A fösvény az aranyát a kertjében egy fa alá rejtette. Minden héten kiásta, és órákon át nézegette. Ám egyszer egy tolvaj ellopta az aranyat. Amikor a fösvény legközelebb jött, hogy gyönyörködjék a kincsében, csak az üres gödröt találta. A fösvény bánatában üvölteni kezdett, de annyira, hogy a szomszédok a kíváncsiságtól hajtva odaszaladtak hozzá. Amikor megtudták bánata okát, egyikük megkérdezte:
- Használtad te az aranyat?
- Nem – válaszolta a fösvény –, csak hetente megnéztem.
- Hát akkor – mondta a szomszéd –, amennyi hasznod volt az aranyad nézegetéséből, legalább annyit tudsz abból is meríteni, ha hetente kijössz ide gödröt nézegetni.
Nem a pénzünk mennyiségétől függ a gazdagságunk vagy szegénységünk, hanem az örömre való képességünktől.
"A tudat, hogy szerethetsz és szeretnek, olyan melegséget és gazdagságot ad az életnek, amit semmi más nem pótolhat." /Oscar Wilde/
2012. szeptember 18., kedd
Heti útravaló Müller Pétertől - 34. rész
"Az angyalok azt üzenik neked, hogy nagyon fontos vagy az Istennek! Nemcsak magadnak, Neki is létfontosságú az, hogy vagy!"
Ez nem útravaló, hanem üzenet. Abban a tudatban élsz, hogy egy pici porszem vagy, homokszem a sivatagban, százbillió fűszál közül egy. Sokmilliárd ember közül valaki, akinek nem fontos az élete, csakis magának és annak a néhány embernek, aki szereti.
Mindegy, hogy létezel, vagy sem - legalábbis ezt gondolod. Abban a tévhitben élsz, hogy csak egy statiszta vagy a világ óriási színpadán. Bármi történik veled: teljesen lényegtelen.
Az angyal azt üzeni: nem így van! Hanem úgy, ahogy lelked mélyén érzed - pótolhatatlan vagy! Aki szeret, tudja ezt. Egyszeri csoda vagy. Főszereplő. A mindenség ügye benned dől el. Isten lelke van benned.
Az örökkévaló története az is, ha bármi történik veled. Drámád az Ő drámája, bajod az ő baja, fájdalmadban Ő is benned fáj. Lehetsz a fia vagy a lánya - és valóban végtelen sok gyermeke van -, de mindegyik fontos neki: a szívügye. Nem veszhetsz el!
Igen, főszereplő vagy a világ színpadán. Úgy, ahogy jó pillanatokban magadat látod. Ahogy az anyád, a szerelmed, a gyereked lát. Ahogy egy jó orvos tekint rád, akinek nem egy darab beteg hús vagy, nem egy lerobbant szerkezet, amelyet akár ki is lehet dobni - hanem egy Ember, akinek lelke van, s akinek felel az egyéni sorsáért.
Életed, mint a mesebeli legkisebb gyermeké: hosszú vándorút, próbatételek sorozata. Elengedtek szegényen, hogy visszatérj gazdagon. Várnak. Tudnak rólad, és szeretnek. Nemcsak önmagadnak élsz, de Neki is, és mindenkinek.
Ha ezt sejted, azt is megérzed talán, hogy a bajod, kudarcod, nehézséged és fájdalmad nem értelmetlen. Valamiért kaptad. Azért, hogy több legyél: gazdagabb, fényesebb, valódibb, szeretetre méltóbb. A szó igazi értelmében boldogabb. Hogy hazatalálj.
Ezt üzeni az Angyal.
Ahogy azt is üzeni, hogy ha nem hiszel neki, kérdezd meg azt az embert, aki szeret: ő is tudja, mennyire fontos vagy.
Ez nem útravaló, hanem üzenet. Abban a tudatban élsz, hogy egy pici porszem vagy, homokszem a sivatagban, százbillió fűszál közül egy. Sokmilliárd ember közül valaki, akinek nem fontos az élete, csakis magának és annak a néhány embernek, aki szereti.
Mindegy, hogy létezel, vagy sem - legalábbis ezt gondolod. Abban a tévhitben élsz, hogy csak egy statiszta vagy a világ óriási színpadán. Bármi történik veled: teljesen lényegtelen.
Az angyal azt üzeni: nem így van! Hanem úgy, ahogy lelked mélyén érzed - pótolhatatlan vagy! Aki szeret, tudja ezt. Egyszeri csoda vagy. Főszereplő. A mindenség ügye benned dől el. Isten lelke van benned.
Az örökkévaló története az is, ha bármi történik veled. Drámád az Ő drámája, bajod az ő baja, fájdalmadban Ő is benned fáj. Lehetsz a fia vagy a lánya - és valóban végtelen sok gyermeke van -, de mindegyik fontos neki: a szívügye. Nem veszhetsz el!
Igen, főszereplő vagy a világ színpadán. Úgy, ahogy jó pillanatokban magadat látod. Ahogy az anyád, a szerelmed, a gyereked lát. Ahogy egy jó orvos tekint rád, akinek nem egy darab beteg hús vagy, nem egy lerobbant szerkezet, amelyet akár ki is lehet dobni - hanem egy Ember, akinek lelke van, s akinek felel az egyéni sorsáért.
Életed, mint a mesebeli legkisebb gyermeké: hosszú vándorút, próbatételek sorozata. Elengedtek szegényen, hogy visszatérj gazdagon. Várnak. Tudnak rólad, és szeretnek. Nemcsak önmagadnak élsz, de Neki is, és mindenkinek.
Ha ezt sejted, azt is megérzed talán, hogy a bajod, kudarcod, nehézséged és fájdalmad nem értelmetlen. Valamiért kaptad. Azért, hogy több legyél: gazdagabb, fényesebb, valódibb, szeretetre méltóbb. A szó igazi értelmében boldogabb. Hogy hazatalálj.
Ezt üzeni az Angyal.
Ahogy azt is üzeni, hogy ha nem hiszel neki, kérdezd meg azt az embert, aki szeret: ő is tudja, mennyire fontos vagy.
Forrás: Life.hu
2012. szeptember 17., hétfő
Albert Schweitzer: Mennyország a földön
Néhány évszázaddal ezelőtt az egyik kolostorban élt egy szent, aki életével elégedett és boldog volt. Az egyik napon, amikor a konyhában mosogatott, megjelent neki egy angyal és így szólt:
- Az Úr küldött engem, hogy tudomásodra hozzam, itt az ideje annak, hogy az örökkévalóságba költözz.
- Megköszönöm, Úristen neked azt, hogy gondolsz rám – válaszolta a kis szent –, de amint te is látod, előttem tornyosulnak ezek a mosatlan edények. Nem akarok udvariatlan és hálátlan lenni, de nem várhatna egy kicsit az örökkévalóság rám addig, amíg a munkámat befejezem?
Az angyal a kis szentre tekintett, majd így szólt:
- Meglátom, mit tehetek érted… – majd eltűnt.
A kis szent szorgalmasan folytatta munkáját. Az egyik nap éppen a kertben kapált, amikor ismét megjelent neki az angyal. A szerzetes habozva és dadogva kapájával a sok gyomnövényre mutatott:
- Nézd ezt a rengeteg gazt! Nem tudna az örökkévalóság egy kicsit várni?
Az angyal nevetett és rögvest távozott. A kis szent végiggyomlálta a kertet, majd megnyírta a bokrokat. Az idő pedig telt-múlt. Az egyik nap a kis szent egy beteget ápolt a kórházban. Éppen egy pohár hideg vizet nyújtott neki, amikor ismét megjelent az Úr angyala. A szent kitárta kezeit és a kórházban levő számtalan betegre mutatott. Az angyal szótlanul eltűnt. Amint a szerzetes késő este a cellájába visszavonult és nyugovóra tért, végiggondolta azt a hosszú időt, amióta az angyal neki mindegyre megjelent, és ő annyiszor elutasította őt. Hirtelen fáradtnak és kimerültnek érezte magát, majd így imádkozott:
- Uram, amennyiben lehetséges, küldd el angyalodat még egyszer hozzám, nagyon örülnék neki.
Alighogy az imáját befejezte, az angyal tüstént előtte állott.
- Ha te engem most hívsz, készen állok belépni az örökkévalóságba.
Az angyal ismét mosolyogva végigmérte, majd így szólt:
- Mit gondolsz, az egész idő alatt hol voltál?
- Az Úr küldött engem, hogy tudomásodra hozzam, itt az ideje annak, hogy az örökkévalóságba költözz.
- Megköszönöm, Úristen neked azt, hogy gondolsz rám – válaszolta a kis szent –, de amint te is látod, előttem tornyosulnak ezek a mosatlan edények. Nem akarok udvariatlan és hálátlan lenni, de nem várhatna egy kicsit az örökkévalóság rám addig, amíg a munkámat befejezem?
Az angyal a kis szentre tekintett, majd így szólt:
- Meglátom, mit tehetek érted… – majd eltűnt.
A kis szent szorgalmasan folytatta munkáját. Az egyik nap éppen a kertben kapált, amikor ismét megjelent neki az angyal. A szerzetes habozva és dadogva kapájával a sok gyomnövényre mutatott:
- Nézd ezt a rengeteg gazt! Nem tudna az örökkévalóság egy kicsit várni?
Az angyal nevetett és rögvest távozott. A kis szent végiggyomlálta a kertet, majd megnyírta a bokrokat. Az idő pedig telt-múlt. Az egyik nap a kis szent egy beteget ápolt a kórházban. Éppen egy pohár hideg vizet nyújtott neki, amikor ismét megjelent az Úr angyala. A szent kitárta kezeit és a kórházban levő számtalan betegre mutatott. Az angyal szótlanul eltűnt. Amint a szerzetes késő este a cellájába visszavonult és nyugovóra tért, végiggondolta azt a hosszú időt, amióta az angyal neki mindegyre megjelent, és ő annyiszor elutasította őt. Hirtelen fáradtnak és kimerültnek érezte magát, majd így imádkozott:
- Uram, amennyiben lehetséges, küldd el angyalodat még egyszer hozzám, nagyon örülnék neki.
Alighogy az imáját befejezte, az angyal tüstént előtte állott.
- Ha te engem most hívsz, készen állok belépni az örökkévalóságba.
Az angyal ismét mosolyogva végigmérte, majd így szólt:
- Mit gondolsz, az egész idő alatt hol voltál?
Heti útravaló Müller Pétertől - 33. rész
"Nyúlj felém jó kezekkel, és láss sokkal jobbnak, mint amilyen vagyok. Cserébe én is ezt teszem, és lehet, hogy ez által jobbak is leszünk."
Ez egy nagyon korszerűtlen útravaló. Sokszor megégettem magam miatta. Biztos te is. A mai világban sokkal életrevalóbb tanács, hogy keresd a másikban a rosszat. Lásd meg az önzését, a gyávaságát, a hiúságát, azt, hogy képtelen a hűségre - lásd meg az összes lappangó démonát. Előbb-utóbb úgyis szembesülsz velük. Kijön belőle. Talán belőled is.
A "Vigyázz, az emberek rosszak!" sokkal reálisabb útravaló, és ha megfogadod a figyelmeztetést, lehet, hogy sok bajtól megóvhatod magad. Csak nem tudsz szeretni. A szeretethez kell valami naivitás. Ezt nem én mondom, hanem Pál apostol.
"A szeretet... türelmes, jóságos, mindent eltűr, mindent elhisz, mindent elvisel... nem szűnik meg soha." Igen, mai józan eszünkkel azt látjuk, hogy a szeretethez nagyfokú naivitás kell. Elhinni azt, hogy védtelenül győztesek vagyunk, és odaadóan boldogabbak. Gyengén erősebbek. Ez ma nagy-nagy naivitás.
Még csak az sem ígérhető, hogy a szeretet győz. Sőt. Inkább azzal kell számolni, hogy vesztes maradsz. Szeretetlen világban élünk, és ha megszeretsz valakit, kiteszed magad annak a veszélynek, hogy szembe mész a szélviharral. Hogy a mai élet ellen élsz.
Ez az útravaló mégis arra biztat, hogy bátran szeress, de azt várd el a másiktól, hogy ő is ezt tegye! Mert szeretni csak ketten lehet. Néha többen is, de egy ember: kevés.
Amíg bírjátok, kézen fogva, egymást segítve, szembe mehettek az iszonyú erővel fújó korszellem port és szennyet kavaró szélviharával. Ketten megpróbálhattok a világ ellen élni, de egyedül kevés vagy. Ahhoz egy Jézus ereje kell.
Tudjátok - mert most már ahhoz a másikhoz is beszélek, akivel szerencsés esetben összefogtál -, hogy a világ ellen éltek. Minden házasság lázadás a modern világ ellen. Ezt minden pillanatban tudnotok kell. A világban nincs szeretet. Egymást nézhetitek gyanútlan és jóságos szemmel, de a világot soha!
Amikor az esküvőn összenéztek, tudjátok, hogy most nemcsak egymással, de az egész világ ellen is összeesküdtetek.
Ez egy nagyon korszerűtlen útravaló. Sokszor megégettem magam miatta. Biztos te is. A mai világban sokkal életrevalóbb tanács, hogy keresd a másikban a rosszat. Lásd meg az önzését, a gyávaságát, a hiúságát, azt, hogy képtelen a hűségre - lásd meg az összes lappangó démonát. Előbb-utóbb úgyis szembesülsz velük. Kijön belőle. Talán belőled is.
A "Vigyázz, az emberek rosszak!" sokkal reálisabb útravaló, és ha megfogadod a figyelmeztetést, lehet, hogy sok bajtól megóvhatod magad. Csak nem tudsz szeretni. A szeretethez kell valami naivitás. Ezt nem én mondom, hanem Pál apostol.
"A szeretet... türelmes, jóságos, mindent eltűr, mindent elhisz, mindent elvisel... nem szűnik meg soha." Igen, mai józan eszünkkel azt látjuk, hogy a szeretethez nagyfokú naivitás kell. Elhinni azt, hogy védtelenül győztesek vagyunk, és odaadóan boldogabbak. Gyengén erősebbek. Ez ma nagy-nagy naivitás.
Még csak az sem ígérhető, hogy a szeretet győz. Sőt. Inkább azzal kell számolni, hogy vesztes maradsz. Szeretetlen világban élünk, és ha megszeretsz valakit, kiteszed magad annak a veszélynek, hogy szembe mész a szélviharral. Hogy a mai élet ellen élsz.
Ez az útravaló mégis arra biztat, hogy bátran szeress, de azt várd el a másiktól, hogy ő is ezt tegye! Mert szeretni csak ketten lehet. Néha többen is, de egy ember: kevés.
Amíg bírjátok, kézen fogva, egymást segítve, szembe mehettek az iszonyú erővel fújó korszellem port és szennyet kavaró szélviharával. Ketten megpróbálhattok a világ ellen élni, de egyedül kevés vagy. Ahhoz egy Jézus ereje kell.
Tudjátok - mert most már ahhoz a másikhoz is beszélek, akivel szerencsés esetben összefogtál -, hogy a világ ellen éltek. Minden házasság lázadás a modern világ ellen. Ezt minden pillanatban tudnotok kell. A világban nincs szeretet. Egymást nézhetitek gyanútlan és jóságos szemmel, de a világot soha!
Amikor az esküvőn összenéztek, tudjátok, hogy most nemcsak egymással, de az egész világ ellen is összeesküdtetek.
Forrás: Life.hu
2012. szeptember 16., vasárnap
Heti útravaló Müller Pétertől - 32. rész
"Vedd ki a gyereked olyan iskolából, ahol gyűlölik, vagy nem szeretik. Megnyomorítják."
Ez az útravaló többről szól, mint a gyerekedről. Mindketten - te és én is - benne vagyunk. Nem is biztos, hogy igaz, mert ez a mondat személyes élettapasztalatom. Nem törvényszerű, hogy te is így vagy vele.
Én szeretet nélkül nem tudok élni. Félek. Keserű és reménytelen vagyok. Fuldoklom. Fázom. Ha csak egyetlen módom van rá - elmenekülök. Persze van, amikor nincs erre mód. Maradni kell. Akkor is keresem azoknak az embereknek a közelségét, akik szeretnek, és akiket én is tudok szeretni. Lehet, hogy csak pár emberről van szó. Manapság az is nagy szó. Olyan, mint az Északi-sarkon egy működő kályha: odabújok mellé.
Ez az érzékenységem nagy gondot okozott egész életemben, mert ebben az országban mindig aránytalanul sok volt a gyűlölet és a rosszindulat. Ez mindenkinek feltűnt, aki hosszabban időzött nálunk, s az álarc mögé látott, amelyet viseltünk és viselünk.
Ezért egy különleges élettaktikát választottam nem tudatosan, hanem még egészen kicsi koromban: ha nem szerettek valahol, továbbálltam. Ha csak tehettem. Az óvodában például sok sérelem ért, s bölcs anyám nem azt mondta, hogy "Szokd meg, ilyen az élet!" - hanem kivett onnan. Otthon maradtam, de sajnos a szüleim között is sok volt a robbanásig feszült indulat, és az országban még több volt: háború tombolt. Nem lehetett máshová menni.
Akkor alakult ki bennem az ösztönös képesség, hogy néha meg tudom szelídíteni a körülményeimet, vagyis ha nem mély a gyűlölet, át tudom hangolni azt. Néha egy jó szóval, ügyes taktikával s némi bátorsággal és lelki erővel élhetővé tudom varázsolni a környezetemet.
Ezt az ösztönös, gyermekkorból hozott "ügyességemet" később a Jóskönyv, a kínai Ji King tudatossá tette bennem. Azt mondta ugyanis, hogy mindenkiben ott rejlik a "jó ember". Lehet, hogy nagyon mélyen, de ott van. Meg kell szólítani, ha lehet. Ha nincs rá mód, elmenekülök. Persze nem mindig lehet, tudom. Akkor megpróbálok egy lelki szkafandert húzni magamra, de ez már egy természetellenes állapot. Ahogy a gyűlölködés is az.
Őszintén megvallom, azért lennék rossz párkapcsolati tanácsadó, mert én a legtöbb embert menekülésre biztatnám. Ha szeretet van - a többi már könnyen megoldható, de ha nincs, akkor semmi sincs. Akkor csak szétfoszlott ruhát varrogatunk, tört cserepet ragasztgatunk. Nem érdemes.
Én inkább élek egyedül, mint másokkal, szeretethiányos légkörben. Ha nem vagyunk rokonlelkek, ne fogadd el ezt az útravalómat. Lehet, hogy neked más élettaktika való.
Ez az útravaló többről szól, mint a gyerekedről. Mindketten - te és én is - benne vagyunk. Nem is biztos, hogy igaz, mert ez a mondat személyes élettapasztalatom. Nem törvényszerű, hogy te is így vagy vele.
Én szeretet nélkül nem tudok élni. Félek. Keserű és reménytelen vagyok. Fuldoklom. Fázom. Ha csak egyetlen módom van rá - elmenekülök. Persze van, amikor nincs erre mód. Maradni kell. Akkor is keresem azoknak az embereknek a közelségét, akik szeretnek, és akiket én is tudok szeretni. Lehet, hogy csak pár emberről van szó. Manapság az is nagy szó. Olyan, mint az Északi-sarkon egy működő kályha: odabújok mellé.
Ez az érzékenységem nagy gondot okozott egész életemben, mert ebben az országban mindig aránytalanul sok volt a gyűlölet és a rosszindulat. Ez mindenkinek feltűnt, aki hosszabban időzött nálunk, s az álarc mögé látott, amelyet viseltünk és viselünk.
Ezért egy különleges élettaktikát választottam nem tudatosan, hanem még egészen kicsi koromban: ha nem szerettek valahol, továbbálltam. Ha csak tehettem. Az óvodában például sok sérelem ért, s bölcs anyám nem azt mondta, hogy "Szokd meg, ilyen az élet!" - hanem kivett onnan. Otthon maradtam, de sajnos a szüleim között is sok volt a robbanásig feszült indulat, és az országban még több volt: háború tombolt. Nem lehetett máshová menni.
Akkor alakult ki bennem az ösztönös képesség, hogy néha meg tudom szelídíteni a körülményeimet, vagyis ha nem mély a gyűlölet, át tudom hangolni azt. Néha egy jó szóval, ügyes taktikával s némi bátorsággal és lelki erővel élhetővé tudom varázsolni a környezetemet.
Ezt az ösztönös, gyermekkorból hozott "ügyességemet" később a Jóskönyv, a kínai Ji King tudatossá tette bennem. Azt mondta ugyanis, hogy mindenkiben ott rejlik a "jó ember". Lehet, hogy nagyon mélyen, de ott van. Meg kell szólítani, ha lehet. Ha nincs rá mód, elmenekülök. Persze nem mindig lehet, tudom. Akkor megpróbálok egy lelki szkafandert húzni magamra, de ez már egy természetellenes állapot. Ahogy a gyűlölködés is az.
Őszintén megvallom, azért lennék rossz párkapcsolati tanácsadó, mert én a legtöbb embert menekülésre biztatnám. Ha szeretet van - a többi már könnyen megoldható, de ha nincs, akkor semmi sincs. Akkor csak szétfoszlott ruhát varrogatunk, tört cserepet ragasztgatunk. Nem érdemes.
Én inkább élek egyedül, mint másokkal, szeretethiányos légkörben. Ha nem vagyunk rokonlelkek, ne fogadd el ezt az útravalómat. Lehet, hogy neked más élettaktika való.
Forrás: Life.hu
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)