Karácsonyi ajándék

Amit az idén karácsonyra szívesen adnék neked, nem lesz becsomagolva, s nem lesz rajta szalag sem, nem a posta hozza, nem kerül egy forintba sem. 

De a lista hosszú és szívemből jön, ahogy kitárom előtted.
Mit is adnék:
Örömöt, ami hálából fakad,
a bimbóból virággá hajtó rózsa fenségét,
az igazi szenvedély tiszteletre méltó erejét,
amit nem érdekel a világi siker,
szabadságot, hogy nem ítélsz meg senkit, még saját magadat sem,
békét, hogy te magad légy önnön barátod,
bölcsességet, hogy megértsd hibáidat,
és megbocsásd mások ballépéseit,
együttérzést, hogy magadhoz ölelhesd a világot úgy, ahogy van,
és nem úgy, ahogy te újra alkotnád a legszívesebben,
a magány meglepő örömeit,
erőt, hogy sajnálkozást éppúgy elvethesd, mint a feszültséget,
és gyengéden élhess a jelennek,
hogy magad és mindenki mást a szív szemével láthass,
aminek csak a szeretet számít.
És végül azt kívánom, hogy a fény feltárja előtted, hogy mindez az ajándék már benned él és csak arra vár, hogy kibontsd!

Három fenyőfa

Három fenyőfa állt egy dombtetőn.

A legnagyobbik fa szép és egyenes volt, erős, messze nyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő volt nem olyan terebélyes, de napról napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban igazán nagyon kicsi volt, vékony törzsű és egészen alacsony.

- Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb Fenyő! - sóhajtotta ez a kicsike fa.

Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó. Karácsony közeledett.

- Bárcsak eljönne értem Télapó, és elvinne karácsonyfának! - sóhajtott a Legnagyobb Fenyő.

- Bárcsak engem vinne! - mondta a Kisebbik Fenyő.

- Bárcsak engem választana! - kívánta a Harmadik Fácska.

Egy napon fázós kismadár jött szökdécselve feléjük. Megsérült a szárnya, s ezét nem tudott repülni.

- Kérlek Legnagyobb Fenyő, itt maradhatnék az ágaid közt? - szólította meg félénken a kismadár a fát.

- Nem lehet! - mondta a Legnagyobb Fenyő - Nem használhatok madarakat az ágaim közt, mert éppen karácsonyfának készülök.

- Pedig úgy fázom - panaszolta a kismadár, a Legnagyobb Fenyő azonban nem is válaszolt.

Így hát a törött szárnyú kismadár odább ugrált a Kisebbik Fenyőhöz.

- Kedves Kisebbik Fenyő megengednéd, hogy itt maradjak az ágaid között? - kérdezte.

- Nem! - felelte a Kisebbik Fenyő. - Nem ringathatok semmiféle madarat az ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.

Ekkor szegény didergő kismadár tovább ugrált a Harmadik Fácskához.

- Drága kicsi fenyő, itt maradhatnék az ágaid között? - kérdezte.

- Hogyne maradhatnál kismadár - felelte a Harmadik Fácska. - Búj csak egészen hozzám. Majd megmelegítelek, amennyire csak tőlem telik.

A kismadár felugrott a Harmadik Fácska ágai közé, ott nyomban el is aludt. Hosszú idő múlva a Harmadik Fácska édes, halk csengettyűszót hallott. A hangok egyre közeledtek, már egészen ott hallatszottak a dombon. Elhagyták a Legnagyobb Fenyőt, elhaladtak a Kisebbik Fenyő előtt is, de amikor a Harmadik Fácska elé értek, elhallgattak.

Mind a három fácska látta az apró csengettyűket. Egy rénszarvas húzta szép, kicsi szánkón csüngtek, amelyből most kiszállott az utasa.

- Télapó vagyok- mondta - Karácsonyfát keresek egy nagyon kedves kicsi gyermek számára...

- Vigyél engem! - kiáltotta a Legnagyobb Fenyő.

- Engem vigyél! - ágaskodott a Kisebbik Fenyő.

A Harmadik Fácska azonban meg sem szólalt.

- Te nem szeretnél eljönni? - kérdezte tőle a Télapó.

- Dehogynem! Nagyon szeretnék - felelte a Harmadik Fácska - De hát itt kell maradnom, hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra. Éppen elaludt.

- Kicsike fa - mondta a Télapó - te vagy a legszebb fácska a világon! Téged viszlek magammal.

Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt megbúvó kismadár fel sem ébredt. Aztán szánkójába állította a csöpp fenyőt a kismadárkával együtt, majd maga is beült mögéjük. És a kicsi szánkó ezüstös csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon...

( Régi angol mese nyomán fordította: B. Radó Lili )  

Az öregség filozófiája

Észrevetted, hogy az egyetlen kor, amikor szerettünk volna öregebbek lenni, az, amikor gyerekek voltunk?

Ha kevesebb, mint tíz éves vagy, olyan izgatott vagy a korod miatt, hogy tört részekben gondolkodsz.

„Mennyi idős vagy” „Négy és fél!”

Soha nem vagy harminchat és fél.

Te négy és fél vagy, hamarosan öt leszel! Ez a kulcs.

Amikor tizenéves leszel, nem tudnak visszatartani. Ugrassz a következő számra, vagy még egy picit tovább.

„Hány éves vagy?”

„ 16 leszek!” Lehet, hogy csak 13 vagy, de 16 leszel! És akkor életed legnagyobb napja…

21 LETTÉL!!!

Maguk a szavak egy ünnepléssel érnek fel.

21 LETTÉL... IGEEEEN!!!!

És akkor a 30-ikba fordulsz. Óooohh,

Mi történt itt?

Úgy hangzik, mint a megsavanyodott tej!

Ö ÁTESETT (a harmincadikon), el kellett küldenünk, éljen a saját lábán.

Ez nem vicc,Te épp most értél meg. Mi a baj? Mi változott?

21 éves LETTÉL, ÁTFORDULTÁL a 30-on, és NYOMOD a 40-est.... Whoa!

Lépj a fékre, olyan gyorsan elszáll.

Mielőtt felfognád, ELÉRED az 50-et, és az álmaid elszálltak.

De várj!!!

Rajtad múlik, hogyan leszel 60.

Nem gondoltad, pedig kellett volna!

Tehát 21 LETTÉL, ÁTFORDULSZ a 30-on, NYOMOD a 40-est, ELÉRED az 50-et,  MEGDOLGOZOL a 60-ért.

Olyan nagy sebességet gyűjtöttél, hogy MEGÜTÖD a 70-et!

Ezután nap megy nap után, és egyszer csak észreveszed, hogy itt van Friday, March 19, 2010!

BELÉPSZ a 80-as éveidbe, és minden nap egy teljes kör; épp csak eszel valamit ebédre, szundítasz délután és eljön a lefekvés ideje.

És ez így megy, amíg el nem éred a 90-es éveidet, akkor elindulsz visszafelé. Emlékszem, „én éppen 92 voltam”.

És akkor egy furcsa dolog történik.

Ha 100 fölé érsz, ismét egy kisgyerek leszel. „Én 100 és fél vagyok!” Bárcsak mind megérnétek a 100 és felet!

A mérleg

A jómódú gazda, és a szegény ember üzletet kötött. A gazda minden héten ad két kiló túrót a szegény embernek, aki pedig viszonzásul két kiló összegyűjtött mézet ad.

Ment az üzlet rendben jó ideig, amíg egyszer csak a gazda arra gondolt, hogy bizony nem minden ember tisztességes, és meg kellene mérni, amit kap. Úgyhogy mikor legközelebb vitte a túrót, és néhány perc múlva megkapta a mézet, azt hazavitte, és a pontos mérlegén megmérte - hát csak másfél kiló volt!

Felháborodva ment a szegény emberhez és indulatosan a szemére vetette, hogy becsapta őt.

A szegény ember lehajtotta fejét és így szólt:

- Nagyon sajnálom, hogy így történt, de én nagyon szegény ember vagyok. Egy kétserpenyős mérleget még tudtam szerezni, de súlyokra már nem volt pénzem. Így hát, amikor megkaptam tőled a túrót és kivittem a kamrába, rátettem a mérleg serpenyőjére, és a másik serpenyőbe kimértem az azonos súlyú mézet.

A gazda roppant módon elszégyellte magát és hazament. 

A kis herceg - részlet

Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, hogy milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe szívemet.