Az élet tüzének lángjánál tenyerembe írt meghívómat küldtem el Neked. Ne kiálts fel örömödben és ne lejts táncot, mondva, "Igen, ez az, amire vártam, gyerünk, tegyük meg!", csak állj fel szép csendesen és táncolj velem......
Vigyél el a Földön azokra a helyekre, melyek megtanítják Neked a tánclépéseket, olyan tájakra ahol a szívedet összetöri a világ. Cserébe elvezetlek oda, ahol a föld a talpam alatt és a csillagok áradata felettem újra és újra eggyé kovácsolja szívemet. Mutasd meg, hogyan intézed ügyeidet úgy, hogy azok ne befolyásolják azt az értékes embert, aki Te magad vagy.
Ha a gyerekek jóllaktak már, de hangok kiáltoznak mindenfelől, hogy a léleknek magasabb értékekre van szüksége, emlékeztessük egymást arra, hogy ez az egész soha nem a pénzről szól. Engedd látni, hogyan adod elő az embereknek és a világnak azokat a meséket és dalokat, amelyekről szeretnéd, ha a gyermekeink emlékeznének rá, cserébe megmutatom, hogyan nem próbálom megváltoztatni görcsösen a világot, elfogadva és szeretve úgy, ahogyan az van.
Ülj mellém társas magányunk hosszú pillanataiban, hogy tisztában legyünk azzal, hogy csak egymásnak létezünk, megmásíthatatlanul és örökké egymáshoz tartozunk. Táncolj velem a csöndben és az apró mindennapos szavak hangjai között, a nap végén is kitartva mellettem. S ha minden örök megérzésünknek hangja eltűnni tetszik a szél szárnyán, táncolj velem tovább kitöltve az űrt a következő hosszú levegővételig, nem hagyva, hogy bármi is kitöltse a közben keletkező végtelennek tetsző űrt sem kívülről, sem belülről.
Ne mondd "Igen!"
Csak fogd a kezem és táncolj velem.
"A tudat, hogy szerethetsz és szeretnek, olyan melegséget és gazdagságot ad az életnek, amit semmi más nem pótolhat." /Oscar Wilde/
2012. július 8., vasárnap
2012. július 3., kedd
Heti útravaló Müller Pétertől - 14. rész
"Jobb egyedül menni szorongva és szomorúan, mint másokkal olyan úton, amely méltatlan hozzánk."
Ez a mondat tényleg "útravaló". Mert úton járunk, de nem mindegy, kivel és milyenen.
Egy barátságban, egy szerelemben, de még egy házasságban is az az út a döntő, amit együtt teszünk meg, és ennek az "együttnek" akkor van vége, ha látjuk, hogy méltatlan hozzánk. Ha lehúz. Ez nem érzelmi kérdés. Nem is valamiféle morális megfontolás. Ez sorskérdés.
Egy fuldoklóval is sokáig lehet küszködni, de ha látom, hogy nem én emelem, hanem ő húz le engem, el kell engedni. Hiába "szeretem". Ezt a szót azért tettem idézőjelbe, mert ez nem szeretet. Lehet, hogy valaha az volt, de már nem az. Inkább sajnálat, szánalom, de nem szeretet. Ilyenkor van egy kapcsolatnak vége.
Mert mindent odaadhatok érted. A pénzemet, az időmet, a büszkeségemet. Gyakran még az örömömet is. Sokat szenvedhetek miattad. Egyet nem adhatok oda: az önérzetemet. Az csakis az enyém, az én útravalóm, és az kell, egészen az út végéig.
Ha egyszer ezzel a szemmel elolvasod Jézus történetét, látod, hogy élete a születésétől a haláláig nem volt más, mint az üldözések és megalázások története. Mindenét odaadta másokért. Az életét is. Az önérzetét, a méltóságát nem adta. Soha, semmiféle helyzetben.
Sajnos ezért nehéz társat találnunk manapság, de továbbmegyek: azért nehéz és diszharmonikus gyakran a családi életünk, mert méltatlansággal kell fizetni érte. Ez nem éri meg. Akkor már inkább egyedül kell maradni. Egy férfival, aki nem tisztel, nem lehet sokáig élni, és egy nővel sem, aki lehúz. A gyerekeidet is csak úgy tudod igazán nevelni - akármilyen rakoncátlan vagy zűrös kis porontyok még -, ha tiszteled őket.
Manapság élni azt jelenti, hogy méltatlan helyzetbe keveredtünk. Amennyire lehet, ezt ne engedd!
A világ rossz úton jár.
Te élj fölfelé.
Ez a mondat tényleg "útravaló". Mert úton járunk, de nem mindegy, kivel és milyenen.
Egy barátságban, egy szerelemben, de még egy házasságban is az az út a döntő, amit együtt teszünk meg, és ennek az "együttnek" akkor van vége, ha látjuk, hogy méltatlan hozzánk. Ha lehúz. Ez nem érzelmi kérdés. Nem is valamiféle morális megfontolás. Ez sorskérdés.
Egy fuldoklóval is sokáig lehet küszködni, de ha látom, hogy nem én emelem, hanem ő húz le engem, el kell engedni. Hiába "szeretem". Ezt a szót azért tettem idézőjelbe, mert ez nem szeretet. Lehet, hogy valaha az volt, de már nem az. Inkább sajnálat, szánalom, de nem szeretet. Ilyenkor van egy kapcsolatnak vége.
Mert mindent odaadhatok érted. A pénzemet, az időmet, a büszkeségemet. Gyakran még az örömömet is. Sokat szenvedhetek miattad. Egyet nem adhatok oda: az önérzetemet. Az csakis az enyém, az én útravalóm, és az kell, egészen az út végéig.
Ha egyszer ezzel a szemmel elolvasod Jézus történetét, látod, hogy élete a születésétől a haláláig nem volt más, mint az üldözések és megalázások története. Mindenét odaadta másokért. Az életét is. Az önérzetét, a méltóságát nem adta. Soha, semmiféle helyzetben.
Sajnos ezért nehéz társat találnunk manapság, de továbbmegyek: azért nehéz és diszharmonikus gyakran a családi életünk, mert méltatlansággal kell fizetni érte. Ez nem éri meg. Akkor már inkább egyedül kell maradni. Egy férfival, aki nem tisztel, nem lehet sokáig élni, és egy nővel sem, aki lehúz. A gyerekeidet is csak úgy tudod igazán nevelni - akármilyen rakoncátlan vagy zűrös kis porontyok még -, ha tiszteled őket.
Manapság élni azt jelenti, hogy méltatlan helyzetbe keveredtünk. Amennyire lehet, ezt ne engedd!
A világ rossz úton jár.
Te élj fölfelé.
Forrás: Life.hu
2012. július 1., vasárnap
Heti útravaló Müller Pétertől - 13. rész
"Istenem, adj egy embert, egyetlenegyet, aki szeret! Akinél nem kényszerülök önvédelemre! Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni! Akit beengedek magamba: 'Ilyen vagyok, igen, minden jóval, rosszal, minden félelmemmel, zűrömmel, gyengeségemmel együtt!' Adj egyetlen embert, aki valóban szeret!"
Heti útravalónk egy imádság. Nem szerelmet kér, hanem társat. Igazi társat.
Igazi társad csak az lehet, akitől nem félsz. Aki előtt nem kényszerülsz színjátékra. Nem is tudsz. Ha igazi társad, úgy jár benned, mint saját magában, és te is őbenne. Másokhoz hasonlóan te is sok mindent nem szeretsz magadban, de még annál is több dolog van, amiről nem is tudod, hogy benned van. Eldugtad, magad előtt is. Vagy így mondom inkább: lehazudtad. Olyan helyre dugtad, hogy te sem látsz oda. Nem is akarsz, nem is tudsz róla, de ő tud! Ő látja!
A társaddal "igazságviszonyba" kerülsz. Ez az, ami az igazi párkapcsolatban életveszélyes. Beengedni valakit magamba oda, ahová én sem megyek be szívesen: ez a jó kapcsolat alapja. Ez csak kölcsönös lehet. Ő is csak akkor lehet a társad, ha beenged önmagába. Lelkének olyan helyére, ahol nemcsak az értékeit, de minden szennyesét is őrzi, eldugva, hogy maga se lássa. Elfelejtse, és letagadja, olyan erővel, hogy meggyűlölje azt, aki szóvá teszi és megmondja neki.
Gondold el: ha szeretkezel, le kell vetkőznöd, meztelenre, és ez még nem elég. Bele kell bújnod a legtitkosabb szerveddel a másik testébe, és be kell fogadnod a tested legintimebb részébe őt. Nincs mese.
Egymásba kell bújnotok hazugság, szemérem, szégyen, önvédelem nélkül. Egymásban kell járnotok, a legérzékenyebb, legtitkosabb helyeken. Így van a lelkünkkel is.
Azért ritkák manapság a jó kapcsolatok. Félünk tőle. Vagy én - vagy te. Rendszerint mindketten félünk, és nem azért, mert a másik előtt, hanem főleg azért, mert saját magunk előtt is kiderül, mi az, amit nem óhajtunk, és nem merünk megpillantani magunkban.
A jó párkapcsolathoz bátorság kell. Nyíltság. Nyitni pedig csak az mer, aki nem fél meglátni önmagában mindazt, amit nem szeret, és nem fél kiadni másnak a "titkos kódjait." Ezt csak azzal tudod megtenni, aki szeret téged.
Vagyis tudod, hogy jót akar neked.
Heti útravalónk egy imádság. Nem szerelmet kér, hanem társat. Igazi társat.
Igazi társad csak az lehet, akitől nem félsz. Aki előtt nem kényszerülsz színjátékra. Nem is tudsz. Ha igazi társad, úgy jár benned, mint saját magában, és te is őbenne. Másokhoz hasonlóan te is sok mindent nem szeretsz magadban, de még annál is több dolog van, amiről nem is tudod, hogy benned van. Eldugtad, magad előtt is. Vagy így mondom inkább: lehazudtad. Olyan helyre dugtad, hogy te sem látsz oda. Nem is akarsz, nem is tudsz róla, de ő tud! Ő látja!
A társaddal "igazságviszonyba" kerülsz. Ez az, ami az igazi párkapcsolatban életveszélyes. Beengedni valakit magamba oda, ahová én sem megyek be szívesen: ez a jó kapcsolat alapja. Ez csak kölcsönös lehet. Ő is csak akkor lehet a társad, ha beenged önmagába. Lelkének olyan helyére, ahol nemcsak az értékeit, de minden szennyesét is őrzi, eldugva, hogy maga se lássa. Elfelejtse, és letagadja, olyan erővel, hogy meggyűlölje azt, aki szóvá teszi és megmondja neki.
Gondold el: ha szeretkezel, le kell vetkőznöd, meztelenre, és ez még nem elég. Bele kell bújnod a legtitkosabb szerveddel a másik testébe, és be kell fogadnod a tested legintimebb részébe őt. Nincs mese.
Egymásba kell bújnotok hazugság, szemérem, szégyen, önvédelem nélkül. Egymásban kell járnotok, a legérzékenyebb, legtitkosabb helyeken. Így van a lelkünkkel is.
Azért ritkák manapság a jó kapcsolatok. Félünk tőle. Vagy én - vagy te. Rendszerint mindketten félünk, és nem azért, mert a másik előtt, hanem főleg azért, mert saját magunk előtt is kiderül, mi az, amit nem óhajtunk, és nem merünk megpillantani magunkban.
A jó párkapcsolathoz bátorság kell. Nyíltság. Nyitni pedig csak az mer, aki nem fél meglátni önmagában mindazt, amit nem szeret, és nem fél kiadni másnak a "titkos kódjait." Ezt csak azzal tudod megtenni, aki szeret téged.
Vagyis tudod, hogy jót akar neked.
Forrás: Life.hu
2012. június 19., kedd
Heti útravaló Müller Pétertől - 12. rész
"Szárnyak nélkül lehet élni - de nem érdemes."
Mit jelent szárnyak nélkül élni? Azt, hogy örökké benne maradsz a lelki és sorsproblémáidban. Ahhoz, hogy ezt az útravalót megértsd, tudnod kell azt a mély igazságot, amit Albert Einstein, a nagy fizikus, így fogalmazott meg: "Minden probléma csak egy magasabb síkon oldható meg, mint ahol keletkezett."
Föléje kell lépni! Meg kell nézni máshonnan, magasabbról is! Ma azt nemigen tanítják, hogy a válságok és kudarcok éppen arra valók, hogy utána egy magasabb tudati síkra lépjünk és ott felébredjünk belőlük.
Ez az igazi színpadi tragédiák bölcsessége és minden lelki terápiáé: értsd meg, mi okozta a bajodat, és egy másik tudati szinten oldd is meg. Ha nincsenek szárnyaid, ha nem tudsz néha önmagad fölé röppeni, és lepillantani az életedre - úgy, hogy "madártávlatból" lásd a nehéz helyzetedet -, remény sincs rá, hogy kikeveredj belőle.
Ugyanonnan nézve mindig mindent ugyanott látsz majd, és a bajaidat vagy tartósítod, vagy új és új bajokra cseréled fel. Tapickolsz az önsajnálat kilátástalan mocsarában.
Sokszor megéltem, és ma is gyakran átélem: ha nem sikerül kibontani a szárnyaimat, egyrészt nem értem meg a bajaim igazi okát, másrészt nem is tudom megoldani őket.
Azt kérded: "Mit tegyek"? Először is tudatosítsd magadban, hogy szárnyak nélkül élsz. Nem a te hibád. Így nevelt ez a beteg világ. Nem tanított meg arra, hogy az embernek, amikor megszületik, nemcsak járni kell megtanulni, hanem repülni is.
Bukott angyalok vagyunk.
Nomármost az történik, hogy állni, járni, futni megtanulunk, de repülni nem. Nem fejlődnek ki a szárnyaink. Más szóval: nem tudunk önfeledtek lenni. Képtelenek vagyunk szabadok, derűsek, tisztábban látók lenni és a lehúzó, gravitációs erőkkel megbirkózni. Nem tudunk a hétköznapi tudatunknál magasabb értelemmel és ihletetten gondolkozni, önmagunknál erősebbek lenni.
Tanulj meg repülni! Nem késő. Tanulj meg a felhőid fölé emelkedni. Szállj föl minden nap a sokszorosan megmérgezett földi légkörből és szívjál tiszta, magaslati levegőt. Utána visszaszállhatsz.
Hit nélkül, öröm nélkül, remény nélkül lehet élni - de érdemes?
Mit jelent szárnyak nélkül élni? Azt, hogy örökké benne maradsz a lelki és sorsproblémáidban. Ahhoz, hogy ezt az útravalót megértsd, tudnod kell azt a mély igazságot, amit Albert Einstein, a nagy fizikus, így fogalmazott meg: "Minden probléma csak egy magasabb síkon oldható meg, mint ahol keletkezett."
Föléje kell lépni! Meg kell nézni máshonnan, magasabbról is! Ma azt nemigen tanítják, hogy a válságok és kudarcok éppen arra valók, hogy utána egy magasabb tudati síkra lépjünk és ott felébredjünk belőlük.
Ez az igazi színpadi tragédiák bölcsessége és minden lelki terápiáé: értsd meg, mi okozta a bajodat, és egy másik tudati szinten oldd is meg. Ha nincsenek szárnyaid, ha nem tudsz néha önmagad fölé röppeni, és lepillantani az életedre - úgy, hogy "madártávlatból" lásd a nehéz helyzetedet -, remény sincs rá, hogy kikeveredj belőle.
Ugyanonnan nézve mindig mindent ugyanott látsz majd, és a bajaidat vagy tartósítod, vagy új és új bajokra cseréled fel. Tapickolsz az önsajnálat kilátástalan mocsarában.
Sokszor megéltem, és ma is gyakran átélem: ha nem sikerül kibontani a szárnyaimat, egyrészt nem értem meg a bajaim igazi okát, másrészt nem is tudom megoldani őket.
Azt kérded: "Mit tegyek"? Először is tudatosítsd magadban, hogy szárnyak nélkül élsz. Nem a te hibád. Így nevelt ez a beteg világ. Nem tanított meg arra, hogy az embernek, amikor megszületik, nemcsak járni kell megtanulni, hanem repülni is.
Bukott angyalok vagyunk.
Nomármost az történik, hogy állni, járni, futni megtanulunk, de repülni nem. Nem fejlődnek ki a szárnyaink. Más szóval: nem tudunk önfeledtek lenni. Képtelenek vagyunk szabadok, derűsek, tisztábban látók lenni és a lehúzó, gravitációs erőkkel megbirkózni. Nem tudunk a hétköznapi tudatunknál magasabb értelemmel és ihletetten gondolkozni, önmagunknál erősebbek lenni.
Tanulj meg repülni! Nem késő. Tanulj meg a felhőid fölé emelkedni. Szállj föl minden nap a sokszorosan megmérgezett földi légkörből és szívjál tiszta, magaslati levegőt. Utána visszaszállhatsz.
Hit nélkül, öröm nélkül, remény nélkül lehet élni - de érdemes?
Forrás: Life.hu
2012. június 17., vasárnap
Heti útravaló Müller Pétertől - 11. rész
"Ha magadat nem szereted, senkit sem szerethetsz."
Ez a heti útravaló. Kár, hogy én ezt csak későn kaptam meg.
Azt hittem, a szeretet másokkal kapcsolatos élmény. Elég, ha téged, őt, titeket, őket szeretem. Hogy magamat is szeretnem kell, azt nem tudtam. Önmagam szeretetét összetévesztettem az önzéssel, a hiúsággal és az egoizmussal.
Nem az! Megtapasztaltam, hogy ha magammal rossz viszonyban voltam, senki szeretete, de még a szerelme sem ért el hozzám. Nem esett jól. Nem is tudtam viszonozni. Hiába szerettem másokat, ha önmagukkal diszharmóniába voltak, az én "adásom" sem jutott el hozzájuk.
Nem "vették" a szeretetem adását, nem voltak ráhangolva. Gondolj bele: lehangolt hegedűdet senki más, sem a másik hegedűs, sem az egész zenekar, de még a karmester sem tudja helyetted fölhangolni. Azt neked kell, különben összezavarod az egész muzsikát.
Mi mindent fordítva látunk. Azt hisszük, hogy a külső határozza meg a bensőnket. Majd ha ő jön - gondolod -, akkor én is jövök. Ha kapok, majd én is adok. Ez nem így van. Csak amit belül megteremtettél, jöhet létre kívül.
A világból ezerféle adás árad, de te - rádiós hasonlattal - csak azt fogod a sugárzásokból, amire a lelked rá van hangolva. A potméter ott van benned! Mindenre neked kell ráhangolódni, és abban a pillanatban, amikor belül ráállsz - mondjuk a "szép zene" hullámhosszára -, a szép muzsika egyszer csak hallhatóvá válik számodra.
Nem azért, mert véletlenül kifogtad az űrből, hanem mert belül már megteremtetted a megvalósulás feltételeit. Így vagy mindennel. Így vagy ezzel az írásommal is. Csak akkor érint meg, ha ráhangolódtál. Igazából előbb tudtad már, mielőtt elolvastad.
Ahogy a szép zenét is előbb érezted és talán hallottad is, mielőtt a külső zenekar játszani kezdett volna. A szeretetre is rá kell hangolódnod. Nem úgy, hogy sóvárogsz és szenvedsz a hiányától, hanem úgy, hogy önmagaddal szeretetteljes, jó viszonyba kerülsz.
Nem a lelkeddel, mert az teli van olyan zűrös érzésekkel és gondolatokkal, amiket nem lehet szeretni. Hanem a benned lakó Igazi Éneddel. Őt kell szeretned. Ő már most is szeret téged - de te nem érzed. Nem is tudsz róla. Mert nincs ráhangolva a lényed.
Ha ez a hangolás egyszer sikerül, rájössz, hogy ez az Útravaló fordítva is igaz: "Senki sem szerethet téged, amíg önmagadat nem szereted."
Lehet, hogy szeret, de nem jut el hozzád. Mert nem vagy ráhangolva.
Ez a heti útravaló. Kár, hogy én ezt csak későn kaptam meg.
Azt hittem, a szeretet másokkal kapcsolatos élmény. Elég, ha téged, őt, titeket, őket szeretem. Hogy magamat is szeretnem kell, azt nem tudtam. Önmagam szeretetét összetévesztettem az önzéssel, a hiúsággal és az egoizmussal.
Nem az! Megtapasztaltam, hogy ha magammal rossz viszonyban voltam, senki szeretete, de még a szerelme sem ért el hozzám. Nem esett jól. Nem is tudtam viszonozni. Hiába szerettem másokat, ha önmagukkal diszharmóniába voltak, az én "adásom" sem jutott el hozzájuk.
Nem "vették" a szeretetem adását, nem voltak ráhangolva. Gondolj bele: lehangolt hegedűdet senki más, sem a másik hegedűs, sem az egész zenekar, de még a karmester sem tudja helyetted fölhangolni. Azt neked kell, különben összezavarod az egész muzsikát.
Mi mindent fordítva látunk. Azt hisszük, hogy a külső határozza meg a bensőnket. Majd ha ő jön - gondolod -, akkor én is jövök. Ha kapok, majd én is adok. Ez nem így van. Csak amit belül megteremtettél, jöhet létre kívül.
A világból ezerféle adás árad, de te - rádiós hasonlattal - csak azt fogod a sugárzásokból, amire a lelked rá van hangolva. A potméter ott van benned! Mindenre neked kell ráhangolódni, és abban a pillanatban, amikor belül ráállsz - mondjuk a "szép zene" hullámhosszára -, a szép muzsika egyszer csak hallhatóvá válik számodra.
Nem azért, mert véletlenül kifogtad az űrből, hanem mert belül már megteremtetted a megvalósulás feltételeit. Így vagy mindennel. Így vagy ezzel az írásommal is. Csak akkor érint meg, ha ráhangolódtál. Igazából előbb tudtad már, mielőtt elolvastad.
Ahogy a szép zenét is előbb érezted és talán hallottad is, mielőtt a külső zenekar játszani kezdett volna. A szeretetre is rá kell hangolódnod. Nem úgy, hogy sóvárogsz és szenvedsz a hiányától, hanem úgy, hogy önmagaddal szeretetteljes, jó viszonyba kerülsz.
Nem a lelkeddel, mert az teli van olyan zűrös érzésekkel és gondolatokkal, amiket nem lehet szeretni. Hanem a benned lakó Igazi Éneddel. Őt kell szeretned. Ő már most is szeret téged - de te nem érzed. Nem is tudsz róla. Mert nincs ráhangolva a lényed.
Ha ez a hangolás egyszer sikerül, rájössz, hogy ez az Útravaló fordítva is igaz: "Senki sem szerethet téged, amíg önmagadat nem szereted."
Lehet, hogy szeret, de nem jut el hozzád. Mert nem vagy ráhangolva.
Forrás: Life.hu
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)