Kötél - tanmese

Ez egy történet a hegymászóról, aki szeretett volna feljutni a legmagasabb hegycsúcsra. Erre a nagy útra sok évi felkészülés után indult el. De mivel a dicsőséget saját magának akarta, úgy döntött, hogy egyedül mászik fel a csúcsra.
Elindult felfelé. Telt az idő és késő este lett. Ahelyett hogy éjjeli sátrát elkészítette volna, folytatta a mászást, mindaddig, hogy besötétedett.
Sűrű éjszaka terült a hegytetőre. Az ember körül minden fekete volt. A csillagokat és a holdat nehéz felhők takarták be és semmi sem látszott.
És ahogy így mászott felfelé, éppen egy pár lépésre a csúcstól, megcsúszott és nagy gyorsasággal esni kezdett. Csak fekete pontokat látott és érezte a nagy erőt ami borzasztóan húzta lefelé. Ezekben a félelmetes percekben életének minden szép és csúnya pillanatai lejátszódtak a szeme előtt.
Elgondolkodva azon hogy milyen közel van a halálhoz, hirtelen megérezte, hogy milyen erősen húzza az a kötél amivel meg volt kötve.
A teste a levegőben lógott. Csak a kötél tartotta. Abban a pillanatban csak azt tudta kiáltani: 

- Istenem segíts!
Az égből váratlanul egy mély hang hallatszott:
- Mit akarsz hogy tegyek?
- Ments meg, Istenem!
- Tényleg hiszed, hogy megmenthetlek?
- Persze, hogy hiszem!
- Akkor vágd el a kötelet amivel meg vagy kötve.
Egy pillanatra csend lett. Az ember úgy dönt, hogy teljes erejével kapaszkodik a kötelébe.
A mentőcsapat meséli, hogyan találták meg másnap az elhunyt és megfagyott hegymászót. A teste lógott a kötélen, amihez oly görcsösen ragaszkodott.
Csak három méterre a földtől.
És te? Mennyire ragaszkodsz a kötelékedhez?
Elengednéd?
Soha ne kételkedj abban, ami Istentől jön. Soha ne mondd, hogy elfelejtett vagy elhagyott. Soha ne gondold, hogy nem gondoskodik rólad. Jegyezd meg hogy mindig jobbján tart Téged.