2013. szeptember 24., kedd

Heti útravaló Müller Pétertől - 92. rész

"Szeretni azt jelenti, hogy fölfelé nézünk egymásban. Ha ez nincs, tudd, hogy már nem szeretsz, vagy nem szeretnek."

Egy kapcsolat - még a jó is - sokféle gyötrelmet rejthet magában. Vad indulatokat, haragot, kétségbeesést. Néha hűtlenséget is. Mégis azt mondom: addig érdemes benne maradni, amíg a "szív szeme" átlát a viharok felhőin. Amíg benne van az, amit szeretetnek nevezünk. Akkor kell kiszállni, amikor azt érzed, hogy egy kapcsolat rosszabbá tesz, lesüllyedsz benne. Ez a "ne tovább!" pillanata.

A szeretet azt jelenti, hogy fölfelé nézünk egymásban. Ha ez nincs, tudd, hogy nem szeretnek. Bármi lehet két ember között: összeveszhetnek, szakíthatnak, megbánthatják egymást. Néha a megcsalás is előfordulhat. Egy nem fér bele: ha nem fölfelé néznek rád, hanem közönyösek, vagy lefelé tekintenek.

A szeretet ugyanis hatalmas felhajtóerő. Emel, s túllép minden ellenerőn. Megbocsát, kiegyezik, és nem enged el. Nem akar elmenni. Láthatatlan karokkal ölel - akkor is, ha a lelketek másik, alacsonyabb szintjén éppen összevesztek, vagy megbántjátok és ellökitek egymást.

Amíg szeret valaki, többnek lát, mint amilyen vagy. Szebbnek, okosabbnak, kedvesebbnek, kívánatosabbnak. Fölfelé néz rád. Nagyobb értéknek vél, mint amilyen vagy. Azért sem akar elengedni, és te is így vagy vele. Ha ez a "fölnézek benned" megszűnik - vége a szeretetnek. Onnan kezdődik a közöny, az idegenség. Ilyenkor már nincs oldószere az indulatoknak. Megszűnt köztetek az, ami összetartott. Sőt, így is mondatnám: ami miatt érdemes volt együtt maradni. Ilyenkor már nem húz a mágnes. Jobb különválni.

Ha nincs szeretet, menj tovább. Nem vesztesz semmit. Sőt, néha nyersz: önmagadat.

2013. szeptember 18., szerda

Heti útravaló Müller Pétertől - 91. rész

"Bajban néha csodálatos társakat találhatsz az idegenek között."

Ezt sokszor tapasztaltam. Háborúban, forradalomban, árvízben, katasztrófában. Idegenek futnak hozzád, kiásnak a romok alól, a hóból, kihúznak a roncs kocsiból. Enni adnak. Bekötöznek. Segítenek.

Hétköznap a mi országunk teli van közönnyel, önzéssel, gyűlölettel, irigységgel, rosszindulattal, de a bajban megmutatjuk a szebbik arcunkat.
Szinte mindenki. Gyakran átéltem ezt. Sőt, azt kell mondanom, hogy nem élnék, ha ez nem így lenne. Sokszor mentették meg az életemet. Idegenek.

Olyan természetesen, magától értetődően nyúltak értem, és vállalták értem a halálos veszedelmet, hogy utólag nem is tudtam megköszönni. Amikor elmúlt a baj, amikor minden visszatért a régi kerékvágásba, és jöttek újra az örömtelen és sötét indulatokba fulladt hétköznapok, mindenki visszatette a csúnya maszkját, és folytatta tovább a megszokott életét, újra... hogy is mondjam?... újra nem jó emberré vált.

Két arcunk van. Egy hősies, szép, és egy hazug, rosszindulatú. Ezt is sokszor megtapasztaltam már. Háborúban, forradalomban, ha kiöntött a Duna, néha még egy utcai balesetnél is. Mindig van, aki segít, én is azt teszem, mert olyankor más emberré válok. Nekem is két arcom van. Vészhelyzetben szép, de hétköznap, ha visszasüppedek az egóm zsarnokságába: csúnya. Még a tekintetem is megváltozik. Hamisabban csillog, gyávábban, gyengébb fénnyel. Ha nincs baj: elpuhulok. Kiegyezek a rosszal. Vonogatom a vállam, még a mosolyom sem őszinte.

Ilyenkor azt gondolom: mindig úgy kellene élnünk, mintha baj lenne! Mintha vészhelyzet lenne! Amikor testvéremmé válnak az idegenek is. Segítőkészek lesznek. Áldozatosak. Hirtelen rádöbbenek, hogy minden hazugságon és aljasságon túl: mennyi jó ember él még a világon. Egy pár pillanatig én is közéjük tartozhatok.

2013. szeptember 10., kedd

Heti útravaló Müller Pétertől - 90. rész

"Az angyaltanfolyam utolsó évfolyamán kardot adnak az angyal kezébe."

Ha valaki nem születik angyalnak, el kell sajátítania az angyaltant.

Az első évben megtanul együtt érezni és belebújni a védenceibe. Érzi a fájdalmaikat, féli a félelmeiket, együtt sír és nevet velük.

A második évben megtanul szeretni. Ez már nemcsak érzés, hanem értés is. Nem elég érezni, érteni is kell a másikat: ez az igazi szeretet.

A harmadik évben megtanulja a távolságtartást. Azt, hogy nem szabad valakit túlszeretni. Nem szabad bárkinek, bármikor odaadni magát - naiv módon, elolvadóan. Nem szabad túl jónak lenni. Aki az Isten szemével lát, azt már a mindentudás irányítja, és igyekszik a védenceitől távolságot tartani. Nem engedi a másiknak, hogy az belekapaszkodjon. "Nem szabad az embert angyalfüggővé tenni!" Ezt tanítják a harmadik évben. Hátra lépve, okosan kell szeretni. Ha úgy alakul: tanulj meg közömbös lenni.

A negyedik évben azt tanulja az angyal, hogy nem elég a szeretet, a lágyság, a kedvesség és az okosság. Nem elég a tisztánlátás sem. Az angyal küldetéséhez erő kell! A felnőtt angyal démonokkal küzd, és ehhez fegyver kell.

Az utolsó évfolyamban kardot adnak a kezébe. Lángpallost. Legyőzhetetlen csodafegyvert, amelyet ritkán használ. Sohasem támad vele, de megvédi az igazságot, és a tanítványait. Az érett angyal tudja, hogy nemcsak a Jónak, a Rossznak is hatalma van. Tudja, hogy a fény mellett ott a sötét, és a teremtés drámai alkotás. Küzdeni kell. Szüntelenül harcolni.

A kardot csak egy érett angyal használhatja, mert ő már tudja, mi a Jó, az Igaz és a Fény. Iratkozz be az angyaltanfolyamra. Hátha fölvesznek.



2013. szeptember 4., szerda

Heti útravaló Müller Pétertől - 89. rész

"A sérelmein csak a gyenge rágódik. Az erős odacsap, vagy nem is foglalkozik vele egyáltalán."

Figyeld meg: mindig a gyenge sérül meg benned, sohasem az erős. Ott, ahol erős vagy, nem tudnak megbántani.

Ha egy oroszlánnak azt mondják, hogy gyáva, csak akkor sértődik meg, ha tényleg az. Egyébként meg se hallja, vagy a mancsával lecsap, mint egy legyet.

Albert Einsteinnek sokszor mondták - nyilvánosan is -, hogy ostoba ember, sőt, őrült, és amit tanít, kolosszális tévedés. Nevetett rajta. Direkt beült a tudományos akadémiák üléseire, ahol az össze tudós nyilvánosan cikizte, és mulatott. Érdemes figyelned magad. Ahol szívós vagy, ott sérthetetlen is.

S ahol úgy érzed, sérelem ért, és fáj, érdemes önvizsgálatot tartanod, mert ott gyenge vagy még. Kevés embert ért annyi méltatlanság, lelki és fizikai fájdalom, mint Jézust, de nem tudunk arról, hogy egyszer is megsértődött volna. Miért? Mert erős volt. Erősebb, mint akik gúnyolták, verték és gyalázták. Ez abban a pillanatban nem derült ki, de pár évtized múlva mind a zsidóság, mind Róma történelmileg megroppant attól a hatalmas túlerőtől, amelyet már az életében is magában hordozott.

Ahol megsérthetnek, ott gyenge vagy. Jó kulcs ez az önismerethez. Ott kell erősödnöd, ahol valami sérelem ért. Ahol nem bántódsz meg, ott már edzett vagy. Az érzéseid visszajelzik, hol kell fejlődnöd még. Hol hiányzik az önismereted, az önbizalmad és az erőd. Mert ez a három összefügg.

Az ember - mondja az ősi hindu bölcselet - isteni és erős. Az egó gyengesége az, ami erőtlenség benne. A hamis érzés és a valódi önismeret hiánya. Az erősről lepereg a bántalom vagy nem is érinti meg. Csak akkor száll harcba, ha a sérelem nem őt érinti, hanem egy nagyobb igazságot is, amelyet képvisel. Légy erős, önbizalommal teli és legyőzhetetlen.