Egyszer régen a király egy hatalmas szikladarabot tett az út közepére. Ezután elrejtőzött és figyelte, vajon elmozdítja-e valaki a követ.
Arra jöttek a király leggazdagabb kereskedői és udvaroncai és egyszerűen kikerülték. Sokan hangosan hibáztatták a királyt, amiért nem tartja tisztán az utakat, de senki sem vitte el a követ az útból.
Ekkor egy paraszt jelent meg, aki zöldséget cipelt. Amint odaért a kőhöz, lerakta áruját és megpróbálta félregurítani a sziklát. Sok erőlködés után végül sikerült.
Amint a paraszt felvette a zöldségeket, meglátott egy tárcát heverni az úton ott, ahol a kö volt. A tárcában sok aranytallér volt és egy üzenet a királytól, hogy azé az arany, aki elgörgeti az útról a sziklát.
A paraszt megtanulta, amit sokan nem értünk.
Minden akadály egy lehetőség körülményeink javítására.
"A tudat, hogy szerethetsz és szeretnek, olyan melegséget és gazdagságot ad az életnek, amit semmi más nem pótolhat." /Oscar Wilde/
2012. augusztus 4., szombat
2012. augusztus 2., csütörtök
Heti útravaló Müller Pétertől - 23. rész
"Ne akarj!... Csak játssz... JÁTSSZ!"
Ez egy mesteri tanács. Az edzőm kiáltotta valaha, amikor azt látta, hogy kétségbeesetten küzdök a szorítóban. Féltem, hogy vesztek, és nagyon akartam nyerni - keservesen, vicsorogva. A testem csupa görcs volt, az arcom torz, kapkodva, zihálva szedtem a levegőt.
Ne feledd soha: az élet játék.
Nemcsak elkeseredett küzdelem és harc - hanem játék. Játék, hogy születünk, játékból tanulunk állni, járni, és fölállni újra és újra, ha fenékre huppanunk.
Ha jól élsz, játékból leszel szerelmes, játékból házas, és játékból lesznek gyermekeid, s őket is megtanítod arra, hogy bölcsen és vidáman játsszák végig az egész életüket. Kevesen tudják ezt a titkot.
Abban a hiszemben élnek, hogy a föld siralomvölgy, és szorgalmi feladat élni rajta: szenvedés, könny és reménytelenség.
Ez igaz, de csak akkor, ha tudod, hogy a világ ugyanakkor színház is, ahol az ember nemcsak éli, de játssza is a szerepét - lazán, vidáman, gyermeki szívvel.
Ha szerelmes vagy, mondd: most azt játszom, hogy szerelmes vagyok.
Ha elhagynak, mondd: most azt játszom, hogy elhagyott vagyok.
Ha beteg vagy, mondd: most azt játszom, hogy beteg vagyok.
Ne félj játszani! Mély igazság van emögött: akire azt mondod, hogy "én" - az csak egy földi szereped. Voltál már embrió, baba, gyerek, felnőtt, s leszel talán öreg is, és a játék végén itt hagyod a jelmezedet, a maszkodat, és mész tovább, új játékok, új szerepek felé.
Soha nem játszottak el egy szép zongoraversenyt görcsös ujjakkal és nagy akarással, és soha nem írtak még szép verset kedvetlen, játéktalan lélekkel. Kell az öröm! Kell a játékos öröm ahhoz, hogy valami szép, szabad és élvezetes legyen.
Ne feledd: az életed is egy Mű, amit csakis játékos lélekkel tudsz megalkotni - derűvel. Előtte megjárhatod a poklokat, "melózhatsz" sokat keservesen, fulladozhatsz is - de a végén bukkanj fel az árból, és nevess az egészen. A Lélek, aki halhatatlan, vidám benned és derűs. Öröm nélkül nem érdemes csinálni semmit.
Ne akarj - csak játssz!
Ez egy mesteri tanács. Az edzőm kiáltotta valaha, amikor azt látta, hogy kétségbeesetten küzdök a szorítóban. Féltem, hogy vesztek, és nagyon akartam nyerni - keservesen, vicsorogva. A testem csupa görcs volt, az arcom torz, kapkodva, zihálva szedtem a levegőt.
Ne feledd soha: az élet játék.
Nemcsak elkeseredett küzdelem és harc - hanem játék. Játék, hogy születünk, játékból tanulunk állni, járni, és fölállni újra és újra, ha fenékre huppanunk.
Ha jól élsz, játékból leszel szerelmes, játékból házas, és játékból lesznek gyermekeid, s őket is megtanítod arra, hogy bölcsen és vidáman játsszák végig az egész életüket. Kevesen tudják ezt a titkot.
Abban a hiszemben élnek, hogy a föld siralomvölgy, és szorgalmi feladat élni rajta: szenvedés, könny és reménytelenség.
Ez igaz, de csak akkor, ha tudod, hogy a világ ugyanakkor színház is, ahol az ember nemcsak éli, de játssza is a szerepét - lazán, vidáman, gyermeki szívvel.
Ha szerelmes vagy, mondd: most azt játszom, hogy szerelmes vagyok.
Ha elhagynak, mondd: most azt játszom, hogy elhagyott vagyok.
Ha beteg vagy, mondd: most azt játszom, hogy beteg vagyok.
Ne félj játszani! Mély igazság van emögött: akire azt mondod, hogy "én" - az csak egy földi szereped. Voltál már embrió, baba, gyerek, felnőtt, s leszel talán öreg is, és a játék végén itt hagyod a jelmezedet, a maszkodat, és mész tovább, új játékok, új szerepek felé.
Soha nem játszottak el egy szép zongoraversenyt görcsös ujjakkal és nagy akarással, és soha nem írtak még szép verset kedvetlen, játéktalan lélekkel. Kell az öröm! Kell a játékos öröm ahhoz, hogy valami szép, szabad és élvezetes legyen.
Ne feledd: az életed is egy Mű, amit csakis játékos lélekkel tudsz megalkotni - derűvel. Előtte megjárhatod a poklokat, "melózhatsz" sokat keservesen, fulladozhatsz is - de a végén bukkanj fel az árból, és nevess az egészen. A Lélek, aki halhatatlan, vidám benned és derűs. Öröm nélkül nem érdemes csinálni semmit.
Ne akarj - csak játssz!
Forrás: Life.hu
2012. július 31., kedd
Heti útravaló Müller Pétertől - 22. rész
"A lelked mélyén, ahol a legjobb Barátod lakik, tanácsot kaphatsz minden gondodra. Olyan súgást, amelyről - ha kifelé hangoltan élsz - semmit se tudsz."
Tudod, hogy a legjobb Barátod benned él? Ismered? Hallottad a hangját? Szoktál magaddal beszélgetni - ezt csakis csendben és egyedül lehet. Néha megszólal a Bölcs Barátod a legnagyobb hangzavarban és veszélyben, de csak nagyon ritkán. Ezeket a pillanatokat hívjuk úgy, hogy lélekjelenlét.
Nem tudom, te hogy vagy ezzel, én elmondom a tapasztalatomat. Ha működik a kapcsolatunk, előbb hallom meg Bölcs Barátom súgását, mint ahogy cselekednék. "Tedd meg!... Ne tedd meg!... Vigyázz, ez nem méltó hozzád!... Menj tovább, bátran!... Ne menj, mert csapdába lépsz! Ilyenkor bölcs vagyok, mert előre látom, hogy amit lépni akarok, azon áldás lesz-e vagy átok.
Ha nem működik igazán a kapcsolatunk, akkor csak késve hallom meg a Barátom hangját. Amikor már megtettem a lépést, a saját konok hülye fejemre hallgatva. "Lépcsőház-effektusnak" hívjuk ezt az utólagos szidást vagy lelkifurdalást. "Látod, milyen ostoba voltál!... Nem kellett volna megtenned!... Hibáztál!... Most már viseld a következményeket!..."
Van, amikor sohasem hallod meg a Barátodat. Ez a leggyakoribb. Ilyenkor mész a hülye fejed után. Egy-egy hibát elkövetsz százszor is. Nem ismered föl, hogy hibáztál, hogy nem kellett volna. A tetteidnek nincsenek tanulságai. Azt hiszed, peches vagy, a körülmények áldozata.
Fogalmad sincs róla, hogy oly mértékben süket lettél benső Barátod hangjára, hogy sem a tetted előtt, sem utána nem hallod őt. Ilyenkor jönnek a sorozatos bajok, pszichoszomatikus betegségek.
A tested jelzi a betegséggel és a fájdalommal, amit a lelked nem hallott meg szavakkal. A test képtelen beszélni, csak fájni és összetörni tud. A betegség: testbeszéd. Te igyekezz meghallani - Magadat. Hallgasd meg Bölcs Barátod tanácsát, és fogadd is meg.
Tudom, nem könnyű.
Tudod, hogy a legjobb Barátod benned él? Ismered? Hallottad a hangját? Szoktál magaddal beszélgetni - ezt csakis csendben és egyedül lehet. Néha megszólal a Bölcs Barátod a legnagyobb hangzavarban és veszélyben, de csak nagyon ritkán. Ezeket a pillanatokat hívjuk úgy, hogy lélekjelenlét.
Nem tudom, te hogy vagy ezzel, én elmondom a tapasztalatomat. Ha működik a kapcsolatunk, előbb hallom meg Bölcs Barátom súgását, mint ahogy cselekednék. "Tedd meg!... Ne tedd meg!... Vigyázz, ez nem méltó hozzád!... Menj tovább, bátran!... Ne menj, mert csapdába lépsz! Ilyenkor bölcs vagyok, mert előre látom, hogy amit lépni akarok, azon áldás lesz-e vagy átok.
Ha nem működik igazán a kapcsolatunk, akkor csak késve hallom meg a Barátom hangját. Amikor már megtettem a lépést, a saját konok hülye fejemre hallgatva. "Lépcsőház-effektusnak" hívjuk ezt az utólagos szidást vagy lelkifurdalást. "Látod, milyen ostoba voltál!... Nem kellett volna megtenned!... Hibáztál!... Most már viseld a következményeket!..."
Van, amikor sohasem hallod meg a Barátodat. Ez a leggyakoribb. Ilyenkor mész a hülye fejed után. Egy-egy hibát elkövetsz százszor is. Nem ismered föl, hogy hibáztál, hogy nem kellett volna. A tetteidnek nincsenek tanulságai. Azt hiszed, peches vagy, a körülmények áldozata.
Fogalmad sincs róla, hogy oly mértékben süket lettél benső Barátod hangjára, hogy sem a tetted előtt, sem utána nem hallod őt. Ilyenkor jönnek a sorozatos bajok, pszichoszomatikus betegségek.
A tested jelzi a betegséggel és a fájdalommal, amit a lelked nem hallott meg szavakkal. A test képtelen beszélni, csak fájni és összetörni tud. A betegség: testbeszéd. Te igyekezz meghallani - Magadat. Hallgasd meg Bölcs Barátod tanácsát, és fogadd is meg.
Tudom, nem könnyű.
Forrás: Life.hu
2012. július 29., vasárnap
Heti útravaló Müller Pétertől - 21. rész
"Sötéten látsz? Cserélj szemüveget!"
Nem is tudod, hogy ez milyen bölcs tanács. Az öreg Mózes azt mondta az embernek: "Eléd tártam az áldást és az átkot, az Életet és a Halált. Válaszd az életet!" - vagyis a döntés a te kezedben van.
Ha az Életet választod - most jól figyelj, mert ez fontos -, ha az Életet és az áldást választod nem a sorsod fog változni, hanem a szemléleted. Mindent másképp látsz az Élet szemüvegén át.
A bajról kiderül, hogy jó, hogy van. A nehézségekről kiderül, hogy nem véletlenül vannak az életedben. A próbatételekről, hogy nevelnek, s erősebbé tesznek. Ugyanannak az eseménynek van egy "átkozott" és egy "áldott" szemlélete is. Minden bajban van valami jó, valami megfejtendő "miért".
Az "áldás szemüvegén" át bölcsen látod a világot. Jó, hogy sós a leves, mert legalább nem kell megenni - van finomabb. Jó, hogy kificamodott a bokád, mert valahová nem tudtál elmenni, ahová kár lett volna, és megtanultad, hogy fölösleges a rohanás. Jó, hogy zuhog az eső, mert jó lesz a termés.
Hamlet királyfinak vacak élete volt. Az apját megölte a nagybátyja, majd elszerette az édesanyját, elvette a királyfi trónját, száműzte, őrületbe hajszolta a szerelmét, végül egy mérgezett karddal meg is ölette. Ez a bölcs királyfi mégis azt mondja egyszer: "Nincs a világon sem jó, sem rossz - a gondolkodás teszi azzá" - vagyis fontos, hogy milyen szemüvegen át nézed a világot.
A derűs embereknek nem könnyebb a sorsuk, csak más szemüveg van rajtuk. Azt szoktuk mondani: jó természetük van. A jóra vannak hangolva.
Életörömre. Egy csepp vízért hálásabbak, mint más egy húszezer forintos pálinkáért. Egy jó szónak jobban örülnek, mint a sok pénznek.
Hidd el, hogy ez a "szemüveg" nagyon fontos. Az életművészet titka az, ahogy látsz vele. Mert maga az élet - minden élet! - nehéz. Tele van bajjal, betegséggel, szenvedéssel, halállal. Tedd csak fel az "áldott szemüvegedet", s máris látod, hogy süt a nap, hogy sok öröm és emberi jóság van.
Ha derűs emberekkel találkozol, ne az életrajzukban keresd a jó közérzetük titkát - hanem a szemüvegükben.
Nézz és gondolkodj másképp. Akkor mindenben meglátod a jót és az áldást.
Nem is tudod, hogy ez milyen bölcs tanács. Az öreg Mózes azt mondta az embernek: "Eléd tártam az áldást és az átkot, az Életet és a Halált. Válaszd az életet!" - vagyis a döntés a te kezedben van.
Ha az Életet választod - most jól figyelj, mert ez fontos -, ha az Életet és az áldást választod nem a sorsod fog változni, hanem a szemléleted. Mindent másképp látsz az Élet szemüvegén át.
A bajról kiderül, hogy jó, hogy van. A nehézségekről kiderül, hogy nem véletlenül vannak az életedben. A próbatételekről, hogy nevelnek, s erősebbé tesznek. Ugyanannak az eseménynek van egy "átkozott" és egy "áldott" szemlélete is. Minden bajban van valami jó, valami megfejtendő "miért".
Az "áldás szemüvegén" át bölcsen látod a világot. Jó, hogy sós a leves, mert legalább nem kell megenni - van finomabb. Jó, hogy kificamodott a bokád, mert valahová nem tudtál elmenni, ahová kár lett volna, és megtanultad, hogy fölösleges a rohanás. Jó, hogy zuhog az eső, mert jó lesz a termés.
Hamlet királyfinak vacak élete volt. Az apját megölte a nagybátyja, majd elszerette az édesanyját, elvette a királyfi trónját, száműzte, őrületbe hajszolta a szerelmét, végül egy mérgezett karddal meg is ölette. Ez a bölcs királyfi mégis azt mondja egyszer: "Nincs a világon sem jó, sem rossz - a gondolkodás teszi azzá" - vagyis fontos, hogy milyen szemüvegen át nézed a világot.
A derűs embereknek nem könnyebb a sorsuk, csak más szemüveg van rajtuk. Azt szoktuk mondani: jó természetük van. A jóra vannak hangolva.
Életörömre. Egy csepp vízért hálásabbak, mint más egy húszezer forintos pálinkáért. Egy jó szónak jobban örülnek, mint a sok pénznek.
Hidd el, hogy ez a "szemüveg" nagyon fontos. Az életművészet titka az, ahogy látsz vele. Mert maga az élet - minden élet! - nehéz. Tele van bajjal, betegséggel, szenvedéssel, halállal. Tedd csak fel az "áldott szemüvegedet", s máris látod, hogy süt a nap, hogy sok öröm és emberi jóság van.
Ha derűs emberekkel találkozol, ne az életrajzukban keresd a jó közérzetük titkát - hanem a szemüvegükben.
Nézz és gondolkodj másképp. Akkor mindenben meglátod a jót és az áldást.
Forrás: Life.hu
2012. július 28., szombat
Márai Sándor - A kínai mese
- Szóval - mondta a nő -, eljössz?...
A férfi hallgatott. Kesztyűjét húzogatta, s ezt mondta lesütött szemekkel:
- Hallottam egyszer egy mesét. Természetesen kínai mese volt. Így szólt: egy távoli tartományban élt egy férfi és egy asszony. Nem ismerték egymást. Egy reggel úgy érezték, hangot, üzenetet hallottak, parancsot kaptak: ezért felkeltek nyughelyükről, mint az alvajárók, elindultak egymás felé, elhagyták otthonukat, férjüket és feleségüket, elhagytak mindent és mindenkit, hogy találkozzanak végre az élet sötét erdejében, s boldogak és egyek lehessenek. Így vándoroltak, igézetben egymás felé. Pusztaságokon haladtak át, s egy sötét erdőbe értek. Az erdőt patak választotta ketté, s ők a patak két partján közeledtek egymás felé, a parancs értelmében, csukott szemekkel, boldog és néma mosollyal. De a patakon keskeny palló vezetett át, oly keskeny, hogy egyszerre csak egy ember lépdelhetett végig a törékeny deszkán. Ezért megálltak, a patak két partján, szemközt egymással, vágyódva és mosolyogva, s tétováztak, melyik induljon el a másik felé először?... Akkor a nő ezt mondotta, halkan és bensőségesen: "No, jere már!" A férfi felnézett e hangra, szemét dörzsölte, a nőt nézte, az égre nézett, aztán csendesen megfordult, s visszament életébe, családjához, és ott élt tovább, némán és csodálkozással a szívében. Tudniillik a nő idő előtt szólt. És egyáltalán nem szabad szólni. Meg kell várni, amíg a férfi, kérés és felszólítás nélkül, végigmegy a pallón. Ez a kínai mese.
- Igen - mondta a nő, és szeme megtelt könnyekkel. - Szóval, eljössz?...
- Jó lenne - mondta udvariasan a férfi, begombolta kesztyűjét, s kalapját kereste. - Sajnos, délután tárgyalásaim vannak. Ezen a héten egyáltalán, kissé sok a dolgom.
A férfi hallgatott. Kesztyűjét húzogatta, s ezt mondta lesütött szemekkel:
- Hallottam egyszer egy mesét. Természetesen kínai mese volt. Így szólt: egy távoli tartományban élt egy férfi és egy asszony. Nem ismerték egymást. Egy reggel úgy érezték, hangot, üzenetet hallottak, parancsot kaptak: ezért felkeltek nyughelyükről, mint az alvajárók, elindultak egymás felé, elhagyták otthonukat, férjüket és feleségüket, elhagytak mindent és mindenkit, hogy találkozzanak végre az élet sötét erdejében, s boldogak és egyek lehessenek. Így vándoroltak, igézetben egymás felé. Pusztaságokon haladtak át, s egy sötét erdőbe értek. Az erdőt patak választotta ketté, s ők a patak két partján közeledtek egymás felé, a parancs értelmében, csukott szemekkel, boldog és néma mosollyal. De a patakon keskeny palló vezetett át, oly keskeny, hogy egyszerre csak egy ember lépdelhetett végig a törékeny deszkán. Ezért megálltak, a patak két partján, szemközt egymással, vágyódva és mosolyogva, s tétováztak, melyik induljon el a másik felé először?... Akkor a nő ezt mondotta, halkan és bensőségesen: "No, jere már!" A férfi felnézett e hangra, szemét dörzsölte, a nőt nézte, az égre nézett, aztán csendesen megfordult, s visszament életébe, családjához, és ott élt tovább, némán és csodálkozással a szívében. Tudniillik a nő idő előtt szólt. És egyáltalán nem szabad szólni. Meg kell várni, amíg a férfi, kérés és felszólítás nélkül, végigmegy a pallón. Ez a kínai mese.
- Igen - mondta a nő, és szeme megtelt könnyekkel. - Szóval, eljössz?...
- Jó lenne - mondta udvariasan a férfi, begombolta kesztyűjét, s kalapját kereste. - Sajnos, délután tárgyalásaim vannak. Ezen a héten egyáltalán, kissé sok a dolgom.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)