Zen Garden és a holnap

Naga mesterhez izgatottan rohant oda az egyik tanítványa, és karjánál fogva kirángatta az épületből idős mesterét. 

- Jöjjön, mester. Ezt látnia kell!

Naga mester nem tiltakozott túlságosan, ő is volt fiatal, jól ismerte ezt a lelkesedést. Amikor végül az épület nyugati szárnyába értek, egy alacsony kőkerítéssel elkerített részhez, a tanítvány így szólt Nagához: 

- Sikerült! A kövek a megfelelő helyre kerültek végül! A kis fahíd, amelyet hónapokon keresztül ácsoltam, éppen a középpontba került. Ha átmegy az alatta futó kicsiny patak fölött az ember, hallhatja a víz csobogását, míg ha letekint, a legkülönfélébb halak kápráztatják el szemét. A cseresznyefák pedig a kert végében… tökéletesek, ahogy kelet felé ringatóznak a lágy szellőben.

Naga mester körbetekintett. Lenyűgözte a kert szépsége. Ennyi idős korában ő maga sem tudott volna jobbat és szebbet létrehozni. A fiatal szerzeteshez fordult. 

- Valóban csodálatosat alkottál. A kövek, a bokrok, a patak: egytől egyig a helyükre kerültek. Ámde a fák… mi lesz, ha holnap már más szelek fújnak?

Naga mester ezután egy szót sem szólt. Hosszú percekig hallgattak, csak a szél süvített körülöttük. Azután a mester magára hagyta tanítványát kusza gondolataival.

Hozz létre valamit. Érezd, ahogy növekszik. Lásd, ahogy eggyé válsz vele. Hallgasd meg, mit suttog a füledbe. Csorduljanak ki könnyeid, mikor másnapra elmúlik – mondta Naga mester.