2013. január 29., kedd

Heti útravaló Müller Pétertől - 58. rész

"Minden szerelem beteljesületlen. Csók, ölelés, szüntelen szeretkezés, házasság sem változtat ezen. Örökké szomjazunk a szomjúságra."

Ez az útravaló azoknak szól, akik szenvednek a szerelemtől. Becsapva érzik magukat. Nem tudták, hogy ez ilyen. Mert boldogságot ígért, kielégülést, csodát, megbékélést a másik ölében - valamit kapnak ebből, de mellette sok a zaklatottság, a kétségbeesés, a nyugtalanság is.
Gyerekek, a csoda ilyen! Elérhetetlen, megfoghatatlan, megvalósíthatatlan. Lábatlan madarak szárnyalása. Csak fönt jó, lent vergődés van. Sajnos mindig van olyan, hogy "lent". Ez az élet.
Ha a férfi elvesz téged szerelemből, számíts rá, hogy a kezdeti lángolás előbb-utóbb átalakul. Nem leszel elérhetetlen, és ő sem lesz az számodra. Nem lehetünk szerelmesek egymásba mindennap - egy ágyban. Társak, barátok, férjek, feleségek, apák, anyák és szövetségesek, akár egy életen át is lehetünk, de szerelmesek nem.
A szerelem nem "földi" állapot. Ha szeretlek, együtt akarok lenni veled, és minél gyakrabban együtt vagyunk, annál jobban hiányzol. Vagy ami még gyakoribb: egyre kevésbé szeretlek. Minek vágyódjak rád, ha mindig ott vagy?
Azt kérded, én hogyan vagyok ezzel? Én szeretek szerelmes lenni. Szeretek megrészegedni tőled. Szeretek "hülye" lenni, de ez nem boldogság. Egy életművész a szerelmet nem a boldogságáért keresi, hanem a misztérium miatt. A részegség és a repülés miatt. Tudja jól, hogy ez mivel jár: könnyel, hiánnyal, fájdalommal, kéjjel, örömmel, szédülettel és kétségbeeséssel.
Boldog nemigen lehetsz benne, mert az egy békés, "hazaérkeztem" állapot. A szerelem pedig szüntelen kielégületlenséggel jár, de ez jó! Csodás! Jobb, mint a józanság. Sok kétségbeesett levelet kapok, szerelmesektől, és én azt felelem: Légy boldog, hogy boldogtalan vagy!

2013. január 25., péntek

Elizabeth Silance Ballard: A tanító tanítása

Sok évvel ezelőtt Mrs. Thompson 5. osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti.
De ez lehetetlen volt, mert az első sorban egy Teddy nevű kisfiú olyan rendetlen és figyelmetlen volt, hogy Mrs. Thompson valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére a legrosszabb érdemjegyet írta.
Egy napon Mrs. Thompson a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Teddy előző tanítóinak bejegyzésein.
"Teddy tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni" - írta első osztályos tanítója.
Második osztályos tanítója ezt írta: "Teddy kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálosan beteg. Az élet Teddy számára valódi küzdelem lehet.
Harmadik osztályos tanítója ezt írta: "Édesanyja halála nagy megrázkódtatás a számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele, és otthoni élete valószínűleg hamarosan nehezen elviselhető lesz számára, ha nem történik valami változás az életében."
Negyedik osztályos tanítója ezt írta: "Teddy visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban."
Ezeket olvasva Mrs. Thompson ráébredt a problémára és elszégyellte magát.
Még rosszabbul érezte magát, amikor a Karácsonyi ünnepen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és köztük meglátta Teddy ajándékát a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva.
Mrs. Thompson a gyerekek előtt bontogatta az ajándékokat és gondosan nyitotta ki Teddy csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyed üvegnyi parfüm volt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy felkiált: "Milyen szép karkötő!", és látták, ahogy felveszi a karkötőt és csuklójára cseppent a parfümből.
Teddy Stoddard egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa, "Mrs. Thompson, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé."
Legalább egy órán keresztül sírt, amikor a gyerekek elmentek. Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.
Mrs. Thompson különös figyelmet szentelt Teddynek. Ahogy dolgozott vele, Teddy elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Teddy az osztály élére került, és hazugsága ellenére, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, Teddy legkedvesebb diákja lett.
Egy évvel később egy üzenetet talált Teddytől, amit az ajtó alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója.
Hat év múlt el, amikor egy újabb üzenetet kapott Teddytől. Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen, és Mrs. Thompson még mindig a legjobb tanítója.
Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.
Biztosította Mrs. Thompsont, hogy még mindig a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt.
Még négy év telt el, és újra levél érkezett Teddytől. Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig a legjobb és legkedvesebb tanítója, aki valaha is volt. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr. Theodore F. Stoddard.
A történetnek nincs vége itt. Azon a tavaszon újabb levél érkezett. Teddy elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni készül. Elmondta, hogy az apja már két évvel azelőtt meghalt, és kérdezte, hogy Mrs. Thompson elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet. Természetesen Mrs. Thompson elfogadta a meghívást.
A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfümöt cseppentette magára amire Teddy úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonyukkor viselte az édesanyja.
Megölelték egymást, és Dr. Stoddard Mrs.Thompson fülébe súgta, "Köszönöm, Mrs. Thompson, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, hogy segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem érték."
Mrs. Thompson könnyekkel a szemében visszasúgta, "Teddy tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani.

2013. január 22., kedd

Heti útravaló Müller Pétertől 57. rész

"A részeg azt hiszi, hogy az egész világ körülötte forog."

Ez a lélektan alapja. Az ön- és világismereté. Ha nem ismered föl, hogy részeg vagy, nem lehetsz jó barát, jó férj, jó feleség, de még jó szerető sem.
Részegekkel nem lehet normális társadalmat, egészséges közösséget, de még egy jó zenekart sem csinálni. Érted, mi a baj - ugye? Nem az a probléma, ha valaki részeg. Hanem az, ha nem tudja, hogy részeg. Tántorog, és kívül keresi az okát: a másikban, a többiekben, a társában, az ismerősökben, az egész világban.
Részegségében azt képzeli, hogy minden történet róla szól. A többiek miatta élnek, őt szolgálják, és azért vannak, hogy neki jó legyen: én, én, én, én, én, nekem, nekem, nekem, enyém, enyém, enyém. Mindig, mindenben róla van szó. S ha hibát talál, az sohasem benne van.
Manapság mindannyian részegek vagyunk. Ezt nem én mondom, hanem Jézus Krisztus a Tamás evangéliumában. Leírom, mert nagyon fontos szöveg:
"A világ közepén álltam és kinyilatkoztattam magamat nekik testben. Mind részegen találtam őket. Nem találtam egyet sem köztük, aki szomjas lett volna, és a lelkem elszomorodott az emberek fiain, mert vakok voltak a szívükben, és látták, hogy üresen jöttek a világra, és azt keresik, hogy üresen is menjenek el. Most ugyan részegek, de ha lerázzák a borukat, meg fognak világosodni mégis."
Íme, a részegség jelentése. Ha részeg vagy, nem tudsz szeretni, és nem tudod, miért élsz. Vak a szíved, öntudatlanul létezel. Üresen, kábán, gépiesen, lélektelenül. Boldog pedig nem lehetsz, mert tántorogsz, és még az okát sem tudod.
Állj meg egy kicsit! Ne hidd, hogy körülötted forog a világ, és azt se hidd, hogy te pörögsz. Nem vagy magadnál, barátom. Nem tudtad - ugye? Most mondom. Találd meg magad! Akkor kezdődhet a tánc.

2013. január 21., hétfő

A szeretet érzése

Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam.
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak: " Egy örökkévalóságig fogok itt várni és még annyi más helyre kell mennem"
Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal?
Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy kisfiút, aki olyan ötéves forma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához.
Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett.
Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
- Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem, hogy megvegyem ezt a babát?
Az idős hölgy ezt felelte:
- Nincs.
A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba.
Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a babát?
- Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó elhozza neki.
Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.
- Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most ô van. Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak, amikor odamegy.
A szemei olyan szomorúak voltak, amikor ezt mondta.
- A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen. Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz.
Megkértem a kisfiút hogy várjon meg, míg visszajövök az üzletből.
Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett. Aztán azt mondta nekem:
- És meg azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni. Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene elhagynia engem, de apa azt mondja, hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen.
Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen.
Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és megkérdeztem a fiút:
- Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?"
- Oké - mondta. - Remélem, van elég.
Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.
A fiú ezt mondta:
- Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt.
Aztán rám nézett és hozzátette:
- Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől. De ô mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát.
Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak.
Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem.
Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből. Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal
ez előttről, amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban van.
A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni a kómából, amibe esett.
Ez a család lenne a kisfiú családja?
Két nappal azután, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatalasszony elhunyt.
Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a látogatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt.
Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve. Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre megváltozott.
Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még a mai napig is nehéz elképzelnem.
És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.

2013. január 15., kedd

Heti útravaló Müller Pétertől - 56. rész

"Titkot mondok: a lelked legmélyebb érzései és gondolatai mind nagybetűsek!"

Hunyd le a szemed, s figyelj egy kicsit magadba - mélyen. Akkor fölfedezed, hogy nem anyád van, hanem ANYÁD. Nem apád van, hanem APÁD, és ha valakit nagyon szeretsz, az nem te, hanem TE. Nem a Gyurka, hanem egy KIRÁLY. Nem az ÉVA, hanem egy ISTENNŐ.
Ha a belső szemeddel nézel, akkor az anyukád nem egy kedves, néha nehéz természetű szemüveges asszony, nem is egy őszülő néni, hanem egy ANYAISTENNŐ. Apád - ha igazán látod - a földi TEREMTŐD.
Ha olyan valakit temetsz, akit nagyon-nagyon szerettél, akkor nem azt érzed, hogy elment az édesem, a szerelmem, a kedvesem, a mamám, hanem azt, hogy elment a MINDENEM, A MINDENSÉGEM.
A mélytudatod csakis a nagybetűt ismeri.
Az emberiség még látott valaha, és képes volt ezzel a mára mélyre merült lelki tartományával nézni és érezni, s innen szülte meg a mítoszokat. A sok "istent", a féltékeny és szerelmes Isteneket és Istennőket, azokat a kéjvágyó és hatalomra szomjas, hiú és magasztos emberfeletti teremtményeket, akiknek érzései világokat teremtettek és romboltak össze. Vadak és nyersek voltak, végtelenül erősek és nagyon gyengék. Halhatatlanok és esendők, de mind nagybetűsek.
A történelem nagy alakjaiból is hajlamosak vagyunk istent vagy félistent csinálni. Ha visszamész a mélymúltba, nem tudod, hogy egy-egy király valóban élt-e, vagy csak a képzelet teremtette, de nem is kell visszamenned.
Egy mai diktátort is hajlamosak vagyunk APÁNKNAK, ISTENÜNKNEK látni. Zokogunk, ha meghal, mert úgy érezzük, elvesztettük ATYÁNKAT és meghalt az ISTEN, de így vagy az érzéseiddel is.
Minden indulatod a másodperc egy töredékéig GYILKOS INDULAT, és minden igazi szerelmed HALÁLOS SZERELEM. Emberfeletti érzés. Képessé tesz olyasmire, amit hétköznapi tudattal nem tennél meg. Például, bátor leszel. Ilyenkor rádöbbensz, hogy minden bátorság lényegében HALÁLT MEGVETŐ BÁTORSÁG. Megérted Jézus mondatát: "Az szeret igazán, aki életét adja a barátaiért". Vagyis aki erre nem képes, az nem szeret igazán - fontos tudni ezt.
Van egy kisbetűs és van egy nagybetűs életed. Egy hétköznapi életed - és egy ÉLETED. Ha rád nézek, két embert látok. Téged, és azt, akit úgy hívok magamban, hogy TE. Mindkét látás fontos - de a második az IGAZI.

2013. január 8., kedd

Heti útravaló Müller Pétertől - 55. rész

"Gyönyörködj kedvesed arcában - ki tudja, meddig láthatod. Örvendj az életednek - ki tudja, meddig tart még. A horizonton lebukó nap a leggyönyörűbb."

Ez egy kissé szomorú útravalónak tűnik, pedig nem az. Amikor a hétköznapokban élsz, nem gondolsz a múlandóságra. Olyan természetes az egész. Tegnap, ma, holnap, holnapután - tipeg az idő előre, közönyösen, magától értetődően. Így is mondjuk: szürke hétköznapok. A ma, a holnap és a tegnap is az volt. Így élsz. Eszedbe sem jut, hogy ünnepben létezel.
Néha unatkozol, néha izgulsz, gyakran türelmetlenül lesed az órádat, várod, hogy múljon az idő. Így, ilyen siváran pereg le a por életed homokóráján. Percek, órák, napok, néha hónapok kincseit szórod szerteszét, nem is veszed észre, milyen csodában élsz.
Azt hiszed, a jókedvhez kell még valami plusz. Valami ráadás, valami ajándék, valami kis beteljesedés, vagy váratlan öröm, de ha például egy hosszú sebészeti kezelés után először kilépsz a kórház kapuján, hirtelen megörülsz a friss levegőnek, a zsúfolt villamosoknak, a szürke aszfaltnak, a közönyös járókelőknek. Úgy érzed, visszafogadott az Élet! Csodában jársz.
Az idegenek hirtelen nem is olyan idegenek, hanem az embertársaid. A hosszú traumatológiai kezelés után úgy érzed: szeretsz közöttük lenni.
Boldog vagy, hogy ha sántikálva is, de tudsz járni. A "fog ez menni!" örömét érzed. Élvezed a lépéseidet, és irigyeled az utcán igyekvőket.
"Nem is tudják - gondolod -, milyen nagy dolog, hogy tudnak járni, futni, fölmászni a villamos lépcsőjén! Egyiküknek sem jut eszébe hálát adni az Istennek azért, mert működik a lába! Köszönöm, Uram, hogy járok!" A gyógyuló ember tekintete az igazi: elkezd látni.
Látja, azt, hogy hány csoda és milyen szenvedés kell ahhoz, hogy az ember kimásszon a pokolból, feltámadjon a halálból. Örülsz, hogy cipő van a lábadon. Akit megcsap a múlandóság szele, rájön, milyen csoda élni.
Az "Emlékezz a halálra! mondás nem fenyegetést jelent, hanem azt, hogy szüntelenül tartsd ajándéknak az életedet - mert minden nap ünnepnap!

2013. január 1., kedd

Heti útravaló Müller Pétertől - 54. rész

"Minden picigyerek örül, ha vidám anyja van. Aki nem felejtette el ősi tudását, hogy élni nemcsak küzdelem, de játék is."

Játék. Játék! Játék! Játék! Nem az a legtöbb, amit anyámtól kaptam, hogy szeretett. Szeretni - jól-rosszul - minden anya tud. Ha máshogy nem, ösztönösen. A legtöbb, amit kaptam tőle, az öröm volt. Vidám lelke volt. Derűs. Sokat dalolt. A konyhában, a fürdőszobában, s néha - mivel szép hangja volt -, a színpadon is. Engem is megtanított arra, hogy daloljak. Egyedül, amikor nem hallotta senki. Megtanított egyedül játszani. Korán elszórakoztam egyedül. Ha beteg voltam, sok mesét és tréfát mondtam magamnak. Megtudtam tőle azt, hogy az örömöt az ember nemcsak kívülről kapja, de belülről csinálja is.
Kivett olyan óvodából, ahol nem játszottak sokat, és nem volt vidám szívű az óvó néni. Az iskolából már nem tudott kivenni sajnos, de nem bánta, hogy rossz jegyeket hozok haza olyan tárgyakból, amiket nem szeretek. Egyszer azt mondta apámnak - hallottam:"Nekem az a fontos, hogy a lelkét ne öljék meg. Hogy milyen tanuló és milyen karriert csinál majd, nem érdekes. Csak maradjon vidám a szíve."
Azt hiszem, többé-kevésbé eredményes volt az igyekezete. Sikerült - ha nem is derűsnek maradnom -, de megőrizni azt a képességemet, hogy gyakran legyek jókedvű. Vidám tudok lenni akkor is, ha nincs rá külső okom. Életem egyéb területe teli volt nehézséggel, kudarccal, tragédiával, mint minden emberé, de tudtam az egészet örömmel nézni. Jókedvvel.
Figyelj! Benned is lakik valaki, aki ezt meg tudja tenni. Benned is van egy bölcs vagy egy bohóc - mindegy -, aki képes a bajok fölé emelkedni, és derülni az egészen. Benned is él valaki, aki a hangulataidnak nemcsak rabja, de teremtője is. Fel tud deríteni. Jókedvre tud hangolni. A te lelkednek is van Napja, mely ki tud lépni a felhőkből, és fel tud ragyogni. Nem vár rá, amíg a felhők maguktól eloszlanak. Tud felhőt oszlatni, fényleni és életkedvet adni.
Mit gondolsz, a kisgyerekek miért festenek mosolygó Napocskát? Mert a Nap nevet. Benned is.