Egy híres Skye terrier története

Greyfriars Bobby egy skye terrier volt. Egyedül élő gazdája minden szerdán elvitte magával ez edinburghi heti vásárba. Ott az 1 órát jelző ágyúlövéskor mindig elmentek ebédelni ugyanabba a vendéglőbe, ahol Bobby kapott süteményt.

Bobby gazdája 1858-ban meghalt. A greyfriarsi templomkertben temették el, ahova kutyákat nem engedtek be, bár Bobby a temetési menettel tartott.

Három nap múlva a vendéglős meglepve tapasztalta, hogy Bobby 1 órakor ismét megjelent - immár egyedül - a szokott helyén. Adott neki megint süteményt, amivel a kutya elment. Innentől a kutya mindennap délben megjelent, kapott enni, aztán elment.
A vendéglős egyszer utánament, megtudni, hogy hova tűnik Bobby. Akkor látta, hogy a kutya a temetőkerítés egy lyukán keresztülbújik és egyenest a gazdája sírjára fekszik. A vendéglős másnap is ezt tapasztalta és lassan kiderült, hogy Bobby egész nap a gazdája sírján fekszik és csak délben hagyja el, amikor enni megy.
Az állat a temetőben, gazdája sírján lakott.
Vele kivételt tettek, eltűrték a temetőben és később eszkábáltak neki egy kis lakot is, de Bobby csak a legcudarabb téli időben ment be oda, egyébként nem hagyta el a sírt.
14 éven keresztül őrízte a sírt, mikor 1872-ben meghalt. Ott temették el őt is, sírján a következő olvasható:

"Greyfriars Bobby, meghalt 1872 január 14-én.
Hűsége és odaadása legyen példa mindannyiunk számára"

Ma Bobbyt Edinburghban a valaha élt egyik legmegbecsültebb edinburghinak tartják, büszkék rá.
Az egykori vendéglő előtt emelt szobra illetve a templomkertben lévő sírja Edinburgh kiemelt látnivalói közé tartozik.
Méltán.

Moldova György: Lefelé a lejtőn

Egy még fiatalos, a gondokban megszőkült ötvenhét éves asszony meséli:

– Mikor nyugdíjba mentem, úgy éreztem, kinyílt előttem a világ. Se kutyám, se macskám, csak magammal kellett foglalkoznom, megvalósítottam életem két nagy vágyát: vettem egy piros kalapot, és megtanultam síelni. A piros kalapot aztán elraktam a szekrény mélyére, mert a barátnőim „hamiskártyásnak” kezdtek becézni, tudniillik hogy tökre pirosat teszek, de a síelés fokozatosan a szenvedélyemmé vált. A Normafa laposabb lejtőin kezdtem, a trénerem eleinte nem sokat várt tőlem, azt ajánlotta, hogy vegyek néhány erős edzést, és hagyjam abba, de én kitartottam, egyre meredekebb lejtőkre is kimerészkedtem, végül tavaly úgy döntöttem, hogy kimegyek Ausztriába, és megpróbálkozom a nagy alpesi pályákkal. Befizettem egy kilencnapos tiroli útra, és vettem kéz alatt egy csodálatos egybeszabott kék síoverált, csupa zseb, csupa cipzár, térdben párnázva, bokában raffolva, mit mondjak, gyönyörű darab volt.
És este – mert azért nem akartam túl sok szemtanút, ott álltam a tubenthali pályán. Istenem, én, Kovács Valéria a Népszínház utcából, hátsó udvar, csigalépcső, vettem egy mély lélegzetet, aztán elindultam. Az első szakasz simán ment, a nagy meredek előtt egy kis pihenőrészen megálltam egyet lihegni. De nemcsak lihegni kellett, hanem egyebet is, úgy látszik, felfázhattam, mivel a dolog igen sürgősnek látszott, már nem tudtam volna visszamenni a szállásunkra, körülnéztem, és nem láttam senkit, lekuporodtam.
Egy baj volt, a szuper overálomat nem lehetett szétkapcsolni, csak egyben húzhattam le, a pulóvert a nyakamba, így válltól bokáig teljes natúr szépségemben mutatkoztam. Egyszóval lekuporodtam, és a költővel szólva a munka éppen dandárjában volt, mikor legnagyobb megdöbbenésemre a síléc megindult alattam – úgy látszik, rosszul vágtam le a hóekehelyzetet. 

Először csak szép lassan csúsztam, aztán felgyorsultam, és kísérteties sebességgel vágtattam lefelé a meredek lejtőn. Ha nem akartam kitörni a nyakam, fel kellett állnom és felvennem a szabályszerű testtartást, a pulóverem a nyakamban, a bugyi, az overál a bokámon. Mit mondjak, voltam már boldogabb is, végig azt hajtogattam magamban:
– Istenem, ha túlélem, adok ezer forintot az új Nemzeti Színházra.
Végül megcéloztam egy bokrot, a bokor már nem tudott kitérni, kificamítottam a csuklóm, de az ép kezemmel végre fel tudtam húzni a bugyimat.
A hegyi mentők értem jöttek, és lekísértek az elsősegélyhelyre, a bőrkanapén egy öregfiú feküdt ideiglenes kötéssel a törött lábán, síléce roncsaival akkor gyújtottak be a kályhába. Míg az orvosra vártunk, beszélgetésbe elegyedtünk.
– Ön szintén kezdő, uram?
– Én, nagyságos asszonyom? Negyven éve síelek. Alsó-Ausztria többszörös lesiklóbajnoka vagyok, és most először sérültem meg.
– Mi történt?
– Ez maga volt a pokol, asszonyom. Siklok lefelé a pályán a magam nyugodt ritmusában, mikor mögülem felbukkan egy boszorkány, a pulóverje a nyakában, az overálja a bokáján, egyébként teljesen meztelen, még a vakbél-operációjának a helye is látszott – egyébről nem is beszélve.
Üvöltve, teljes sebességgel elvágtatott mellettem, annyira megdöbbentem, hogy nekimentem egy fának. De csak kerüljön a kezembe ez a boszorkány. Ön is az ő áldozata volt, asszonyom?
– Én is – mondom, és eltöprengtem, hogy mennyi levonással adnák vissza a nyolcnapi üdülési díjat.

Öregedésem emlékezetessé tételére egyszer leírtam 45 tanulságot, melyet az életben felfedeztem.

1. Ha tanácstalan vagy, tegyél csak egy kis lépést.
2. Az élet túl rövid, hogy az idődet valaki gyűlöletére pazarold.
3. Az élet nem igazságos, de ennek ellenére jó.
4. A munkád nem ápol majd ha megbetegedsz. Ezt a családod és a barátaid teszik majd, tartsd velük a kapcsolatot.
5. Minden hónapban fizesd be a bankkártyáid számláit.
6. Nem kell, hogy mindig minden vitát megnyerj, fogadd el, ha nem értetek egyet.
7. Sírj valakivel, jobb, mint ha egyedül teszed.
8. Haragudhatsz Istenre, elviseli.
9. Az első fizetésedtől spórolj a nyugdíjra.
10. Ha a csokiról van szó, hiábavaló az ellenállás.
11. Békélj meg a múltaddal, hogy a jelent ne ronthassa el.
12. Nyugodtan sírhatsz a gyerekeid előtt.
13. Ne hasonlítsd az életed másokéhoz, nem tudhatod, hogy az ő útjuk miről szól.
14. Ha egy kapcsolatnak titokban kell lennie, te ne legyél a kapcsolatban.
15. Bármi megváltozhat egy szempillantás alatt, de ne aggódj, isten nem pislog.
16. Vegyél mély lélegzetet, megnyugtatja az elmét.
17. Szabadulj meg mindentől, ami nem hasznos, szép vagy boldogító.
18. Ami nem öl meg, valóban erősebbé tesz.
19. Sosem késő, hogy boldog gyermekkorod legyen, de a második már csak tőled függ és senki mástól.
20. Amikor azért kell küzdeni, amire igazán vágysz, soha ne add fel.
21. Gyújtsd meg a gyertyákat, használj a szebb ágyneműt, vedd fel a drága fehérneműd; ne tartogasd különleges alkalmakra, a ma különleges.
22. Készül fej mindenre majd sodródj az árral.
23. Légy különös most, ne várd meg az öregkort, hogy lilát hordj.
24. A legfontosabb nemiszerv az agy.
25. Csak te felelsz a saját boldogságodért.
26. Minden csapást az alapján ítélj meg, hogy öt év múlva számítani fog-e.
27. Mindig az életet válaszd.
28. Mindenkinek mindent bocsáss meg.
29. Hogy más mit gondol rólad, az nem tartozik rád.
30. Az idő majdnem mindent meggyógyít, adj neki egy kis időt.
31. Bármilyen jó vagy rossz a helyzet, meg fog változni.
32. Nem kell magad túl komolyan venni, senki más sem teszi.
33. Higgy a csodákban.
34. Isten Isten miatt szeret, nem azért aki vagy vagy amit tettél.
35. Ne vizsgáld felül az életet, jelenj meg és hozd ki belőle amit lehet.
36. Az öregedés még mindig jobb, mint fiatalon meghalni.
37. A gyerekeidnek csak egy fiatalkora van.
38. Végül csak az számít, hogy szerettél.
39. Minden nap menj ki, ott történnek a csodák.
40. Ha mindenki egy nagy kupacba gyűjtené a problémáit és másokét is megnézhetnénk, jól beérnénk a sajátunkkal.
41. Az irigység időpazarlás, megvan mindened ami kell.
42. A legjobb még csak most jön.
43. Mindegy hogy érzed magad, kelj fel, öltözz fel és jelenj meg.
44. Engedj.
45. Az élet nem masnival jön, de mégis ajándék. :)

Vannak emberek

Vannak emberek, akiket egy időre ajándékba kapunk, hogy elkísérjük élete egy szakaszán.
Nem igazán azért, hogy birtokoljuk vagy uralkodjunk felette.
Meg azért sem, hogy tanácsainkkal megfojtsuk. Néha csak azért, hogy menjünk mellette. Átláthatóan.
Az igazi találkozások pillanatában belopakodunk egymás életébe, és a lelkünk jót ücsörög egymásnál. Ugyanarra a dalra rezdülünk. Érezzük egymást. Az emberek azt mondják, hogy nem szeretnek szenvedni.
Én mégis szeretek. Szeretem, ha valaki eszeveszetten hiányzik. Ha ott lappang az a torokszorító érzés minden porcikámban, hogy mindent odaadnék abban a pillanatban, hogy újra találkozzak vele.
Érezzem újra ugyanazt a dallamot a lelkemben. Az ő dallamát és az ő rezdülését. Van ezekben a találkozásokban is valami nagyszerű és megdöbbentően furcsa.
Az élet összehoz két embert itt vagy amott, mintha a Véletlen játéka volna csupán, aztán összeköti őket a barátság láthatatlan szövedékével.
Hogy aztán sohase felejtsük el azt a dallamot, azt az illatot, azt a hangulatot, amit elénk terelt, és azokat az érzéseket, amiket a lelkünkbe csempészett.

Megértés

Egy földműves szeretett volna eladni néhány kiskutyát. Festett egy táblát, mely a négy kölyköt reklámozta. És elindult, hogy egy, a birtoka szélén lévő oszlopra tűzze. Mikor épp az utolsó szöget ütötte be, valaki meghúzogatta a ruháját. Ahogy lenézett, tekintete egy kisfiúéval találkozott.
- Uram - szólt - Szeretnék venni egy kölyköt.
- Nos - mondta a gazda, miközben letörölte tarkójáról az izzadtságot - Ezek a kölykök jó vérvonalúak, és elég sokba kerülnek.
A fiú lehajtotta egy pillanatra a fejét.
Aztán mélyen a zsebébe túrt, elővett egy maroknyi aprópénzt, és a gazda felé tartotta.
- Van 39 centem. Elég arra, hogy megnézhessem őket?
- Persze - válaszolta a földműves és füttyentett - Ide, Dolly!
A kutyaházak felől előbújt, majd lefutott a rámpán az anya, Dolly, akit négy kicsi szőrgombóc követett.
A kisfiú a drótkerítéshez nyomta az arcát. Szemei ragyogtak a boldogságtól.
Ahogy a kutyák elérték a kerítést, a kisfiú valami mozgolódásra lett figyelmes a kutyaház felől.
Lassan, még egy kis szőrlabda jelent meg, sokkal kisebb, mint a többiek. A rámpáról lecsúszott. Azután, valahogy furcsán bicegve, minden erejével megpróbálta beérni a többieket.
- Azt szeretném - mondta a kisfiú, a csenevészre mutatva.
A gazda leguggolt a kisfiú mellé, és így szólt:
- Fiam, te nem akarod azt a kölyköt. Sosem tud majd úgy futni és játszani veled, ahogy más kutyák.
Erre a kisfiú elhátrált a kerítéstől, lehajolt, és elkezdte feltűrni az egyik nadrágszárát, felfedve az acélrudat, mely végigfutott a lába két oldalán és egy speciális cipőhöz csatlakozott. Visszanézve a gazdára azt mondta:
- Látja uram, én magam sem tudok valami jól futni, és ennek a kiskutyának olyasvalakire van szüksége, aki megérti.
Könnyeivel küszködve, a farmer lehajolt, és felemelte az apró kölyköt. Óvatosan tartva a kisfiú kezébe adta.
- Mennyibe kerül? - kérdezte a kisfiú.
- Semmibe - válaszolta a gazda - A szeretet nem kerül semmibe.