- Idefigyelj – mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?!
Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel.
- Idefigyelj – mondta. – Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted?
- Értem – hebegtem megrendülve.
- Dehogyis érted – csapott le reám a szava -, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed. Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor leérettségizel, a tied lesz. Ez az óra számomra minden csecsebecsénél értékesebb. De ellophatod. Visszaadhatod, vagy megtérítheted az árát. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét, vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted?
Értettem. Úgy megértettem, hogy attól a naptól kezdve, ha valakinek szavamat adom, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszek – akkor már ott vagyok öt perccel azelőtt, még ha vénasszonyok esnek is az égből, ahogy drága jó nagyapám szokta volt mondani. Erre neveltem gyermekeimet és unokáimat is. Nem azért, mert késni neveletlenség, hanem mert több annál. Aki öt percet késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha.
- A megbízható embert még ellensége is tiszteli – mondta volt nagyapám -, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfú a szél…
"A tudat, hogy szerethetsz és szeretnek, olyan melegséget és gazdagságot ad az életnek, amit semmi más nem pótolhat." /Oscar Wilde/
2012. szeptember 16., vasárnap
Heti útravaló Müller Pétertől - 31. rész
Ha szeretlek: ismerlek. És ha nem ismerlek, nem is szerethetlek igazán."
Ez egy nagyon nehéz útravaló. Egy szót elrejtettem benne. Azt, hogy "igazán". Az első pillanatban talán azt mondod: persze, ez így van, de aztán eszedbe jut, hogy hány embert ismersz, aki nem ismeri igazán azt, akit szeret, és mégis szereti - például a gyerekét.
Hány szerető anyáról mondható el, hogy ismeri a gyerekét? Hogy igazán ismeri. Hogy látja a lelkének megoldható és megoldhatatlan gubancait, tudja, hogy mit érlel a sorsa? Hány anya tudja, hogy valójában kit szült a világra?
Ehhez nem elég a legmélyebb érzés, aggodalom és ösztön. Nem elég az sem, hogy hús a húsából. Nem elég, hogy benne érlelődött, és sokáig az ő szívével élt. Ehhez már egy bölcs, mesteri tekintet kell. Kevés anya ismeri igazán a gyerekét.
Ez az útravaló azt mondja, hogy ha ez így van, és nem ismeri igazán, akkor nem is szeretheti igazán. Miért? Mert az anyai aggodalmával árthat neki. Azt hiszi, jót akar, és közben rosszat tesz neki - például nem tudja elengedni. Nem engedi felnőni, magához láncolja. Érzelmi karanténba zárja - merő "szeretetből". Látod, idézőjelbe tettem a szót, mert ez nem valódi szeretet. Érzelmileg forró és ragaszkodó, megóvó, de értelmileg vak, süket, ostoba és ártalmas.
"Jól csak a szívével lát az ember." Híres mondás, és nagyon szép, de nem igaz!
"Jól csak a szívével és fejével együtt lát az ember" - ez az igazság. Nem véletlenül van két szemünk. Csakis így látjuk plasztikusan a valóságot. Az a "harmadik szem" - mely a hagyomány szerint megvakult bennünk, s ami valaha a homlokunk középén volt - egyetlen szem volt ugyan, de egyszerre látott érzelmesen és értelmesen is. Nemcsak érző, de értő tekintet is volt. Az igazi szeretet nem lehet csak érzelmes, mert akkor nem tudod, hogy kit szeretsz. Belevetítesz a másikba valakit, aki nem ő.
Nem őt szereted, hanem azt a másikat, amit képzelsz róla, aki a lelkedben él. Ne félj megismerni a másikat, nemcsak szívvel, hanem értelemmel is, és ha majd egyszer felbukkan emlékezetedben ez a mondat, tanácsolom, hogy nézd meg fordítva is. Úgy is igaz.
Csakis ésszel, értelemmel sohasem ismerhetsz meg igazán egy embert. Szív is kell hozzá.
Ez egy nagyon nehéz útravaló. Egy szót elrejtettem benne. Azt, hogy "igazán". Az első pillanatban talán azt mondod: persze, ez így van, de aztán eszedbe jut, hogy hány embert ismersz, aki nem ismeri igazán azt, akit szeret, és mégis szereti - például a gyerekét.
Hány szerető anyáról mondható el, hogy ismeri a gyerekét? Hogy igazán ismeri. Hogy látja a lelkének megoldható és megoldhatatlan gubancait, tudja, hogy mit érlel a sorsa? Hány anya tudja, hogy valójában kit szült a világra?
Ehhez nem elég a legmélyebb érzés, aggodalom és ösztön. Nem elég az sem, hogy hús a húsából. Nem elég, hogy benne érlelődött, és sokáig az ő szívével élt. Ehhez már egy bölcs, mesteri tekintet kell. Kevés anya ismeri igazán a gyerekét.
Ez az útravaló azt mondja, hogy ha ez így van, és nem ismeri igazán, akkor nem is szeretheti igazán. Miért? Mert az anyai aggodalmával árthat neki. Azt hiszi, jót akar, és közben rosszat tesz neki - például nem tudja elengedni. Nem engedi felnőni, magához láncolja. Érzelmi karanténba zárja - merő "szeretetből". Látod, idézőjelbe tettem a szót, mert ez nem valódi szeretet. Érzelmileg forró és ragaszkodó, megóvó, de értelmileg vak, süket, ostoba és ártalmas.
"Jól csak a szívével lát az ember." Híres mondás, és nagyon szép, de nem igaz!
"Jól csak a szívével és fejével együtt lát az ember" - ez az igazság. Nem véletlenül van két szemünk. Csakis így látjuk plasztikusan a valóságot. Az a "harmadik szem" - mely a hagyomány szerint megvakult bennünk, s ami valaha a homlokunk középén volt - egyetlen szem volt ugyan, de egyszerre látott érzelmesen és értelmesen is. Nemcsak érző, de értő tekintet is volt. Az igazi szeretet nem lehet csak érzelmes, mert akkor nem tudod, hogy kit szeretsz. Belevetítesz a másikba valakit, aki nem ő.
Nem őt szereted, hanem azt a másikat, amit képzelsz róla, aki a lelkedben él. Ne félj megismerni a másikat, nemcsak szívvel, hanem értelemmel is, és ha majd egyszer felbukkan emlékezetedben ez a mondat, tanácsolom, hogy nézd meg fordítva is. Úgy is igaz.
Csakis ésszel, értelemmel sohasem ismerhetsz meg igazán egy embert. Szív is kell hozzá.
Forrás: Life.hu
2012. szeptember 15., szombat
Anthony De Mello: Öngondoskodás
Egy ember az erdőn ballagott keresztül. Egyszer csak megpillantott egy rókát, amelyiknek hiányzott az egyik lába. A férfinek az a kérdés motoszkált a fejében, hogy vajon hogyan maradt a róka életben?
Aztán megpillantott egy tigrist, elejtett zsákmányával a szájában. A tigris teleette magát, s a maradékot hagyta, hogy a róka elfogyassza. A rókát Isten ugyanezen a tigrisen keresztül táplálta másnap is.
Az ember ámulatba esett Isten jóságától. Nyomban el is határozta, hogy ő is meghúzza magát egy sarokban, és teljesen az Úrra bízza magát, aki majd gondoskodik minden szükségletéről. Úgy is tett, de hosszú ideig semmi sem történt. A szerencsétlen már majdnem halálán volt, amikor egyik napon hangot hallott:
- Ó, te tévelygő, nyisd ki a szemed, és pillantsd meg az Igazságot! Ne a sánta rókát utánozd, a tigris példáját kövesd!"
Aztán megpillantott egy tigrist, elejtett zsákmányával a szájában. A tigris teleette magát, s a maradékot hagyta, hogy a róka elfogyassza. A rókát Isten ugyanezen a tigrisen keresztül táplálta másnap is.
Az ember ámulatba esett Isten jóságától. Nyomban el is határozta, hogy ő is meghúzza magát egy sarokban, és teljesen az Úrra bízza magát, aki majd gondoskodik minden szükségletéről. Úgy is tett, de hosszú ideig semmi sem történt. A szerencsétlen már majdnem halálán volt, amikor egyik napon hangot hallott:
- Ó, te tévelygő, nyisd ki a szemed, és pillantsd meg az Igazságot! Ne a sánta rókát utánozd, a tigris példáját kövesd!"
Heti útravaló Müller Pétertől - 30. rész
"Nem tudsz olyan közel lenni hozzám, hogy ne hiányoznál szüntelenül."
Ez az útravaló csak szerelmeseknek szól, ha nem voltál szerelmes, nem érted. Akkor csak olvasd úgy, mint vallomást egy tájról, amelyet nem láttál még. Egyszer talán arra jársz te is!
Szóval, ha szerelmes vagyok, rád gondolok, mert hiányzol. Látlak, és hiányzol. Megfogom a kezed, és hiányzol. Átölellek, és hiányzol. Megcsókollak, és közben mégis hiányzol. Ölellek, az enyém vagy, s egy pillanatnyi gyönyör után, újra csak hiányzol.
Nem tudok úgy beléd bújni, hogy ne hiányozzál még. Nem tudlak olyan szorosan magamhoz húzni, hogy ne hiányozzál még. Vágyódom rád, s néha azzal áltatom magam, hogy mint egy madárkát elfogtalak, a markomba szorítalak, végre az enyém vagy, de közben azért ott lappang bennem az aggodalom: elszállsz.
Nem vagy az enyém! Soha! A magadé vagy.
A szerelem: örök vágyódás. Vágyódás a vágyra. Ha "csak" egyszerűen szeretlek, akkor a szó hétköznapi értelmében jó veled. Jó, hogy mellettem vagy, és ha elmész, nem hiányzol, mert tudom, hogy előbb-utóbb visszajössz, de ha "szerelmes" vagyok beléd, akkor nemcsak jó veled, de szenvedek is a hiányod miatt. Elérhetetlen vagy.
Hiába mohó ölelés, szeretkezés, csók, elfáradok és elalszom, de amikor felébredek, megint hiányzol. Az "enyém vagy" érzése csak egy átsuhanó pillanat élménye. Nem lehetsz az enyém, és én se a tiéd. Mindig sóvárgunk egymásra.
Ilyenkor sejtjük meg, hogy a szerelem egy transzcendens élmény. Eggyé tenni a kettőt - lehetetlen. Nem igazi szerelem az, amelyben nincsen szenvedés. Csak az tud nagyon boldog lenni, aki nagyon boldogtalan is tud lenni. A kettő együtt jár.
Még az a szerencse, hogy a fájdalomban is sok öröm van. Erről szólnak a legőszintébb szerelmes versek és az imák is. Mert az igazi istenszeretet leginkább a szerelemhez hasonlít: Énekek éneke.
Szeretnél szerelmes lenni? Én igen. Ez bennem a legértékesebb.
Ez az útravaló csak szerelmeseknek szól, ha nem voltál szerelmes, nem érted. Akkor csak olvasd úgy, mint vallomást egy tájról, amelyet nem láttál még. Egyszer talán arra jársz te is!
Szóval, ha szerelmes vagyok, rád gondolok, mert hiányzol. Látlak, és hiányzol. Megfogom a kezed, és hiányzol. Átölellek, és hiányzol. Megcsókollak, és közben mégis hiányzol. Ölellek, az enyém vagy, s egy pillanatnyi gyönyör után, újra csak hiányzol.
Nem tudok úgy beléd bújni, hogy ne hiányozzál még. Nem tudlak olyan szorosan magamhoz húzni, hogy ne hiányozzál még. Vágyódom rád, s néha azzal áltatom magam, hogy mint egy madárkát elfogtalak, a markomba szorítalak, végre az enyém vagy, de közben azért ott lappang bennem az aggodalom: elszállsz.
Nem vagy az enyém! Soha! A magadé vagy.
A szerelem: örök vágyódás. Vágyódás a vágyra. Ha "csak" egyszerűen szeretlek, akkor a szó hétköznapi értelmében jó veled. Jó, hogy mellettem vagy, és ha elmész, nem hiányzol, mert tudom, hogy előbb-utóbb visszajössz, de ha "szerelmes" vagyok beléd, akkor nemcsak jó veled, de szenvedek is a hiányod miatt. Elérhetetlen vagy.
Hiába mohó ölelés, szeretkezés, csók, elfáradok és elalszom, de amikor felébredek, megint hiányzol. Az "enyém vagy" érzése csak egy átsuhanó pillanat élménye. Nem lehetsz az enyém, és én se a tiéd. Mindig sóvárgunk egymásra.
Ilyenkor sejtjük meg, hogy a szerelem egy transzcendens élmény. Eggyé tenni a kettőt - lehetetlen. Nem igazi szerelem az, amelyben nincsen szenvedés. Csak az tud nagyon boldog lenni, aki nagyon boldogtalan is tud lenni. A kettő együtt jár.
Még az a szerencse, hogy a fájdalomban is sok öröm van. Erről szólnak a legőszintébb szerelmes versek és az imák is. Mert az igazi istenszeretet leginkább a szerelemhez hasonlít: Énekek éneke.
Szeretnél szerelmes lenni? Én igen. Ez bennem a legértékesebb.
Forrás: Life.hu
2012. szeptember 12., szerda
Heti útravaló Müller Pétertől - 29. rész
"Fölemelkedni arra a magasságra, ahonnan magadat, mint idegent láthatod, igen szükséges dolog. Ez az emberi lélek legmagasabb rendű aktusa."
Ez fontos útravaló. Néha nézd meg magad úgy, mint egy idegent, mintha nem is te lennél. Mint egy másik embert, akit most akarsz megismerni.
Túlságosan bele vagy keveredve önmagadba. Azonosultál minden érzelmeddel, indulatoddal, rögeszméddel, ítéleteddel. Azt hiszed, az vagy, akit gondolsz magadról. Akinek épp érzed magad. Lépj ki a hínárként magad köré varázsolt világodból. Nézd meg magad - felülről.
Úgy, mintha most látnád magadat először - látod? Ez egy meditatív pillanat. Ilyenkor egy kicsit Isten szemével nézel, és látod, hogy hol tévedsz, hol csapod be magad, hogy jó úton jársz-e, vagy sem. Látod, miért vagy beteg, hol rontod el a kapcsolataidat. Látod, miért nem tudsz találni valakit, barátot, társat, holott szeretnél.
Föntről másképp néz ki minden! A hited vakhit, önáltatás, maszk, amely önmagad elől is takar. Nem az vagy, akinek véled magad. Látod, hogy gyakran nem neked, hanem másoknak van igaza. Ők tudják jobban - sajnos! Ebben a felülnézetben nemcsak magadat látod igazán, de másokat is, a barátodat, az anyádat, a gyerekedet is, és főleg a hozzájuk való viszonyodat.
Látod, merre visz a jövőd útja, és azt is, hogy hol rontod el az életedet. Látod, mint egy sas a magasból, hogy az út, amin jársz, jó út-e, vagy zsákutca. Látod, hogy lelki életed jó része abból áll, hogy igazold az összes rögeszmédet, nemcsak mások, hanem magad előtt is - ez a veszélyesebb. Senkit nem tudsz becsapni úgy, mint önmagadat!
Ezért mondom, hogy kilépni az önvarázslatból az emberi lélek legmagasabb rendű aktusa. Kevesen tudják megtenni. Pedig ez az önismeret. Nézni felülről! Aki néz, az is te vagy - az Igazi Éned. Akit lát, az is te vagy - a földi szereped.
Ez a tekintet: varázstekintet. Az igazit látni azt jelenti, hogy megszünteted a ködöt és zűrzavart, amelyben élsz. Innen kezdve megszépülhet az életed.
Mint egy jó sakkozó, hirtelen megérted a partit, amit játszol, és amit mások játszanak veled, és szabad leszel. Az igazság szabaddá tesz
Ez fontos útravaló. Néha nézd meg magad úgy, mint egy idegent, mintha nem is te lennél. Mint egy másik embert, akit most akarsz megismerni.
Túlságosan bele vagy keveredve önmagadba. Azonosultál minden érzelmeddel, indulatoddal, rögeszméddel, ítéleteddel. Azt hiszed, az vagy, akit gondolsz magadról. Akinek épp érzed magad. Lépj ki a hínárként magad köré varázsolt világodból. Nézd meg magad - felülről.
Úgy, mintha most látnád magadat először - látod? Ez egy meditatív pillanat. Ilyenkor egy kicsit Isten szemével nézel, és látod, hogy hol tévedsz, hol csapod be magad, hogy jó úton jársz-e, vagy sem. Látod, miért vagy beteg, hol rontod el a kapcsolataidat. Látod, miért nem tudsz találni valakit, barátot, társat, holott szeretnél.
Föntről másképp néz ki minden! A hited vakhit, önáltatás, maszk, amely önmagad elől is takar. Nem az vagy, akinek véled magad. Látod, hogy gyakran nem neked, hanem másoknak van igaza. Ők tudják jobban - sajnos! Ebben a felülnézetben nemcsak magadat látod igazán, de másokat is, a barátodat, az anyádat, a gyerekedet is, és főleg a hozzájuk való viszonyodat.
Látod, merre visz a jövőd útja, és azt is, hogy hol rontod el az életedet. Látod, mint egy sas a magasból, hogy az út, amin jársz, jó út-e, vagy zsákutca. Látod, hogy lelki életed jó része abból áll, hogy igazold az összes rögeszmédet, nemcsak mások, hanem magad előtt is - ez a veszélyesebb. Senkit nem tudsz becsapni úgy, mint önmagadat!
Ezért mondom, hogy kilépni az önvarázslatból az emberi lélek legmagasabb rendű aktusa. Kevesen tudják megtenni. Pedig ez az önismeret. Nézni felülről! Aki néz, az is te vagy - az Igazi Éned. Akit lát, az is te vagy - a földi szereped.
Ez a tekintet: varázstekintet. Az igazit látni azt jelenti, hogy megszünteted a ködöt és zűrzavart, amelyben élsz. Innen kezdve megszépülhet az életed.
Mint egy jó sakkozó, hirtelen megérted a partit, amit játszol, és amit mások játszanak veled, és szabad leszel. Az igazság szabaddá tesz
Forrás: Life.hu
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)