Heti útravaló Müller Pétertől - 8. rész

"Amíg nem találok rád, én se vagyok egészen."

Tudod, hogy így van. Sokszor tapasztaltad már, és lehet, hogy most is éppen ezt éled meg: szeretet nélkül félemberek vagyunk.
Te is tudod, a másik is tudja, mindenki tudja - mégsem találunk egymásra. Az emberek elmondhatatlan nagy többsége félemberként éli az életét. Azt kérded, mitévő légy? Három tanácsom van az útra.
Az egyik az önismeret útja. Vagyis az a titok, hogy a másikhoz vezető híd önmagadon át vezet. Neked kell alkalmassá válni arra, hogy szeretet-képes légy. Rá kell hangolódnod. Szeretni kell önmagadat - félemberként is. A szeretet hullámhosszán hirtelen azt tapasztalod majd, hogy igen sok idegen ember alkalmas arra, hogy mélyen megszeresd. Nem is gondoltad volna - lehangolt állapotodban -, hogy mennyi. Akit eddig észre sem vettél, idegennek tartottál, most rájössz arra, hogy "ismerős". Ha a Szeretet Világában élnél, rádöbbennél, hogy mennyi emberrel tudnád boldogan leélni az életedet. Most még azzal az eggyel sem, akit néked szánt a sors, mert nem vagy szeretetre hangolva - és persze ő sem.
A másik tanácsom: hogy merj szeretni. Mert ugye ez azzal jár, hogy a szüntelen önvédelmedet fel kell adni. Le kell vetni a páncélodat, és ami alatta van, mindent - egészen a bőrödig. Aki szeret, bizonyos értelemben védtelenné válik. Ezért nem merünk szeretni. Félünk, hogy kiszolgáltatjuk magunkat, hogy visszaélnek velünk. Vissza is élnek. Nem egyszer. Százszor. És mégis: nyitni kell. Nyitni azonban - és ez nagyon fontos, tedd ezt is az Útravaló mellé - csak erős ember képes! Akinek nincs félnivalója. Vagyis szeretni bárkit csakis erőből lehet, sohasem gyengeségből. Szeretni csakis az erős ember tud. A gyenge nem szeret, csak menekül a másikhoz. Ez nem szeretet, akármilyen odaadó, elfogadó, érzékeny, érzelmes és szenvedélyes. A gyengeség azt jelenti, hogy nem találod magadat, a másiktól várod a megváltásodat és ez lehetetlen.
A harmadik pedig egy mai embernek szóló, praktikus tanács: meg kell tanulnod félemberként is élni. Sajnos ez egy ilyen vacak világ.
A szeretet gyakran úgy működik bennünk, mint egy féllábúban a fantomfájdalom: tudjuk, hogy lélekben két lábunk van, mert az a normális, de mégsem tudunk végtagot növeszteni, és ha élni akarunk, meg kell tanulnunk féllábon járni.
Nem biztos, hogy társra találsz. Egyedül kell menned tovább, de jókedvűen, kérlek!
Derűsen, harmonikusan - fütyörészve!


Forrás: Life.hu

Heti útravaló Müller Pétertől - 7. rész

"Ugye tudod, hogy a hitben is hinni kell?!"

Ez nagy titok. Az első pillanatban nem is érthető. Nem a vallásos hitről beszélek, hanem az önmagadba vetett hitről. A terveid megvalósulásába vetett hitről, arról, mely megelőlegezi - vagy megidézi? - a jövődet.
Nos, figyelj jól. A hitet éppúgy fel kell nevelni, mint egy gyereket. Először gyengécske még. Mint egy pici, izzó parázs: fújni kell, hogy lángot kapjon. Nem megy könnyen. Kifogy a levegőd. Pislákol a tűz, már-már elalszik.
De fújd! Fújd, kitartóan, türelmesen. Először még nem megy. Hiába. Már-már föladod, de mivel hiszel a Hitedben, mégsem hagyod annyiban. Fújod tovább.
Egyszer csak az élet visszaigazol. Elkezd pislákolni egy lángocska, és egyre magasabbra tör. Akkor eltölt az öröm: "Jé, hát ez működik!" Igen. Az első sikerélményed azt üzeni: érdemes hinni tovább. De jön egy szélfúvás, és eloltja a tüzet. Itt a kudarc. Nem sikerült! Mégsem sikerült. Vége.
De mivel "hiszel a Hitben", elkezded fújni a hamut, és azt veszed észre, hogy a fehéres szürke pernye alól kivillan mégis egy varázsszemecske, és egyre nagyobbra nő. Még jobban fújod, teli tüdőből, szinte alig veszel levegőt, csak fújod, fújod... És fellobban a tűz!

Te csináltad. Valóra vált a hited. Most már ég, lobogva lángol a tábortűz. Melegedni tudsz körülötte. Mások is odajönnek, mert ahol meleg van, odagyűlnek az emberek.
Hideg világ van, és mindenkit vonz az élő tűz melege - melyet te teremtettél. Látod, társaid is lettek egyszerre. A hitedből. Amelyben - minden csőd és kudarc és nehézség ellenére - hittél. A sok "nem megy" után - ha hiszel a Hitben - egyszer csak menni fog!

Forrás: Life.hu

Heti útravaló Müller Pétertől - 6. rész

Élj egyedül vagy a legjobb párkapcsolatban, házasságban és családban - magadban bízz elsősorban. Ne királyné légy - hanem Királynő! Megváltoztak az idők, Felséges Asszony!
Fontos! Valaha egy nőnek a férje volt az "ura". Így is mutatta be: "Az uram!" Ma már nem így van. Megváltoztak az idők. Ma már egyetlen urad lehet: önmagad.
A méltóságod, a tartásod, az önállóságod, az, hogy bármennyire is szereted a társadat, de a centrum benned van - elengedhetetlen létfeltétele a mai nő sorsának. Meg kell tanulnod két lábon állni, önmagadban bízni, és a saját szívedre hallgatni. Nem csak magad miatt. A párod miatt is. Nekünk nemigen kell egy gyenge, önállótlan nő. Tudod, miért? Mert valahol gyengék vagyunk, és régóta nem vagyunk már igazán a magunk urai.
Megváltoztak az idők, Felséges Asszony!
Az erőt a nőktől várjuk. Lehetőleg úgy, hogy észre se vegyük. Finoman, okosan, ravaszul, tapintatosan adjatok erőt nekünk - ne sérüljön a gőgünk és a felsőbbrendűség-tudatunk. Így élünk, sajnos.
A mai férfi törékeny, szorongó és sok tekintetben nem nőtt fel a gyerekkorából. Kívül ez nem látszik rajtunk. Nem azért, mert ügyesen palástoljuk, hanem mert magunk sem tudunk róla. Hiányzik az anyuka.
Lelkileg erős, a szó valódi értelmében vett felnőtt férfi alig van már manapság. "Király" kevés van közöttünk.
Emberemlékezet óta a nők karolnak a férfiakba, és keresnek bennünk támaszt és kapaszkodót. Ösztönösen még ma is így működnének, de egyre többen tapasztalják, hogy ez manapság már nem megy. Találd meg a saját középpontodat. A saját szívedben bízz és önmagad erejében. Ezt meg kell tenned, nemcsak magadért, a gyerekeidért - a párodért is.
De vigyázz! Ez nem férfiszerep! Nem "férfiasnak" kell lenned, mert az önbizalom nem férfitulajdonság. Hanem az örök Emberé, melytől a nőket évezredeken át megfosztották. Van női méltóság.
Légy Királynő!

Forrás: Life.hu

Az igaz szerelem

Egy gyakori kérdés, nos, a legszebb magyarázatot pár évvel ezelőtt hallottam egy asszisztens barátnőmtől.
Ezeken az esős napokon visszaemlékeztem a történetre, és szeretném ma veletek megosztani.

Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor 8:30 körül bejött egy bekötözött ujjú idős úr.
Rögtön szólt, hogy siet, mert 9:00 órakor van egy fontos találkozója.
Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos.
Figyeltem, milyen türelmetlenül néz percenként az órájára.
Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötését, és megnézném, miről van szó.
A seb nem tűnt olyan súlyosnak, az orvosra várva, eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet,
és egy kis beszélgetésbe elegyedtem. Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésére.
Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonába kell hogy menjen, ahogyan évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével.
Udvariasan, a felesége egészsége felől érdeklődtem.
Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában. Gondolva, hogy a feleség, egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel.
Akkor csodálkozva megkérdeztem:
- És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?
Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta:
- Az igaz, hogy Ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki Ő.
Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam, miközben néztem a siető léptekkel távolodó öreget.
Lenyeltem a könnyeimet, miközben arra gondoltam:
- Ez a szerelem, ez az, amit az élettől szeretnék! Hiszen alapjába véve, ilyen az igazi szerelem?!
Nem feltétlenül fizikai, és nem is ideálisan romantikus.
Szeretni annyit jelent, hogy elfogadjuk a társunkat olyannak, amilyen éppen most, vagy amilyen lesz a jövőben.

Rabindranath Tagore: Anyaság

- Honnan jöttem? - kérdezte édesanyját a gyerek. - Hol szedtél fel engem?
Az anya keblére vonta magzatát, majd könnyes mosollyal szólt:
- Szívemben rejtőzködtél, kedvesem, mint örök vágy.
Jelen voltál játékaim babáiban, és ha istenszobrot gyúrtam agyagból, téged formáltalak öntudatlan. Házunk istenségében is téged tiszteltünk.
Éjfél reménységeiben és szerelmemben, sőt már az anyám álmaiban is.
Otthonunk halhatatlan őrzőszelleme táplált emberöltők óta.
Leánykoromban, amikor szirmait bontogatta lelkem, virágillatként lebegtél fölötte.
Szelíd lényed úgy virágzott tagjaimban, miként felhő bíborfénye napfelkelte előtt.
Ég küldötte kedvenc, hajnal ikertestvére, a földi lét nagy folyama partra vetett bennem.
Arcodba nézek, és megfoghatatlan érzés tölt el:
Te, ki mindnyájunké vagy, enyém lettél.
Félelmemben, hogy elveszítelek, magamhoz szorítlak erősen.
Csodás varázslat két gyönge karomba zárta a világ legdrágább kincsét.