Heti útravaló Müller Pétertől - 106. rész

"Mi van akkor, ha valami nem úgy van, ahogy gondolom?"

Ez a mondat mindig a legnagyobb rémülettel tölt el. Nemcsak engem, téged is. Mindenkit. Önvédelemben élünk. És ehhez kell a biztonságtudat. Van egyfajta kialakult tapasztalatod. Aztán jön valami új, valami ismeretlen, s nem mered előtte kinyitni magad. Amikor a könyvemet írtam a "Férfiélet"-ről, sokszor éltem meg azt a tiltakozást, amikor valaki másnak a tapasztalata megzavarta az enyémet. Nem! Az nem igaz!... Téved!... Tudom, amit tudok!

Nem mertem kimondani magamnak azt a könyörtelen mondatot, hogy "Hallgass! Ne bizonygasd az igazadat! Hallgasd meg, mit mond a másik! Add föl legalább egy pillanatra azt a meggyőződésedet, hogy te tudod jobban! Hátha ő?"

Így élünk. Ezért nem tudunk lelkileg megérni. Nem tudunk fejlődni. Mert ez azt jelentené, hogy minden nap le kellene vedleni egy túlélt igazságot. És felölteni vagy magunkra növeszteni valami egészen újat. Hogy később majd azt is levessük. És megint újba öltözzünk. Ahhoz, hogy lelkileg gazdagodj, mindig el kell dobni valami régit, hogy megkaphasd az újat. Mindig gyermeki szemmel kell fogadni egy gondolatot. Nyitott szemmel. Elfogulatlanul. (Milyen jó szó! Elfogottak vagyunk!) Mintha először hallanád!

Ha egy öreg visszanéz, derűsen tapasztalja, hogy mennyi mindent tartott igaznak, ami nem volt igaz. Kinőtt belőle. Látja, hogy mindig a saját ketrecében élt. Amiben akkor hitt, azt tartotta végső igazságnak. Nem volt az. Az sem, amiben most hisz. Engedd magad tágulni. Növekedni. Szabadnak lenni!

Heti útravaló Müller Pétertől - 105. rész

"A házasság többnyire azért szerencsétlen, mert a nő elfelejti, hogy angyal. A férfi pedig még azt is elfelejti róla, hogy nő."

Kétféle ember van. Az egyik fölfelé él. Ez a ritkább manapság. A másik lefelé. Ez a gyakoribb.

Aki fölfelé él, az nem azt gondolja, hogy előbb-utóbb úgyis megbetegszünk, megöregszünk és meghalunk… hanem azt, hogy milyen csoda, hogy élünk! Pedig mindenki megöregszik, megbetegszik és meghal.

Aki lefelé él, az a romlás, a korhadás, a megvénülés és a tönkremenetel irányába néz. Aki fölfelé él, az a csodát látja abban, hogy ez a romló, korhadó és halandó ember mégis él, és teli van reménnyel, bizakodással és néha még szeretni is tud. Aki lefelé él, azt mondja, hogy az ember kétségbeesésében kitalálta az Istent, hogy a szenvedéseit elviselje. Aki fölfelé él, azt mondja, hogy az Isten megteremtette az embert, akinek lelke hozzá hasonló: halhatatlan és örök.

A nő, aki felfelé él, tudja magáról, hogy angyal, és nagyon szégyelli magát, ha néha nem az. Ilyenkor úgy érzi, hogy elárult magában valakit. Elárulta a lelkében lévő szépséget és jóságot. Egy nő, aki nem jó és nem tud már szeretni, az lefelé él. Van ilyen, de kár.

És egy férfi, aki elfelejti, hogy a felesége nő, az lefelé él. Gárdonyi Géza, akinek könyvéből ez a bölcs mondás való, nem arra gondolt, hogy a férj már nem kívánja többé a feleségét, hanem arra, hogy nem látja meg benne azt, akit tisztelnie kellene. Akit becsülnie kellene. Akihez gyengédnek kéne lennie. És szeretni őt. S akiről azt kéne gondolnia: "Ő az én angyalom!"

Heti útravaló Müller Pétertől - 104. rész

"Minden világ: másvilág."

Másvilág? Miért?! Egyszerűen azért, mert nem a te világod. Az övé. Neked egyetlen világod van - a tiéd. Ha álmodsz, magadnak álmodsz, ha fáj valamid, neked fáj, akár a sebed, a fejed vagy a lelked. Ha szomorú vagy, te vagy szomorú. És ha meghalsz, egyedül halsz meg - a te világod változik át.

Más ezt kívülről nézi. Csak tanúja ennek a te világodnak, nem résztvevője. Még akkor is, ha a gyermeked vagy az anyád. Látja. Szomorú, kétségbeesett. De nem tudja, mi történik benned - mert neki másik világa van. Hidd el, néha nagyobb utat teszünk meg egymáshoz, mint az űrutazók. És még soha, senki sem érkezett meg a másik világába.

"Én vagyok te!" - ezt csak a legnagyobb szerelemben érezzük, de ott sem igazán. Szeretnénk, ha így lenne, de sajnos nincs így. Ezért minden szavamat fordítsd le a saját nyelvedre. Én is igyekszem a tiédet. Kell egy szótár!

Hadd meséljem el, hogy a múltkor döbbenetes élmény ért. Arról beszéltem, hogy egy nő legyen önérzetes. Szerintem egy igazi párkapcsolathoz ez kell. Öntudatos nő. És másnap kaptam egy kétségbeesett levelet. Egy férj írta. "A feleségem elolvasta az ön Útravalóját, másnap összecsomagolt, és elhagyott engem. Pedig - írta a férfi - én nagyon szeretem őt!" Belenyúltam két másvilágba.

És nem tudom megítélni, hogy a nő hogyan olvasta az útravalómat: önérzetes lett-e tőle, vagy csak önző. Nem tudom, a nő milyen szótárral olvasta az írásomat. Így aztán azt sem tudom, hogy segítettem, vagy rontottam-e valamin...

Heti útravaló Müller Pétertől - 103. rész

"Még a saját gyerekedet sem ismered, ha nem éled át az ő valóságát."

Minden ember egy másik csillag. Sőt, egy másik naprendszer. Nincs olyan csillagközi utazás, amellyel fölfedezhetnéd a másik embert. Érezni a bőrével, hallani a fülével, nézni a szemével lehetetlen, mert ő egészen mást érez és hall és lát, mint te. Minden más benne. Hiába a barátod. Hiába a szerelmed. Hiába a gyereked. Bár minden teremtett emberben Isten lelke él, de egy egészen más kalandban van benne, mint a tiéd - minden ember egy külön univerzum.

Egyetlen út visz hozzá: a szeretet. Nem az érzelmi szeretet! Nem a ragaszkodó, meleg, jósággal teli szeretet, nem is a megértés. Hanem az átélés. Az „Én Te vagyok” és a „Te Én vagyok” élmény. Ha szeretsz valakit, át tudod élni. Belebújsz. És ki tudsz nézni a szemén. Lelkének múltjában tudsz járni. Fáj a fájdalma, és vele együtt kacagsz, vagy buggyannak ki a könnyeid. Tudod, hol van benne a gubanc. Sejted a sorsát. Gondolod a gondolatait. Megismered ördögeit és angyalait.

Látod, hogy miért nem lát - mert amíg benne vagy, te is rövidlátóvá válsz. Éled az összes hiedelmét, tévedését, sejtelmét. Úgy, mintha mind a tiéd lenne. Tudsz a fejével gondolkodni, és a lelkével érezni, és még az sem lehetetlen, hogy úgy érzed néha, mintha az ő szíve benned verne.

Átélted már ezt egyszer, amikor embrió voltál! Csak emlékezned kell rá, milyen az, amikor egyetlen szív éltet egy ÉN-t és egy TE-t, és amikor a TE anyaszíve fél és szorong, és benned is sebesebben szalad a vér, féled az anyád félelmét, és átéled örömét, ijedelmét; benned rezeg az ő rezgése is.

Vannak pillanatok, amikor ezt felnőttkorban is megéljük. Úgy hívjuk, léleklátás. Ez nem passzív „kívülről” szemlélés, hanem belebújás. Azzá válsz, akit megismersz. Bölcs anyák néha képesek erre. Hogy megismerjék a gyermeküket. És otthonosan eligazodjanak az ő idegen univerzumában, melynek más törvényei vannak, mint az övéknek.

Heti útravaló Müller Pétertől - 102. rész

Nemcsak azért vagyunk manapság kimerültek, mert sokat robotolunk, hanem mert olyasmit csinálunk, amit nem szeretünk."

Ez fájdalmas dolog, és egyre inkább így van. Régen ilyen volt a rabszolgaság és a jobbágyság - ma már a legtöbb munkahely ilyen. Jó szó rá, hogy „lélekölő”.

Amiben nincs lélek, nincs értelem, amitől nem leszek több, az nem munka, csak robot. A legnehezebb munkát is szívesen csinálom, ha szeretem. És a legkönnyebbet is utálom, ha nem szeretem.

Mit tégy? Nem tudom. Egy kor sötétségét az mutatja legjobban, hogy mennyire lélektelen benne az emberi tevékenység. A miénk sajnos nagyon sötét. Már nem is az a kérdés, hogy milyen lélekölő munkát kell elvégeznünk, hanem hogy kapunk-e munkát, egyáltalán. A gépek ugyanazt elvégzik, mint mi. Még jobban és gazdaságosabban is. Egyetlen gép sok ezer embert helyettesít, s a hasznot, amit hajt, nem osztják el az emberek között: egyetlen tulajdonos vágja zsebre.

Megóvni ettől magad csak kivételesen tudod. Beteg korba születtél, sajnos. A kórt úgy hívják: "elidegenedés”. Más szóval: embertelenség. Még más szóval: szeretettelenség. Idegen lett a munkád, az emberekkel való kapcsolatod, gyakran a párkapcsolatod is, idegen és ellenséges lett a világ, amelyben élsz, és idegen lett a saját lelked is, önmagad számára.

Két dolgot tehetsz. Az egyik: hogy ezt a helyzetet, mint egy járványt, tudatosítod magadban. Tudd, hogy nemcsak te, de szinte mindenki így él. A másik: hogy amennyire csak képes vagy, vigyél szeretetet az életedbe.

Lehet. Anyám tudta ezt. Anyagkönyvelő volt egy büdös bőrgyárban, melyet lényével valósággal átvarázsolt. Mai napig emlékeznek rá az öregek. Szerette az embereket. S megtanította őket arra, hogy a gályapadon is lehet énekelni. Nem hagyta a lelkét megölni. És amikor már túl sokat szenvedett, mert a precíz munkát ráadásul egy tizenkét dioptriás szemüveggel kellett elvégeznie, arra gondolt közben, hogy mindezt miattam teszi.

És akkor már értelme is volt a robotjának. Vissza kell csempészni a szeretet morzsáit.