"Sötéten látsz? Cserélj szemüveget!"
Nem is tudod, hogy ez milyen bölcs tanács. Az öreg Mózes azt mondta az embernek: "Eléd tártam az áldást és az átkot, az Életet és a Halált. Válaszd az életet!" - vagyis a döntés a te kezedben van.
Ha az Életet választod - most jól figyelj, mert ez fontos -, ha az Életet és az áldást választod nem a sorsod fog változni, hanem a szemléleted. Mindent másképp látsz az Élet szemüvegén át.
A bajról kiderül, hogy jó, hogy van. A nehézségekről kiderül, hogy nem véletlenül vannak az életedben. A próbatételekről, hogy nevelnek, s erősebbé tesznek. Ugyanannak az eseménynek van egy "átkozott" és egy "áldott" szemlélete is. Minden bajban van valami jó, valami megfejtendő "miért".
Az "áldás szemüvegén" át bölcsen látod a világot. Jó, hogy sós a leves, mert legalább nem kell megenni - van finomabb. Jó, hogy kificamodott a bokád, mert valahová nem tudtál elmenni, ahová kár lett volna, és megtanultad, hogy fölösleges a rohanás. Jó, hogy zuhog az eső, mert jó lesz a termés.
Hamlet királyfinak vacak élete volt. Az apját megölte a nagybátyja, majd elszerette az édesanyját, elvette a királyfi trónját, száműzte, őrületbe hajszolta a szerelmét, végül egy mérgezett karddal meg is ölette. Ez a bölcs királyfi mégis azt mondja egyszer: "Nincs a világon sem jó, sem rossz - a gondolkodás teszi azzá" - vagyis fontos, hogy milyen szemüvegen át nézed a világot.
A derűs embereknek nem könnyebb a sorsuk, csak más szemüveg van rajtuk. Azt szoktuk mondani: jó természetük van. A jóra vannak hangolva.
Életörömre. Egy csepp vízért hálásabbak, mint más egy húszezer forintos pálinkáért. Egy jó szónak jobban örülnek, mint a sok pénznek.
Hidd el, hogy ez a "szemüveg" nagyon fontos. Az életművészet titka az, ahogy látsz vele. Mert maga az élet - minden élet! - nehéz. Tele van bajjal, betegséggel, szenvedéssel, halállal. Tedd csak fel az "áldott szemüvegedet", s máris látod, hogy süt a nap, hogy sok öröm és emberi jóság van.
Ha derűs emberekkel találkozol, ne az életrajzukban keresd a jó közérzetük titkát - hanem a szemüvegükben.
Nézz és gondolkodj másképp. Akkor mindenben meglátod a jót és az áldást.
- Szóval - mondta a nő -, eljössz?...
A férfi hallgatott. Kesztyűjét húzogatta, s ezt mondta lesütött szemekkel:
- Hallottam egyszer egy mesét. Természetesen kínai mese volt. Így szólt: egy távoli tartományban élt egy férfi és egy asszony. Nem ismerték egymást. Egy reggel úgy érezték, hangot, üzenetet hallottak, parancsot kaptak: ezért felkeltek nyughelyükről, mint az alvajárók, elindultak egymás felé, elhagyták otthonukat, férjüket és feleségüket, elhagytak mindent és mindenkit, hogy találkozzanak végre az élet sötét erdejében, s boldogak és egyek lehessenek. Így vándoroltak, igézetben egymás felé. Pusztaságokon haladtak át, s egy sötét erdőbe értek. Az erdőt patak választotta ketté, s ők a patak két partján közeledtek egymás felé, a parancs értelmében, csukott szemekkel, boldog és néma mosollyal. De a patakon keskeny palló vezetett át, oly keskeny, hogy egyszerre csak egy ember lépdelhetett végig a törékeny deszkán. Ezért megálltak, a patak két partján, szemközt egymással, vágyódva és mosolyogva, s tétováztak, melyik induljon el a másik felé először?... Akkor a nő ezt mondotta, halkan és bensőségesen: "No, jere már!" A férfi felnézett e hangra, szemét dörzsölte, a nőt nézte, az égre nézett, aztán csendesen megfordult, s visszament életébe, családjához, és ott élt tovább, némán és csodálkozással a szívében. Tudniillik a nő idő előtt szólt. És egyáltalán nem szabad szólni. Meg kell várni, amíg a férfi, kérés és felszólítás nélkül, végigmegy a pallón. Ez a kínai mese.
- Igen - mondta a nő, és szeme megtelt könnyekkel. - Szóval, eljössz?...
- Jó lenne - mondta udvariasan a férfi, begombolta kesztyűjét, s kalapját kereste. - Sajnos, délután tárgyalásaim vannak. Ezen a héten egyáltalán, kissé sok a dolgom.
"A hűség a legszebb emberi tulajdonság, és néha a legfájdalmasabb is. Mert ahhoz, hogy valakihez hű légy, a másikhoz hűtlennek kell lenni. Valakit el kell árulni."
Voltál már így? Nagyon vacak érzés. Az emberlét legnagyobb drámája, hogy miközben valakit szorosan átölelsz, a másiktól eltéped magad. Ne hidd, hogy ez csak egy párkapcsolatban van így.
Egy gyereknek el kell szakadnia a szüleitől, amikor felnő. Anyja ölelő karjait le kell sodornia magától. Még Jézus is megtette ezt. Amikor az anyja beszélni szeretett volna vele, ő nem akart. "Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?" - kérdezte a hírhozótól. Ő akkor már csakis az Istenhez tudott hű lenni.
De így van ezzel minden ember is. Sohasem felejtem el anyám fájdalmasan bölcs, mosolygó tekintetét, amikor bejelentettem neki, hogy megnősülök. Addig vele éltem, utána pedig csak akkor voltunk együtt, ha néha találkoztunk.
Gyereksorsom és gyerektudatom megszűnésével lényegében magára hagytam őt. Az a csodálatos "együtt" - megszűnt. Más lettem, és a feleségemben kezdtem keresni azt a sok mindent, amit addig az anyámban találtam meg.
És a házasságban? Ha jön valaki? Egy harmadik? Máris árulóvá lettél - mert előbb-utóbb valamelyiket el kell árulnod. (Nemcsak a feleségedhez lehetsz hűtlen, hanem a szerelmedhez is!)
Ez az útravaló, lehet, hogy nem is neked szól, hanem magamnak. Ha egy sokaságban vagyok, például előadást tartok, vagy könyvet dedikálok, vagy a születésnapomat ünnepelik, sohasem tudok megszabadulni attól a lelkifurdalástól, hogyha valakire figyelek, ha valakinek a mélyen a szemébe nézek, a többit elfelejtem - hűtlenül. Mintha ott se lennének. Egyetlen ember miatt elárulom a többit. Ha nem így lenne, nem tudnék arra az egyre figyelni.
Bizony, csak egyetlen valakihez, vagy valamihez lehetsz hűséges. Nem lehet mindenkit szeretni. Pedig az lenne jó! Ha százezer karom és szemem és ölem és szemem és szívem lenne! Nem kellene megszenvednem, hogy nem lehet mindenkit átölelni, és ha az egyiket szereted, és hűséges vagy hozzá, a másikat elhagyod - elviszed róla szereteted fénysugarát, és ott hagyod a sötétben. Ez fáj. Fájdalmat okozni: fáj.
Mindezt csak elmeséltem Neked. Ne szomorodj el: emberek vagyunk.
Forrás: Life.hu
"Összhangban egy másik emberrel csak akkor lehetsz, ha magaddal is összhangban vagy."
Erről mindig megfeledkezünk, pedig milyen fontos és nyilvánvaló! Egy hamis hangszerrel nem lehet zenekarban játszani, és egy lehangolt zongorán nem lehet egy hegedűt kísérni, még akkor sem, ha a világ legnagyobb művésze játszik rajta. Szomorú vagy és azt várod, hogy fölvidítsanak. Ideges, és azt, hogy megnyugtassanak. Magányos, és azt, hogy szeressenek. Gyenge vagy, s a másiktól várod az erőt. Reménytelen, s várod a reményt.
Igaz, hogy mások hatnak ránk, de ne várd senkitől se, hogy helyetted hangoljon föl, és hogy helyetted teremtsen benned harmóniát, jó közérzetet. S kimondom végül: ne várd senkitől, hogy "boldoggá tegyen". Amíg lelked állapota másoktól függ, lehetnek ugyan jó perceid is néha, de maga az a tény, hogy függő helyzetben vagy, örökös remegést is jelent: "Jaj, mi lesz, ha elhagy?" "Ha megharagszik rám?" "Mi lesz?!"
Olyan korba születtél, mely külvilágfüggő, és nem tanított meg arra, hogyan kell önmagadat megismerni és uralni. Hogyan kell magadat naponta fölhangolni. S belül megteremteni azt, amit kívülről várnál. Nem tudom, tapasztaltad-e, de egy barátságos embernek sok barátja van. S egy erőshöz sokan akarnak tartozni, és egy vidám, jó humorú ember társaságát keresik.
Akiből sugárzik a harmónia, azt sokan szeretik. Lelked szüntelen adásban van. A tested, a bőröd, a szemed is. Sugárzol, és a sugárzásod vonz és taszít. Be tudod vonzani magadhoz a másikat, és el is tudod taszítani. Foglalkozz egy kicsit többet magaddal - a lelkeddel, testeddel is. Ne csodálkozz, hogy a testedet is mondom.
Szepes Mária még a száz évéhez közel is szép ember és vonzó Nő volt. Mint egy nemes, egyiptomi királynő, olyan. Fantasztikus vonzása volt, és ereje. Mert - ahogy manapság mondják - "megcsinálta magát." A szó legnemesebb értelmében. Légy te is önmagad mestere. Tanulj meg dolgozni örömmel a lelkeden - és tanuld meg minden körülmények között szeretni önmagadat.
Elképzelek egy Nőt, aki szerelemben él Önmagával.
Elképzelek egy nőt, aki hiszi, hogy helyes, és jó dolog, hogy nőnek született.
Egy nőt, aki hálás a megtapasztalásaiért, és elmondja a történetét.
Aki elutasítja azt, hogy mások vétkét a saját testében, vagy életében hordozza.
Elképzelek egy nőt, aki elismeri, hogy a múlt hatással van a jelenre.
Egy nőt, aki átlépett a múltján. Aki a jelenben gyógyult meg.
Elképzelek egy nőt, aki szerelemmel viseltetik a saját teste iránt.
Egy nőt, aki hiszi, hogy a saját teste éppen úgy a megfelelő, ahogy van. Aki tökéletes forrásként ünnepli testének ritmusait, ciklusait.
Elképzelek egy nőt, aki úgy öleli magához szexualitását, mint saját magát.
Egy nőt, aki örömét leli önmagában. Aki erotikus természetét szégyen és bűntudat nélkül éli meg.
Elképzelek egy nőt, aki az Istennő testét, a saját teste változásaiban tiszteli.
Egy nőt, aki megünnepli évei gyarapodását és bölcsességét.
Aki elutasítja, hogy értékes életerejét testének és élete változásainak az elrejtésére használja fel.
Elképzelek egy nőt, aki belépett az emberi érzelmek teljes birodalmába. Egy nőt, aki érzéseit tisztán és közvetlenül fejezi ki. Aki megengedi nekik, hogy olyan lágyan vezessék őt, ahogyan a lélekzet.
Elképzelek egy nőt, aki kimondja az igazságot. Egy nőt, aki bízik a megtapasztalásaiban és kifejezi azokat. Aki elutasítja, hogy mások gondolatihoz, felfogásához, vagy reakcióihoz alkalmazkodjon.
Elképzelek egy nőt, aki követi kreatív impulzusait.
Egy nőt, aki eredetit alkot. Aki elutasítja, hogy belső világában valaki más színeivel fessen. Elképzelek egy nőt, aki önmagát saját istenei által jelöli. Egy nőt, aki az istenit önmagában, saját képmásában képzeli el.
Aki személyes spiritualitásán keresztül tájékozódik a mindennapokban. Elképzelek egy nőt, aki elutasítja, hogy megadja magát isteneknek, guruknak, magasabb erőknek.
Egy nőt, aki mélyen alámerült saját belső világába. Aki magának követeli, hogy impulzusaival, ösztöneivel harmóniában éljen.
Elképzelek egy nőt, akit érdekel a saját élete. Egy nőt, aki úgy öleli magához saját életét, mint tanítóját, gyógyítóját és kihívását. Aki hálás a szépség és a kegyelem hétköznapi pillanataiért.
Elképzelek egy nőt, aki saját életének az írója. Egy nőt, aki bízik a saját megérzéseiben, amelyek megmutatják, hogy mi a jó az ő számára. Aki elutasítja, hogy életformáját megváltoztassa azért, hogy az mások elvárásaival találkozzon.
Elképzelek egy nőt, aki részese a saját életének. Egy nőt, aki kreativitásának minden egyes kihívását megtapasztalja. Aki saját maga érdekében tisztán és erővel cselekszik.
Elképzelek egy nőt, aki ravaszul bánik a magánnyal. Egy nőt, aki önmaga rendelkezésére áll. Aki úgy választja ki barátait és szerelmeit, hogy azok képesek legyenek elfogadni, ha egyedül akar lenni.
Elképzelek egy nőt, aki nem alacsonyítja le a saját életét azért, hogy mások jobban érezzék magukat. Egy nőt, aki minden kapcsolatában évei, tapasztalata, és bölcsessége egészét adja.
Aki arra számít, hogy jelenlétével kihívást és áldást hoz mások életébe. Elképzelek egy nőt, aki vállalja az egyenlőséget a párkapcsolataiban.
Egy nőt, aki nem hiszi tovább, hogy alacsonyabb rendű egy férfinál és szüksége van arra, hogy megmentsék. Aki elfoglalja az őt megillető helyet az emberek közösségében.
Elképzelek egy nőt, aki elutasítja, hogy értékes életerejét a krízisek, és konfliktusok támogatására használja.
Egy nőt, akinek kapcsolatai mély elégedettségben és nyugalomban telnek, anélkül, hogy kihasználnák őt. Aki törvényszerű ügyességgel választja meg barátait és szerelmeit, akikkel az élet kihívásain áthajózik. Elképzelek egy nőt, aki a nőt tiszteli saját életében.
Egy nőt, aki az asszonyok körében ül.
Aki emlékezteti magát, az igazságra, amikor az feledésbe merül.
Elképzelek egy nőt, aki feladta az intellektuális biztonság és a jóváhagyás iránti vágyait.
Egy nőt, akinek minden cselekvése, kiejtett szava erőteljes közléssé válik. Aki fenntartja magának a jogot, hogy igazabbá tegye a világot.
Elképzelek egy nőt, aki a tudásban és önmaga szeretetében kiteljesedett.
Egy nőt, aki hűséget fogadott saját életének és képességeinek.
Aki minden mást figyelmen kívül hagyva hű marad önmagához.
Képzeld el, hogy Te vagy ez a nő!