Megértés

Egy földműves szeretett volna eladni néhány kiskutyát. Festett egy táblát, mely a négy kölyköt reklámozta. És elindult, hogy egy, a birtoka szélén lévő oszlopra tűzze. Mikor épp az utolsó szöget ütötte be, valaki meghúzogatta a ruháját. Ahogy lenézett, tekintete egy kisfiúéval találkozott.
- Uram - szólt - Szeretnék venni egy kölyköt.
- Nos - mondta a gazda, miközben letörölte tarkójáról az izzadtságot - Ezek a kölykök jó vérvonalúak, és elég sokba kerülnek.
A fiú lehajtotta egy pillanatra a fejét.
Aztán mélyen a zsebébe túrt, elővett egy maroknyi aprópénzt, és a gazda felé tartotta.
- Van 39 centem. Elég arra, hogy megnézhessem őket?
- Persze - válaszolta a földműves és füttyentett - Ide, Dolly!
A kutyaházak felől előbújt, majd lefutott a rámpán az anya, Dolly, akit négy kicsi szőrgombóc követett.
A kisfiú a drótkerítéshez nyomta az arcát. Szemei ragyogtak a boldogságtól.
Ahogy a kutyák elérték a kerítést, a kisfiú valami mozgolódásra lett figyelmes a kutyaház felől.
Lassan, még egy kis szőrlabda jelent meg, sokkal kisebb, mint a többiek. A rámpáról lecsúszott. Azután, valahogy furcsán bicegve, minden erejével megpróbálta beérni a többieket.
- Azt szeretném - mondta a kisfiú, a csenevészre mutatva.
A gazda leguggolt a kisfiú mellé, és így szólt:
- Fiam, te nem akarod azt a kölyköt. Sosem tud majd úgy futni és játszani veled, ahogy más kutyák.
Erre a kisfiú elhátrált a kerítéstől, lehajolt, és elkezdte feltűrni az egyik nadrágszárát, felfedve az acélrudat, mely végigfutott a lába két oldalán és egy speciális cipőhöz csatlakozott. Visszanézve a gazdára azt mondta:
- Látja uram, én magam sem tudok valami jól futni, és ennek a kiskutyának olyasvalakire van szüksége, aki megérti.
Könnyeivel küszködve, a farmer lehajolt, és felemelte az apró kölyköt. Óvatosan tartva a kisfiú kezébe adta.
- Mennyibe kerül? - kérdezte a kisfiú.
- Semmibe - válaszolta a gazda - A szeretet nem kerül semmibe.

Legyen időd ...

Legyen időd a munkára, amivel elért eredményeidet fizeted meg.
Legyen időd a gondolkodásra, amely erőd forrása.
Legyen időd a játékra, ez ifjúságod titka.
Legyen időd az olvasásra, ez a tudás alapja.
Legyen időd barátaidnak segíteni és örömet szerezni, ez a boldogság forrása.
Legyen időd szeretni, a szeretet az élet áldása.
Legyen időd álmodozni, az álom a csillagokig emel.
Legyen időd énekelni, az ének felszabadítja a szíveket.
Légy optimista, ez a hosszú élet titka.
Legyen időd a kikapcsolódásra, ez egy csodálatos érzés.
Legyen időd a családodra, amely a legnagyobb kincsed.
Legyen időd embertársaidra, ezáltal erősíted az összetartozás érzését.
Adj esélyt a megbocsátásnak, amely nyugalmat és békét ad lelkednek.
Legyen időd a köszönetadásra, így közelebb kerülsz embertársaidhoz

Anthony De Mello: Az igaz barát

- A barátom nem jött vissza a rohamból, Sir. Kérek engedélyt kimenni, és megkeresni őt.
- Nem engedélyezem - mondta a tiszt - Nem akarom, hogy kockáztasd az életed egy olyan emberért, aki valószínűleg halott.
A katona ennek ellenére kiment, és egy óra múlva maga is halálosan megsebesülve, halott barátjának tetemét cipelve tért vissza. A tiszt dühöngött:
- Mondtam, hogy halott. Most aztán mindkettőt elvesztettem. Mondd, volt annak valami értelme, hogy kimenj, és becipelj egy holttestet?
- Ó, persze, hogy volt, Sir - válaszolta a haldokló - Amikor megtaláltam, még élt. És azt mondta nekem: "Jack, biztos voltam benne, hogy értem jössz."

Ilyen vagyok

Az vagyok, akitől mindig az igazat kapod, nyersen, tömören, akkor is ha fáj... 

Az vagyok, aki dinamizmust, színt visz az életedbe és nehezen felejthető emlékeket őrzöl majd utánam... 

Az vagyok, akit elijesztesz, ha a négy fal közé csak magadnak akarsz... 

Az vagyok, akire nem tudsz haragudni, mert egy mosollyal leveszlek a lábadról... 

Az vagyok, aki szenvedéllyel ég, aki lángra lobbant és ragaszkodva őrzi azt... 

Az vagyok, aki hamar kiismer és ha nem mutatsz magadból valami újat, valami mást, valamit ami megint rabul ejt, akkor már indulok is tovább... 

Az vagyok, aki mindig figyel Rád, akivel bármit megoszthatsz, és aki addig nyughatatlan, míg nem segít rajtad, és újra mosolyogni nem lát... 

Az vagyok, akitől a legvégső esetben halkan fogod megkapni azt a szót, hogy bocsánat... 

Az vagyok, aki szüntelenül lefog nyűgözni, aki mindig meglep, aki minden régi titkos vágyadat teljesíteni fogja és cserébe legalább ennyit kér Tőled is... 

Az vagyok aki ha kudarcot vall, vagy rossz kedve van, semmivel sem tudod felvidítani, inkább felidegesíted majd azzal, hogy ezt megkísérled... 

Az vagyok, aki mélyen, tiszta szívvel, önzetlenül, önmagadért fog szeretni, de aki csak akkor fogja mondani Neked, amikor ezt valóban így érzi... 

Az vagyok, akit soha nem fogsz megérteni igazán, de akit pont emiatt fogsz csodálni és végtelenül szeretni... 

Ilyen vagyok, mert én tudom, hogy egy nap sem jön vissza az életből, hogy újraélhesd...

Emberek és tárgyak

Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára.

Haragjában, a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem ismerve fel, hogy a franciakulccsal üti.

A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a törés miatt. Mikor a gyermek megkérdezte az apját, szemében fájó tekintettel:

- Apa, mikor fognak visszanőni az ujjaim?

Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott.

Visszament az autójához és többször belerúgott.

Saját cselekedetétől feldúlva leült az autó elé és a karcolásokat nézte.

A gyermek azt írta: "SZERETLEK APA!"

A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre! A probléma a mai világban az, hogy az emberek vannak használva és a tárgyak szeretve!

Legyünk óvatosak és tartsuk emlékezetünkben ezt a gondolatot:

A tárgyak azért vannak, hogy használjuk, az emberek pedig hogy szeressük őket!