Miért kiabálunk, amikor dühösek vagyunk?

Egy hindu szent, aki elment a Gangesz folyóhoz megfürödni, egy családot látott a folyóparton, akik mérgesen kiabáltak egymásra. Odafordult a tanítványaihoz, mosolygott és megkérdezte: "Miért kiabálnak az emberek, amikor idegesek egymásra?"

A tanítványok gondolkodtak egy ideig, majd az egyikük ezt mondta: "Azért, mert ilyenkor elveszítjük a nyugalmunkat." 

"De miért kiabálunk, amikor a másik személy ott áll mellettünk? Mondhatnánk neki sokkal halkabban is" - kérdezte a szent.
A tanítványok tanakodtak még, de nem találták a megfelelő választ.
Végül a szent elmagyarázta: "Mikor két ember mérges egymásra a lelkük eltávolodik egymástól. Hogy leküzdjék ezt a távolságot kiabálniuk kell, hogy meghallják egymást. Minél mérgesebbek, annál hangosabban kiabálnak, hogy leküzdjék a nagy távolságot.
Mi történik a szerelmeseknél? Ők nem kiabálnak egymásra, hanem halkan beszélnek, mert a lelkük nagyon közel van egymáshoz. Köztük lévő távolság nincs is vagy nagyon kicsi."
A szent folytatta: "Amikor még jobban szeretik egymást mi történik? Nem beszélnek, csak suttognak és így még közelebb kerülnek egymáshoz. Végül már suttogniuk sem kell, csak egymás tekintetéből megértik egymást. Ez mutatja meg milyen közel áll két ember egymáshoz, amikor szeretik egymást."
Ránézett a tanítványaira és ezt mondta: "Ezért amikor vitáztok ne hagyjátok, hogy lelketek eltávolodjon. Ne mondjatok olyan dolgokat, amik eltávolítanak egymástól, különben egyszer eljön a nap, mikor akkora lesz a távolság köztetek, hogy lelketek többé nem talál vissza egymáshoz."


Forrás: Divine Evolution, Tóth Kornélia fordítása

Heti útravaló Müller Pétertől - 26. rész

"Ha két ember között, a családon belül vagy egy népben a szeretet nem kölcsönös - ott nincs is. Hiába szeret az egyik akár olyan intenzitással, mint Jézus, ott nincs szeretet, csak a Golgota."

Szeretet nincs. Csakis "egymásszeretet" van. Azt kérded, mit tégy, ha nem szeretnek? Nem tudok felelni rá.
Jézus visszatért a halála után, és egyetlen kérdést tett fel, egyetlen fájdalmas kérdést legkedvesebb tanítványának: "Péter, szeretsz te engem?" Háromszor is megkérdezte tőle, mert tudta, hogy Péter nem szereti őt, igazán.
Mit tegyünk, ha nem szeretnek? Én elmegyek. Nem biztos, hogy ez a jó lépés, de én ezt teszem. Egy olyan légkörben, ahol nem szeretnek, nem bírok élni. Néha, persze, muszáj.
Van, amikor nem lehet elmenni, maradni kell. Ilyenkor is a kijáratot lesem, de maradok. S igyekszem berendezkedni egy szeretethiányos életre. Mint amikor fogy a levegő és ritkán, keveset lélegzem, és igyekszem olyan helyre húzódni, ahol viszonylag még meleg van és oxigén. Keresem az idegen emberek társaságát, akikből valami kis jóérzés árad, jóindulat és emberség.
Sokan ezt a kutyájuktól és cicájuktól kapják meg. Igen. Néha a szomszédom kutyájából több "emberség" árad, mint az emberből. Kivéve, ha a gyűlölettel teli rossz természetével meg nem mérgezte a kutyája lelkét, amit érezni egy állat ugatásán. Hogy csak hivatalból ugat, mert valójában a gazdája csahol ki belőle, aki megmérgezte a saját emberutálatával.
Mit tegyél, ha nem szeretnek? Ne hallgass rám, mert nem vagyunk egyformák. Én, mondom, elmenekülök. Úgyse vagyok ott, hiszen nem látnak, nem ismernek. Ahol az embert nem szeretik, vagy gyűlölik, ott nem is ismerik igazán - idegen.
Ha szeretsz valakit, aki nem szeret: felejtsd el. Még akkor is, ha az a valaki a férjed, a feleséged vagy az anyád. Bocsáss meg neki, de felejtsd el, szegényt. Tudom, hogy fáj - néha egy életen át -, de menj tovább!
A fájdalom nem olyan lélekromboló, mint a közöny és a gyűlölet légkörében élni. Keress mást, vagy élj inkább egyedül, és várj. Lehet, hogy sokáig kell várni. Ilyenkor, ha nem jön élő ember, a láthatatlan világtól kapsz sok szeretetet.
Jézus csak azért tudta végigélni magányos szenvedéstörténetét, mert tudta, hogy onnantól fogva szeretni fogják.
Te is hidd el, és várj!

Forrás: Life.hu

Heti útravaló Müller Pétertől - 25. rész

Az önzés és az önzetlenség egyszerre dúl tested minden atomjában. Ha ez az egyensúly felborul: véged.

E heti útravalónk legfontosabb szava az "egyensúly". Gondold csak el: a naprendszer egyetlen bolygója sem engedheti meg magának, hogy önmagát "önzetlenül" föladva belerohanjon a Napba, mert akkor az egész fölrobbanna. Nem csak a bolygó - az egész rendszer.

Önmagamhoz, a páromhoz, a gyerekeimhez, a barátaimhoz, vagy bármilyen közösséghez tartozni azt jelenti, hogy egyszerre vagyok önmagamé és másoké. Egyszerre élek magamnak és másoknak. Alkalmazkodom, és nem is. Önző vagyok, és önzetlen is. Odaadom magam, de nem teljesen. Őrzöm az "identitásomat", de néha föladom a többiekért. Fontos, hogy keringj a saját tengelyed körül is!
Az is kell, hogy a Nap körül forogj, odaadóan, úgy, ahogy azt ő parancsolja, és hogy alázatosan együttműködj a Holddal és az összes bolygóval. Nem lehetsz teljesen "szuverén", mert függő helyzetben vagy.
Függsz a levegőtől, a víztől, a tápláléktól, a szüleidtől, az embertársaidtól, a láthatatlan erőktől, az időjárástól, a csillagoktól, s attól is, hogy a Föld mélyéből milyen sugárzásokat kapsz. Tanuld meg az egyensúly művészetét. Van, ami az enyém, és van, ami a tiéd. Van, amikor a másiknak van "igaza", akkor is, ha az nem a te igazságod. Ahogy egy ölelésben nemcsak az a fontos, hogy neked jó legyen, hanem hogy neki is.
Fordítva is igaz, ha nő vagy: nem elég, ha neki jó. Fontos, hogy neked is jó legyen - a testednek-lelkednek. Mindenáron.
Persze ha ismered az egyensúly művészetét, néha abba is belemehetsz szeretetből, jóságból, emberségből, hogy csak neki legyen jó. Neked nem, csakis neki. Belemehetsz, mondom, még ebbe is, de csak néha! Nem mindig, mert akkor felborul az "egyensúly", és boldogtalan leszel.
Ne feledd: egyszerre élsz befelé és kifelé, és ezzel mindenki így van. Beteg ember vagy, ha nincs saját identitásod, saját szíved, mely csak neked ver, és nincs saját tengelyed, amely körül egész lényed forog. Beteg az a közösség, amely nem tud erről, s olyasmit követel tőled, ami odaadhatatlan. Beteg, ha szolgalelkületet követel tőled. Te is beteg vagy, ha nem tudsz magadból mindent - sokszor még a "meggyőződésedet" is - odaadni.
Gondolkodj ezen, mert nem vagy egyensúlyban. Én se vagyok. Alig ismerek embert, aki manapság abban van.

Forrás: Life.hu

Heti útravaló Müller Pétertől - 24. rész

"Egyedül akkor vagy, ha nincs senkid, magányos akkor, ha a legjobb társaságban önmagaddal vagy. Ha a lelked a barátod."

Kevesen tudják, hogy más a magány - és más az egyedüllét. Mi ugyanis, mai emberek ritkán tudunk jó viszonyt építeni önmagunkkal. Nem is tudjuk, hogyan kell. Pedig ez a jó kapcsolatok titka.
Ha menekülsz a másikhoz, és nem azért ragaszkodsz hozzá, mert egyedül félsz, és rosszul érzed magad, hanem azért, mert egységben élsz önmagaddal, s éppen ezért képes vagy harmonikus kapcsolatot teremteni másokkal is.
Nem jó táncos az, aki egyedül nem tud táncolni. Aki egyedül dülöngél, botorkál, és csak akkor talál rá egyensúlyára, ha belekapaszkodik a párjába, aki tartja vagy tereli.
Fura dolgot mondok: egy jó házasság csak olyan emberek között jöhet létre, akiknek van benső középpontjuk. Van önbizalmuk, és önmagukkal jó viszonyban vannak. Akik ismerik az egyedüllét és magány közötti különbséget. Az egyik örökös hiány, sóvárgás és bizonytalanság - a másik: harmonikus, derűs és erős.
Az egyedülléttől menekülünk, mert rossz. Mert nemigen bírjuk ki magunkat. Mert örökös hiányt jelent. Sóvárgást. Rosszkedvet. Koldus érzést.
A magány önbizalmat ad. Lehunyod a szemed, s tudod, hogy nem vagy egyedül. A lelked a barátod.
Ha együtt élsz valakivel, mindig találjatok rá alkalmat, hogy magatokkal is legyetek. Amikor nem zavarjátok egymás köreit. Amikor a bensőd ügyintézése, a feltöltekezés, a lelki ráncok kisimítása folyik.
Tudom, hogy egy jó szó és egy jó beszélgetés sokat ér. Még többet egy ölelés, de a te gondodat soha nem fogja egy másik ember megoldani. Még a legnagyobb szeretettel sem! Csak te magad tudod. Más nem válthat meg. Ne is várd, senkitől. Találd meg önmagadat, a benső derűdet. Tudj beszélgetni magaddal. Érezd jól magad egyedül is.
Csak akkor találsz jó párkapcsolatra, ha nem menekülsz a boldogtalan lelkedtől. Ha derűs vagy és kinyújtod a kezed a másikért: táncoljunk együtt, vegyél részt az én erős és örömteli erőteremben.

Forrás: Life.hu

Anthony de Mello: A madár dala - történetek

Az aranysas

Történt egyszer, hogy egy farmer egy sastojást talált kipottyanva a sasfészekből. Hazavitte a tojást a berakta a tyúkudvarba a tojások közé. Mikor eljött az ideje, a sasfióka kikelt a tojásból és együtt nevelkedett a többi kiscsirkével. Csirkeként élt az udvarban de egyre inkább kilógott a sorból. Akkora szárnya volt, hogy a csirkék közül egyedül ő tudott egy méterre felemelkedni a földtől. Folyamatosan kiszedte a földből a rovarokat és a bogarakat. Így szaladtak az évek a tyúkudvarban, és a sasfióka felnőtté cseperedett. Egy szép napon meglátott egy hatalmas madarat az égen, amely méltóságteljesen körözött a levegőben. Elismerően csodálta a hatalmas madarat. - Kicsoda az ott fönt? - kérdezte a mellette álló csirkét. - Az ott a sas! A madarak királya - felelte a csirke. - Ó! Milyen csodálatos lenne repülni ott fönn a magas égen... - Felejtsd el - felelte a csirke. - Mi csak csirkék vagyunk. Így a sas nem foglalkozott többé a kérdéssel, abban a hitben élt és úgy halt meg, hogy ő csak egy csirke a farmról.