Zen története - Légy önmagad mestere

Egy Mester épp a halálán van...mikor a tanítványai köré gyűlnek és megkérdezik:
- Mester sohasem árultad el nekünk, ki volt a te mestered, sokszor kérdeztük, de te mindig kitértél a válasz elől....most, hogy elhagyod ezt a világot, kérünk áruld el nekünk.....
A mester így felelt:
- Azért nem válaszoltam soha erre a kérdésre, mert nem volt kizárólagos mesterem, sok-sok embertől tanultam. Az első tanítóm egy kisgyerek volt.
Egyszer elmentem egy városba. Noha akkoriban még nem ismertem az igazságot, igen művelt, tanult ember voltam. Híres tudósként ismertek szerte az országban;sőt még külföldön is. Az emberek járni kezdtek hozzám, abban a hitben , hogy én ismerem az igazságot, én pedig tudtomon kívül úgy tettem, mintha tényleg ismerném....öntudatlan voltam...
Tanító lettem...anélkül,hogy bármit is ismertem vagy tapasztaltam volna az igazságból, anélkül, hogy beléptem volna a saját belső világomba, óriási jelentőségű dolgokról beszéltem. Ismertem az összes szent iratot, mind a kisujjamban volt.
De képzeljétek el, a történet idején , olyan helyen voltam ahol senki se ismert, vidéken....és igencsak sóvárogtam rá, hogy valaki feltegyen már nekem egy kérdést, és megmutathassam, mit tudok. De senki nem kérdezett, három napig csendben kellett maradnom... Olyan volt ez számomra , mint egy böjt...már nagyon ki voltam éhezve a hallgatóságra, valakire aki figyel rám, de senkivel se találkoztam, aki ismert volna.....
Bementem a városba. Esteledett, épp arra jött egy kisfiú, aki egy agyaglámpást tartott a kezében....megszólítottam:
- Fiam, kérdezhetek tőled valamit? Hová viszed ezt az agyaglámpást ?
- A templomba - válaszolta a fiú - anyám mondta, vigyem magammal mert ott sötét van. Anyámnak a szokása, hogy esténként elhelyez egy lámpást a templomban, hogy a templom istenének ne kelljen sötétben lennie.
- Nagyon intelligensnek látszol... elárulsz nekem még valamit? Magad gyújtottad meg ezt a lámpást?
- Igen - felelte a fiú.
- Akkor kérlek, felelj még egy harmadik kérdésre....ha te gyújtottad meg a lámpást, akkor meg tudod mondani, honnan jön a láng? Hisz látnod kellett.
A fiú elnevette magát.
- Mutatok valamit. Csak figyelj!!!! - mondta
Azzal elfújta a lángot, majd így folytatta:
- A láng a szemed előtt tűnt el. Meg tudod mondani, hová ment? Hiszen látnod kellett!
Nem tudtam felelni, elszégyelltem magam...leborultam és megcsókoltam a lábát...ekkor jöttem rá...ő volt az első mesterem...abban a pillanatban ráébredtem , hogy az összes filozófiai és metafizikai tudásom hasztalan. Egyetlen dolgot sem tudok magamtól...még azt sem, hogy honnan jön és hová megy a fény a lámpásból....és közben arról beszélek, ki, hogyan és mikor teremtette a világot! A fiúval való találkozásom után eldobtam az összes addig tanult ismeretemet; elégettem minden szent iratomat.Felhagytam a gondolattal, hogy híres legyek, sutba dobtam egész hírnevemet...koldulni kezdtem, mindenki elől eltitkolva kilétemet....és lassanként, egyre mélyebbre jutottam a meditációban, felfedeztem a saját intelligenciámat....egyé váltam vele....
És azzal a mester lecsukta szemét és békében távozott.....A tanítványok álltak még egy darabig....mély csend ereszkedett rájuk...és megértettek mindent....
Légy önmagad mestere...a válaszok benned vannak.....ha nem a saját tapasztalatod alapján tanulsz, akkor a tudásod teljesen haszontalan....merülj el magadban....

Hallgass a szívedre

Amikor teljesen tanácstalan vagy, akkor hallgass arra, amit a szíved súg! Mert ha meg is égeted magad, az észnek és magadnak, amiért rá hallgattál, nehéz megbocsájtani.
De a szívnek? A szívnek muszáj, mert a szív Te magad vagy, a kijózanító ész korlátai nélkül... A szíved a szereteted útját követi, és ami szeretetből indul ki, ha nem is kap viszonzást, ad helyette Neked gyógyító megnyugvást.
A szíved mindig azt súgja, amit igazán akarsz és bár olykor, hogy megvédd magad, ésszel kell zaboláznod, tudod, hogy a szíved örökké jó, örökké igaz, örökké nyughatatlan?

Prince Ea: Miért kellene ennek a világnak megszűnnie

"Közeleg a világ vége. A levegő szennyezett, az óceánok mérgezettek, az állatok kihalnak, a gazdaság összeomlik, az oktatást tönkreteszik, a rendőrség korrupt, az okosokat lenézik, a tudatlanokat megbecsülik.

Az emberek lehangoltak és dühösek, nem tudunk egymással élni és nem tudunk saját magunkkal kijönni, ezért mindenkit gyógyszerelnek. Elhaladunk egymás mellett az utcán, ha megszólalunk, értelmetlen robot módjára beszélünk.
Sokan inkább 15 másodperces hírnevet akarnak, mint értelmet és célt adni életüknek, mert ami népszerű, az fontosabb, mint ami igaz. A rendfokozatok fontosabbak, mint az igazság.

A kormány kétszer annyi börtönt épít, mint iskolát. Könnyebb egy Big Mac-et találni, mint egy almát, ha mégis találsz almát, az genetikailag feldolgozott és módosított.
Az elnökök hazudnak, a politikusok becsapnak, a fajkérdés mindig létezik, ahogy a valláskérdés is. A te Istened nem létezik. Az én Istenem létezik, és Ő a csupa szeretet. Ha nem értesz velem egyet, akkor megöllek. Még rosszabb, ha halálodig üldözlek.

A rádióban a dalok 92%-a szexről szól. A gyerekek nem fogócskáznak, seggrázós videókat bámulnak. Az átlagember naponta 5 órán át néz tévét, és több erőszak van a képernyőn, mint valaha azelőtt.
A technológia mindent megadott, amit csak akarhatunk, ugyanakkor mindent ellopott, amire tényleg szükségünk van. A büszkeséget folyton nagyra becsülik, az alázatosságot folyton lenézik. Mindenki tud mindent. Mindenki tart valahová, semmibe vesz valakit, vádol valakit.

Nem maradt már sok emberi lény, sok emberi cselekedet, emberi vágy a múlté, alig vannak emberi lények.
Még mindig a pénz minden rossz forrása, mégis azt mondjuk a gyereknek: „ne tanuld ki azt a szakmát, nem fizet eleget”. Jó cselekedetek csak akkor történnek, ha van rajtuk haszon.

A szerencsétlenségekről szóló videók vírus módra terjednek. Nevetünk, és megosztjuk őket barátainkkal, hogy velünk nevessenek. A mai szerepmodelljeink 60 évvel ezelőtt rossz példák lettek volna.
Vannak államok, ahol a törvény megengedi, hogy embereket hátrányosan megkülönböztessenek azért, mert másnak születtek. A cégek dollármilliókat fektetnek be, szakembereket bíznak meg, hogy a kislányokkal éreztessék, sminktől lehetnek csak szépek. Folyamatosan rombolják önbecsülésüket, mert sohasem lehetnek elég szépek ahhoz, hogy megfeleljenek a lehetetlen mércének.

A társaságok azt mondják: vegyél, vegyél, vegyél, szerezd meg ezt, szerezd meg azt, lépést kell tartanod, be kell illeszkedned, ettől boldog leszel, de sohasem sokáig.

Mit tehetünk hát az őrülettel és zűrzavarral szemben? Mi a megoldás? SZERETHETÜNK. Nem úgy, ahogy a rádióban a slágerben halljuk, valódi szeretetre, igaz szeretetre, végtelen szeretetre gondolok, szerethetsz, szerethetjük egymást a felébredéstől a lefekvés pillanatáig.

Tegyél jót, mert az ragadós. Lehetünk figyelmesek minden kapcsolatban, elültethetjük a jóság magvait, a szokásosnál több részvétet mutathatunk. Megbocsáthatunk, mert az a 300 évig tartó neheztelés, amit barátod, anyád, apád iránt érzel, megéri neked?

Ahelyett, hogy megpróbálnánk másokat megváltoztatni, megváltoztathatjuk saját magunkat, saját szívünket. Olyan sokszor hazudtak nekünk, agyunkat mosták vezetőink, és azok, akikben bízunk, hogy ne ismerjük el fivéreinket és nővéreinket, haragudjunk, gyűlölködjünk, kegyetlenkedjünk. De ha egyszer valóban szeretünk, akkor a haragra együttérzéssel, a gyűlöletre részvéttel, a kegyetlenségre jósággal válaszolunk.

A szeretet a leghatásosabb fegyver, ami létezik a Föld hátán. Robert Kennedy mondta egyszer, hogy kevesen olyan nagyok, hogy a történelem részévé váljanak, de mindannyian tudunk kicsit változtatni az eseményeken, és végül minden cselekedet bekerül a történelemkönyvbe. A mi nemzedékünkről.

Igen, a világnak vége lesz, és az új kezdethez vezető út BELŐLED ered."

ADÓHIVATAL mese

Menekülve rohan a csiga az erdőből.
Találkozik a rókával.
- Mi van csiga, belőttél, hogy így tepersz?
- Á, dehogy! Itt az NAV, vagyonvizsgálat lesz.
- Na és?
- Hát tudod, nekem is van egy saját házam, az asszonynak is, meg a gyerekeknek is.Gondolhatod!
Elgondolkodik a róka, majd ő is futni kezd.
Találkoznak a gólyával.
Megszólítja a ravaszdit:
- Mi van róka, hova futsz ilyen gyorsan?
- Nem hallottad? Kiszállt az NAV az erdőbe, vagyonvizsgálatra.
- És akkor mi van?
- Hát nekem is drága bundám van, az asszonynak is, a gyerekeknek is. Gondolhatod!
A gólya nagyon csodálkozik, majd kis gondolkodás után magabiztosan rákezdi:
- Hát fiúk nekünk ezen a ronda fészken kívül aztán igazán semmink sincs.
Az is mindig össze van szarva, tehát csúnya is, olcsó is, szóra sem érdemes.
Mire a csiga loholás közben visszaszól:
- Nana gólya! Fél év itthon, fél év külföldön - miből?!!?

Az utolsó játék

A reggeli séta alatt már más volt a kutya. Nem nézett be a bokrok alá, nem állt meg percekre egy-egy helyen szaglászni, nem maradt le nézelődni. Szorosan ment a férfi lába mellett, mintha félne, hogy lemarad, hogy elveszti gazdáját.
Egy helyen azonban megállt, és minden porcikájával azt kérte, hogy másfelé menjenek tovább, mint szoktak az elmúlt tizennégy év alatt. A férfi nem sietett, rámosolygott a kutyára, megsimogatta okos, nagy fejét, és halkan azt mondta: Hát akkor menjünk arra.
A kutya láthatóan megszaporázta lépteit. Egyenesen, tudatosan haladt valamerre, amit a férfi nem értett, de követte.
Kis tisztásra jutottak, ahol öreg, törött pad árválkodott, régen betemetett homokozóval. A kutya megállt, majd lassan, óvatosan lefeküdt a földre. A férfi körülnézett.
– Ó, te erre még emlékszel…? Ide hoztalak ki először, amikor hozzám kerültél...de rég volt. Tényleg, azóta soha nem jártunk erre. Jó volt itt, kiskutyám?
A kutya megcsóválta a farkát, egy darabig még feküdt, fejét a lábaira téve, majd nehézkesen feltápászkodott, és odaállt gazdája mellé.
– Mehetünk? – kérdezte vidáman a férfi. Elindultak a házak között hazafelé, a kutya ismét megállás nélkül, lassan, de biztosan haladt.
Otthon a kutya nem ballagott az edényéhez, ahogy idáig mindig, hosszú-hosszú éveken át tette. Csendesen bement a szobába, ráfeküdt a vastag, puha paplanra, ami a helye volt, és némán pihent. Majd feltápászkodott, óvatosan lehúzta a férfi levetett pólóját az ágyról, odavitte a paplanjához, lefeküdt és orrát a ruhába fúrta.
– Add vissza, te zsivány – mondta kedvesen a férfi, mikor meglátta. – Az az enyém, te kis tolvaj.
Régi játékuk volt ez – a gazda visszaszerezte a ruhát, és rátette a kutya fejére, aki nagyokat horkantott és a lábaival hadonászott.
Most azonban a kutya tette a fejét a pólóra, és mancsaival is tartotta. A férfi nem akarta eltépni a kedvenc ruhát, úgyhogy legyintett, megsimogatta az állatot, és indult a konyhába. Az ajtónál hallotta, hogy a kutya felhördül. Megfordult, de semmi különöset nem látott. A kutya ugyanúgy feküdt a helyén és őt nézte. Így még soha nem nézett, villant át a férfi agyán. A filmekben néznek így egymásra, mikor az egyik hosszú útra megy...igen, így szoktak nézni. Elgondolkodva ment ki a konyhába, csinált egy kávét és kibámult az ablakon. Furcsa érzései voltak.
Tíz perc múlva bement a szobába. Rápillantott a kutyára, tovább lépett, majd megdermedt és megállt. Letérdelt, odahajolt a kutyához, aki még mindig görcsösen kapaszkodott a pólóba. Okos, barna szemei nyitva voltak, de az oldala már nem emelkedett.
Lassan felfogta, mi történt. Lefeküdt a kutya mellé a földre, arcát az állat pofájára tette, és sokáig így maradt. Csak a könnyei patakzottak, végigfolytak az arcán, kis csíkokat hagytak a kutya szőrén, aztán beleivódtak a pólóba.
– Minden ruhámat odaadnám, hogy egyszer még egyet-csak egyet-el tudj lopni...Ez már a tiéd marad – mondta halkan.
Feltérdelt, végigsimította a mozdulatlan testet. Aztán óvatosan kivette a pólót a kutya alól, és beterítette vele az okos, néma fejet.