A kovács

Egy fiatalember jelentkezett állásra egy nyomtatással foglalkozó nagy cégnél. Már túl volt az első meghallgatáson és most az igazgatóval kellett találkoznia. Az igazgató átnézte a róla szóló jegyzetet, amely kiváló volt. Majd megkérdezte:
- Volt-e ösztöndíjad az iskolához?
- Nem – válaszolt a fiú.
- Édesapád fizette az iskolád?
- Igen – válaszolta.
- Mit dolgozik édesapád?
- Édesapám kovács.
Az igazgató megkérte, hogy mutassa meg a kezeit. A fiatalember megmutatta a kezeit amelyek hibátlanok és finomak voltak.
- Segítettél valamikor szüleidnek a munkájukban?
- Sohasem, mert szüleim mindig azt akarták, hogy tanuljak és többet olvassak. Sőt még a munkájukat is jobban el tudták végezni mint én.
Az igazgató így szólt:
- Van egy kérésem. Ma, ha majd hazaértél, mosd meg édesapád kezeit és holnap gyere vissza hozzám.
A fiatalember úgy érezte, hogy minden bizonnyal övé lesz az állás. Amikor hazaért megkérte édesapját, hogy engedje meg, hogy megmossa kezeit. Az apa furcsán érezte magát. Boldog volt, de nagyon zavart is ahogy megmutatta kezeit fiának. A gyermek aprólékosan megmosta kezeit. Most először figyelt fel apja kezeinek nagyon ráncos voltára és sok sebhelyére. Némely sérülése annyira érzékeny volt, hogy a bőr összerándult mikor hozzáért.
Most értette meg mit jelentett a munka ezeknek a kezeknek, hogy fizethessék iskoláját. A kéz sérülései volt az ára tanulmányainak és jövőjének.
Miután megmosta apja kezeit, a fiatalember egy darabig szótlanul állt, majd elkezdett rendet rakni a műhelyben és kitakarítani azt. Ezen az éjszakán sokáig beszélgettek egymással.
Másnap visszament az igazgatóhoz, aki felfigyelt a könnycseppre a szemében, amikor megkérdezte tőle:
- Mit csináltál és tanultál meg tegnap este?
- Megmostam apám kezeit és miután végeztem vele kitakarítottam a műhelyt. Most már tudom mit jelent értékelni szüleimet és hogy nélkülük nem lennék az aki ma vagyok. Miközben segítettem édesapámnak rájöttem, hogy csak önmagunkra hagyatkozva mennyire nehéz bármit is tenni. Felismertem, hogy milyen sokat jelent a család és hogy mennyire fontos egymás segítése.
- Pontosan erre van szükség a munkásaim között is – mondta az igazgató. – Olyan valakit akartam alkalmazni, aki fontosnak tartja egymás segítését, aki elismeri a másik kemény munkáját és akinek nem a pénz jelenti az egyedüli életcélt.

Az utolsó játék

A reggeli séta alatt már más volt a kutya. Nem nézett be a bokrok alá, nem állt meg percekre egy-egy helyen szaglászni, nem maradt le nézelődni. Szorosan ment a férfi lába mellett, mintha félne, hogy lemarad, hogy elveszti gazdáját.
Egy helyen azonban megállt, és minden porcikájával azt kérte, hogy másfelé menjenek tovább, mint szoktak az elmúlt tizennégy év alatt. A férfi nem sietett, rámosolygott a kutyára, megsimogatta okos, nagy fejét, és halkan azt mondta: Hát akkor menjünk arra.
A kutya láthatóan megszaporázta lépteit. Egyenesen, tudatosan haladt valamerre, amit a férfi nem értett, de követte.
Kis tisztásra jutottak, ahol öreg, törött pad árválkodott, régen betemetett homokozóval. A kutya megállt, majd lassan, óvatosan lefeküdt a földre. A férfi körülnézett.
– Ó, te erre még emlékszel…? Ide hoztalak ki először, amikor hozzám kerültél…de rég volt. Tényleg, azóta soha nem jártunk erre. Jó volt itt, kiskutyám?
A kutya megcsóválta a farkát, egy darabig még feküdt, fejét a lábaira téve, majd nehézkesen feltápászkodott, és odaállt gazdája mellé.
– Mehetünk? – kérdezte vidáman a férfi. Elindultak a házak között hazafelé, a kutya ismét megállás nélkül, lassan, de biztosan haladt.
Otthon a kutya nem ballagott az edényéhez, ahogy idáig mindig, hosszú-hosszú éveken át tette. Csendesen bement a szobába, ráfeküdt a vastag, puha paplanra, ami a helye volt, és némán pihent. Majd feltápászkodott, óvatosan lehúzta a férfi levetett pólóját az ágyról, odavitte a paplanjához, lefeküdt és orrát a ruhába fúrta.
– Add vissza, te zsivány – mondta kedvesen a férfi, mikor meglátta. – Az az enyém, te kis tolvaj.
Régi játékuk volt ez – a gazda visszaszerezte a ruhát, és rátette a kutya fejére, aki nagyokat horkantott és a lábaival hadonászott.
Most azonban a kutya tette a fejét a pólóra, és mancsaival is tartotta. A férfi nem akarta eltépni a kedvenc ruhát, úgyhogy legyintett, megsimogatta az állatot, és indult a konyhába. Az ajtónál hallotta, hogy a kutya felhördül. Megfordult, de semmi különöset nem látott. A kutya ugyanúgy feküdt a helyén és őt nézte. Így még soha nem nézett, villant át a férfi agyán. A filmekben néznek így egymásra, mikor az egyik hosszú útra megy…igen, így szoktak nézni. Elgondolkodva ment ki a konyhába, csinált egy kávét és kibámult az ablakon. Furcsa érzései voltak.
Tíz perc múlva bement a szobába. Rápillantott a kutyára, tovább lépett, majd megdermedt és megállt. Letérdelt, odahajolt a kutyához, aki még mindig görcsösen kapaszkodott a pólóba. Okos, barna szemei nyitva voltak, de az oldala már nem emelkedett.
Lassan felfogta, mi történt. Lefeküdt a kutya mellé a földre, arcát az állat pofájára tette, és sokáig így maradt. Csak a könnyei patakzottak, végigfolytak az arcán, kis csíkokat hagytak a kutya szőrén, aztán beleivódtak a pólóba.

– Minden ruhámat odaadnám, hogy egyszer még egyet-csak egyet-el tudj lopni…Ez már a tiéd marad – mondta halkan.
Feltérdelt, végigsimította a mozdulatlan testet. Aztán óvatosan kivette a pólót a kutya alól, és beterítette vele az okos, néma fejet.

Kölcsön adok egy kutyát!

Kölcsön adok neked egy kutyát - szólt egy hang. Azért, hogy szeresd, amíg él és sirasd, amikor 12-14 év múlva meghal, de az is lehet, hogy csak 2-3 évig marad veled. Megteszed? Vigyázol rá, amíg én vissza nem hívom?

A kutya elbűvölő lesz, és te boldog leszel, és ha úgy érzed majd, hogy a veled töltött ideje túl rövid volt, mindig veled lesz majd az emléke, hogy megvigasztalódj. Nem ígérhetem, hogy veled maradhat, hiszen minden földi dolognak vége van egyszer.

De van egy feladatod, akarom, hogy a kutya tanuljon. Sokat keresgettem ezen a világon, hogy találjak neki egy igazi mestert. És a rengeteg ember közül, aki itt él ezen a Földön, téged választottalak. Most válaszolj! Teljes szívedből szeretni fogod, és úgy gondolod, hogy megéri az erőfeszítést? Nem fogod gyűlölni a világot és az életet, amikor újból eljövök érte?

És válaszoltam: - Igen készen állok, így fogok tenni. Mert az örömet, amit a kutyától kapok, enyhíti majd az elvesztés fájdalmát. Gyöngéden vigyázok rá, szeretni fogom teljes szívemből és a szeretetéért örökre hálás leszek. És ha sokkal előbb jössz érte, mint várnám, erős leszek a fájdalom előtt, megpróbálom majd megérteni. Miért?

Igen, ha a szeretetemen keresztül te teljesíteni tudod, amit neki terveztél, akkor segíts, amíg zokogok a hiányáért. És, amikor rá emlékezem majd, biztosan tudni fogom, én sokkal többet tanultam, Őtőle


Ő volt az én csodás kutyám. aki 14 évet töltött velem és már 10 éve érzem a hiányát! Még ma is sokat gondolok rá!

Beth Norman Harris: Egy kutya imája

Légy kedves velem, szeretett gazdám, mert egy szív sem olyan odaadó és hűséges a világon, mint az enyém. A türelmed és megértésed minden másnál jobban megtanít arra, mi az, amit elvársz tőlem. Beszélj hozzám gyakran, mert a hangod számomra a legszebb zene, amit valaha is hallhatok – nem véletlenül csóválom olyan boldogan a farkam, ha meghallom a közeledő lépéseidet. Ilyenkor tudom, hogy pillanatokon belül láthatlak.
Amikor kint hideg van, vagy esik az eső, akkor kérlek, vigyél be a házba. Mivel már háziállat vagyok, nem tudok úgy harcolni a természet elemei ellen. Számomra nincs nagyobb megtiszteltetés, mint hogy a lábadnál ülhetek például a kandalló előtt. De azt is tudnod kell, hogy ha nem lenne otthonod, inkább követnélek hóban-fagyban bárhova, mint hogy a legpuhább párnán, a legmelegebb otthonban pihenjek. Te vagy az én istenem, én pedig a te legnagyobb tisztelőd.
Mindig tegyél friss vizet és ételt a tálkáimba, bár tudod, hogy sose teszek neked szemrehányást, ha elfelejtkezel róla. Ha odafigyelsz arra, hogy mit iszok és mit eszek, elég jól leszek ahhoz, hogy játsszak, hogy pajkos legyek, hogy az oldaladon sétáljak, hogy mindig készen álljak arra, hogy megvédjelek, hogy támogassalak, ha az életed veszélyben lenne.
Szeretett gazdám, ha beteg lennék, megromlana az egészségem, esetleg elveszteném a látásom, ne fordulj el tőlem. Inkább tarts finoman, gyengéden a karodban, hogy boldogan, békésen tudjak elmenni. Így biztos lehetsz benne, hogy az utolsó lélegzetem, az egész sorsom, az egész életem a te kezedben, nálad volt a legjobb helyen.

Egy iskola igazgatójának levelet a szülőkhöz.

Vizsgák előtt álltak egy szingapúri iskolában a diákok. Néhány nappal a megmérettetés előtt az iskola igazgatója ezt a levelet juttatta el a szülőkhöz.

„Kedves Szülők!

Hamarosan megkezdődnek a gyerekek vizsgái. Tudom, hogy nagyon fontos az Önök számára, hogy gyermekeik jól teljesítsenek. Mégis, arra kérem Önöket, ne feletsék el, hogy a diákok között, akik vizsgázni fognak, mindig lesz

– egy művész, akinek nem kell értenie a matematikához

– egy vállalkozó, akinek nem számít a történelem vagy az irodalom

– egy zenész, akinek a kémiajegyei nem sokat nyomnak majd a latban

– egy sportoló, akinek a fizikai erőnléte mindig fontosabb lesz, mint a fizika


Ha a gyermekük jó jegyet kap majd, az csodálatos dolog. De ha nem, kérem, ne törjék le az önbecsülését, a méltóságát!

Mondják el neki, hogy ez csak egy vizsga, és az életben sokkal fontosabb dolgok is vannak. Mondják el neki, hogy mindegy, milyen osztályzatot kap, szeretik őt, és nem fogják kritizálni.

Kérem, tegyék meg ezt, és aztán csak nézzék, ahogy a gyermekük meghódítja a világot. Egy vizsga, vagy egy rossz jey nem veheti el sem az álmait, sem a tehetségét.


És kérem, ne gondolják, hogy a világon kizárólag az orvosok és a mérnökök boldog emberek!”