Heti útravaló Müller Pétertől - 49. rész.

"Angyalok, ha súgnak, mindig csak a benned lévő angyalit tudják megszólítani. Ha nincs benned, nem hallod."

Ez minden kommunikációra vonatkozik. Mindenki csak önmagát hallja. Ha mondasz nekem valamit, lefordítom a saját lelkem nyelvére. Te is ezt teszed, ha szólok hozzád. Mindenkinek saját világa van, melyben más-más visszhangot vernek a szavaink.
Csak akkor tudsz engem igazán megérteni, ha egy kicsikét "benned vagyok" - és te énbennem!
Múltkoriban "Imádság" címmel írtam egy jegyeztet:
"Adj Istenem egy embert, legalább egyetlenegy embert, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ilyen vagyok, igen, minden vacakságommal, zűrömmel és bűnömmel együtt!... Adj egyetlen embert, aki valóban Szeret!
És kaptam egy szomorú levelet:
"Megtettem. Mindenemet odaadtam. Nem fájdalmat és rosszat kapott, csak szeretetet. Mégis elhagyott! Hol rontottam el?"
Azt feleltem: nem tudom. Lehet, hogy sehol. Lehet, hogy ez a férfi nem szeretett. Én nem azt írtam, kedves, hogy ha mindenünket odaadjuk, akkor megvehetjük valakinek a szeretetét. Ilyen nincs! Sok nő ezt képzeli. Tévedés. Nagy csalódásokat szül.
Én azt írtam, hogy csakis az előtt szabad megnyílni, és átadni lelked titkos kódjait, aki bizonyosan szeret - annak az egyetlen embernek. A többinek nem szabad.
A testünket sem tanácsos csupán rajongásból bárkinek odaadni - a lelkünk belsejére és titkaira még inkább vigyázni kell. Szeretetet nem lehet venni. Még a legforróbb, legáldozatosabb szerelemmel sem. Még azon az áron sem, hogy "nem adom át neki a fájdalmaimat és a rosszat." (Én azt mondtam, hogy éppen azt kellene átadnod, őszintén - ha igazán szeret téged.)
Az "Imádságom" arról az "egyetlen emberről" szól, akihez őszinte lehetsz. Ez a férfi nyilvánvalóan nem az volt. Sajnos. Egyébként nem szabad kinyitni magunkat. Nekem még sok évtizedes házasságomban is kérdés, mik azok a titkok, melyeket át lehet adni a társamnak.
Ahogy egy élő sebünkbe sem engedünk bárkit belenyúlni - csakis azt, aki gyógyítani tud -, lelkünk sebeit is csak annak szabad föltárni, akinek a tartós (tehát maradandó) szeretete bizonyossá vált előttünk.
Ez a szerelemtől elvakult szegény nő "beleolvasta" a szövegembe a saját érzelmeit, s most nem tud a csalódásával mit kezdeni. Úgy érzi, nemcsak a férfi, én is becsaptam őt, hogy rossz tanácsot adtam neki. Pedig nem engem hallott - csak saját magát.
De mit tegyek?

Az ajándék

Egy végzős egyetemista fiú már hónapok óta kinézett magának egy sportkocsit az egyik autószalonban. Tudta, apjának nem okozna gondot, hogy megvegye neki, ezért volt olyan bátor, és ezt kérte magának ajándékba annak örömére, hogy befejezi az egyetemet.
A fiú véletlenül megtalálta az apja íróasztalán a kocsi megrendelőlapját. Nagyon megörült, hogy meg fogja kapni a kocsit, és izgatottan várta a diplomaosztó napját.
Amikor végre eljött a nagy nap, és megkapta a diplomát, édesapja behívta az irodájába, és ezt mondta:
- Fiam! Büszke vagyok rád, és nagyon szeretlek! Örülök, hogy ilyen jól helyt álltál az egyetemen, és most elkezdheted a nagybetűs életet. Hadd nyújtsam át sok szeretettel ezt az ajándékot - és erre egy szép díszdobozt vett elő.
A fiú izgatottan kezdte el kinyitni a dobozt, és döbbenten látta, hogy egy Biblia volt benne, melybe arannyal bele volt gravírozva a neve. Nagyon mérges lett és ezt üvöltötte:
- Apám! Van egy csomó pénzed és erre csak egy Bibliát vagy képes ajándékba adni !? - végül mérgében elrohant, és otthagyta a Bibliát a kis díszdobozban.
Évekkel később a fiú nagyon sikeres lett az üzleti életben. Volt egy jó állása, csodálatos családja és mindenki egészséges volt. Egyik nap eszébe jutott az édesapja, hogy meg kellene látogatnia, mivel már idős volt. A diplomaosztó napja óta nem látta. Miközben ezen gondolkodott, telefonon hívták és közölték vele a szomorú hírt, hogy az édesapja meghalt. Nagyon megdöbbent!
Amikor elkezdte intézni a temetés körüli teendőket, elment az apja házába, mivel szüksége volt néhány hivatalos papírra. Amint belépett a házba szomorúság és megbánás fogta el. Apja iratai között keresgélve megtalálta azt a Bibliát, amit kapott tőle. Érintetlenül ott volt az asztalán, ahogy azt ő ott hagyta.
Könnyes szemmel nyitotta ki, és az első oldalon a Máté 7:11 szerepelt apja kézírásával:
,,Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?"
És ahogy olvasta ezt az igét, a Biblia hátuljából kicsúszott egy slusszkulcs. Annak a sportkocsinak a kulcsa, amit apjától kért. A bilétáján a szalon neve, ahol átveheti, és egy megjegyzés: "FIZETVE".

Milyen sok alkalommal utasítjuk vissza az élet ajándékait, csak azért, mert nem abban a csomagolásban kapjuk, mint amiben elképzeltük!

Fontos, hogy kimondjuk: „Szeretlek”

21 év házasság után a feleségem arra kért, hogy vigyek el egy másik nőt egy vacsorára és utána esetleg egy mozira. Majd hozzátette: ”Szeretlek, de tudom, hogy ez a másik nő is szeret, és jól esne neki, ha egy kis időt együtt töltenétek”
És ez a bizonyos másik nő, akivel a feleségem kért, hogy randizzak nem más volt, mint az ÉDESANYÁM, aki már 19 éve özvegy volt, viszont a munkám és a 3 gyerek miatt ritkábban tudtam látogatni, jóformán csak a nagyon jeles alkalmakkor. Még aznap este felhívtam, hogy menjünk el egy vacsorára meg esetleg egy moziba utána. „Mi történt, jól vagy, minden rendben?” kérdezte aggódva.
Talán nem is csodálom, viszonylag későn este hívtam és ez a meghívás eléggé váratlan is volt, mivel ilyen randink soha nem is volt még. „Semmi baj nem történt, csak gondoltam jó lenne egyet vacsorázni, beszélgetni.” válaszoltam. „Csak te és én”. Majd egy kis néma csönd után rávágta, hogy „Nagyon szeretném, ez nem is kérdés”.
Azon a pénteken, ahogy érte mentem, hogy felvegyem a házánál egy kicsit ideges voltam, bár láttam rajta, hogy ő is elég izgatott a randi miatt. Az ajtóban várt, már a kabátját is magára vette. Még fodrásznál is volt előtte, a haja szépen begöndörítve és azt a ruhát viselte, amit a legutolsó házassági évfordulójukon vett fel. Úgy mosolygott, mint egy angyal. „Mondtam a barátnőknek, hogy randink lesz, teljesen odavoltak” szólt egyből, ahogy beült az autóba. „Alig várják, hogy meséljek mi volt a találkánkon.”

Elmentünk egy hangulatos kis étterembe, úgy belém karolt mintha csak a First Lady lett volna. Éreztem, hogy milyen büszkén állt az oldalamon, mint, ahogy egy igazi anyának kell. Miután leültünk elkezdtem felolvasni a menüt, mivel nem igazán látta tisztán az apró betűket. Ahogy olvastam, nagyjából a felénél felnéztem és láttam, milyen ámulattal bámul engem, egy kedves mosollyal az arcán. „Régebben mindig én olvastam fel a menüt neked, amikor kicsi voltál” mondta majd a tekintetében látszódott is, hogy elmerengett ezeken a régi szép időkön. Nagyon kellemes, jó kis beszélgetés volt. Lényegében átbeszéltük kinek mik a jelenlegi dolgai, élményei stb. tehát jól elnyúlt, sőt olyannyira, hogy le is késtük a mozit is. Később, ahogy megérkeztünk a házhoz ezt mondta: „Mit szólsz egy következő alkalomhoz, de csakis ha megengeded, hogy a vendégem légy kisfiam” mondtam legyen, semmi gond.
„Milyen volt a randi?” kérdezte a feleségem, mikor hazaértem. „Nagyon jó, sokkal jobb, mint amit elképzeltem” válaszoltam neki lelkesen.
Pár nappal később édesanyám meghalt egy hirtelen szívrohamban. Nem tudtam semmit tenni, teljesen váratlan volt, így elbúcsúzni sem volt lehetőségem. Nem sokkal rá pedig jött egy boríték, egy előre kifizetett számlával, rajta az étterem neve, ahol a közös randink volt, benne egy cetlivel: „Előre kifizettem a számlát, mert nem voltam benne biztos, hogy már ott lehetek. Két főre, egyik a tiéd a másik pedig a feleségedé. Soha nem fogod megtudni, milyen fontos volt nekem az az este! Szeretlek fiam!”
Most már tudom, hogy milyen fontos, hogy kimondjuk: „Szeretlek” és azt a másikat akkor szeressük, amikor lehet, amikor velünk van. Semmi más az életben nincs olyan fontos, mint a családunk. Szánjunk rá elég időt és ezt akkor tegyük, amikor lehet, ne akkor, amikor már esetleg késő.

Heti útravaló Müller Pétertől - 48. rész

"Megpillantalak, mint kívánatos kamasz lányt, s látom a bottal botorkáló, műfogsoros, öreg nénit, akit a romboló idő formál majd belőled - és mindkettőt szeretem. Így lát a szívem."

Kapcsolataink azért nem tartósak, mert nem a szívünkkel látunk. Mert látunk az eszünkkel, az érzéseinkkel és a szenvedélyeinkkel. Látunk a vágyainkkal, az ösztöneinkkel és a szemünkkel. Látunk az ujjunk hegyével és a nemi szervünkkel. Erre mind szükség van.
Sokféle szemünk van, biztos tapasztaltad, de ezek a nézések hamar elmúlnak. Az eszem arra kíváncsi, hogy ki tudok-e jönni veled, s egyeztetni tudjuk-e az érdekeinket. A vágyam azt kérdi, hogy jó lesz-e veled. Az érzékeim azt tapogatják, hogy milyen a lényed, a tested sugárzása. A nemi szervemmel azt látom, hogy kívánlak-e.
Mindegyik szemem jól lát - a maga optikája szerint -, de ha csak egy kicsit is távolodsz tőlem, máris másképp tűnsz fel előttem. Nem vágyódom rád, nem kívánlak már. Nem azt gondolom, amit te - másképp látlak egészen. Mások lettek az érdekeim. Megváltozott a szemléletem.
Megöregedtél - és hol van már az ölelések öröme? Elmúltak. Minden változik: a testünk, a világfelfogásunk, az érzéseink. Megöregszünk, megkopunk, elfáradunk. Bölcsebbek vagy butábbak leszünk. Egyetlen valami nem változik: a szív optikája.
Ha a szívemmel láttalak meg, akkor nagyon messze láttam benned és nagyon magasra. Olyasmit vettem észre, amin nem fogott az évek múlása. Ugye tudod, hogy csak így lehet tartós egy párkapcsolat? Ha a szívünkkel látjuk egymást. Nem elég, hogy "szeretlek".
Minden szememmel tudtalak szeretni. Az érzéseimmel, érzékeimmel és az eszemmel is. Nem elég. Az is kell, hogy SZERESSELEK. Így, nagybetűvel. Ritka manapság. Nagyon ritka.

Heti útravaló Müller Pétertől - 47. rész

"Ha jól akarsz élni, szépen és értelmesen, egyetlen gondolatot törölj ki az agyadból. Ez így hangzik: Mindennek mások az okai!"

Delete! Törlés! Mert ez a gondolat a legveszedelmesebb vírus, ami megfertőzi a lelkedet.
Az egész világ válságban van, de egyetlen (!) embert sem találtam még, aki úgy érezte volna, hogy ő a felelős ezért. Nem nagyon, csak egy kicsit. Soha! Csakis mások! A másik nemzet, a másik hatalom, a másik párt, a másik vallás, a másik faj, és a szomszéd! És a felesége! Ő nem! Sokmilliárd ember közül senki sem vállalja a botrányt.
Olvass el bármilyen könyvet! Ezer közül hányat találsz, amely nem a másik pártot, hitet, eszmét, csoportot és hatalmat leplezi le. Minden szerző úgy érzi, hogy ő a jók, az igazság, a fény oldalán áll, és mások a balgák, gonoszok, aljasok, törtetők és elvetemültek. Mindenki úgy érzi, hogy neki van igaza, és a másiknak nincs!
Nyolc évig hallgattam egy asszony panaszait. Elmondta, hogy pokol az élete. A férje önző, hiú, figyelmetlen, ápolatlan, rendetlen, egész nap a tévét bámulja, vagy internetezik, ezenfelül goromba, hisztérikus, gyáva, hazudik és leeszi az ingét, nem foglalkozik a gyerekével, koszos, ravasz és nem törődik vele... Elváltak.
A férj azóta egy másik nővel él, aki gyereket is szült neki. Kiderült, hogy nem önző, hiú, figyelmetlen és ápolatlan, nem bámulja mindig a tévét, nem goromba, gyáva, hisztérikus, és nem is hazudik. Néha ugyan leeszi az ingét, de azért boldogan élnek egymással.
A régi asszony egyedül maradt. Úgy él ma is. Nehezen talál társat magának. Egy ugyan akadt - több éves keresés után -, de az sajnos önző, hiú, figyelmetlen, ápolatlan, gyáva, hisztérikus, leeszi az ingét, és egész nap bámulja a tévét. Az asszony ötvenhat éves. Egyszer sem fordult meg a fejében, hogy talán ő az önző, hiú, figyelmetlen és hisztérikus. Hogy nem jó feleség, és nem tud bánni a férfiakkal. És hogy az elvált ura azért bámulta mindig a tévét, mert nem akarta az ő kellemetlen morgását hallgatni.
Amíg azt hiszed, hogy a sorsodnak áldozata és nem tettese vagy: menthetetlen vagy. És én is - ha azt hiszem.

Heti útravaló Müller Pétertől - 46. rész

Ezt a drága anyám mondta. Ő meg tudta tenni - én nem. Odáig eljutottam, hogy elfogadtam a másikat olyannak, amilyen. Megértettem. Sajnáltam is.
De nem szerettem. Ő meg szerette!
Mi volt a titka? Egyszer erről faggattam, és azt mondta:
"Nézd, minden ember hülye. Iszik, nagyhangú, önző, rendetlen, vagy bosszantóan precíz, könnyelmű, komor, gátlásos, gátlástalan, nem mosdik, tisztaságmániás, teli van szorongással, bizonytalansággal, néha durvasággal, gyávasággal, gyengeséggel, hirtelen haraggal és sérelemmel. Sorolhatnám még. Minden ember gyári hibás. Én is, te is. Azt hiszed, te nem vagy 'hülye'? Mégis szeretlek. Abban a hatalmas zsákban, amelyet a lelkemben nyitottam neked, minden rossz tulajdonságod belefér. Reggelig tudnám sorolni, mi miatt nem vagy szeretetre méltó. Mégis szeretlek! Ha nem így működnénk, nem lenne szeretet a világon! Nincs olyan ember, akinek ne lenne rossz természete, akinek ne lennének bűnei, tüskéi, démonai, bosszantó tulajdonságai. Nincs olyan lélek, akiben ne lenne szemét. Még a szentekében is van! De mennyi! A szeretethez bőséges lélek kell, egy nagy szemetes kosár, ahová a másik minden rossz tulajdonságát, vacakságát, bosszantó megnyilvánulását belehajítom. Kidobom vagy elfelejtem."
Nem értettem, s ezért még hozzátette:
"No, nézd! Vegyük csak azt, ami téged illet: ordítva születtél. Minden éjszakámat végigbömbölted hároméves korodig. Követelődző voltál. Önző, mohó. Csak arra kellettem neked, hogy adjak. Hogy etesselek, fürdesselek, mert hogy el ne felejtsük, naponta többször bepisiltél és összeszartad magad! Olyan büdös voltál, hogy minden idegen kiment a szobából. Én meg bírtam. Nem zavart. Sőt, mosolyogtam rajta. Életem legszebb korszakához tapad az a mások számára borzalmas bűz, ami belőled áradt. Éjszaka féltél, fölébresztettél, hozzám bújtál. Évekig nem tudtam aludni miattad. Az utcán lusta voltál járni, föl kellett emelni téged, és cipelni, mert te élvezted, én meg nyögtem alattad. Ha nem vettelek föl a nyakamba, bőgtél, de olyan kétségbeesett üvöltéssel, hogy szégyelltem magam a járókelők előtt: azt hitték, öllek téged. Így kezdődött a kapcsolatunk! És látod: szerettelek! Ne hidd, hogy egy párkapcsolatban, egy barátságban, vagy akármilyen emberi viszonyban másképp működik a szeretet! Nem! Ha valakit megszeretsz, vegyél hozzá egy jó nagy szemeteszsákot. Minden nap dobd bele a másik hibáit! És felejtsd el! Nézz a szemébe! Ember ő is, szegény, mint te, és teli van hibával. Ne azt nézd, hanem a szemeit! Csakis a szemeit! Vagy még inkább: a szívét!"