Heti útravaló Müller Pétertől - 68. rész

"Ha megkéred a kezemet, légy szíves, mindkettőt kérd meg!"

Rendszerint csak az egyik kezünk kell. A jobbik. Később vesszük észre, a mézeshetek vagy a szerelem elmúltával, hogy a párunknak van egy másik keze is, és egy másik lelke. Egy másik énje, személyisége. Van benne valaki, aki csak nehezen szerethető, akit nem ismertünk idáig. Ő sem tudott róla - talán.Van a lényének egy árnyéka. Mindannyiunknak van. Ezt nemigen szeretjük, magunkban sem, ezért van az, hogy csak fél kézzel tisztelgünk, és fél kézzel fogunk kezet. Rendszerint a jobbal. A cserkészek azonban a ballal. Azt mondják: a bal a szeretet keze, másrészt pedig a jobbal szalutálni lehet.
Ha belegondolsz, ez nem is olyan vicces. A hinduk "mudráknak" nevezik a különféle kéztartásokat, amelyeknek más-más szimbóluma van. A kéztartás egyrészt kifejezi a lelkiállapotunkat, másrészt visszahat a lelkünkre: azt érezzük, és éljük át, amit a mudra sugall. Próbáld ki.
A hinduk úgy köszönnek egymásnak, ahogy mi imádkozunk. Összeteszik a két kezüket a szívük fölött. Próbáld ki! Tedd össze a két kezed! Ne gondolj semmire, csak figyeld magadban, hosszan és nyugodtan a mozdulatlan helyzet hatását. Figyeld az ujjaidat, a két tenyeredet - és az érzéseidet. Segítek.
Az első, amit érzel, hogy egyensúlyban vagy. Önmagaddal egységben vagy. Lényed jobb- és baloldala, az agyad jobb- és balféltekéje végre békét kötött egymással: az érzések és gondolatok eggyé váltak benned. Átéled létezésed teljességét, lelked egységét. Ha vallásos vagy, azt is, hogy Isten lelke lakik benned. A két tenyered rövidre zárta benne az áramköröket, és szíved előtt történt a nagy eggyé válás. Ez a mozdulat befelé ható része.
Ha mások felé fordulsz és így köszöntesz valakit - anjali mudrával, ahogy a hinduk hívják -, az azt jelenti, hogy az én teljes lelkem köszönti a te teljes lelkedet, a bennem lakó Isten köszönti a benned lakó Istent. Egyszerre üdvözöllek és tisztellek - ahogy magamat is.
Az imádkozás, ez az örök mozdulat azt üzeni, hogy a magasabb világ csak az összeszedett lélekkel elmondott imát fogadja el.
Neked pedig azt üzenem: ha megkéred valakinek a kezét, mindkét kezeddel kérd meg mindkét kezét - ha igazán és mélyen szereted.

Heti útravaló Müller Pétertől - 67. rész

"Azt azért tudd, hogy nők nélkül, mi férfiak hajléktalanok vagyunk."

Ritkán beszélünk erről. Egy ideje megtanultunk egyedül, nő nélkül élni, de ilyenkor csak lakásunk van, nem otthonunk. Külföldön mindaddig idegennek érezzük magunkat, míg egy nő lelke és teste be nem fogad minket. Egy szerelem feledteti veled a hazátlanságot. Amíg tart, nem érzed, hogy idegenben élsz, de még ott is ritkán sikerül olyat megszeretni, aki nem magyar. Ha már nem bírod a magányt, hazajössz párt keresni.

A földi élet ugyanis a nők birodalma. Ők hozzák le a lelkeket a láthatatlan világból, ők adnak testet nekik, s szülik meg erre a halandó életre. A férfi azért bújik a nőbe, mert otthont keres benne. Nélkületek fázunk. Megszoktuk, de fázunk. A "mi országunk" nem egészen ebből a világból való.

Próbálunk itt gyökeret verni valahogy, meglenni egyedül, álmok és rögeszmék után rohanunk, s mint katonák vagy szerzetesek hozzá tudunk szokni a férfiközösségekhez, de azért ez nem igazi Élet.

Egy férfiben, ha megszólal a Férfi, vonítani kezd, mint egy elűzött kutya: "Fogadj be! Fogadj be engem magadba, a lelkedbe, a szívedbe, a meleg öledbe, otthonodba! Nélküled idegennek érzem magam itt a földön. Nincs lakcímkártyám, országom, hátországom. Nincs hová hazamenni." Szállodákban érezzük ezt az otthontalanságot. Van hol ülni, aludni, enni is - csak nem vagyunk otthon.

Ez nem csupán a szexus hiánya. Ez lelki hiány. Jó lenne valaki. Különben félek, szorongok, fázom. Nem tartozom senkihez és hozzám sem tartozik senki. Anyátlan vagyok nő nélkül. Semmi se köt ide. Elmenni pedig nem merek, nem tudok - mert hová?

Nincs szomorúbb, mint egy magányos öregember, aki jobban egyedül van, mint egy idős asszony. Ezt azért mondom, hogy tudd, mi lakik egy párkapcsolatra alkalmatlan, önző, magának való férfilélek mélyén.

Heti útravaló Müller Pétertől - 66. rész

"Ha szeretsz, vigyázz magadra! Szemben úszol az árral, s a világgal szembe mész."

Különös óvatosságra van szükség. Ne hidd, hogy minden megoldódott, ha bárkit megszeretsz, vagy téged megszeretnek. Ez a világ nem viseli el a szeretetet, mindent megtesz, hogy tönkretegye azt.
Szeretni manapság annyit jelent, hogy lángot gyújtasz a szélviharban. A tüzet meg kell óvni, mert elfújja a szél. Napról napra újra kell éleszteni - elsősorban saját magadban. Fogadd el a másik tüzét, de ehhez lelkileg közel kell állnod hozzá. Olyan ez, mint amikor a kabátod alatt, a felhajtott gallérod mögött tüzet adsz valakinek: öleled, érzed a testét, a lélegzetét, hogy föllobbanjon a láng.
Ez a világ gyűlöli a szeretetet, mert az gyengéd, alázatos, megbocsátó és bölcs. A világ pedig erőszakos, öntelt, a másikon átgázoló, képtelen megbocsátani és ostoba. Győzni akar és nem veszíteni. Kapni akar és nem adni. Inkább gyűlöl, mint szeret.
Adolf Hitler azt írja a Mein Kampfban, hogy az igazi közösséget nem a szeretet, hanem a gyűlölet tartja össze. Utálatot kelteni a külső és belső ellenség ellen: ez az egység titka és a győzelem záloga. A gyűlölködés ugyanis előbb tud a mai világban "testvéri" közösséget kovácsolni a széthulló egyénekből, mint a szeretet érzése.
A szeretet nem csinál háborút, még forradalmat sem, mert hiányzik hozzá a közös ellenség és a véres erőszak ereje. A szeretet "hosszan tűrő", mindent megbocsát és elfedez - ahogy Pál apostol mondja -, s aki szeret, könnyen úgy jár, mint Jézus, s nem úgy, mint Pilátus vagy Heródes.
Lebeszélnélek a szeretetről, ha nyerni, érvényesülni és meggazdagodni akarsz ebben a világban, de ha az életed értelmét keresed, szíved boldogságát és halhatatlan örömét, ha azt az egyet keresed, amiért az embernek érdemes élni: akkor tanulj meg szeretni. Akkor is, ha lemaradsz. Akkor is, ha vesztes maradsz. Akkor is, ha nem szeretnek.
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz.

Heti útravaló Müller Pétertől - 65. rész

"Nem baj, ha leesel. Az se számít, ha elbuksz, vesztesz, vagy vétkezel. A gond az, ha nem tudod, miért."

Ez a baj. Ahogy a keleti bölcsesség mondja: a nem tudás az egyetlen bűn - ami lehet súlyos is, bocsánatos is, mindegy.
Amíg nem érted, benne vagy, és addig ismételed, míg meg nem érted az okát. Abban a pillanatban, amikor felvillan benned a megértés fénye - lehull rólad az átok, megszűnik a nyomás, és más emberré válsz.
Elmondok egy több ezer éves történetet. Ez a hindu Mahabharátából való.
Az öt száműzött Pándava fivér étlen-szomjan menekül. Végre elérkeznek egy tiszta tóhoz. A legifjabb már-már merítené az edényét, amikor megszólal egy Hang:
- Állj! Csak akkor ihatsz a tó vizéből, ha felelsz a kérdésemre! De vigyázz! Ha téves a válaszod: meghalsz!
Az ifjú a Hang irányába fordult, s a Hang ezt kérdezte tőle:
- Mi a legjellemzőbb az emberre?
Az ifjú Pándava tudta a választ. Egy bölcs mondat volt a szent Védák könyvéből. Azonnal meghalt. Ugyanígy járt a második, a harmadik és a negyedik testvér is.
Négy halott hevert már a tó partján, amikor Judhisztíra is odalépett.
- Ha helyesen felelsz - szólt a Hang -, nem csak a szomjadat olthatod, de a testvéreidet is föltámasztom. Mondd meg tehát: mi a legjellemzőbb az emberre?
És a fiú így felelt: - Az emberre az a legjellemzőbb, hogy semmiből nem tanul.
Ahogy ezt kimondta, a fivérei mind életre keltek s mohón ittak a tó hűs vizéből.
Így vagyok én is, te is, és túlzás nélkül mondhatom, ez a mondat mottója lehetne minden történelemkönyvnek. Így van az egész emberiség. Úgy működünk, mint egy számítógép. Ismétlünk, ismétlünk, ismétlünk.
Ha változtatni akarsz az életeden, először meg kell értened, hogy miért alakult így. Mi az bennem, amitől valami nem sikerült? Miért mindig a "NEM SIKERÜL" sikerül? Mit nem tanultam meg? Ki az a Varázsló bennem, aki örökké a hibás programot működteti, és mindig csak a kudarcban van részem?
Ha rájössz: életre kelsz.

Heti útravaló Müller Pétertől - 64 rész

Amíg nem találok rád, én se vagyok egészen."

Ezt mindenki tudja, és átéli. Mégpedig többféle módon. Valaki úgy, hogy szüntelenül keres, kutat, kipróbálja a másikkal az életét, s ha látja, hogy "nem ő az" - elhagyja.
Van, aki passzívan várja, hogy jöjjön a hiányzó fél. Olyan, mint a földbe kötött virág, illatokkal csalogatja a másikat, de ő maga nem mozdul. Megpróbál a hiánnyal vagy a teljesületlen álmaival együtt létezni.
A harmadik megtanul félbevágva élni. Magányosan. Sokszor ráfizetett azért, mert lélekben és testben kinyitotta magát a másik felé - s ezért bezárkózik, és elsajátítja az egyedüllét művészetét. Ez manapság a leggyakoribb. Hozzászokni a társtalansághoz, vagy beérni pótszerrel. Nem ő az, akit keres, de hasonlít rá. S ez is jobb, mint a semmi.
Szeretethiányos világban élünk. Azt kevesen tudják, hogy a társtalanság és az elidegenedés alapvetően nem a másokkal való kudarcaink eredménye, hanem az önmagunkkal való rossz viszonyé. Elfelejtettük, amit a régi nagy korok és tanítók tudtak még, hogy ketten élnek bennünk: van egy kifelé néző, csakis a saját érdekeit látó, önző egónk - és van egy Benső Énünk, aki sohasem felejtette el, hogy mindenki a testvére, a sorstársa, és egy vele.
Úszó jéghegyek vagyunk, de tudnunk kell, hogy a tengerből vagyunk valamennyien, s mihelyt elmúlik ez a komisz tél, meglágyulunk, visszaolvadunk a végtelen és bölcs tengervízbe s újra egyek leszünk. Benső Énünk ebben a parttalan és határtalan tengerben él, ott, ahol a jéghegy összekoccan a másikkal, és csattanva szilánkokra törik - a Benső Én tudja, hogy mindez csak a dermesztően hideg külső világ tragédiája: belül egyek vagyunk.
Akkor szeretünk, ha elolvadunk, megpuhulunk. Ha a jéghideg én, én, én, én helyett megszólal bennünk először a Te, aztán a Te és Én - és végül a Mi. Minden ember mélyvalósága tenger természetű és szeret. Fönt azonban meg van fagyva, magányosan didereg és fél. Mitől? Fura dolgot mondok: a szeretettől fél. Mint jéghegy az olvadástól.