Zen tanítás a helyes ítéletről

A szerzetesek egyik délután összeültek az ebédlő kövezetén, teát iszogattak, hogy különféle történetekkel szórakoztassák egymást. Naga mester éppen arra járt, és megütötte a fülét, hogy az egyik szerzetestársa egy hatalmas harcosról mesél, aki hősi halált halt uráért. Naga letelepedett közéjük, lábát kényelmesen elhelyezte, majd megkérdezte a társát, hogy mi hősies volt a halálában. A másik elmesélte, hogy egymaga nekirontott kétszáz harcosnak, amikor látta az őrhelyéről, hogy közelednek hőn szeretett városa felé.

-Így tehát halála egy veszett kutyáéval lett egyenértékűvé – mondta Naga mester, miközben ujjait hosszú, őszes szakállán húzta végig – ha segítségért siet, és utána társaival együtt hal, akkor valóban nagy lett volna. De így csupán egy gyáva kutya.

Azzal Naga mester felállt, és folytatta napi teendőit. A teli teáscsészéje estig az ebédlő padlóján hevert.

Zen Garden és a holnap

Naga mesterhez izgatottan rohant oda az egyik tanítványa, és karjánál fogva kirángatta az épületből idős mesterét. 

- Jöjjön, mester. Ezt látnia kell!

Naga mester nem tiltakozott túlságosan, ő is volt fiatal, jól ismerte ezt a lelkesedést. Amikor végül az épület nyugati szárnyába értek, egy alacsony kőkerítéssel elkerített részhez, a tanítvány így szólt Nagához: 

- Sikerült! A kövek a megfelelő helyre kerültek végül! A kis fahíd, amelyet hónapokon keresztül ácsoltam, éppen a középpontba került. Ha átmegy az alatta futó kicsiny patak fölött az ember, hallhatja a víz csobogását, míg ha letekint, a legkülönfélébb halak kápráztatják el szemét. A cseresznyefák pedig a kert végében… tökéletesek, ahogy kelet felé ringatóznak a lágy szellőben.

Naga mester körbetekintett. Lenyűgözte a kert szépsége. Ennyi idős korában ő maga sem tudott volna jobbat és szebbet létrehozni. A fiatal szerzeteshez fordult. 

- Valóban csodálatosat alkottál. A kövek, a bokrok, a patak: egytől egyig a helyükre kerültek. Ámde a fák… mi lesz, ha holnap már más szelek fújnak?

Naga mester ezután egy szót sem szólt. Hosszú percekig hallgattak, csak a szél süvített körülöttük. Azután a mester magára hagyta tanítványát kusza gondolataival.

Hozz létre valamit. Érezd, ahogy növekszik. Lásd, ahogy eggyé válsz vele. Hallgasd meg, mit suttog a füledbe. Csorduljanak ki könnyeid, mikor másnapra elmúlik – mondta Naga mester.

Zen története - Légy önmagad mestere

Egy Mester épp a halálán van...mikor a tanítványai köré gyűlnek és megkérdezik:
- Mester sohasem árultad el nekünk, ki volt a te mestered, sokszor kérdeztük, de te mindig kitértél a válasz elől....most, hogy elhagyod ezt a világot, kérünk áruld el nekünk.....
A mester így felelt:
- Azért nem válaszoltam soha erre a kérdésre, mert nem volt kizárólagos mesterem, sok-sok embertől tanultam. Az első tanítóm egy kisgyerek volt.
Egyszer elmentem egy városba. Noha akkoriban még nem ismertem az igazságot, igen művelt, tanult ember voltam. Híres tudósként ismertek szerte az országban;sőt még külföldön is. Az emberek járni kezdtek hozzám, abban a hitben , hogy én ismerem az igazságot, én pedig tudtomon kívül úgy tettem, mintha tényleg ismerném....öntudatlan voltam...
Tanító lettem...anélkül,hogy bármit is ismertem vagy tapasztaltam volna az igazságból, anélkül, hogy beléptem volna a saját belső világomba, óriási jelentőségű dolgokról beszéltem. Ismertem az összes szent iratot, mind a kisujjamban volt.
De képzeljétek el, a történet idején , olyan helyen voltam ahol senki se ismert, vidéken....és igencsak sóvárogtam rá, hogy valaki feltegyen már nekem egy kérdést, és megmutathassam, mit tudok. De senki nem kérdezett, három napig csendben kellett maradnom... Olyan volt ez számomra , mint egy böjt...már nagyon ki voltam éhezve a hallgatóságra, valakire aki figyel rám, de senkivel se találkoztam, aki ismert volna.....
Bementem a városba. Esteledett, épp arra jött egy kisfiú, aki egy agyaglámpást tartott a kezében....megszólítottam:
- Fiam, kérdezhetek tőled valamit? Hová viszed ezt az agyaglámpást ?
- A templomba - válaszolta a fiú - anyám mondta, vigyem magammal mert ott sötét van. Anyámnak a szokása, hogy esténként elhelyez egy lámpást a templomban, hogy a templom istenének ne kelljen sötétben lennie.
- Nagyon intelligensnek látszol... elárulsz nekem még valamit? Magad gyújtottad meg ezt a lámpást?
- Igen - felelte a fiú.
- Akkor kérlek, felelj még egy harmadik kérdésre....ha te gyújtottad meg a lámpást, akkor meg tudod mondani, honnan jön a láng? Hisz látnod kellett.
A fiú elnevette magát.
- Mutatok valamit. Csak figyelj!!!! - mondta
Azzal elfújta a lángot, majd így folytatta:
- A láng a szemed előtt tűnt el. Meg tudod mondani, hová ment? Hiszen látnod kellett!
Nem tudtam felelni, elszégyelltem magam...leborultam és megcsókoltam a lábát...ekkor jöttem rá...ő volt az első mesterem...abban a pillanatban ráébredtem , hogy az összes filozófiai és metafizikai tudásom hasztalan. Egyetlen dolgot sem tudok magamtól...még azt sem, hogy honnan jön és hová megy a fény a lámpásból....és közben arról beszélek, ki, hogyan és mikor teremtette a világot! A fiúval való találkozásom után eldobtam az összes addig tanult ismeretemet; elégettem minden szent iratomat.Felhagytam a gondolattal, hogy híres legyek, sutba dobtam egész hírnevemet...koldulni kezdtem, mindenki elől eltitkolva kilétemet....és lassanként, egyre mélyebbre jutottam a meditációban, felfedeztem a saját intelligenciámat....egyé váltam vele....
És azzal a mester lecsukta szemét és békében távozott.....A tanítványok álltak még egy darabig....mély csend ereszkedett rájuk...és megértettek mindent....
Légy önmagad mestere...a válaszok benned vannak.....ha nem a saját tapasztalatod alapján tanulsz, akkor a tudásod teljesen haszontalan....merülj el magadban....