Heti útravaló Müller Pétertől - 79. rész

"A rendkívül értelmes és okos ember csak egyet nem ért, hogy a dolgok miért nem úgy alakulnak, ahogy ő gondolja!"

Ez az okos emberek nagy csapdája. Mindent tudnak, csak egyet nem: a valóságot. Azt ugyanis nem a józan ész mozgatja. Ösztönök, előítéletek, örökölt programok, érzések és indulatok formálják az életünket, és sajnos nem a hitünk, hanem a hiedelmünk - ezek a lelkünk mélyén lévő láthatatlan és tudattalan erők.

De léteznek láthatatlan erők a magasban is. Sorstörvények, események, amelyeknek meg kell történniük, és amik nem rajtad, vagy nemcsak rajtad múlnak, hanem a párodon, a gyerekeden, a munkatársadon, a szomszédon is, és a világon, amelyben élsz.

Nem ésszerű, nem látom értelmét, sőt, azt gondolom, hogy teljesen értelmetlen, mégis így van, és ez így működik mindenütt. Két embert sok mindent összeköthet, de legkevésbé az ésszerűség. Inkább a vonzalom, a szeretet, az összetartozás érzése. Néha a közös rögeszme, olykor az érdekszövetség. Érzések, vágyak, indulatok, aggodalmak - például, hogy félsz egyedül.

Az élet tengerét mélyben lévő áramlatok mozgatják, amelyekhez nincs köze a felszíni tudatosságnak. Az embernek fogalma sincs arról, hogy léteznek, azt hiszi, csak az van, amit ő tud és ért. Csak az első jéghegynél veszi észre, hogy a hajója nem oda megy, ahová gondolta.

Ha jól figyelsz, rájössz arra, hogy a legtöbb értelmi magyarázat: utólagos. Amikor kitört a láva, és felbuggyant a mélyből az irracionális erő, akkor kezded érteni és rendszerezni az egészet. Az ész általában vesztes marad. Kialakított egy rendet, csakhogy az élet rendetlen. Ésszel: átláthatatlan.

Szívvel, tapintással, ösztönnel, szaglással, ihlettel és bölcs teljességtudattal is látni kell. Egy jó szó, egy időben nyújtott segítség vagy egy őszinte csók értékesebb lehet, mint egy tudományos értekezés, és valódibb is.

Heti útravaló Müller Pétertől - 78. rész

"Ha szomjasan iszol, egy pohár vízben is megláthatod Isten arcát, de ha nem szereted Istent, csak a saját arcodat látod benne."

Ez egy messzire vezető, csodaszép útravaló. Rumi, a szeretet nagy arab költője és misztikusa hagyta ránk. Mindent másképp látsz, ha szeretsz. Felragyog a szürkeség, ünnep lesz a hétköznap, nagybetűs lesz annak az embernek a neve, aki fontos neked. Másképp tekintesz a szerelmedre, a gyerekedre, a barátodra, az anyádra és apádra vagy bárkire, még a kutyádra is: észreveszed bennük a csodát. Mások nem látnak semmit, mert nem szeretik őt. A kutyád egy kellemetlen vagy veszedelmes dög a külvilág számára, a gyereked nem is olyan szép, és főleg, nem is olyan csodálatos, az anyádat csak te hívod "Édesanyámnak", az idegeneknek lehet, hogy egy ellenszenves néni - ezt üzeni az első mondat.

A második gondolat még fontosabb. Ha valakit nem szeretsz, azt nem olyannak látod, amilyen, hanem rávetíted a saját arcodat: a félelmeidet, az előítéleteidet, mindazt, amit nem kedvelsz magadban. Ha nagyravágyó vagy, gőgösnek véled, ha pénzsóvár vagy, mohó gazembernek, ha kéjsóvár vagy csábítónak, ha boldogtalan, akkor ő tett tönkre. Lényegében mindkét nézőpont: kivetítés. Egy jó ember könnyen lát jónak mindenkit. Egy rossz minden egyes társáról azt gondolja, hogy aljas.

Akiben azonban fölébredt a benne lakó Isten, mindenkiben hajlandó észrevenni, még abban is, aki ezt nem látja önmagában. Rumi a szerelem pártján áll, és azt mondja - szemben a mai lélektannal -, hogy csak a szerelmes lát igazán, de csak akkor, ha nagyon-nagyon szeret: egész testével, lelkével, értelmével.

Heti útravaló Müller Pétertől - 77. rész

"Bármerre akarsz is lépni, tudnod kell, hogy az első lépést mindig önmagadban kell megtenni."

Mit gondolsz, miért van az, hogy elolvasol sok szép gondolatot, eltervezel dolgokat, mégsem a szerint élsz? Miért alakulnak másképp a dolgok, mint ahogy szeretnéd? Miért nem válnak erővé benned a reményeid és szándékaid? Mert mindezek nem hatják át egész lényedet. Belül szendereg a Varázslód. Sőt, gyakran alszik is, ezért aztán nem sikerül a mutatvány.

Pedig a tapasztalatok megtaníthatnának arra, hogy hegedűművész csak úgy lehetsz, ha megtanulsz gyönyörűen hegedülni, és úszóbajnok is úgy válhat belőled, ha megtanulod - sok küzdelem és lemondás árán - legyőzni magad, és a reményedet sikerré alakítani.
Mi, mai emberek ritkán tudunk megvalósítani valamit. Bármiről lehet szó: jó párkapcsolatról, hivatásbeli sikerről, pénzkeresetről vagy a Himalája megmászásáról. Először minden belül történik meg. Nem amikor vágysz rá - az még könnyen megy. Hanem akkor, amikor átlátod: mit kell tenned érte, és megtalálod magadban azt a kérlelhetetlen Varázslót, aki meg is teszi. Bármilyen nehéz, bármennyi kudarccal jár, és bármennyi időbe kerül.
Minden hit alapja az, ha hiszel magadban. Nem a célodban, nem az eszményeidben, nem az elképzelt jövendődben - hanem önmagadban. Vigyázz, ez nem önhittség! Sőt, épp az ellenkezője.
Az önhitt: erőszakos, beképzelt, görcsös, hiú, állandóan hangoztatja a saját magasrendűségét. Folyton pumpálja magát, és sajnos másokat is. Mindenkit föl akar tölteni hittel, erővel, mert azt hiszi, hogy önbizalmat kívülről is lehet adni. Úgy véli, az ember olyan, mint egy luftballon: felfújható. Téved.
Aki igazán hisz önmagában: szerény. Nincs szüksége semmiféle külső megerősítésre. Inkább bírálja magát, semhogy dicsőítené. Miért? Mert tudja, hogy hiába jó - de nem egészen jó. Lehetne sokkal jobb is. Önbizalmat csak magadnak tudsz adni. Azt mondom: lépj ma, holnap és holnapután! Kezdd el, magadban... s aztán szaladhatsz, és később repülhetsz is.

Heti útravaló Müller Pétertől - 76. rész

"Angyal, ha súg, csak a benned lévő angyalt tudja megszólítani!"

Az a "füled", amellyel meghallod őt, angyali hallásra van hangolva. Ha nincs: nem hallod. Még akkor sem, ha az angyal üvölt súgás helyett. Minden rajtad múlik, és belül történik.
A sort folytathatom. Gyűlöleteddel a gyűlölködőt, félelmeddel a félelmetest, aljasságoddal az aljast, nagyravágyásoddal a hatalomszomjat, gyengeségeddel a gyengítőt, bánatoddal a kilátástalanságot hallod meg, de derűddel a Derűt, erőddel az Erőt, bizakodásoddal a Bizalmat hallod. Amire hangolod magad, azt az "adást" veszed, és a hangoltságod megteremti a sorsodat. Minden erő, érzés és gondolat szüntelen adásban van. Rajtad múlik, hogy mit fogadsz be.
A fertőző betegséget - így mondják a bölcs gyógyászok - nem "kapod", hanem "veszed"! Ha nem vagy ráhangolva, nem veszed. Vagyis "nem kapod meg." A körzeti orvosok általában kimaradnak az influenzajárványból. Nem azért, mert a bacilus tiszteli a fehér köpenyt, hanem azért, mert nem lehetnek betegek. Ez így van szinte mindennel. Azt kérded, mit tehetsz? Először is föl kell fedezned, hogy ez így van.
Jézus mondja: "Semmi kívülről való meg nem fertőzheti az embert, csak ami belőle jön ki, az..." - és itt fölsorolja, mi az a sok rossz. Ezt tudnod kell. Gondolkozz másképp, és ismerd fel, melyik az ok és melyik az okozat. Te vagy az ok!
Észre sem veszed, hogy a belső lehangoltságod magához hívja a világban lévő összes "Lehangoltság-adó" műsorát, és felerősítve az szól belőled. Így adsz hívójelet mindennek, amíg rá nem döbbensz: a vevő benned van, és annak hangolóját te magad irányítod lelkednek egy olyan helyéről, amelyet tudattalannak vélsz - mindaddig, amíg magadra nem ébredsz.

A fura öreg üzenete az utókornak

Egy ausztrál vidéki város kórházának idősek otthonában elhunyt egy idős férfi. Mindenki azt gondolta, semmi értékeset nem hagyott maga után. Később, amikor az ápolók csekélyke hagyatékát átnézték, az alábbi verset találták. Olyan erőteljes hatással volt rájuk a szépsége, a tartalma, hogy lemásolták, és a kórház minden nővérének odaadták.

Az egyik nővér Melbourne-be is magával vitte. Az öregembernek az utókor számára hagyott egyetlen öröksége az óta számos magazin karácsonyi számában megjelent országszerte, többek között mentális egészség témájú magazinokban. Egyszerű, de ékesszóló verse mellé diaporáma is készült.

És ez az öregember, akinek nem volt mit hagynia a világra, most „névtelen” versével az interneten bejárja az egész világot.

A fura öreg

Kinek gondoltok, amikor rám néztek?
Mit láttok? Kit láttok, nővérek?
Egy fura öreget, nem annyira bölcset,
Mit lát, mit csinál – ő nem is tudja már.
Elejti a falatot. Ha hangosan szóltok,
Hogy „Próbálja meg!” - választ sem kaptok.
Hogy ti ott vagytok, mintha neki fel se tűnne,
Eltűnik mindig a zoknija, cipője…
Kénytekre-kedvtekre átadja önmagát,
Fürdetés, etetés tölti ki a napját.
Ezt gondoljátok? És ezt látjátok?
Szemetek nyissátok: hisz’ ez nem én vagyok!
Megmondom, ki vagyok: ki csendben meghúzódva
Megteszem, eszem is, mint a nővér mondja…
Apámnak, anyámnak kicsi fiacskája,
Szerető fészkében egyik fiókája.
Szárnyra kelő kamasz, jövő álmodója,
Szerelmes társának boldog bevárója.
Húszéves vőlegény: szívem nagyot ugrik
Esküm emlékére, mit tartanom illik.
Huszonöt évemmel, magam is apaként
Őrzöm kicsinyeim boldog otthon keblén.
Harmincéves férfi: ó de gyorsan nőnek!
Téphetetlen szálak minket összefűznek.
Negyven lettem: kirepültek, üres már a fészek,
De marad a párom, így nem hullanak könnyek.
Ötven éves lábaimnál kisbabák játszódnak,
Nagyszülők lettünk már, unokáink vannak.
Majd sötétség jő rám: feleségem meghalt.
Jövőm eddig fény volt, mit most a rém felfalt.
Gyermekeim most már nélkülem megállnak.
Múlt szeretet jár át, évek, mik elszálltak.
Most már öreg vagyok. Kemény a természet.
Az idős ember vicces. Vicc csak az enyészet.
A test, a kellem, erő széthullik, elillan,
Kő maradt, ahol rég mondták: a szívem van.
Ám az éltes testben ott belül fiatal
Vagyok még. Tépett szívem duzzad:
A múlt sok örömet és fájdalmat visszaad.
Újraélem szerelmünket, hosszú életünket,
Túlságosan gyorsan elszállt éveinket.
Elfogadom szépen, hogy minden elmúlik.
Nyisd hát ki a szemed, láss túl azon, mi vén:
Nézz csak meg közelről: hát EZ vagyok én!!


(Ford. Barsi Boglárka)


Jusson eszedbe ez a vers, amikor legközelebb idős emberrel találkozol, akit anélkül söpörnél félre, hogy észrevennéd rejtőző, fiatal lelkét. Egy nap valamennyien ilyenek leszünk!


(Szerzője Phyllis McCormack, szerkesztette Dave Griffith.)

A legjobb, legszebb dolgokat a világon se nem láthatjuk, se nem érinthetjük meg… a szívünkben kell éreznünk őket!