Heti útravaló Müller Pétertől - 66. rész

"Ha szeretsz, vigyázz magadra! Szemben úszol az árral, s a világgal szembe mész."

Különös óvatosságra van szükség. Ne hidd, hogy minden megoldódott, ha bárkit megszeretsz, vagy téged megszeretnek. Ez a világ nem viseli el a szeretetet, mindent megtesz, hogy tönkretegye azt.
Szeretni manapság annyit jelent, hogy lángot gyújtasz a szélviharban. A tüzet meg kell óvni, mert elfújja a szél. Napról napra újra kell éleszteni - elsősorban saját magadban. Fogadd el a másik tüzét, de ehhez lelkileg közel kell állnod hozzá. Olyan ez, mint amikor a kabátod alatt, a felhajtott gallérod mögött tüzet adsz valakinek: öleled, érzed a testét, a lélegzetét, hogy föllobbanjon a láng.
Ez a világ gyűlöli a szeretetet, mert az gyengéd, alázatos, megbocsátó és bölcs. A világ pedig erőszakos, öntelt, a másikon átgázoló, képtelen megbocsátani és ostoba. Győzni akar és nem veszíteni. Kapni akar és nem adni. Inkább gyűlöl, mint szeret.
Adolf Hitler azt írja a Mein Kampfban, hogy az igazi közösséget nem a szeretet, hanem a gyűlölet tartja össze. Utálatot kelteni a külső és belső ellenség ellen: ez az egység titka és a győzelem záloga. A gyűlölködés ugyanis előbb tud a mai világban "testvéri" közösséget kovácsolni a széthulló egyénekből, mint a szeretet érzése.
A szeretet nem csinál háborút, még forradalmat sem, mert hiányzik hozzá a közös ellenség és a véres erőszak ereje. A szeretet "hosszan tűrő", mindent megbocsát és elfedez - ahogy Pál apostol mondja -, s aki szeret, könnyen úgy jár, mint Jézus, s nem úgy, mint Pilátus vagy Heródes.
Lebeszélnélek a szeretetről, ha nyerni, érvényesülni és meggazdagodni akarsz ebben a világban, de ha az életed értelmét keresed, szíved boldogságát és halhatatlan örömét, ha azt az egyet keresed, amiért az embernek érdemes élni: akkor tanulj meg szeretni. Akkor is, ha lemaradsz. Akkor is, ha vesztes maradsz. Akkor is, ha nem szeretnek.
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz.

Heti útravaló Müller Pétertől - 65. rész

"Nem baj, ha leesel. Az se számít, ha elbuksz, vesztesz, vagy vétkezel. A gond az, ha nem tudod, miért."

Ez a baj. Ahogy a keleti bölcsesség mondja: a nem tudás az egyetlen bűn - ami lehet súlyos is, bocsánatos is, mindegy.
Amíg nem érted, benne vagy, és addig ismételed, míg meg nem érted az okát. Abban a pillanatban, amikor felvillan benned a megértés fénye - lehull rólad az átok, megszűnik a nyomás, és más emberré válsz.
Elmondok egy több ezer éves történetet. Ez a hindu Mahabharátából való.
Az öt száműzött Pándava fivér étlen-szomjan menekül. Végre elérkeznek egy tiszta tóhoz. A legifjabb már-már merítené az edényét, amikor megszólal egy Hang:
- Állj! Csak akkor ihatsz a tó vizéből, ha felelsz a kérdésemre! De vigyázz! Ha téves a válaszod: meghalsz!
Az ifjú a Hang irányába fordult, s a Hang ezt kérdezte tőle:
- Mi a legjellemzőbb az emberre?
Az ifjú Pándava tudta a választ. Egy bölcs mondat volt a szent Védák könyvéből. Azonnal meghalt. Ugyanígy járt a második, a harmadik és a negyedik testvér is.
Négy halott hevert már a tó partján, amikor Judhisztíra is odalépett.
- Ha helyesen felelsz - szólt a Hang -, nem csak a szomjadat olthatod, de a testvéreidet is föltámasztom. Mondd meg tehát: mi a legjellemzőbb az emberre?
És a fiú így felelt: - Az emberre az a legjellemzőbb, hogy semmiből nem tanul.
Ahogy ezt kimondta, a fivérei mind életre keltek s mohón ittak a tó hűs vizéből.
Így vagyok én is, te is, és túlzás nélkül mondhatom, ez a mondat mottója lehetne minden történelemkönyvnek. Így van az egész emberiség. Úgy működünk, mint egy számítógép. Ismétlünk, ismétlünk, ismétlünk.
Ha változtatni akarsz az életeden, először meg kell értened, hogy miért alakult így. Mi az bennem, amitől valami nem sikerült? Miért mindig a "NEM SIKERÜL" sikerül? Mit nem tanultam meg? Ki az a Varázsló bennem, aki örökké a hibás programot működteti, és mindig csak a kudarcban van részem?
Ha rájössz: életre kelsz.

Heti útravaló Müller Pétertől - 64 rész

Amíg nem találok rád, én se vagyok egészen."

Ezt mindenki tudja, és átéli. Mégpedig többféle módon. Valaki úgy, hogy szüntelenül keres, kutat, kipróbálja a másikkal az életét, s ha látja, hogy "nem ő az" - elhagyja.
Van, aki passzívan várja, hogy jöjjön a hiányzó fél. Olyan, mint a földbe kötött virág, illatokkal csalogatja a másikat, de ő maga nem mozdul. Megpróbál a hiánnyal vagy a teljesületlen álmaival együtt létezni.
A harmadik megtanul félbevágva élni. Magányosan. Sokszor ráfizetett azért, mert lélekben és testben kinyitotta magát a másik felé - s ezért bezárkózik, és elsajátítja az egyedüllét művészetét. Ez manapság a leggyakoribb. Hozzászokni a társtalansághoz, vagy beérni pótszerrel. Nem ő az, akit keres, de hasonlít rá. S ez is jobb, mint a semmi.
Szeretethiányos világban élünk. Azt kevesen tudják, hogy a társtalanság és az elidegenedés alapvetően nem a másokkal való kudarcaink eredménye, hanem az önmagunkkal való rossz viszonyé. Elfelejtettük, amit a régi nagy korok és tanítók tudtak még, hogy ketten élnek bennünk: van egy kifelé néző, csakis a saját érdekeit látó, önző egónk - és van egy Benső Énünk, aki sohasem felejtette el, hogy mindenki a testvére, a sorstársa, és egy vele.
Úszó jéghegyek vagyunk, de tudnunk kell, hogy a tengerből vagyunk valamennyien, s mihelyt elmúlik ez a komisz tél, meglágyulunk, visszaolvadunk a végtelen és bölcs tengervízbe s újra egyek leszünk. Benső Énünk ebben a parttalan és határtalan tengerben él, ott, ahol a jéghegy összekoccan a másikkal, és csattanva szilánkokra törik - a Benső Én tudja, hogy mindez csak a dermesztően hideg külső világ tragédiája: belül egyek vagyunk.
Akkor szeretünk, ha elolvadunk, megpuhulunk. Ha a jéghideg én, én, én, én helyett megszólal bennünk először a Te, aztán a Te és Én - és végül a Mi. Minden ember mélyvalósága tenger természetű és szeret. Fönt azonban meg van fagyva, magányosan didereg és fél. Mitől? Fura dolgot mondok: a szeretettől fél. Mint jéghegy az olvadástól.

Heti útravaló Müller Pétertől - 63. rész

"Csakis az érett lelkű nők képesek túllépni szerepeiken, s fölismerni, hogy nemcsak nők, de önálló, szabad lények, akiknek sorsa nem csupán a Férfi."

Ez egy veszélyes mondat. A férfivilág nem szereti, ha egy nő önmagára ébred. Úgy véli, hogy ez csak a férfiak dolga - évezredek óta. A nő feladata a szeretkezés, a szülés, az anyaság és a nagymosás. Legyen csak jó szerető, feleség és családanya - a többit majd ő, a férfi, elintézi. De nem intézi el!
A szó igazi értelmében vett Férfival az eltelt hetvenöt évem alatt alig találkoztam. (Magamat is beleértve, persze.) Eltorzult, korrupt másolatai vagyunk az igazi férfiideálnak.
Önérzetesek helyett önzők, bölcsek helyett okosok, sőt, ostobák vagyunk. Bátrak helyett gyávák, erősek helyett erőszakosak, gyengék és alkalmazkodók lettünk. Hősök helyett sunyikká váltunk. Eszményi célok helyett anyagiakat követünk, a természetet kifosztjuk, és nem jól bánunk a nőkkel. Enyhén szólva...
Nem ismerjük az uralkodás, csakis a zsarnokság művészetét. Az uralomhoz megértés és szeretet kell. A zsarnoksághoz elég az erőszak, a lelketlen erő, az érzéketlen önzés és a gátlástalan fölényesség.
Az uralkodó tudja, hogy szolgál. A zsarnok azonban másokat kényszerít szolgálatra, és önmaga fölött senkit, semmit nem ismer el. A zsarnoknak egyetlen lételeme és istene van: a Hatalom. A mai férfi nem tudja a sorsfeladatát betölteni. Az uralmat nem ismeri, csakis a hatalmat.
Az "együtt"-et nem bírja sokáig - elfojtja benne az "enyém". A nőre is azt mondja: "Enyém vagy!" Eszébe sem jut, hogy amikor egy nő teste végre befogadja, a helyzet - ha ezzel a birtokviszonnyal kifejezhető - éppen fordított: ő lett a nőé, és addig az övé, amíg az magában tartja. Biológiai értelemben innen kezdve már a magja sem az övé - minden a nőé.
"A tiéd lettem, egészen!" - mondhatnánk mi, férfiak, minden ölelés után. Neked adtam magam, de nem mondjuk. Nem is gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy a női lét értelme mi vagyunk. A nő sorsfeladata, hogy értünk éljen, minket szolgáljon, nekünk szüljön.
Komoly szerzőknél olvashatod, hogy a nőknek valójában nincs is lelkük, lényegében olyanok, mint a beszélő háziállatok. Ennek vége! Ez a több évezredes szemlélet nemcsak a nők életét tette tönkre (és persze a férfiakét), hanem az egész földi életet.
Ha a nők nem ébrednek magukra, s nem mentik meg önmagukat, a férfiakat, vagyis az egész emberiséget - ahogy Éva teszi Az ember tragédiájának végén -, elpusztul a földi élet. Ennek a nagy műnek az utolsó felvonását éljük manapság. Címe: "A Nő önmagára ébredése."

Jorge Bucay: Feltétel nélkül

Szeretném, ha meghallgatnál, de nem bírálnál meg.
Szeretném, ha véleményt mondanál, de nem adnál tanácsot.
Szeretném, ha bíznál bennem, de nem követelnél.
Szeretném, ha segítenél, de nem akarnál dönteni helyettem.
Szeretném, ha vigyáznál rám, de nem nyomnál el.
Szeretném, ha néznél, de nem vetítenéd rám ki a dolgaidat.
Szeretném, ha ölelnél, de nem fojtanál.
Szeretném, ha biztatnál, de nem taszigálnál.
Szeretném, ha támogatnál, de nem hurcolnál.
Szeretném, ha óvnál, de hazugságok nélkül.
Szeretném, ha közelednél, de nem rontanál rám.
Szeretném, ha megismernéd a dolgaimat, melyek leginkább nem tetszenek neked.
Szeretném, ha elfogadnád, és nem iparkodnál megváltoztatni őket.
Szeretném, ha tudnád, hogy ma számíthatsz rám...
Feltétel nélkül!