Az élet megtanított

Az élet megtanított arra, hogy mikor harcoljak valakiért, és mikor álljak félre, ha én nem szeretek, vagy ha engem nem szeretnek.

Megtanított arra is, hogy mikor a legfontosabb döntéseket hozom, hogy döntsek jól.

Azt is megmutatta, hogy sok embert elveszítek, és sok embert el kell majd engednem, akiket szeretek, de erősnek kell lennem, és arra kell gondolnom, hogy mások számítanak rám. Idővel begyógyulnak a sebek, mert aki elment, az nem jön vissza.

Persze ebből természetesen sok minden nem igaz.

Az élet csak remélni tanított meg.    

Remélni azt, hogy tudjam, mikor kell harcolni, s félre állni.

Remélni, hogy jó döntést hozok mikor döntést kell hoznom.

Remélni, hogy akit elveszítek annak jobb lesz, és én majd erős tudok maradni, hogy tovább lépjek, és csak a jó emlékeket őrizzem meg.

Remélni, hogy begyógyulnak a sebek, a legmélyebbek is. Begyógyuljanak, de ne tűnjenek el.

Minden egyes sebet szeretek a szívemen, minden én vagyok, és a múltam, ott kell lenniük. . . Gyönyörű hegek. . .

Nélkülük üres lennék....

Tehát csak remélhetem, hogy így fogok élni. De nekem ez a pár remény pont elég. Így akarok élni…

Kémia záróvizsga

Záróvizsgán tették föl ezt a kérdést kémia szakon a Maynooth egyetemen (Kildare grófság, Irország).

Az egyik diák válasza olyan mélyenszántó volt, hogy a professzor közzétette az interneten kollégái számára, de mi is szórakozhatunk rajta.

Extra kérdés: Vajon a pokol exotherm (leadja a hőt), vagy endotherm-e (fölveszi a hőt)?

... A legtöbben a Boyle-törvényt vették alapul, azaz hogy a gáz táguláskor lehűl, nyomás alatt viszont növekszik

Az egyik diák azonban a következő gondolatmenetet írta le:

Először is meg kell állapítani, hogy a pokol tömege változik-e az idő folyamán. Ehhez a pokolba vándorló, valamint a poklot elhagyó lelkek számának ismerete kell.

Úgy vélem, bizonyosra vehető, hogy aki a pokolba kerül, onnan már soha ki nem jut.

Ahhoz, hogy megállapítsuk, hányan jutnak a pokolba, a különböző vallásokat kell alapul venni. A legtöbb mai vallás szerint mindenki a pokolba jut, aki nem az adott vallás követője. Minthogy több ilyen vallás létezik, abból indulhatunk ki, hogy mindenki a pokolra jut.

A világ népességének növekedése arra enged következtetni, hogy a pokolra jutók száma exponenciálisan növekszik.

Ezek után a pokol térfogatát kell megvizsgálnunk. A Boyle-törvény értelmében a pokol térfogatának a pokolra jutó lelkek számával arányosan kell növekednie, hogy a hőmérséklet és a nyomás állandó maradjon.

Ekkor két lehetőség van:

1. Ha a pokol lassabban tágul, mint amilyen iramban érkeznek a lelkek, akkor a hőmérséklet és a nyomás addig emelkedik, míg a pokol szét nem robban.

2. Ha a pokol gyorsabban tágul, mint amilyen ütemben a lelkek érkeznek, akkor a hőmérséklet és a nyomás csökken, míg a pokol be nem fagy..

Melyik a helyes megoldás?

Figyelembe véve évfolyamtársam, Sandra jövendölését, miszerint „hamarabb befagy a pokol, mintsem, hogy lefeküdjek veled”, valamint azt a tényt, hogy tegnap mégiscsak lefeküdtünk, csak a második eshetőség jöhet számításba. Ennélfogva meggyőződésem, hogy a pokol endotherm és ráadásul már be is fagyott.

Ebből következik még, hogy ha a pokol befagyott, akkor több lelket nem fogadhat be, hiszen nincs már tüze.

Sőt, ebből az is következik, hogy már csak a mennyekbe juthatunk, ami egyrészt Isten létezését bizonyítja, másrészt arra is magyarázatot ad, miért kiáltotta tegnap este Sandra annyiszor 'Óh, Istenem!'

Csak ez a diák kapott kitűnőt!

Angelisz Irini: Minden, ami emberi

Az Élet vize

Volt egyszer egy kislány, szép volt, tündöklően szép, még a Napnál is ragyogóbb, mert tiszta szívével soha nem bántott meg senkit.

Egy napon aztán apja kiküldte őt a kútra az élet vizéért:

- Menj, vidd ezt a vödröt, és merítsd bele a kútba. Amikor megtelik vízzel, gyere vissza hozzám.

Úgy tett a lány, ahogy az apja kérte, mikor a vödör színültig telt a kút friss vizével, elindult hazafelé. Ám mire hazaért, egy üres vödröt tartott a kezében.

- Mi történt? - kérdezte az apja.

- Ó, semmi, a vödröt, ahogy kérted belemerítettem a kútba, és megtöltöttem az élet friss vizével.

- Hiszen ez a vödör üres - mondta az apja, és nevettek mindketten. - Hová lett, gyermekem, az élet vize?

- Mindent úgy tettem, ahogy tanácsoltad. Ám ahányszor csak belemerítettem a vödröt a tiszta vizű kútba, megjelent egy ember, s mert szomjas volt, neki adtam az utolsó csöppig. Így ment ez végtelenségig, míg a kút ki majdnem száradt. Végül épp annyi vizet adott, amennyivel az utolsó vödröt telemertem.

Az apa mosolygott:

- És hol van az a víz?

- Mindenfelé,  amerre jártam, mindenkinek adtam belőle, aki kért.

"Adj jót, ha adni tudsz - ha jót nem tudsz adni, ne adj semmit."

Nicholas Sparks: Éjjel a parton - részlet

Sok mindent szeretnék mostanában, de legfőként azt, hogy bárcsak itt lehetnél mellettem. Furcsa, de nem emlékszem rá, hogy mielőtt megismertelek, mikor sírtam utoljára. Mostanában meg úgy látszik, hamar kicsordul a könnyem... te viszont valahogy értelmet adsz még a szomorúságnak is, úgy közelíted meg a dolgokat, hogy attól enyhül a fájdalmam. Drága kincs vagy, ajándék, s ha majd újra együtt leszünk, addig akarlak a karjaimban tartani, amíg lesz bennük elég erő, hogy ezt meg tehessem. Sokszor csak az tartja bennem a lelket, hogy gondolatban veled lehetek.

Nicholas Sparks: Kedvesem - részlet

Egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Hirtelen úgy éreztem, valami történt. Mint amikor egy kulcs beletalál a megfelelő zárba, és kattan egyet. Nem vagyok túlzottan romantikus lélek, és bár rengeteget hallottam már róla, soha nem hittem, sőt, most sem hiszem, hogy létezik szerelem első látásra. De valaminek történnie kellett, ami miatt nem tudtam levenni róla a szemem.

...

Annyi mindent szeretnék neked mondani, de nem is tudom, hol kezdjem. Talán azzal, hogy szeretlek? Vagy, hogy a veled töltött napok voltak a legboldogabbak életemben? Vagy, hogy az alatt a rövid idő alatt, amióta megismertelek, arra jutottam, hogy nekünk együtt kell maradnunk? (...) Tudom, hogy mostantól ezerszer újra át fogom élni az együtt töltött napokat. Hallani fogom a nevetésedet, látni fogom az arcodat, és érezni fogom, ahogy megölelsz. Mindez hiányozni fog, jobban, mind képzelnéd.