Heti útravaló Müller Pétertől - 5. rész

"Az igazi szeretet szabadságból van szőve. Ezért eltéphetetlen. Nincs benne enyém, tiéd, nincs benne félelem. Ez az, amit nem ismerünk - mert nem tudunk igazán szeretni."

Ez nagy titok. Nekem is gyakran az, pedig tudom, hogy így van. Én is úgy vagyok vele, hogy örökké féltelek! Ha nem vagy a karjaimban, ha nem érezlek és ölellek görcsösen, félek, hogy elvesztelek. Elmész, elfejtesz, nem szeretsz már, meghalsz - és sohasem látlak többé.
Ha nem vagy mellettem, ha nem birtokolhatlak és érezhetlek a közelemben - úgy érzem, elveszítettelek. És mégis, látod, az történt velem, réges-régen, hogy életem legnagyobb szerelme elhagyott. Iszonyúan fájt. Majdnem utánahaltam. Fájt a hiánya, szüntelenül fájt, mint egy gyógyulatlan seb, de azt mondtam magamnak: Ha Ő AZ, akkor visszajön. Ha nem, akkor felejtsd el, nem kár érte!
De ezt nem én mondtam. Én állandóan zokogtam. Főleg éjszaka. Minden fájdalom éjszaka fáj jobban. Ezt egy magasabb hang mondta bennem, egy bölcs hang, aki nevelt engem, s aki tudta, mi az a szeretet. És képzeld: visszajött! Öt év után! Öt hosszú év után. Visszajött egészen másképp, mint ahogy elment. Én is megváltoztam, teljesen, és visszajött.
Azóta vele élek, több mint egy fél évszázada. Abban az öt keserves évben tanultam meg, mi az IGAZI SZERETET. Nem "elengedő" - mert az olyan, mintha eltépnéd egy léggömb zsinórját, s elengednéd a határtalan semmibe. Nem. Az Igazi Szeretetnek nincs zsinórja. Láthatatlan és eltéphetetlen. Mindig megmarad.

Megöregszel - de megmarad.
Megbetegszel - megmarad.
Meghalsz - megmarad.
Nem érzelmi összehangoltság - hanem összetartozás.

Bárhová mehet, kalandozhat, kóborolhat, öregedhet, vénülhet, változhat, másokkal is próbálkozhat - de visszatér. Az Igazi Szeretet nem térben és időben van. Ezért szabad.

Azt mondod, mint a bölcs halász: "Azt csinálsz, halacskám, amit akarsz! Oda úszol, és azzal fickándozol, akivel csak akarsz. Tőlem nem tudsz elválni, ha igazán szeretsz és szeretlek - a háló végtelen!"
Ugye tudod, hogy az Igazi Szeretet ritka?

Forrás: Life.hu

Heti útravaló Müller Pétertől - 4. rész

"Ha ölel a párod, és te átfogod meztelen testét, ne arra gondolj szeretkezés közben, hogy 'gyereket akarok! gyereket akarok!'... hanem arra, hogy 'szeretlek! szeretlek!'... És ha erre még jön egy gyerek is, tekintsd ráadásnak, és köszönd meg az Istennek!"

Ha ezen a gondolaton tűnődsz, három úton is elindulhatsz.

Az első: a szerelemnél nincs több. Nem valaki másért szeretlek, hanem magadért és önmagamért. A szerelmünkért szeretlek. Maga az ölelés a beteljesedés. Az, hogy végre együtt vagyunk. Ezt nem lehet fölülírni. Mert ez a Lét csúcsélménye. Mindennél és mindenkinél jobban hiányoztál, és most visszatalálunk, egymásba. (Ha már átfut rajtad a gondolat, hogy "Szívesen szülnék tőle gyereket" - az anya érez benned és nem a szerelmes. A még nem létező gyermeket máris jobban szereted, mint őt.)

A második: ha valamire az ember nagyon vágyódik, rendszerint nem kapja meg. Csak amikor már elengedi a vágyódást - akkor jön a beteljesedés. Amikor nem akarsz, és nem követelsz már. Amikor minden tőled telhetőt megteszel - és utána rábízod az egészet az Istenre, a Természetre, nevezd, ahogy akarod. Ez a mágia titka: megvágyni - és elengedni.

A harmadik: azt mondja a Tibeti Halottak Könyve, hogy a Lelkek odaátról, a "köztes létből" kilesik a szeretkezésünket. Vonzza őket a szerelemörvény. Egyszerre érzik a vonzást és taszítást, és vágyódnak a testi születésre. Azt akarják, hogy a férfi legyen az apjuk és a nő az anyjuk. Aszerint, hogy férfinek vagy nőnek születnek majd, vonzza őket az egyik, és taszítja a másik.
A lélek különös és minden szinten működő örök erotikája ez: nemcsak a két ölelkező test vonzza egymást, hanem a lélek is, a leendő gyermek lelke.
A szeretkezés erőtere csalja őt ide, a földi létbe. Ha azt látja, hogy leendő szülei nemcsak szeretkeznek, de lelkileg is szeretik egymást - hiszen ők is Lelkek, mint ő, ha testben élnek is -, szóval ha látja és érzi, hogy ez egy testi összecsapódás, egy szerelemörvény is, annál szívesebben hagyja magát beszippantani, s vállalja a leendő gyermek szerepét.
A népi szólás azt mondja a gyönyörű kisbabára: "Szerelemgyerek". Így van.

Forrás: Life.hu

Heti útravaló Müller Pétertől - 3. rész

A "Nekem így vagy jó, ahogy vagy" - nem a szeretet szavai. A kertedet sem fogadod el, ha gazos, a kutyádat sem, ha loncsos, mert ha szeretsz bárkit, bármit, gondozod. Önmagadat is.
Ez a heti útravalód. Ha elmélyülsz benne, hamarosan rájöhetsz, hogy szeretsz-e valakit igazán, vagy sem. Az is kiderül számodra, hogy téged szeretnek-e. Van egy biztos jele.
Akit az ember szeret, abban följebb néz. Nemcsak azt látja, aki - hanem azt is, akivé lennie kell. Nem az "eszményit", mert az csak önáltatás: olyan valakit látni a másikban, aki nincs benne valójában. Nem! Nem!
Ez a tekintet, vagyis a szeretet szeme a bölcs emberé, aki meglátja a másikban a szebbik, igazi arcát. Meglátja a hernyóban a lepkét. Benne van, csak meg kell szülnie még. Le kell tépnie magáról a hernyóságát, s ki kell bontania a színes szárnyait.
Látni a párodban vagy a gyerekedben a "lepkét" - ez a szeretet szeme. És nem csak bennük: önmagadban is! Te sem vagy készen. Te sem vagy jó "úgy, ahogy vagy". Magadon is szüntelenül dolgoznod kell. Magadat is meg kell szülnöd még. Kívül-belül.
Egy nő ad a külsejére, mert tudja, hogy az igazi arca nem az ápolatlan hajnali képe, hanem amikor kihozza belőle a legtöbbet. Amikor kifesti magát, kezd hasonlítani arra a "lepkére", aki benne él. (Nagy kultúrák szakrális szertartásaihoz a férfiak is kifestették magukat, hogy lássák az istenek: ilyenkor többek, mint akik. Van egy ünnepi ruhánk és egy ünnepi lelkünk is.) Így vagyunk, nemcsak magunkkal, de másokkal is.
Akit szeretsz, nemesíted, szépíted, segítsz neki méltóvá válni önmagához. Így vagy a gyerekeddel, de így kell, hogy legyen a pároddal is. Ha szereted, az egyetlen ember vagy, aki megmondhatja neki, hogy "elhagytad magadat, tessék följebb élni!" Ha szereted, tudod, hogy csak kívül gyenge, belül mégis erős, és csak kívül gyáva - belül bátor.
Te vagy az egyedüli, aki megmondhatja neki, ha önmagához méltatlanul él, mert a szeretet: jogosítvány az őszinteséghez. Ha szeret - jól figyelj! - meg is hallgat.
Lehet, hogy dühbe gurul, persze, kikel magából és üvölt, de előbb-utóbb meghallgat. Ha nem hallgat meg, nem is szeret igazán, és akkor minden hiába.
Nevelni csak a szeretet képes, és tudja is, hogyan kell.

Forrás: Life.hu

Heti útravaló Müller Pétertől - 2. rész

"Ha nem látlak a szívemmel, s te engem, remény sincs rá, hogy megértsük egymást."

Ez minden párkapcsolati probléma és "beszéljük meg" terápia végső igazsága és legnagyobb gondja. Csak azt érted meg, akit szeretsz. Ha van egy ugatós, ugrálós és harapós kutyád, vidáman élsz vele - ha szereted. Tudod, hogy ilyen: ugatós, ugrálós, harapós - ezzel együtt szereted. Nem jó, hogy ilyen - mégis szereted.
De ha van egy férjed, aki nem ugatós, nem ugrálós és harapós, de néha lehamuzza a szőnyeget, máris a plafonon vagy, s azt mondod: nem lehet élni veled! Miért? Mert nem szereted. Ha szeretsz valakit, elfogadod, hogy olyan, amilyen. Jobb lenne, ha más lenne, de így sem olyan nagy baj.
A szeretet - mondja Pál apostol - mindent elfedez. Egy idő után nem is igen látod, hogy ilyen ugrálós, ugatós kutyád van, a szomszédok figyelmeztetnek rá - a te szemed "elfedezi", hogy milyen kutya ez: mert szereted, és ez mindent felülír.
De ha ez a tekintet hiányzik egy párkapcsolatból - vagyis a szív tekintete -, akkor nincs ami "felülírja" a másik hibáit. Akkor jön a kívánságlista: Ne hamuzd le a szőnyeget! Ne cigarettázz! Add rám a kabátot! Légy figyelmesebb, udvariasabb! Osszuk be, ki mosogat, ki megy a gyerekért! Ne bámuld állandóan a televíziót! Néha hallgasd meg, mit mondok neked!...stb.
Minden hiába. Nem ezeken múlik egy jó kapcsolat. Mindent megtehet a másik, ha nem szereted, hiába, és ha ő nem szeret, akkor is hiába. Ha nem a szív szemével látjátok egymást - minden hiába. Fölösleges minden lélektani trükk, szolgálati szabályzat, nevelés, kérés, könyörgés, parancs, alkalmazkodás, szexuális tanácsadás, műveltség, jóakarat, igyekezet. A lényeget semmi sem tudja pótolni. A lényeg pedig mindent pótol.
Sok éven át porszívózod a lehamuzott szőnyeget, bosszúsan és morogva ugyan, de mégis - mert szereted! Ha meghal, azt gondolod: "Bárcsak visszajönne, és elszívna még egy cigarettát, és lehamuzná, sőt, kiégetné a szőnyeget! A legboldogabb pillanatom lenne!"
Ha szeretsz az élet dolgain gondolkodni, még azt is figyeld meg, hogy mindig a lényeg van meg először, s csak utána a részletek. Hiába stimmelnek a részletek: abból a lényeg sohasem áll össze! Szeress! Szeressen! A többit majd megoldjátok. Vagy elviselitek.

Forrás: Life.hu

Húsvéti útravaló Müller Pétertől

"Minden elválás és búcsú: kis halál. És minden találkozás: újjászületés."
Sem születni, sem meghalni nem szeretünk. Mindkettő nagyon nehéz. Az egyik azért, mert nem tudjuk, hová kerülünk és mi lesz velünk - minden új és ismeretlen még. A másik pedig, mert nem tudjuk elengedni a régit. Ragaszkodunk mindenhez, még akkor is, ha rossz, mert nem tudjuk, lesz-e másik. Még mindig jobb a megunt keserves régi, mint a semmi.
Világhírű zenebohócunk híres mondása: "Van másik!"
Láttad őt? Gonosz bohócok elvették tőle és összetörték a hangszerét. Ott maradt szegény kifosztva, szomorúan, zene nélkül, de a kabátja alól mindig előkapott egy új hangszert: kis fuvolát, kis trombitát, kis harmonikát, kis hegedűt, és játszott tovább. Csodálatosan! A zenét nem tudták megölni.
Azt kiáltotta, boldogan és büszkén: "Van máááásik!" Mindig van másik.
Tél után tavasz, éjszaka után reggel, betegség után gyógyulás, és halál után új élet jön.
Húsvét van!
Nézd meg a fehér és rózsaszín virágos fákat, a rügyeket, a sárga aranyesőt. Színes lett a világ és illatos. Érzed? Ez nem csupán virágillat, hanem az újjászületés mámora. Az egész természet azt kiáltja: VAN MÁÁÁÁSIK!
Friss! Új! Reménykedő! Élettel teli! Csukott arcodat fordítsd az égre: újra meleg a nap, és langyos az eső. Érzed? Minden újjászületik. Te is - csak vedd észre, kérlek! Hogy nemcsak halál van, hanem születés is.
A feltámadás nemcsak a hívők ünnepe, hanem minden emberé. A tiéd is. Rádöbbenhetsz, hogy erősebb vagy, mint a halál, és arra is, amit az eredeti görög szó, az anástasis jelent: "újra lábra állni". Benned van az erő, az Élet ereje, hogy újra lábra állj. Élő lélek van benned, nem lehet téged legyőzni.
Játszd tovább a zenédet! Szépen, vidáman.

Forrás: Life.hu

Vékey Tamás: Jézus nálad is zörget

Egy festőművész befejezte azt a festményt, amelyen dolgozott. János Jelenéseinek könyvéből azt a jelenetet ábrázolta, amikor Krisztus így szól: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek.” (3,20).
A festő kisfia megszólalt:
- Egy dolgot nem jól festettél. Kívül az ajtón nincs kilincs. Hiszen így az Úr Jézus nem is tud bemenni!
- Csak akkor mehet be - magyarázta az apja, - ha belülről kinyitják az ajtót, és ha Őt behívják. Ezért hagytam el a külső kilincset. Hiszen olvashatjuk: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek.”

Heti útravaló Müller Pétertől - 1. rész

"Ha azt mondod, 'Olyannak szeretlek, amilyen vagy!' - nem szeretsz igazán. Ha valóban szeretnél, többnek látnál, mint amilyen vagyok."

Forgasd a lelkedben a gondolatot, és rájössz, hogy ez tényleg így van.

Ha randira készülsz, kifested magad, dolgozol magadon, hogy szebbnek lássanak, és a másikon is látszik az igyekezet: jobbnak, szebbnek, kedvesebbnek, vonzóbbnak akarja mutatni magát, mint amilyen valójában.
Ez nem ugyanaz, mint amikor az eladó almákat kifényesítik a piacon. Ez a "többnek mutatom magam" ösztön arról szól, hogy több is vagyok! Ő is több, azért igyekszik, és ha nem igyekszik, nem szeret igazán, és ha jól éltek később egymással, ez így is kellene, hogy maradjon.

A szív szemével följebb nézünk a másikban - és magunkban is. A szív szemének kettős látása van. Egyrészt könyörtelenül látja, milyen vagy. Látja a hibáidat. Másrészt azt is, hogy milyennek kellene lenned! A kócos hajat félresimítja a homlokodon, és rád szól, ha valakivel tapintatlan vagy durva voltál, és örül, ha szép szemet festesz magadnak. Még azt is kedveli, ha műszempillák ékesítenek, s nem csipásan hunyorogsz rá.
Itt nemcsak arról van szó, hogy a "szív szeme" idealizál - hanem arról, hogy egy magasabb valóságot is lát. Valahol tényleg több vagy, és szebb, és jobb, és nemesebb, és szeretetreméltóbb.
Mindenkinek van egy hétköznapi arca, amely olyan, amilyen: látható. Van egy igazi arca, amely csak ritkán látható, még önmaga számára is.
Mindenki szebb, mint ahogy a tükörben riadtan megpillantja magát, mert a valódi önképe szebb, mint az, amelyik a tükörből visszanéz rá.
Ha a szív szemével nézel, ezt a valódi arcodat keresed. Magadban és másokban is. Nem azért, mert hazudni akarsz, hanem mert szebb vagy, és értékesebb, valóban.
És ő is - ameddig szereted.

Forrás: Life.hu

Bruno Ferrero: A két jégtömb

Volt egyszer két jégtömb. A hosszú télen keletkeztek egy sziklás, bozóttal körbevett üregben, a hegyoldalt beborító erdő közepén. Makacs közönyösséggel méregették egymást. Viszonyuk meglehetősen hűvös volt. Néhány - Jó napot -, egy-két - Jó estét -. Semmi több. Jégtörésről szó sem volt.
Mind a ketten azt gondolták a másikról:
- Igazán eljöhetne hozzám!
De a jégtömbök egyedül nem tudnak elmozdulni a helyükről. Így nem történt semmi és a jégtömbök még jobban önmagukba zárkóztak.
Az üregben lakott egy borz, aki egy nap így fakadt ki:
- Milyen kár, hogy itt bent kell lennetek! Gyönyörűen süt a nap odakint!
A két jégtömb feljajdult. Kiskoruk óta tudták, hogy a nap a legnagyobb veszélyt jelenti számukra.
Meglepő módon azonban, most az egyik jégtömb azt kérdezte:
 - Milyen a nap?
- Csodálatos! Maga az élet. - válaszolta zavartan a borz.
- Csinálhatnál egy kis rést az odú tetején. Szeretném látni a napot! - mondta a másik.
A borz nem várta meg, amíg megismétli. Fúrt egy kis lyukat a gyökerek közé és a nap meleg, enyhe fénye aranysugárként hatolt be az üregbe.
Néhány hónappal később egyszer délben, ahogy a napfény felmelegítette a levegőt, az egyik jégtömb észrevette, hogy olvadni kezd, és kis patakká változik. Másképpen érezte magát, nem volt már többé ugyanaz a jégtömb, ami eddig. A másik jégtömb is ugyanezt érezte. Pár nap múlva a jégtömbökből két kis folyócska kezdett csordogálni. Ki is folytak az üregből és nem messze onnan, csillogó kis tavat alkottak, amelyben az ég kékje tükröződött.
A két jégtömb még érezte saját hidegségét, de ezzel együtt a törékenységét és a magányt. A közös aggodalmat és bizonytalanságot is. Felfedezték, hogy keletkezésük egyforma és valójában szükségük van egymásra.
Jött két tengelice és egy pacsirta, hogy szomjukat oltsák. A rovarok ott zümmögtek a tó körül, egy puha, hosszú farkú mókus, pedig megfürdött benne.
És ebben a boldogságban ott tükröződött a két jégtömb, akik most szívet találtak maguknak.