Richard Bach: Semmi sem véletlen...

Semmi sem véletlen nem a vakszerencse hajtja, hanem egy olyan elv, amely mindnyájunkat elvezet a kristálytiszta megértéshez, ezer meg ezer „véletlen egybeesés” és jó barát siet megmutatni az utat, amikor túl súlyosnak látszanak a nehézségek ahhoz, hogy egyedül megbirkózzunk velük. A nehézségeknek az az egyetlen okuk, értelmük és céljuk, hogy legyőzzük őket. Hát nem ez az emberi természet titka? Hogy a korlátokra fittyet hányva bizonyítsa végtelen szabadságát. Nem a kihívás teszi próbára az embert, nem a kihívás határozza meg, kik vagyunk, és mivé leszünk, hanem az a mód, ahogyan szembenézünk a kihívásokkal, hogy egyetlen fellobbanó gyufalánggal megsemmisítjük-e a roncsot, vagy lépésről lépésre újraépítkezünk belőle, amíg újra kivívjuk szabadságunkat. A gondok célja, hogy felülkerekedjünk rajtuk. A szabadság célja a bizonyítás. És amíg hiszünk az álmainkban, nincs semmi, ami a véletlen műve lenne.

Jorge Luis Borges: Idő múltán

Idővel az ember megérti mi a különbség a között, hogy tartasz egy kezet, vagy leláncolsz egy lelket..

És megtanulod, hogy a szerelem nem azt jelenti, hogy lefekszel valakivel...

És hogyha nincs valaki melletted, nem azt jelenti, hogy egyedül vagy...

És megtanulod, hogy egy csók még nem szerződés, és az ajándék nem ígéret..

És elfogadod a zuhanást emelt fővel és nyitott szemmel...

És megtanulod az utakat a mára és a mostanra építeni, mert a holnap nem garantálja a terveidet.. a holnapnak mindig van egy csomó olyan változata, ami megállíthat fele úton...

És idővel megtanuljuk, hogy a nagyon sok is, az életet adó meleg is égethet és elszenesíthet... Fogjál hát neki ültetni a saját kertedet és díszítgetni a saját lelkedet ahelyett, hogy mástól várod hogy virágot hozzon.....

És tanuld meg, hogy tényleg el tudod viselni , hogy tényleg van erőd, és tényleg értékes vagy... és az ember csak tanul és tanul...

És idővel megtanulod, hogy csak azért maradsz valakivel, mert gazdag jövőt ígér előbb-utóbb visszatérsz a múltba...

Idővel megtanulod, hogy csak az tud boldogságot adni, aki elfogad hibáiddal és nem akar megváltoztatni... de ha csak azért maradsz valakivel, hogy ne légy egyedül, idővel majd nem akarod látni...

Idővel megtanulod, hogy az igazi barát kevés és harcolnod kell érte, mert másként körülvesznek a nem igazak...

Idővel megtanulod hogy a haragból kimondott szavak egy életen át bánthatják azt, akit megsérteni akartál...

megtanulod, hogy mindenki mondhatja "sajnálom", de megbocsájtani csak a nagy lelkek tudnak... megtanulod, hogyha megsértettél egy barátot, valószínű soha többet nem lesz úgy, mint régen... Megtanulod, hogy lehetsz boldog az új barátokkal, de eljön az idő, hiányozni kezd a régi..

Megtanulod, hogy semmi sem ismételhető...

Megtanulod, hogyha megalázol és lenézel egy teremtményt, előbb-utóbb sokszorosan visszakapod... megtanulod, hogyha sietteted, kikényszeríted a dolgokat, nem válnak a reméltté...

És megtanulod, hogy a MA a jó, pont ez a perc, nem a holnap...

És megtanulod, hogyha jól is érzed magad azokkal, akik körül vesznek, mindig hiányozni fognak azok, akik már nincsenek...

Idővel megtanulod, hogyha megbocsájtással próbálkozol, vagy bocsánat kéréssel, vagy kimondani, hogy szeretsz és vágyódsz, ha szükséged van, hogy barát szeretnél lenni...egy sír fölött haszontalan... MEGTANULOD EZT MIND, DE CSAK IDŐVEL...

Osho: Szomorúság

Amikor szomorú vagy, légy igazán szomorú, süllyedj bele a szomorúságba. Mi mást tehetsz? Szükség van a szomorúságra. Nagyon pihentető egy sötét éjszaka, amely körülölel. Aludj el benne. Fogadd el, és látni fogod: abban a pillanatban, hogy elfogadod a szomorúságot, csodálatossá válik.

A szomorúság azért csúnya, mert elutasítjuk; önmagában semmi csúnya nincs benne. Amint elfogadod, látni fogod, milyen csodálatos, milyen pihentető, milyen nyugodt és csendes, milyen békés. Valami olyasmit tud adni, amit a boldogság sosem adhat meg.

A szomorúság mélységet ad. A boldogság magasságot. A szomorúság gyökeret ad. A boldogság ágakat. A boldogság olyan, mint egy ég felé törő fa, a szomorúság olyan, mint a föld méhe felé hatoló gyökerek. Mindkettőre szükség van, és minél magasabbra tör a fa, annál mélyebbre is hatol. Minél nagyobb egy fa, annál nagyobbak a gyökerei. Tulajdonképpen a lomb és a gyökér mindig arányos egymással. Ebben rejlik a fa egyensúlya.

Te nem tudsz egyensúlyt hozni. Az az egyensúly, amelyet hozol, hasznavehetetlen. Erőltetett. Az egyensúlynak magától kell jönnie; már ott van. Valójában, amikor boldog vagy, olyan izgatottá válsz, ami kifejezetten fárasztó. Megfigyelted már? A szív azonnal a másik irányba kezd indulni, hogy megpihenhess. Ezt szomorúságnak érzed. Ad egy kis pihenést, mert túl izgatott lettél. Gyógyító hatású, terápiás. Ugyanolyan, mint amikor nappal keményen dolgozol, éjjel pedig mély álomba merülsz. Reggel ismét friss vagy. A szomorúság után megint friss leszel, izgalmakra kész.        

Ki hajtogatja össze ejtőernyőidet?

Charles Plumb, az  Amerikai Haditengerészet vadászpilótája volt Vietnámban.

75 bevetés után egy föld-levegő rakétával lelőtték repülőgépét. Plumb katapultált, ejtőernyőjével földet érve az ellenség fogságába került. 6 éven át egy Észak-Vietnámi börtönben tartották fogva. Túlélte a kegyetlen megpróbáltatást, manapság előadásokat tart  ott szerzett tapasztalatairól!

Egy alkalommal, midőn Plumb felesége társaságában egy étteremben volt, egy másik asztaltól felállt egy férfi, és asztalukhoz lépve ezt mondta:

- Ön Plumb! Ön vadászpilóta volt a Kitty Hawk repülőgép anyahajón Vietnámban. Önt lelőtték!

- Hát ezt meg honnan a csudából tudja? - kérdezte Plumb.

- Én hajtogattam össze az ön ejtőernyőjét - válaszolta a férfi.

Plumb szinte megnémult a meglepetéstől és a hála érzésétől. A férfi kezet rázott vele. Majd ezt mondta:

- Azt hiszem, működött a dolog!

Plumb helyeselt:

- Pontosan így volt. Ha az ön ernyője nem működött volna, most nem lennék itt.

Plumbnak nem jött álom a szemére aznap éjszaka, állandóan erre a férfira gondolt.

Azt mondta:

- Az jár a fejemben miként festhetett tengerész egyenruhájában ez a férfi: fehér tengerész sapkában, hátul egy gallérral, és lefele kiszélesedő tengerésznadrágban.

Vajon hányszor láthattam, miközben még csak oda se köszöntem “Jó reggelt, hogy van?” vagy valami hasonlót, hiszen, tudja, vadászpilóta voltam, ő meg csak egy tengerész.

Plumb végig gondolta, hány hosszú órát tölthetett ez a tengerész egy hosszú fából készült asztalnál a hajó gyomrában rejtőző fülkékben, amint gondosan elrendezi az ernyők vásznait és precízen összehajtogatja az összes ernyő selymét, kezében tartva ezáltal minden alkalommal a sorsát valakinek, akit még csak nem is ismert.

Nos, ezúttal Plumb felteszi hallgatóságának a kérdést:

- Az önök ejtőernyőjét ki hajtogatja össze?

Mindenkinek van valakije, aki elvégzi számára, amire szüksége van a nap folyamán. 

Az előadó azt is hangsúlyozta, hogy sokféle ˝ernyőre˝ volt szüksége, amikor az ellenséges terület felett lelőtték: szüksége volt testi, lelki, mentális valamint érzelmi ˝ernyőire˝ egyaránt.

Amíg biztonságba nem került, ezekbe a segítő támaszokba kapaszkodott.

Néha a mindennapok gondjai, kihívásai közepette nem vesszük észre, hogy mi az, ami igazán fontos. 

Néha elszalasztjuk azt mondani: hello, kérlek, vagy köszönöm. Megtörténik, hogy nem gratulálunk valakinek valamilyen vele történt nagyszerű dologhoz, nincs pár kedves szavunk, vagy nem teszünk valami kedves dolgot csak úgy, minden különösebb ok nélkül.  Ahogy eltelik ez a hét, ez a hónap, ez az év, vedd észre azokat, akik a te ernyőidet hajtogatják.

Antoine de Saint-Exupery: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz.

Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában, idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat!

Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!

Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!

Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!

Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.

Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!

Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!

Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!

Taníts meg a kis lépések művészetére!