Anthony De Mello: A boldog halász

Az északi gazdag gyáros elszörnyedt, amikor megpillantott egy déli halászt, amint a parton a csónakja mellett heverészett és pipázott.
- Miért nem mégy ki a tengerre halászni? – kérdezte a gyáros.
- Mert ma már elég halat fogtam – válaszolta az.
- De miért nem fogsz többet, mint amire szükséged van? – kíváncsiskodott tovább a gyáros.
- Mit csinálnék vele? – kérdezett vissza a halász.
- Több pénzt keresnél – hangzott a válasz. – Akkor szereltethetnél motort a csónakodra, amivel mélyebb vizekre merészkedhetnél, ahol aztán több halat foghatnál. Ebből annyi pénzed lenne, hogy nejlon hálót vehetnél. Akkor még több halat fognál, és még több pénzed lenne. Hamarosan annyi pénzed lenne, hogy akár két csónakod is lehetne, vagy akár egész flottányi. S akkor te is gazdag ember lennél, mint én.
- S akkor mit csinálnék? – kérdezte a halász.
- Akkor aztán pihenhetnél, és élvezhetnéd az életet.
- Nos, mit gondolsz, most éppen mit csinálok? – kérdezte az elégedett halász. 

Bölcsebb a boldogságra való képességünk épségére vigyázni, mint sok pénzt keresni.

                                                                                  

Heti útravaló Müller Pétertől - 38. rész

"Egyetlen harc van, melyet már születésünktől kezdve megindítunk és a halálunkig tart: a szeretetért, vagy épp a szeretet ellen való elkeseredett küzdelem."

Hogyan van ez?! - kérded. Én a szeretet ellen küzdök? Ráadásul elkeseredetten? Hiszen szeretni jó, és szeretve lenni is jó. És mégis...

Gondolj csak arra, hogy kisbabaként csüngsz az anyádon, ahogy ő is rajtad. Nem kétséges, hogy elindítottad küzdelmedet az elfogadásért, de jön a dackorszakod: a "Nem!", a "Nem akarom!, a "Nem szeretlek!" Amerikában sokszor hallottam kisgyerekek szájából: "I hate you!" - azaz gyűlöllek!
Nem így gondolják, de így mondják. Aztán következik a kamaszkor lázadása, az "én" forradalma, az elszakadás, és jön az egész életünk! Nehezen tudunk megszeretni egy másik embert, és ő is csak nehezen tud megkedvelni minket. Ha végre sikerül, ritkán tart sokáig.
Te hány embert szeretsz? (Nem szerelemről beszélek most, hanem emberszeretetről.) Hányan szeretnek téged? Ha szeretnek, az mennyire könnyen romló állapot. Nem veszed észre, de figyeld meg: tiltakozol a szeretet ellen! Én is. Nemigen akarjuk odaadni magunkat, és nehezen fogadunk el egy másik embert.
Az egó uralma alatt élni nemcsak azt jelenti, hogy önmagunknak élünk, hanem azt, hogy mások ellen is. Ez a helyzet, főleg manapság. Valaha, emberségesebb időkben, egész jól leélhetted az életed valakivel, akihez lelkileg talán nem sok közöd volt. Ma azzal az egyetlennel is nehéz, aki hozzád tartozik. "Én. Nekem. Enyém." - ezek manapság a lelkünk parancsszavai. Szomjasak vagyunk a szeretetre, igen, de nem vesszük észre, mennyiszer élünk ellene.
A válóperek, a tört barátságok, az emberek közötti közöny és vad gyűlölet, vagy éppenséggel a botrányosan rossz társadalmi feszültségek éppúgy innen érthetők meg, mint Krisztus halála. "Pokol a másik ember!" - ez az egó-világ alapmondata.
Ha szeretni akarod az embereket, a világ ellen kell élned és önmagad ellen is! A szeretetben nincs én, csak mi. Ha ez sikerül, ha mégis belép az életedbe a szeretet, tudd, hogy ez ritka kincs. Vigyázz rá! Óvd meg az önzésedtől. A másiktól nem tudod, azt neki kell megtenni, ha képes rá...
Légy boldog, ameddig tart. Légy hálás a sorsodnak. Kivételt tett veled.

Forrás: Life.hu

Heti útravaló Müller Pétertől - 37. rész

"Ha az élet művésze akarsz lenni, találd meg a szomorúságban is a szépséget és az elrejtett, édes gyönyörűséget."

Ez egy ravasz útravaló, de fontos. Én is másoktól kaptam. Azt mondták: embernek lenni nehéz. Tele van az élet veszteséggel, szomorúsággal. S ezt nem megúszni kell, mert nem lehet, hanem átminősíteni.

Az eső szép, ahogy a szürke felhők is azok. A ködben élvezet járni, mert titokzatos, nem tudod, mit rejt. Olyan, mintha egy álomban lépkednél. A legszebb muzsikákban sok a sóhaj és a szomorúság. A legszebb hegedűszóban több a bánat, mint a fickándozó öröm.
Sírni gyakran élvezet. Nyugodtan sajnáld magad! Ne tiltakozz ellene.
Ne higgy azoknak, akik azt mondják, az önsajnálat rossz és gyermeteg dolog. Ki sajnáljon téged, ha nem te, saját magadat? Testben élni, halandó életet élni, s közben és a végén mindent és mindenkit elveszteni: szomorú dolog. De ember vagy. Élsz!
Sírd hát ki magad, boldogan, és fesd át a szürkét színesre - bátran! Jogod van hozzá! A nagy kultuszok ezt tudták.
"Mono-no avare" - mondták az ősi Japánban, ahol ismerték az élet minden fájdalmas titkát. Azt jelenti: "Megadom magam a bánatnak". Nem tiltakozom, mert az már kellemetlen, és nem tudok tenni ellene. Hanem élvezem! Igen! A sikerkönyvek és legszebb japán festmények nem "dobták fel" az embert, hanem ábrándosan szomorúak voltak.
Gyönyörködni a mulandóságban, és nem csupán elfogadni, de megszépíteni a veszteséget: a legmagasabb életművészet. Amelyik versben nincs szomorúság, nem elég mély, nem elég igaz, nem elég gyönyörű.
Magában a szépségben - amikor teljes pompájában kibomlik, akár egy rózsa vagy egy fiatal arc - az a szép, hogy most még van, de holnap már nem lesz. Elillan.
Élvezd hát a "rossz" időt! Ne légy tőle depressziós - csak szomorú. Tudod, mi a különbség a kettő között? Hogy a depresszió iszonyú, mint a halál, mert nem tudod, hogy el fog múlni. Azt hiszed, hogy mindig így marad, de ha szomorú vagy, tudod, hogy az elmúlik. Elmennek a sötét viharfelhők, és kisüt a Nap!
A felhőket is szeresd, és gyönyörködj a viharban! Az esőt és a szürke, esővert pocsolyákat is szeresd, mint gyerekkorodban. Emlékszel, hogy szerettél tapickálni bennük anyád bosszúságára? Nagyobb öröm volt, mint ma a tengerben fürödni.
"Mono-no avare!" Tanuld meg, és művésze leszel az életnek.

Forrás: Life.hu

Paolo Coelho: A Piedra folyó partján ültem és sírtam (részlet)

"Szerencsétlen, aki nem mer kockáztatni. Lehet, hogy soha nem csalódik, soha nem ábrándul ki, és nem is szenved úgy, mint azok, akik egész életükben egyetlen álmot követnek. De amikor visszatekint - hiszen mindannyian visszatekintünk - meghallja, amit a szíve súg: "Mit csináltál azzal a rengeteg csodával, amit Isten elhintett a hétköznapjaidban? Mit csináltál azokkal a talentumokkal, amelyeket rád bízott a Mester? Elástad mindet egy mély gödörbe, mert féltél, hogy elveszíted őket. Íme hát az örökséged: a bizonyosság, hogy eltékozoltad az életed." Szerencsétlen, aki hallja ezeket a szavakat. Mert ettől kezdve már ő is hinne a csodákban, életének mágikus pillanatait azonban örökre elveszítette."

Heti útravaló Müller Pétertől - 36. rész

"Az ember mindig olyan valamiért vagy valakiért hoz áldozatot, amit vagy akit végtelenül szeret"

Ezen a héten csak egyetlen szót adok útravalóul: "áldozat." Mielőtt magaddal viszed, meg kell tisztítanunk. Össze van nyálazva, és sokat hazudnak róla. Menjünk sorban.

Ha valaki nyög, az nem áldozat. Ha valaki a mártírsorsáról panaszkodik, fogalma sincs arról, mi az áldozat. Ha valaki tudja, hogy "én most áldozatot hozok" - az nem áldozat. Ha egy anya azt mondja: "Föláldoztam érted az egész életemet!" - az sem volt igazi áldozat.
Az igazi áldozat nem önálló cselekedet, hanem következmény. Ha nagyon szeretlek, sok mindent tehetek érted, odaadhatom a fél vesémet és az életemet is, de nem azért, mert áldozatot akarok hozni miattad - hanem azért, mert nagyon szeretlek.
Szeretlek! Észre sem veszem, hogy hetek óta nem alszom miattad, hogy ápollak, gondozlak, odaadom a legjobb falatokat, mert nekem csak akkor jó, ha neked jó. Mert szeretlek.
Az áldozat minden vallás központi szava, de ahogy idővel a lényeg mindenben elveszett, az áldozatok is külsőséggé váltak. Mert nem az a lényeg, hogy adok valamit az Istennek - hanem az, hogy szeretem!
Azért adok. Adok és adok. Mindent, ami kedves neki, ami jólesik neki, amire szüksége van. Az Istennek is szüksége van valamire. Mire? Arra, hogy szeresd.
Az áldozat már csak a jele valaminek. Természetes következménye a szeretetnek. Most, hogy ezeket a sorokat írom, késő éjszaka van, de nem érzem, hogy áldozatot hozok. Pedig nagyon fáradt vagyok, de szeretek írni. Szeretem a szavakat megtisztítani a kosztól. Szeretek gondolkodni, és szeretlek téged is - ismeretlenül. Ha írok, valakinek írok - most épp neked. Ezért nem áldozat az írás, hanem boldogság és végtelen öröm.
Írónak lenni: életfogytiglani gályarabság. Mennyi mindent áldoztam fel érte - a szememet, a lelkemet, az időmet s bizony még az életemet is. De micsoda elmondhatatlan öröm, hogy ezt megtehettem!
Először szeress!... Az áldozattal pedig ne törődj, mert az már magától jön.

Forrás: Life.hu