Heti útravaló Müller Pétertől - 101. rész

"Amire hangolod a lelkedet, azt fogadod magadba. Annak leszel eszköze, tettestársa, megvalósítója."

Úgy képzeld el a lelkedet, hogy adó és vevő egyszerre. De ezt a titkot csak kevesen tudják. Azt hiszik, csak vevők, s nem tudják, hogy szüntelen adásban vannak.

Nem tudják, ha szomorúak, a világ összes bánatát magukhoz vonzzák. Van egy bánathang, egy központi bánat adatbank, s összekapcsolódnak vele. És ilyenkor minden borút, minden szomorúságot magukhoz húznak. Nem csak a saját könnyeidet sírod. Minden szomorúság médiuma leszel, s hozzád járnak mind a láthatatlan szomorúak és vigasztalhatatlanok.

Ha nagyravágyó vagy, magadhoz vonzol minden nagyravágyót és minden hatalomra szomjas embert. Köréd gyűlnek, és saját szomjúságukkal növelik a te szomjadat.

Ha az érdek mozgat, s az önzés eluralja a lelkedet, ne számíts önzetlen barátokra. Az önzésed hívta őket a közeledbe, mert saját önzésük rezonált a te lelked hívószavára, s csak addig lesznek a barátaid, míg számíthatnak tőled valamire. Ha gyenge vagy, otthagynak; ha erősebb, tartanak tőled, de csak addig, míg valóban erőt mutatsz. Ne lepődj meg, ha előbb-utóbb eltaposnak. Te hívtad őket.

Lelkednek erről a hangoltságáról feltétlenül tudnod kell. Mert az embereket nem a szavaiddal vonzod, hanem azzal, ahogyan „rezegsz” – a rezonancia törvénye működik itt. És ez nem a tudatos gondolatod. Még csak nem is az érzéseid. Ez kifejezetten lelked energiaminősége, mert a lélek nem egyéb, mint egy láthatatlan energiatömeg, melyet tudattalan ösztönerők, vágyak, késztetések, hiedelmek, szomjúságok és különféle hitek vagy hiedelmek irányítanak.

Ha dühbe gurulsz, magadhoz vonzod az indulatokat. Ha nyugalom árad belőled, megnyugszik a környezeted. Az emberek „szőre visszasimul” körülötted. És az már rajtad múlik, hogyan tudod magadat behangolni. Mert ha a nyugalmat csak erőlteted magadra, semmit sem ér.
A rezgés számít. A húrok feszültségén múlik a szép muzsika. Túl laza vagy túlfeszült húrokon nem lehet szépen zenélni. Csak káoszt és zűrzavart teremteni. Hangold magad az önzetlen szeretetre.

Heti útravaló Müller Pétertől - 100. rész

"Ahol eltörtél, ott leszel erős, ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen."

Ezzel az útravalóval vigyázz! Nem mindenkinek való. Csakis azoknak, akik életük során csak egyszer is találkoztak önmagukkal, vagyis benső, igazi valójukkal - aki legyőzhetetlen. Mert isteni eredetű.

És mérhetetlenül erős. Lelked legmélyén atomerő dolgozik, vulkáni energia, mely éppúgy a szürke felszín alatt él, mint a forró láva a Föld mélyén, vagy mint az atomok magjában az ésszel felfoghatatlan magerő...

Csak le van fojtva. Nem is tudsz róla. Fogalmad sincs. Egy életet leélsz, és nem tudod, milyen erős vagy. Nem jön föl soha. Így élsz. Kristálytiszta forrás rejlik lényed legbelsejében, s te mégis szomjan halsz a hétköznapi sivatagban, mert nem tudsz róla, és ha sejted is, nem tudod az Élő Vizet magadból felhozni.

Az emberek zöme, ha eltörik: törött marad. És ha veszít, nem tud a padlóról felállni. Ott marad. Nem is kell hozzá súlyos sorscsapás. Egy kis vesztés, egy közepes pofon, egyetlen csalódás elegendő, hogy egy életre föladja a küzdelmet. Mert nem ismeri lelke mélyét. Nem tudja, ki lakik benne, és milyen erős. Nincs hite élni. Manapság sok az összetört ember.

Aki abban a tévedésben él, hogy gyenge. És tehetetlen. És erőtlen és fáradt és úgy érzi: nem bírja már tovább. De te ne tartozz közéjük! Te ismerd meg magad! Vesd le magadról a "nem megy" és a "gyenge vagyok" káprázatát.

És merj erős lenni! Tudd, hogy minden szenvedés és kudarc és vesztés: megpróbáltatás. Azért van, hogy magadhoz térjél. És önmagadból meríts csodálatos erőt. Azért van, hogy feltörjön lényed mélyéről a vulkán és az atomerő és az Élő Víz! Kelj fel, és járj!

Heti útravaló Müller Pétertől - 99. rész

"Jó pillanataidban angyalok vannak körülötted. Ha nem is látod, de érzed őket."

Kétszer hiszed azt, hogy magadra vagy hagyva. Először, amikor megszületsz. Másodszor, amikor meghalsz. De lám: a születésednél az anyád nyom, a bába húz, az orvos mosdat, miközben belőled az elhagyatottság rémülete bömböl. És amikor meghalsz, tapasztalni fogod, hogy nemcsak sírva búcsúznak tőled az élők, de várnak odaát a szellemi testvéreid is. Innen engednek, ott elkapnak, mint egy légtornászt az egyedüli, veszedelmes forgása után.

Vannak társaid. Még akkor is, ha életed során keményen dolgoztál azon, hogy ne legyenek. Önmagad körül forogtál. Önző voltál. Rabul ejtett az ÉN, ÉN, ÉN vak hatalma. Társtalan voltál, baráttalan, szeretettelen, minden ember előbb-utóbb idegen lett számodra, vagy ellenség. S ha nem bírtad a magányt, s kitártad a karodat mások felé, ellöktek, nem kellettél, vagy megriadtak tőled, mert látták, hogy menekülsz hozzájuk.

A mai, kórosan egocentrikus világban nem szeretjük a menekülőket. Taszítanak, mint a koldusok. A sok millió ember közül keveset szerettél, s kevesen szerettek... és azokat is gyakran elveszítetted. Előbb-utóbb terhessé vált a vonzalom, vagy neked, vagy neki.

Az "egyedül vagyok" riadalma még a legközelebbi hozzátartozóid mellett is elfogott. Hogy végső soron még a legközelebbi ember is fényévnyi távolságban él tőled. Egy másik bolygón. És mégis... Sohasem vagy egyedül. Angyalok vannak körülötted. Ha nem is érzed, nem is látod, de szeretve vagy. És segítenek élni. Ha nem segítenének, nem is élnél.

Ha valóban olyan magányos lennél, ahogy hiszed s tapasztalod, már nem is léteznél. Egy végtelen szeretetháló egyik szeme vagy. Szálak milliói fonnak át, s fűznek össze minden látható és láthatatlan lénnyel, s magával e csodálatos hálózat teremtőjével, akit nevezhetsz Istennek is. Egyszer kilépsz majd egód páncéljából, kinyílik a szemed, és látod majd, mennyi csodálatos testvéred van.

Heti útravaló Müller Pétertől - 98. rész

"Nincs jobb ellenszer bánat ellen, mint rá se gondolni."

Lehet ezt? Lehet nem gondolni rá, hogy bánatos vagyok? Hogy szomorú? Rosszkedvű? Lehet nem gondolni rá, ha valami lehúz? Lehet!

Az ősi Kelet bölcsei azt mondják: lehet. Az ember lelkiállapotainak ura is lehet, nem csak áldozata. Mi már nem ismerjük ezt az ősi tudást. Utoljára akkor tapasztaltuk, amikor kiskorunkban, ha elestünk, beütöttük a térdünket, és bőgni kezdtünk, apánk csörgetni kezdte orrunk előtt a kulcscsomóját... "Jé - mondta -, jaj, de érdekes, gigling-galang!"... és elfelejtettünk sírni és zokogni. Bámultuk a kulcscsomót, és hallgattuk a csörgését.

Az ember ott van, ahol a figyelme. Ha a sebedre figyelsz: ott vagy. Ha a szomorúságodra: ott vagy. Ha valami nagy csalódás ért, veszteség vagy hűtlenség, figyelmed a csalódásnál időzik, és energiával táplálja az érzéseidet. Újra és újra ismétli magában, kiszínezve, és képzelettel tovább szőve az eredeti élményt. Sajnálod magad, siratod magad, s betölti egész lelkedet a szürke-lila düh és komorság és keserűség.

Az érzéseink nem önfenntartóak. Szükségünk van energiára. Tápanyagra. Éltető vérre. Figyelemre. Egész lényünket eluralhatja a rosszkedv - és észre sem vesszük, hogy ezt mi magunk tápláljuk. De egy hirtelen jó hír kiránthat a mocsárból.

Egy levél. Egy jó szó. Bár az utóbbi kevés hozzá, mert valójában szeretünk a rosszkedv mocsarában henteregni - van abban valami kéj is. Van bennünk egy öntudatlan, lomha víziló, aki nem szívesen mászik ki a napfényes partra. Ezért - figyeld meg - egy baráti jó szó, bölcs tanács, esetleg egy szeretetteli simogatás már-már kicsalna a rosszkedvedből, de visszahúz a mocsár.

Nem jó szenvedni. De néha szeretünk, mégis. Érzelmeink legyőzik az öntudatunkat. Főleg akkor, ha nem vagyunk önmagunk urai.

Albert Schweitzer : A fiatalság mércéje...

A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és képzelő erő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon.
Csak az öregszik meg, aki lemond eszményeiről.
Az évek múlásával ráncossá lesz az arcod, de ha kialszik benned a lelkesedés, akkor a lelked ráncosodik meg.
Gondok, kétségek, az önbizalom hiánya, reménytelenség: mind hosszú évek, melyek nemcsak a testet húzzák le a föld porába, hanem a lelket is.
Az ember - akár 16 éves, akár 66 - csodára szomjazik, elámul a csillagok örökkévalóságán, a gondolatok és dolgok szépségén: nem fél a kockázattól, gyermeki kíváncsisággal várja, mi lesz holnap, szabadon örül mindennek.
Olyan fiatal vagy, mint a reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid.
Olyan fiatal, mind önbizalmad, olyan öreg, mint a félelmed.
Fiatal, mint a hited, öreg, mint a csüggedésed.
Fiatal vagy, amíg befogadod a szépség, az öröm, a merészség, a nagyság - az ember, a föld, a végtelenség hírnökeit.
Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz, és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet.