Anthony De Mello: A boldog halász

Az északi gazdag gyáros elszörnyedt, amikor megpillantott egy déli halászt, amint a parton a csónakja mellett heverészett és pipázott.
- Miért nem mégy ki a tengerre halászni? – kérdezte a gyáros.
- Mert ma már elég halat fogtam – válaszolta az.
- De miért nem fogsz többet, mint amire szükséged van? – kíváncsiskodott tovább a gyáros.
- Mit csinálnék vele? – kérdezett vissza a halász.
- Több pénzt keresnél – hangzott a válasz. – Akkor szereltethetnél motort a csónakodra, amivel mélyebb vizekre merészkedhetnél, ahol aztán több halat foghatnál. Ebből annyi pénzed lenne, hogy nejlon hálót vehetnél. Akkor még több halat fognál, és még több pénzed lenne. Hamarosan annyi pénzed lenne, hogy akár két csónakod is lehetne, vagy akár egész flottányi. S akkor te is gazdag ember lennél, mint én.
- S akkor mit csinálnék? – kérdezte a halász.
- Akkor aztán pihenhetnél, és élvezhetnéd az életet.
- Nos, mit gondolsz, most éppen mit csinálok? – kérdezte az elégedett halász. 

Bölcsebb a boldogságra való képességünk épségére vigyázni, mint sok pénzt keresni.

                                                                                  

Anthony De Mello: A fösvény

A fösvény az aranyát a kertjében egy fa alá rejtette. Minden héten kiásta, és órákon át nézegette. Ám egyszer egy tolvaj ellopta az aranyat. Amikor a fösvény legközelebb jött, hogy gyönyörködjék a kincsében, csak az üres gödröt találta. A fösvény bánatában üvölteni kezdett, de annyira, hogy a szomszédok a kíváncsiságtól hajtva odaszaladtak hozzá. Amikor megtudták bánata okát, egyikük megkérdezte:
- Használtad te az aranyat?
- Nem – válaszolta a fösvény –, csak hetente megnéztem.
- Hát akkor – mondta a szomszéd –, amennyi hasznod volt az aranyad nézegetéséből, legalább annyit tudsz abból is meríteni, ha hetente kijössz ide gödröt nézegetni.


Nem a pénzünk mennyiségétől függ a gazdagságunk vagy szegénységünk, hanem az örömre való képességünktől.

Anthony De Mello: Öngondoskodás

Egy ember az erdőn ballagott keresztül. Egyszer csak megpillantott egy rókát, amelyiknek hiányzott az egyik lába. A férfinek az a kérdés motoszkált a fejében, hogy vajon hogyan maradt a róka életben? 
Aztán megpillantott egy tigrist, elejtett zsákmányával a szájában. A tigris teleette magát, s a maradékot hagyta, hogy a róka elfogyassza. A rókát Isten ugyanezen a tigrisen keresztül táplálta másnap is. 
Az ember ámulatba esett Isten jóságától. Nyomban el is határozta, hogy ő is meghúzza magát egy sarokban, és teljesen az Úrra bízza magát, aki majd gondoskodik minden szükségletéről. Úgy is tett, de hosszú ideig semmi sem történt. A szerencsétlen már majdnem halálán volt, amikor egyik napon hangot hallott: 
- Ó, te tévelygő, nyisd ki a szemed, és pillantsd meg az Igazságot! Ne a sánta rókát utánozd, a tigris példáját kövesd!"

Anthony de Mello: A madár dala - történetek

Az aranysas

Történt egyszer, hogy egy farmer egy sastojást talált kipottyanva a sasfészekből. Hazavitte a tojást a berakta a tyúkudvarba a tojások közé. Mikor eljött az ideje, a sasfióka kikelt a tojásból és együtt nevelkedett a többi kiscsirkével. Csirkeként élt az udvarban de egyre inkább kilógott a sorból. Akkora szárnya volt, hogy a csirkék közül egyedül ő tudott egy méterre felemelkedni a földtől. Folyamatosan kiszedte a földből a rovarokat és a bogarakat. Így szaladtak az évek a tyúkudvarban, és a sasfióka felnőtté cseperedett. Egy szép napon meglátott egy hatalmas madarat az égen, amely méltóságteljesen körözött a levegőben. Elismerően csodálta a hatalmas madarat. - Kicsoda az ott fönt? - kérdezte a mellette álló csirkét. - Az ott a sas! A madarak királya - felelte a csirke. - Ó! Milyen csodálatos lenne repülni ott fönn a magas égen... - Felejtsd el - felelte a csirke. - Mi csak csirkék vagyunk. Így a sas nem foglalkozott többé a kérdéssel, abban a hitben élt és úgy halt meg, hogy ő csak egy csirke a farmról.

Anthony De Mello: Az igaz barát

- A barátom nem jött vissza a rohamból, Sir. Kérek engedélyt kimenni, és megkeresni őt.
- Nem engedélyezem - mondta a tiszt - Nem akarom, hogy kockáztasd az életed egy olyan emberért, aki valószínűleg halott.
A katona ennek ellenére kiment, és egy óra múlva maga is halálosan megsebesülve, halott barátjának tetemét cipelve tért vissza. A tiszt dühöngött:
- Mondtam, hogy halott. Most aztán mindkettőt elvesztettem. Mondd, volt annak valami értelme, hogy kimenj, és becipelj egy holttestet?
- Ó, persze, hogy volt, Sir - válaszolta a haldokló - Amikor megtaláltam, még élt. És azt mondta nekem: "Jack, biztos voltam benne, hogy értem jössz."