Heti útravaló Müller Pétertől - 44. rész

"Azt kérded, mikor vannak megbocsátva a bűneid? Amikor már nem tudod többé elkövetni őket. Addig nem."

Ez nem vallásos, hanem mélylélektani igazság. Ez vonatkozik minden emberi kapcsolatodra, beleértve a párkapcsolatodat is, minden gondolatodra és tettedre, amelyet nem szeretsz magadban.

Ugyanis nem a tett az igazi bűn, hanem a hajlam. Mert hajlam a lélek valósága. Olyan, mint egy mag: újra és újra kihajt.
Hiába "bocsátod meg" valakinek az ellened elkövetett tettét, azzal csak annyit intéztél el, hogy neked könnyebb. Nem foglalkozol vele. Nem bánt. Elengeded a tartozását. Nem is gondolsz rá. Elfelejted. Részedről a dolog valóban rendben van, de attól ő a rossztól nem szabadult meg, mert a hajlam tovább él benne. Nincs "csírátlanítva", ilyen vagy olyan formában, de újra kihajt benne.
Bibliai értelemben a megbocsátás szó "elengedést" jelent. Te elengeded, mint egy léggömb zsinórját: nem szorítja már az ujjad végét. Menjen! Neked már jó, de attól ő még nem változott meg! Ő csak akkor változik meg, ha átírja cselekvésének kódjait. Ha megöli tetteinek csíráit, akkor többé már nem követi el őket.
Azt kérded, hogyan tudja ezt megtenni? Csakis szembesüléssel. Fájdalmas megéléssel! Megszenvedéssel.
Attól, hogy te elfelejted, hogy becsapott, nem jelenti azt, hogy másokat nem fog többé becsapni. Az egyetlen, ami a "nem szeretem" tettekre késztető hajlamainkat meg tudja változtatni, sajnos a megszenvedés. A verőnek át kell élnie, milyen, ha verik. Meg kell szenvednie mindazok érzéseit, akiket szenvedtetett - ez a karma. Ez nem "büntetés", hanem a lét törvénye: minden tett akkor van befejezve, ha visszaért hozzánk.

Csakis ennek van érlelő-nevelő hatása.
Egy gyerek is akkor tanulja meg, hogy az anyjának fáj, ha belecsíp, ha "visszafáj" neki a csípés. Hiába bocsátja meg neki az anyja - amíg ő nem tanulja meg, hogy fájdalmat okozni fáj, újra csak csípni fog. Érted már? Önelszámoló egységek vagyunk. Te is, én is. Felnőni, megváltozni, megérni magunknak kell. Bármit teszünk: azért felelünk, és elsősorban nem mások, hanem önmagunk előtt - hiába "oldoznak fel".
Mivel sokáig éltem, elmondhatom, hogy sok, nekem ártó ember vesztét láttam már. Hiába sajnáltam őket, őszinte szívből. Én elengedtem nekik - de ők nem, saját maguknak.

Forrás: Life.hu

Heti útravaló Müller Pétertől - 43. rész

"Tanulj meg vidáman várakozni. Egyél, igyál, élvezd a jelenedet, és ne rontsd el azzal, hogy türelmetlenül vársz valamit vagy valakit."
Ez egy ravasz, életművészeti tanács. Egy fontos mondat van benne: "Élvezd a jelenedet" - bármilyen hétköznapi is. Ha értéktelen, hamis gyöngyöket fűzöl egy szálra, az egész semmit se fog érni.
Az életünk: gyöngysor. Minden nap és minden óra egy-egy gyöngy rajta. Ha nem ragyog külön-külön mindegyik, vacak lesz az életed. Azt várni, hogy a holnap vagy a holnapután megváltja a jelenedet, hamis reménység és önbecsapás. Mert holnapután már újra várod a holnapot, és holnap a jövő hónapot és évet - ha nem tudsz teljes szívvel és lélekkel jelen lenni, soha nem jön el a beteljesülés. AZ "AKKOR" MOST VAN! Hidd el! - ez egy ősi szamuráj mondás.
Ők ezt olyan tökélyre fejlesztették, hogy még a következő percre sem gondoltak előre. Ebben az abszolút jelenlétben verhetetlenek voltak, mert az ellenfél nem volt jelen. Félt. Kalkulált. Tervezett. Vágyódott a nyerésre, és rettegett attól, hogy veszíthet. A bölcs szamuráj a pillanat abszolút ura volt.
Vidáman várakozni azt jelenti, hogy oly mértékben éled és élvezed a jelenedet, hogy valójában nem is várakozol.
Nem azért élsz, hogy túljuss valamin, hanem azért, hogy élj, és gyönyörködj a pillanatban. Lépj ki a mókuskerékből. Fújd ki magad. Ez egyébként nemcsak életművészeti, de spirituális tanács is."Ne aggodalmaskodj a holnap felől!" - mondja Jézus. Mert látja, hogy örökösen aggódsz valamiért. Nincs jelened. Nem éled, hanem végigvárod és aggódod az életedet. Ne tedd!
Még egy haszna van ennek a tanácsnak: hamarabb teljesülnek a vágyaid. Minden vágyunk akkor szokott teljesülni, amikor már nem is vágyódunk olyan nagyon. Nem vetted észre? Amikor már nemigen kell - megkapjuk.

Nem akkor és nem úgy, de valamilyen formában megkapjuk. Egyszer csak ott van. Néha olyan késve, hogy nem is emlékszünk rá, hogy ez a mi vágyunk volt. Maga a vágy ugyanis - a "kell!", az "akarom!" - késlelteti a megvalósulást. Amikor elengeded, megjön.
Ez a mágia egyik nagy titka.

Forrás: Life.hu

Heti útravaló Müller Pétertől - 42. rész

"Az igazi boldogságot észre sem vesszük. Olyan, mint az egészség, a tiszta víz, a szép táj, a nevető csecsemő - észre sem vesszük."

Figyelj! Lehet, hogy most is boldog vagy, csak nem tudod. Próbáld ki!

Elmondom, mit tégy: hunyd le a szemed! Maradj egy kicsit csöndben - belül is. "Állítsd le magad." Sóhajts. Sóhajtsd ki magadból a feszültséget, a szorongást. Ne tervezz, ne akarj, ne remélj, ne sóvárogj. Ne is figyelj magadra. Ne gondolj a tegnapra, a holnapra, az aggodalmaidra. Csak arra, hogy MOST JÓ! LÉLEGZEM ÉS ÉLEK.
A lelked mélyéről, mint egy rejtett melegvízforrásból felbuzog valami megmagyarázhatatlan jó érzés. Éld át kéjesen és hosszan - s aztán amikor fölrebbentél, figyelj rám!
Tudod, milyen csodában voltál? Tudod, hogy örültél valaha annak az állapotnak, amikor gyötrelemmel megszülettél, s végre azt érezted, hogy a világon vagy? Amikor fájt valamid és elmúlt. Amikor sérült voltál és meggyógyultál. Amikor visszajöttél a halálból. Amikor elalvás előtt már nem érezted, hogy tested van, csak puhán lebegtél, álom és ébrenlét között? Amikor gyerekkorodban fürödtél, és jó volt hozzád az anyád vagy egy idegen. Esetleg fölfedeztél egy színes virágot. Amikor esett az eső az szürke égből s gyerekfejjel nem azt érezted, hogy: "jaj"' - hanem boldogan tapickáltál a buborékos tócsában és azt mondtad: "de jó!"
Vigyázz: a boldogság nem öröm! Az örömhöz sok minden kell: siker, szerencse, pénz, gondtalanság, vágyad, reményed, szerelmed, sóvárgásod beteljesülése. A boldogsághoz nem kell semmi. Ami van, az is fölösleges. Nincs benne ragaszkodás, birtoklás, szomjúság. Örökös hiány csak a boldogtalanságban van, de a boldogságban nem hiányzik semmi és senki. Ez a te mennyországod állapota.
Éppenséggel beengedhetsz mást is, ha szereted, de a boldogságod nem függhet tőle.
Lelke legmélyén minden ember boldog - csak nem tud róla.

Forrás: Life.hu

A bika, aki sírt...

Amikor egy bika egy hongkongi vágóhídon megtudta, hogy élete kioltására vár, ez a bika azt tette, amit sokan képtelenek észrevenni vagy szkeptikusak ezzel kapcsolatban: érzelmeket mutatott.
A "Weekly World News" tudósítása szerint, egy csoport munkás vezette a bikát a vágóhídra. Az volt a feladatuk, hogy levágják Őt, hogy például steak vagy marhapörkölt legyen belőle. Amikor a vágóhelyiség bejárati ajtajához közeledtek, a szomorú bika hirtelen megállt és letérdelt két mellső lábára. A bika szeme tele volt könnyekkel. Honnan tudta, hogy meg fogják ölni, mielőtt belépett volna a vágóhíd épületébe? Ő még az embereknél is okosabb.
Mr. Shiu, a hentes így emlékezett vissza: "Amikor megláttam ezt az úgynevezett "buta" állatott zokogni, szemében félelemmel és szomorúsággal, elkezdtem remegni. Áthívtam a többieket is, hogy nézzék meg. Ők hasonlóan meglepődtek. Megpróbáltuk a bikát előre tolni, de csak nem akart megmozdulni, ült és sírt."
Billy Fong, a vágóhíd tulajdonosa a következőt mondta: "Az emberek azt gondolják, hogy az állatok nem sírnak úgy, mint az emberek. Azonban ez a bika valóban úgy zokogott, ahogyan egy kisgyerek. Ennek a jelenetnek több mint tíz erős ember tanúja volt, és őket is megérintette az eset. Azokra főleg nagy hatással volt, akik a levágásáért voltak felelősek.
Más dolgozók is érkeztek erről a vágóhídról, hogy megnézzék a síró bikát. Minden tele volt emberekkel. Mindannyiukat sokkolta ez a jelenet. Közülük hárman ki is jelentették, hogy mindig eszükbe fog jutni ez a bika, amikor más állatokat vágnak le.
Amikor már az emberek és a bika is sírtak, mindenki tudta, hogy nem lesznek képesek megölni a bikát. Már csak az volt a kérdés, hogy mit tegyenek a bikával? Végül megvásárolták, és odaadták egy templomnak, ahol a szerzetesek egész életén keresztül vigyáznak rá.
Miután a munkások meghozták ezt a döntést, csoda történt. Az egyik munkás így emlékszik vissza: "Amikor megígértük a bikának, hogy nem fogjuk megölni, elkezdett mozogni és követett minket."
Hogyan értette meg az emberek szavait?
"Hiszed vagy sem, ez a történet igaz, bár valóban hihetetlenül hangzik." - mondta Mr. Shiu. Semmi kétség afelől, hogy ez a bika örökre megváltoztatta a hentesek életét.

Bernáth Zsolt: A megszeppent esőcsepp

Vad vihart tombolt azon a délután, és több millió társával együtt egy apró esőcsepp hullott alá az égből. Ámde ez az esőcsepp remegett, mint a nyárfalevél, úgy félt. Csak hullott, hullott alá a mélységbe, és rettegett, hogy mi lesz, ha földet ér. Erre gondolt: Mi fog velem történni, ha az óceánba hullok? És mi lesz, ha a földre fogok esni?
Ahogy zuhanás közben ezen törte a fejét, egyszer csak meglátogatta őt a villám. Nem volt nagy, mennydörgő, csak kicsiny szikra, mint a gyufa, mikor meggyullad. Megkérdezte, hogy mi bántja az esőcseppet, majd hangosan felnevetett.
- Milyen buta vagy te, esőcsepp! - mondta neki. - Attól félsz, hogy mi lesz veled, ha leérkezel? Hiszen a te életedben pont az a legfontosabb. Mit gondoltál, hogy életed végéig szundikálhatsz a felhőben, közel a Naphoz, és süttetheted a hasadat? És hol marad a tanulás?
- Én nem akarok tanulni! - duzzogott az esőcsepp. - És miért nem mondta nekem senki, hogy mi lesz velem odalent? Senki sem tudja?
- Dehogynem. - mondta a villám. - De kinek hinnéd el, hogy nem történhet veled semmi baj, ha nem saját magadnak? Ha beleesel az óceánba, akkor eggyé olvadsz a testvéreiddel, és hatalmasabb leszel a leghatalmasabb viharnál is, a leghangosabb villámnál is. Hajókat vihetsz a válladon, és delfinekkel lubickolhatsz. Ha a földre érkezel, bejárhatod a mélyben megbúvó barlangokat, titkos helyeket, és eljuthatsz a Föld gyomrába, lehetsz folyó, patak az erdő mélyén, és ami csak akarsz.
Az esőcsepp kíváncsisága kifogyhatatlan volt.
- És mi lesz aztán? - kérdezte. - Mi lesz, ha már mindent bejártam, voltam tenger, kis patak, és folyó? Mi lesz aztán?
A kis villám elmosolyodott.
- Akkor? Akkor majd újra átadod magad a Napnak, megmártózol a fényben, aztán elalszol, és mire felébredsz, újra egy felhőben találod magad, aztán kezdődik minden elölről. Ugye, hogy nincs mitől félned? De most mennem kell.
Ahogy kimondta, a villám ragyogóan felszikrázott, búcsúzóul mordult egyet, és tovatűnt. Az esőcsepp pedig lenézett maga alá, majd becsukta a szemét.
- Vár a tenger. - suttogta boldogan.