Heti útravaló Müller Pétertől - 37. rész

"Ha az élet művésze akarsz lenni, találd meg a szomorúságban is a szépséget és az elrejtett, édes gyönyörűséget."

Ez egy ravasz útravaló, de fontos. Én is másoktól kaptam. Azt mondták: embernek lenni nehéz. Tele van az élet veszteséggel, szomorúsággal. S ezt nem megúszni kell, mert nem lehet, hanem átminősíteni.

Az eső szép, ahogy a szürke felhők is azok. A ködben élvezet járni, mert titokzatos, nem tudod, mit rejt. Olyan, mintha egy álomban lépkednél. A legszebb muzsikákban sok a sóhaj és a szomorúság. A legszebb hegedűszóban több a bánat, mint a fickándozó öröm.
Sírni gyakran élvezet. Nyugodtan sajnáld magad! Ne tiltakozz ellene.
Ne higgy azoknak, akik azt mondják, az önsajnálat rossz és gyermeteg dolog. Ki sajnáljon téged, ha nem te, saját magadat? Testben élni, halandó életet élni, s közben és a végén mindent és mindenkit elveszteni: szomorú dolog. De ember vagy. Élsz!
Sírd hát ki magad, boldogan, és fesd át a szürkét színesre - bátran! Jogod van hozzá! A nagy kultuszok ezt tudták.
"Mono-no avare" - mondták az ősi Japánban, ahol ismerték az élet minden fájdalmas titkát. Azt jelenti: "Megadom magam a bánatnak". Nem tiltakozom, mert az már kellemetlen, és nem tudok tenni ellene. Hanem élvezem! Igen! A sikerkönyvek és legszebb japán festmények nem "dobták fel" az embert, hanem ábrándosan szomorúak voltak.
Gyönyörködni a mulandóságban, és nem csupán elfogadni, de megszépíteni a veszteséget: a legmagasabb életművészet. Amelyik versben nincs szomorúság, nem elég mély, nem elég igaz, nem elég gyönyörű.
Magában a szépségben - amikor teljes pompájában kibomlik, akár egy rózsa vagy egy fiatal arc - az a szép, hogy most még van, de holnap már nem lesz. Elillan.
Élvezd hát a "rossz" időt! Ne légy tőle depressziós - csak szomorú. Tudod, mi a különbség a kettő között? Hogy a depresszió iszonyú, mint a halál, mert nem tudod, hogy el fog múlni. Azt hiszed, hogy mindig így marad, de ha szomorú vagy, tudod, hogy az elmúlik. Elmennek a sötét viharfelhők, és kisüt a Nap!
A felhőket is szeresd, és gyönyörködj a viharban! Az esőt és a szürke, esővert pocsolyákat is szeresd, mint gyerekkorodban. Emlékszel, hogy szerettél tapickálni bennük anyád bosszúságára? Nagyobb öröm volt, mint ma a tengerben fürödni.
"Mono-no avare!" Tanuld meg, és művésze leszel az életnek.

Forrás: Life.hu

Paolo Coelho: A Piedra folyó partján ültem és sírtam (részlet)

"Szerencsétlen, aki nem mer kockáztatni. Lehet, hogy soha nem csalódik, soha nem ábrándul ki, és nem is szenved úgy, mint azok, akik egész életükben egyetlen álmot követnek. De amikor visszatekint - hiszen mindannyian visszatekintünk - meghallja, amit a szíve súg: "Mit csináltál azzal a rengeteg csodával, amit Isten elhintett a hétköznapjaidban? Mit csináltál azokkal a talentumokkal, amelyeket rád bízott a Mester? Elástad mindet egy mély gödörbe, mert féltél, hogy elveszíted őket. Íme hát az örökséged: a bizonyosság, hogy eltékozoltad az életed." Szerencsétlen, aki hallja ezeket a szavakat. Mert ettől kezdve már ő is hinne a csodákban, életének mágikus pillanatait azonban örökre elveszítette."

Heti útravaló Müller Pétertől - 36. rész

"Az ember mindig olyan valamiért vagy valakiért hoz áldozatot, amit vagy akit végtelenül szeret"

Ezen a héten csak egyetlen szót adok útravalóul: "áldozat." Mielőtt magaddal viszed, meg kell tisztítanunk. Össze van nyálazva, és sokat hazudnak róla. Menjünk sorban.

Ha valaki nyög, az nem áldozat. Ha valaki a mártírsorsáról panaszkodik, fogalma sincs arról, mi az áldozat. Ha valaki tudja, hogy "én most áldozatot hozok" - az nem áldozat. Ha egy anya azt mondja: "Föláldoztam érted az egész életemet!" - az sem volt igazi áldozat.
Az igazi áldozat nem önálló cselekedet, hanem következmény. Ha nagyon szeretlek, sok mindent tehetek érted, odaadhatom a fél vesémet és az életemet is, de nem azért, mert áldozatot akarok hozni miattad - hanem azért, mert nagyon szeretlek.
Szeretlek! Észre sem veszem, hogy hetek óta nem alszom miattad, hogy ápollak, gondozlak, odaadom a legjobb falatokat, mert nekem csak akkor jó, ha neked jó. Mert szeretlek.
Az áldozat minden vallás központi szava, de ahogy idővel a lényeg mindenben elveszett, az áldozatok is külsőséggé váltak. Mert nem az a lényeg, hogy adok valamit az Istennek - hanem az, hogy szeretem!
Azért adok. Adok és adok. Mindent, ami kedves neki, ami jólesik neki, amire szüksége van. Az Istennek is szüksége van valamire. Mire? Arra, hogy szeresd.
Az áldozat már csak a jele valaminek. Természetes következménye a szeretetnek. Most, hogy ezeket a sorokat írom, késő éjszaka van, de nem érzem, hogy áldozatot hozok. Pedig nagyon fáradt vagyok, de szeretek írni. Szeretem a szavakat megtisztítani a kosztól. Szeretek gondolkodni, és szeretlek téged is - ismeretlenül. Ha írok, valakinek írok - most épp neked. Ezért nem áldozat az írás, hanem boldogság és végtelen öröm.
Írónak lenni: életfogytiglani gályarabság. Mennyi mindent áldoztam fel érte - a szememet, a lelkemet, az időmet s bizony még az életemet is. De micsoda elmondhatatlan öröm, hogy ezt megtehettem!
Először szeress!... Az áldozattal pedig ne törődj, mert az már magától jön.

Forrás: Life.hu

Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem és sírtam (részlet)

A szerelem mindig más. Mindegy, hogy hányszor szeretünk életünkben, egyszer, kétszer vagy tízszer: az új szerelem mindig ismeretlen. A szerelem vagy a pokol fenekére taszít, vagy a mennyországba röpít, de egy biztos: valahova eljuttat. És nem utasíthatjuk vissza, mert létünk alapfeltétele. Ha nem merjük elfogadni, éhen halunk egy karnyújtásnyira a fától, amely hiába kínálja gyümölcseit. Mindenütt a szerelmet kell keresnünk és vállalnunk kell, hogy esetleg órákig, napokig vagy akár hetekig szomorúak és csalódottak leszünk miatta. Mert abban a pillanatban, amikor elindulunk keresni a szerelmet, ő is elindul, hogy megtaláljon minket.

Heti útravaló Müller Pétertől - 35. rész

"Minden szerelem úgy lép az életünkbe, hogy megfoszt a szabadságunktól. Ha belemegyünk, nem tehetjük azt, amit akarunk, csak azt, amit a szerelem akar."

Szerelem! Ez volt az a szó, amelyről annyira mást gondoltam, mint Popper Péter és a legtöbb pszichológus. Sőt, józan fejjel néha még én is mást gondolok róla, mint szerelmesen.
Azt mondják, a szerelem: kóros állapot. Örök emberi érzés, de nem ésszerű. Káprázat, rögeszme, lázálom. Néha valóban kóros. Szétrombolhatja az ember életét. Tudjuk. Ismerjük az életből és az irodalomból. Néha meg akarjuk menteni a szegény szerelmeseket egymástól, de főleg a részeg önmaguktól.
Mégis azt mondom, hogy ez a mai ember által átélhető legvallásosabb állapot. Lelki másállapot. Minden esetben transzcendens. Valami olyasmi szólal meg ilyenkor bennünk, amire nincs magyarázat.
Az embernek hirtelen fájni kezd a másik ember hiánya. Sohasem érezte még ezt a fajta űrt. Mindig azt hitte, hogy jól vagy rosszul, de megvan egyedül is. Kicsit szürkén, józanul, de éldegél. Most meg nem! Kell a másik.
Amíg nem vagy szerelmes, sohasem érzed, hogy félember vagy, hogy hiányzik belőled valaki! Örökké rá gondolsz, neki üzensz, gondolatban vele vagy. Valaki - egy másik ember! - viszi magával a boldogságodat, a nyugalmadat, az örömödet, a lelkedet, de még az életed értelmét is.
Sohasem kellett ilyen intenzíven egy másik ember, hogy nem tudsz nélküle létezni! Tegnap még nem is ismerted. Egész jól elvoltál nélküle, most meg nem megy!
Most, hogy nem a tiéd, hogy hiányzik, mint a letépett félkarod, döbbensz rá, hogy a magányod köré épített erős várad: homokvár. Menekülnél vissza - de nem lehet. Összedőlt, összedöntötte.
Ilyenkor, ebben a szédült, irreális, sóvárgó, szomjas "nem bírok nélküled élni" állapotban sejtheted meg, hogy milyen lehet az Isten-élmény, ha valódi. Ilyenkor sejtheted meg, miért választotta a fiatal Jézus élete helyett a kereszthalált. Nem volt más választása. Olyan intenzíven szeretett.
Amikor Petőfi Sándor azt mondta, hogy a "Szabadságért odaadom szerelmemet!" - elárulta, hogy sohasem volt igazán szerelmes

Forrás: Life.hu