Anthony De Mello: Az igaz barát

- A barátom nem jött vissza a rohamból, Sir. Kérek engedélyt kimenni, és megkeresni őt.
- Nem engedélyezem - mondta a tiszt - Nem akarom, hogy kockáztasd az életed egy olyan emberért, aki valószínűleg halott.
A katona ennek ellenére kiment, és egy óra múlva maga is halálosan megsebesülve, halott barátjának tetemét cipelve tért vissza. A tiszt dühöngött:
- Mondtam, hogy halott. Most aztán mindkettőt elvesztettem. Mondd, volt annak valami értelme, hogy kimenj, és becipelj egy holttestet?
- Ó, persze, hogy volt, Sir - válaszolta a haldokló - Amikor megtaláltam, még élt. És azt mondta nekem: "Jack, biztos voltam benne, hogy értem jössz."

Ilyen vagyok

Az vagyok, akitől mindig az igazat kapod, nyersen, tömören, akkor is ha fáj... 

Az vagyok, aki dinamizmust, színt visz az életedbe és nehezen felejthető emlékeket őrzöl majd utánam... 

Az vagyok, akit elijesztesz, ha a négy fal közé csak magadnak akarsz... 

Az vagyok, akire nem tudsz haragudni, mert egy mosollyal leveszlek a lábadról... 

Az vagyok, aki szenvedéllyel ég, aki lángra lobbant és ragaszkodva őrzi azt... 

Az vagyok, aki hamar kiismer és ha nem mutatsz magadból valami újat, valami mást, valamit ami megint rabul ejt, akkor már indulok is tovább... 

Az vagyok, aki mindig figyel Rád, akivel bármit megoszthatsz, és aki addig nyughatatlan, míg nem segít rajtad, és újra mosolyogni nem lát... 

Az vagyok, akitől a legvégső esetben halkan fogod megkapni azt a szót, hogy bocsánat... 

Az vagyok, aki szüntelenül lefog nyűgözni, aki mindig meglep, aki minden régi titkos vágyadat teljesíteni fogja és cserébe legalább ennyit kér Tőled is... 

Az vagyok aki ha kudarcot vall, vagy rossz kedve van, semmivel sem tudod felvidítani, inkább felidegesíted majd azzal, hogy ezt megkísérled... 

Az vagyok, aki mélyen, tiszta szívvel, önzetlenül, önmagadért fog szeretni, de aki csak akkor fogja mondani Neked, amikor ezt valóban így érzi... 

Az vagyok, akit soha nem fogsz megérteni igazán, de akit pont emiatt fogsz csodálni és végtelenül szeretni... 

Ilyen vagyok, mert én tudom, hogy egy nap sem jön vissza az életből, hogy újraélhesd...

Emberek és tárgyak

Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára.

Haragjában, a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem ismerve fel, hogy a franciakulccsal üti.

A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a törés miatt. Mikor a gyermek megkérdezte az apját, szemében fájó tekintettel:

- Apa, mikor fognak visszanőni az ujjaim?

Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott.

Visszament az autójához és többször belerúgott.

Saját cselekedetétől feldúlva leült az autó elé és a karcolásokat nézte.

A gyermek azt írta: "SZERETLEK APA!"

A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre! A probléma a mai világban az, hogy az emberek vannak használva és a tárgyak szeretve!

Legyünk óvatosak és tartsuk emlékezetünkben ezt a gondolatot:

A tárgyak azért vannak, hogy használjuk, az emberek pedig hogy szeressük őket!

Zimányi József: Miért énekel a fülemüle?

Olvastam egy kis könyvecskét. Debrecenben megláttam egy könyves bolt kirakatában. Soha sem volt annyi pénzem, hogy drága könyveket vegyek, nincs könyvtáram, de van néhány jó könyvem. Megláttam egy könyvecskét, akkorát, mint a tenyerem. Ez volt a címe, hogy Miért énekel a fülemüle? Na, mondom, ennél ostobább kérdést! Még jó hogy nem azt kérdi: Miért szalad a nyúl? Micsoda kérdés! De nem nyugodtam, meg kellett vennem. Valami tudós írta.

Legalább megtudom, hogy miért énekel a fülemüle. Egy életre szóló leckét kaptam. Sok madárról van benne szó. A fülemüle külön ki van emelve, ezért ez a címe. Amikor a kis pici fiókák kibújnak a fészekből, a fülemüle apuka, mert csak az apukák énekelnek, csak a fiúosztály, éjjel nappal fújja az éneket a kis srácoknak a fülébe. Nem értette a professzor, hogy mért nem hallgat éjszaka? Nem elég, ha nappal dalol nekik? Nem. A két kis madárfiút kivette a fészekből, és mesterségesen táplálta három hétig. Aztán visszarakta a fészekbe. Hat hét után, már nem dalol az apuka. Felnőttek, ivarérettek lettek, kirepültek, de ezek nem tudtak énekelni. Három héten át nem hallották az éneket, a másik három hét meg nem elég, hogy bele menjen a kis szívükbe a dallam. Rikácsoltak rettenetesen. Kirepültek az erdőbe feleséget keresni, és minden hölgy elmenekült, ilyen fiúval nem állunk szóba. Kiesett két fészek. Két nemzedék elpusztult, mert nem hallgatták a gyermekek hat héten át az apa énekét.

Nem tudom, milyen családból jöttetek ide, de a ti szüleitek, ha nem tudták 17-19 év alatt beénekelni a szíveitekbe a mennyei dallamot, akkor nagyon bűnösek. Az a kis fülemüle, nagyon pici feje van, de többet tud, mint sok keresztyén szülő. A fülemüle beleénekli a fiai fülébe, szívébe az élet hosszabbító dallamot. A fülemülék kirepültek, és szörnyű hangot adtak ki, mert hiányzott három hét. Akkora leckét kaptam! Megérte a 15 Forintot. Miért énekel a fülemüle? Azért, hogy a gyermekei is tudjanak énekelni.

Történet a megbocsátás fontosságáról

Egy tanár, minden diákjának azt a feladatot adta fel a következő hétre, hogy vegyenek egy karton dobozt és az elkövetkező héten minden egyes személyért, aki bosszúságot okoz nekik, akiket nem szívlelnek, és akiknek nem tudnak megbocsátani, tegyenek be a ládikóba egy barackot, melyre tegyenek egy címkét is az illető személy nevével.

Egy héten keresztül ezt a ládikót a hallgatóknak magukkal kellett cipelniük állandóan, otthonukba, az autójukba, az órákra, még éjszaka is ágyuk mellé kellett helyezniük azt.

A hallgatóknak szórakoztatónak tűnt az elején a feladat és mindannyian buzgón írták a neveket, melyek gyermekkoruktól kezdve eszükbe ötlöttek. Ezután, lassan-lassan, amint múltak a napok, a hallgatók újabb neveket írtak a listára, olyan emberek neveit, akikkel naponta találkoztak és úgy tűnt, megbocsáthatatlanul viselkedtek velük szemben.

Feltűnt nekik időközben, hogy a ládikó egyre súlyosabbá válik. A hét elején beletett barackok kezdtek ragacsos masszává rothadni, elviselhetetlen bűzt árasztva és a rothadás gyorsan átterjedt a többi barackra is.

Nehéz problémát okozott az is, hogy kötelesek voltak állandóan magukkal hordani ezt, vigyázzanak arra, nehogy az üzletekben, az autóbuszban, az étteremben, találkozón, ebédlőben, fürdőben felejtsék azt, főképp mert minden egyes hallgató neve és lakcíme valamint a kísérlet témája rá volt írva a ládikóra. Ráadásul, a karton doboz is kezdett szétbomlani, siralmas állapotba kerülve: nehezen cipelve súlyos terhét.

Mindannyian gyorsan és világosan megértették a leckét, amit a tanár megpróbált elmagyarázni nekik a hét végén, vagyis, annak a ládikónak a súlya, amit egy héten keresztül magukkal cipeltek, csupán a magunkkal cipelt spirituális nehézség súlyát képviseli, akkor, amikor gyűlöletet, irigységet, más személyek iránti megvetést cipelünk magunkban. Gyakran azt hisszük, hogy kegyelmet gyakorolunk másoknak megbocsátva.

A valóságban azonban, ez a legnagyobb szívesség, amit ÖNMAGUNKNAK tehetünk!