Heti útravaló Müller Pétertől - 45. rész

Nem szerethetlek, ha magamat nem szeretem. Az 'együtt' boldogságát nem tudja megélni az, aki a sajátjáról lemond."

Ezt az útravalót azért adom, hogy egy sokat hangoztatott téveszmét eloszlassak benned. Ez pedig az, hogy szeretni csakis másokat lehet - magunkat szeretni önzés. Egoizmus. Bűn. Nem így van!
A jó viszonyt elsősorban önmagaddal kell kialakítanod. Mert kifelé csakis az sugárzik, ami benned van. Ha belül hideg vagy, kifelé sem adhatsz meleget. Lehetetlen. Minden férfi tudja, milyen reménytelen küzdelem egy frigid nőt ölelni.
A belső rövidzárlatot semmiféle körmönfont ügyességgel és tapintattal nem lehet megszüntetni. Szegény szeretné élvezni az ölelést - de képtelen rá. Szeretne szeretni - de nem tud. Nem fakad föl belőle. Csak a sóvárgás, a görcsös jó szándék van benne, a "jó lenne, ha..." - de nem megy. Nem megy! Mit lehet tenni? Kívülről sajnos keveset. Ez egy belső, önismereti kérdés.
Önmagával jóban lenni csak az képes, aki sejti, hogy két Énje van. Egy magasabb és egy alacsonyabb, egy belső Énje és az egója. A kettő között a jó kapcsolat a szülő-gyerek viszonyhoz hasonló. Igen, önmagadnak a gyereke is vagy! Nevelni kell magad, de szeretettel. Mert ha az egód nem szeretetben nő fel, dideregni fog egy életen át.
A tévesen értelmezett vallások - amelyek azt hirdették, hogy mindenkit szeress, kivéve önmagadat - sokat ártottak az embereknek. Mert ez nem így van! Az önfeláldozás és a jóság nem pótolja a szeretet!
Hiába élsz egy önfeláldozó, jó feleséggel, ha nem áraszt szeretetet, hidegben élsz. Ha egy áldozatos, mártíranya gyermeke vagy, tudod, hogy mindent megkaptál tőle, kivéve a lényeget - a szeretetet.
Főleg a nők szenvednek ettől a téveszmétől, akiket emberemlékezet óta arra neveltek, hogy csakis másokért éljenek. Mostanában tanulják meg, hogy szolgalélekkel nem lehet szeretetet adni. Még kéjt sem, mert egy férfinek - ha igazi - nemcsak teste, de érző lelke is van, és örömet nemcsak kapni, de adni is szeretne.
Színjátékkal csak azt lehet átverni, aki lelkileg érzéketlen. A "csak érted élek!" - nem elég. Magadért is élj! Ha ezt tudod, másképp ragyog a szemed. Sugárzik az arcodról, hogy magaddal harmóniában vagy-e, vagy sem.
Tudtad ezt?

Forrás: Life.hu

Dr. Ranschburg Jenő: Visszatalálunk egymáshoz?

„Apu, van egy nagy problémám, segíts megoldani!' Ilyenkor az ember megigazítja a nyakkendőjét, kihúzza magát – hát nem hiába vagyok pszichológus, a tizenéves fiam hozzám fordul a problémájával! Ez nagy dolog! 'Tessék, fiam, állok rendelkezésedre!' És akkor előállt egy valóban létező problémával. Gondolkodtam egy ideig, és megpróbáltam valami használható megoldást ajánlani. A gyerek szintén elgondolkodott: 'Igen apu, ez jó. De… ezért és ezért nem használható.' Hát van valami abban, amit a srác mond, találjunk egy másikat. Mondtam egy másik javaslatot. Megint ugyanaz jött: 'Igen, apu, ez is jó, de…' Akkor már nyeltem egyet. Harmadikat már nehéz, a legtöbb szülő ezt nem is vállalja. Én még egy harmadikat is vállaltam, amire természetesen ugyanaz a válasz jött: 'igen, de'. Aztán a gyerek megköszönte szépen, hátat fordított, és a hátából sütött a gúny. 'Tessék! Ennyit érnek az ősök!' És én tudtam, hogy ez kell neki: bizonyíték arra, hogy mindannak, amit rólam kicsi korában gondolt, a nagy része nem igaz. Hogy egy esendő ember vagyok. Neki kellenek erre a bizonyítékok, hogy önmagává tudjon válni. A szülők nagyon nehezen viselik azt a folyamatot, amikor a gyerekük szemében leértékelődnek. Pedig ez elkerülhetetlen, mert azon a magas szinten, ahol a gyerek minket korábban elképzelt, nem lehet az életet leélni. Teljesen egyértelműen értékvesztésnek kell történnie, hogy ne alulról fölfelé kelljen ránk néznie, hanem egy síkban legyen a tekintetünk.”

Heti útravaló Müller Pétertől - 44. rész

"Azt kérded, mikor vannak megbocsátva a bűneid? Amikor már nem tudod többé elkövetni őket. Addig nem."

Ez nem vallásos, hanem mélylélektani igazság. Ez vonatkozik minden emberi kapcsolatodra, beleértve a párkapcsolatodat is, minden gondolatodra és tettedre, amelyet nem szeretsz magadban.

Ugyanis nem a tett az igazi bűn, hanem a hajlam. Mert hajlam a lélek valósága. Olyan, mint egy mag: újra és újra kihajt.
Hiába "bocsátod meg" valakinek az ellened elkövetett tettét, azzal csak annyit intéztél el, hogy neked könnyebb. Nem foglalkozol vele. Nem bánt. Elengeded a tartozását. Nem is gondolsz rá. Elfelejted. Részedről a dolog valóban rendben van, de attól ő a rossztól nem szabadult meg, mert a hajlam tovább él benne. Nincs "csírátlanítva", ilyen vagy olyan formában, de újra kihajt benne.
Bibliai értelemben a megbocsátás szó "elengedést" jelent. Te elengeded, mint egy léggömb zsinórját: nem szorítja már az ujjad végét. Menjen! Neked már jó, de attól ő még nem változott meg! Ő csak akkor változik meg, ha átírja cselekvésének kódjait. Ha megöli tetteinek csíráit, akkor többé már nem követi el őket.
Azt kérded, hogyan tudja ezt megtenni? Csakis szembesüléssel. Fájdalmas megéléssel! Megszenvedéssel.
Attól, hogy te elfelejted, hogy becsapott, nem jelenti azt, hogy másokat nem fog többé becsapni. Az egyetlen, ami a "nem szeretem" tettekre késztető hajlamainkat meg tudja változtatni, sajnos a megszenvedés. A verőnek át kell élnie, milyen, ha verik. Meg kell szenvednie mindazok érzéseit, akiket szenvedtetett - ez a karma. Ez nem "büntetés", hanem a lét törvénye: minden tett akkor van befejezve, ha visszaért hozzánk.

Csakis ennek van érlelő-nevelő hatása.
Egy gyerek is akkor tanulja meg, hogy az anyjának fáj, ha belecsíp, ha "visszafáj" neki a csípés. Hiába bocsátja meg neki az anyja - amíg ő nem tanulja meg, hogy fájdalmat okozni fáj, újra csak csípni fog. Érted már? Önelszámoló egységek vagyunk. Te is, én is. Felnőni, megváltozni, megérni magunknak kell. Bármit teszünk: azért felelünk, és elsősorban nem mások, hanem önmagunk előtt - hiába "oldoznak fel".
Mivel sokáig éltem, elmondhatom, hogy sok, nekem ártó ember vesztét láttam már. Hiába sajnáltam őket, őszinte szívből. Én elengedtem nekik - de ők nem, saját maguknak.

Forrás: Life.hu

Heti útravaló Müller Pétertől - 43. rész

"Tanulj meg vidáman várakozni. Egyél, igyál, élvezd a jelenedet, és ne rontsd el azzal, hogy türelmetlenül vársz valamit vagy valakit."
Ez egy ravasz, életművészeti tanács. Egy fontos mondat van benne: "Élvezd a jelenedet" - bármilyen hétköznapi is. Ha értéktelen, hamis gyöngyöket fűzöl egy szálra, az egész semmit se fog érni.
Az életünk: gyöngysor. Minden nap és minden óra egy-egy gyöngy rajta. Ha nem ragyog külön-külön mindegyik, vacak lesz az életed. Azt várni, hogy a holnap vagy a holnapután megváltja a jelenedet, hamis reménység és önbecsapás. Mert holnapután már újra várod a holnapot, és holnap a jövő hónapot és évet - ha nem tudsz teljes szívvel és lélekkel jelen lenni, soha nem jön el a beteljesülés. AZ "AKKOR" MOST VAN! Hidd el! - ez egy ősi szamuráj mondás.
Ők ezt olyan tökélyre fejlesztették, hogy még a következő percre sem gondoltak előre. Ebben az abszolút jelenlétben verhetetlenek voltak, mert az ellenfél nem volt jelen. Félt. Kalkulált. Tervezett. Vágyódott a nyerésre, és rettegett attól, hogy veszíthet. A bölcs szamuráj a pillanat abszolút ura volt.
Vidáman várakozni azt jelenti, hogy oly mértékben éled és élvezed a jelenedet, hogy valójában nem is várakozol.
Nem azért élsz, hogy túljuss valamin, hanem azért, hogy élj, és gyönyörködj a pillanatban. Lépj ki a mókuskerékből. Fújd ki magad. Ez egyébként nemcsak életművészeti, de spirituális tanács is."Ne aggodalmaskodj a holnap felől!" - mondja Jézus. Mert látja, hogy örökösen aggódsz valamiért. Nincs jelened. Nem éled, hanem végigvárod és aggódod az életedet. Ne tedd!
Még egy haszna van ennek a tanácsnak: hamarabb teljesülnek a vágyaid. Minden vágyunk akkor szokott teljesülni, amikor már nem is vágyódunk olyan nagyon. Nem vetted észre? Amikor már nemigen kell - megkapjuk.

Nem akkor és nem úgy, de valamilyen formában megkapjuk. Egyszer csak ott van. Néha olyan késve, hogy nem is emlékszünk rá, hogy ez a mi vágyunk volt. Maga a vágy ugyanis - a "kell!", az "akarom!" - késlelteti a megvalósulást. Amikor elengeded, megjön.
Ez a mágia egyik nagy titka.

Forrás: Life.hu

Heti útravaló Müller Pétertől - 42. rész

"Az igazi boldogságot észre sem vesszük. Olyan, mint az egészség, a tiszta víz, a szép táj, a nevető csecsemő - észre sem vesszük."

Figyelj! Lehet, hogy most is boldog vagy, csak nem tudod. Próbáld ki!

Elmondom, mit tégy: hunyd le a szemed! Maradj egy kicsit csöndben - belül is. "Állítsd le magad." Sóhajts. Sóhajtsd ki magadból a feszültséget, a szorongást. Ne tervezz, ne akarj, ne remélj, ne sóvárogj. Ne is figyelj magadra. Ne gondolj a tegnapra, a holnapra, az aggodalmaidra. Csak arra, hogy MOST JÓ! LÉLEGZEM ÉS ÉLEK.
A lelked mélyéről, mint egy rejtett melegvízforrásból felbuzog valami megmagyarázhatatlan jó érzés. Éld át kéjesen és hosszan - s aztán amikor fölrebbentél, figyelj rám!
Tudod, milyen csodában voltál? Tudod, hogy örültél valaha annak az állapotnak, amikor gyötrelemmel megszülettél, s végre azt érezted, hogy a világon vagy? Amikor fájt valamid és elmúlt. Amikor sérült voltál és meggyógyultál. Amikor visszajöttél a halálból. Amikor elalvás előtt már nem érezted, hogy tested van, csak puhán lebegtél, álom és ébrenlét között? Amikor gyerekkorodban fürödtél, és jó volt hozzád az anyád vagy egy idegen. Esetleg fölfedeztél egy színes virágot. Amikor esett az eső az szürke égből s gyerekfejjel nem azt érezted, hogy: "jaj"' - hanem boldogan tapickáltál a buborékos tócsában és azt mondtad: "de jó!"
Vigyázz: a boldogság nem öröm! Az örömhöz sok minden kell: siker, szerencse, pénz, gondtalanság, vágyad, reményed, szerelmed, sóvárgásod beteljesülése. A boldogsághoz nem kell semmi. Ami van, az is fölösleges. Nincs benne ragaszkodás, birtoklás, szomjúság. Örökös hiány csak a boldogtalanságban van, de a boldogságban nem hiányzik semmi és senki. Ez a te mennyországod állapota.
Éppenséggel beengedhetsz mást is, ha szereted, de a boldogságod nem függhet tőle.
Lelke legmélyén minden ember boldog - csak nem tud róla.

Forrás: Life.hu

A bika, aki sírt...

Amikor egy bika egy hongkongi vágóhídon megtudta, hogy élete kioltására vár, ez a bika azt tette, amit sokan képtelenek észrevenni vagy szkeptikusak ezzel kapcsolatban: érzelmeket mutatott.
A "Weekly World News" tudósítása szerint, egy csoport munkás vezette a bikát a vágóhídra. Az volt a feladatuk, hogy levágják Őt, hogy például steak vagy marhapörkölt legyen belőle. Amikor a vágóhelyiség bejárati ajtajához közeledtek, a szomorú bika hirtelen megállt és letérdelt két mellső lábára. A bika szeme tele volt könnyekkel. Honnan tudta, hogy meg fogják ölni, mielőtt belépett volna a vágóhíd épületébe? Ő még az embereknél is okosabb.
Mr. Shiu, a hentes így emlékezett vissza: "Amikor megláttam ezt az úgynevezett "buta" állatott zokogni, szemében félelemmel és szomorúsággal, elkezdtem remegni. Áthívtam a többieket is, hogy nézzék meg. Ők hasonlóan meglepődtek. Megpróbáltuk a bikát előre tolni, de csak nem akart megmozdulni, ült és sírt."
Billy Fong, a vágóhíd tulajdonosa a következőt mondta: "Az emberek azt gondolják, hogy az állatok nem sírnak úgy, mint az emberek. Azonban ez a bika valóban úgy zokogott, ahogyan egy kisgyerek. Ennek a jelenetnek több mint tíz erős ember tanúja volt, és őket is megérintette az eset. Azokra főleg nagy hatással volt, akik a levágásáért voltak felelősek.
Más dolgozók is érkeztek erről a vágóhídról, hogy megnézzék a síró bikát. Minden tele volt emberekkel. Mindannyiukat sokkolta ez a jelenet. Közülük hárman ki is jelentették, hogy mindig eszükbe fog jutni ez a bika, amikor más állatokat vágnak le.
Amikor már az emberek és a bika is sírtak, mindenki tudta, hogy nem lesznek képesek megölni a bikát. Már csak az volt a kérdés, hogy mit tegyenek a bikával? Végül megvásárolták, és odaadták egy templomnak, ahol a szerzetesek egész életén keresztül vigyáznak rá.
Miután a munkások meghozták ezt a döntést, csoda történt. Az egyik munkás így emlékszik vissza: "Amikor megígértük a bikának, hogy nem fogjuk megölni, elkezdett mozogni és követett minket."
Hogyan értette meg az emberek szavait?
"Hiszed vagy sem, ez a történet igaz, bár valóban hihetetlenül hangzik." - mondta Mr. Shiu. Semmi kétség afelől, hogy ez a bika örökre megváltoztatta a hentesek életét.

Bernáth Zsolt: A megszeppent esőcsepp

Vad vihart tombolt azon a délután, és több millió társával együtt egy apró esőcsepp hullott alá az égből. Ámde ez az esőcsepp remegett, mint a nyárfalevél, úgy félt. Csak hullott, hullott alá a mélységbe, és rettegett, hogy mi lesz, ha földet ér. Erre gondolt: Mi fog velem történni, ha az óceánba hullok? És mi lesz, ha a földre fogok esni?
Ahogy zuhanás közben ezen törte a fejét, egyszer csak meglátogatta őt a villám. Nem volt nagy, mennydörgő, csak kicsiny szikra, mint a gyufa, mikor meggyullad. Megkérdezte, hogy mi bántja az esőcseppet, majd hangosan felnevetett.
- Milyen buta vagy te, esőcsepp! - mondta neki. - Attól félsz, hogy mi lesz veled, ha leérkezel? Hiszen a te életedben pont az a legfontosabb. Mit gondoltál, hogy életed végéig szundikálhatsz a felhőben, közel a Naphoz, és süttetheted a hasadat? És hol marad a tanulás?
- Én nem akarok tanulni! - duzzogott az esőcsepp. - És miért nem mondta nekem senki, hogy mi lesz velem odalent? Senki sem tudja?
- Dehogynem. - mondta a villám. - De kinek hinnéd el, hogy nem történhet veled semmi baj, ha nem saját magadnak? Ha beleesel az óceánba, akkor eggyé olvadsz a testvéreiddel, és hatalmasabb leszel a leghatalmasabb viharnál is, a leghangosabb villámnál is. Hajókat vihetsz a válladon, és delfinekkel lubickolhatsz. Ha a földre érkezel, bejárhatod a mélyben megbúvó barlangokat, titkos helyeket, és eljuthatsz a Föld gyomrába, lehetsz folyó, patak az erdő mélyén, és ami csak akarsz.
Az esőcsepp kíváncsisága kifogyhatatlan volt.
- És mi lesz aztán? - kérdezte. - Mi lesz, ha már mindent bejártam, voltam tenger, kis patak, és folyó? Mi lesz aztán?
A kis villám elmosolyodott.
- Akkor? Akkor majd újra átadod magad a Napnak, megmártózol a fényben, aztán elalszol, és mire felébredsz, újra egy felhőben találod magad, aztán kezdődik minden elölről. Ugye, hogy nincs mitől félned? De most mennem kell.
Ahogy kimondta, a villám ragyogóan felszikrázott, búcsúzóul mordult egyet, és tovatűnt. Az esőcsepp pedig lenézett maga alá, majd becsukta a szemét.
- Vár a tenger. - suttogta boldogan.

Heti útravaló Müller Pétertől - 41. rész

"A valódi szeretetnek két arca van. A szebbik a másikra figyelő, a meghallgató."

A legtöbb ember szeret beszélni, és nem tud figyelni a másikra. A beszéd legtöbbször szabadulási kísérlet. Nem jó egyedül, nem jó a csendben. Valami feszít, hogy közöljek valamit, hogy érvényesüljek, szerepeljek. Úgy kell ilyenkor a másik, mint egy férfinak a női öl - meg akarok szabadulni magamtól.

Kell a füled! A lelked! A figyelmed! Törődj velem! Hallgass meg! Figyelj rám!
Karinthy Frigyes azt mondja, hogy ebből a belső feszültségből lett író: "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek!" Kell valaki, aki meghallgat. Csakhogy hallgatni nem könnyű. Figyelni hosszan, csendesen és mélyen egy másik emberre - nehéz.
Hogy ezúttal ne rólam legyen szó, hanem rólad. Hogy most ne én legyek fontos, csak te. Hogy nekem mi fáj, mi a bajom, nem lényeges. Odaadom neked a figyelmemet. Tiéd a lelkem, az időm - ez nem könnyű.
Mert hosszan hallgatni egy embert - ha nem szeretem - nagyon nehéz. (Kivéve persze, ha jól mondja, színesen és gazdagon, egyszóval, ha szórakoztat.) Figyelni a másikra nagyon fárasztó. Ehhez az kell, hogy én magam rendben legyek. Hogy ne féljek a saját csöndemtől, és az egyedüllétem ne feszítő pokol legyen, hanem harmonikus magány. Vagyis hogy "jól legyek magammal."
A kórházi osztályon azért ritka a jó beszélgetés, mert mindegyik betegnek a saját sebe fáj. Nem tudnak figyelni a másik bajára, a magukét mondják.
Az életben is így vagyunk.
Nagyon kell szeretni valakit ahhoz, hogy azt érezzem: most ő a fontos, nem én. Nem kis áldozat kell ehhez, mert senki sem képes kimondani azt, ami a lelkét nyomja. El van dugva benne tudat alá, és azért másról beszél. Tudod, miért? Mert ő sem képes figyelni, önmagára.
A figyelem, ha valódi, nagyon mélyre tud látni. Lényegében a meditáció nem egyéb, mint figyelem-gyakorlat. Megszüntetem a szétszórtságot, a lelkem nyugtalan, zűrzavaros rezgéseit, és a csendben meglátom a tudattalanom sötét mélyéről ható bajom rejtett okát. Így figyelek másokra is. Igazából ezt hívják léleklátásnak.
Aki szereti a gyerekét, a párját vagy a barátját, tudja, miről beszélek, mert így lát, és így tud figyelni rá - a szív szemével.

Forrás: Life.hu

Szeresd magad!

Soha se engedd meg, hogy a magány uralkodjon rajtad. Néha megtörténik,hogy rád tör,de meg kell tanulnod örülni neki.
Soha ne lásd magad csúnyának, kövérnek vagy soványnak. Ami lényeges, az a tartalom és nem a csomagolás.
Szeress nagyon! Képzeld magad boldognak. Az elme egy mágnes és mindent, amit gondolsz és kívánsz, csodaként magához vonz.
Ne érezd magad alacsonyabb rendűnek más nőkkel szemben. Lehet, hogy egyes dolgokban kíválóak,
de neked másban van az erősséged.
Szeresd az életet, akár borús, viharos, mennydörgéses vagy napsütötte napokból áll.
Ez az élet. Azért kaptuk, hogy megéljünk minden percet és örüljünk minden pillanatnak.
Nő, veled beszélek!
Emlékeid zsákjába szép emlékeket tegyél, a rosszakat hagyd az út szélén. Nézz a tükörbe és MOSOLYOGJ
Nézz tested szépségére és hagyd érvényesülni, majd vess egy pillantást magadba:
BENNED VAN AZ ERŐ!
Válaszhatsz:
Van még esélyed, hogy boldog legyél, vagy várhatod szomorúan az élet elmúlását.
Érezheted magad szeretve, szépnek, vagy csúfnak egy értelmetlen élettel.
Válaszhatsz!
Összeszorítod az öklöd és harcolsz a céljaidért, vagy hagyod elveszni vágyaidat.
Válaszhatsz boldogságot vagy bánatot.
Tűzz ki célokat, és harcolj érte! Ne légy önző, áldozz az idődből olyan dolgokra, amit szeretsz és boldoggá tesz.
Soha ne feledd!
Ahogy Te érzed magad, olyannak látnak mások!
Amennyi szeretetet adsz, annyi szeretetet kapsz!
Mindenek felett:
SZERESD ÖNMAGAD!
OLYANNAK AMILYEN VAGY!

Heti útravaló Müller Pétertől - 40. rész

"Ott ahol erős vagy, nem tudnak megbántani. A sérelmein csak a gyenge rágódik, ha erős vagy, odacsapsz, és nem is foglalkozol a megbocsátás gondolatával."

Azt kérded: hogyan lehet megbocsátani? Gyakori kérdés, mert mindenkit sok sérelem ér, és nem jó magunkban hordozni a harag vagy a sérülés érzését.

Ha egy ilyen kérdést kapok, először megkérdem magamtól: én mit teszek ilyenkor?
Döbbenten tapasztaltam, hogy engem nem igazán ért sérelem, vagy csak nem vettem észre. Amikor szembesültem vele, akkor baj volt. Gyenge voltam. Sokat vizsgáltam ezt a kérdést, és rájöttem, hogy csakis ott lehetett megsérteni, ahol gyenge voltam. Ahol erős voltam, ott egyszerűen nem vettem észre. Nem volt mit megbocsátani.
Mások azt mondták: "Nem szép, amit összehordtak rólad! Csúnya dolog, amit tettek veled irigységből, rosszindulatból! Miért hagytad?! Miért tűrted, hogy tönkretegyék a hírnevedet, hogy megcsaljanak, elhagyjanak, becsapjanak?"
Nem tudtam válaszolni. Vizsgáltam magamat: nem fájt. Nem sérültem. A megbocsátás művészetét nem ismerem, mert még nem volt mit megbocsátanom. Tudom, hogy ez hülyén hangzik, de ez az igazság. Tudod, miért van így? Mert csak a gyenge sérül bennünk, az erős soha.
Egy buta súlyemelő világbajnoknak hiába mondod, hogy nyápic alak - kiröhög, de ha azt mondod, hogy buta, lehet, hogy halálosan megsértődik.
Más szóval: ott ahol erősek vagyunk, nem marad bennünk a megbántottság traumája. Tehát nincs mit megbocsátani. Ha tudsz, odacsapsz, ha nem, nem, de nem foglalkozol a megbocsátás gondolatával, mert hamar felejtesz - érzelmileg is. Vagyis erősnek kell lenned, és nem megbocsátónak, és akkor nem érhet bántás.
Nevetsz rajta. Föl sem veszed. Sajnálod azt, aki bántani akart. Ha megbántódsz, nem az a kérdésed, hogyan kell megbocsátanod, hanem az, hogy "Hol voltam gyenge, hogy megbánthattak?" Ezen a ponton dolgozni kell magadon. "Jó, hogy bántottak, legalább tudom, hol vagyok gyenge még!"
A megbocsátás a Biblia nyelvén elengedést jelent, de amíg gyenge vagy, nem tudsz elengedni semmit, mert gyógyulatlan seb van a sérelmed helyén, és fáj. Addig nem felejted el, amíg meg nem erősödsz.
A valódi önbizalom sérthetetlen.




Forrás: Life.hu

Kötél - tanmese

Ez egy történet a hegymászóról, aki szeretett volna feljutni a legmagasabb hegycsúcsra. Erre a nagy útra sok évi felkészülés után indult el. De mivel a dicsőséget saját magának akarta, úgy döntött, hogy egyedül mászik fel a csúcsra.
Elindult felfelé. Telt az idő és késő este lett. Ahelyett hogy éjjeli sátrát elkészítette volna, folytatta a mászást, mindaddig, hogy besötétedett.
Sűrű éjszaka terült a hegytetőre. Az ember körül minden fekete volt. A csillagokat és a holdat nehéz felhők takarták be és semmi sem látszott.
És ahogy így mászott felfelé, éppen egy pár lépésre a csúcstól, megcsúszott és nagy gyorsasággal esni kezdett. Csak fekete pontokat látott és érezte a nagy erőt ami borzasztóan húzta lefelé. Ezekben a félelmetes percekben életének minden szép és csúnya pillanatai lejátszódtak a szeme előtt.
Elgondolkodva azon hogy milyen közel van a halálhoz, hirtelen megérezte, hogy milyen erősen húzza az a kötél amivel meg volt kötve.
A teste a levegőben lógott. Csak a kötél tartotta. Abban a pillanatban csak azt tudta kiáltani: 

- Istenem segíts!
Az égből váratlanul egy mély hang hallatszott:
- Mit akarsz hogy tegyek?
- Ments meg, Istenem!
- Tényleg hiszed, hogy megmenthetlek?
- Persze, hogy hiszem!
- Akkor vágd el a kötelet amivel meg vagy kötve.
Egy pillanatra csend lett. Az ember úgy dönt, hogy teljes erejével kapaszkodik a kötelébe.
A mentőcsapat meséli, hogyan találták meg másnap az elhunyt és megfagyott hegymászót. A teste lógott a kötélen, amihez oly görcsösen ragaszkodott.
Csak három méterre a földtől.
És te? Mennyire ragaszkodsz a kötelékedhez?
Elengednéd?
Soha ne kételkedj abban, ami Istentől jön. Soha ne mondd, hogy elfelejtett vagy elhagyott. Soha ne gondold, hogy nem gondoskodik rólad. Jegyezd meg hogy mindig jobbján tart Téged.

Heti útravaló Müller Pétertől - 39. rész

"Vigyázz! Ne az legyél, akinek látnak - hanem az, akinek te akarod látni magadat."

Ebben az útravalóban elrejtettem egy fontos szót. Nyilvánvaló, ha a tükröknek élsz, és meg akarsz felelni mások elvárásainak, elveszítheted valódi arcodat. Sokféle arcunk van. Kifelé mutathatjuk azt is, amellyel könnyebben elfogadnak. A arcunk ezért fárad el estére, mert az izmait nem a bensőnk mozgatja, hanem a külső megfelelés kényszere.
Minden kozmetikus tudja, hogy az arcizmokat ki kell lazítani, és a másoknak mutatott "álarcunk" ráncait ki kell simítani. Egy jó kozmetikus nemcsak az öregedés, hanem a pszichés feszültségek és hazugságok ellen is küzd, de ez csak a gondolat első fele.
A fontos szó az útravaló másik felében van: "Akarod". Nem azt írom, hogy légy az, akinek látod magad, hanem azt, hogy légy, akinek "látni akarod magad". Mert még nem vagy az!
A híres Broadway számban azt dalolja a büszke nő: "I am, what I am!" - vagyis "Az vagyok, aki vagyok!" Csakhogy ez nem elég. Ha vállalod magad, kevés, ha őszintén azt mondod: "Olyan, vagyok, amilyen. Tetszik, vagy nem tetszik: ilyen vagyok én! Ha kellek, jó, ha nem kellek, nem jó, de én az vagyok, aki vagyok!" Ez azért nem elegendő, mert az embernek nem csak olyannak kell lenni, amilyen, hanem válni is kell valakivé!
Önmagaddal nem lehetsz elégedett, mert nem vagy még készen. Valakit teremteni kell magadból. Valakit ki kell hozni magadból. Fel kell nevelni Önmagadat. Szebbnek, harmonikusabbnak, műveltebbnek kell lenned. Válnod kell valakivé - ezért születtél!
Egy ember értékét az adja, hogy mennyit dolgozik önmagán. Ez vonatkozik a testére, lelkére és szellemére, egyaránt. A születéssel és felnövekedéssel még senki sincs készen. Akarni kell a "többet" is!
Fontos, hogy legyen egy ideális képed önmagadról, melyhez hozzá kell nőnöd. Kemény, mindennapos és élvezetes munkával. Szomorúan látom, hogy a legtöbben nem dolgoznak magukon. S az ilyen nőkön és férfiakon nem a személyiség vállalását látom, nem a "Az vagyok, aki vagyok!" büszkeségét, hanem azt, hogy elhagyták magukat - ez a pontos kifejezés. Az ember nemcsak a pénztárcáját, önmagát is el tudja hagyni. Ez az igazi elhagyatottság. Ne tűrd!
Szebb vagy, mint amilyen vagy! Formásabb. Okosabb. Őszintébb. Erősebb. Bölcsebb. Nemesebb. Jobb. Harmonikusabb.
Hozd ki magadból!

Forrás: Life.hu