Pelesz Alexandra: Cseresznyefa

Megint beesteledett. Sötét van, és én nem szeretek sötétben lenni. Főleg nem egyedül. Ma újra nem játszottunk, pedig reggel megígérted, amikor kiraktál a suli előtt a kocsiból. Emlékszel, azt mondtad, ha ügyes leszek, figyelek, nem leszek rossz és nem hozok rossz jegyeket, akkor este játszani fogunk. Mi, együtt. Talán még apa is.

Hét óra volt, amikor kiszálltam reggel a kocsiból. Volt még egy óra, hogy a többiekkel játsszak, mielőtt becsengettek. Már nagyon kezdtünk unatkozni, ezért tartottunk egy futóversenyt a folyosón. Nagyon élveztük, még kiabáltunk is örömünkben, amikor beért a győztes a célba. Sajnos a tanító néni is kiabált, de ő nem örömében. Ő azt kiabálta, hogy azonnal adjuk oda a tájékoztatónkat. Sírnom kellett, és a többiek kinevettek, hogy emiatt sírok. De én azért sírtam, mert te azt mondtad, hogy csak akkor játszol velem, ha jó leszek. Kaptam egy beírást. Nem voltam jó.
Utána már minden órán ezen járt az eszem. Csak úgy kattogott. Aztán nagyot kattant attól is, ahogy a tanító néni rákoppintott a fejemre. Mérgesen nézett rám, és azt hajtogatta, hogy már megint nem figyeltem, és hiába szólított fel, nem folytattam az olvasást. Oda kellett adnom a tájékoztatómat. Kaptam egy feketepontot. Megint sírtam, és megint mindenki kinevetett. Olyan mérges lettem, hogy belerúgtam a padba, mire a tanító néni még mérgesebb lett, mint amilyen én voltam.
Most már biztosan nem játszol velem este. Csak erre tudtam gondolni.
Délután, amikor az udvaron voltunk, megvertem az egyik osztálytársamat. A Balázst. Mert megint kinevetett amiatt, hogy sírtam. Ezután már nem is kérték el a tájékoztatómat, csak azt mondták: be kell hívatni a szüleit ennek a gyereknek.
Soha többé nem fogsz játszani velem, igaz?
Úgy vártam a négy órát, hogy hazamehessek végre veled. Aztán eszembe jutott, hogy előbb még elviszel a matektanárhoz, akinél ott kell maradnom másfél órát, mert nem kaphatok rossz jegyet. Te addig vásárolni mentél. Bárcsak veled mehettem volna! Hogy felálljak a bevásárlókocsi hátuljára, és halljam a hangodat, ahogy sorolod, hogy mit kell venni. Bárcsak foghattam volna a kezed a pénztárban, amíg vártál, ahelyett, hogy a matekfeladatokat csináltam.
Olyan lassan telt el a másfél óra, hogy már majdnem sírtam. Újra. Csak mert hiányoztál. És mert féltem, hogy mit fogsz mondani, ha odaadom a tájékoztatómat. Már nem is tudom hányadik feketepont a héten. Csak azt tudom, hogy eggyel kevesebb, mint amennyi beírás.
Végre értem jöttél, és annyi mindent mondtam volna, főleg azt, hogy egész nap rád gondoltam és hiányoztál, és szeretlek. De végül nem mondtam semmit, csak bámultam ki a kocsi ablakán, és rettegtem, hogy mi lesz, ha hazaérünk és nekem oda kell adnom a tájékoztatómat.
Aztán nem kellett odaadnom, mert nem jutott eszedbe, hogy bele szeretnél nézni. Mondtad, hogy menjek a szobámba, ne legyek itt láb alatt, amíg kipakolod a szatyrokat, kiszeded az edényeket a mosogatógépből, kiteregeted a ruhákat, készítesz vacsorát. Pedig én úgy szerettem volna a lábad alatt lenni. Adogatni a mosógépből a zoknikat, hogy ne kelljen mindegyikért lehajolnod. A tányérokat is adogattam volna. Bármit megtettem volna, csak hogy a lábad alatt lehessek. De mivel azt kérted, hogy jöjjek a szobámba, hát bejöttem.
Leültem az ágyamra és végignéztem a polcokon lévő játékaimon. Gondolkoztam, mit csináljak, egyedül. Vannak társasjátékok, nem is kevés! Hotel, Monopoly, Ki nevet a végén, Zingo. Csak olvastam sorban, mik vannak a dobozokra írva. Ezekkel nem tudok egyedül játszani. Csak veled tudnék, vagy apával. De ő még haza se ért. Mit is mondtál a kocsiban? Hogy későn jön, mert ha nem végez el időben, valami ködösbért kell kifizetnie? Nem tudom, mi az, de biztosan nem jó, ha ez miatt ott marad. A legokat már megépítettem milliószor, nincs kedvem újra nekiállni. Könyvek. Nincs kedvem olvasni. Jobb lenne, ha te olvasnál nekem. Ceruzák, filcek, zsírkréta. Minek rajzoljak? Neked szoktam rajzolni. Aztán, miután egy órán keresztül rajzolom, úgy, hogy már megfájdul a szemem és már sajognak az ujjaim is, hogy olyan szépen kiszínezzem, hogy biztosan tetszen neked, te egy gyors pillantással elintézed, miközben fülig érő szájjal mondod, hogy „gyönyörű”. De szerintem meg se nézed. Nem is láttad rajta a múltkor azt a pici katicát, aki a virágon mászott. Nem láttad a kisfiú kezében a szív alakú lufit, amire az volt írva: szeretlek anya! Nem láttad, hogy még cseresznyéket is rajzoltam a fára, mert annyira szereted a cseresznyét. Megszámoltam, hatvannégy darabot rajzoltam rá, csak neked! A fűszálak közé még csigákat is rajzoltam, nem volt könnyű. Láttad őket?
Aztán utána, amikor este kidobtam a szemetesbe a papírzsebkendőt, amibe kifújtam az orrom, (mert sírtam, amiért nem játszottunk aznap sem), megláttam, hogy összegyűrve bent van a többi szemét között ez a rajz, amire én hatvannégy cseresznyét rajzoltam, meg katicabogarat.
Nincs kedvem rajzolni.
Lehajtom a fejem az íróasztal fölé, a naplóm fölé, és újra sírok. Fiú létemre, megint csak sírok. Lepottyan egy könnycseppem a napló lapjára és szétfolyik rajta. A többit már inkább eltörlőm, hogy ne csöppenjen rá.
Aztán mégis érkezik egy újabb. De ez honnan? Hiszen én letöröltem! Az enyém nem lehet.
Hátra nézek, és a fejem felett áthajolva anya olvassa a naplómat. Az ő könnye pottyant le az előbb. Aztán újra és újra, csak úgy hullanak a könnyek, hogy teljesen átáztatják a naplóm oldalait.
Most meg miért sír? Megnézte a tájékoztatómat? Vagy felhívta a tanító néni? Vagy mi rosszat csináltam?
Aztán felhúz az asztaltól, és megölel, de úgy, hogy majdnem fáj. De nem érdekel. Én is ölelem őt, nagyon, lehet, hogy Őneki is fáj.
– Kincsem, válasz egy társasjátékot, és hozd ki a konyhába. Tudunk ott is játszani, majd megkeverem két dobás között a pörköltet – mosolyog rám, de még mindig sír.
– Ha nincs kedved játszani velem, nem kell, anya. Ne sírj! – mondom neki, mert nem tetszik, hogy ilyen könnyes az arca. – Majd játszok valamit egyedül.
– Nem – nevet a könnyein át. – Hozz egy társast! De valami olyat, amit jó sokáig tart végig játszani – kacsint rám mosolyogva.
És én boldogan viszem a társast, és a konyhában játszunk, és közben anya azt is mondja, hogy most már megesküszik, hogy mindig így fog főzni, hogy közben velem játszik, és megkér rá, hogy majd segítsek neki leszedni a ruhákat, ha megszáradtak.
És arra is megkér, hogy rajzoljak neki egy cseresznyefát.

Móra Ferenc: A szánkó

Kegyetlen hideg tél volt, azóta se tudok hozzáfoghatót. Fenékig befagyott a patak, a verebek megdermedve hullottak le a fákról, a háztetőről olyan vastag jégcsapok meredeztek, hogy kővel is alig bírtuk őket lehajigálni.
Először a báránybőr sapkánkat vagdostuk hozzájuk, de evvel nem sokra mentünk. A fülünk megfázott, a sapka a tetőn maradt, s ami a legnagyobb baj volt: a jégcsap se esett le.
  Még jobban szerettünk a hóban játszani. Akkora hó volt, hogy alig látszottunk ki belőle, ástunk is benne akkora barlangokat, hogy akár a medvék királya ellakhatott volna bennük. Persze a medvének több esze volt, mint hogy hópalotában lakott volna. Nem is fagyott el se keze, se lába, mint nekünk.
  Legkülönb mulatság mégis csak a szánkázás volt. Szomszédunkban lakott a bíró. A bíró csináltatott a fiainak olyan szánkót, hogy annál szebb még nem volt a világon. Még most is sokszor álmodom vele így tél idején. Kőrisfából volt a talpa, diófából a karja, az ülése lószőrvánkos, beterítve bársonyposztóval, a lábtakaróján bolyhos szőnyeg. Be volt festve az egész szép pirosra, tán a kötele is selyemből volt.
  Megvolt a mesés szép szánkó, de nem volt, aki húzza. Nagy úr volt akkor Bíró Pali is, Bíró Gyuri is, mind a kettő csak húzatni akarta magát. Engem fogtak be, meg egy másik szegény gyereket, a Favágó Jánoskát.
  – Egyszer ti húzzátok, máskor mi ülünk benne – biztattak a bíró fiai.
Bántuk is mi a csúfolódást, csakhogy hozzáférhettünk a szánkóhoz. Gyuri, Pali elnyújtózkodtak nagyurasan a puha ülésben, mi ketten nyakunkba akasztottuk a cifra istrángot, szél se érhetett a nyomunkba aztán. Meg se álltunk az ötödik fordulóig, ott is csak lélegzetet venni.
Így tartott ez egy hétig, hanem Favágó Jánoska már akkor olyan búsan lógatta a fejét, mint egy igazi ló. Meg is kérdezte tőle a kisebb gazdánk, a Bíró Pali, hogy tán kevesli az abrakot?
  – Szeretnék már egyszer én is beleülni a szánkóba – motyogta félősen Jánoska -, csak egyetlenegyszer, csak egyik saroktól a másikig!
  Bíró Gyuri nevetve csördítette meg fejünk fölött a pántlikás ostorát:
  – Mást nem kívánnál, kis rongyos? Nem olyan gúnyához csinálták ezt a szánkót, mint a tied.
Pali még jobban rákiáltott:
  – Örülj, hogy húzhatod. Gyi, Szellő, gyi Bogár!
  Összenéztünk Jánoskával, s akkorát rántottunk a szánkón, hogy mind a két gazdánk kigurult a hóra. Olyat hemperedtek, hogy öröm volt nézni, ámbátor igyekeztünk elhordani az irhát.
  Hanem aztán megbántuk, amit tettünk. Másnap majd meghasadt a szívünk, mikor a bíró fiai elszánkáztak a ház előtt. Most már a Szabó Gergőék húzták őket.
  Ekkor énnekem egy gondolatom támadt:
  – Jánoska, van egy hatosod?
  – Volt tavaly, de labdát vettem rajta.
  – Tudod mit, Jánoska? Ha neked is volna egy hatosod, nekem is, vennénk rajta szánkót.
Másnapra kerítettünk pénzt. Én a Csacsadér vargától kaptam, mert segítettem neki kivinni a csizmákat a piacra, Jánoska meg eladta a labdáját meg a márvány golyóját meg a bicskáját a molnárinasnak.
  Délután lementünk a szenesboltba, vettünk a pénzünkön egy szenesládát. A ládát félig megraktuk szalmával, a fenekére szögeztünk két gyalult deszkát, kerítettünk egy ruhaszárító kötelet, s azt ráerősítettük a láda két oldalára. Megvolt a szánkó.
  Biz az nem egészen olyan volt, mint a bíró fiaié, de éppúgy csúszott.
  Az udvaron próbáltuk ki, mert az utcára szégyelltünk kimenni a másik szánkó miatt.
  Hanem az udvar kicsi volt.
  Megegyeztünk, hogy kimegyünk a falu végére, ahol senki se lát. Közökön, zigzug utcákon bujkáltunk kifelé, hogy ne találkozzunk a bíró fiaival. Fújt a szél kegyetlen, sodorta a tetőkről az arcunkba a havat, de nem törődtünk vele. Csak arra gondoltunk, hogy milyen jó lesz szánkóba ülni. Először Jánoska ül bele, én elhúzom a kis erdőig, ő meg engem vissza. Jaj, istenem, de jó lesz!
Kiértünk a falu végére. Az utolsó ház a Kati nénié volt, az öreg koldusasszonyé. Rogyott kis szalmás kunyhó, se udvara, se kerítése. Most csupa hó és jégcsap az egész kunyhó, csupa dér még az ajtókilincs is. A Kati néni kutyája, a szegény Morzsa, ott nyöszörgött a küszöbön.
  – Megállj, Ferkó – mondja a Jánoska -, eresszük be ezt a szegény kutyát, mert megveszi idekint az isten hidege. Az öregasszony bizonyosan alszik.
  Belöktük az ajtót, a Morzsa csaholva szaladt előre.
  Kati néni ott gubbasztott a vackán, elkékült orcával, dideregve vékony kendőjében. Olyan hideg volt odabent, hogy még a tűzhely sarkait is kivirágozta a dér.
  – Nem égett ebben a tűz, lelkeim, már három nap óta. Sem egy marék szalmám, sem egy gyújtat fám. Majd megfagyok, lelkeim – sóhajtozott az öregasszony.
Jánoska rám nézett, én meg őrá. Előhúzta a sarokból a baltát, kiment, csattogott, pattogott odakint: fölvágta tűzrevalónak a szánkót.
  Kisvártatva hatalmas tűz lobogott a kunyhóban. Égett a szánkó. A mi szánkónk, amelyikbe egyszer se ültünk bele.
  A szánkódarabok piros lángja hosszú csíkokban táncolt a falon, amely mintha sírt volna örömében, ahogy a dér leolvadt róla. Az öreg koldusasszony orcája is színesedni kezdett. Ahogy ránk vetette háládatos tekintetét, a mi szívünkben is valami melegség támadt. És egyszerre megsajnáltuk a gazdag bíró fiait, akik érzik, hogy milyen jól esik repülni a szánkón, de nem tudják, milyen jól esik jót tenni a szegényekkel.

Ma csak sajnos pirítós kenyérre futotta vacsorára

Ma csak sajnos pirítós kenyérre futotta vacsorára..Édesapám szavai egy életre belém égtek ..
Gyerekkoromban mindig szent volt a vacsoraidő; édesanyám nagyon szeretett főzni nekünk.
Egyik este késett a vacsora, mert gondjai voltak aznap a munkahelyén.
Mi azért megvártuk őt.
Mikor hazaért, eperlekvárt és pirítóst tett az asztalra. Nagyon égett pirítóst…
Az égett kenyereket látva a tányéron, vártam, hogy valaki mondjon valamit. Édesapám csak mosolygott és nekilátott enni, miközben megkérdezte tőlem, milyen volt a napom az iskolában.
Már nem emlékszem tisztán mit válaszoltam, de az élesen megmaradt bennem, ahogy édesanyám bocsánatot kért az égett kenyérért és a nem túl elegáns vacsoráért. Amit pedig apám mondott erre, sosem felejtem el:
„Viccelsz, drágám? Imádom a ropogósabb kenyeret!”
Vacsora után jó éjt akartam kívánni szüleimnek, édesanyám még mindig a konyhában volt, édesapám pedig már a hálószobájukban. Kihasználtam az alkalmat és megkérdeztem tőle, hogy tényleg annyira szereti az égett kenyeret?
Az ölébe vett és azt mondta:
„Édesanyádnak ma nagyon nehéz napja volt és elfáradt. Egy kis égett pirítósba nem hal bele senki, de a csúnya szavakba viszont igen.”
Az élet tele van tökéletlenségekkel és az emberek sem tökéletesek.
Amit megtanultam az az, hogy ki kell állnod a partnered mellett, amikor nehéz időkön megy keresztül, támogatnod és segítened kell őt.
Szeresd azt aki melletted van, jóban és rosszban; egy igazi kapcsolat boldogságot, kompromisszumot és szeretetet jelent.
És soha Ne feledd!
Együtt sírunk, együtt nevetünk!

Az életkor csak egy szám

Az életkor csak egy szám, amely nem határozza meg a személyiséget.
Felejtsétek el az életkorral járó sztereotípiákat.
Keressetek olyan hobbit, amit életetek végéig űzhettek.
Ne arra gondoljatok, hogy öregedtek, hanem arra, hogy ne legyetek unalmasak.

Olvassatok, tanuljatok, utazzatok.
Szerezzetek be klasszikus ruhákat, mert azok soha nem mennek ki a divatból.
Értékeljétek az egyszerű dolgokat és ne komplikáljátok az életeteket.
Szeressétek a közeli hozzátartozóitokat, úgy viselkedjetek velük, ahogy szeretnétek, hogy ők viselkedjenek veletek.
Szeressetek őszintén, érdek nélkül.
Legyetek empatikusak a körülöttetek élő emberekkel.
Tanuljatok meg megbocsájtani.

Becsüljétek meg a családot, mert ők mindig mellettetek lesznek és segíteni fognak benneteket.
Soha ne feküdjetek le haraggal a szívetekben.
Mondjátok el minél gyakrabban a szeretteiteknek, hogy szeretitek őket.
Ne azzal töltsétek az időt, hogy olyan dolgokat próbáltok megváltoztatni amit nem tudtok.
Mosolyogjatok minél többet!
Higgyetek a megérzéseitekben.
Ne beszéljetek rosszat másokról és ne is gondoljatok rosszat senkiről.
Ne vegyetek mindent a szívetekre.
Ne hibátlanok legyetek, hanem egyediek.
Engedjétek meg a gyerekeiteknek, hogy néha ők legyenek a tanítóitok.
Ne hagyjátok, hogy a félelem eluralkodjon rajtatok.
Értékeljétek az öregedés pozitív oldalát: ahogy telnek az évek, kevesebb a felelősségünk és több a szabadidőnk.
Ne engedjétek meg senkinek, hogy azt mondja, hogy túl fiatalok vagy túl öregek vagytok, csináljátok azt, amit szerettek.
Ne essetek kétségbe: 60 éves kor után is minden jó lehet! Tekints kíváncsisággal az új életszakasz elé!

Próbáld a legjobbat kihozni mindenből, ami az utadba kerül.

"Mama, feladom. Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy tovább harcoljak. Minden rosszra fordul, és ha végre sikerül egy problémát megoldanom, jön egy másik, ami tízszer rosszabb. Esküszöm, feladom."

Ekkor a nagymama rám nézett, letörölte a könnyeit az arcomról, majd bevitt a konyhába. Három tálba vizet töltött, majd felrakta a tűzhelyre. Amikor elkezdtek forrni, mindegyikbe mást rakott. Az elsőbe sárgarépát, a másodikba tojást, a harmadikba pedig kávébabot tett. Húsz perc múlva a nagymama elzárta a gázt mindegyik edény alatt, majd egyenként kivette tányérra, ami megfőtt bennük.

– Mondd el, mit látsz – kérdezte tőlem.

– Répát, tojást és kávét.

– Fogd meg a répát, törd össze a tojást, majd igyál egy korty kávét.

Nem nagyon értettem mire megy ki a játék, de belementem, mert tudni akartam.

„Látod, édesem, mindegyiket ugyanaz a csapás érte, mégis teljesen máshogy reagáltak. A répa erős, kemény és könyörtelen. Azonban miután a forró vízből kivettük lágy és gyenge lett. A tojás először törékeny volt, hiszen csak egy vékony héj védi. A forró víz hatására viszont a belseje megkeményedett. A kávé viszont teljesen máshogy reagált. Ahelyett, hogy megváltozott volna, ő változtatta meg a vizet."

„Te melyik vagy?” – kérdezte. „Amikor csapás ért, hogyan reagáltál? Egy répa vagy, aki erősnek tűnik, de a fájdalom hatására meggyengül és elveszíti az erejét, vagy a tojás, ami alkalmazkodik, de idővel megváltozik, és megkeményedik belülről?”

Itt egy kis ideig szünetet tartott. Látni akarta, hogy értem-e amit mond.

"A szellemiség bennünk egy folyadék, éppúgy, mint ezekben. Ha valami rossz történik, attól edzettebbek és rugalmatlanabbak leszünk. Kívülről ugyanúgy nézünk ki, de belül megkeseredünk és megkeményedünk."

„Olyan vagy, mint a kávébab? Amikor a víz felforrósodik, szabaddá teszi a kávét. Mindent eláraszt a csodálatos illat, és a víz íze is teljesen megváltozik. Kávé lesz belőle. Ha te olyan vagy, mint a kávé, a legrosszabb helyzetekben ahelyett, hogy feladnád, jobb és erősebb leszel, és te magad változtatod meg a körülményeket magad körül. Legyél kávé, édesem. Mindig próbálj meg a kávé lenni!"

Ekkor végre megértettem, a legboldogabb emberek nem attól boldogok, hogy minden tökéletes körülöttük, hanem attól, hogy próbálják a legjobbat kihozni mindenből, ami az útjukba kerül.

Ne hagyjátok, hogy a rossz dolgok megtörjenek titeket. Próbáljatok meg tanulni belőle, bocsássatok meg, ha tudtok. A próbálkozások segítenek, hogy erőssé váljatok. A szomorúság emberré tesz, a boldogság pedig kedvessé.

Karácsonyi étkezés

Egyszer volt egy jómódú család, ahol anya, apa, nagypapa és egy gyerek élt együtt egy fedél alatt. A családi étkezések mindig közösen, az asztalnál zajlottak. Karácsonykor mindig szép terítő, friss virág, és drága étkészlet került az asztalra, úgy, ahogy illik. A nagypapa már öreg volt, reszketett a keze, sokat betegeskedett. Ezért kilötyögtette az ételt a drága asztalterítőre. Rossz szemmel nézte ezt a menye és ezért korholta az idős embert. Karácsonykor azonban megelégelte a dolgot és nem engedte a családi asztalhoz ülni. Így a nagypapa a sarokban ült le egy sámlira, ölbe vette a tányérját és úgy evett. Egy óvatlan pillanatban azonban kiesett az öléből a gyönyörű tányér és tartalmával együtt leesett a konyha kövére, ami darabokra tört. Nagyon mérges lett az asszony és a férje is, hogy a drága étkészletből eltört egy tányér, amit nagyon sajnáltak. Rá is ripakodtak az idős emberre az ügyetlensége miatt. Ezért karácsony másnapján elővettek egy csorba, megkopott cserépedényt és az volt a nagypapa tányérja. Ő nem ellenkezett, beletörődött a sorsába és elfogadta az ócska holmit. Finom vacsora került bele, a nagypapa pedig könnyes szemmel evett. Szeretett volna ő is az asztalnál ülni a családjával. Újra megismétlődött az eset. Ez a kopott kis cserépedény is kiesett a nagypapa remegő kezéből és darabokra tört a konyha kövén. Az anya már készült, hogy ismét leszidja a nagypapát, amikor felugrott az asztaltól a gyermekük és odasietett a cserepekhez. Elkezdte összeszedegetni óvatosan, egyenként. Erre az apja ráripakodott, hogy üljön le. A gyerek ránézett és azt felelte.
– Nem ülök le. Összeszedem és összeragasztom a cserepeket, hogy amikor ti lesztek öregek, akkor ti is ebből a tányérból egyetek!

Kőváry Anett: Amikor megérted

Amikor már pontosan tudod, hogy a kávét hogyan szereted, amikor már finomnak találod a Chanel parfümödet,
- amikor már nem azt veszed fel, ami jól áll, hanem azt, amiben jól érzed magad, amikor nem bánod, hogy a homok a hajadba ragad,
- amikor nem a ráncaidat számolod, hanem az emlékeidet, amikor már nem akarod minden áron elmondani a véleményedet,
- amikor már nem ragaszkodsz az igazadhoz, de annál jobban a mai naphoz,
- amikor arcpír nélkül tudod azt mondani: tévedtem, amikor már ébresztőóra nélkül kelsz fel időben,
- amikor lelkifurdalás nélkül tudsz nemet mondani, amikor nem félsz néha kicsit elrontani,
- amikor már tudod, melyik a te frizurád, amikor már mered vörösre rúzsozni a szád,
- amikor élvezni kezded a vörösbor zamatát, amikor a tükörképed visszakacsint rád,
- amikor nyugodtan kiállsz magadért, amikor jobban érdekel a meddig, mint a miért,
- amikor megcsináltatod az első hitelkártyádat, amikor már nem dühít, ha valaki megvárat,
- amikor készen állsz rá, hogy kutyád legyen, amikor nem a felt, hanem a fentet látod a hegyen,
- amikor el mered hagyni a reggeli ágyazást, amikor megpróbálod az otthoni gyantázást,
- amikor megérted a barátság lényegét, amikor nem vágyod már a megszokás kényelmét,
- amikor azt tudod mondani, sajnálom, amikor nem számít, hány gyertya van a tortádon,
- amikor magad elé tudsz engedni másokat a sorban, amikor nem pánikolsz már, ha valami nem úgy van,
- amikor inkább utazol, mint cipőt veszel, amikor vackok helyett egészségeset eszel,
- amikor mersz és tudsz is lemondani, amikor higgadtan kezdesz mindent megoldani,
- amikor már nem zavar, hogy hamisan énekelsz, amikor élvezed azt is, hogy bal lábbal kelsz,
- amikor túl vagy pár elrontott fogadáson, amikor már nem kattogsz szakításon,
- amikor elengeded a ragaszkodást, amikor nem gond tervezni valami mást,
- amikor nem hajt már a forradalmár véred, amikor tudod, hogy csak akkor lesz, ha kéred,
- amikor Pilinszky verseit már máshogy olvasod, amikor kicsit azért zavar, hogy lepattant a lakkod,
- amikor nem félsz már a csoportos díjbeszedéstől, vagy az egyedül töltött estétől,
- amikor eltévedni többé nem fáj, amikor elvarázsol a véletlen táj,
- amikor majd’ negyvenévesen tanulsz meg kézen állni, amikor azt is elhiszed, hogy tudsz a vízen járni,
- amikor nem szégyellsz valamit nem tudni, amikor nem akarsz többé okoskodni,
- amikor mosolyogsz csak, ha valaki kinevet, amikor mindennél büszkébben mondod ki a neved,
- amikor felvállalod minden mániádat, amikor tudod már, hogy hogy mondd el az imádat,
- amikor lassan megérted az egész létezést, amikor már élével felfelé tárolod a kést,
- amikor szelektíven gyűjtöd a szemetet, és nem rémiszt meg többé a szeretet,
- amikor látod meghalni az anyádat, amikor hátrahagyod a szülői házat,
- amikor tudod, hogy anyád már nem fog neked főzni, amikor tudod, hogy most bizony fel kell nőni,
- amikor a gyerekkorod egy agyonnézett VHS-en hagyod, amikor időnként bekapja a magnó a szalagot,
- amikor már nem fáj, hogy mindenki elhagyott, amikor a húsodban élsz meg minden pillanatot,
- amikor többé nem sietsz már sehova, amikor megérzed, hogy lelassulni maga a csoda,
- amikor felfogod, hogy többé nincs mitől félned,
akkor érted majd meg, hogy te magad vagy az élet.

Mit viszel magaddal a bőröndben?

Egy férfi autóbalesetben vesztette életét. Amikor “felfogta”, hogy halott, hirtelen megpillantotta Istent egy bőrönddel a kezében.
– Fiam, elérkezett az időd…, indulnod kell – szólt az Úr.
– Most? Már? De annyi tervem volt még – mondta a férfi.
– Sajnálom, de indulnod kell! – válaszolta Isten.
– Mi van abban a bőröndben? – kérdezte a férfi.
– A te javaid – felelte Isten.
– Az én javaim? Tehát a ruháim, a pénzem?
– Azok nem a te tulajdonaid, hanem a földi javaid részei – közölte Isten.
– Akkor az emlékeim vannak a bőröndben? – érdeklődött a férfi.
– Azok sosem voltak a tieid, azok az Idő birtokát képezték mindig – mondta az Úr.
– Akkor a bőrönd mélyén a tehetségeim rejtőznek?
– Azokat is a körülményeknek köszönheted – mondta Isten.
– Akkor a családom, a barátaim vannak benne?
– Ők sem képezték a tulajdonodat, ők az életutad részei voltak – szólt Isten.
– Akkor mi van benne, a testem? – próbálkozott tovább a férfi.
– A tested a Földé, így őt illeti – felelt Isten.
– Akkor csak egy dolog maradt, a lelkem…
– Tévedsz, a lelked az enyém!

A férfi félve kinyitotta a bőröndöt, és nagy meglepetésére az üres volt.
Könnycseppek gurultak végig az arcán, majd azt kérdezte:
– Nem volt soha semmim?
– Nem, soha nem volt semmid – közölte Isten.
– Akkor, mégis miért éltem?
– Az apró pillanatoknak, örömöknek kellett volna élned, azok mind a tieid lettek volna, és itt lennének a bőröndben – mondta Isten.

A tanulság
Az élet mindössze egy nagy pillanat, ami csak a tiéd. Az, hogy ezt a pillanatot miként éled meg, ez dönti el, hogy végül mi kerül bele abba a bizonyos bőröndbe.

Éppen ezért:
Élj most!
Élj meg minden egyes percet!
Tégy boldoggá másokat!

Semmi anyagi javat, tárgyat nem vihetsz magaddal a túlvilágra, mert nem ezek a legfontosabbak az életben!

Elizabeth M. Gilbert - Ízek imák szerelmek (részlet)

Rajtam áll, mivel töltöm az időmet, kivel lépek kapcsolatba, kivel osztom meg a testem, az életem, a pénzem, az energiám. Kiválaszthatom, mit eszem, olvasok, tanulok. Eldönthetem, hogyan reagálok a kedvezőtlen életkörülményeimre - rajtam áll, hogy átoknak vagy lehetőségnek tekintem-e őket (és azon alkalmakkor, amikor túlságosan tele vagyok önsajnálattal, és nem tudom lelkesen nézni a dolgokat, még mindig megpróbálhatom megváltoztatni a szemléletmódomat). Megválogathatom a szavaimat és azt, hogy milyen hangnemben beszélek másokkal. És legfőképpen megválogathatom a gondolataimat.

Tedd le a pohár vizet!

Középiskolai tanár körbe tekint az osztályon, majd felmutat egy poharat vízzel.
Mindenki arra gondolt, hogy jön a hegyi beszéd a „félig teli, félig üres” kérdéséről.
De csak annyit kérdezett:
„Szerintetek mennyire nehéz ez a pohár?"
Jöttek a tippek, hogy 5 és 20 dkg között.
A tanár azonban így válaszolt:
„Az, hogy mekkora az igazi tömege a pohárnak nem számít. Csak az számít, hogy meddig kell tartanod. Ha egy percig kell tartanod semmi baj. Ha egy órán keresztül kell tartanod, elfárad a kezed. Ha egy napig kell tartanod, akkor nem fogod érezni a karod, begörcsöl, lemerevedik.
A pohár súlya semelyik esetben sem változik, csupán az, hogy mennyi ideig tartod azt. Tegyük fel, ha az életedben jelen lévő stressz, és az aggódásaid a pohár víz.
Gondolj rá egy kis ideig, nincs semmi baj.
Gondolj rá egy kicsit tovább, és elkezd fájni. És gondolj rá egész nap, lelkileg le fog bénítani, képtelen leszel arra, hogy bármit is csinálj!
Fontos, hogy el tudd engedni benned lévő stresszt. Olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudod, rakd le! Ne hurcold magaddal, mikor eljön az este, és lefekszel aludni!

Emlékezz! Rakd le a poharat!”

Tudni kell szépen idősödni

Soha ne add fel!
Ha nem megy valami így, hát majd megy úgy. Ha nem megy ma, hát majd megy holnap.
Ha már nem tudsz magasra ugrani, nem baj. Mondd azt, hopp, és lépj fel a járdára.
Az ember apránként hal meg. Amivel felhagysz, azzal egy darabot odavetettél magadból az enyészetnek.

Soha ne felejts el nevetni!

A nevetés a legjobb megelőzés minden betegség ellen (kivéve a köhögést).
Ne felejts el nevetni - önmagadon.
Az ember néha ügyetlen, és hülyeségeket csinál. Kész egyszemélyes kabaré. Ingyen röhöghetsz magadon.

Soha ne fényezd magad!
Főként a rokonaid, a szomszédaid és az ismerőseid előtt.
Bennük már úgyis él egy kép rólad, és ezt megváltoztatni nincs időd.
Meg aztán minek?

Soha ne mondj le semmiről!
Engedd át magad az örömöknek. Ha kívánsz valamit, szerezd meg.
Pénzbe kerül? Na és? Spóroltál eleget életedben, a vágyad meg már úgysem egy luxusjacht. Azt a fél kiló epret vagy azt az üveg jó bort tedd magadévá lelkiismeret furdalás nélkül!

Soha ne hagy magad fosztogatni!
Gyermekeid, unokáid, rokonaid nélküled is meg fognak élni. Az ő igényeik miatt ne mondj le a magadéról.
Küzdjenek ők is, ahogyan te tetted hajdan.

Soha semmihez nem vagy öreg!
Ne szégyelld, ha szerelmes lettél valakibe, ha most ismerkedsz a számítógéppel, ha megveszel egy szokatlan fazonú ruhát. Azért persze viselkedj a korodnak megfelelően, mert ha nagyon viháncolsz, a társadalom kivet magából. A társadalom ugyanis öregebb és házsártosabb, mint te vagy.

Soha ne csak a holnapra tervezz!
Legyenek hosszú távú terveid. Ez nem pénzkérdés.
Írd meg az emlékirataidat (vagy mondd hangrögzítőre), és ne törődj vele, ha az első mondataid ügyetlenek, mert a történeted kihozza belőled a teljesítményt.
Nyaralj ott, ahol élsz. Vagyonokat fizetnek emberek azért, hogy a turista szemével nézzék a városodat. Nézd meg te is, neked ez szinte ingyen van.
Használd ki a lehetőségeidet, és vonatozz egyet évente. Ne feledd, mindig találhatsz új dolgokat.
Ha ateista vagy, hallgass meg egy misét, ha keresztény vagy, menj el egy zsinagógába, ha pedig zsidó vagy, hát nézz körül a Bazilikában.

Soha ne gondold, hogy az élet igazságtalan!
Ne hidd, hogy neked több járt volna, ám ha mégis, akkor ma már nem mindegy? Ezt dobta ki a gép. Vond meg a vállad és szedd össze a szép perceket, a lélekemelő pillanatokat, és emlékezz azokra, akiket szerettél. Szeresd az életet, mert csak így távozhatsz nyugodt méltósággal egyszer, a remélhetőleg távoli jövőben.

Aztán újjászületünk!

Ács Vivien : Én már nem ...

Én már nem ...

akarok rohanni, elfáradtam. Nem akarok megfelelni senkinek. Nem tartozom elszámolással az életemről. Azt csinálok, amit akarok, ha én jól érzem magam, akkor nincs mit megbánnom.

Csak meg akarok állni, abbahagyni a versenyfutást az idővel. Nem sietni, nem futni, csak sétálni szeretnék.

Nem akarok azon agyalni, kinek hiányzom,ki szeret, ki nem, ki keres, ki nem, kinek számítok és kinek nem. Egy életem van, azt teszem, ami nekem jó, nem kérek a megfelelésből.

Én már nem ...

Én már nem akarok válaszokat. A múltamból, az emberektől, akik cserben hagytak, akik ott hagytak, akik miatt kifordultam magamból és akik ott hagytak, és akiknek nem számítok.

Már nem keresem a miérteket. Inkább csak elfelejtem a kérdést, és azt, hogy volt.

Nem volt igazi, nem volt helyes, nem jó helyre szálltam fel, vagy csak rossz állomáson kötöttem ki, de már újra visszatértem, és saját magam vagyok.

Én már nem ...

Én már nem várok, de nem is rohanok , egyszerűen csak hagyom megtörténni a dolgokat, hagyom a sorsot, hogy engedjen. Nem várok senkire, nem vesztegetem az időmet.

Én már elengedtem a múltam...

Én még nem ...

Én még nem adom fel, szárnyalok . Én még élek, néha még futok, néha már nem rohanok. Csak megyek az úton, és ha kereszteződéhez érek, hagyom, hogy a szívem irányítson .

Én még igen...

Én még élek, még akarok szeretni , én még sok boldog pillanatos akarok, én még utazni vágyom, én még táncolni akarok az esőben, stoppolni akarok az országúton, elfeküdni egy virágos réten. Ölelni akarom azokat, akiket szeretek, sikítani akarok egy hullámvasúton, látni a világ csodáit, piramist látni és hegyeket mászni, új kultúrákat megismerni, én még ÉLNI akarok !

Én már nem ....

Én már nem félek, nem félek az egyedülléttől , nem félek attól, hogy nem kellek, nem akarok félni attól, hogy fájni fog , én csak élek, ha kell őrülten, ha kell kockáztatva, minél több saját pillanattal, ami mind az enyém.

Nem rohanok, nem futok, vagy ha igen, néha megállok, hogy körülnézzek, van-e mellettem valaki.

Egy diák fizika vizsgája

Az alábbi történet a Koppenhágai Egyetemen esett meg, egy fizika vizsgán:

– A kérdés így hangzott: “Írja le, hogyan mérhető meg egy felhőkarcoló magassága egy barométer segítségével!”
– Az egyik hallgató válasza:
“Fogsz egy hosszú kötelet, rákötöd a barométer tetejére, majd a barométert lelógatod a földig. A kötél hosszúságának és a barométer magasságának összege megegyezik a felhőkarcoló magasságával.”
Ez az eredeti magyarázat azonban a vizsgáztatót meglehetősen feldühítette, így a vizsga nem sikerült. A diák azonban nem hagyta magát, mivel szerinte a válasza abszolút helyes volt. Az egyetem vezetősége így kijelölt egy független bírát, aki megállapította, hogy bár a válasz helyes volt, ám semmiféle fizikai ismeretet nem tükrözött. A probléma megoldására behívatta magához a hallgatót, és hat percet adott neki arra, hogy szóban bebizonyítsa, a fizikai alapismeretek birtokában van.
A diák öt percig szótlanul ült, a homlokát ráncolva gondolkodott. A vizsgabiztos figyelmeztette, hogy vészesen fogy az idő. A diák ekkor megszólalt, és megjegyezte, hogy annyiféle magyarázatot tud, hogy nem tudja kiválasztani, melyiket is adja elő. A biztos nógatására aztán belekezdett:
– Nos, az első ötletem az, hogy megfogjuk a barométert, felmegyünk a felhőkarcoló tetejére, és ledobjuk onnan. Mérjük a földet éréséig eltelt időt, majd a kérdéses magasságot kiszámítjuk a “H = 0.5g x t négyzet” képlettel. Viszont ez a módszer nem túl szerencsés a barométer szempontjából.
– Vagy pedig abban az esetben, ha süt a nap, megmérhetjük a barométer magasságát, és az árnyékát. Ezután megmérjük a felhőkarcoló árnyékának hosszát, és aránypárok segítségével kiszámíthatjuk a magasságát is.
– De ha nagyon tudományosak akarunk lenni, akkor egy rövid zsinórt kötve a barométerre, ingaként használhatjuk azt. A földön és a tetőn megmérve a gravitációs erőt, a “T = 2 pi * négyzetgyök(1 / g)” képlettel kiszámíthatjuk a kért magasság értékét.
– Vagy, ha esetleg a felhőkarcoló rendelkezik tűzlétrával, akkor megmérhetjük, hogy az a barométer hosszánál hányszor magasabb, majd a barométert megmérve egyszerű szorzással megkapjuk a kívánt eredményt.
– De ha Ön az unalmas, bevett módszerre kíváncsi, akkor a barométert a légnyomás mérésére használva, a földön és a tetőn mérhető nyomás különbözetéből is megállapítható a felhőkarcoló magassága. Egy millibar légnyomás különbség egy láb magasságnak felel meg.
Tudja, itt az egyetemen mindig arra buzdítanak bennünket, hogy próbáljunk eredeti módszereket kidolgozni, ezért kétségtelenül a legjobb módszer a felhőkarcoló magasságának megállapítására az, ha a hónunk alá csapjuk a barométert, bekopogunk a portáshoz, és azt mondjuk neki: “Ha megmondod, milyen magas ez az épület, neked adom ezt a szép új barométert!”
(A történet csattanója, hogy ezt a renitens diákot Niels Bohr-nak hívták, és ő a mai napig az egyetlen fizikai Nobel-díjas dán fizikus.)

Te mit keresel egy férfiban?

-Te mit keresel egy férfiban? - kérdezte a nőtől a vele szemben ülő Adonisz.
A Nő egy pillanatra meglepődött, majd így felelt: - Tényleg tudni akarod?
-Igen! - mondta a férfi.
- Normál esetben, egyedülálló nőként, azt kérhetném a férfitól, amit egyedül nem tudok létrehozni, megélni, megteremteni. Nézd, felelősségteljes felnőtt életet élek. Fizetem a számlákat, háztartást vezetek, bevásárolok, szervizbe hordom az autómat. Mindezt egy férfi segítsége nélkül.
- Így jogosan kérdezhetném: Mit hozhatsz Te az életembe?
A férfi ledermedt, az arcán látszott, hogy egyből a pénzre gondol.
A nő ráérezve erre, elébe ment:
- Nem, nem a pénzre gondoltam, annál sokkal többre. Vágyom a Férfira, aki életem minden területén a tökéletességre ösztönöz. Akitől megkaphatom az érzelmi biztonságot. Aki nem csak a testemet stimulálja, hanem az elmémet is. Arra az érzéki Férfira, aki megérti, min megyek keresztül Nőként, de elég erős ahhoz, hogy védelmezni tudjon. Akarom a Férfit, akit tisztelni tudok, mert a helyén van.
Nem a tökéleteset keresem és végképp nem azt, aki csak egy órára tud mellettem lenni, akivel felszínesen élünk egymás mellett. És, hogy miért nem? A válasz pofon egyszerű: Mert rövid az élet...
- Sokat kérsz!- mondta a férfi.
- Sokat érek! -válaszolta a nő.

Elsétáltál

Elsétáltál kétszer, s talán azt gondolod, most már visszajöhetsz tizenkétszer is, de a csapda az, hogy nem tudhatod, mikor vár zárt ajtó. Mert a nő szíve hűséges kutya, de ha egyszer belefárad a várakozásba, tovább lép, és nem néz többé vissza.
Egy nő sem vár örökké. Mert... a nő nem erre született, a nő olyan csodákra született, melyeket pont a várakozás foszthat meg tőle.
És van olyan elszalasztott csoda, amiről tudja jól, egyetlen szerelem, és egyetlen férfi sem kárpótolhatja érte, soha…

Louise L. Hay: 10 kijelentés, ami átsegít életed nehézségein és meggyógyítja összetört szívedet

Előbb, vagy utóbb veszteségek fognak érni, mert ilyen az emberi élet körforgása. Ahhoz, hogy értékelni tudjuk a szépet, a csodát, meg kell tapasztalnunk a tragédiát is. Azonban ezekben a nehéz pillanatokban is vannak technikák, amelyek segítenek a gyógyulásban, vagy a lelki terhek feloldásában.

Most a híres Louise L. Hay metafizikai előadó, életmódtanácsadó elmondja, hogy milyen pozitív megerősítésekkel, állításokkal tudjuk meggyógyítani magunkat, lelkünket.

“A fájdalom a szívé és a léleké. Gyászold a veszteséged, engedd meg, hogy a legbelsőbb éned találkozzon vele, tölts időt vele. A szenvedés egy választás, nem kötelező. Gondold azt, hogy egy film kellős közepén születsz meg és a kellős közepén távozol, akárcsak az emberek, akiket szeretsz. A szeretet sosem hal meg és a szellem soha nem érez veszteséget.

Mivel a gondolataid formálják az átélt élményeket, próbálj meg szeretettel, gyengéden fordulni a szenvedéshez, fájdalomhoz. És ne feledd, egy összetört szív mindig nyitott.

Ha megváltoztatjuk gondolatainkat, képesek leszünk az életünket is megváltoztatni, jobb irányba terelni. A szeretet sosem hal meg, ahogyan a lélek sem. Legyünk jók magunkkal, szeressük magunkat. A vég egy új kezdetet jelent. Ezt nem szabad elfelejteni” – vallja Louise L. Hay.

Íme a 10 kijelentés!

1. A szeretet határozza meg minden kapcsolatomat.
2. Minden dolog úgy alakul, ahogyan annak alakulnia kell.

3. Ha ajándékot adok, lelket gyógyítok.
4. Szomorúságomban is szeretem önmagam.
5. Érzem a fájdalmat, de nem fogom mindig magammal cipelni.
6. A szeretet erejét sokkal nagyobbra tartom, mint a veszteség érzését.
7. Bármilyen körülmény között is megtalálom a szeretetet.
8. Szeretem az életet és az élet is szeret engem.
9. Élek, tehát szeretek.
10. Meggyógyultam.

A kovács

Egy fiatalember jelentkezett állásra egy nyomtatással foglalkozó nagy cégnél. Már túl volt az első meghallgatáson és most az igazgatóval kellett találkoznia. Az igazgató átnézte a róla szóló jegyzetet, amely kiváló volt. Majd megkérdezte:
- Volt-e ösztöndíjad az iskolához?
- Nem – válaszolt a fiú.
- Édesapád fizette az iskolád?
- Igen – válaszolta.
- Mit dolgozik édesapád?
- Édesapám kovács.
Az igazgató megkérte, hogy mutassa meg a kezeit. A fiatalember megmutatta a kezeit amelyek hibátlanok és finomak voltak.
- Segítettél valamikor szüleidnek a munkájukban?
- Sohasem, mert szüleim mindig azt akarták, hogy tanuljak és többet olvassak. Sőt még a munkájukat is jobban el tudták végezni mint én.
Az igazgató így szólt:
- Van egy kérésem. Ma, ha majd hazaértél, mosd meg édesapád kezeit és holnap gyere vissza hozzám.
A fiatalember úgy érezte, hogy minden bizonnyal övé lesz az állás. Amikor hazaért megkérte édesapját, hogy engedje meg, hogy megmossa kezeit. Az apa furcsán érezte magát. Boldog volt, de nagyon zavart is ahogy megmutatta kezeit fiának. A gyermek aprólékosan megmosta kezeit. Most először figyelt fel apja kezeinek nagyon ráncos voltára és sok sebhelyére. Némely sérülése annyira érzékeny volt, hogy a bőr összerándult mikor hozzáért.
Most értette meg mit jelentett a munka ezeknek a kezeknek, hogy fizethessék iskoláját. A kéz sérülései volt az ára tanulmányainak és jövőjének.
Miután megmosta apja kezeit, a fiatalember egy darabig szótlanul állt, majd elkezdett rendet rakni a műhelyben és kitakarítani azt. Ezen az éjszakán sokáig beszélgettek egymással.
Másnap visszament az igazgatóhoz, aki felfigyelt a könnycseppre a szemében, amikor megkérdezte tőle:
- Mit csináltál és tanultál meg tegnap este?
- Megmostam apám kezeit és miután végeztem vele kitakarítottam a műhelyt. Most már tudom mit jelent értékelni szüleimet és hogy nélkülük nem lennék az aki ma vagyok. Miközben segítettem édesapámnak rájöttem, hogy csak önmagunkra hagyatkozva mennyire nehéz bármit is tenni. Felismertem, hogy milyen sokat jelent a család és hogy mennyire fontos egymás segítése.
- Pontosan erre van szükség a munkásaim között is – mondta az igazgató. – Olyan valakit akartam alkalmazni, aki fontosnak tartja egymás segítését, aki elismeri a másik kemény munkáját és akinek nem a pénz jelenti az egyedüli életcélt.

Az utolsó játék

A reggeli séta alatt már más volt a kutya. Nem nézett be a bokrok alá, nem állt meg percekre egy-egy helyen szaglászni, nem maradt le nézelődni. Szorosan ment a férfi lába mellett, mintha félne, hogy lemarad, hogy elveszti gazdáját.
Egy helyen azonban megállt, és minden porcikájával azt kérte, hogy másfelé menjenek tovább, mint szoktak az elmúlt tizennégy év alatt. A férfi nem sietett, rámosolygott a kutyára, megsimogatta okos, nagy fejét, és halkan azt mondta: Hát akkor menjünk arra.
A kutya láthatóan megszaporázta lépteit. Egyenesen, tudatosan haladt valamerre, amit a férfi nem értett, de követte.
Kis tisztásra jutottak, ahol öreg, törött pad árválkodott, régen betemetett homokozóval. A kutya megállt, majd lassan, óvatosan lefeküdt a földre. A férfi körülnézett.
– Ó, te erre még emlékszel…? Ide hoztalak ki először, amikor hozzám kerültél…de rég volt. Tényleg, azóta soha nem jártunk erre. Jó volt itt, kiskutyám?
A kutya megcsóválta a farkát, egy darabig még feküdt, fejét a lábaira téve, majd nehézkesen feltápászkodott, és odaállt gazdája mellé.
– Mehetünk? – kérdezte vidáman a férfi. Elindultak a házak között hazafelé, a kutya ismét megállás nélkül, lassan, de biztosan haladt.
Otthon a kutya nem ballagott az edényéhez, ahogy idáig mindig, hosszú-hosszú éveken át tette. Csendesen bement a szobába, ráfeküdt a vastag, puha paplanra, ami a helye volt, és némán pihent. Majd feltápászkodott, óvatosan lehúzta a férfi levetett pólóját az ágyról, odavitte a paplanjához, lefeküdt és orrát a ruhába fúrta.
– Add vissza, te zsivány – mondta kedvesen a férfi, mikor meglátta. – Az az enyém, te kis tolvaj.
Régi játékuk volt ez – a gazda visszaszerezte a ruhát, és rátette a kutya fejére, aki nagyokat horkantott és a lábaival hadonászott.
Most azonban a kutya tette a fejét a pólóra, és mancsaival is tartotta. A férfi nem akarta eltépni a kedvenc ruhát, úgyhogy legyintett, megsimogatta az állatot, és indult a konyhába. Az ajtónál hallotta, hogy a kutya felhördül. Megfordult, de semmi különöset nem látott. A kutya ugyanúgy feküdt a helyén és őt nézte. Így még soha nem nézett, villant át a férfi agyán. A filmekben néznek így egymásra, mikor az egyik hosszú útra megy…igen, így szoktak nézni. Elgondolkodva ment ki a konyhába, csinált egy kávét és kibámult az ablakon. Furcsa érzései voltak.
Tíz perc múlva bement a szobába. Rápillantott a kutyára, tovább lépett, majd megdermedt és megállt. Letérdelt, odahajolt a kutyához, aki még mindig görcsösen kapaszkodott a pólóba. Okos, barna szemei nyitva voltak, de az oldala már nem emelkedett.
Lassan felfogta, mi történt. Lefeküdt a kutya mellé a földre, arcát az állat pofájára tette, és sokáig így maradt. Csak a könnyei patakzottak, végigfolytak az arcán, kis csíkokat hagytak a kutya szőrén, aztán beleivódtak a pólóba.

– Minden ruhámat odaadnám, hogy egyszer még egyet-csak egyet-el tudj lopni…Ez már a tiéd marad – mondta halkan.
Feltérdelt, végigsimította a mozdulatlan testet. Aztán óvatosan kivette a pólót a kutya alól, és beterítette vele az okos, néma fejet.

Kölcsön adok egy kutyát!

Kölcsön adok neked egy kutyát - szólt egy hang. Azért, hogy szeresd, amíg él és sirasd, amikor 12-14 év múlva meghal, de az is lehet, hogy csak 2-3 évig marad veled. Megteszed? Vigyázol rá, amíg én vissza nem hívom?

A kutya elbűvölő lesz, és te boldog leszel, és ha úgy érzed majd, hogy a veled töltött ideje túl rövid volt, mindig veled lesz majd az emléke, hogy megvigasztalódj. Nem ígérhetem, hogy veled maradhat, hiszen minden földi dolognak vége van egyszer.

De van egy feladatod, akarom, hogy a kutya tanuljon. Sokat keresgettem ezen a világon, hogy találjak neki egy igazi mestert. És a rengeteg ember közül, aki itt él ezen a Földön, téged választottalak. Most válaszolj! Teljes szívedből szeretni fogod, és úgy gondolod, hogy megéri az erőfeszítést? Nem fogod gyűlölni a világot és az életet, amikor újból eljövök érte?

És válaszoltam: - Igen készen állok, így fogok tenni. Mert az örömet, amit a kutyától kapok, enyhíti majd az elvesztés fájdalmát. Gyöngéden vigyázok rá, szeretni fogom teljes szívemből és a szeretetéért örökre hálás leszek. És ha sokkal előbb jössz érte, mint várnám, erős leszek a fájdalom előtt, megpróbálom majd megérteni. Miért?

Igen, ha a szeretetemen keresztül te teljesíteni tudod, amit neki terveztél, akkor segíts, amíg zokogok a hiányáért. És, amikor rá emlékezem majd, biztosan tudni fogom, én sokkal többet tanultam, Őtőle


Ő volt az én csodás kutyám. aki 14 évet töltött velem és már 10 éve érzem a hiányát! Még ma is sokat gondolok rá!

Beth Norman Harris: Egy kutya imája

Légy kedves velem, szeretett gazdám, mert egy szív sem olyan odaadó és hűséges a világon, mint az enyém. A türelmed és megértésed minden másnál jobban megtanít arra, mi az, amit elvársz tőlem. Beszélj hozzám gyakran, mert a hangod számomra a legszebb zene, amit valaha is hallhatok – nem véletlenül csóválom olyan boldogan a farkam, ha meghallom a közeledő lépéseidet. Ilyenkor tudom, hogy pillanatokon belül láthatlak.
Amikor kint hideg van, vagy esik az eső, akkor kérlek, vigyél be a házba. Mivel már háziállat vagyok, nem tudok úgy harcolni a természet elemei ellen. Számomra nincs nagyobb megtiszteltetés, mint hogy a lábadnál ülhetek például a kandalló előtt. De azt is tudnod kell, hogy ha nem lenne otthonod, inkább követnélek hóban-fagyban bárhova, mint hogy a legpuhább párnán, a legmelegebb otthonban pihenjek. Te vagy az én istenem, én pedig a te legnagyobb tisztelőd.
Mindig tegyél friss vizet és ételt a tálkáimba, bár tudod, hogy sose teszek neked szemrehányást, ha elfelejtkezel róla. Ha odafigyelsz arra, hogy mit iszok és mit eszek, elég jól leszek ahhoz, hogy játsszak, hogy pajkos legyek, hogy az oldaladon sétáljak, hogy mindig készen álljak arra, hogy megvédjelek, hogy támogassalak, ha az életed veszélyben lenne.
Szeretett gazdám, ha beteg lennék, megromlana az egészségem, esetleg elveszteném a látásom, ne fordulj el tőlem. Inkább tarts finoman, gyengéden a karodban, hogy boldogan, békésen tudjak elmenni. Így biztos lehetsz benne, hogy az utolsó lélegzetem, az egész sorsom, az egész életem a te kezedben, nálad volt a legjobb helyen.