A piacra kerültek, s ott eladták a két fenyőfát. A fiúfenyő egy gazdag családhoz került, s a nagy gazdagság, a sok ajándék, a rengeteg dísz hamar elfelejtette vele szerelmesét. Sok, sok díszes ajándék került alá. S, boldog volt. Hát igen. Ez az igazi élet! - gondolta.
Eközben a lányfenyő egy szegény családnál állt. Néhány vacak kis dísz, ajándék semmi. A lányfenyő nagyon elkeseredett. Lám, hiába éltem. Itt kell befejeznem. Mi lehet a szerelmemmel? - kesergett.
Elérkezett Karácsony, a szeretet ünnepe. Az egész föld ünnepelt, s boldog volt, hiszen gyermek született, fiú adatott nekünk.
Mindenki boldog volt... Mindenki... Mindenki? Nem. Ott, ahova a fiúfenyő került veszekedés volt. A pénz. Már megint a pénz. S a férj otthagyta feleségét karácsony szent ünnepén.
Eközben a másik családnál nagy szeretetben voltak. Lehet, hogy nem volt ajándék, de sokkal többet kaptak a gyerekek: szeretetet. Azt, aminél több nem adható.
Elérkezett Vízkereszt ünnepe, s a két fa a szénégetőnél találkozott.
Eközben a másik családnál nagy szeretetben voltak. Lehet, hogy nem volt ajándék, de sokkal többet kaptak a gyerekek: szeretetet. Azt, aminél több nem adható.
Elérkezett Vízkereszt ünnepe, s a két fa a szénégetőnél találkozott.
- Hiába éltem - kesergett a fiúfenyő.
- Á, dehogy - szólt a lányfenyő- nem az a lényeg, hogy gazdag vagy, vagy éppen szegény, hanem csak annyi, hogy szeretettel vagy-e a másik iránt.
S egymást átölelve égtek el, a szénégető kemencéjében.
S egymást átölelve égtek el, a szénégető kemencéjében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése