Három fenyőfa

Három fenyőfa állt egy dombtetőn.

A legnagyobbik fa szép és egyenes volt, erős, messze nyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő volt nem olyan terebélyes, de napról napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban igazán nagyon kicsi volt, vékony törzsű és egészen alacsony.

- Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb Fenyő! - sóhajtotta ez a kicsike fa.

Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó. Karácsony közeledett.

- Bárcsak eljönne értem Télapó, és elvinne karácsonyfának! - sóhajtott a Legnagyobb Fenyő.

- Bárcsak engem vinne! - mondta a Kisebbik Fenyő.

- Bárcsak engem választana! - kívánta a Harmadik Fácska.

Egy napon fázós kismadár jött szökdécselve feléjük. Megsérült a szárnya, s ezét nem tudott repülni.

- Kérlek Legnagyobb Fenyő, itt maradhatnék az ágaid közt? - szólította meg félénken a kismadár a fát.

- Nem lehet! - mondta a Legnagyobb Fenyő - Nem használhatok madarakat az ágaim közt, mert éppen karácsonyfának készülök.

- Pedig úgy fázom - panaszolta a kismadár, a Legnagyobb Fenyő azonban nem is válaszolt.

Így hát a törött szárnyú kismadár odább ugrált a Kisebbik Fenyőhöz.

- Kedves Kisebbik Fenyő megengednéd, hogy itt maradjak az ágaid között? - kérdezte.

- Nem! - felelte a Kisebbik Fenyő. - Nem ringathatok semmiféle madarat az ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.

Ekkor szegény didergő kismadár tovább ugrált a Harmadik Fácskához.

- Drága kicsi fenyő, itt maradhatnék az ágaid között? - kérdezte.

- Hogyne maradhatnál kismadár - felelte a Harmadik Fácska. - Búj csak egészen hozzám. Majd megmelegítelek, amennyire csak tőlem telik.

A kismadár felugrott a Harmadik Fácska ágai közé, ott nyomban el is aludt. Hosszú idő múlva a Harmadik Fácska édes, halk csengettyűszót hallott. A hangok egyre közeledtek, már egészen ott hallatszottak a dombon. Elhagyták a Legnagyobb Fenyőt, elhaladtak a Kisebbik Fenyő előtt is, de amikor a Harmadik Fácska elé értek, elhallgattak.

Mind a három fácska látta az apró csengettyűket. Egy rénszarvas húzta szép, kicsi szánkón csüngtek, amelyből most kiszállott az utasa.

- Télapó vagyok- mondta - Karácsonyfát keresek egy nagyon kedves kicsi gyermek számára...

- Vigyél engem! - kiáltotta a Legnagyobb Fenyő.

- Engem vigyél! - ágaskodott a Kisebbik Fenyő.

A Harmadik Fácska azonban meg sem szólalt.

- Te nem szeretnél eljönni? - kérdezte tőle a Télapó.

- Dehogynem! Nagyon szeretnék - felelte a Harmadik Fácska - De hát itt kell maradnom, hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra. Éppen elaludt.

- Kicsike fa - mondta a Télapó - te vagy a legszebb fácska a világon! Téged viszlek magammal.

Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt megbúvó kismadár fel sem ébredt. Aztán szánkójába állította a csöpp fenyőt a kismadárkával együtt, majd maga is beült mögéjük. És a kicsi szánkó ezüstös csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon...

( Régi angol mese nyomán fordította: B. Radó Lili )  

A boldogság titka

Sok-sok évvel ezelőtt élt Indiában egy bölcs, aki azt mondta, hogy egy nagy titkot őriz egy varázs ládában, ami az élet minden területén sikeressé teszi, és ezért a világ legboldogabb emberének tartja magát. Sok irigy király ajánlott neki hatalmat és pénzt, még meg is próbálták ellopni a ládát, mind hiába. Minél jobban próbálkoztak a megszerzésével, annál boldogtalanabbak lettek, mert az irigység nem hagyta élni őket. Így teltek-múltak az évek és a bölcs egyre boldogabb lett. Egy nap egy kisfiú toppant be hozzá és azt mondta:

- Uram, én is határtalanul boldog szeretnék lenni, mint te. Megmutatod nekem, hogyan érjem el a boldogságot?

- A bölcs a gyermek tisztaságát és egyszerűségét látva így szólt:

- Neked megmutatom a boldoggá válás titkát. Gyere velem és nagyon figyelj: Valójában két ládában őrzöm a boldogság titkát, a szívemben és az eszemben. A nagy titok pedig nem más, mint egy lépésekből álló sorozat, amit életed végéig követned kell.

Az első lépés azt, hogy tudd: Isten minden dologban ott van és ezért szeretned kell őt, és hálát adnod neki, mindazért, amid van.

A második lépés, hogy szeresd önmagad és minden nap lefekvéskor és felkeléskor ki kell jelentened:

- Én fontos vagyok, képes vagyok, értékes vagyok, okos vagyok, kedves vagyok, sokat várok magamtól, nincs olyan akadály, amit le ne tudnék győzni. Ezt hívják magas önbecsülésnek.

Harmadik lépés, hogy a gyakorlatban is megvalósítod, amit magadról állítasz. Vagyis ha azt gondolod, hogy okos vagy, viselkedj okosan; ha azt gondolod, hogy képes vagy, tedd meg amit kitűzöl magad elé; ha azt gondolod hogy nincs akadály amit ne tudnál legyőzni, akkor tűzzél ki célokat az életedben és harcolj értük amíg el nem éred. Ezt a lépést motivációnak hívják.

Negyedik lépés, hogy ne irigyelj senkit, azért amije van, vagy ami ő maga, ők elérték a céljukat, te érd el a sajátjaidat.

Ötödik lépés, hogy ne őrizgess a szívedben haragot senki iránt; ez az érzés nem fogja hagyni, hogy boldog légy. Hagyd, hogy Isten törvényei tegyenek igazságot, te bocsáss meg és felejts.

Hatodik lépés, hogy ne vedd el azt, ami nem a tiéd, emlékezz, hogy a természet törvényei szerint, ha valakitől elveszel valamit, akkor holnap elvesznek tőled valami értékesebbet annál, amit elvettél. Fizesd meg a tartozásodat, add vissza, ami nem a tiéd, kérj bocsánatot, add oda mindenkinek azt, ami megilleti. Így biztosítod a békédet.

Hetedik lépés: Ne bánj rosszul senkivel. A világ minden élőlényének joga van ahhoz, hogy tiszteljék és szeressék.

És végül a nyolcadik lépés. Mindig mosolyogva kellj fel, és fedezd fel a szépséget és a jót a téged körülvevő dolgokban, gondolj bele, hogy milyen szerencsés vagy, amiért annyi mindened van, segíts a többieknek, anélkül, hogy arra gondolnál, hogy semmit sem fogsz kapni cserébe; figyeld meg az embereket és fedezd fel bennük a jó tulajdonságaikat, nekik is add át a titkot, hogy győztessé váljanak, és így BOLDOGOK LEGYENEK.