Heti útravaló Müller Pétertől - 110. rész

"Kit szeretünk igazán? Akiben az álmunk és a valóságunk egybeesik."

Ha szerelmes vagy, még álmodni sem tudsz magadnak valakit, akit jobban, mélyebben és erősebben szeretsz, mint őt. Ha álmodnál, csakis őt álmodnád. Az igazi szeretetben ugyanis az élet valósága és a lélek valósága egybeesik. A szeretetben fedésbe kerül az eszményi és a reális. Behunyod a szemed, s őt látod. Kinyitod, s őt látod. Elalszol, s vele álmodsz. Nincs jobb és vonzóbb és ismerősebb, mint ő.

De így vagy a gyerekeddel is. Nem cserélnéd el senki más gyerekével. Még akkor sem, ha az a másik gyerek szebb és okosabb, mint a tiéd. De még a kutyádat sem adnád oda egy másik kutyáért, mert ez a TE KUTYÁD, a legkedvesebb kutya a világ összes kutyája között. Minden kutya idegen - a tiéd ismerős. Akkor is ismerős, ha nem látod, csak a lihegését hallod. Akkor is, ha nincs ott, csak rá gondolsz.

Mert nem a szemeddel látod, hanem a szíveddel. Ezt jelenti a "szívvel való látás". Ha a szíveddel nézel, az eszményit látod. A te számodra eszményit. Másoknak nem az, mert ők nem a szívükkel nézik. Mások számára a kutyád nem szép, a gyereked néha kifejezetten csúnya, és nem is annyira kedves - s ha a szerelmedre néznek, nem értik, mit szeretsz benne. Se nem szép, se nem kedves, se nem annyira kívánatos - azt mondják rád, hogy káprázatokban élsz, elvarázsoltad magad.

Igaz ez? Nem! Az igazság az, hogy nem azzal a szemeddel nézel, mint ők. Kinyílt a másik szemed. A szíved szeme. Bárkire ránézel ezzel a szemmel, azonnal másképp látod. Egy kóbor cicát elüt az autó, megsajnálod, magadhoz veszed, s előbb-utóbb, vagy azonnal kinyílik a szíved szeme, s többé nem tudsz megszabadulni tőle. Már nem egy kóbor állat, hanem a NAGY Ő.

Jézus - azt mondják - a szívével látott. S aki követni akarja őt, annak ki kell nyitnia a szív szemét.

Heti útravaló Müller Pétertől - 109. rész

"Az ember sohasem azt hallja, amit mondanak neki, hanem amit a lelkében lefordít magának."

Így működünk, csak nem vesszük észre. Minden külső benyomást újrateremtünk magunkban. Minden érzést, gondolatot. Ha én azt mondom neked: „kék”, a benned fölvillanó kék más lesz, mint az enyém. Ha én azt mondom: „Jézus”, az, akire én gondolok nem ugyanaz, mint akire te gondolsz, még akkor sem, ha mindketten római katolikusok vagyunk, és egymás mellett ülünk a templomi padban.

Mindent újrateremtesz magadban, a saját életanyagodból. Az emlékeidből, tapasztalataidból. Megdöbbennél, ha látnád, hogy milyen kevés az, ami egyforma. És hogy mennyire élsz egy olyan külön világban, melyet önmagad teremtesz.

És ez a világod is változik, szüntelenül. A könyv, amit elolvastál kamaszkorodban, nem ugyanaz, amit elolvasol húsz év múlva, harminc éve múlva, vagy idős korodban. Minden mondata mást jelent. Másképp működik a belső „fordítód”. Mindig azt hitted, hogy érted, de később rájössz, hogy nem értetted igazán.

Nagy titok ez a belső fordító. Egy néger, ha megtér, el sem tudja képzelni, hogy Szűz Mária nem néger, hanem egy sápadt, fehér asszony. Pláne, hogy zsidó. Alig találsz olyan festményt, ahol Mária ne úgy nézne ki, ahogy a festő elképzelte: sápadt és sovány németalföldi asszony, szép, olasz lány, vagy fekete hajú, sötét szemű spanyol – kevés művésznek jutott eszébe, hogy Máriát zsidónak ábrázolja. A környezetét igen, de őt nem. Mert nem annak látta.

Egy Mária-portrén ott van a művész női eszményképe, amiben benne van az anyukája és az első szerelme, de semmiképpen sem az a valóságos ember, aki feltehetően valaha volt és megszülte a kis Jézust.

Lehet, hogy nem is volt szép nő. Csak jó. Ezt már nem is merjük elképzelni. És ez így van mindennel. Megérteni egymást csak a lelkünk legmélyén tudjuk.

Heti útravaló Müller Pétertől - 108. rész

"Minden reggel, amikor fölkelsz, keresd meg magadban azt a gondolatot vagy érzést, amiért érdemes élni."

Nem mindig könnyű. Lehetünk bajban, rossz helyzetben, tartósan nehéz helyzetben is. De egy új nap mégis új nap! És ahogy a földi Nap is minden reggel fölkel és eloszlatja a sötétséget, úgy föl kell hozni a belső napunkat is. Magától nem mindig jön fel. A világ, amelybe születtünk, ritmusra jár. Reggel föltámad, nappal kibomlik és él - és éjszaka visszatér önmagába és meghal. De csak átmenetileg. Mert hajnalban oszlik az álom és az öntudatlanság - és megint föltámadunk.

Az éjszakából ki kell jönni. Tudatosan! Meg kell születnünk minden reggel. És ez nem megy "magától". Kell valamiféle szertartás. Ez lehet egy zuhany, fürdés, légzőgyakorlat, kávézás, lehet valami reggeli mozgás is, esetleg egy bizakodó gondolat, amit az ember még nehéz helyzetekben is átélhet.

Ez azért fontos, mert a kezdetet mindig visszük magunkkal. Bölcs mondás az, hogy „bal lábbal kelt fel.” Jobb lábbal kell. Évezredes megfigyelés van az ilyen mondás mögött. Nem mindegy, hogy valamit mivel indítunk. És ez nem csak a reggelre vonatkozik. Hanem minden kezdetre, minden elindulásra.

Művészek - zongoristák, karmesterek, színészek - tudják, hogy az első pillanatban minden eldől. Ezért koncentrálnak. Szedik össze magukat. Keresik magukban azt a nyugodt, pozitív erőt, kedvet és ihletet, amely nélkül semmire sem jutnának. Ne várd, hogy magától megjön a kedved. Föl is kell idézned.

Heti útravaló Müller Pétertől - 107. rész

"Sokszor azért leszel beteg, mert keveset vagy egyedül, magaddal."

Bizony, ez így van! Másokért élünk és másokkal élünk - de ennek határa van. Mert önmagunkkal is élünk. Van, amit csak egyedül, magaddal tudsz megoldani. És ha ezt nem bírod megtenni, vagy nem hagysz rá időt, és túl sokat forogsz az emberek között, eljön az a pillanat, amikor a szervezeted védekezni kezd mások ellen.

Másokkal lenni ugyanis feladat. Nemcsak öröm - de nagy munka is. Figyelni, alkalmazkodni, kifelé fordulni, odaadni… És van, amikor már nincs mit adnod. Ilyenkor már csak a tartalékodat emészted, s észre sem veszed, hogy szüntelen önvédelemben élsz.

Nem vagy már önmagad. Ekkor leszel lázas, náthás, légcsőhurutos, vagy kapsz olyasféle betegséget, amely arra figyelmeztet, hogy vonulj ki egy kicsit a világból. Íme, itt a jogalapod, hiszen beteg vagy - és légy egy kissé egyedül.

Pihend ki a másokkal való kapcsolatok fáradalmát. Ebben sokszor azok is benne vannak, akiket szeretsz. Ők sem jöhetnek most a közeledbe. A magány: szent állapot. Nem akkor, ha valaki végleg benne marad, hanem akkor, ha időnként, átmenetileg, megvalósítja.

A mai ember észre sem veszi, hogy nehezen bírja ki önmagát. És másokhoz nem a szeretet viszi, hanem az önmagától való menekülés. Ez nem jó. Ahogy a lélegzetvételünk is kettős: kilélegzünk és belélegzünk, úgy a lelkünk is kettős: kifelé fordulunk és befelé.

Az egészséges ember így működik. Magammal vagyok - és veled. Magammal vagyok - és veletek. Odaadom magam - és visszaveszem. Ez így normális. Rohanó életünk kibillent ebből az egyensúlyból. Ne engedd! Érezd magad jól, egyedül. És teremtsd meg ezt az állapotodat, ha kell, erővel is.