Heti útravaló Müller Pétertől - 97. rész

"Ha nő vagy, tudj elmenni, túlnőni, felegyenesedni. Értékmérődet önmagadba s nem a férfi tetszésébe helyezni!"

Ezt egy csodálatos nő mondta. Kaffka Margit. A nőkről írok éppen Férfiélet, női sors című könyvemben, és ez a mondat az iránytűmmé vált.

"A legújabb idő - írja -, a szemünk láttára nagy és hirtelen változásokat hozott az asszonyi lélekben. Kifejlődött a 'new woman', az új asszony értékes és egyre terjedő típusa. Ma az anyák és lányok között ezerszerte örvénylőbb távolság van, mint anyáink és nagyanyáink között... A mai asszony lelke végtelen finom és ideges mérlegrúd: egyik serpenyőjében a régi asszony minden fészeklakó ösztönével, a ház és a gyerek gondjával - a másikban az aktivitás, az emberi érvényesülés égő és nyugtalan vágyával, és saját énje szabad kifejlesztésének szinte mániákus akarásával... A mai dolgozó asszony - elismerem - nagyon zavaros valami."

Elfeledett, mégis mennyire igaz sorok. Olyan, mint egy forradalmi programbeszéd. A mai napig érvényes.

"A mai asszony - mondja -, emberasszony legyen, egyéniségében a női bájjal egyértékű, nemétől független kvalitás: becsületesség, szavatartás, nagyvonalúság, diszkréció... És ne hárítsa a másik félre a felelősséget, melyet a természet az ő vállára helyezett, és ne éljen vissza gyengesége előnyeivel..."

És itt következik a legfőbb tanács:

"Mindenekfelett próbáljon közeledni önmagához, és kibányászni, felhozni magából azokat a nagy, eltemetett, rég pihenő értékeket, amelyekkel adós a világnak, és amelyek nélkül szegényebb és csúnyább ez a világ! Több lehetőséget - pályák, munkák, szerelem, alkotás, harc, cselekvés és tanulás irányában!"

Ízlelgesd ezeket a sorokat. Nyitánya ez egy új korszaknak. A régi korszak több ezer éves. Most omlik össze lassan, recsegve és ropogva. A férfitörténelem a végóráit éli. Az igazi, láthatatlan forradalom manapság a nők lelkében és sorsában zajlik. Nehéz és ugyanakkor gyönyörűséges dolog nőnek lenni.

Hatezer éves némaság után mondta ki végre Kaffka Margit ezeket a gondolatokat.

Heti útravaló Müller Pétertől - 96. rész

"Megérteni a problémád igazi okát csak akkor tudod, ha megértél rá. És akkor meg tudod oldani."

Előbb nem? Nem. Igazán nem. Sokat tudhatsz róla, olvashatsz róla, hallhatsz róla. Valamit föl is fogsz belőle, de igazán nem érted. Ez a magyar nyelv csodája. Ugye, milyen szép és bölcs a nyelvünk? A megértés és a megérés. Ér-Ér, s a kettő összeÉr. Amíg ez nem történik meg, nem tudod megoldani a gondodat. Olyan, mint egy csomó, amit forgatsz, forgatsz a kezedben, de nem tudod, hogyan kell kinyitni. Nem tudod, hol a szál eleje és a vége. Ha különböző okos tippek és téveszmék alapján húzogatod, csak még jobban összegubancolod és megfeszíted.

Az igazi megértés azt jelenti, hogy meg is tudod oldani. De ehhez meg kell érni. Ha megértél rá, akkor meg is érted, és meg is tudod oldani a gondodat. Megértés nélkül hozzá sem lehet fogni. S a megértéshez lelki érettség kell. Bölcsesség. Bölcs az, aki nemcsak fecseg és elmélkedik, hanem bele is tudja vezetni életébe, sorsába, testének és lelkének működésébe a felismert igazságot.
"Bocsáss meg nékik, Uram, mert nem tudják, mit cselekszenek!" - mondja Jézus a kínzóikról. A nemtudás: bűn. Pontosabban: oka annak, hogy ha bajt csinálsz. Mert nem érted, mit teszel. Nem is tudod, hogy nem szabadna tenned. Nem tudod, hogy rosszat teszel magadnak és másnak is. Megvalósítani bármit is csak akkor tudsz, ha megértél rá.

Azt kérded: mi az, ami érlel? Elsősorban a szenvedés. A nehézségek és fájdalmak megtapasztalása. Sokan kérdik tőlem: mi a jó párkapcsolat titka? És én azt felelem: a lelki érettség. Vagyis meg kell érnetek rá. Hogy ne csak vakon éljétek, de értsétek is, amiben vagytok. Mindketten. Te is, ő is. Csupán a szeretet - ha nem párosul a másik lényének mély megértésével - nem elég.

Csak az lesz a tiéd, akit értesz is. Akit nem, az elvehető, elveszthető, el is felejthető. Nem lesz lelked és életed része.

Heti útravaló Müller Pétertől - 95. rész

"Igyekezz átvarázsolni életed minden óráját!"

Ne várd, hogy a külvilági események tegyenek boldoggá. Ha süt a nap, jó, ha eső zuhog, rossz; ha virágzik, jó, ha hervad, rossz; ha szeret, jó, ha nem szeret, nagyon rossz; ha nyerek, jó, ha vesztek, kétségbeejtően rossz - így élünk.

És sajnos ritkán süt a nap, a virág hamar hervad, ritkán nyerek, és az, hogy szeressenek, a legnagyobb hiánycikk manapság.

Az élet művésze nem engedi meg, hogy lelke a külvilágtól függjön. Sőt, azt mondja, hogy maga a függés eleve azt jelenti, hogy rab vagy, és szükségszerűen boldogtalan, mert mások döntenek a lelkiállapotodról, s maga a rabság szüntelen szorongást okoz. Ha süt a nap, ha kibomlik a virág, ha jól mennek a dolgaid és szeretnek, azt kérded: meddig? És tudod, hogy nem marad így, és a jó közérzetedet megmérgezi a veszéstől való szüntelen félelem. Igyekezz átvarázsolni minden órádat! Belülről.

Tudd, hogy magától az élet sohasem szép. Széppé kell formálni, meg kell csinálni. Mint gazosból egy szép kertet, vagy a halálos csendből és a hangok bántó zűrzavarából a szép dalt és a zenét: teremteni. A "poézis" görög szó, azt jelenti, "elkészíteni" - úgy kell megcsinálni, hogy szép legyen és örömteli.

Hogyan? Mivel? Lelked hatalmával. Nagy pillanat, amikor ráébredsz majd, hogy mindent te teszel, minden belőled jön. Élő forrás van benned. És ez működik, szüntelenül.

Esőben, hóban, vigasztalan időben is pompásan érezheted magad, és derűt varázsolhatsz magadban, másokban saját lelked hatalmánál fogva. Egyszer rájössz majd, hogy saját Napod van. Ez adja az életedet, az erődet, de örömödet, a kedvedet és a bizakodásodat is.

Az énünk akkor lesz külvilágfüggő, ha a saját Napunk nem süt. Pontosabban amikor nem érezzük magunkban, hogy ragyog, hogy melegít, világít - ezt az állapotot hívják depressziónak. Ilyenkor lelkünk sötét felhőiben járunk. És azért imádkozunk, hogy süssön fel a Nap.

Még egy titkot mondok: a Nap-emberek különös hatással vannak a környezetükre, mert erőt adnak és derűt...

Heti útravaló Müller Pétertől - 94. rész

Van az életben olyasmi, aminek eléje kell menni, s van olyan, amit várni kell. Mert jön."

"Addig rágja az egér a falat, de addig, míg áteszi magát a macskához." - ezt a mondást régóta szeretem.Több mint hatvan éve tapasztalom, hogy igaz. Eddig még mindig bejött. Nálam is, ha nagyon "rágtam a falat" - mindig ott volt a macska.

Az egér: önös énünk. Egónk. Két hibája van. Az egyik, ha nem tud akarni. A másik, hogy túlakarja magát. Mindkettő bajjal jár. És az oka az, hogy nem tud arról, van fölötte egy bölcsebb akarat, Önvalónk, felsőbbrendű énünk akarata, akinek parancsát kellene követnie. Ezért önállósítja magát, mint egy hajó föllázadt matróza, azt hiszi, hogy ő a Kapitány, s átveszi az irányítást. De nem tudja, merre megy a hajó. Nem ismeri a térképet, és nincs iránytűje.

Megy a hülye, nyughatatlan feje után. Ha baj van, megijed, összezavarodik, viharban pánikba kerül, napsütésben ellustul. Néha elmegy a kedve az egésztől, és föladja. Ilyenkor mély depresszióba esik, s a hajója elveszetten hánykolódik a tengeren. Néha meg megy, megy, konokul és fáradhatatlanul - rossz irányba. Ilyenkor jön a jéghegy.

Vagy egy másik hajó. Kitérni nem szeret. Mivel úgy gondolja, hogy övé a tenger, a másik hajóról úgy véli, megsértette a felségterületét, ezért minden hajó azonnal az ellensége. A nem akarásnak és a túlakarásnak a gyökere ugyanaz. Az én-uralt ember nem tud bízni. Nem hisz abban, hogy van az életben olyasmi, aminek eléje kell menni, s van olyan, amit várni kell. Mert jön. Nem veszi észre, hogy mindenért meg kell dolgoznia ugyan, de amire igazán vágyik, az ajándék.

Egy jó társ: ajándék. Egy jó barát: ajándék. Egy gyerek is ajándék. És minden igazi boldog pillanat: ajándék. Aki nem bízik semmiben, annak számára a falon túl nem Isten várakozik, hanem a Macska.

Heti útravaló Müller Pétertől - 93.rész

"Aki a szerelmet nem ismeri, nem tudhatja azt sem, mi az, hogy szeretet."

Ezt a két szót tudomásom szerint csakis a magyar nyelv különbözteti meg. Love, liebe - mindkettőt jelentheti. Az egyik forró, lángoló állapot, énünk elég benne. Nem bírja egyedül. "Megőrülök érted!" - szoktuk mondani, és tényleg olyanok leszünk, mint az őrültek.

A szerelem nem "normális" állapot. Amennyiben a józan, hétköznapi, egoista életünket annak tekintjük. Veszélyes is. Szeretetbe még nemigen haltak bele - de szerelembe sokan. A szerelemben ébredünk rá, hogy szét vagyunk tépve. Hiányzik belőlünk a másik. Hiányzik, mint testnek a kenyér. Mint léleknek az Isten.

Az igazi istenhit a szerelemhez hasonlatos. Minden igazi vallás tudja, hogy szakrális élmény. Szent élmény.
"Szent" azt jelenti, hogy tűz veszi körül a másik lelkét, vagy az Isten lelkét, és én belefutok a tűzbe, és elégek benne, mert nem bírom ki Nélküle.

Hétköznapi életünkben először vagyunk szerelmesek, s - jó esetben - csak utána szeretünk. A tűzből parázs lesz. De ez nem a hétköznapok útja. A józan, földi élet útja. Az öregedés útja. Hogy először lángolok érted, aztán parázzsá szelídülök - és végül kihűlök. Ahogy öregszünk, úgy válik a forróságunk meleggé, langyossá, majd végül hideggé.

De aki fölfelé igyekszik, az szembe megy a biológiával. Nem öregszik, hanem fiatalodik. Egyre inkább a szerelmet keresi. Végül már érzékiség, testi vágy nélkül. Szerelmes lesz a társába. Szerelmes lesz az igazságba. Szerelmes az Istenbe.