Heti útravaló Müller Pétertől - 48. rész

"Megpillantalak, mint kívánatos kamasz lányt, s látom a bottal botorkáló, műfogsoros, öreg nénit, akit a romboló idő formál majd belőled - és mindkettőt szeretem. Így lát a szívem."

Kapcsolataink azért nem tartósak, mert nem a szívünkkel látunk. Mert látunk az eszünkkel, az érzéseinkkel és a szenvedélyeinkkel. Látunk a vágyainkkal, az ösztöneinkkel és a szemünkkel. Látunk az ujjunk hegyével és a nemi szervünkkel. Erre mind szükség van.
Sokféle szemünk van, biztos tapasztaltad, de ezek a nézések hamar elmúlnak. Az eszem arra kíváncsi, hogy ki tudok-e jönni veled, s egyeztetni tudjuk-e az érdekeinket. A vágyam azt kérdi, hogy jó lesz-e veled. Az érzékeim azt tapogatják, hogy milyen a lényed, a tested sugárzása. A nemi szervemmel azt látom, hogy kívánlak-e.
Mindegyik szemem jól lát - a maga optikája szerint -, de ha csak egy kicsit is távolodsz tőlem, máris másképp tűnsz fel előttem. Nem vágyódom rád, nem kívánlak már. Nem azt gondolom, amit te - másképp látlak egészen. Mások lettek az érdekeim. Megváltozott a szemléletem.
Megöregedtél - és hol van már az ölelések öröme? Elmúltak. Minden változik: a testünk, a világfelfogásunk, az érzéseink. Megöregszünk, megkopunk, elfáradunk. Bölcsebbek vagy butábbak leszünk. Egyetlen valami nem változik: a szív optikája.
Ha a szívemmel láttalak meg, akkor nagyon messze láttam benned és nagyon magasra. Olyasmit vettem észre, amin nem fogott az évek múlása. Ugye tudod, hogy csak így lehet tartós egy párkapcsolat? Ha a szívünkkel látjuk egymást. Nem elég, hogy "szeretlek".
Minden szememmel tudtalak szeretni. Az érzéseimmel, érzékeimmel és az eszemmel is. Nem elég. Az is kell, hogy SZERESSELEK. Így, nagybetűvel. Ritka manapság. Nagyon ritka.

Heti útravaló Müller Pétertől - 47. rész

"Ha jól akarsz élni, szépen és értelmesen, egyetlen gondolatot törölj ki az agyadból. Ez így hangzik: Mindennek mások az okai!"

Delete! Törlés! Mert ez a gondolat a legveszedelmesebb vírus, ami megfertőzi a lelkedet.
Az egész világ válságban van, de egyetlen (!) embert sem találtam még, aki úgy érezte volna, hogy ő a felelős ezért. Nem nagyon, csak egy kicsit. Soha! Csakis mások! A másik nemzet, a másik hatalom, a másik párt, a másik vallás, a másik faj, és a szomszéd! És a felesége! Ő nem! Sokmilliárd ember közül senki sem vállalja a botrányt.
Olvass el bármilyen könyvet! Ezer közül hányat találsz, amely nem a másik pártot, hitet, eszmét, csoportot és hatalmat leplezi le. Minden szerző úgy érzi, hogy ő a jók, az igazság, a fény oldalán áll, és mások a balgák, gonoszok, aljasok, törtetők és elvetemültek. Mindenki úgy érzi, hogy neki van igaza, és a másiknak nincs!
Nyolc évig hallgattam egy asszony panaszait. Elmondta, hogy pokol az élete. A férje önző, hiú, figyelmetlen, ápolatlan, rendetlen, egész nap a tévét bámulja, vagy internetezik, ezenfelül goromba, hisztérikus, gyáva, hazudik és leeszi az ingét, nem foglalkozik a gyerekével, koszos, ravasz és nem törődik vele... Elváltak.
A férj azóta egy másik nővel él, aki gyereket is szült neki. Kiderült, hogy nem önző, hiú, figyelmetlen és ápolatlan, nem bámulja mindig a tévét, nem goromba, gyáva, hisztérikus, és nem is hazudik. Néha ugyan leeszi az ingét, de azért boldogan élnek egymással.
A régi asszony egyedül maradt. Úgy él ma is. Nehezen talál társat magának. Egy ugyan akadt - több éves keresés után -, de az sajnos önző, hiú, figyelmetlen, ápolatlan, gyáva, hisztérikus, leeszi az ingét, és egész nap bámulja a tévét. Az asszony ötvenhat éves. Egyszer sem fordult meg a fejében, hogy talán ő az önző, hiú, figyelmetlen és hisztérikus. Hogy nem jó feleség, és nem tud bánni a férfiakkal. És hogy az elvált ura azért bámulta mindig a tévét, mert nem akarta az ő kellemetlen morgását hallgatni.
Amíg azt hiszed, hogy a sorsodnak áldozata és nem tettese vagy: menthetetlen vagy. És én is - ha azt hiszem.

Heti útravaló Müller Pétertől - 46. rész

Ezt a drága anyám mondta. Ő meg tudta tenni - én nem. Odáig eljutottam, hogy elfogadtam a másikat olyannak, amilyen. Megértettem. Sajnáltam is.
De nem szerettem. Ő meg szerette!
Mi volt a titka? Egyszer erről faggattam, és azt mondta:
"Nézd, minden ember hülye. Iszik, nagyhangú, önző, rendetlen, vagy bosszantóan precíz, könnyelmű, komor, gátlásos, gátlástalan, nem mosdik, tisztaságmániás, teli van szorongással, bizonytalansággal, néha durvasággal, gyávasággal, gyengeséggel, hirtelen haraggal és sérelemmel. Sorolhatnám még. Minden ember gyári hibás. Én is, te is. Azt hiszed, te nem vagy 'hülye'? Mégis szeretlek. Abban a hatalmas zsákban, amelyet a lelkemben nyitottam neked, minden rossz tulajdonságod belefér. Reggelig tudnám sorolni, mi miatt nem vagy szeretetre méltó. Mégis szeretlek! Ha nem így működnénk, nem lenne szeretet a világon! Nincs olyan ember, akinek ne lenne rossz természete, akinek ne lennének bűnei, tüskéi, démonai, bosszantó tulajdonságai. Nincs olyan lélek, akiben ne lenne szemét. Még a szentekében is van! De mennyi! A szeretethez bőséges lélek kell, egy nagy szemetes kosár, ahová a másik minden rossz tulajdonságát, vacakságát, bosszantó megnyilvánulását belehajítom. Kidobom vagy elfelejtem."
Nem értettem, s ezért még hozzátette:
"No, nézd! Vegyük csak azt, ami téged illet: ordítva születtél. Minden éjszakámat végigbömbölted hároméves korodig. Követelődző voltál. Önző, mohó. Csak arra kellettem neked, hogy adjak. Hogy etesselek, fürdesselek, mert hogy el ne felejtsük, naponta többször bepisiltél és összeszartad magad! Olyan büdös voltál, hogy minden idegen kiment a szobából. Én meg bírtam. Nem zavart. Sőt, mosolyogtam rajta. Életem legszebb korszakához tapad az a mások számára borzalmas bűz, ami belőled áradt. Éjszaka féltél, fölébresztettél, hozzám bújtál. Évekig nem tudtam aludni miattad. Az utcán lusta voltál járni, föl kellett emelni téged, és cipelni, mert te élvezted, én meg nyögtem alattad. Ha nem vettelek föl a nyakamba, bőgtél, de olyan kétségbeesett üvöltéssel, hogy szégyelltem magam a járókelők előtt: azt hitték, öllek téged. Így kezdődött a kapcsolatunk! És látod: szerettelek! Ne hidd, hogy egy párkapcsolatban, egy barátságban, vagy akármilyen emberi viszonyban másképp működik a szeretet! Nem! Ha valakit megszeretsz, vegyél hozzá egy jó nagy szemeteszsákot. Minden nap dobd bele a másik hibáit! És felejtsd el! Nézz a szemébe! Ember ő is, szegény, mint te, és teli van hibával. Ne azt nézd, hanem a szemeit! Csakis a szemeit! Vagy még inkább: a szívét!"

Heti útravaló Müller Pétertől - 45. rész

Nem szerethetlek, ha magamat nem szeretem. Az 'együtt' boldogságát nem tudja megélni az, aki a sajátjáról lemond."

Ezt az útravalót azért adom, hogy egy sokat hangoztatott téveszmét eloszlassak benned. Ez pedig az, hogy szeretni csakis másokat lehet - magunkat szeretni önzés. Egoizmus. Bűn. Nem így van!
A jó viszonyt elsősorban önmagaddal kell kialakítanod. Mert kifelé csakis az sugárzik, ami benned van. Ha belül hideg vagy, kifelé sem adhatsz meleget. Lehetetlen. Minden férfi tudja, milyen reménytelen küzdelem egy frigid nőt ölelni.
A belső rövidzárlatot semmiféle körmönfont ügyességgel és tapintattal nem lehet megszüntetni. Szegény szeretné élvezni az ölelést - de képtelen rá. Szeretne szeretni - de nem tud. Nem fakad föl belőle. Csak a sóvárgás, a görcsös jó szándék van benne, a "jó lenne, ha..." - de nem megy. Nem megy! Mit lehet tenni? Kívülről sajnos keveset. Ez egy belső, önismereti kérdés.
Önmagával jóban lenni csak az képes, aki sejti, hogy két Énje van. Egy magasabb és egy alacsonyabb, egy belső Énje és az egója. A kettő között a jó kapcsolat a szülő-gyerek viszonyhoz hasonló. Igen, önmagadnak a gyereke is vagy! Nevelni kell magad, de szeretettel. Mert ha az egód nem szeretetben nő fel, dideregni fog egy életen át.
A tévesen értelmezett vallások - amelyek azt hirdették, hogy mindenkit szeress, kivéve önmagadat - sokat ártottak az embereknek. Mert ez nem így van! Az önfeláldozás és a jóság nem pótolja a szeretet!
Hiába élsz egy önfeláldozó, jó feleséggel, ha nem áraszt szeretetet, hidegben élsz. Ha egy áldozatos, mártíranya gyermeke vagy, tudod, hogy mindent megkaptál tőle, kivéve a lényeget - a szeretetet.
Főleg a nők szenvednek ettől a téveszmétől, akiket emberemlékezet óta arra neveltek, hogy csakis másokért éljenek. Mostanában tanulják meg, hogy szolgalélekkel nem lehet szeretetet adni. Még kéjt sem, mert egy férfinek - ha igazi - nemcsak teste, de érző lelke is van, és örömet nemcsak kapni, de adni is szeretne.
Színjátékkal csak azt lehet átverni, aki lelkileg érzéketlen. A "csak érted élek!" - nem elég. Magadért is élj! Ha ezt tudod, másképp ragyog a szemed. Sugárzik az arcodról, hogy magaddal harmóniában vagy-e, vagy sem.
Tudtad ezt?

Forrás: Life.hu

Dr. Ranschburg Jenő: Visszatalálunk egymáshoz?

„Apu, van egy nagy problémám, segíts megoldani!' Ilyenkor az ember megigazítja a nyakkendőjét, kihúzza magát – hát nem hiába vagyok pszichológus, a tizenéves fiam hozzám fordul a problémájával! Ez nagy dolog! 'Tessék, fiam, állok rendelkezésedre!' És akkor előállt egy valóban létező problémával. Gondolkodtam egy ideig, és megpróbáltam valami használható megoldást ajánlani. A gyerek szintén elgondolkodott: 'Igen apu, ez jó. De… ezért és ezért nem használható.' Hát van valami abban, amit a srác mond, találjunk egy másikat. Mondtam egy másik javaslatot. Megint ugyanaz jött: 'Igen, apu, ez is jó, de…' Akkor már nyeltem egyet. Harmadikat már nehéz, a legtöbb szülő ezt nem is vállalja. Én még egy harmadikat is vállaltam, amire természetesen ugyanaz a válasz jött: 'igen, de'. Aztán a gyerek megköszönte szépen, hátat fordított, és a hátából sütött a gúny. 'Tessék! Ennyit érnek az ősök!' És én tudtam, hogy ez kell neki: bizonyíték arra, hogy mindannak, amit rólam kicsi korában gondolt, a nagy része nem igaz. Hogy egy esendő ember vagyok. Neki kellenek erre a bizonyítékok, hogy önmagává tudjon válni. A szülők nagyon nehezen viselik azt a folyamatot, amikor a gyerekük szemében leértékelődnek. Pedig ez elkerülhetetlen, mert azon a magas szinten, ahol a gyerek minket korábban elképzelt, nem lehet az életet leélni. Teljesen egyértelműen értékvesztésnek kell történnie, hogy ne alulról fölfelé kelljen ránk néznie, hanem egy síkban legyen a tekintetünk.”