Heti útravaló Müller Pétertől - 30. rész

"Nem tudsz olyan közel lenni hozzám, hogy ne hiányoznál szüntelenül."

Ez az útravaló csak szerelmeseknek szól, ha nem voltál szerelmes, nem érted. Akkor csak olvasd úgy, mint vallomást egy tájról, amelyet nem láttál még. Egyszer talán arra jársz te is!

Szóval, ha szerelmes vagyok, rád gondolok, mert hiányzol. Látlak, és hiányzol. Megfogom a kezed, és hiányzol. Átölellek, és hiányzol. Megcsókollak, és közben mégis hiányzol. Ölellek, az enyém vagy, s egy pillanatnyi gyönyör után, újra csak hiányzol.
Nem tudok úgy beléd bújni, hogy ne hiányozzál még. Nem tudlak olyan szorosan magamhoz húzni, hogy ne hiányozzál még. Vágyódom rád, s néha azzal áltatom magam, hogy mint egy madárkát elfogtalak, a markomba szorítalak, végre az enyém vagy, de közben azért ott lappang bennem az aggodalom: elszállsz.

Nem vagy az enyém! Soha! A magadé vagy.

A szerelem: örök vágyódás. Vágyódás a vágyra. Ha "csak" egyszerűen szeretlek, akkor a szó hétköznapi értelmében jó veled. Jó, hogy mellettem vagy, és ha elmész, nem hiányzol, mert tudom, hogy előbb-utóbb visszajössz, de ha "szerelmes" vagyok beléd, akkor nemcsak jó veled, de szenvedek is a hiányod miatt. Elérhetetlen vagy.
Hiába mohó ölelés, szeretkezés, csók, elfáradok és elalszom, de amikor felébredek, megint hiányzol. Az "enyém vagy" érzése csak egy átsuhanó pillanat élménye. Nem lehetsz az enyém, és én se a tiéd. Mindig sóvárgunk egymásra.
Ilyenkor sejtjük meg, hogy a szerelem egy transzcendens élmény. Eggyé tenni a kettőt - lehetetlen. Nem igazi szerelem az, amelyben nincsen szenvedés. Csak az tud nagyon boldog lenni, aki nagyon boldogtalan is tud lenni. A kettő együtt jár.
Még az a szerencse, hogy a fájdalomban is sok öröm van. Erről szólnak a legőszintébb szerelmes versek és az imák is. Mert az igazi istenszeretet leginkább a szerelemhez hasonlít: Énekek éneke.
Szeretnél szerelmes lenni? Én igen. Ez bennem a legértékesebb.

Forrás: Life.hu

Heti útravaló Müller Pétertől - 29. rész

"Fölemelkedni arra a magasságra, ahonnan magadat, mint idegent láthatod, igen szükséges dolog. Ez az emberi lélek legmagasabb rendű aktusa."

Ez fontos útravaló. Néha nézd meg magad úgy, mint egy idegent, mintha nem is te lennél. Mint egy másik embert, akit most akarsz megismerni.
Túlságosan bele vagy keveredve önmagadba. Azonosultál minden érzelmeddel, indulatoddal, rögeszméddel, ítéleteddel. Azt hiszed, az vagy, akit gondolsz magadról. Akinek épp érzed magad. Lépj ki a hínárként magad köré varázsolt világodból. Nézd meg magad - felülről.
Úgy, mintha most látnád magadat először - látod? Ez egy meditatív pillanat. Ilyenkor egy kicsit Isten szemével nézel, és látod, hogy hol tévedsz, hol csapod be magad, hogy jó úton jársz-e, vagy sem. Látod, miért vagy beteg, hol rontod el a kapcsolataidat. Látod, miért nem tudsz találni valakit, barátot, társat, holott szeretnél.
Föntről másképp néz ki minden! A hited vakhit, önáltatás, maszk, amely önmagad elől is takar. Nem az vagy, akinek véled magad. Látod, hogy gyakran nem neked, hanem másoknak van igaza. Ők tudják jobban - sajnos! Ebben a felülnézetben nemcsak magadat látod igazán, de másokat is, a barátodat, az anyádat, a gyerekedet is, és főleg a hozzájuk való viszonyodat.

Látod, merre visz a jövőd útja, és azt is, hogy hol rontod el az életedet. Látod, mint egy sas a magasból, hogy az út, amin jársz, jó út-e, vagy zsákutca. Látod, hogy lelki életed jó része abból áll, hogy igazold az összes rögeszmédet, nemcsak mások, hanem magad előtt is - ez a veszélyesebb. Senkit nem tudsz becsapni úgy, mint önmagadat!
Ezért mondom, hogy kilépni az önvarázslatból az emberi lélek legmagasabb rendű aktusa. Kevesen tudják megtenni. Pedig ez az önismeret. Nézni felülről! Aki néz, az is te vagy - az Igazi Éned. Akit lát, az is te vagy - a földi szereped.
Ez a tekintet: varázstekintet. Az igazit látni azt jelenti, hogy megszünteted a ködöt és zűrzavart, amelyben élsz. Innen kezdve megszépülhet az életed.
Mint egy jó sakkozó, hirtelen megérted a partit, amit játszol, és amit mások játszanak veled, és szabad leszel. Az igazság szabaddá tesz

Forrás: Life.hu

Hogy maradj fiatal.

1. Dobd ki a haszontalan számokat. Úgymint kor, súly, vérnyomás. Hadd aggódjanak a doktorok, ezek miatt. Emiatt fizeted „őket”.
2. Csak vidám barátokat tarts! A rosszkedvűek lehúznak
3. Tanulj folyamatosan. Tanulj többet a számítógépről, autókról, kertészkedésről, és mindenről... Soha ne hagyd az agyadat pihenni. „A pihenő agy az ördög műhelye”. Az ördög neve Alzheimer.
4. Élvezd, az egyszerű dolgokat.
5. Nevess gyakran, hangosan és hosszan. Nevess, amíg ki nem fulladsz.
6. Néhány könny esik néha. Tűrj, gyászolj, és menj tovább. Az egyetlen személy, aki egész életünkben velünk van az magunk. ÉLJ, amíg élsz.
7. Vedd magad körül olyan dolgokkal, amiket szeretsz. Legyen az család, háziállat, emléktárgy, zene, növények, hobbi, akármi. A te otthonod a te menedéked.
8.Törődj az egészségeddel. Ha jó, tartsd meg. Ha instabil, javíts rajta. Ha túlmegy az erődön, kérj segítséget.
9. Ne tégy bűnös kirándulásokat. Menj sétálni az utcára, vagy a szomszéd megyébe, vagy idegen országba. De ne oda, ahol BŰN van.
10. Mondd, az embereknek minden lehetőséget kihasználva, hogy szereted őket.

És mindig emlékezz:
Az életet nem a lélegzetvételek számával mérjük, hanem azokkal a pillanatokkal, amikor elakad a lélegzeted.

Heti útravaló Müller Pétertől - 28. rész

"Mi férfiak hazajárunk belétek. Nélkületek otthontalanok vagyunk. Nem valljuk be, de így van. Ti pedig, nők, arra vágytok, hogy lakjon bennetek valaki. Mégis: mennyi otthontalan férfi van, és milyen sok nő él, akiben nem lakik senki! Miért nem tudunk szeretni?!"

Egy kérdés, amire nincs felelet. Miért van az, hogy hosszabb távon nem bírjuk ki egymást? Miért van az, hogy ritkán tudunk találkozni? És ha találkozunk - miért nem tudjuk egymást megtartani?
Miért van az, hogy előbb-utóbb nem jó benned, és én sem bírom tovább, hogy bennem élsz? Miért választjuk inkább a hazátlanságot és a magányt, mint a "benned és veled lenni" érzését? Miért van az, hogy előbb-utóbb nem bírlak már magamban hordani?
A heti útravalónk nem kíván válaszokat adni. Inkább csak mesél egy helyzetről, amely a világválság egyik fájdalmas tünete. Hogy "Nincsenek találkozások, csak karambolok" - ahogy Hamvas Béla mondta. Ebben élünk.
Nehéz elfogadni egy másik embert, vele élni és elviselni a természetét. Nagyon nehéz.Valójában ez áldozat lenne. Föl kellene áldoznunk az egónkat. Az ego ugyanis - bár sóvárog sok mindenre, de szeretetképtelen.
Nem az a baj, hogy önmagáért él, hanem az, hogy sajnos a másik ellen is. Előbb-utóbb zavarja a másik ember. Nem jó neki, ha az ott van. Szüntelenül lemondásra, alkalmazkodásra készteti. Nem lehet minden úgy, ahogy ő akarja. S ezt nem bírja elviselni.
Most mondom a lényeget: amilyen viszonyban vagy a saját egóddal, olyan reményed lehet egy párkapcsolat kialakítására is. Túl nagy egóval egy nő alkalmatlan arra, hogy otthont teremtsen - és egy férfi alkalmatlan rá, hogy hazataláljon benne.
Nem tudják egymást valóban megszeretni. Csak ideig-óráig. Az igazi szeretet - bármilyen patetikusan hangzik - időtlen! Lánykorodban éppúgy szeretlek, mint vénkorodban. Nem múlik el. Kár, hogy megöregedtünk - de a tűz nem hunyt ki.
Észre sem vettük, hogy az eltelt évtizedek során hány millió kompromisszumot kötöttünk. Hogy mennyire mások lettünk! Ez a szó, hogy "szeretet", hányféle színváltozáson, válságon, szenvedésen és gyönyörön ment át.
És mégis! Valahol - kezdetben - rájöttünk, hogy igen, én hazataláltam benned, és hogy bennem lesz a te otthonod. Ha egy kapcsolat nem ezen az alapon áll, nem működik sokáig.
Akkor már jobb a magány.

Forrás: Life.hu

Heti útravaló Müller Pétertől - 27. rész

"Csak annak nem fáj semmi, aki nem szeret. A közönynek nincsenek idegvégződései."

És mégis: milyen jó szeretni! Milyen öröm! Milyen boldogság, részegség és "végre hazataláltam!" érzés! Az e heti útravalóban egy titkot rejtettem el. Olyan, mint egy mazsolaszem a kalácsban. A titok így szól: "Nem baj, ha fáj!"

Aki az élet művésze, tudja, hogy a fájdalomban és a szomorúságban titkos öröm rejlik. Élvezet. Néha kifejezetten jólesik sírni, és szeretünk szomorú történeteket nézni, hosszan üldögélni a bánat felhőiben. Észrevetted már? Ki sem tudnak csalogatni belőle.
Az, hogy "nincs", hogy "elveszett", hogy "elhagyott"", hogy "elmúlt" - fáj. Nagyon fáj. És mégis: lehet ez a fájdalom szép is.
Hogy miféle gyönyör van az ilyesmiben, nem tudom, de van. Sokszor tapasztaltam, hogy szeretek sírni. Néha kifejezetten hiányzik, és nem bírom, ha ilyenkor vigasztalnak. Úgy érzem, hogy meg akarnak fosztani valamitől. Mitől? Hogy élvezzem a szomorúságot.
Igen, barátocskám, az élet egyszerre öröm és fájdalom. S amíg lélek van a testben, mindkettőt átéljük. A derűt és a bánatot. A találkozást és az elhagyatottságot. Azt, hogy "vele" - és azt, hogy "nélküle". Csak a holt nem érzi mindezeket, mert nem létező. Közönyös. Nincs. Csak az fáj, ami él.
Tanuld meg élvezni, ha fáj a lelked. Gondolj arra, hogy ez az élő lélek jele benned! Néha napsütés, néha ború és vihar. Nem baj! Nem emlékszel, hogy gyermekkorodban mennyire szerettél sírni? Jézus is sírt. Buddha is, főleg akkor, ha másokat sírni látott.
Szeresd a könnyeidet, de azért egyre ügyelj! Van termékeny, és van terméketlen szenvedés is. A termékeny szenvedés mögött süt a Nap. A terméketlen szenvedés mögött nincs Nap - világvége van. Ha fáj valami: sírjál.
Sós könnyeket, mint a tenger vize. Szeretsz a végtelen tengerben úszni? Nos, tudd, hogy ilyenkor Isten könnyében úszol. Ilyen csodálatos lehet a szomorúság.

Forrás: Life.hu