Kicsi angyal könnye pereg, vigasztalja égi sereg. Elveszett a glóriája, egyik felhőn sem találja. Ezüst fényű, kicsi ékszer, viselése sosem kényszer. Büszke volt rá nagyon - nagyon, értéke nem kincs vagy vagyon. Holdsugárból éjjel szőtte, szeretete fogta össze, fényét tiszta lelke adta. Vigyáz reá, megfogadta! És lám, mégis nyoma veszett! Szégyen, hogy mindez megesett!
- Hol lehet most? - kérdi ríva, társaira tekint sírva.
Kutat szemük messze nézőn, szól az egyik együtt érzőn:
- Talán leesett a Földre. Rosszul tetted a felhőre.
Kicsi angyal egyet gondol, megmenekül tán a gondtól, alászáll most, le a Földre, glóriáját megkeresse. De a Földön merre, hova? Mennyit kell kóborolnia? Melyik utat is szeresse? Hagyja, hogy szíve vezesse! Könnyem potyog, lábam fáradt.
- Nem láttad a glóriámat?
Így kérdez meg minden embert, de glóriát senki nem lelt. Lován léptet szelíd lovag, kész elűzni a gondokat. Vidám szívű, de magányos, ahogy ez már hagyományos.
Ha valaki sír, meghallja! Tudja, ezt Ő nem hagyhatja! Keresi, hogy hol segítsen, bánat már ne keserítsen!
Kicsi lány ül az út szélén, könnye csorog fehér ingén. Lehajol hát szelíd lovag:
- Meséld el a gondjaidat!
- Angyal voltam fenn az égben, boldog voltam, vígan éltem. Minden bajtól védett - az ám - fejemen a szép glóriám! Elveszett, most mit tehetek? Boldog most sosem lehetek? Hordjam folyton bánatomat? Nem látják már mosolyomat?
Szelíd lovag átöleli, simogatja, becézgeti:
- Ne sírj édes, kicsi angyal, megbirkózunk minden bajjal! Én, megóvlak, megvédelek, s nem kell más, csak szereteted. Lelked tiszta, láttam rögtön, boldog leszel itt a Földön!
Mosolyog már kicsi angyal, nem törődik már a bajjal. Kinek kell a glóriája, ha lovagját megtalálta?
A mesének ezzel vége, meghallgatni tán megérte.
Ha jól figyelsz, megtalálod sorok közt a tanulságot.
Kincseidet elvesztheted, de őrizd a szereteted! S könnyeiden át meglátod, ki hozza a boldogságot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése