Heti útravaló Müller Pétertől - 22. rész

"A lelked mélyén, ahol a legjobb Barátod lakik, tanácsot kaphatsz minden gondodra. Olyan súgást, amelyről - ha kifelé hangoltan élsz - semmit se tudsz."

Tudod, hogy a legjobb Barátod benned él? Ismered? Hallottad a hangját? Szoktál magaddal beszélgetni - ezt csakis csendben és egyedül lehet. Néha megszólal a Bölcs Barátod a legnagyobb hangzavarban és veszélyben, de csak nagyon ritkán. Ezeket a pillanatokat hívjuk úgy, hogy lélekjelenlét.
Nem tudom, te hogy vagy ezzel, én elmondom a tapasztalatomat. Ha működik a kapcsolatunk, előbb hallom meg Bölcs Barátom súgását, mint ahogy cselekednék. "Tedd meg!... Ne tedd meg!... Vigyázz, ez nem méltó hozzád!... Menj tovább, bátran!... Ne menj, mert csapdába lépsz! Ilyenkor bölcs vagyok, mert előre látom, hogy amit lépni akarok, azon áldás lesz-e vagy átok.
Ha nem működik igazán a kapcsolatunk, akkor csak késve hallom meg a Barátom hangját. Amikor már megtettem a lépést, a saját konok hülye fejemre hallgatva. "Lépcsőház-effektusnak" hívjuk ezt az utólagos szidást vagy lelkifurdalást. "Látod, milyen ostoba voltál!... Nem kellett volna megtenned!... Hibáztál!... Most már viseld a következményeket!..."
Van, amikor sohasem hallod meg a Barátodat. Ez a leggyakoribb. Ilyenkor mész a hülye fejed után. Egy-egy hibát elkövetsz százszor is. Nem ismered föl, hogy hibáztál, hogy nem kellett volna. A tetteidnek nincsenek tanulságai. Azt hiszed, peches vagy, a körülmények áldozata.
Fogalmad sincs róla, hogy oly mértékben süket lettél benső Barátod hangjára, hogy sem a tetted előtt, sem utána nem hallod őt. Ilyenkor jönnek a sorozatos bajok, pszichoszomatikus betegségek.
A tested jelzi a betegséggel és a fájdalommal, amit a lelked nem hallott meg szavakkal. A test képtelen beszélni, csak fájni és összetörni tud. A betegség: testbeszéd. Te igyekezz meghallani - Magadat. Hallgasd meg Bölcs Barátod tanácsát, és fogadd is meg.
Tudom, nem könnyű.

Forrás: Life.hu

Heti útravaló Müller Pétertől - 21. rész

"Sötéten látsz? Cserélj szemüveget!"

Nem is tudod, hogy ez milyen bölcs tanács. Az öreg Mózes azt mondta az embernek: "Eléd tártam az áldást és az átkot, az Életet és a Halált. Válaszd az életet!" - vagyis a döntés a te kezedben van.

Ha az Életet választod - most jól figyelj, mert ez fontos -, ha az Életet és az áldást választod nem a sorsod fog változni, hanem a szemléleted. Mindent másképp látsz az Élet szemüvegén át.
A bajról kiderül, hogy jó, hogy van. A nehézségekről kiderül, hogy nem véletlenül vannak az életedben. A próbatételekről, hogy nevelnek, s erősebbé tesznek. Ugyanannak az eseménynek van egy "átkozott" és egy "áldott" szemlélete is. Minden bajban van valami jó, valami megfejtendő "miért".

Az "áldás szemüvegén" át bölcsen látod a világot. Jó, hogy sós a leves, mert legalább nem kell megenni - van finomabb. Jó, hogy kificamodott a bokád, mert valahová nem tudtál elmenni, ahová kár lett volna, és megtanultad, hogy fölösleges a rohanás. Jó, hogy zuhog az eső, mert jó lesz a termés.
Hamlet királyfinak vacak élete volt. Az apját megölte a nagybátyja, majd elszerette az édesanyját, elvette a királyfi trónját, száműzte, őrületbe hajszolta a szerelmét, végül egy mérgezett karddal meg is ölette. Ez a bölcs királyfi mégis azt mondja egyszer: "Nincs a világon sem jó, sem rossz - a gondolkodás teszi azzá" - vagyis fontos, hogy milyen szemüvegen át nézed a világot.
A derűs embereknek nem könnyebb a sorsuk, csak más szemüveg van rajtuk. Azt szoktuk mondani: jó természetük van. A jóra vannak hangolva.
Életörömre. Egy csepp vízért hálásabbak, mint más egy húszezer forintos pálinkáért. Egy jó szónak jobban örülnek, mint a sok pénznek.
Hidd el, hogy ez a "szemüveg" nagyon fontos. Az életművészet titka az, ahogy látsz vele. Mert maga az élet - minden élet! - nehéz. Tele van bajjal, betegséggel, szenvedéssel, halállal. Tedd csak fel az "áldott szemüvegedet", s máris látod, hogy süt a nap, hogy sok öröm és emberi jóság van.
Ha derűs emberekkel találkozol, ne az életrajzukban keresd a jó közérzetük titkát - hanem a szemüvegükben.
Nézz és gondolkodj másképp. Akkor mindenben meglátod a jót és az áldást.

Forrás: Life.hu

Márai Sándor - A kínai mese

- Szóval - mondta a nő -, eljössz?...
A férfi hallgatott. Kesztyűjét húzogatta, s ezt mondta lesütött szemekkel:
- Hallottam egyszer egy mesét. Természetesen kínai mese volt. Így szólt: egy távoli tartományban élt egy férfi és egy asszony. Nem ismerték egymást. Egy reggel úgy érezték, hangot, üzenetet hallottak, parancsot kaptak: ezért felkeltek nyughelyükről, mint az alvajárók, elindultak egymás felé, elhagyták otthonukat, férjüket és feleségüket, elhagytak mindent és mindenkit, hogy találkozzanak végre az élet sötét erdejében, s boldogak és egyek lehessenek. Így vándoroltak, igézetben egymás felé. Pusztaságokon haladtak át, s egy sötét erdőbe értek. Az erdőt patak választotta ketté, s ők a patak két partján közeledtek egymás felé, a parancs értelmében, csukott szemekkel, boldog és néma mosollyal. De a patakon keskeny palló vezetett át, oly keskeny, hogy egyszerre csak egy ember lépdelhetett végig a törékeny deszkán. Ezért megálltak, a patak két partján, szemközt egymással, vágyódva és mosolyogva, s tétováztak, melyik induljon el a másik felé először?... Akkor a nő ezt mondotta, halkan és bensőségesen: "No, jere már!" A férfi felnézett e hangra, szemét dörzsölte, a nőt nézte, az égre nézett, aztán csendesen megfordult, s visszament életébe, családjához, és ott élt tovább, némán és csodálkozással a szívében. Tudniillik a nő idő előtt szólt. És egyáltalán nem szabad szólni. Meg kell várni, amíg a férfi, kérés és felszólítás nélkül, végigmegy a pallón. Ez a kínai mese.
- Igen - mondta a nő, és szeme megtelt könnyekkel. - Szóval, eljössz?...
- Jó lenne - mondta udvariasan a férfi, begombolta kesztyűjét, s kalapját kereste. - Sajnos, délután tárgyalásaim vannak. Ezen a héten egyáltalán, kissé sok a dolgom.

Heti útravaló Müller Pétertől - 20. rész

"A hűség a legszebb emberi tulajdonság, és néha a legfájdalmasabb is. Mert ahhoz, hogy valakihez hű légy, a másikhoz hűtlennek kell lenni. Valakit el kell árulni."

Voltál már így? Nagyon vacak érzés. Az emberlét legnagyobb drámája, hogy miközben valakit szorosan átölelsz, a másiktól eltéped magad. Ne hidd, hogy ez csak egy párkapcsolatban van így.
Egy gyereknek el kell szakadnia a szüleitől, amikor felnő. Anyja ölelő karjait le kell sodornia magától. Még Jézus is megtette ezt. Amikor az anyja beszélni szeretett volna vele, ő nem akart. "Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?" - kérdezte a hírhozótól. Ő akkor már csakis az Istenhez tudott hű lenni.
De így van ezzel minden ember is. Sohasem felejtem el anyám fájdalmasan bölcs, mosolygó tekintetét, amikor bejelentettem neki, hogy megnősülök. Addig vele éltem, utána pedig csak akkor voltunk együtt, ha néha találkoztunk.
Gyereksorsom és gyerektudatom megszűnésével lényegében magára hagytam őt. Az a csodálatos "együtt" - megszűnt. Más lettem, és a feleségemben kezdtem keresni azt a sok mindent, amit addig az anyámban találtam meg.
És a házasságban? Ha jön valaki? Egy harmadik? Máris árulóvá lettél - mert előbb-utóbb valamelyiket el kell árulnod. (Nemcsak a feleségedhez lehetsz hűtlen, hanem a szerelmedhez is!)
Ez az útravaló, lehet, hogy nem is neked szól, hanem magamnak. Ha egy sokaságban vagyok, például előadást tartok, vagy könyvet dedikálok, vagy a születésnapomat ünnepelik, sohasem tudok megszabadulni attól a lelkifurdalástól, hogyha valakire figyelek, ha valakinek a mélyen a szemébe nézek, a többit elfelejtem - hűtlenül. Mintha ott se lennének. Egyetlen ember miatt elárulom a többit. Ha nem így lenne, nem tudnék arra az egyre figyelni.
Bizony, csak egyetlen valakihez, vagy valamihez lehetsz hűséges. Nem lehet mindenkit szeretni. Pedig az lenne jó! Ha százezer karom és szemem és ölem és szemem és szívem lenne! Nem kellene megszenvednem, hogy nem lehet mindenkit átölelni, és ha az egyiket szereted, és hűséges vagy hozzá, a másikat elhagyod - elviszed róla szereteted fénysugarát, és ott hagyod a sötétben. Ez fáj. Fájdalmat okozni: fáj.
Mindezt csak elmeséltem Neked. Ne szomorodj el: emberek vagyunk.

Forrás: Life.hu

Heti útravaló Müller Pétertől - 19. rész

"Összhangban egy másik emberrel csak akkor lehetsz, ha magaddal is összhangban vagy."

Erről mindig megfeledkezünk, pedig milyen fontos és nyilvánvaló! Egy hamis hangszerrel nem lehet zenekarban játszani, és egy lehangolt zongorán nem lehet egy hegedűt kísérni, még akkor sem, ha a világ legnagyobb művésze játszik rajta. Szomorú vagy és azt várod, hogy fölvidítsanak. Ideges, és azt, hogy megnyugtassanak. Magányos, és azt, hogy szeressenek. Gyenge vagy, s a másiktól várod az erőt. Reménytelen, s várod a reményt.
Igaz, hogy mások hatnak ránk, de ne várd senkitől se, hogy helyetted hangoljon föl, és hogy helyetted teremtsen benned harmóniát, jó közérzetet. S kimondom végül: ne várd senkitől, hogy "boldoggá tegyen". Amíg lelked állapota másoktól függ, lehetnek ugyan jó perceid is néha, de maga az a tény, hogy függő helyzetben vagy, örökös remegést is jelent: "Jaj, mi lesz, ha elhagy?" "Ha megharagszik rám?" "Mi lesz?!"
Olyan korba születtél, mely külvilágfüggő, és nem tanított meg arra, hogyan kell önmagadat megismerni és uralni. Hogyan kell magadat naponta fölhangolni. S belül megteremteni azt, amit kívülről várnál. Nem tudom, tapasztaltad-e, de egy barátságos embernek sok barátja van. S egy erőshöz sokan akarnak tartozni, és egy vidám, jó humorú ember társaságát keresik.
Akiből sugárzik a harmónia, azt sokan szeretik. Lelked szüntelen adásban van. A tested, a bőröd, a szemed is. Sugárzol, és a sugárzásod vonz és taszít. Be tudod vonzani magadhoz a másikat, és el is tudod taszítani. Foglalkozz egy kicsit többet magaddal - a lelkeddel, testeddel is. Ne csodálkozz, hogy a testedet is mondom.
Szepes Mária még a száz évéhez közel is szép ember és vonzó Nő volt. Mint egy nemes, egyiptomi királynő, olyan. Fantasztikus vonzása volt, és ereje. Mert - ahogy manapság mondják - "megcsinálta magát." A szó legnemesebb értelmében. Légy te is önmagad mestere. Tanulj meg dolgozni örömmel a lelkeden - és tanuld meg minden körülmények között szeretni önmagadat.

Forrás: Life.hu