát vagy képes ajándékba adni !? - végül mérgében elrohant, és otthagyta a Bibliát a kis díszdobozban.
Évekkel később a fiú nagyon sikeres lett az üzleti életben. Volt egy jó állása, csodálatos családja és mindenki egészséges volt. Egyik nap eszébe jutott az édesapja, hogy meg kellene látogatnia, mivel már idős volt. A diplomaosztó napja óta nem látta. Miközben ezen gondolkodott, telefonon hívták és közölték vele a szomorú hírt, hogy az édesapja meghalt. Nagyon megdöbbent!
Amikor elkezdte intézni a temetés körüli teendőket, elment az apja házába, mivel szüksége volt néhány hivatalos papírra. Amint belépett a házba szomorúság és megbánás fogta el. Apja iratai között keresgélve megtalálta azt a Bibliát, amit kapott tőle. Érintetlenül ott volt az asztalán, ahogy azt ő ott hagyta.
Könnyes szemmel nyitotta ki, és az első oldalon a Máté 7:11 szerepelt apja kézírásával:
,,Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?"
És ahogy olvasta ezt az igét, a Biblia hátuljából kicsúszott egy slusszkulcs. Annak a sportkocsinak a kulcsa, amit apjától kért. A bilétáján a szalon neve, ahol átveheti, és egy megjegyzés: "FIZETVE".

Milyen sok alkalommal utasítjuk vissza az élet ajándékait, csak azért, mert nem abban a csomagolásban kapjuk, mint amiben elképzeltük!

2012. november 21., szerda

Fontos, hogy kimondjuk: „Szeretlek”

21 év házasság után a feleségem arra kért, hogy vigyek el egy másik nőt egy vacsorára és utána esetleg egy mozira. Majd hozzátette: ”Szeretlek, de tudom, hogy ez a másik nő is szeret, és jól esne neki, ha egy kis időt együtt töltenétek”
És ez a bizonyos másik nő, akivel a feleségem kért, hogy randizzak nem más volt, mint az ÉDESANYÁM, aki már 19 éve özvegy volt, viszont a munkám és a 3 gyerek miatt ritkábban tudtam látogatni, jóformán csak a nagyon jeles alkalmakkor. Még aznap este felhívtam, hogy menjünk el egy vacsorára meg esetleg egy moziba utána. „Mi történt, jól vagy, minden rendben?” kérdezte aggódva.
Talán nem is csodálom, viszonylag későn este hívtam és ez a meghívás eléggé váratlan is volt, mivel ilyen randink soha nem is volt még. „Semmi baj nem történt, csak gondoltam jó lenne egyet vacsorázni, beszélgetni.” válaszoltam. „Csak te és én”. Majd egy kis néma csönd után rávágta, hogy „Nagyon szeretném, ez nem is kérdés”.
Azon a pénteken, ahogy érte mentem, hogy felvegyem a házánál egy kicsit ideges voltam, bár láttam rajta, hogy ő is elég izgatott a randi miatt. Az ajtóban várt, már a kabátját is magára vette. Még fodrásznál is volt előtte, a haja szépen begöndörítve és azt a ruhát viselte, amit a legutolsó házassági évfordulójukon vett fel. Úgy mosolygott, mint egy angyal. „Mondtam a barátnőknek, hogy randink lesz, teljesen odavoltak” szólt egyből, ahogy beült az autóba. „Alig várják, hogy meséljek mi volt a találkánkon.”

Elmentünk egy hangulatos kis étterembe, úgy belém karolt mintha csak a First Lady lett volna. Éreztem, hogy milyen büszkén állt az oldalamon, mint, ahogy egy igazi anyának kell. Miután leültünk elkezdtem felolvasni a menüt, mivel nem igazán látta tisztán az apró betűket. Ahogy olvastam, nagyjából a felénél felnéztem és láttam, milyen ámulattal bámul engem, egy kedves mosollyal az arcán. „Régebben mindig én olvastam fel a menüt neked, amikor kicsi voltál” mondta majd a tekintetében látszódott is, hogy elmerengett ezeken a régi szép időkön. Nagyon kellemes, jó kis beszélgetés volt. Lényegében átbeszéltük kinek mik a jelenlegi dolgai, élményei stb. tehát jól elnyúlt, sőt olyannyira, hogy le is késtük a mozit is. Később, ahogy megérkeztünk a házhoz ezt mondta: „Mit szólsz egy következő alkalomhoz, de csakis ha megengeded, hogy a vendégem légy kisfiam” mondtam legyen, semmi gond.
„Milyen volt a randi?” kérdezte a feleségem, mikor hazaértem. „Nagyon jó, sokkal jobb, mint amit elképzeltem” válaszoltam neki lelkesen.
Pár nappal később édesanyám meghalt egy hirtelen szívrohamban. Nem tudtam semmit tenni, teljesen váratlan volt, így elbúcsúzni sem volt lehetőségem. Nem sokkal rá pedig jött egy boríték, egy előre kifizetett számlával, rajta az étterem neve, ahol a közös randink volt, benne egy cetlivel: „Előre kifizettem a számlát, mert nem voltam benne biztos, hogy már ott lehetek. Két főre, egyik a tiéd a másik pedig a feleségedé. Soha nem fogod megtudni, milyen fontos volt nekem az az este! Szeretlek fiam!”
Most már tudom, hogy milyen fontos, hogy kimondjuk: „Szeretlek” és azt a másikat akkor szeressük, amikor lehet, amikor velünk van. Semmi más az életben nincs olyan fontos, mint a családunk. Szánjunk rá elég időt és ezt akkor tegyük, amikor lehet, ne akkor, amikor már esetleg késő.

2012. november 20., kedd

Heti útravaló Müller Pétertől - 48. rész

"Megpillantalak, mint kívánatos kamasz lányt, s látom a bottal botorkáló, műfogsoros, öreg nénit, akit a romboló idő formál majd belőled - és mindkettőt szeretem. Így lát a szívem."

Kapcsolataink azért nem tartósak, mert nem a szívünkkel látunk. Mert látunk az eszünkkel, az érzéseinkkel és a szenvedélyeinkkel. Látunk a vágyainkkal, az ösztöneinkkel és a szemünkkel. Látunk az ujjunk hegyével és a nemi szervünkkel. Erre mind szükség van.
Sokféle szemünk van, biztos tapasztaltad, de ezek a nézések hamar elmúlnak. Az eszem arra kíváncsi, hogy ki tudok-e jönni veled, s egyeztetni tudjuk-e az érdekeinket. A vágyam azt kérdi, hogy jó lesz-e veled. Az érzékeim azt tapogatják, hogy milyen a lényed, a tested sugárzása. A nemi szervemmel azt látom, hogy kívánlak-e.
Mindegyik szemem jól lát - a maga optikája szerint -, de ha csak egy kicsit is távolodsz tőlem, máris másképp tűnsz fel előttem. Nem vágyódom rád, nem kívánlak már. Nem azt gondolom, amit te - másképp látlak egészen. Mások lettek az érdekeim. Megváltozott a szemléletem.
Megöregedtél - és hol van már az ölelések öröme? Elmúltak. Minden változik: a testünk, a világfelfogásunk, az érzéseink. Megöregszünk, megkopunk, elfáradunk. Bölcsebbek vagy butábbak leszünk. Egyetlen valami nem változik: a szív optikája.
Ha a szívemmel láttalak meg, akkor nagyon messze láttam benned és nagyon magasra. Olyasmit vettem észre, amin nem fogott az évek múlása. Ugye tudod, hogy csak így lehet tartós egy párkapcsolat? Ha a szívünkkel látjuk egymást. Nem elég, hogy "szeretlek".
Minden szememmel tudtalak szeretni. Az érzéseimmel, érzékeimmel és az eszemmel is. Nem elég. Az is kell, hogy SZERESSELEK. Így, nagybetűvel. Ritka manapság. Nagyon ritka.

2012. november 13., kedd

Heti útravaló Müller Pétertől - 47. rész

"Ha jól akarsz élni, szépen és értelmesen, egyetlen gondolatot törölj ki az agyadból. Ez így hangzik: Mindennek mások az okai!"

Delete! Törlés! Mert ez a gondolat a legveszedelmesebb vírus, ami megfertőzi a lelkedet.
Az egész világ válságban van, de egyetlen (!) embert sem találtam még, aki úgy érezte volna, hogy ő a felelős ezért. Nem nagyon, csak egy kicsit. Soha! Csakis mások! A másik nemzet, a másik hatalom, a másik párt, a másik vallás, a másik faj, és a szomszéd! És a felesége! Ő nem! Sokmilliárd ember közül senki sem vállalja a botrányt.
Olvass el bármilyen könyvet! Ezer közül hányat találsz, amely nem a másik pártot, hitet, eszmét, csoportot és hatalmat leplezi le. Minden szerző úgy érzi, hogy ő a jók, az igazság, a fény oldalán áll, és mások a balgák, gonoszok, aljasok, törtetők és elvetemültek. Mindenki úgy érzi, hogy neki van igaza, és a másiknak nincs!
Nyolc évig hallgattam egy asszony panaszait. Elmondta, hogy pokol az élete. A férje önző, hiú, figyelmetlen, ápolatlan, rendetlen, egész nap a tévét bámulja, vagy internetezik, ezenfelül goromba, hisztérikus, gyáva, hazudik és leeszi az ingét, nem foglalkozik a gyerekével, koszos, ravasz és nem törődik vele... Elváltak.
A férj azóta egy másik nővel él, aki gyereket is szült neki. Kiderült, hogy nem önző, hiú, figyelmetlen és ápolatlan, nem bámulja mindig a tévét, nem goromba, gyáva, hisztérikus, és nem is hazudik. Néha ugyan leeszi az ingét, de azért boldogan élnek egymással.
A régi asszony egyedül maradt. Úgy él ma is. Nehezen talál társat magának. Egy ugyan akadt - több éves keresés után -, de az sajnos önző, hiú, figyelmetlen, ápolatlan, gyáva, hisztérikus, leeszi az ingét, és egész nap bámulja a tévét. Az asszony ötvenhat éves. Egyszer sem fordult meg a fejében, hogy talán ő az önző, hiú, figyelmetlen és hisztérikus. Hogy nem jó feleség, és nem tud bánni a férfiakkal. És hogy az elvált ura azért bámulta mindig a tévét, mert nem akarta az ő kellemetlen morgását hallgatni.
Amíg azt hiszed, hogy a sorsodnak áldozata és nem tettese vagy: menthetetlen vagy. És én is - ha azt hiszem.

2012. november 7., szerda

Heti útravaló Müller Pétertől - 46. rész

Ezt a drága anyám mondta. Ő meg tudta tenni - én nem. Odáig eljutottam, hogy elfogadtam a másikat olyannak, amilyen. Megértettem. Sajnáltam is.
De nem szerettem. Ő meg szerette!
Mi volt a titka? Egyszer erről faggattam, és azt mondta:
"Nézd, minden ember hülye. Iszik, nagyhangú, önző, rendetlen, vagy bosszantóan precíz, könnyelmű, komor, gátlásos, gátlástalan, nem mosdik, tisztaságmániás, teli van szorongással, bizonytalansággal, néha durvasággal, gyávasággal, gyengeséggel, hirtelen haraggal és sérelemmel. Sorolhatnám még. Minden ember gyári hibás. Én is, te is. Azt hiszed, te nem vagy 'hülye'? Mégis szeretlek. Abban a hatalmas zsákban, amelyet a lelkemben nyitottam neked, minden rossz tulajdonságod belefér. Reggelig tudnám sorolni, mi miatt nem vagy szeretetre méltó. Mégis szeretlek! Ha nem így működnénk, nem lenne szeretet a világon! Nincs olyan ember, akinek ne lenne rossz természete, akinek ne lennének bűnei, tüskéi, démonai, bosszantó tulajdonságai. Nincs olyan lélek, akiben ne lenne szemét. Még a szentekében is van! De mennyi! A szeretethez bőséges lélek kell, egy nagy szemetes kosár, ahová a másik minden rossz tulajdonságát, vacakságát, bosszantó megnyilvánulását belehajítom. Kidobom vagy elfelejtem."
Nem értettem, s ezért még hozzátette:
"No, nézd! Vegyük csak azt, ami téged illet: ordítva születtél. Minden éjszakámat végigbömbölted hároméves korodig. Követelődző voltál. Önző, mohó. Csak arra kellettem neked, hogy adjak. Hogy etesselek, fürdesselek, mert hogy el ne felejtsük, naponta többször bepisiltél és összeszartad magad! Olyan büdös voltál, hogy minden idegen kiment a szobából. Én meg bírtam. Nem zavart. Sőt, mosolyogtam rajta. Életem legszebb korszakához tapad az a mások számára borzalmas bűz, ami belőled áradt. Éjszaka féltél, fölébresztettél, hozzám bújtál. Évekig nem tudtam aludni miattad. Az utcán lusta voltál járni, föl kellett emelni téged, és cipelni, mert te élvezted, én meg nyögtem alattad. Ha nem vettelek föl a nyakamba, bőgtél, de olyan kétségbeesett üvöltéssel, hogy szégyelltem magam a járókelők előtt: azt hitték, öllek téged. Így kezdődött a kapcsolatunk! És látod: szerettelek! Ne hidd, hogy egy párkapcsolatban, egy barátságban, vagy akármilyen emberi viszonyban másképp működik a szeretet! Nem! Ha valakit megszeretsz, vegyél hozzá egy jó nagy szemeteszsákot. Minden nap dobd bele a másik hibáit! És felejtsd el! Nézz a szemébe! Ember ő is, szegény, mint te, és teli van hibával. Ne azt nézd, hanem a szemeit! Csakis a szemeit! Vagy még inkább: a szívét!"

2012. október 30., kedd

Heti útravaló Müller Pétertől - 45. rész

Nem szerethetlek, ha magamat nem szeretem. Az 'együtt' boldogságát nem tudja megélni az, aki a sajátjáról lemond."

Ezt az útravalót azért adom, hogy egy sokat hangoztatott téveszmét eloszlassak benned. Ez pedig az, hogy szeretni csakis másokat lehet - magunkat szeretni önzés. Egoizmus. Bűn. Nem így van!
A jó viszonyt elsősorban önmagaddal kell kialakítanod. Mert kifelé csakis az sugárzik, ami benned van. Ha belül hideg vagy, kifelé sem adhatsz meleget. Lehetetlen. Minden férfi tudja, milyen reménytelen küzdelem egy frigid nőt ölelni.
A belső rövidzárlatot semmiféle körmönfont ügyességgel és tapintattal nem lehet megszüntetni. Szegény szeretné élvezni az ölelést - de képtelen rá. Szeretne szeretni - de nem tud. Nem fakad föl belőle. Csak a sóvárgás, a görcsös jó szándék van benne, a "jó lenne, ha..." - de nem megy. Nem megy! Mit lehet tenni? Kívülről sajnos keveset. Ez egy belső, önismereti kérdés.
Önmagával jóban lenni csak az képes, aki sejti, hogy két Énje van. Egy magasabb és egy alacsonyabb, egy belső Énje és az egója. A kettő között a jó kapcsolat a szülő-gyerek viszonyhoz hasonló. Igen, önmagadnak a gyereke is vagy! Nevelni kell magad, de szeretettel. Mert ha az egód nem szeretetben nő fel, dideregni fog egy életen át.
A tévesen értelmezett vallások - amelyek azt hirdették, hogy mindenkit szeress, kivéve önmagadat - sokat ártottak az embereknek. Mert ez nem így van! Az önfeláldozás és a jóság nem pótolja a szeretet!
Hiába élsz egy önfeláldozó, jó feleséggel, ha nem áraszt szeretetet, hidegben élsz. Ha egy áldozatos, mártíranya gyermeke vagy, tudod, hogy mindent megkaptál tőle, kivéve a lényeget - a szeretetet.
Főleg a nők szenvednek ettől a téveszmétől, akiket emberemlékezet óta arra neveltek, hogy csakis másokért éljenek. Mostanában tanulják meg, hogy szolgalélekkel nem lehet szeretetet adni. Még kéjt sem, mert egy férfinek - ha igazi - nemcsak teste, de érző lelke is van, és örömet nemcsak kapni, de adni is szeretne.
Színjátékkal csak azt lehet átverni, aki lelkileg érzéketlen. A "csak érted élek!" - nem elég. Magadért is élj! Ha ezt tudod, másképp ragyog a szemed. Sugárzik az arcodról, hogy magaddal harmóniában vagy-e, vagy sem.
Tudtad ezt?

Forrás: Life.hu

2012. október 27., szombat

Dr. Ranschburg Jenő: Visszatalálunk egymáshoz?

„Apu, van egy nagy problémám, segíts megoldani!' Ilyenkor az ember megigazítja a nyakkendőjét, kihúzza magát – hát nem hiába vagyok pszichológus, a tizenéves fiam hozzám fordul a problémájával! Ez nagy dolog! 'Tessék, fiam, állok rendelkezésedre!' És akkor előállt egy valóban létező problémával. Gondolkodtam egy ideig, és megpróbáltam valami használható megoldást ajánlani. A gyerek szintén elgondolkodott: 'Igen apu, ez jó. De… ezért és ezért nem használható.' Hát van valami abban, amit a srác mond, találjunk egy másikat. Mondtam egy másik javaslatot. Megint ugyanaz jött: 'Igen, apu, ez is jó, de…' Akkor már nyeltem egyet. Harmadikat már nehéz, a legtöbb szülő ezt nem is vállalja. Én még egy harmadikat is vállaltam, amire természetesen ugyanaz a válasz jött: 'igen, de'. Aztán a gyerek megköszönte szépen, hátat fordított, és a hátából sütött a gúny. 'Tessék! Ennyit érnek az ősök!' És én tudtam, hogy ez kell neki: bizonyíték arra, hogy mindannak, amit rólam kicsi korában gondolt, a nagy része nem igaz. Hogy egy esendő ember vagyok. Neki kellenek erre a bizonyítékok, hogy önmagává tudjon válni. A szülők nagyon nehezen viselik azt a folyamatot, amikor a gyerekük szemében leértékelődnek. Pedig ez elkerülhetetlen, mert azon a magas szinten, ahol a gyerek minket korábban elképzelt, nem lehet az életet leélni. Teljesen egyértelműen értékvesztésnek kell történnie, hogy ne alulról fölfelé kelljen ránk néznie, hanem egy síkban legyen a tekintetünk.”

2012. október 23., kedd

Heti útravaló Müller Pétertől - 44. rész

"Azt kérded, mikor vannak megbocsátva a bűneid? Amikor már nem tudod többé elkövetni őket. Addig nem."

Ez nem vallásos, hanem mélylélektani igazság. Ez vonatkozik minden emberi kapcsolatodra, beleértve a párkapcsolatodat is, minden gondolatodra és tettedre, amelyet nem szeretsz magadban.

Ugyanis nem a tett az igazi bűn, hanem a hajlam. Mert hajlam a lélek valósága. Olyan, mint egy mag: újra és újra kihajt.
Hiába "bocsátod meg" valakinek az ellened elkövetett tettét, azzal csak annyit intéztél el, hogy neked könnyebb. Nem foglalkozol vele. Nem bánt. Elengeded a tartozását. Nem is gondolsz rá. Elfelejted. Részedről a dolog valóban rendben van, de attól ő a rossztól nem szabadult meg, mert a hajlam tovább él benne. Nincs "csírátlanítva", ilyen vagy olyan formában, de újra kihajt benne.
Bibliai értelemben a megbocsátás szó "elengedést" jelent. Te elengeded, mint egy léggömb zsinórját: nem szorítja már az ujjad végét. Menjen! Neked már jó, de attól ő még nem változott meg! Ő csak akkor változik meg, ha átírja cselekvésének kódjait. Ha megöli tetteinek csíráit, akkor többé már nem követi el őket.
Azt kérded, hogyan tudja ezt megtenni? Csakis szembesüléssel. Fájdalmas megéléssel! Megszenvedéssel.
Attól, hogy te elfelejted, hogy becsapott, nem jelenti azt, hogy másokat nem fog többé becsapni. Az egyetlen, ami a "nem szeretem" tettekre késztető hajlamainkat meg tudja változtatni, sajnos a megszenvedés. A verőnek át kell élnie, milyen, ha verik. Meg kell szenvednie mindazok érzéseit, akiket szenvedtetett - ez a karma. Ez nem "büntetés", hanem a lét törvénye: minden tett akkor van befejezve, ha visszaért hozzánk.
Csakis ennek van érlelő-nevelő hatása.
Egy gyerek is akkor tanulja meg, hogy az anyjának fáj, ha belecsíp, ha "visszafáj" neki a csípés. Hiába bocsátja meg neki az anyja - amíg ő nem tanulja meg, hogy fájdalmat okozni fáj, újra csak csípni fog. Érted már? Önelszámoló egységek vagyunk. Te is, én is. Felnőni, megváltozni, megérni magunknak kell. Bármit teszünk: azért felelünk, és elsősorban nem mások, hanem önmagunk előtt - hiába "oldoznak fel".
Mivel sokáig éltem, elmondhatom, hogy sok, nekem ártó ember vesztét láttam már. Hiába sajnáltam őket, őszinte szívből. Én elengedtem nekik - de ők nem, saját maguknak.


Forrás: Life.hu

2012. október 16., kedd

Heti útravaló Müller Pétertől - 43. rész

"Tanulj meg vidáman várakozni. Egyél, igyál, élvezd a jelenedet, és ne rontsd el azzal, hogy türelmetlenül vársz valamit vagy valakit."
Ez egy ravasz, életművészeti tanács. Egy fontos mondat van benne: "Élvezd a jelenedet" - bármilyen hétköznapi is. Ha értéktelen, hamis gyöngyöket fűzöl egy szálra, az egész semmit se fog érni.
Az életünk: gyöngysor. Minden nap és minden óra egy-egy gyöngy rajta. Ha nem ragyog külön-külön mindegyik, vacak lesz az életed. Azt várni, hogy a holnap vagy a holnapután megváltja a jelenedet, hamis reménység és önbecsapás. Mert holnapután már újra várod a holnapot, és holnap a jövő hónapot és évet - ha nem tudsz teljes szívvel és lélekkel jelen lenni, soha nem jön el a beteljesülés. AZ "AKKOR" MOST VAN! Hidd el! - ez egy ősi szamuráj mondás.
Ők ezt olyan tökélyre fejlesztették, hogy még a következő percre sem gondoltak előre. Ebben az abszolút jelenlétben verhetetlenek voltak, mert az ellenfél nem volt jelen. Félt. Kalkulált. Tervezett. Vágyódott a nyerésre, és rettegett attól, hogy veszíthet. A bölcs szamuráj a pillanat abszolút ura volt.
Vidáman várakozni azt jelenti, hogy oly mértékben éled és élvezed a jelenedet, hogy valójában nem is várakozol.
Nem azért élsz, hogy túljuss valamin, hanem azért, hogy élj, és gyönyörködj a pillanatban. Lépj ki a mókuskerékből. Fújd ki magad. Ez egyébként nemcsak életművészeti, de spirituális tanács is."Ne aggodalmaskodj a holnap felől!" - mondja Jézus. Mert látja, hogy örökösen aggódsz valamiért. Nincs jelened. Nem éled, hanem végigvárod és aggódod az életedet. Ne tedd!
Még egy haszna van ennek a tanácsnak: hamarabb teljesülnek a vágyaid. Minden vágyunk akkor szokott teljesülni, amikor már nem is vágyódunk olyan nagyon. Nem vetted észre? Amikor már nemigen kell - megkapjuk.

Nem akkor és nem úgy, de valamilyen formában megkapjuk. Egyszer csak ott van. Néha olyan késve, hogy nem is emlékszünk rá, hogy ez a mi vágyunk volt. Maga a vágy ugyanis - a "kell!", az "akarom!" - késlelteti a megvalósulást. Amikor elengeded, megjön.
Ez a mágia egyik nagy titka.


Forrás: Life.hu

2012. október 14., vasárnap

Heti útravaló Müller Pétertől - 42. rész

"Az igazi boldogságot észre sem vesszük. Olyan, mint az egészség, a tiszta víz, a szép táj, a nevető csecsemő - észre sem vesszük."

Figyelj! Lehet, hogy most is boldog vagy, csak nem tudod. Próbáld ki!

Elmondom, mit tégy: hunyd le a szemed! Maradj egy kicsit csöndben - belül is. "Állítsd le magad." Sóhajts. Sóhajtsd ki magadból a feszültséget, a szorongást. Ne tervezz, ne akarj, ne remélj, ne sóvárogj. Ne is figyelj magadra. Ne gondolj a tegnapra, a holnapra, az aggodalmaidra. Csak arra, hogy MOST JÓ! LÉLEGZEM ÉS ÉLEK.
A lelked mélyéről, mint egy rejtett melegvízforrásból felbuzog valami megmagyarázhatatlan jó érzés. Éld át kéjesen és hosszan - s aztán amikor fölrebbentél, figyelj rám!
Tudod, milyen csodában voltál? Tudod, hogy örültél valaha annak az állapotnak, amikor gyötrelemmel megszülettél, s végre azt érezted, hogy a világon vagy? Amikor fájt valamid és elmúlt. Amikor sérült voltál és meggyógyultál. Amikor visszajöttél a halálból. Amikor elalvás előtt már nem érezted, hogy tested van, csak puhán lebegtél, álom és ébrenlét között? Amikor gyerekkorodban fürödtél, és jó volt hozzád az anyád vagy egy idegen. Esetleg fölfedeztél egy színes virágot. Amikor esett az eső az szürke égből s gyerekfejjel nem azt érezted, hogy: "jaj"' - hanem boldogan tapickáltál a buborékos tócsában és azt mondtad: "de jó!"
Vigyázz: a boldogság nem öröm! Az örömhöz sok minden kell: siker, szerencse, pénz, gondtalanság, vágyad, reményed, szerelmed, sóvárgásod beteljesülése. A boldogsághoz nem kell semmi. Ami van, az is fölösleges. Nincs benne ragaszkodás, birtoklás, szomjúság. Örökös hiány csak a boldogtalanságban van, de a boldogságban nem hiányzik semmi és senki. Ez a te mennyországod állapota.
Éppenséggel beengedhetsz mást is, ha szereted, de a boldogságod nem függhet tőle.
Lelke legmélyén minden ember boldog - csak nem tud róla.



Forrás: Life.hu


2012. október 10., szerda

A bika, aki sírt...

Amikor egy bika egy hongkongi vágóhídon megtudta, hogy élete kioltására vár, ez a bika azt tette, amit sokan képtelenek észrevenni vagy szkeptikusak ezzel kapcsolatban: érzelmeket mutatott.
A "Weekly World News" tudósítása szerint, egy csoport munkás vezette a bikát a vágóhídra. Az volt a feladatuk, hogy levágják Őt, hogy például steak vagy marhapörkölt legyen belőle. Amikor a vágóhelyiség bejárati ajtajához közeledtek, a szomorú bika hirtelen megállt és letérdelt két mellső lábára. A bika szeme tele volt könnyekkel.
Honnan tudta, hogy meg fogják ölni, mielőtt belépett volna a vágóhíd épületébe? Ő még az embereknél is okosabb.
Mr. Shiu, a hentes így emlékezett vissza: "Amikor megláttam ezt az úgynevezett "buta" állatott zokogni, szemében félelemmel és szomorúsággal, elkezdtem remegni. Áthívtam a többieket is, hogy nézzék meg. Ők hasonlóan meglepődtek. Megpróbáltuk a bikát előre tolni, de csak nem akart megmozdulni, ült és sírt."
Billy Fong, a vágóhíd tulajdonosa a következőt mondta: "Az emberek azt gondolják, hogy az állatok nem sírnak úgy, mint az emberek. Azonban ez a bika valóban úgy zokogott, ahogyan egy kisgyerek. Ennek a jelenetnek több mint tíz erős ember tanúja volt, és őket is megérintette az eset. Azokra főleg nagy hatással volt, akik a levágásáért voltak felelősek.
Más dolgozók is érkeztek erről a vágóhídról, hogy megnézzék a síró bikát. Minden tele volt emberekkel. Mindannyiukat sokkolta ez a jelenet. Közülük hárman ki is jelentették, hogy mindig eszükbe fog jutni ez a bika, amikor más állatokat vágnak le.
Amikor már az emberek és a bika is sírtak, mindenki tudta, hogy nem lesznek képesek megölni a bikát. Már csak az volt a kérdés, hogy mit tegyenek a bikával? Végül megvásárolták, és odaadták egy templomnak, ahol a szerzetesek egész életén keresztül vigyáznak rá.
Miután a munkások meghozták ezt a döntést, csoda történt. Az egyik munkás így emlékszik vissza: "Amikor megígértük a bikának, hogy nem fogjuk megölni, elkezdett mozogni és követett minket."
Hogyan értette meg az emberek szavait?
"Hiszed vagy sem, ez a történet igaz, bár valóban hihetetlenül hangzik." - mondta Mr. Shiu. Semmi kétség afelől, hogy ez a bika örökre megváltoztatta a hentesek életét.

2012. október 9., kedd

Bernáth Zsolt: A megszeppent esőcsepp

Vad vihart tombolt azon a délután, és több millió társával együtt egy apró esőcsepp hullott alá az égből. Ámde ez az esőcsepp remegett, mint a nyárfalevél, úgy félt. Csak hullott, hullott alá a mélységbe, és rettegett, hogy mi lesz, ha földet ér. Erre gondolt: Mi fog velem történni, ha az óceánba hullok? És mi lesz, ha a földre fogok esni?
Ahogy zuhanás közben ezen törte a fejét, egyszer csak meglátogatta őt a villám. Nem volt nagy, mennydörgő, csak kicsiny szikra, mint a gyufa, mikor meggyullad. Megkérdezte, hogy mi bántja az esőcseppet, majd hangosan felnevetett.
- Milyen buta vagy te, esőcsepp! - mondta neki. - Attól félsz, hogy mi lesz veled, ha leérkezel? Hiszen a te életedben pont az a legfontosabb. Mit gondoltál, hogy életed végéig szundikálhatsz a felhőben, közel a Naphoz, és süttetheted a hasadat? És hol marad a tanulás?
- Én nem akarok tanulni! - duzzogott az esőcsepp. - És miért nem mondta nekem senki, hogy mi lesz velem odalent? Senki sem tudja?
- Dehogynem. - mondta a villám. - De kinek hinnéd el, hogy nem történhet veled semmi baj, ha nem saját magadnak? Ha beleesel az óceánba, akkor eggyé olvadsz a testvéreiddel, és hatalmasabb leszel a leghatalmasabb viharnál is, a leghangosabb villámnál is. Hajókat vihetsz a válladon, és delfinekkel lubickolhatsz. Ha a földre érkezel, bejárhatod a mélyben megbúvó barlangokat, titkos helyeket, és eljuthatsz a Föld gyomrába, lehetsz folyó, patak az erdő mélyén, és ami csak akarsz.
Az esőcsepp kíváncsisága kifogyhatatlan volt.
- És mi lesz aztán? - kérdezte. - Mi lesz, ha már mindent bejártam, voltam tenger, kis patak, és folyó? Mi lesz aztán?
A kis villám elmosolyodott.
- Akkor? Akkor majd újra átadod magad a Napnak, megmártózol a fényben, aztán elalszol, és mire felébredsz, újra egy felhőben találod magad, aztán kezdődik minden elölről. Ugye, hogy nincs mitől félned? De most mennem kell.
Ahogy kimondta, a villám ragyogóan felszikrázott, búcsúzóul mordult egyet, és tovatűnt. Az esőcsepp pedig lenézett maga alá, majd becsukta a szemét.
- Vár a tenger. - suttogta boldogan.

Heti útravaló Müller Pétertől - 41. rész

"A valódi szeretetnek két arca van. A szebbik a másikra figyelő, a meghallgató."

A legtöbb ember szeret beszélni, és nem tud figyelni a másikra. A beszéd legtöbbször szabadulási kísérlet. Nem jó egyedül, nem jó a csendben. Valami feszít, hogy közöljek valamit, hogy érvényesüljek, szerepeljek. Úgy kell ilyenkor a másik, mint egy férfinak a női öl - meg akarok szabadulni magamtól.

Kell a füled! A lelked! A figyelmed! Törődj velem! Hallgass meg! Figyelj rám!
Karinthy Frigyes azt mondja, hogy ebből a belső feszültségből lett író: "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek!" Kell valaki, aki meghallgat. Csakhogy hallgatni nem könnyű. Figyelni hosszan, csendesen és mélyen egy másik emberre - nehéz.
Hogy ezúttal ne rólam legyen szó, hanem rólad. Hogy most ne én legyek fontos, csak te. Hogy nekem mi fáj, mi a bajom, nem lényeges. Odaadom neked a figyelmemet. Tiéd a lelkem, az időm - ez nem könnyű.
Mert hosszan hallgatni egy embert - ha nem szeretem - nagyon nehéz. (Kivéve persze, ha jól mondja, színesen és gazdagon, egyszóval, ha szórakoztat.) Figyelni a másikra nagyon fárasztó. Ehhez az kell, hogy én magam rendben legyek. Hogy ne féljek a saját csöndemtől, és az egyedüllétem ne feszítő pokol legyen, hanem harmonikus magány. Vagyis hogy "jól legyek magammal."
A kórházi osztályon azért ritka a jó beszélgetés, mert mindegyik betegnek a saját sebe fáj. Nem tudnak figyelni a másik bajára, a magukét mondják.
Az életben is így vagyunk.
Nagyon kell szeretni valakit ahhoz, hogy azt érezzem: most ő a fontos, nem én. Nem kis áldozat kell ehhez, mert senki sem képes kimondani azt, ami a lelkét nyomja. El van dugva benne tudat alá, és azért másról beszél. Tudod, miért? Mert ő sem képes figyelni, önmagára.
A figyelem, ha valódi, nagyon mélyre tud látni. Lényegében a meditáció nem egyéb, mint figyelem-gyakorlat. Megszüntetem a szétszórtságot, a lelkem nyugtalan, zűrzavaros rezgéseit, és a csendben meglátom a tudattalanom sötét mélyéről ható bajom rejtett okát. Így figyelek másokra is. Igazából ezt hívják léleklátásnak.
Aki szereti a gyerekét, a párját vagy a barátját, tudja, miről beszélek, mert így lát, és így tud figyelni rá - a szív szemével.


Forrás: Life.hu

2012. október 6., szombat

Szeresd magad!

Soha se engedd meg, hogy a magány uralkodjon rajtad. Néha megtörténik,hogy rád tör,de meg kell tanulnod örülni neki.
Soha ne lásd magad csúnyának, kövérnek vagy soványnak. Ami lényeges, az a tartalom és nem a csomagolás.
Szeress nagyon! Képzeld magad boldognak. Az elme egy mágnes és mindent, amit gondolsz és kívánsz, csodaként magához vonz.
Ne érezd magad alacsonyabb rendűnek más nőkkel szemben. Lehet, hogy egyes dolgokban kíválóak,
de neked másban van az erősséged.
Szeresd az életet, akár borús, viharos, mennydörgéses vagy napsütötte napokból áll.
Ez az élet. Azért kaptuk, hogy megéljünk minden percet és örüljünk minden pillanatnak.
Nő, veled beszélek!
Emlékeid zsákjába szép emlékeket tegyél, a rosszakat hagyd az út szélén. Nézz a tükörbe és MOSOLYOGJ
Nézz tested szépségére és hagyd érvényesülni, majd vess egy pillantást magadba:
BENNED VAN AZ ERŐ!
Válaszhatsz:
Van még esélyed, hogy boldog legyél, vagy várhatod szomorúan az élet elmúlását.
Érezheted magad szeretve, szépnek, vagy csúfnak egy értelmetlen élettel.
Válaszhatsz!
Összeszorítod az öklöd és harcolsz a céljaidért, vagy hagyod elveszni vágyaidat.
Válaszhatsz boldogságot vagy bánatot.
Tűzz ki célokat, és harcolj érte! Ne légy önző, áldozz az idődből olyan dolgokra, amit szeretsz és boldoggá tesz.
Soha ne feledd!
Ahogy Te érzed magad, olyannak látnak mások!
Amennyi szeretetet adsz, annyi szeretetet kapsz!
Mindenek felett:
SZERESD ÖNMAGAD!
OLYANNAK AMILYEN VAGY!

Heti útravaló Müller Pétertől - 40. rész

"Ott ahol erős vagy, nem tudnak megbántani. A sérelmein csak a gyenge rágódik, ha erős vagy, odacsapsz, és nem is foglalkozol a megbocsátás gondolatával."

Azt kérded: hogyan lehet megbocsátani? Gyakori kérdés, mert mindenkit sok sérelem ér, és nem jó magunkban hordozni a harag vagy a sérülés érzését.

Ha egy ilyen kérdést kapok, először megkérdem magamtól: én mit teszek ilyenkor?
Döbbenten tapasztaltam, hogy engem nem igazán ért sérelem, vagy csak nem vettem észre. Amikor szembesültem vele, akkor baj volt. Gyenge voltam. Sokat vizsgáltam ezt a kérdést, és rájöttem, hogy csakis ott lehetett megsérteni, ahol gyenge voltam. Ahol erős voltam, ott egyszerűen nem vettem észre. Nem volt mit megbocsátani.
Mások azt mondták: "Nem szép, amit összehordtak rólad! Csúnya dolog, amit tettek veled irigységből, rosszindulatból! Miért hagytad?! Miért tűrted, hogy tönkretegyék a hírnevedet, hogy megcsaljanak, elhagyjanak, becsapjanak?"
Nem tudtam válaszolni. Vizsgáltam magamat: nem fájt. Nem sérültem. A megbocsátás művészetét nem ismerem, mert még nem volt mit megbocsátanom. Tudom, hogy ez hülyén hangzik, de ez az igazság. Tudod, miért van így? Mert csak a gyenge sérül bennünk, az erős soha.
Egy buta súlyemelő világbajnoknak hiába mondod, hogy nyápic alak - kiröhög, de ha azt mondod, hogy buta, lehet, hogy halálosan megsértődik.
Más szóval: ott ahol erősek vagyunk, nem marad bennünk a megbántottság traumája. Tehát nincs mit megbocsátani. Ha tudsz, odacsapsz, ha nem, nem, de nem foglalkozol a megbocsátás gondolatával, mert hamar felejtesz - érzelmileg is. Vagyis erősnek kell lenned, és nem megbocsátónak, és akkor nem érhet bántás.
Nevetsz rajta. Föl sem veszed. Sajnálod azt, aki bántani akart. Ha megbántódsz, nem az a kérdésed, hogyan kell megbocsátanod, hanem az, hogy "Hol voltam gyenge, hogy megbánthattak?" Ezen a ponton dolgozni kell magadon. "Jó, hogy bántottak, legalább tudom, hol vagyok gyenge még!"
A megbocsátás a Biblia nyelvén elengedést jelent, de amíg gyenge vagy, nem tudsz elengedni semmit, mert gyógyulatlan seb van a sérelmed helyén, és fáj. Addig nem felejted el, amíg meg nem erősödsz.
A valódi önbizalom sérthetetlen.




Forrás: Life.hu

2012. október 2., kedd

Kötél - tanmese

Ez egy történet a hegymászóról, aki szeretett volna feljutni a legmagasabb hegycsúcsra. Erre a nagy útra sok évi felkészülés után indult el. De mivel a dicsőséget saját magának akarta, úgy döntött, hogy egyedül mászik fel a csúcsra.
Elindult felfelé. Telt az idő és késő este lett. Ahelyett hogy éjjeli sátrát elkészítette volna, folytatta a mászást, mindaddig, hogy besötétedett.
Sűrű éjszaka terült a hegytetőre. Az ember körül minden fekete volt. A csillagokat és a holdat nehéz felhők takarták be és semmi sem látszott.
És ahogy így mászott felfelé, éppen egy pár lépésre a csúcstól, megcsúszott és nagy gyorsasággal esni kezdett. Csak fekete pontokat látott és érezte a nagy erőt ami borzasztóan húzta lefelé. Ezekben a félelmetes percekben életének minden szép és csúnya pillanatai lejátszódtak a szeme előtt.
Elgondolkodva azon hogy milyen közel van a halálhoz, hirtelen megérezte, hogy milyen erősen húzza az a kötél amivel meg volt kötve.
A teste a levegőben lógott. Csak a kötél tartotta. Abban a pillanatban csak azt tudta kiáltani: 
- Istenem segíts!
Az égből váratlanul egy mély hang hallatszott:
- Mit akarsz hogy tegyek?
- Ments meg, Istenem!
- Tényleg hiszed, hogy megmenthetlek?
- Persze, hogy hiszem!
- Akkor vágd el a kötelet amivel meg vagy kötve.
Egy pillanatra csend lett. Az ember úgy dönt, hogy teljes erejével kapaszkodik a kötelébe.
A mentőcsapat meséli, hogyan találták meg másnap az elhunyt és megfagyott hegymászót. A teste lógott a kötélen, amihez oly görcsösen ragaszkodott.
Csak három méterre a földtől.
És te? Mennyire ragaszkodsz a kötelékedhez?
Elengednéd?
Soha ne kételkedj abban, ami Istentől jön. Soha ne mondd, hogy elfelejtett vagy elhagyott. Soha ne gondold, hogy nem gondoskodik rólad. Jegyezd meg hogy mindig jobbján tart Téged.

Heti útravaló Müller Pétertől - 39. rész

"Vigyázz! Ne az legyél, akinek látnak - hanem az, akinek te akarod látni magadat."

Ebben az útravalóban elrejtettem egy fontos szót. Nyilvánvaló, ha a tükröknek élsz, és meg akarsz felelni mások elvárásainak, elveszítheted valódi arcodat. Sokféle arcunk van. Kifelé mutathatjuk azt is, amellyel könnyebben elfogadnak. A arcunk ezért fárad el estére, mert az izmait nem a bensőnk mozgatja, hanem a külső megfelelés kényszere.
Minden kozmetikus tudja, hogy az arcizmokat ki kell lazítani, és a másoknak mutatott "álarcunk" ráncait ki kell simítani. Egy jó kozmetikus nemcsak az öregedés, hanem a pszichés feszültségek és hazugságok ellen is küzd, de ez csak a gondolat első fele.
A fontos szó az útravaló másik felében van: "Akarod". Nem azt írom, hogy légy az, akinek látod magad, hanem azt, hogy légy, akinek "látni akarod magad". Mert még nem vagy az!
A híres Broadway számban azt dalolja a büszke nő: "I am, what I am!" - vagyis "Az vagyok, aki vagyok!" Csakhogy ez nem elég. Ha vállalod magad, kevés, ha őszintén azt mondod: "Olyan, vagyok, amilyen. Tetszik, vagy nem tetszik: ilyen vagyok én! Ha kellek, jó, ha nem kellek, nem jó, de én az vagyok, aki vagyok!" Ez azért nem elegendő, mert az embernek nem csak olyannak kell lenni, amilyen, hanem válni is kell valakivé!
Önmagaddal nem lehetsz elégedett, mert nem vagy még készen. Valakit teremteni kell magadból. Valakit ki kell hozni magadból. Fel kell nevelni Önmagadat. Szebbnek, harmonikusabbnak, műveltebbnek kell lenned. Válnod kell valakivé - ezért születtél!
Egy ember értékét az adja, hogy mennyit dolgozik önmagán. Ez vonatkozik a testére, lelkére és szellemére, egyaránt. A születéssel és felnövekedéssel még senki sincs készen. Akarni kell a "többet" is!
Fontos, hogy legyen egy ideális képed önmagadról, melyhez hozzá kell nőnöd. Kemény, mindennapos és élvezetes munkával. Szomorúan látom, hogy a legtöbben nem dolgoznak magukon. S az ilyen nőkön és férfiakon nem a személyiség vállalását látom, nem a "Az vagyok, aki vagyok!" büszkeségét, hanem azt, hogy elhagyták magukat - ez a pontos kifejezés. Az ember nemcsak a pénztárcáját, önmagát is el tudja hagyni. Ez az igazi elhagyatottság. Ne tűrd!
Szebb vagy, mint amilyen vagy! Formásabb. Okosabb. Őszintébb. Erősebb. Bölcsebb. Nemesebb. Jobb. Harmonikusabb.
Hozd ki magadból!



Forrás: Life.hu

2012. szeptember 28., péntek

Anthony De Mello: A boldog halász

Az északi gazdag gyáros elszörnyedt, amikor megpillantott egy déli halászt, amint a parton a csónakja mellett heverészett és pipázott.
- Miért nem mégy ki a tengerre halászni? – kérdezte a gyáros.
- Mert ma már elég halat fogtam – válaszolta az.
- De miért nem fogsz többet, mint amire szükséged van? – kíváncsiskodott tovább a gyáros.
- Mit csinálnék vele? – kérdezett vissza a halász.
- Több pénzt keresnél – hangzott a válasz. – Akkor szereltethetnél motort a csónakodra, amivel mélyebb vizekre merészkedhetnél, ahol aztán több halat foghatnál. Ebből annyi pénzed lenne, hogy nejlon hálót vehetnél. Akkor még több halat fognál, és még több pénzed lenne. Hamarosan annyi pénzed lenne, hogy akár két csónakod is lehetne, vagy akár egész flottányi. S akkor te is gazdag ember lennél, mint én.
- S akkor mit csinálnék? – kérdezte a halász.
- Akkor aztán pihenhetnél, és élvezhetnéd az életet.
- Nos, mit gondolsz, most éppen mit csinálok? – kérdezte az elégedett halász. 


Bölcsebb a boldogságra való képességünk épségére vigyázni, mint sok pénzt keresni.
                                                                                  

Heti útravaló Müller Pétertől - 38. rész

"Egyetlen harc van, melyet már születésünktől kezdve megindítunk és a halálunkig tart: a szeretetért, vagy épp a szeretet ellen való elkeseredett küzdelem."

Hogyan van ez?! - kérded. Én a szeretet ellen küzdök? Ráadásul elkeseredetten? Hiszen szeretni jó, és szeretve lenni is jó. És mégis...

Gondolj csak arra, hogy kisbabaként csüngsz az anyádon, ahogy ő is rajtad. Nem kétséges, hogy elindítottad küzdelmedet az elfogadásért, de jön a dackorszakod: a "Nem!", a "Nem akarom!, a "Nem szeretlek!" Amerikában sokszor hallottam kisgyerekek szájából: "I hate you!" - azaz gyűlöllek!
Nem így gondolják, de így mondják. Aztán következik a kamaszkor lázadása, az "én" forradalma, az elszakadás, és jön az egész életünk! Nehezen tudunk megszeretni egy másik embert, és ő is csak nehezen tud megkedvelni minket. Ha végre sikerül, ritkán tart sokáig.
Te hány embert szeretsz? (Nem szerelemről beszélek most, hanem emberszeretetről.) Hányan szeretnek téged? Ha szeretnek, az mennyire könnyen romló állapot. Nem veszed észre, de figyeld meg: tiltakozol a szeretet ellen! Én is. Nemigen akarjuk odaadni magunkat, és nehezen fogadunk el egy másik embert.
Az egó uralma alatt élni nemcsak azt jelenti, hogy önmagunknak élünk, hanem azt, hogy mások ellen is. Ez a helyzet, főleg manapság. Valaha, emberségesebb időkben, egész jól leélhetted az életed valakivel, akihez lelkileg talán nem sok közöd volt. Ma azzal az egyetlennel is nehéz, aki hozzád tartozik. "Én. Nekem. Enyém." - ezek manapság a lelkünk parancsszavai. Szomjasak vagyunk a szeretetre, igen, de nem vesszük észre, mennyiszer élünk ellene.
A válóperek, a tört barátságok, az emberek közötti közöny és vad gyűlölet, vagy éppenséggel a botrányosan rossz társadalmi feszültségek éppúgy innen érthetők meg, mint Krisztus halála. "Pokol a másik ember!" - ez az egó-világ alapmondata.
Ha szeretni akarod az embereket, a világ ellen kell élned és önmagad ellen is! A szeretetben nincs én, csak mi. Ha ez sikerül, ha mégis belép az életedbe a szeretet, tudd, hogy ez ritka kincs. Vigyázz rá! Óvd meg az önzésedtől. A másiktól nem tudod, azt neki kell megtenni, ha képes rá...
Légy boldog, ameddig tart. Légy hálás a sorsodnak. Kivételt tett veled.


Forrás: Life.hu

2012. szeptember 26., szerda

Heti útravaló Müller Pétertől - 37. rész

"Ha az élet művésze akarsz lenni, találd meg a szomorúságban is a szépséget és az elrejtett, édes gyönyörűséget."

Ez egy ravasz útravaló, de fontos. Én is másoktól kaptam. Azt mondták: embernek lenni nehéz. Tele van az élet veszteséggel, szomorúsággal. S ezt nem megúszni kell, mert nem lehet, hanem átminősíteni.

Az eső szép, ahogy a szürke felhők is azok. A ködben élvezet járni, mert titokzatos, nem tudod, mit rejt. Olyan, mintha egy álomban lépkednél. A legszebb muzsikákban sok a sóhaj és a szomorúság. A legszebb hegedűszóban több a bánat, mint a fickándozó öröm.
Sírni gyakran élvezet. Nyugodtan sajnáld magad! Ne tiltakozz ellene.
Ne higgy azoknak, akik azt mondják, az önsajnálat rossz és gyermeteg dolog. Ki sajnáljon téged, ha nem te, saját magadat? Testben élni, halandó életet élni, s közben és a végén mindent és mindenkit elveszteni: szomorú dolog. De ember vagy. Élsz!
Sírd hát ki magad, boldogan, és fesd át a szürkét színesre - bátran! Jogod van hozzá! A nagy kultuszok ezt tudták.
"Mono-no avare" - mondták az ősi Japánban, ahol ismerték az élet minden fájdalmas titkát. Azt jelenti: "Megadom magam a bánatnak". Nem tiltakozom, mert az már kellemetlen, és nem tudok tenni ellene. Hanem élvezem! Igen! A sikerkönyvek és legszebb japán festmények nem "dobták fel" az embert, hanem ábrándosan szomorúak voltak.
Gyönyörködni a mulandóságban, és nem csupán elfogadni, de megszépíteni a veszteséget: a legmagasabb életművészet. Amelyik versben nincs szomorúság, nem elég mély, nem elég igaz, nem elég gyönyörű.
Magában a szépségben - amikor teljes pompájában kibomlik, akár egy rózsa vagy egy fiatal arc - az a szép, hogy most még van, de holnap már nem lesz. Elillan.
Élvezd hát a "rossz" időt! Ne légy tőle depressziós - csak szomorú. Tudod, mi a különbség a kettő között? Hogy a depresszió iszonyú, mint a halál, mert nem tudod, hogy el fog múlni. Azt hiszed, hogy mindig így marad, de ha szomorú vagy, tudod, hogy az elmúlik. Elmennek a sötét viharfelhők, és kisüt a Nap!
A felhőket is szeresd, és gyönyörködj a viharban! Az esőt és a szürke, esővert pocsolyákat is szeresd, mint gyerekkorodban. Emlékszel, hogy szerettél tapickálni bennük anyád bosszúságára? Nagyobb öröm volt, mint ma a tengerben fürödni.
"Mono-no avare!" Tanuld meg, és művésze leszel az életnek.



Forrás: Life.hu

Paolo Coelho: A Piedra folyó partján ültem és sírtam (részlet)

"Szerencsétlen, aki nem mer kockáztatni. Lehet, hogy soha nem csalódik, soha nem ábrándul ki, és nem is szenved úgy, mint azok, akik egész életükben egyetlen álmot követnek. De amikor visszatekint - hiszen mindannyian visszatekintünk - meghallja, amit a szíve súg: "Mit csináltál azzal a rengeteg csodával, amit Isten elhintett a hétköznapjaidban? Mit csináltál azokkal a talentumokkal, amelyeket rád bízott a Mester? Elástad mindet egy mély gödörbe, mert féltél, hogy elveszíted őket. Íme hát az örökséged: a bizonyosság, hogy eltékozoltad az életed." Szerencsétlen, aki hallja ezeket a szavakat. Mert ettől kezdve már ő is hinne a csodákban, életének mágikus pillanatait azonban örökre elveszítette."

2012. szeptember 25., kedd

Heti útravaló Müller Pétertől - 36. rész

"Az ember mindig olyan valamiért vagy valakiért hoz áldozatot, amit vagy akit végtelenül szeret"

Ezen a héten csak egyetlen szót adok útravalóul: "áldozat." Mielőtt magaddal viszed, meg kell tisztítanunk. Össze van nyálazva, és sokat hazudnak róla. Menjünk sorban.

Ha valaki nyög, az nem áldozat. Ha valaki a mártírsorsáról panaszkodik, fogalma sincs arról, mi az áldozat. Ha valaki tudja, hogy "én most áldozatot hozok" - az nem áldozat. Ha egy anya azt mondja: "Föláldoztam érted az egész életemet!" - az sem volt igazi áldozat.
Az igazi áldozat nem önálló cselekedet, hanem következmény. Ha nagyon szeretlek, sok mindent tehetek érted, odaadhatom a fél vesémet és az életemet is, de nem azért, mert áldozatot akarok hozni miattad - hanem azért, mert nagyon szeretlek.
Szeretlek! Észre sem veszem, hogy hetek óta nem alszom miattad, hogy ápollak, gondozlak, odaadom a legjobb falatokat, mert nekem csak akkor jó, ha neked jó. Mert szeretlek.
Az áldozat minden vallás központi szava, de ahogy idővel a lényeg mindenben elveszett, az áldozatok is külsőséggé váltak. Mert nem az a lényeg, hogy adok valamit az Istennek - hanem az, hogy szeretem!
Azért adok. Adok és adok. Mindent, ami kedves neki, ami jólesik neki, amire szüksége van. Az Istennek is szüksége van valamire. Mire? Arra, hogy szeresd.
Az áldozat már csak a jele valaminek. Természetes következménye a szeretetnek. Most, hogy ezeket a sorokat írom, késő éjszaka van, de nem érzem, hogy áldozatot hozok. Pedig nagyon fáradt vagyok, de szeretek írni. Szeretem a szavakat megtisztítani a kosztól. Szeretek gondolkodni, és szeretlek téged is - ismeretlenül. Ha írok, valakinek írok - most épp neked. Ezért nem áldozat az írás, hanem boldogság és végtelen öröm.
Írónak lenni: életfogytiglani gályarabság. Mennyi mindent áldoztam fel érte - a szememet, a lelkemet, az időmet s bizony még az életemet is. De micsoda elmondhatatlan öröm, hogy ezt megtehettem!
Először szeress!... Az áldozattal pedig ne törődj, mert az már magától jön.



Forrás: Life.hu


2012. szeptember 24., hétfő

Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem és sírtam (részlet)

A szerelem mindig más. Mindegy, hogy hányszor szeretünk életünkben, egyszer, kétszer vagy tízszer: az új szerelem mindig ismeretlen. A szerelem vagy a pokol fenekére taszít, vagy a mennyországba röpít, de egy biztos: valahova eljuttat. És nem utasíthatjuk vissza, mert létünk alapfeltétele. Ha nem merjük elfogadni, éhen halunk egy karnyújtásnyira a fától, amely hiába kínálja gyümölcseit. Mindenütt a szerelmet kell keresnünk és vállalnunk kell, hogy esetleg órákig, napokig vagy akár hetekig szomorúak és csalódottak leszünk miatta. Mert abban a pillanatban, amikor elindulunk keresni a szerelmet, ő is elindul, hogy megtaláljon minket.

Heti útravaló Müller Pétertől - 35. rész

"Minden szerelem úgy lép az életünkbe, hogy megfoszt a szabadságunktól. Ha belemegyünk, nem tehetjük azt, amit akarunk, csak azt, amit a szerelem akar."

Szerelem! Ez volt az a szó, amelyről annyira mást gondoltam, mint Popper Péter és a legtöbb pszichológus. Sőt, józan fejjel néha még én is mást gondolok róla, mint szerelmesen.
Azt mondják, a szerelem: kóros állapot. Örök emberi érzés, de nem ésszerű. Káprázat, rögeszme, lázálom. Néha valóban kóros. Szétrombolhatja az ember életét. Tudjuk. Ismerjük az életből és az irodalomból. Néha meg akarjuk menteni a szegény szerelmeseket egymástól, de főleg a részeg önmaguktól.
Mégis azt mondom, hogy ez a mai ember által átélhető legvallásosabb állapot. Lelki másállapot. Minden esetben transzcendens. Valami olyasmi szólal meg ilyenkor bennünk, amire nincs magyarázat.
Az embernek hirtelen fájni kezd a másik ember hiánya. Sohasem érezte még ezt a fajta űrt. Mindig azt hitte, hogy jól vagy rosszul, de megvan egyedül is. Kicsit szürkén, józanul, de éldegél. Most meg nem! Kell a másik.
Amíg nem vagy szerelmes, sohasem érzed, hogy félember vagy, hogy hiányzik belőled valaki! Örökké rá gondolsz, neki üzensz, gondolatban vele vagy. Valaki - egy másik ember! - viszi magával a boldogságodat, a nyugalmadat, az örömödet, a lelkedet, de még az életed értelmét is.
Sohasem kellett ilyen intenzíven egy másik ember, hogy nem tudsz nélküle létezni! Tegnap még nem is ismerted. Egész jól elvoltál nélküle, most meg nem megy!
Most, hogy nem a tiéd, hogy hiányzik, mint a letépett félkarod, döbbensz rá, hogy a magányod köré épített erős várad: homokvár. Menekülnél vissza - de nem lehet. Összedőlt, összedöntötte.
Ilyenkor, ebben a szédült, irreális, sóvárgó, szomjas "nem bírok nélküled élni" állapotban sejtheted meg, hogy milyen lehet az Isten-élmény, ha valódi. Ilyenkor sejtheted meg, miért választotta a fiatal Jézus élete helyett a kereszthalált. Nem volt más választása. Olyan intenzíven szeretett.
Amikor Petőfi Sándor azt mondta, hogy a "Szabadságért odaadom szerelmemet!" - elárulta, hogy sohasem volt igazán szerelmes



Forrás: Life.hu

2012. szeptember 18., kedd

Anthony De Mello: A fösvény

A fösvény az aranyát a kertjében egy fa alá rejtette. Minden héten kiásta, és órákon át nézegette. Ám egyszer egy tolvaj ellopta az aranyat. Amikor a fösvény legközelebb jött, hogy gyönyörködjék a kincsében, csak az üres gödröt találta. A fösvény bánatában üvölteni kezdett, de annyira, hogy a szomszédok a kíváncsiságtól hajtva odaszaladtak hozzá. Amikor megtudták bánata okát, egyikük megkérdezte:
- Használtad te az aranyat?
- Nem – válaszolta a fösvény –, csak hetente megnéztem.
- Hát akkor – mondta a szomszéd –, amennyi hasznod volt az aranyad nézegetéséből, legalább annyit tudsz abból is meríteni, ha hetente kijössz ide gödröt nézegetni.


Nem a pénzünk mennyiségétől függ a gazdagságunk vagy szegénységünk, hanem az örömre való képességünktől.

Heti útravaló Müller Pétertől - 34. rész

"Az angyalok azt üzenik neked, hogy nagyon fontos vagy az Istennek! Nemcsak magadnak, Neki is létfontosságú az, hogy vagy!"

Ez nem útravaló, hanem üzenet. Abban a tudatban élsz, hogy egy pici porszem vagy, homokszem a sivatagban, százbillió fűszál közül egy. Sokmilliárd ember közül valaki, akinek nem fontos az élete, csakis magának és annak a néhány embernek, aki szereti.

Mindegy, hogy létezel, vagy sem - legalábbis ezt gondolod. Abban a tévhitben élsz, hogy csak egy statiszta vagy a világ óriási színpadán. Bármi történik veled: teljesen lényegtelen.
Az angyal azt üzeni: nem így van! Hanem úgy, ahogy lelked mélyén érzed - pótolhatatlan vagy! Aki szeret, tudja ezt. Egyszeri csoda vagy. Főszereplő. A mindenség ügye benned dől el. Isten lelke van benned.
Az örökkévaló története az is, ha bármi történik veled. Drámád az Ő drámája, bajod az ő baja, fájdalmadban Ő is benned fáj. Lehetsz a fia vagy a lánya - és valóban végtelen sok gyermeke van -, de mindegyik fontos neki: a szívügye. Nem veszhetsz el!
Igen, főszereplő vagy a világ színpadán. Úgy, ahogy jó pillanatokban magadat látod. Ahogy az anyád, a szerelmed, a gyereked lát. Ahogy egy jó orvos tekint rád, akinek nem egy darab beteg hús vagy, nem egy lerobbant szerkezet, amelyet akár ki is lehet dobni - hanem egy Ember, akinek lelke van, s akinek felel az egyéni sorsáért.
Életed, mint a mesebeli legkisebb gyermeké: hosszú vándorút, próbatételek sorozata. Elengedtek szegényen, hogy visszatérj gazdagon. Várnak. Tudnak rólad, és szeretnek. Nemcsak önmagadnak élsz, de Neki is, és mindenkinek.
Ha ezt sejted, azt is megérzed talán, hogy a bajod, kudarcod, nehézséged és fájdalmad nem értelmetlen. Valamiért kaptad. Azért, hogy több legyél: gazdagabb, fényesebb, valódibb, szeretetre méltóbb. A szó igazi értelmében boldogabb. Hogy hazatalálj.
Ezt üzeni az Angyal.
Ahogy azt is üzeni, hogy ha nem hiszel neki, kérdezd meg azt az embert, aki szeret: ő is tudja, mennyire fontos vagy.



Forrás: Life.hu

2012. szeptember 17., hétfő

Albert Schweitzer: Mennyország a földön

Néhány évszázaddal ezelőtt az egyik kolostorban élt egy szent, aki életével elégedett és boldog volt. Az egyik napon, amikor a konyhában mosogatott, megjelent neki egy angyal és így szólt:
- Az Úr küldött engem, hogy tudomásodra hozzam, itt az ideje annak, hogy az örökkévalóságba költözz.
- Megköszönöm, Úristen neked azt, hogy gondolsz rám – válaszolta a kis szent –, de amint te is látod, előttem tornyosulnak ezek a mosatlan edények. Nem akarok udvariatlan és hálátlan lenni, de nem várhatna egy kicsit az örökkévalóság rám addig, amíg a munkámat befejezem?
Az angyal a kis szentre tekintett, majd így szólt:
- Meglátom, mit tehetek érted… – majd eltűnt.
A kis szent szorgalmasan folytatta munkáját. Az egyik nap éppen a kertben kapált, amikor ismét megjelent neki az angyal. A szerzetes habozva és dadogva kapájával a sok gyomnövényre mutatott:
- Nézd ezt a rengeteg gazt! Nem tudna az örökkévalóság egy kicsit várni?
Az angyal nevetett és rögvest távozott. A kis szent végiggyomlálta a kertet, majd megnyírta a bokrokat. Az idő pedig telt-múlt. Az egyik nap a kis szent egy beteget ápolt a kórházban. Éppen egy pohár hideg vizet nyújtott neki, amikor ismét megjelent az Úr angyala. A szent kitárta kezeit és a kórházban levő számtalan betegre mutatott. Az angyal szótlanul eltűnt. Amint a szerzetes késő este a cellájába visszavonult és nyugovóra tért, végiggondolta azt a hosszú időt, amióta az angyal neki mindegyre megjelent, és ő annyiszor elutasította őt. Hirtelen fáradtnak és kimerültnek érezte magát, majd így imádkozott:
- Uram, amennyiben lehetséges, küldd el angyalodat még egyszer hozzám, nagyon örülnék neki.
Alighogy az imáját befejezte, az angyal tüstént előtte állott.
- Ha te engem most hívsz, készen állok belépni az örökkévalóságba.
Az angyal ismét mosolyogva végigmérte, majd így szólt:
- Mit gondolsz, az egész idő alatt hol voltál?

Heti útravaló Müller Pétertől - 33. rész

"Nyúlj felém jó kezekkel, és láss sokkal jobbnak, mint amilyen vagyok. Cserébe én is ezt teszem, és lehet, hogy ez által jobbak is leszünk."

Ez egy nagyon korszerűtlen útravaló. Sokszor megégettem magam miatta. Biztos te is. A mai világban sokkal életrevalóbb tanács, hogy keresd a másikban a rosszat. Lásd meg az önzését, a gyávaságát, a hiúságát, azt, hogy képtelen a hűségre - lásd meg az összes lappangó démonát. Előbb-utóbb úgyis szembesülsz velük. Kijön belőle. Talán belőled is.

A "Vigyázz, az emberek rosszak!" sokkal reálisabb útravaló, és ha megfogadod a figyelmeztetést, lehet, hogy sok bajtól megóvhatod magad. Csak nem tudsz szeretni. A szeretethez kell valami naivitás. Ezt nem én mondom, hanem Pál apostol.
"A szeretet... türelmes, jóságos, mindent eltűr, mindent elhisz, mindent elvisel... nem szűnik meg soha." Igen, mai józan eszünkkel azt látjuk, hogy a szeretethez nagyfokú naivitás kell. Elhinni azt, hogy védtelenül győztesek vagyunk, és odaadóan boldogabbak. Gyengén erősebbek. Ez ma nagy-nagy naivitás.
Még csak az sem ígérhető, hogy a szeretet győz. Sőt. Inkább azzal kell számolni, hogy vesztes maradsz. Szeretetlen világban élünk, és ha megszeretsz valakit, kiteszed magad annak a veszélynek, hogy szembe mész a szélviharral. Hogy a mai élet ellen élsz.
Ez az útravaló mégis arra biztat, hogy bátran szeress, de azt várd el a másiktól, hogy ő is ezt tegye! Mert szeretni csak ketten lehet. Néha többen is, de egy ember: kevés.
Amíg bírjátok, kézen fogva, egymást segítve, szembe mehettek az iszonyú erővel fújó korszellem port és szennyet kavaró szélviharával. Ketten megpróbálhattok a világ ellen élni, de egyedül kevés vagy. Ahhoz egy Jézus ereje kell.
Tudjátok - mert most már ahhoz a másikhoz is beszélek, akivel szerencsés esetben összefogtál -, hogy a világ ellen éltek. Minden házasság lázadás a modern világ ellen. Ezt minden pillanatban tudnotok kell. A világban nincs szeretet. Egymást nézhetitek gyanútlan és jóságos szemmel, de a világot soha!
Amikor az esküvőn összenéztek, tudjátok, hogy most nemcsak egymással, de az egész világ ellen is összeesküdtetek.


Forrás: Life.hu

2012. szeptember 16., vasárnap

Heti útravaló Müller Pétertől - 32. rész

"Vedd ki a gyereked olyan iskolából, ahol gyűlölik, vagy nem szeretik. Megnyomorítják."

Ez az útravaló többről szól, mint a gyerekedről. Mindketten - te és én is - benne vagyunk. Nem is biztos, hogy igaz, mert ez a mondat személyes élettapasztalatom. Nem törvényszerű, hogy te is így vagy vele.
Én szeretet nélkül nem tudok élni. Félek. Keserű és reménytelen vagyok. Fuldoklom. Fázom. Ha csak egyetlen módom van rá - elmenekülök. Persze van, amikor nincs erre mód. Maradni kell. Akkor is keresem azoknak az embereknek a közelségét, akik szeretnek, és akiket én is tudok szeretni. Lehet, hogy csak pár emberről van szó. Manapság az is nagy szó. Olyan, mint az Északi-sarkon egy működő kályha: odabújok mellé.
Ez az érzékenységem nagy gondot okozott egész életemben, mert ebben az országban mindig aránytalanul sok volt a gyűlölet és a rosszindulat. Ez mindenkinek feltűnt, aki hosszabban időzött nálunk, s az álarc mögé látott, amelyet viseltünk és viselünk.
Ezért egy különleges élettaktikát választottam nem tudatosan, hanem még egészen kicsi koromban: ha nem szerettek valahol, továbbálltam. Ha csak tehettem. Az óvodában például sok sérelem ért, s bölcs anyám nem azt mondta, hogy "Szokd meg, ilyen az élet!" - hanem kivett onnan. Otthon maradtam, de sajnos a szüleim között is sok volt a robbanásig feszült indulat, és az országban még több volt: háború tombolt. Nem lehetett máshová menni.
Akkor alakult ki bennem az ösztönös képesség, hogy néha meg tudom szelídíteni a körülményeimet, vagyis ha nem mély a gyűlölet, át tudom hangolni azt. Néha egy jó szóval, ügyes taktikával s némi bátorsággal és lelki erővel élhetővé tudom varázsolni a környezetemet.
Ezt az ösztönös, gyermekkorból hozott "ügyességemet" később a Jóskönyv, a kínai Ji King tudatossá tette bennem. Azt mondta ugyanis, hogy mindenkiben ott rejlik a "jó ember". Lehet, hogy nagyon mélyen, de ott van. Meg kell szólítani, ha lehet. Ha nincs rá mód, elmenekülök. Persze nem mindig lehet, tudom. Akkor megpróbálok egy lelki szkafandert húzni magamra, de ez már egy természetellenes állapot. Ahogy a gyűlölködés is az.
Őszintén megvallom, azért lennék rossz párkapcsolati tanácsadó, mert én a legtöbb embert menekülésre biztatnám. Ha szeretet van - a többi már könnyen megoldható, de ha nincs, akkor semmi sincs. Akkor csak szétfoszlott ruhát varrogatunk, tört cserepet ragasztgatunk. Nem érdemes.
Én inkább élek egyedül, mint másokkal, szeretethiányos légkörben. Ha nem vagyunk rokonlelkek, ne fogadd el ezt az útravalómat. Lehet, hogy neked más élettaktika való.


Forrás: Life.hu

Wass Albert: Nagyapám tanítása

- Idefigyelj – mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?!
Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel.

- Idefigyelj – mondta. – Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted?
- Értem – hebegtem megrendülve.

- Dehogyis érted – csapott le reám a szava -, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed. Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor leérettségizel, a tied lesz. Ez az óra számomra minden csecsebecsénél értékesebb. De ellophatod. Visszaadhatod, vagy megtérítheted az árát. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét, vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted?
Értettem. Úgy megértettem, hogy attól a naptól kezdve, ha valakinek szavamat adom, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszek – akkor már ott vagyok öt perccel azelőtt, még ha vénasszonyok esnek is az égből, ahogy drága jó nagyapám szokta volt mondani. Erre neveltem gyermekeimet és unokáimat is. Nem azért, mert késni neveletlenség, hanem mert több annál. Aki öt percet késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha.

- A megbízható embert még ellensége is tiszteli – mondta volt nagyapám -, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfú a szél…


Heti útravaló Müller Pétertől - 31. rész

Ha szeretlek: ismerlek. És ha nem ismerlek, nem is szerethetlek igazán."
Ez egy nagyon nehéz útravaló. Egy szót elrejtettem benne. Azt, hogy "igazán". Az első pillanatban talán azt mondod: persze, ez így van, de aztán eszedbe jut, hogy hány embert ismersz, aki nem ismeri igazán azt, akit szeret, és mégis szereti - például a gyerekét.

Hány szerető anyáról mondható el, hogy ismeri a gyerekét? Hogy igazán ismeri. Hogy látja a lelkének megoldható és megoldhatatlan gubancait, tudja, hogy mit érlel a sorsa? Hány anya tudja, hogy valójában kit szült a világra?

Ehhez nem elég a legmélyebb érzés, aggodalom és ösztön. Nem elég az sem, hogy hús a húsából. Nem elég, hogy benne érlelődött, és sokáig az ő szívével élt. Ehhez már egy bölcs, mesteri tekintet kell. Kevés anya ismeri igazán a gyerekét.
Ez az útravaló azt mondja, hogy ha ez így van, és nem ismeri igazán, akkor nem is szeretheti igazán. Miért? Mert az anyai aggodalmával árthat neki. Azt hiszi, jót akar, és közben rosszat tesz neki - például nem tudja elengedni. Nem engedi felnőni, magához láncolja. Érzelmi karanténba zárja - merő "szeretetből". Látod, idézőjelbe tettem a szót, mert ez nem valódi szeretet. Érzelmileg forró és ragaszkodó, megóvó, de értelmileg vak, süket, ostoba és ártalmas.
"Jól csak a szívével lát az ember." Híres mondás, és nagyon szép, de nem igaz!
"Jól csak a szívével és fejével együtt lát az ember" - ez az igazság. Nem véletlenül van két szemünk. Csakis így látjuk plasztikusan a valóságot. Az a "harmadik szem" - mely a hagyomány szerint megvakult bennünk, s ami valaha a homlokunk középén volt - egyetlen szem volt ugyan, de egyszerre látott érzelmesen és értelmesen is. Nemcsak érző, de értő tekintet is volt. Az igazi szeretet nem lehet csak érzelmes, mert akkor nem tudod, hogy kit szeretsz. Belevetítesz a másikba valakit, aki nem ő.
Nem őt szereted, hanem azt a másikat, amit képzelsz róla, aki a lelkedben él. Ne félj megismerni a másikat, nemcsak szívvel, hanem értelemmel is, és ha majd egyszer felbukkan emlékezetedben ez a mondat, tanácsolom, hogy nézd meg fordítva is. Úgy is igaz.
Csakis ésszel, értelemmel sohasem ismerhetsz meg igazán egy embert. Szív is kell hozzá.


Forrás: Life.hu

2012. szeptember 15., szombat

Anthony De Mello: Öngondoskodás

Egy ember az erdőn ballagott keresztül. Egyszer csak megpillantott egy rókát, amelyiknek hiányzott az egyik lába. A férfinek az a kérdés motoszkált a fejében, hogy vajon hogyan maradt a róka életben? 
Aztán megpillantott egy tigrist, elejtett zsákmányával a szájában. A tigris teleette magát, s a maradékot hagyta, hogy a róka elfogyassza. A rókát Isten ugyanezen a tigrisen keresztül táplálta másnap is. 
Az ember ámulatba esett Isten jóságától. Nyomban el is határozta, hogy ő is meghúzza magát egy sarokban, és teljesen az Úrra bízza magát, aki majd gondoskodik minden szükségletéről. Úgy is tett, de hosszú ideig semmi sem történt. A szerencsétlen már majdnem halálán volt, amikor egyik napon hangot hallott: 
- Ó, te tévelygő, nyisd ki a szemed, és pillantsd meg az Igazságot! Ne a sánta rókát utánozd, a tigris példáját kövesd!"

Heti útravaló Müller Pétertől - 30. rész

"Nem tudsz olyan közel lenni hozzám, hogy ne hiányoznál szüntelenül."

Ez az útravaló csak szerelmeseknek szól, ha nem voltál szerelmes, nem érted. Akkor csak olvasd úgy, mint vallomást egy tájról, amelyet nem láttál még. Egyszer talán arra jársz te is!

Szóval, ha szerelmes vagyok, rád gondolok, mert hiányzol. Látlak, és hiányzol. Megfogom a kezed, és hiányzol. Átölellek, és hiányzol. Megcsókollak, és közben mégis hiányzol. Ölellek, az enyém vagy, s egy pillanatnyi gyönyör után, újra csak hiányzol.
Nem tudok úgy beléd bújni, hogy ne hiányozzál még. Nem tudlak olyan szorosan magamhoz húzni, hogy ne hiányozzál még. Vágyódom rád, s néha azzal áltatom magam, hogy mint egy madárkát elfogtalak, a markomba szorítalak, végre az enyém vagy, de közben azért ott lappang bennem az aggodalom: elszállsz.

Nem vagy az enyém! Soha! A magadé vagy.

A szerelem: örök vágyódás. Vágyódás a vágyra. Ha "csak" egyszerűen szeretlek, akkor a szó hétköznapi értelmében jó veled. Jó, hogy mellettem vagy, és ha elmész, nem hiányzol, mert tudom, hogy előbb-utóbb visszajössz, de ha "szerelmes" vagyok beléd, akkor nemcsak jó veled, de szenvedek is a hiányod miatt. Elérhetetlen vagy.
Hiába mohó ölelés, szeretkezés, csók, elfáradok és elalszom, de amikor felébredek, megint hiányzol. Az "enyém vagy" érzése csak egy átsuhanó pillanat élménye. Nem lehetsz az enyém, és én se a tiéd. Mindig sóvárgunk egymásra.
Ilyenkor sejtjük meg, hogy a szerelem egy transzcendens élmény. Eggyé tenni a kettőt - lehetetlen. Nem igazi szerelem az, amelyben nincsen szenvedés. Csak az tud nagyon boldog lenni, aki nagyon boldogtalan is tud lenni. A kettő együtt jár.
Még az a szerencse, hogy a fájdalomban is sok öröm van. Erről szólnak a legőszintébb szerelmes versek és az imák is. Mert az igazi istenszeretet leginkább a szerelemhez hasonlít: Énekek éneke.
Szeretnél szerelmes lenni? Én igen. Ez bennem a legértékesebb.


Forrás: Life.hu

2012. szeptember 12., szerda

Heti útravaló Müller Pétertől - 29. rész

"Fölemelkedni arra a magasságra, ahonnan magadat, mint idegent láthatod, igen szükséges dolog. Ez az emberi lélek legmagasabb rendű aktusa."

Ez fontos útravaló. Néha nézd meg magad úgy, mint egy idegent, mintha nem is te lennél. Mint egy másik embert, akit most akarsz megismerni.
Túlságosan bele vagy keveredve önmagadba. Azonosultál minden érzelmeddel, indulatoddal, rögeszméddel, ítéleteddel. Azt hiszed, az vagy, akit gondolsz magadról. Akinek épp érzed magad. Lépj ki a hínárként magad köré varázsolt világodból. Nézd meg magad - felülről.
Úgy, mintha most látnád magadat először - látod? Ez egy meditatív pillanat. Ilyenkor egy kicsit Isten szemével nézel, és látod, hogy hol tévedsz, hol csapod be magad, hogy jó úton jársz-e, vagy sem. Látod, miért vagy beteg, hol rontod el a kapcsolataidat. Látod, miért nem tudsz találni valakit, barátot, társat, holott szeretnél.
Föntről másképp néz ki minden! A hited vakhit, önáltatás, maszk, amely önmagad elől is takar. Nem az vagy, akinek véled magad. Látod, hogy gyakran nem neked, hanem másoknak van igaza. Ők tudják jobban - sajnos! Ebben a felülnézetben nemcsak magadat látod igazán, de másokat is, a barátodat, az anyádat, a gyerekedet is, és főleg a hozzájuk való viszonyodat.

Látod, merre visz a jövőd útja, és azt is, hogy hol rontod el az életedet. Látod, mint egy sas a magasból, hogy az út, amin jársz, jó út-e, vagy zsákutca. Látod, hogy lelki életed jó része abból áll, hogy igazold az összes rögeszmédet, nemcsak mások, hanem magad előtt is - ez a veszélyesebb. Senkit nem tudsz becsapni úgy, mint önmagadat!
Ezért mondom, hogy kilépni az önvarázslatból az emberi lélek legmagasabb rendű aktusa. Kevesen tudják megtenni. Pedig ez az önismeret. Nézni felülről! Aki néz, az is te vagy - az Igazi Éned. Akit lát, az is te vagy - a földi szereped.
Ez a tekintet: varázstekintet. Az igazit látni azt jelenti, hogy megszünteted a ködöt és zűrzavart, amelyben élsz. Innen kezdve megszépülhet az életed.
Mint egy jó sakkozó, hirtelen megérted a partit, amit játszol, és amit mások játszanak veled, és szabad leszel. Az igazság szabaddá tesz


Forrás: Life.hu

Hogy maradj fiatal.

1. Dobd ki a haszontalan számokat. Úgymint kor, súly, vérnyomás. Hadd aggódjanak a doktorok, ezek miatt. Emiatt fizeted „őket”.
2. Csak vidám barátokat tarts! A rosszkedvűek lehúznak
3. Tanulj folyamatosan. Tanulj többet a számítógépről, autókról, kertészkedésről, és mindenről... Soha ne hagyd az agyadat pihenni. „A pihenő agy az ördög műhelye”. Az ördög neve Alzheimer.
4. Élvezd, az egyszerű dolgokat.
5. Nevess gyakran, hangosan és hosszan. Nevess, amíg ki nem fulladsz.
6. Néhány könny esik néha. Tűrj, gyászolj, és menj tovább. Az egyetlen személy, aki egész életünkben velünk van az magunk. ÉLJ, amíg élsz.
7. Vedd magad körül olyan dolgokkal, amiket szeretsz. Legyen az család, háziállat, emléktárgy, zene, növények, hobbi, akármi. A te otthonod a te menedéked.
8.Törődj az egészségeddel. Ha jó, tartsd meg. Ha instabil, javíts rajta. Ha túlmegy az erődön, kérj segítséget.
9. Ne tégy bűnös kirándulásokat. Menj sétálni az utcára, vagy a szomszéd megyébe, vagy idegen országba. De ne oda, ahol BŰN van.
10. Mondd, az embereknek minden lehetőséget kihasználva, hogy szereted őket.

És mindig emlékezz:
Az életet nem a lélegzetvételek számával mérjük, hanem azokkal a pillanatokkal, amikor elakad a lélegzeted.

Heti útravaló Müller Pétertől - 28. rész

"Mi férfiak hazajárunk belétek. Nélkületek otthontalanok vagyunk. Nem valljuk be, de így van. Ti pedig, nők, arra vágytok, hogy lakjon bennetek valaki. Mégis: mennyi otthontalan férfi van, és milyen sok nő él, akiben nem lakik senki! Miért nem tudunk szeretni?!"

Egy kérdés, amire nincs felelet. Miért van az, hogy hosszabb távon nem bírjuk ki egymást? Miért van az, hogy ritkán tudunk találkozni? És ha találkozunk - miért nem tudjuk egymást megtartani?
Miért van az, hogy előbb-utóbb nem jó benned, és én sem bírom tovább, hogy bennem élsz? Miért választjuk inkább a hazátlanságot és a magányt, mint a "benned és veled lenni" érzését? Miért van az, hogy előbb-utóbb nem bírlak már magamban hordani?
A heti útravalónk nem kíván válaszokat adni. Inkább csak mesél egy helyzetről, amely a világválság egyik fájdalmas tünete. Hogy "Nincsenek találkozások, csak karambolok" - ahogy Hamvas Béla mondta. Ebben élünk.
Nehéz elfogadni egy másik embert, vele élni és elviselni a természetét. Nagyon nehéz.Valójában ez áldozat lenne. Föl kellene áldoznunk az egónkat. Az ego ugyanis - bár sóvárog sok mindenre, de szeretetképtelen.
Nem az a baj, hogy önmagáért él, hanem az, hogy sajnos a másik ellen is. Előbb-utóbb zavarja a másik ember. Nem jó neki, ha az ott van. Szüntelenül lemondásra, alkalmazkodásra készteti. Nem lehet minden úgy, ahogy ő akarja. S ezt nem bírja elviselni.
Most mondom a lényeget: amilyen viszonyban vagy a saját egóddal, olyan reményed lehet egy párkapcsolat kialakítására is. Túl nagy egóval egy nő alkalmatlan arra, hogy otthont teremtsen - és egy férfi alkalmatlan rá, hogy hazataláljon benne.
Nem tudják egymást valóban megszeretni. Csak ideig-óráig. Az igazi szeretet - bármilyen patetikusan hangzik - időtlen! Lánykorodban éppúgy szeretlek, mint vénkorodban. Nem múlik el. Kár, hogy megöregedtünk - de a tűz nem hunyt ki.
Észre sem vettük, hogy az eltelt évtizedek során hány millió kompromisszumot kötöttünk. Hogy mennyire mások lettünk! Ez a szó, hogy "szeretet", hányféle színváltozáson, válságon, szenvedésen és gyönyörön ment át.
És mégis! Valahol - kezdetben - rájöttünk, hogy igen, én hazataláltam benned, és hogy bennem lesz a te otthonod. Ha egy kapcsolat nem ezen az alapon áll, nem működik sokáig.
Akkor már jobb a magány.


Forrás: Life.hu

2012. szeptember 8., szombat

Heti útravaló Müller Pétertől - 27. rész

"Csak annak nem fáj semmi, aki nem szeret. A közönynek nincsenek idegvégződései."

És mégis: milyen jó szeretni! Milyen öröm! Milyen boldogság, részegség és "végre hazataláltam!" érzés! Az e heti útravalóban egy titkot rejtettem el. Olyan, mint egy mazsolaszem a kalácsban. A titok így szól: "Nem baj, ha fáj!"

Aki az élet művésze, tudja, hogy a fájdalomban és a szomorúságban titkos öröm rejlik. Élvezet. Néha kifejezetten jólesik sírni, és szeretünk szomorú történeteket nézni, hosszan üldögélni a bánat felhőiben. Észrevetted már? Ki sem tudnak csalogatni belőle.
Az, hogy "nincs", hogy "elveszett", hogy "elhagyott"", hogy "elmúlt" - fáj. Nagyon fáj. És mégis: lehet ez a fájdalom szép is.
Hogy miféle gyönyör van az ilyesmiben, nem tudom, de van. Sokszor tapasztaltam, hogy szeretek sírni. Néha kifejezetten hiányzik, és nem bírom, ha ilyenkor vigasztalnak. Úgy érzem, hogy meg akarnak fosztani valamitől. Mitől? Hogy élvezzem a szomorúságot.
Igen, barátocskám, az élet egyszerre öröm és fájdalom. S amíg lélek van a testben, mindkettőt átéljük. A derűt és a bánatot. A találkozást és az elhagyatottságot. Azt, hogy "vele" - és azt, hogy "nélküle". Csak a holt nem érzi mindezeket, mert nem létező. Közönyös. Nincs. Csak az fáj, ami él.
Tanuld meg élvezni, ha fáj a lelked. Gondolj arra, hogy ez az élő lélek jele benned! Néha napsütés, néha ború és vihar. Nem baj! Nem emlékszel, hogy gyermekkorodban mennyire szerettél sírni? Jézus is sírt. Buddha is, főleg akkor, ha másokat sírni látott.
Szeresd a könnyeidet, de azért egyre ügyelj! Van termékeny, és van terméketlen szenvedés is. A termékeny szenvedés mögött süt a Nap. A terméketlen szenvedés mögött nincs Nap - világvége van. Ha fáj valami: sírjál.
Sós könnyeket, mint a tenger vize. Szeretsz a végtelen tengerben úszni? Nos, tudd, hogy ilyenkor Isten könnyében úszol. Ilyen csodálatos lehet a szomorúság.


Forrás: Life.hu