Albert Schweitzer : A fiatalság mércéje...

A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és képzelő erő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon.
Csak az öregszik meg, aki lemond eszményeiről.
Az évek múlásával ráncossá lesz az arcod, de ha kialszik benned a lelkesedés, akkor a lelked ráncosodik meg.
Gondok, kétségek, az önbizalom hiánya, reménytelenség: mind hosszú évek, melyek nemcsak a testet húzzák le a föld porába, hanem a lelket is.
Az ember - akár 16 éves, akár 66 - csodára szomjazik, elámul a csillagok örökkévalóságán, a gondolatok és dolgok szépségén: nem fél a kockázattól, gyermeki kíváncsisággal várja, mi lesz holnap, szabadon örül mindennek.
Olyan fiatal vagy, mint a reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid.
Olyan fiatal, mind önbizalmad, olyan öreg, mint a félelmed.
Fiatal, mint a hited, öreg, mint a csüggedésed.
Fiatal vagy, amíg befogadod a szépség, az öröm, a merészség, a nagyság - az ember, a föld, a végtelenség hírnökeit.
Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz, és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet.

Albert Schweitzer: Mennyország a földön

Néhány évszázaddal ezelőtt az egyik kolostorban élt egy szent, aki életével elégedett és boldog volt. Az egyik napon, amikor a konyhában mosogatott, megjelent neki egy angyal és így szólt:
- Az Úr küldött engem, hogy tudomásodra hozzam, itt az ideje annak, hogy az örökkévalóságba költözz.
- Megköszönöm, Úristen neked azt, hogy gondolsz rám – válaszolta a kis szent –, de amint te is látod, előttem tornyosulnak ezek a mosatlan edények. Nem akarok udvariatlan és hálátlan lenni, de nem várhatna egy kicsit az örökkévalóság rám addig, amíg a munkámat befejezem?
Az angyal a kis szentre tekintett, majd így szólt:
- Meglátom, mit tehetek érted… – majd eltűnt.
A kis szent szorgalmasan folytatta munkáját. Az egyik nap éppen a kertben kapált, amikor ismét megjelent neki az angyal. A szerzetes habozva és dadogva kapájával a sok gyomnövényre mutatott:
- Nézd ezt a rengeteg gazt! Nem tudna az örökkévalóság egy kicsit várni?
Az angyal nevetett és rögvest távozott. A kis szent végiggyomlálta a kertet, majd megnyírta a bokrokat. Az idő pedig telt-múlt. Az egyik nap a kis szent egy beteget ápolt a kórházban. Éppen egy pohár hideg vizet nyújtott neki, amikor ismét megjelent az Úr angyala. A szent kitárta kezeit és a kórházban levő számtalan betegre mutatott. Az angyal szótlanul eltűnt. Amint a szerzetes késő este a cellájába visszavonult és nyugovóra tért, végiggondolta azt a hosszú időt, amióta az angyal neki mindegyre megjelent, és ő annyiszor elutasította őt. Hirtelen fáradtnak és kimerültnek érezte magát, majd így imádkozott:
- Uram, amennyiben lehetséges, küldd el angyalodat még egyszer hozzám, nagyon örülnék neki.
Alighogy az imáját befejezte, az angyal tüstént előtte állott.
- Ha te engem most hívsz, készen állok belépni az örökkévalóságba.
Az angyal ismét mosolyogva végigmérte, majd így szólt:
- Mit gondolsz, az egész idő alatt hol voltál?