2012. december 16., vasárnap

Mese a karácsonyról és a szeretetről...

Valamikor réges, régen az erdőben élt két fenyőfa. együtt cseperedtek fel, együtt nőttek. Az egyik fiú volt, a másik lány. Nagyon szerették egymást. Úgy érezték minden az övék. Övék az erdő, övék a kismadár, mely rájuk szállt, s minden, minden. Jött a tavasz, minden kizöldült mellettük. Jött a nyár, jött az ősz. Majd jött a tél, s jött az ember. Sokáig bolyongott az erdőben, majd meglátta ezt a két fát, s vette a fejszéjét, kivágta őket. Fájtak a csapások, de talán az még jobban, hogy szétszakítják őket.
A piacra kerültek, s ott eladták a két fenyőfát. A fiúfenyő egy gazdag családhoz került, s a nagy gazdagság, a sok ajándék, a rengeteg dísz hamar elfelejtette vele szerelmesét. Sok, sok díszes ajándék került alá. S, boldog volt. Hát igen. Ez az igazi élet! - gondolta.
Eközben a lányfenyő egy szegény családnál állt. Néhány vacak kis dísz, ajándék semmi. A lányfenyő nagyon elkeseredett. Lám, hiába éltem. Itt kell befejeznem. Mi lehet a szerelmemmel? - kesergett.
Elérkezett Karácsony, a szeretet ünnepe. Az egész föld ünnepelt, s boldog volt, hiszen gyermek született, fiú adatott nekünk. 
Mindenki boldog volt... Mindenki... Mindenki? Nem. Ott, ahova a fiúfenyő került veszekedés volt. A pénz. Már megint a pénz. S a férj otthagyta feleségét karácsony szent ünnepén.
Eközben a másik családnál nagy szeretetben voltak. Lehet, hogy nem volt ajándék, de sokkal többet kaptak a gyerekek: szeretetet. Azt, aminél több nem adható.
Elérkezett Vízkereszt ünnepe, s a két fa a szénégetőnél találkozott. 
- Hiába éltem - kesergett a fiúfenyő. 
- Á, dehogy - szólt a lányfenyő- nem az a lényeg, hogy gazdag vagy, vagy éppen szegény, hanem csak annyi, hogy szeretettel vagy-e a másik iránt.
S egymást átölelve égtek el, a szénégető kemencéjében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés küldése